Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Persze, hogy Xanaxot szedek, és még úgy érzem időnként, hogy szívrohamot is kapok, úgy fel tudom magam sztresszelni, ha nem vagyok ura az életemnek, ha nem sikerül jól egy vizsga, egy tanulmány, vagy csak bármi intéznivaló, most éppen Isaac, és a helyzet, amibe miatta kerültünk. Mary-Kate mindent olyan lazán fog fel, biztos vagyok benne, hogy ebből a helyzetből is kivágja majd magát. Vagyis mindkettőnket. - Tényleg az. Én azt hittem, hogy ha tőled könnyen megkapta, tőlem meg nem, akkor ez majd aduász lesz a kezemben. És... nem is érdekelte. Lekezelő és bunkó volt. – Nagyon elment a kedvem még az élettől is, de MK sosem fagy le, mindig tettrekész. Amikor kicsi voltam, akkor én is ilyen voltam, rengeteg galibát csináltunk, csoda, hogy apáék nem tagadtak ki. Lehet, hogy az egykori komiszságomat kéne valahogy visszaidéznem, hiszen a hugom számít rám, itt most teljes értékű csapatként kell együtt működnünk. Bólogatok végül, és letörlöm a könnyeimet, igaza van, ez a szemét nem kell, hogy ezt lássa. Igyekszem nem kiakadni, amikor meglátjuk a szállást, ez már egyébként is a jéghegy csúcsa. Lenyelem végül a szipogást, most egyetlen percet sem veszíthetünk siránkozásra. - Sátorozunk. Nem szoktam, de oké. Itt az ideje, mindent tudok a sátrak felállításáról, többek között azt is, hogy... ja.... képletesen értetted. Vagyis mindegy, hogy hol alszunk, értem már. – Bólogatok megvilágosodva, elméletből bármit elő tudok húzni, de ide most a gyakorlati megoldások kellenek. Hogyan tegyük tönkre a tábor de főleg Isaac életét. - Okosabbak...? Mármint úgy érted, hogy nyírjunk ki egy táborlakót, és kenjük Isaacre? – Kérdezem nagy szemeket meresztve, elvigyorodva, igazán szép álom lenne, de MK tudja, hogy sosem gondolom komolyan az ilyesmit, csak gyakorlati ötletek híjján mindig túlzok. De hát ő kérte, hogy engedjem szabadon a fantáziámat.. Különben is, amióta olvastam azt a Stephen King regényt, a Tűzgyújtót, azóta tudom, hogy az általam generált tűz igencsak pusztító lehet.. - Oké, öltözzünk át, valami csinos, de kényelmesbe. – Hagyom magamat az ágyra húzni, de elhúzom a számat, tényleg igénytelen itt minden. A hajamba fúrom az ujjaimat, és csigákat kezdek belőle felfűzni. Nekem nagyobb kék szemem van, mint MK-nak, de ha azokat még meresztgetem is, úgy nézek ki, mint egy Manga szereplő. – Azt is. Meg.. van reszelőm, damilom, kiskésem. Ki tudja, hogy mikor kell önállóan összeszerelni egy modell repülőgépet. Nem, nem ott, de nem jártál messze. – Mivel most éppen senki nincsen a szobában, felpattanok, becsukom az ajtót, és letolom a nacimat. A combomra van felcsatolva a kistáska, úgy gondolom, hogy ott azért senki nem kutakodik, vagy beperelem szexuális zaklatásért. Lenyitom, és átadom az ikremnek.
*Legyünk mindig pozitívak. Anya ezt szokta mondani, de sosem értettem mire gondol. Általában nagyon pozitív voltam, talán Ash látta mindig sötéten a dolgokat, ő szed Xanaxot is, bár fogalmam sincs miért. Csak mély levegőt kell venni és kész, csak úgy jönnek a jó gondolatok. Na most szükség is lesz az ilyenekre, ugyanis olyan helyre kerültünk ami enyhén szólva is egy börtön. Apa biztosan nem tudja milyen hely ez, tutira nem olvasta el rendesen a prospektust, mert ő nem szokott ilyenekkel foglalkozni, vagy nem is volt. Valaki ajánlhatta neki, akkor viszont kitekerem a nyakát, forró olajba forgatom és beledobom egy tyúktollakkal teli konténerbe. Isaac is ezt érdemelné, de momentán nem áll rendelkezésemre egyik kínzóeszköz sem. A srác eloldalgott a haverjával, levegő után kapkodva amit a harsány röhögés eredményezett. A röhögést meg a húgom. El nem tudom képzelni mit mondhatott neki, de mikor a maga módján szitkozódva elárulja, belőlem is kibukik a nevetés. * -Bocs húgi, de ez….hát ez…hogy jutott mégis eszedbe? A srác bosszúszomjas, mocskos, hazug, talpnyaló féreg. Majd akkor kell neki csók tőled ha ő veheti el. Ez túl kevés neki, szenvedni akar látni minket, és csókolózni vele egyáltalán nem az és ezt ő is tudja. *Nem tudom átkarolni mert tele van mindkét kezem, de vigasztalásképp meglököm picit a vállammal az övét. *-Mert neki most azok vagyunk. Nézz körül. Kerítés, chipes karszalag, felvigyázók és szerintem Guatemalában sem kínozzák a napra tett ketrecekben a foglyokat. *Ash, a húgom kissé el van tévedve, túl sok időt tölt a városban, a civilizációval, a sok bacival és a renddel. Neki ez kész rémálom lesz, nekem edzőtábor. Sürgősen rendbe kell szednem mielőtt kibukik és esélyes ha meglátja a szállásunkat belülről, mert nincsenek illúzióim. Naná, belépve némi puritanizmus észlelhető, minimális életfeltételekkel és akkor még enyhén fogalmaztam. Még jó, hogy hajópadló van és nem döngölt föld, bár attól sem lepődtem volna meg. Azonban semmi nem tántoríthat el a szökéstől és ezt közlöm a húgommal is, ő azonban még mindig sötéten látja a helyzetünket. Ledobom a szabad ágyra a cuccomat és egy hurrikánnyi porfelhő emelkedik fel hirtelen. * -Oké, vegyük úgy, hogy sátorozunk.*Ez mondjuk nem segít a húgomon, mert utál sátorozni, már csak azért is mert nincs angol vécé, mosdó, tusoló két lépésnyire, a bokor csiklandozza a hátsóját és különben is rengeteg a rovar meg az élősködő. *-Tudod miért fülelik le őket? Mert nem olyan okosak mint mi. Ash, mi ketten ászok vagyunk egy kártyapakliban, csak engedd szabadjára a képzeletedet. Már van tervem. *Körülnézve nem sok mindent kell befogadnia az agyamnak, de végül is vesztésből szép nyerni, és mi határozottan nagyon vesztésre állunk és nem csak Isaac-el szemben hanem a szüleinkkel szemben is. Főleg ha tényleg tudták milyen ez a hely. *-Hagyd a Xanaxot, attól csak kába és buta leszel. Először is felderítjük a terepet, aztán jöhet a móka.*Mindezt halkan mondom mert már nem vagyunk egyedül, többen is elfoglalták a helyüket és csak bámulnak maguk elé. Szerencsétlenek, tökre egyedül vannak de nekünk itt vagyunk mi erősítésnek. Leülök az ágyra, ha Ash vette a bátorságot és leült előttem, akkor mellé, ha nem, én húzom le. *-Kicsit félre kellene tenned a tisztaságmániádat. Megnézzük merre húzódik a kerítés, milyen szerszám kell hozzá, át lehet-e mászni rajta, éjszaka pedig kipróbáljuk a karperecet. Persze nem magunkon. Jól sejtem, hogy eldugtad a bőröndödbe a körömvágó ollót? Vagy a bugyidban van? *Ash néha nagyon kreatív tud lenni, sajnálatos módon csak a pipere holmikkal, de most jól jöhet minden kis hülye ötlete.*
Tökéletesen ki vagyok bukva, ahogyan Isaac szinte elküld a fenébe. Köpni nyelni nem tudok, és segélykérően máris a hugomat keresem, mert nagyjából életem egyik legnagyobb kudarca ez. A születésnapunk éjszakára volt semmi, de amit most a srác művel, az tökéletesen kiakasztó. Nem ezt érdemlem. Elfordulok tőle, hogy ne is lássa az arckifejezésemet, mert könnyek gyűlnek a szemembe, de nem akarom letörölni, mert akkor már a mozdulatból is sejtené, hogy mi történik, inkább megvárom, míg Mary-Kate is megkapja a maga kiosztását, én meg csoda, hogy nem kezdek el elfüstölni haragomban. Mérges vagyok és szomorú, hogy ez megtörténhet, valóban nem a legjobb emberrel akadtunk össze, Isaac még az életünket is meg akarja keseríteni, amit nem vártam volna. Nem is tudom, hogy Mary-Kate mit intézett, feltételezem, hogy ő se járt túl nagy sikerrel, most mégis belőlem bukik ki, amit mondani akarok. - Én hülye.. felajánlottam neki egy csókot, és kinevetett. Ez egy álszent... nem is tudom mi. – Na igen, még csak káromkodni sem tudok rendesen, nem mintha amúgy szoktam volna. – Nem vagyok rossz ember, és úgy kezel, mintha valami köztörvényes bűnöző lennék. Lennénk. – Nézek most rá a hugomra, remélve, hogy Isaac már kikerült a látóterünkből, mert nem akarom, hogy csúfondárosan tovább röhögjön rajtunk. Nagy szipogva törölgetem a szememet, és hagyom magamat a faházak egyike felé rángatni, már teljesen elkenődött a szemfestékem, úgy nézhetek ki mint egy kiskorú prosti. - Ezt hogy érted hugi? Látod, hogy milyen itt a szigor. Ezek a betegek biztosan arra játszanak, hogy mindenki meg akarjon szökni, aztán lefülelék őket. Erre gerjednek. – Csóválom a fejemet, ez most tényleg kijött belőlem, holott nem vagyok ilyen, hogy szexuális felhangokat is sodorjak a mondandómba. Isaac most nagyon kicsapta a biztosítékot. Minden eszemre szükségem lesz, hogy valóban kitaláljunk valami megoldást, de ezúttal a hugom leleményességére kell számítanom. Ha valaki, hát ő tényleg tud innen szökni. Aztán nem tudom hogyan magyarázzuk ki apának, de ahogy MK is mondta, ha van bizonyítékunk, hogy ez inkább fegyenctelep, mint nyári tábor. Belépve a szobánkba reményt vesztve nézek körül, ez tényleg egy egérluk. - Na és most? Be kéne vennem egy Xanaxot, mert teljesen rosszul lettem, de ide még gyógyszert se lehetett hozni. Talán attól félnek, hogy túladagolom magamat...? Nem is lenne csoda, ezek után.. – Forgatom a szememet, és karbafont kézzel nézek az ikremre, hátha máris megvan a megváltó ötlete, mert én most teljesen elveszett ember vagyok. Szerencsére nem csak egy van belőlem.
*Mindenki a maga igazát kántálja, de hát nem csak mi voltunk figyelmetlenek hanem Isaac is, azért ezt be kell látnia. Egyszerűen kivágott elénk minden féle lassítás és körültekintés nélkül. Azért neki sem kellett a szomszédba mennie száguldás miatt. ezen a ponton azt hiszem patthelyzet alakul ki és nem vagyok hajlandó tovább vitázni, különben is az már elmúlt, változtatni nem lehet rajta, ahogy anya nénikéjét sem lehet már összeszedni rendesen. El is húzom Ash-t, hogy hagyja a fenébe, kár az egész vitáért, hiszen Isaac egy valagravaló érvet fog felsorakoztatni ellenünk. Én inkább a nővel próbálok szerencsét, hátha sikerül kieszközölnöm, hogy beszélhessek apával, őt könnyebb megpuhítani és meggyőzni, és szerintem fogalmuk sincs milyen ez a tábor, a büntetésrendszerről pedig végképp. Ha tudnák, hogy itt állat módjára ketrecbe zárják az embereket, biztosan feljelentené az egész bagázst az emberjogi szervezetnél. Míg én próbálok zöldágra vergődni a nővel, addig Ash félrevonul Isaac-kel, de csak ennyit látok, azt már nem hallom, hogy milyen ajánlatot tesz neki, különben sürgősen elhúznám onnan is. Isaac egy gátlástalan gazember annak ellenére, hogy jól csókol, de tulajdonképpen csupán ennyi írható a számlájára az előnyös oldalon. Látom már, hogy én sem megyek semmire, a nő egyszerűen faképnél hagy, ahogy Isaac is a húgomat nagy röhögés kíséretében szóval a húgom valami nagy ökörséget csinált. Odamegyek hozzá és belekarolok, majd vonszolni kezdem a leforrázott húgomat a többiek után. Először is le kell tenni magunkat valahova, hogy nyugodtan átgondoljuk a dolgokat, aztán megosztom vele a tervemet és finomítunk rajta. Remélhetőleg a korszakalkotó ötlet említése meghozza a kedvét a bosszúra és velem tart.* -Mit mondtál neki amitől ilyen fene nagy jó kedve lett?*míg a szállásunk felé megyünk el is mondhatja, ott aztán a torkunkon akad a szó. Lepukkant faház, kopott és minimum száz éves. Odabent sem jobb a helyzet, az egész egyetlen térből áll sok ággyal. Szóval úgy néz ki itt nincs külön szoba, a magánéletről nincs senkinek fogalma, a személyes térről pedig végképp, mert az ágyak szinte egymás szájában állnak, csak egy kis éjjeliszekrény van meg az ágy végében egy másik, nagyobb. Ash ruhái háromban sem férnének el. * -Ash! Vegyél nagy levegőt és lassan fújd ki. Nyugodj le, nem maradunk sokáig.*Ez még az én igénytelen igényeimnek is kész rémálom, kell találnunk egy olyan helyet ahol magunk vagyunk és megbeszélhetjük a tervemet. Csak állok ott nézve a terepet ahol a többiek birka módjára beszivárognak és elfoglalják a helyüket, két ágy marad csak az ajtó közelében. Helyes, legalább gyorsabban leléphetünk.*
Elütöttek és még nekik áll feljebb? Persze én voltam a hibás, amikor ők voltak egyértelműen úgy istenesen becsiccsentve. Nekem kellett volna jobban figyelnem, amikor össze-vissza száguldoztak és nem is nagyon figyelték az utat? Na persze... hát milyen világot élünk? Azt hinné az ember, hogy az ilyen kis szőkék maximum csak túl sokat költenek apuci hitelkártyájáról, de konkrétan majdnem kinyírtak és még én voltam a hibás... azért ez elég durva. Kész csoda, hogy bírom idegekkel és nem kapom fel jobban a vizet a kelleténél. De persze ez főleg azért van, mert tudom, hogy nálam van az előny és ők vannak rosszabb helyzetben és hogy visszakapják még sokszorosan. -Mindjárt eldobom az agyam szöszikém. Én szabályosan közlekedtem, bennetek pedig mennyi alkohol is volt és mennyire száguldottatok, mint valami őrült perszónák? Öcsém... - komolyan már kínomban nevetek csak oda egyet, mielőtt végképp faképnél hagynám a rémes párost. Közveszélyesek, még hozzá nem is kicsit. Eszem ágában sincs a közelükbe menni, ha csak nem olyan módon, hogy azon legalább jól szórakozzak. Már az is remek, ahogy végignézhetem a kínlódásukat, de lesz ez még rosszabb. Én tudom, hogy milyen ez a tábor, voltam itt jó pár éve "üdülni". Ők nem fogják kibírni és hogy ide nem hívhatják apucit, még ha netán tévesen kerültek is ide annyi biztos. Oh de remekül fogok én szórakozni, ahogyan végignézem majd a vergődésüket! Mert vergődni fognak, még hozzá nem is keveset. Isteni lesz! Messziről szemlélem a beszéd után azt is, ahogyan MK próbálja meggyőzni az igazgatónőt. Ha ott lennék és még hallanám is, na az lenne az igazi, de mindent én se kaphatok meg. Inkább csak megpróbálom elképzelni és fejben lejátszani, hogy mi is zajlik közöttük. Talán a fantáziám kicsit erősebb, mint ami valójában történik, de a haragos is szőkeség látványa sok mindenért kárpótol. Az viszont meglep, hogy a visszafogottabb verzió csak úgy bátran megközelít és a duma, amit levág. Nem sokon múlik, hogy nem nevetem el magamat. A késztetést nagyon-nagyon erős. - Hm... szóval egy csók és segítsek nektek.. Szerezhetek mondjuk valami luxus-lakosztályt, ahol van pezsgőfürdő és rendesen meleg víz, no meg persze saját fürdőszoba... - határozottan úgy teszek, mint aki elgondolkodik a dolgon legalább, de természetesen eszem ágában sincs engedni. Még az államon is végigsimítok nagy morfondírozásomban, csak aztán szélesedik ki a vigyorom és igen most már látványosan elnevetem magamat. - Oh szivi... ne gondold már magadat annyira nagy számnak, hogy egy csókkal mindent megváltasz. Röhej... többet is kaphatok mástól, el vagy szállva magadtól csibém. - nem tudom abbahagyni a nevetést, főleg hogy az előbb említett haver ott van a közelben és valószínűleg mindent hallott, legalábbis a vigyora erre enged következtetni. Szóval simán faképnél hagyom a kis csajt és elindulok kifelé, ha csak nem akadályoz meg, közben persze az említett haverom mellé csapódom. Nekünk rendes szállásunk van, őket pedig majd elterelgetik a szállásaikra. Én még új vagyok, nem kell első nap egyből melóznom, főleg mert még nem ismerem tökéletesen a járást itt.
Látom én, hogy nem lesz ebből rövidtávú kiegyezés. Igaza van a hugomnak, ezúttal cselt kell bevetnünk, hogy ki tudjunk mászni ebből a slamasztikából, mert Isaac nem hogy partner lenne, szabályosan az ősellenségünkké lépett elő. Nem tudom elképzelni, hogy Mary-Kate hogyan volt képes még simogatni is, meg smárolni vele, de hát mindegy, nem az én tisztem megítélni, hogy kinek a torkán nyomja le a nyelvét. Nekem most csak az számít, hogy a kettősünket valahogyan épségben kéne kijuttatni innen. Egyetértek a hugommal, apa valahogy ezt nem gondolta át teljesen, vagy nem nézett utána, de szörnyűséges állapotok uralkodnak itt. - De nem így történt, és azt hiszem te is tudod pontosan, hogy ha nem vágtál volna be elénk, akkor meg sem sérültél volna. Na ki itt a forrófejű? – Kérdezem a fejemet csóválva, és megfogva a hugi kezét, kicsit meg is szorítom, hogy erőt öntsünk egymásba. Nekünk még szerencsénk van, hogy nem egyedül vagyunk itt, a többség úgy kerül ide, hogy senkire nem számíthat a rémes szabályok közepette. Olvastam már erről, tisztára börtönőrnek érzik magukat a táborvezetők, és megittasultak a csöppnyi hatalomtól. Nem lepődnék meg rajta, hogy történtek volna már balesetek, akár halálosak is a nevelőhelyen. A srác vigyorgásán vállat rántok, bár már valami ötlet kezd megfogalmazódni bennem, ami pont az ellenkezője annak, ami várható lenne tőlem, de most nem látok más megoldást. Mary-Kate dühösen veszekszik a nővel, én meg elengedem a kezét, hogy a sráchoz lépjek egy pár pillanatra, hogy a karjánál fogva félrevonjam. Annak ellenére, hogy Mary-Kate éppen mondani akarna valamit. - Mindjárt hugi, várj egy kicsit. Mindjárt jövök. – Szólok neki oda, nem gond, hogy ha ő kimegy, de ezt tisztázni akarom Isaac-kel. Remélem, hogy MK most hallgat rám, mert nincsen időm arra, hogy még vele is veszekedjek. Ha egy kicsit magunkra maradtunk a sráccal, akkor nézek csak fel rá mártír képpel. - Akkor legyen egy csók, tudom, hogy megvesztegethető vagy. Tudom, hogy annyira akarod, megengedem. És akkor kapunk emberibb bánásmódot? Csak egy kicsit? Látod, hogy a tesóm mennyire ki tud borulni. Belemegyek, tényleg, de csak ennyibe, áll az alku? – Látszik rajtam, hogy nem szeretem az ilyesmit, de egy csókot túlélek, végülis a srác pimaszul jól néz ki, így elviselhető a dolog, csak mellette olyan rossz, mint egy tucat másik, ezért aztán nem jókedvemből csinálom. Azért a csókban még gyakorlott vagyok, voltak már fiúim, remélem azért többre nem vetemedik, mert az ágytorna még nem az én világom, ebben alaposan lemaradtam Mary-Kate-től.
-Kimagyaráztam volna, hidd el. *Kétség sem férhet hozzá, bár nem gondolom komolyan, hiszen nem ölnék meg senkit, és az a baleset is véletlen volt, Isaac tényleg a semmiből röppent elém. Persze nem kellett volna olyan gyorsan hajtanom ez tény, de nem én vagyok a hibás. Elfordulok Isaac-től, bár amit az inkvizítortól hallok elég sötét képet fest le erről a rabszolgatanyáról. Nem is hallom amit Ash szomszédja mond, csak a húgom felém fordulását érzékelem és a pillantására csak tanácstalanul megvonom a vállam. Az öngyi csajtól nem is kérdezek semmit, a szabályok és a ketrec belém fojtják a szót. * -Azt hiszem nem ez lesz a legnagyobb bajunk húgi. *Jó, hogy ő csak a papír wc ülőke miatt aggódik, nekem sokkal több minden jár a fejemben és már azon agyalok hogyan beszéljek apával, ha esetleg nem sikerül felhívnunk. Meg kell próbálnom de túl sok esélyt ezek után nem látok arra, hogy telefonálhatunk neki. Ash közben szörnyülködik a többi szabályon, a chipen és a tiltott tavon, míg én mindet az eszembe vésem, hogy tökéletes érzékeltetéssel tudjam átadni apának milyen hullaszagú táborba küldött minket. Biztos vagyok abban, hogy ezt nem gondolta át teljesen, hogy fogalma sem volt az itteni szabályokról és büntetésekről, mert bízom benne annyira, hogy ezt még anya nénikéjének hamvai után sem kívánná nekünk. Végül is összeszedtük, nem hagytuk, hogy a huzat szétfújja. Szerintem ezek az előírások egyenesen a lázadáshoz vezetnek és én ebben látom a megoldást ha nem sikerül kikerülnünk innen pár perc múlva. Ezek a tanárok megemlegetik még, hogy beengedték ide a Baker testvéreket, Isacc-el az élen. Rajtunk kívül mindenki olyan mintha már agymosott lenne vagy csak tele vannak pumpálva nyugtatóval, mert mint a barmok a vágóhídon, úgy állnak sorba azért a rohadt karszalagért. Hát kell a francnak!!! Előre tuszkolom magam, hogy beérjem a távozni készülő nőt és leadom neki a magam verzióját, ami szerintem tökéletesen összhangban áll a valósággal. Tévedés az egész, tiszta sor. A kérdésére mosolyogva bólintok, na csak, hogy megértette a lényeget. Még el is hiszem, hogy benne van az egészben, a telefonnál még nem fogok gyanút de a limuzinnál már igen. EZ A NŐ SZÓRAKOZIK VELEM!!!* -Látni akarom az apám aláírását! Biztos vagyok benne, hogy….. *Hiába jártatom a számat, a nő elfordul egy gúnyos mosoly kíséretében és egyszerűen faképnél hagy. ez hátat fordított nekem és még ő mondja, hogy én nem vagyok hölgy?* -Ez…ez….hátat fordított mondat közben! Nem tanította meg az anyja, hogy ilyet nem illik? És még ő akar minket illemre nevelni? „A tábor végére az a cél, hogy akár így is nevezhessük önöket.” beszarás! Fingja nincs az illemről! *Csípőre tett kezekkel állok és gyilkos pillantásokat küldök a távozó nő hátának. Az tuti, hogy ő fogja a legjobban megszívni, hogy mi itt vagyunk. akkor apa belátja, hogy minket kár ilyen helyre küldenie, mert csak olaj a tűzre. Azt hiszem ezt vehetjük szó szerint ha a húgomra gondolok. S mindez egyre jobb kedvre derít, már csak azért is, hogy ne adjam meg az elégtételt Isaac-nek. Ő bár látta mit csináltunk ott a sikátorban, de nincs tisztában azzal, hogy mindez sokkal rosszabb mint néhány kavics dobálása és pár szikra. Tervem még nincs, de az tuti, hogy itt kő kövön nem marad. Lassan kunkorodik a széles mosoly az arcomra, a tekintetem minden bizonnyal semmi jót nem ígér. Odasétálok Isaac-hez aki karszalagokat osztogat meg szobakulcsokat és egy nagyon széles mosollyal az arcomon veszem el tőle a magamét. Persze nem teszem a csuklómra, de végül is mindegy. Olyan arcot vágok mint a banya a mesében amikor sátáni kacajjal forralja a terveit. Emelt fővel karolok bele a húgomba és úgy sétálunk ki mint a királyi fenségek. Már csak azért is mert tudom, mindezzel kétséget ébresztettem Isaac-ban. Tudni fogja, hogy forralok valamit, de azt nem, hogy mit. * -Húgi! Korszakalkotó ötletem támadt. *Ezt már kint mondom neki, de az sem érdekel ha a srác hallotta. Iszonyúan jó kedvem van.*
Nem különösebben hatnak meg a próbálkozásaik arra, hogy megpróbáljanak csúnyán nézni. Jól szórakozom és ez látszik is rajtam, ahogyan rajtuk az, hogy cseppet sem és nekem pont ez az, ami tetszik, pont e miatt élvezem annyira a helyzetet. A legutóbbi alkalommal helyzeti előnyben voltak, mivel sérült voltam, no meg mert nem tudtam akkor még, hogy velük együtt jár a földi pokol, de már tisztában vagyok vele, hogy egy csókos száj még igazán nem minden, még ha nagyon is gerjesztő a külsejük és még ketten is vannak, de a visszafogott verzió kétlem, hogy benne lenne valami hármas akcióban, akkor meg nem nagyon számít, hogy kettő van belőlük. - Akkor nem itt lennél most szivi, ha még ki is nyírsz, abban biztos lehetsz. - csak a fejemet csóválom meg, aztán már hagyom őket aszalódni a saját levükben. Gondolom nagyon nem ezzel számoltak. Biztosan úgy gondolták, hogy annyira kis cukik, hogy a szüleik soha nem tennének velük ilyen rémséget, de úgy fest baomira pofára sikerült esni, mert nagyon is megtették velük. Ide lettek száműzve a világ végére, majdhogynem börtönfélébe és lassan ez kezd végre tudatosulni bennük. A vergődésüket csak futólag figyelem, hiszen én itt melózni vagyok, oda kell figyelnem arra, hogy mit csinálok, és hogy mik a feladatok, hiszen a hely még viszonylag nekem is új. Maximum annyi van azért bennem, hogy nem hagynám, hogy valami kósza zűrös fickó rájuk vesse ki a hálóját, mert a végén még valami csúnya keveredik ki belőle. Na jó, abban nem vagyok biztos, hogy ők lennének rosszabb helyzetben, vagy az, aki próbálkozna velük. A dühöskismókus pillantásra csak egy vigyor a válasz, aztán a vállamat megrántva sorolok be hogy végezzem a dolgomat, osszak karszalagokat, szobakulcsokat, meg effélék. Az enyém itt arany élet lesz, na de az övék... - Sok sikert szöszi! - ennyit még odatátogok mielőtt hátat fordítanék neki. Azt már csak fél füllel hallom, hogy a csókos szájú milyen erővel próbál áttörni a tömegen és érvényt szerezni az akaratának, amire nagyjából semmi esély sincs, hogy sikerül majd. MK-t a nő csak finoman arrébb hessegetni igyekszik, de úgy fest a lány nem igen hagyja magát lekoptatni, így végül szigorú tekintettel és csípőre vágott kézzel áll meg vele szemben. - Tehát azt akarja mondani nekem, hogy véletlenül kerültek ide? Oh hát akkor gyorsan szerezünk valakit, aki megoldja az ügyet. Telefonálhat, aztán mondjuk... - hatásszünetet tart. -... hívunk egy limuzint is, amivel hazaszállítják. Így rendben leszünk? Igazán megszakadna a szívem, ha valamelyik rendbontónk netán rosszul viselné az itteni helyzetét. - a szavai a végére gunyorossá válnak, aztán felszökik a szemöldöke, míg végül a csúnya nézést egy gúnyos mosoly váltja fel, a nő pedig félrehessegetve pár sorban álló fiatalt igyekszek az ajtó irányába. Úgy tűnik, hogy nem különösebben hatja meg, amit MK mondani próbál, van rá esély, hogy már elég sokan próbálkozhattak nála hasonlóval.
Én azért nem hagyom annyiban, hogy nem kapok választ, ugyanis nem szándékozom csakis Isaacre bízni a következő pár hetet. Így kicsit erélyesebben, de megismétlem a kérdést, és láss csodát Mary-Kate, rocker kinézetű, piercinges srác válaszol. - Nem lesz semmi ilyesmi, amit hivatalosan szerveznének. De átjöhetnétek hozzánk a testvéreddel éjszaka... – Húzkodja a szemöldökét. Hm.. Na jó, azért nem ilyen ajánlatokra gondoltam nettó két perccel az érkezésünk után. Így némi szemforgatás után Mary-Kate-re villantok egy lemondó pillantást, majd vissza a kérdezettre. – Oké, majd még meggondoljuk. – Vonom meg a vállamat, és még véletlenül sem kérdezem meg a srác nevét, vagy hogy merre van a szobájuk, ezzel kicsit öngólt lőttem, de legalább azt megtudtam, hogy mindez tényleg valami tortúra kezdete. Mereven előrenézek, mintha az előadókra figyelnék, de nagyon is arra sasolok, amit MK susog a fülembe. - Ja szekta, szerintem is az hugi. Lefogadom, hogy igazi papír wc ülőkéjük sem lesz, ez kész rémálom... – Csóválom a fejemet, de elképzelésem sincsen, hogyan vehetnénk fel apával a kapcsolatot. Kénytelenek leszünk valami cselhez folyamodni. Addig viszont úgy kell tennünk, mintha jókislányok lennénk. Abban igaza van a testvéremnek, hogy haditerv kell ide, és ha bárkivel csúnya dolgok történnek, minden gyanu felett álljunk. Azért az ikerhatás még jól jöhet, végtére is szinte teljesen egyformák vagyunk, meg lehet oldani, hogy úgy cselezzünk, hogy addig a másik nyilvános helyen van. Csináltuk ezt már kicsiként is, csak azt hittem kinőttünk belőle. Na de majd most... A srác, akit kérdezem, még mindig engem néz, villámló tekintettel utasítom rendre, nem túlzottan érdekel, hogy közben elől komoly tényeket mondanak el, azért fél füllel nem ártana oda is figyelni. - A tó... de akkor miért tavi tábor, ha még csak oda sem lehet menni? Chipet? Kutyák vagyunk? Ezt nem tehetik meg... tényleg nem... – Csóválom a fejemet, ezt valahogyan ki kéne bekkelni, nem gondolom azt, hogy joguk lenne hozzá. De kinél lehetne panaszt tenni? Kész téboly ez így... Dohogva hallgatom, hogy büntetések büntetések hátán. Ezzel nem azt tanuljuk meg, hogy hogyan is kéne rendesen viselkedni. Éppenhogy arra kényszerítik az embert, hogy megtörjön, és mielőbb meg akarjon innen szökni. Mindig szabálymániás voltam, de itt már ebben a pillanatban azon töröm a fejecskémet, hogy inkább kiskanállal ásom ki magamat innen, mint hogy ezeknek behódoljak. Mary-Kate kétségbesett kirohánását királynői méltósággal reagálom le. Karbafonom a kezemet, és Isaac-ra meredek a magam cuki valójában, úgy nézhetek ki, mint egy felbőszült plüssmókus. Én inkább a karperecek felé indulok, mert ha Isaac közelebb jön, még a végén belemélyesztem a körmeimet. Áh, kár lenne értük. Jobb lenne inkább szövetségeket keresnem. Gyorsan rángatom a fejemet, felmérve a hallgatóságot, akik lassan morogva tápászkodnak fel.
*Ash hiába kontráz a szavamra, Isaacet nem hatja meg, de persze mit is vártam tőle. Egy felfuvalkodott béka, csak ne lenne annyira jóképű. Azt hiszem ezt egy időre el kell felejtenem, amíg nem bosszuljuk meg azt amit még el sem követett, de tudom, hogy már csak arra vár, hogy valami hibát elkövessünk. Tiszta sor, ő aztán nem fog mellettünk állni ebben a nagy kakiban, a szeme sem áll jól…vagyis jól áll csak nem úgy. Mindegy. * -Tőled még az is kitelik, nem próbálod megismételni? Szívesen befejezem amit elkezdtem. *Talán nem most kellene felbőszíteni de egyszerűen nem tudom befogni a számat. Bosszant, irritál főleg az ahogyan a haverjával összesúgnak. De én azért bizakodom, hogy nem fogunk vele túl sokszor találkozni, talán csak részidős munkát végez és különben sincs, nem lehet ehhez képesítése, ergo nem szólhat bele mindenbe. Ugye? Bemegyünk hát ahova terelnek,komolyan mint a barmokat a vágóhídon és én úgy is érzem magam, de nem mutatom ki nehogy ezzel is elégtételt nyújtsak Isaac kezébe. Mindketten vonulunk aztán leülünk valahol hátul, hogy minél hamarabb ki is tudjunk majd menni innen, csak gyorsan essünk túl a kötelező körökön és mondják meg hol fogunk aludni. Ash az esti programról érdeklődik és én is odafordulok a srác felé akit kitüntetett a figyelmével, sajnálatos módon vagy süketnéma a srác vagy dilinyós mert olyan bambán néz a húgomra mintha azt kérdezte volna mikor lesz a sárkányetetés. Éppen fordulnék a magam oldalára ahova megkaptam az öngyijelölt csajt, mikor belép egy nő, szerintem valamelyik sötét középkor zárdájából szalajtották, csak a kosztüm és a kis szemüveg nem passzol. Amúgy minden, de tényleg, tisztára mint valamelyik Dél-Amerikai börtönben. Csak hallgatom mit mond és egyre jobban nyílik el a szám, nem hiszem el amit hallok. Tényleg ide küldtek a szüleink, tutira nem tudták, hogy ez milyen hely. A húgom felé fordulok és halkan válaszolok az iménti megjegyzésére.* -Szerintem nem csak hiszi, hogy helyzeti előnyben van Ash. Ez nem lehet igaz. Ez kínzótábor, egy szekta. Muszáj beszélnünk apával! *Nem értem az egészet, minket most is hölgynek lehet nevezni, Ash-t biztosan, nem kézzel eszünk, használjuk a szalvétát, suliba járunk, tanulunk amennyire tőlünk telik, egy kis hibáért mindjárt egy agymosóba küldeni erős túlzásnak érzem. A szabadtéri ketrecnél felhörrenek, aki ezt kitalálta azt kellene oda zárni vagy Isaacet, dehogy nézek rá, meg kell erőszakoljam magam, hogy ne forduljak felé még véletlenül se. nem akarom az önelégült képét látni és a frászt se érdekli, hogy jóképű. Felpattanok és a nő után vetem magam. A többieken keresztül vergődöm és, hgy lássák mennyire hölgy vagyok még elnézést is kérek, mert így tanították.* -Elnézést…lécci engedj…elnézést, bocsi. KÉREM! Ms. …..izé, hölgyem! Itt valami tévedés lesz, minket nem küldhettek ide, biztosan fogalmuk sem volt, hogy milyen hely ez. Az apám rendőr, mi nem vagyunk olyanok mint….őőőők.*Magam mögé mutatok és kétség sem férhet ahhoz, hogy „ők”-ön magamon és a húgomon kívül konkrétan mindenki mást értek. *-Ha megengedné, hogy telefonáljunk seperc alatt tisztázom ezt a fatális tévedést. *Még mosolygok is rá, kedves vagyok meg minden, akárcsak a suliban Mrs. McFrásszal a kémia tanárnővel. Na ő egy őrült, de még mindig jobb mint ez az admirális.*
Minél inkább dúlnak fúlnak, nekem csak annál szélesebbre vált a mosolyom és annál jobban élvezem a kialakult helyzetet. Nem nagyon gondolnám, hogy tényleg képesek ártani nekem, netán véletlenül is keresztbe tenni, hiszen itt most én vagyok a főnök, az én kezemben vannak lehetőségek, az övékben pedig csak kötelességek. Kénytelenek lesznek azt tenni, amit én mondok és amit itt a többi vezető a táborban és azért ez nagy elég tétellel tölt el, akármit is magyaráznak arról, hogy én lennék bárminek is az okozója, de mégis harsányan felnevetek, amikor már tényleg azt magyarázzák, hogy én vagyok az oka, hogy kiborult a valami rokonuk hamva. Röhej... de komolyan, mintha tényleg bármiről is én tehetnék. - Aha persze, szándékosan a kocsitok elé vetettem magamat, hátha ott döglök meg és kinyírom a motoromat, hogy megszívassalak titeket. Öcsém... behalok! - mintha nem tudnám abbahagyni a nevetést, de persze a végére befejezem és csak csóválom a fejemet egy kis csúnya nézéssel egybekötve. Hát komolyan, nem is értem, hogy ilyet hogyan mondhatnak, nem csoda, ha ezek után csak terelgetem őket, a bőröndöt simán átlépem, aztán megyek szépen befelé a helyemre. Legalább a haveromat el tudom kicsit szórakoztatni, még ha azért van is ebben a sztoriban elég nagy mennyiségű negatívum is, mert hát lássuk be.. a két csak komolyan életveszélyes. Kéne nekik valami magánzárka, akkor talán nem bomlasztanák itt a népet. Közben viszont megszólal a hang, így én is csendben maradok. Felnőtt nő, olyan igazi diri szerű, nagyon komoly arccal, szemüveggel, még kiskosztüme is van. Na persze e miatt van az, hogy a legtöbb táborfelügyelő pasi, kell az erős kéz, ami rendben tartja ezt a helyet. Amúgy elég vegyes a felhozatal, vannak keményebb és kevésbé keményebb alakok is, ahogyan az ide érkezett átnevelendők is elég vegyesek, akihez pl. Ash hozzászól kimondottan egy rocker kinézetű piercinges srác, nem valami meggyőző a külseje úgy egyébként. A mosolyra is leginkább csak kétkedő, unott arckifejezéssel reagál, olyan "leszarom" tekintettel. - Hölgyek és urak... A tábor végére az a cél, hogy akár így is nevezhessük önöket. A tábor szabályai a következők. A tó használata tilos! Csak akkor mehetnek a közelébe, ha kifejezetten utasítást kaptak rá, vagy ha engedélyt, minden más esetben szabályszegésnek számít. A szabályszegők az elkülönítőbe kerülnek egy napra. Ez egy külön kis ház, ám második alkalommal már szabadtéri ketrec... éjszakára is. A tábor területét természetesen elhagyni tilos. Kifelé menet mindegyikük elveheti a táborvezetőktől a maga karszalagját, amiben beépített chip van, hangos vijjogással jelzi, ha megpróbálnának megszökni. - rövid szünetet tart, amíg lapoz, aztán folytatja csak tovább. - Az étkezések időpontja fix, aki késik nem eszik. Mindenki a saját lakhelye ajtaján láthatja meg az időpontokat ugyanúgy, ahogyan az oktatások idejét és a munkarendet is. Hetente egyszer látogathatnak el a tábor pszichológusához, a napjuk pedig tanulással és munkával fog telni. A szüleik innen már rendszerető gyerekeket kapnak vissza, akik nem hágják át a szabályokat. A táborvezetőknek mindenben kötelesek engedelmeskedni. - ennél a pontnál, ha az ikrek netán Isaac felé pillantanak, akkor széles és diadalittas vigyort láthatnak a képén. Láthatóan nagyon-nagyon élvezi a helyzetet. Amikor a nő készen van a kis előadással, akkor hátrébb lép és látványosan kivonul a teremből. A termen időnként hőbörgés fut végig, amivel nem különösebben foglalkozik persze. A táborvezetők elfoglalják a helyüket a kijáratnál, ahol kifelé menet mindenki megkapja a karperecét és persze a lakhelyéről az infokat, tábortérképpel és szobakulccsal. Természetesen nincsenek két ágyas luxusszobák, 6 ágyasok, egy házban négy szoba közös fürdőszobával. A nekem szétválasztva, egy házban egyező nemű fiatalok vannak csak, összesen féltucat kisház van a tábor területén.
Oké, szabályokról szól az életem, na de túlzásba egy bizonyos szint felett nem kell vinni, bőven elég nekem a magam állította rendszer, esetleg még apa, vagy a tanáraim beleszólhatnak, de nem egy börtöntábor, ahol akaratom ellenére vagyok. Mégis abban bízom, hogy a javunkra válik, tudunk belőle profitálni, megismerhetünk másokat is, gazdagítva ezzel a kapcsolati tőkénket. Mary-Kate ellenben a rosszaságon, a bosszún töri a fejét, ez esetben most meg tudom érteni. Talán mindkettő összejöhet, és ha megoldható, még valahogy bulizunk is. Remélem azért nem olyan komolyak itt a dolgok, bár ha belegondolok, hogy Isaac is egy szakadt, züllött alak, szerintem kész hipibanda itt mindenki. - Egyet... de hát ketten vagyunk.... naaa! – Rajtam is löknek egyet, ráadásul még a táskámat is átlépi, így gyorsan visszanyúlok érte, nem hagyom, hogy elvesszenek a cuccaink. És persze csúnyán nézek a srácra, aki nem is túlzottan zavartatja magát. Én még a halálos ágyamon se smároltam volna le, ahogyan a hugom megtette, nincsen az az isten, bármilyen jól is néz ki. Azt, hogy véletlenül mégis majdnem megtettem, írjuk az ital, és a sok stressz számlájára, józanul aztán hozzám sem érhet, így amikor lökdös, legszívesebben visszarúgnék, és látom, hogy Mary-Kate-nek is komolyan remeg tőle minden idegszála, bár mintha ő még mindig nem tudná eldönteni, hogy szeresse, vagy utálja. Kimért pofival bólogatok vissza az ikremnek, én valahogy nem tudok így vigyorogni Isaacra, akivel Mary-Kate-nek mintha meglenne az a kapcsolata, ami nem is annyira gyűlöletes, valahol játéknak tekintik az egészet, nekem meg zsigerből rossz érzésem van az egésztől. - Az egyik rokon hamvait, mert sikerült leverni az urnát, de ez is a te hibád. Minden rossznak te vagy az okozója. – Jegyzem meg epésen a srácnak, elkerülendő a röhögést, bár attól félek, hogy úgyis ez lesz belőle. - Dehogy ő nyert. Csak azt hiszi, hogy helyzeti előnyben van. – Csóválom meg a fejemet, és lépdelek be Mary-Kate nyomában, még mindig azon dohogva, hogy a srác még pénzt is kap azért, hogy másokra figyeljen, felügyeljen, hiszen ő egy cseppet sem jobb nálunk. Sőt... Bizonyos tekintetben nagyon is lealacsonyító, hogy ő itt a főnök. Főnökféle. Inkább leülök az egyik padra, és megkérdezem a mellettem helyet foglaló egyébként helyesnek is mondható srácot. - Nehari, de mikor lesz valami első napi buli? Ugye most lesz valami ismerkedős játék is, ugye? – Kérdezek oldalra, hátha kapok valami érdemi választ. Nem lehet ez a hely olyan pokoli, mint ahogyan kinéz.
*Sok mindenben nem értünk egyet a húgommal, de annál több mindenben igen, mint ahogy apáék külön nyaralását is képesek vagyunk egészen más szemszögből nézni. Ash-re nézek „na ugye?!” pillantással és már lelki szemeim előtt zajlik a második nászútjuk. Ash homlok ráncol, tudom mire gondol, ketten csináltuk a szart, hát ketten is esszük meg. Viszont ne legyen a nevünk Baker ha nem hozunk ki a szarból palotát és jobban fogunk szórakozni mint az örökbefogadó őseink. A szervezés a húgom feladata, de ötletekben én vagyok a király, feltéve ha valakit meg kell szívatni, és arra lesz szükség ha szórakozni akarunk. Össze leszünk zárva egy táborban ahol szabályok vannak aminek Ash minden bizonnyal örül, mert szabályok nélkül kész káosz az élete és ő utálja a káoszt, míg én….istenkém, akkor vagyok elememben. Köszi isten és apu, meg az összes hétvégi tanár akik idehoztátok Isaac-et! Nem hiszek a szemeimnek, pedig tényleg itt van és nem átnevelésen. Ash-t még nem láttam ennyire kiakadva, azt azért rossz néven veszem, hogy bele akar szólni a csókolózási szokásaimba de , hogy meg akar védeni a sráctól, na azt kifejezetten szórakoztatónak találom. A húgira mutatok és vigyorogva bólogatok majd Isaac felé bököm a mutatóujjam.* -Figyeled haver? Jól jegyezd meg! Majd meglátjuk kinek lesz elégtétel a végén. Tudod mi vagyunk a tíz csapás és ebből még csak egyet kaptál eddig. Számolj…és ne terelgess engem sehova!*Még lökdös is. Micsoda alak, inkább köszönné meg, hogy nem hagytuk ott az utcán elvérezni, inkább vállaltuk a kockázatot és hazavittük, pedig volt már otthon elég baj. Amikor a motorját emlegeti csak felhúzom az orrom és megemelem a szemöldököm, nem méltatom válaszra. Csak ne lenne olyan marha jó képű, már rég bokán rúgtam volna, de az is meglesz ha nem hagy nekünk békét, pedig ahogy viselkedik biztos ő lesz a tábor vérszomjas nevelője. Beszarás. Pont őt, nem már! Hova tették a józan eszüket a táborvezetők? * -Még nem tudom, de estére meglesz a haditerv. *Súgom vissza a húgomnak összeszorított szájjal, majd én is vigyorgok egy sort a srácra. Csak legyen öt szabad percem és előállok valamivel, mert nem hagyhatom, hogy elszúrja a nyarunkat, már úgy is eléggé benne vagyunk a kakiban. A legjobb védekezés a támadás és még az elején kell, hogy eszébe se jusson terveket kovácsolni, persze neki vannak itt haverjai, az egyikkel még pusmogott is az előbb, szóval már ketten vannak. *-A másikra is figyelni kell. A haverra. *Újabb susmus, de közben haladunk előre de csak akkor ha Isaac nem ér hozzám, különben megtorpanok és bokán rúgáson gondolkodom. Ahogy fogom a cuccom még az ujjaim is elfehérednek, de nem tehetünk semmit amíg szem előtt vagyunk, szóval amikor Ash odaadja a bőröndjét Isaac-nek ő meg ledobja és még bele is rúg, megfogom Ash karját.* -Ne most Ash, majd megkapja a magáét. Most ő nyert, de a csata csak most kezdődik. Tűzzünk befelé, ne adjunk neki okot arra, hogy szemétkedjen. Tudod….csak a háttérben. *A vereséget viselni kell mint egy Coco Chanel ruhát, úgyhogy fogom a cuccom, megvárom míg Ash újra kézbe veszi a magáét és kihúzott derékkal elindulok befelé, emelt fővel sétálok el Isaac mellett és közben őt nézem pimaszul. Szerencse, hogy nem botlok el a küszöbben. Leülünk, egészen hátul persze, és várjuk az ítéletet. Isaac haverjának a horkantására csak egy megvető mosollyal válaszolok, és a pillantásom semmi jót nem ígér.*
Szóval megszívták, még hozzá nagyon. Nem igen számítottam rá, hogy majd pont a két katasztrófavonzó lány lesz itt a táborban. Nem voltam én még soha efféle felügyelőtisztféle, de így tuti, hogy istentelenül fogom élvezni a dolgot. Mi több, komolyan oda meg vissza leszek az élménytől, ez nem is lehet kérdés. Olyan rendesen szétbarmolták a délutánomat, hogy most igazán megérdemlek egy kis viszonzást és nagyon is ki fogom használni a helyzetet. Kész élmény lesz, de komolyan! A puffogásuk és a meglepettségük épp e miatt nem is érdekel különösebben, csak kicsit elfordulok, amikor meghallom kicsit távolabbról a haver szólítgatását. - Mindjárt megyek! Beszarsz, ha elmesélem kik vannak itt. - a vigyorom letörölhetetlen továbbra is, az sem érdekel különösebben, hogy mit mondanak, félfüllel figyelek csak rájuk oda. Az is kész csoda, hogy nem kezdem el őket lepisszegni, csak hogy halljam a távolabb lévő haverom válaszát, bár erre még úgy sem tud mit mondani. Majd akkor hidal le, ha elmesélem neki a komplett sztorit. Persze az eset után nem sokkal nem tudtam még ilyen jól szórakozni rajta, de ha most még kapok egy kis mondhatni engesztelést is a sorstól, amiért ennyit szívtam, akkor már egész jól viselem. Azért naná, hogy óvatos leszek majd velük, mert ki tudja, hogy milyen káoszt hozhatnak még itt össze a táborban. Hiába nálam a hatalom, a végén még megszívom, úgyhogy körültekintő leszek. - Mit porszívóztatok össze? És mi az én hibám? Gondolom mekkora fejmosást kaptatok, de hogy ide juttattak titeket az ennivaló kis szüleitek. Komolyan... iszonyatos elégtétel. - felnevetek, ahogyan tessékelem őket szépen az épület felé. Ők se kivételek. Csak, mert ismerem őket még szépen szambázzanak csak arra, hogy tudják mik a szabályok és azok nem lesznek egyszerűek. Vasszigor lesz itt és vasakarat részemről, hogy minél kellemetlenebbül teljen nekik ez az időszak. A fejemen még most is érezni a sebet, kész csoda, hogy nem lett rosszabb a vége. A motorom meg... arra kell a zsé, azért gályázhatok itt a nyáron, de legalább így már sokkal jobban fogom élvezni. - Olyan kell ide, aki elég erős, hogy bírja az olyanokat, mint ti. Nekem meg amúgy is kell a pénz, mert valakik tönkrevágták a mocimat. - jelentőségteljesen húzom fel a szemöldökömet és ha kell, akkor még kicsit lökök is rajtuk, ha nem indulnak el maguktól a cél felé, hanem csak lökik itt nekem a rizsák. Rettenet, hogy még azt hiszik ők hordhatják fenn az orrukat. Mégis mi a jó életet képzelnek magukról? Az életem itt nekem lett szétbarmolva, főleg a motorom élete, úgyhogy jogosan forralok bosszút. Keményet és fájdalmasat... mert megérdemlik, én meg főleg, hogy kiélvezzem. Eléggé meglepődöm, amikor az egyik kis szöszi a kezembe nyomja még a bőröndjét is. Azzal a mozdulattal dobom le a földre szépen és tovább is lépek, tehát át rajta. Csak finoman - na jó nem annyira - rúgok bele, hogy csak úgy nyekkenjen az egész, aztán besorolok szépen oldalra, hogy az elől állók közé igyekezzek. Egy bájos mosolyt azért még villantok. Na jó, nem bájos az, inkább kárörvendő. Leülhetnek szépen a többiekkel, a csomag nem az én ügyem, és végighallgathatják a tábor szabályzatát. Biztosan fenemód élvezni fogják majd. Én tuti, hogy nagyon jól fogok szórakozni majd, amikor látom az elképedt arcukat, mert a szabályok azok itt nagyon finoman. Kijárási tilalom és persze az olyan vackok elkobzása, ami nem igazán illendő egy ilyen helyen és, ami elsősorban a szórakozást célozza meg. Telefonálgatni se lehet ám orrba-szájba. Na, de csendesen oldalba bököm csak a haveromat, aki mellé besorolok és jól láthatóan súgok neki pár mondatot, amire végigméri az ikreket és hangos horkantással röhög fel, csak aztán kapja a szája elé a kezét, mert megszólal közben a táborvezető is, hogy felvázolja azokat a bizonyos szabályokat.
- Erre nem is gondoltam, hogy nélkülünk milyen jól ellehetnek. Tényleg, most, hogy mondod, aljas dolognak tűnik még apától is. Mintha csak azt várták volna, hogy mikor hibázunk. Bár téged ismerve... Ez előbb utóbb bekövetkezett volna. – Felelem töprengő homlokráncolással Mary-Kate irányába, hiszen tudom, hogy most kettőn állt a vásár, én is bőven hibás voltam abban, amit tettünk. Mindent összevetve viszont életem egyik legizgalmasabb, ha nem a legizgalmasabb éjszakája volt, amit ha nem is élnék újra, de mégiscsak felejthetetlennek érzek, fel is írtam a naplómba a legapróbb részletekig. Végtére is azért még, hogy tudjam, hogy a hugom társaságában milyen veszélyek lesnek rám, és alaposan meggondoljam a jövőben, ha vele akarok közösködni. A nyári táborunk ellenben valóban nem egy csúcsnyaralás, mégis simán ki tudjuk belőle hozni a maximumot. Lehet önképző köröket alakítani a többi szerencsétlennel, akit valamiért ide száműztek. És ha belegondolunk, nem csupa ügyefogyott van itt, biztos vagyok benne, hogy a szerencse mást is elkerülhet, olyanokat, akik egyébként értékes emberek. Nem is gondoltam volna, hogy Mary-Kate ennyire szervezkedni akar, hogy már is előre, azt hittem, kettőnk közül én vagyok az igazán elméleti ember. Látszik, hogy már jó régen töltöttünk együtt ennyi időt, bizonyos tekintetben már nem is ismerem. Végülis annak ellenére, hogy milyen zűrben vagyunk, ez már egy jó dolog, hogy most ismét együtt lehetünk. Eddig jutok a gondolatmenetben, aztán sikerül fennakadnom Isaacben, szó szerint, mert a derekában kapaszkodom meg, nagy kék szemeim még jobban kitágulnak, mintha egy sarokba szorított sziámi macska lennék.
- Ahogy mondod tesó. Neked kéne inkább javítóba menned, hiszen kikészítettél minket. Ha te nem vagy, minden olyan jól alakult. Látod hugi, mondom,h ogy nem kell az ilyet csókolgatni. Rossz ómen, de tényleg. – Rázom meg a fejemet, és már keresem a kerítést, amit megmászva le lehet innen lépni, mert bármennyire is ámulatbaejtő Isaac külseje, azóta történt velünk csupa rossz, hogy ő feltűnt a színen. Mondjuk ez nem teljesen igaz, de példának okáért ő nem csak azt tudja rólunk, hogy elütöttük és miegymás, hanem azt, hogy milyen képességeink vannak. - Kikezdeni? Cöh... na... szépen vagyunk, mondhatom. Mi nem vagyunk kölykök.. Ezek után nem is hagynám, bármit akarj a húgomtól. – Rázom a fejemet vadul, hiszen azon az éjszakán Isaac még rám is nagy pillantásokat vetett. Most pedig úgy tűnik, kiterjesztette a háremet, hiszen már egy egész tábor felett diktárorkodik, fúj... Pedig olyan jó pasi, ha nem lenne ilyen bunkózós. - Háború? Miért, hogy akarsz kiszúrni vele? – Kérdezek vissza suttogva, és ha Isaac ismét ránk pillantana, bűbájos mosolyt villantok rá, mintha olyan nagyon tudnám leplezni a valódi érzéseimet, most éppen bele tudnék rúgni, pedig nem vagyok verekedős. És igyekszem nem belegondolni, hogy a derekát markolászva micsoda izmokkal találkoztam. Affene... Mégis lépdelek előtte, Mary-Kate után a mutatott épület felé. A cuccainkat már előreküldettük, csak kézitáska van nálam, hátrafordulva nyomom a srác kezébe. - Akkor tisztelt őrsvezető úr, elfáradtam, tessen hozni. Elfáradtam... – Benne van, hogy pofákat vág, vagy ledobja, de nem érdekel, a táskám most megér ennyit.
*Pokol, rémálom, Freddy Krueger. Ahogy jobban körülnézek ezek jutnak eszembe, igazság szerint nem is kell nagyon körülnéznem mert minden egyből az arcomba nyomul. Itt sem fogunk strandolni az biztos és nagy meló lesz mire ebből a helyből élhetőt csinálunk. A jó az, hogy itt senki nem ismer minket mint a szüleink, nem tudják mire számíthatnak tőlünk ha egyszer mi ketten összefogunk. Állandóan marjuk egymást, olyan vitákat vágunk le komolyba, hogy apáék csak néznek ki a fejükből, de a végén mindig jön az összeborulás. Ha pedig bajban vagyunk akkor összedolgozunk, és még csak megbeszélnünk sem kell semmit hiszen egymás gondolatát is kitaláljuk. Ash a végrendeletének megírása után már agyal, látom rajta és szinte hallom ahogy a fogaskerekek elgördülnek egymáson a fejében. Szóval tekinthetjük ezt jutalomnyaralásnak is, mert itt még mindig kiélhetjük a kreativitásunkat, ellenben otthon anyánk és apánk tekintetének kereszttüzében létezni a mi jelenlegi helyzetünkben nem igazán habos leányálom. Ha otthon kibírtam a szobafogságot – mondjuk nem igazán teljesítettem – akkor ez sem lesz olyan nagy dolog, a húgommal együtt pedig jó csapatot alkotunk. Abban egyetértünk, hogy anya sárkányabb a rendőrnél, Mable néni hamvainak szó szerinti eltakarítása után _ez_ álomnyaralás. * -Kíváncsi vagyok mibe került ez neki. Gondolom most bepótolják a szerelmes hétvégét és örömtáncot lejtenek az üres, csendes és unalmas házban. Mert nélkülünk lássuk be, nem élet az élet. *Vetek egy mosolyt a húgomra és előremegyek, hogy rendezzem a szobafoglalásunkat és érdeklődjem az előírt programok után. Feltételezem manikűrös nincs itt, költői kérdés volt és abból ahogyan néznek rám, Freddy Krueger emlegetése csak előjáték volt. Itt rajtunk kívül mindenki zakkant, kezdve a nagykajás ráctól a depressziós, öngyilkos hajlamú lányon át a mazochista bőrszerkós srácig. Csodás, itt meg fogunk halni!!! Ezen a ponton fordulok vissza, hogy postafordultával üljek a buszra és „Isten veled szép világ!” felkiáltással érzékeny búcsút vegyek a tábortól, útközben pedig azon fogok agyalni hogyan váltsam ki ezt a szörnyűséges szennyet, ám a húgom megint beleköp a levesembe. Miért kell emlegetnie Isaac-et? Nem volt elég, hogy miatta vagyunk itt? Meg a vére miatt? Mert nem engedte, hogy összevarrjam, és különben is jobb helyre is ájulhatott volna vérző fejjel mint a szüleink nyoszolyája. Az már csak hab a tortán, hogy fel sem hívott, a motor javításra szánt pénzt mégis lenyúlták tőlünk a szüleink, kocsink sincs mert a fejükbe vették a bizonyítási vizsgát, szóval amíg nem teljesítjük ezt a tábort mindennek lőttek. Erre Ash őt emlegeti, a csókkirályt aki képes volt _NEM FELHÍVNI_! * -Nem akarom ezt a nevet hallani! …..Mit művelsz? Ne rángass épp azon gondol…..Isaac! Szent szar! *A húgommal mindig ezt csináljuk, de most a sráccal együtt mondom ugyanazt, valószínűleg mert mindketten hasonlóan érzünk a másik iránt. Remek, ennyit a nyaralásról és még ő van felháborodva. Mit mondjak ééén? Mit mondjunk mi??? * -A rongálás? Persze, meg a véres nyoszolya, az összetört vadrácsunk, a szétvert ház és Mable néni összeporszívózása. Bár az a húgom volt én mosom kezeimet. Szóval ne legyél annyira oda magadtól, a motorod szóba sem került. _TE_ mit keresel itt? *Ó, hogy törölné le a vigyort az arcáról az ebola. belőle simán kinézem, hogy ide küldték átnevelni, rajtunk nincs mit, azokhoz képest akik itt vannak mi vagyunk a normális mintagyerekek, Isaac pont idevaló. Fogom a táskám és elindulok a húgom után aki már otthagyott minket, fogalmam sincs ő hova és merre indult, csak ne legyek a srác közelében, pedig piszok jóképű, de visszafogom a smárolási kényszeremet. Két lépést tudok tenni mikor megszólal bennem a vészharang. Nagy lendülettel fordulok vissza, tócsányira kerekedett szemekkel nézek rá, majd a húgomra, hogy lássam ő is ugyanazt hallotta mint én, majd megint Isaac-re.* -Alád_beosztott_kölykökkel_? Mi a…rossebb! Pont te vagy itt az átnevelő? te jóég, hova jutott a világ?! *Ez nem lehet igaz, ilyen nincs, ez szívás mégpedig a legnagyobb. Ez direkt kicseszés a sorstól. És persze élvezi a helyzetet, naná. Ash hez sietek, belekarolok a húgomba, persze nem megy minden ilyen simán, néhányszor a nagy sietségben buckára vagy mélyedésbe lépek és ez valamennyit elvesz a méltóságteljes távozásomból * -Háború lesz Ash. Nem hagyhatjuk annyiban. Mindent bele kell adnunk. *Ezt már csak neki súgom. Máris nekiállok haditervet készíteni.*
Kíváncsi leszek. Végül is a meló előre láthatóan jól fizet, úgyhogy nem hiszem hogy nagy gondok lennének itt, de azért nem bízom el magamat. Kell a pénz a motorra, hogy rendesen helyre lehessen pofozni. Túlságosan kinyírta a két dilis kiscsaj és ha nem fektetek belé eleget, akkor nem fog úgy menni, ahogyan régen ment. Kénytelen leszek valószínűleg az itt megkeresett pénz nagy részét a javíttatásokra költeni. Végül is már most is elköhög azért nagyjából, de még nem az igazi. Úgy nem lehet vele száguldozni, ahogyan régen és azért mégis csak azt élveztem én igazán! Kell a sebesség, kell a szórakozás és nem utolsó sorban a csajok, akik buknak a mocikra. Itt is biztos lesz pár hamvas kis virágszál, talán olyan kis apuci pici lányaik is, akikkel el lehet játszadozni. Sármom van, hozzácsapok egy kis borosták és persze egy lehengerlő mosolyt és már is nedvesek azok a bikini alsók és nem a tó vízétől. Egész jó lesz ez a nyár, ha úgy alakulnak a dolgok, ahogyan elképzelem. Csak úgy alakuljanak. Az ábrándozásom végefelé kapja el valaki a derekamat. A szemem elkerekedik és enyhén leesik az állam is, amikor felfogom, hogy ki a frász az és nem messze meglátom a másikat is. - Szent szar... - halk morgás az, amit elnyomok, pedig jönne még ennél bővebb káromkodás is valószínűleg, de félő, ha van a közelben valami táborvezető, akkor nem kéne ilyesmivel nyitnom. Mármint én is az leszek, de úgy értem valami felettem álló fejes. Azért itt most egy fokkal visszafogottabban kell viselkedni, legalábbis nyílt színen, mert hogy a háttérben majd azt teszek, amit jól esik, csak eléggé a háttérben kell maradnom ahhoz, hogy lehetőleg ne szúrjak szemet senkinek sem. - Na basszus, komolyan ideküldtek titeket? A rongálás miatt mi? - széles vigyor jelenik meg az arcomon, láthatóan állatira élvezem a helyzetet. Nem úgy fest, mintha én is ide lennék száműzve. A manikűrös kérdéssel láthatóan senki se foglalkozik, csak terelgetik be a kölyköket valami központi épületbe, ami minden bizonnyal valamiféle eligazító lehet. Elég rossz arcok is vannak itt, punkok, meg rocker félék is. Nem véletlenül valamiféle nevelőtábor ez, csodálom, hogy a két kis elkényeztetett kiscsajt ide küldte apuci. A szülőket érintő kérdésre persze okkal nem válaszolok. Szülők... na jah, álmaimban. - Hát bocs, de asszem nem kezdhetünk ki az alánk beosztott kölykökkel, pedig nagyon nehéz ellenállni... Na persze... francokat akarok megint egy nyílt sebet a fejem tetejére. Arra van a befelé kisasszonyok. - mutatom neki az utat a nagyobb épület felé és persze azt a kisasszonyok szócskát szándékosan megnyomom kicsit, enyhe - na jó annyira nem enyhe - gúnyos felhanggal megspékelve. Hát na azért látszik rajtam, hogy még mindig nem nyeltem le a békát és nem vagyok oda azért, hogy ilyen szinten leamortizálták a mocimat és engem is. Lássuk be a fejemet össze kellett varrni, ez ártott a sérómnak. A gép pedig... olyan állapotban volt, mire elvittek hozzá, hogy majdnem sírva fakadtam, pedig nem vagyok egy rinyálós fajta.
Nem gondolom, hogy olyan nagy ez a bűntetés, végtére is a javunkra válik majd. Főleg Mary-Kate tanul majd felelősséget, habár az én tisztaságmániámmal azért lesznek gondok, a táborok nem éppen arról híresek hogy mindenki alkalmazkodna a másikhoz. Majd igyekszem toleráns lenni másokkal. Végtére is nem hiszem, hogy apa a pokolba küldene minket, annyira azért nem szigorú velünk, a nevelő célzat lényege, hogy megtanulunk viselkedni. És ha más fiatalokkal leszünk együtt, mégiscsak megvan a buli jellege, ha mást nem, akkor együtt nyírjuk a füvet, mittudomén hogy mi ennek a tábornak a lényege. Mert hogy nem a szórakozás, az a szüleink arcáról egyértelműen kiderült. Viszont megint ketten vagyunk az én drága ikerhugommal, még ha felügyelet alatt is, azért a saját kezünkbe vehetjük a sorsonkat, ami azt jelenti, hogy össze kell majd dolgozunk, hogy ne csak elviselhető, hanem csúcsszuper legyen az ittartózkodásunk minden napja. Sejtettem, hogy le kell beszélnem magamat arról hogy csini ruhákat hozzak, de azért egy fürdőruci befért, ki tudja alapon. Minimál sminkkészlet, kókusztejes sampon, és persze a nyuszis papucsom. Igyekeztem kényelmes, sportos ruhákat összevágolatni, Mary-Kate pedig úgyis tőlem kér majd kölcsön, mert ő még a vágóhídon is talál magának pasit, szerintem régen nem szűz már. Ellenben amikor nekem volt véres az ölem, akkor apa gondolhatta azt, hogy már én sem, de hamar felnyitottam a szemét, hogy ez nem az én vérem. - Na látod, a dolgok jó oldalát kell néznünk, apa nem adott választást. Még jó, hogy ő szabhatta ki a büntetést, anyával rosszabbul jártunk volna. – A hugom már megint előremegy, hogy érdeklődjön, legalábbis ez a fennhangos kérdeződködés nem biztos, hogy okés, már az első pillanatban ciki helyzetbe hoz, így arébb lépek tőle, hogy a nyilvánvaló hasonlóság ellenére ne tűnjön úgy, hogy vele vagyok, ezzel a lendülettel sikerül elsodornom valakit, feltűzött kontyomból kiesik a csat, lefüggönyözve az arcomat, és mire hátratűröm, már merő véletlenségből az illető derekába kapaszkodom. - I-Isaac... – Dadogom, mindkét kezemet a szám elé kapva, és kapkodom a fejemet, hogy vajon az éppen cserben hagyott rosszabbik felem is észrevettem már, amit én. – Te meg... téged is ide száműztek? A szüleink ennyire hasonlóan gondolkoznak? – Fú, amióta nem láttuk, azóta még jobban néz ki, nem csoda, ha Mary-Kate ennyire meg akarta csőrözni. De miután már a srác be van foglalva, naná, hogy nem fogok én itt pironkodni a közelében. Magam mellé rángatom Mary-Kate-et, s srác elé tolom. – Nézd kit találtam neked! Egészségedre. – Fordulok el tűntetőleg, és továbbindulok, hátha valaki nekem válaszol a hugom által feltett kérdésre.
*Texas! Hát nem rémálom? Marhák közé küldtek legelni a pusztába, minden tiszta por és ki kellett pakolnom a szekrényemet. Mondjuk nem volt nehéz, csak markoltam párat és a másik oldalon nyomkodtam párat és kész voltam, de rohadt fárasztó tud lenni ha kötelező jelleggel csinálom. Olyan nagy volt a baj, hogy már apát sem tudtuk megpuhítani, főleg azok után, hogy Ash az egész estére egyetlen elegáns könyökmozdulattal rátette a koronát Mable néni hamvainak összeporszívózásával. Anya arcát nem felejtem el amikor hazatérésének negyedik percében rá nem kérdezett a hollétére, mire apa csak a vállát vonogatta mert ő sem tudott róla, mi pedig bűnbánatos, „most már minden mindegy, mehetünk a pokolba, nevelőintézetbe, nyári börtönbe” ábrázattal sandítottunk a porszívó helye felé, az előszobai beépített szekrény ajtajára. Először nem hitte el amire rájött, aztán kérdőn és reménykedve nézett ránk, majd apára aki már csak a levegőt tudta kapkodni. Az a csalódás ami kiült az arcára előző este, halvány kistestvére volt annak ami Mable néni hamvai felett aratott győzelmi harcunk tudatosulása után vésődött a vonásai közé. Akkor már én is utáltam magam, jogosnak éreztem az azonnali telefonálást mellyel két hívás után már elintézett volt az az egész ami jelenleg elém tárul. Már a busz is kész fertő volt és kényelmetlenség, nem fehér embernek való, és ha már én is ezt mondom, el lehet képzelni mennyire volt szar. Először is előttünk egy hájpacni ült és egész úton zabált valamit, tele volt a busz kajaszaggal, de nem ám valami kis chips, ááá dehogy, kolbász meg a jó ég tudja milyen fűszeres húsos szendvics. Ash egész úton a vállamba öklendezett mert hányózacskó sem volt sehol, hja kérem ez nem osztályozott busz körülbelül mínusz három csillagja van. Aztán ott volt az a fekete hajú csaj, velünk egy idős, és minden percben a halálra készült, úgy nézett ki mint egy életunt vámpír. Most komolyan, rajtuk mit akarnak még megmenteni? Azért próbáltam a jó oldalát nézni ennek az egész rémálomnak, Ash előtt szálltam le a buszról és körülnéztem, majd a picit lebillentett napszemüvegem felett ránéztem, mosolyogtam mint egy ártatlan angyalka és közöltem vele mire jutottam.* -Ha jól meggondolom New Yorkban nem barnulnánk le olyan jól, mint itt. *Már most azon filózom mit aggatnak majd a nyakunkba és hogyan lehet alól kibújni. Mert az hétszentség, hogy nem fogok itt gályázni, és ha ellógom mit csinálnak velem? Letartóztatnak? Megmondanak apának? A legjobb az lenne ha elgondolkodnának a tábor sikerességének szintjén. A lehető legjobbat kell kihoznom a lehető legrosszabból. Azonnal neki kell látnom.* -Héééé! Megmondaná itt valaki hol fogunk aludni? És hol lehet bulizni? Ja és a húgomnak sürgősen manikűrösre van szüksége mert az átkozott busz ablakába beletört két körme is. *A napszemcsit a fejemre tolom és érdeklődve várom a választ. Persze tudom, hogy le leszek oltva, ez nem az a hely ahova nyaralni, pihenni és kikapcsolódni jönnek az emberek, nem is gólyatábor. Szartábor. Még. Ha jól sejtem, és ha a húgomra nézek akkor jól sejtem, ő fejben most írja a végrendeletét, remélem rám hagyja azt a cuki karkötőt amit tavaly nyáron sikerült egy hónapra lenyúlnom.*
Természetesen arról nem tudok, hogy ismerős arcok is lesznek majd a táborban, hát a fene gondolna rá, hogy pont az ikrek bukkannak majd fel Texasban. Egyszerűen csak kaptam egy remek lehetőséget és úgy voltam vele, hogy érdemes kihasználni. Három hét, amikor nem én fizetem a kaját, de fizetést is kapok a felügyeletért és táborba megyek amit amúgy még soha az életben nem tettem meg? Hát nem marha nagy poén? Nem gondoltam volna, hogy ilyesmire sor kerülhet, de van egy haverom, akinek van egy haverja és neki egy öccse, aki pont ilyen berkekben forog és ő ajánlotta, hogy nézzem meg. Amúgy is kell a pénz, hogy kipofozzam a lestrapált motoromat, és ha még mellette élvezem is, akkor két legyet ütök egy csapásra. Állítólag valami átnevelő táborféle, de nem veszik annyira véresen komolyan a dolgokat, szóval nem kell agyon gürizni magamat, viszont lesznek jó csajok, akik amikor kivételesen kapnak egy kis szabadidőt ki szokták használni a közeli tó adta lehetőséget és ha már nincs sok lehetőség, legalább nézni lehet őket. Szóval most itt vagyok. Nem motorral jöttem, ami istentelenül frusztrál, de a járgányt még mindig a haverjaim próbálják foltozgatni és kell még pár alkatrész is, mert nagyon nincs szegény jó állapotban. Kocsival érkeztem, még hozzá a kölyökkel, akinek a bátyja a haverom ismerőse. Ő is itt szokott nyaranta melózni, csak ő a konyhán dolgozik, azért is ismerte a helyet, én viszont azért nem mennék mosogató fiúnak, az nem áll jól nekem. - Oké, egész jó a hely, lepukkantabbnak gondoltam. - kikászálódóm a kocsiból, hogy végre kinyújtóztassam magamat. Na ezért utálok kocsiban utazni, totálisan elzsibbadok és nem tudom rendesen kiengedni magamat. Nem valami kényelmes, ennél még a busz is jobb lett volna, de ott meg tömeg van és egy vagonnyi ember. - Azt a rohadt! - az első áll leesés akkor ér, amikor meglátom a begördülő két buszt, amiről jó eséllyel a kölykök fognak majd leszállni. Egyelőre nem foglalkozom a dologgal jobban, megyek a kölyök után, hiszen ő ismeri itt a járást, tudja hogy merre van a táborvezetők szálláshelye. Elsőre úgy fest nem rossz a hely és nagyon remélem, hogy a mi házunk még speckóbb lesz, mint a kölyköké. Még sem mi vagyunk itt neveltetési célból, nekem kell a meleg víz, meg a normális ágy. Oké el vagyok hálózsákban is pár napot, na de három hetet azért még sem.
Kezdőlap 
by 
