Csatlakozás az X-ekhez

Kissé feszült lehetett Jean legalábbis a hangjából erre következtettem mikor azt mondta, hogy már van egy gondnoka az iskolának. Erre mosolyognom kellett, ami inkább volt gunyoros, mint vidám. Tisztában voltam vele, hogy örül, hogy akadt valami, amivel el tudom magam foglalni és nem másokkal kötegszem. Legfeljebb bálok segíteni a karbantartónak, mint egy ügyes kis inas. Azonban én sohasem kedveltem a másod hegedűs szerepet viszont ismertem a gondnokokat. Nem is olyan régen nem azért segítettem, mert az volt a dolgom, hanem azért mert megkértek rá. Voltak nekik saját gondnokuk ám azok vagy túl elfoglaltak voltak vagy pedig lusták. Ráadásul nem csak egyetlen épületben segítettem be, hanem vagy egy tucatba. Egy három gyerekes anyukánál nem működött a mosogató? Egy magányos özvegyasszonynak megint zárlatos lett a lámpája? Legelőször az én Tom barátom ajánlott nekik később viszont már annyira elterjedt a hírem, hogy személyesen engem kerestek fel utána pedig annyit fizettek amennyire a munkámat értékelték. Igaz nem ez volt a tanult mesterségem, viszont ahogyan a mondás is tartja gyakorlat teszi a mestert.
- Nem vagyok segéd. Ha szükséged van egy villanyszerelőre, lakatosra, asztalosra vagy akármire tudod, hol találsz meg.
Ezzel részemről lezártnak tekintettem az üzleti részt és már csak arra vágytam, hogy elfoglalhassam a szobámat. Sajnálatos módon közbe jött egy újabb incidens és ezúttal egy fiatal leányzó bizonyos Sophie rohant belém. Nem akartam megrémiszteni mogorva ábrázatommal mégsem voltam szörnyeteg ezért mosolyogtam mikor fölsegítettem a földről. Nem szoktam gyakran mosolyogni, nem azért mert egy pokróc voltam pusztán ilyen volt a természetem. Úgy véltem, ha valakinek nem tetszik a modorom, vagy ahogyan nézek, az ne nézzen rám vagy kerüljön el, de nagy ívben. Végül is nem azért mentem oda, hogy jó pofizzak hanem, hogy a segítségüket kérjem. Amint elment visszaváltoztam azzá a vén morgós medvévé, akivel Jean összefutott a bejárati ajtóban. Jean közölte velem, hogy nemsokára megérkezünk ezért meg akartam köszönni, hogy cipeli a holmimat és csak akkor vettem észre, hogy a levegőben lebeg a doboz. Halottam már ilyesmiről a cirkuszban ám az legtöbbször egyszerű trükk volt és szemfényvesztés ez viszont valódi. Pár pillanatig figyeltem majd rántottam egyet a vállamon és mentem tovább hisz az elmúlt pár percben láttam ennél jóval elképesztőbb dolgot egy kis levitáció már meg se kottyant nekem.

Tisztában voltam vele, hogy Jean-nek nem igazán tetszett az én problémamegoldó módszerem talán igaza volt azonban jó párszor az ököl sokkal jobb bevált mind a kedves szavak. Meglehet, hogy rászorultam a segítségükre azonban nem voltam hajlandó fülemet farkamat behúzva meghunyászkodni egyetlen bentlakó előtt sem. Én se akartam bántani azt a kutyát és nagyon reméltem, hogy nem fog megismétlődni az incidens. Így legalább megtanulhatta, hogy velem nem tanácsos vacakolni vagy pedig nagyon csúnyán megbánja. A párocska szemöldökráncolás mellett elvitték a blökit és így egy kicsit enyhült a levegőben terjedő feszültség szó szerint. Utánuk az alakváltó lány is elment valami dolga akadt vagy ilyesmi tulajdon képen nem is bántam, mert már kezdett az idegeimre menni. Jean bizonyára tanárnőnek készült ugyanis ugyanazt a kisugárzást éreztem felőle, mint a tanáraim felől, mint mikor rossz fát tettem a tűzre. Rendszer igyekeztek toleránsak, és megértőek lenni és mindig elmondták, hogy náluk ez a viselkedés nem járja és felsorolták az iskolaszabályzat oda vonatkozó részét. Meg voltam róla győződve, hogy ő is ugyanezt foglya tenni és többé-kevésbé igazam is lett ám semmi kedvem nem volt végighallgatni ezért elindultam a lépcső felé. Elsősorban azért tettem, mert tisztában voltam vele mit fog mondani ugyanis mindenhol ugyanazok a szabályok. Tilos a tanulók közötti erőszakos incidens, a káromkodás, a szeszes italfogyasztás, a dohányzás, ami mellesleg káros az egészségre, vagyis ők ezt állítják. Én voltam a tökéletes ellenpélda ugyanis akár egy kocsi kipufogójába is beleszippanthattam volna akkor sem lett volna semmi bajom. Nem azt mondtam, hogy jó példa csak példa. Nem voltam hajlandó engedni az elveimből, legfeljebb ha nem tetszek, neki kidobnak remélhetőleg és nem sütnek meg akár egy finom steak-et. A másik ok, amiért faképnél hagytam éppen a mondókája közepén az, hogy valami felkeltette az érdeklődésemet. A lépcső közepénél a falon találtam egy képet, ami szinte már gyanúsan ferdén állt a helyén. Alaposan szemügyre vettem és rögtön rájöttem a szög szinte teljesen kijött fából mondhatni már csak a szentlélek tartotta ott fönn. Megfogtam és nagyon óvatosan levetem a falról majd hátulról is megvizsgáltam. Nem tűnt vészesnek egy kis szaszerolással meg tudtam volna oldani, de ahhoz szerszámokra volt szükségem.
- Helyre hozom. És mindent a kastélyban addig, míg itt lakom.  Mondhatjuk úgy eddig ebből tartottam fen magam.
Nem akartam többet mondani úgy gondoltam nem szorulok rá reklámra. Szinte mindenhez értettem a vízvezetékektől kezdve a villanyszerelésig. Úgy gondoltam, ha hajlandóak megtűrni engem maguk között valamivel meg kell hálálnom és mi lehetne, jobb annál mintsem helyrehozzam a kisebb nagyobb hibákat. Hirtelen eszembe jutott, hogy a holmimat a lépcső aljában hagytam azonban a kép mérete miatt nem vihettem magammal egyszerre mind a kettőt.
- Nem szokásom, de megtennéd, hogy hozod utánam?- kérdeztem Jean-től.
Mindent magam szoktam megoldani és soha sem szerettem másokat utasítgatni nem olyan fajta ember voltam.
- Amint tudom, rendbe hozom. Kell hozzá pár apróság, de ez ráér, inkább folytassuk utunkat.
Óvatosan fogtam nehogy a végén még én törjem össze, ami tényleg rossz bemutatkozó lett volna. Választási lehetőséget nem is hagyva neki határozottan kijelentettem, hogy ezentúl én ügyelek a birtok mondhatni egészségére.

Mikor mendegéltünk kicsit elbambulhattam ugyanis csak arra lettem figyelmes, hogy ismételtem valami nekem csapódott egész pontosan a hátamnak majd tompa puffanással ért földet. A képnek szerencsére nem lett semmi baja a ball hónom alá dugtam és mindkét kezemmel stabilan tartottam. Először ara gondoltam, hogy az-az alakváltó tért vissza ugyanis első találkozásunkkor is belém rohant ám nem ő volt az. Lassan hátranéztem és egy fiatal körülbelül tizenéves kislányt találtam magam mögött. Arcán látszódott, hogy kissé meg van szeppenve, bizonyára azért mert még idegen voltam a számára. Azt sem nevezhettem enyhítő körülménynek, hogy úgy tornyosultam fölötte akár egy hegy. Pár pillanat néztem le rá bamba mélabús szemekkel majd a hatalmas kezemmel lassan felé nyúltam és végül megérintettem a fejét.
- Nem ütötted meg magad?- mondtam mosolyogva majd kissé megsimogattam a feje búbját majd a kezemet odatartottam felé azzal a céllal, hogy felsegítem.
~Itt mindenütt csinos lányok rohannak az emberbe.~ gondoltam magamba.

A blöki gazdája eléggé felkapta a vizet és arról kezdett beszélni, hogy hogy nem tudok megkülönböztetni egy kóbor kutyát egy nem kóbor kutyától? Tudtommal nemcsak a gazdátlan jószágok szoktak rátámadni az emberre, ha dühösek, hanem a házi kedvencek is és ő nagyon dühösnek tűnt. Mikor gratulált nekem a belépőmhöz unottan fújtam egy nagyot.
Akkor fel sem tűnt azonban egy rendkívüli dolog történt, mégpedig minden idegességem egyszerűen tovaszállt. Mikor találkoztam az alakváltó leányzóval és a gondolatolvasóval oly annyira meglepett az egész, hogy szükségem volt egy nyugtató italra. Tudom nem valami példamutató magatartás, hogy ha valaki az italhoz fordul, azonban vannak helyzetek mikor ajánlott. Mások az én helyemben bizonyára ismételten meghúzták volna az üveget vagy kerestek volna valami erősebbet, ha összefutottak volna egy szikrázó szemű fickóval. Velem viszont pont az ellenkezője történt mondhatni sokkal otthonosabban éreztem magam persze nem a mini villámokra gondoltam, hanem a helyzetre. Külső szemlélőnek fel sem tűnhetett és én sem tulajdonítottam neki nagy figyelmet ám a légzés és a szívverés számom is lecsökkent. Ahonnan jöttem ott gyakran kötöttek belém mondvacsinált okoból ám a végén mindig ők húzták a rövidebbet hála a sok tapasztalatnak, de legfőképpen a szüleim tanácsának. Mindig azt mondták sose hagyjam magam megfélemlíteni és nincsen olyan, hogy leverhetetlen mindenkinek megvan a gyengéje. Egy szó, mint száz fölkészültem egy addig még sosem látott bunyóra, hogy bebizonyítsam, nekem van igazam, ugyanis aki nagyobbat üt az diktál. A két leányzó természetesen nagyon meg volt ijedve, hogy jaj, most mi fog történni pedig a kérdés nagyon egyszerű. Vagy engem visznek el hordágyon vagy azt a disco szemű szöszit. Szerencsére a dolgok mondhatjuk úgy elrendeződtek és a pároska elvitte a kutyust persze nagyon csúnya szemekkel néztek rám. Mondhattam volna nekik valami frappánsat azonban nem akartam, hogy újra fellángoljon a helyzet ráadásul én áldozat voltam nem pedig felbujtó. én magam is nagy állat barát voltam és vagyok azonban azt mégsem engedhettem, hogy valaki belém mélyessze a fogát. Mikor elmentek Jean végre fellélegzett és közölte velem, hogy a körtúra elmarad, helyette inkább beszéljünk a szabályokról. Nem szóltam egy árva szót sem csak néztem magam elé várva hátha történik valami. Különös módon valahányszor el akartunk onnan menni mindig történt valami, ami arra kényszerített bennünket, hogy maradjunk. Igaz nem jártam ehhez fogható helyen azonban előre sejtettem mik lesznek azok a szabályok. Az első bizonyára az, hogy nincs, verekedés a birtokon ez rögtön kizárja azt, hogy ha hasonló incidens történik, megvédhessem magam. Embereknél is mindig bevált némi fejfájással, de végül mindegyikük magukhoz tért.
/Miközben a szabályokat hallgatja váratlanul elterelődik a figyelme a lépcső felé. Mindenes lévén gyakran végzett szerelői munkákat és van szeme a problémákhoz. Di döntitek el, hogy mit vesz észre, ha beleegyeztek. Ha igent mondotok, írjatok egy általatok engedélyezett egy vagy több hibát, amit észrevesz, és otthagyva titeket elindul ellenőrizni azokat. Pl nyikorog a lépcső és ahelyett, hogy Jeant hallgatja, megy és kideríti mi ennek az oka és hogyan tudná megoldani ez csak egy példa olyan kárt, találtok, ki amilyet akartok, ha akartok. Ez csak egy gondolat szóval nem muszáj, belemenni ez esetben ezt részt vegyétek figyelmen kívül. És igen ezzel engedélyt adtam, sőt egyenesen kérem, hogy irányítsátok a karakterem, bár mint admin megvan a jogotok hozzá./
/Lehet feltűnt, ha nem jelzem a stílusa kicsit Bumburnyákos lett (Ördög ball keze. Kissé mogorva egyet üt, egy fekszik. Pontosabban nem teljesen olyan, de pár dolgot átvettem tőle.)/

Egyre jobban erősödött bennem az a kósza gondolat, hogy máshol sokkal jobb helyem lenne, mondjuk egy romos házban, híd alatt vagy talán egy koszos padon. Először két fiatal lány jött és megpróbáltak kioktatni arról, hogy nem furcsa vagyok, hanem különleges. Ezek után egyikük folyton idegesítő módon arra próbált utalni, hogy én egy szoknyapecér vagyok. Ha ez nem lett volna elég a semmiből egy véreb tűnt fel és teljesen ledöntött a lábamról. Kész szerencse, hogy volt részem pár rázós helyzetben így hozzá szoktam, hogy mindig résen kell lenni. Félre értés ne legyen semmi bajom a kutyákkal nagyon is kedvelem őket, sőt szerintem értelmesebbek némely embernél azonban azt mégsem hagyhattam, hogy belém mélyessze tű éles fogait. Egy kis erőfeszítésembe került, hogy egy kézzel távol tudjam tartani a száját a fejemtől, mert ha nem így tettem volna biztosan kiharapott volna belőlem egy darabot. Nem tehettem mást mind a maradék szabad kezemmel fejbe vágtam, amitől elvesztette az eszméletét. Ez elég humánus megoldás volt ugyanis sokkal erősebben is megcsaphattam volna, amitől nem úszta volna meg ennyivel. Ismertem olyan embert, aki miután feltápászkodott jó párszor bele is rúgott volna a védtelen állatba. Az alakváltó ahelyett, hogy az én épségemért aggódott volna inkább kérdőre vont. Erre nem is válaszoltam, bizonyára mert olyan jó nevelést kaptam inkább megnéztem nem tört össze valami a dobozomba. Hamarosan megérkezett az eb gazdája, aki durcásan szintén engem faggatott arról miért tettem azt, amit tettem. Még válaszolni se tudtam mikor megjelent a tulajdonos mellett egy magas szőke srác, akinek szó szerint szikráztak a szemei. Előtte találkoztam egy alakváltóval majd egy gondolat beszélővel ezek után ezen a villanypásztoron meg sem lepődtem. Bár a villámlás újdonság volt számomra azonban ezt a tekintetet jól ismertem, amit mindig egy jó kiadós verekedés szokott követni. Mindig olyanokat szoktak a fejemhez vágni, hogy: „Te komolyan lefeküdtél a barátnőmmel? Te komolyan elmerted lopni a kocsimat?” Mondjuk egyiket sem én követtem el, hanem az a hétpróbás gazember, akit én a barátomnak neveztem.  Nem érdekelt milyen furcsa ereje van senkinek sem hagytam soha életemben, hogy megrémisszen és nem akkor akartam elkezdeni. Letettem a földre a dobozomat, nehogy most sérüljön meg majd pár lépést tettem a szöszi felé.
- Nem szeretem, ha megpróbálnak szétharapdálni? Vagy talán hagynom kellett volna magam? Különben meg a lehető leggyöngédebb voltam. – mondtam magabiztosságot sugallva.

Ez igaz is ugyanis nem tört el semmije, csak ha felébred nagyon fog fájni a feje. Gyakran használtam ezt a trükköt, ha azt akartam, hogy hagyjanak békén elég egy ütés és nincs több vita. . Rendszerint megúszták némi fejfájással legfeljebb néhány zúzódással és egy-két töréssel. Jobb lett volna békésen elintézni az ügyet, de fölkészültem egy esetleges balhéra. Úgy terveztem az első gyanús jelre előtte termek és egy kemény csapással kiütöm akárcsak azt a morcos blökit. Azonban mint már említettem nem szándékoztam verekedni ugyanis nem kenyerem az erőszak ráadásul bizonyára távoznom kell, ami talán nem is olyan rossz dolog. Pár pillanatnyi várakozás után hozzátettem kissé csodálkozó hangon. - Ez mégsem egy leánykollégium?

Meg voltam győződve, hogy csak lányok vannak pont ezért kértem külön szobát, mert kellemetlen lehetett volna egy finom úri hölgynek az én társaságom.

Az alatt a pár perc alatt, amit a lányokkal töltöttem egy dologra sikerült rájönnöm miszerint ez az alakváltó mekkora egy tapló. Mindent elmagyaráztam neki szépe mégis folytatja azt a marhaságot, hogy a parfümmel hátsó szándékaim vannak ráadásul azt az ostobaságot is hozzá vette, hogy ezzel akarok majd másokat leitatni. Egyszerűen csak kedves akartam lenni vele ezért nyújtottam oda neki jó szándékom jelül azért, hogy magára fújja nem pedig azért, hogy megigya. Bár lehetséges és ez mentségéül szolgál, hogy ez a leány valójában egy szőke, ami nagyon sok mindent megmagyaráz többek közt azt is, hogy miért nem képes leakadni egy témáról.
~Az ég adja, hogy ez a másik ne legyen olyan sötét, mint ez.~ rimánkodtam magamba.
Ha férfi lett volna már réges-régen olyat rácsaptam volna egy akkorát, hogy rögtön elájul. A Leah nevezetű egyetértett velem abban, hogy egyesek bogarakat fogyasztanak igaz én soha nem követtem volna, a példájukat legyen akármennyi fehérje bennük. Jean szerint a bogárevés nem olyan lenyűgöző ugyanis nincs bennük semmiféle méreg. Úgy tűnt most ő becsülte le a hétköznapi dolgokat. Meglehet, hogy nem halálos az elfogyasztásuk azonban rettenetesen undorító. Magam elé képzeltem egy hatalmas csótányt, ami ide-oda rohangászik megannyi lábán utána pedig egy másik undormány amiből gusztustalan zöld trutymó folyik ki.
- A bogarak undorítóak. - nem akartam erre az értelmetlen témára több időt fecsérelni.
Mikor az alakváltó közölte velem, hogy nem tud Tom nevű rokonról kissé meglepődtem ugyanis előbbi beszólása is a rokonságot bizonyította. Bár barátomnak neveztem azonban jól tudtam mindig rajta kell tartani a szemünket. Csak Tom használt olyan szavakat, mint „bula” és hogyan lehet egy nőt levenni a lábáról. Azt akartam mondani, hogy hozzád hasonlóan ő neki is a nőkön járt az esze ehelyett inkább csöndbe maradtam. Megtudtam, hogy azon a helyen van, edző termük szóval nem kellet egy külön klubbot keresnem.
- Nekem aztán édes mindegy, de jobban jártok, ha egyedül leszek. - feleltem azon kérdésére, hogy zavarna-e egy vagy esetleg több szobatárs.
Azért mondtam neki ezt ugyanis a két kísérőm és a nemrégiben elszaladó gyermekek miatt abban a tévhitben voltam, hogy itt csak lányok vannak. Durvának tűnhettem azonban nem szerettem a fölösleges fecsegést ráadásul arról volt szó, hogy körbevezetnek ennek ellenére csak egyhelyben topogtunk, mint egy bizonyos mondás galambjai. Persze többször szó volt arról, hogy továbbmegyünk azonban helyette folytatódott a locsi-fecsi. Jean nem hagyta azt a témát, hogy kéne pár váltás ruha bár ennek nem láttam sok értelmét. Fürdés közben simán ki tudtam volna mosni a ruhámat mikor megszáradt akkor pedig felöltözhettem volna azonban mivel az a hely tele volt leányzókkal így ez a lehetőség nem volt elérhető. Volt nálam némi pénz így úgy döntöttem veszek magamnak pár holmit.
- Akkor veszek magamnak pár rongyot.
Abban a pillanatban különös neszre lettem figyelmes mintha megannyi láb rohangált volna ezért megfordultam pont mikor egy németjuhász rám vetette magát. Szinte semmit sem tudtam tenni feküdtem a hátamon, mellkasomon állt az a vicsorgó fenevad a bal kezemmel pedig a fejét igyekeztem eltolni az arcomtól. Mindig is állatbarát voltam azonban nem lett volna kellemes, ha megharapott volna ezért pár pillanatnyi szemezés után ökölbe szorítottam a jobb kezemet és keményen halántékon vágtam, amitől azonnal elájult. Nem kell félni nem lett semmi baja csak elájult.
- Azért a kutyát megköthettétek volna. mondtam miközben feltápászkodtam azonban majdnem ismételten elvágottam attól, ami a szemem elé tárult.

Az alakváltó leányzó azt kérdezte tőlem, hogy én miből gondolom azt, hogy nincs képességem ugyanis ebből kifolyólag mindenki normális ott. Azért én ezzel nem igazán értettem egyet ugyanis van különbség egy képesség és egy születési rendellenesség között. A legjobban úgy tudom elmagyarázni, ha ezt a két gyönyörűséget, hozom fel példa gyanánt. Mondjuk, van egy ember, akinek az egyik lábán hat ujja van, ezt egyáltalán nem nevezhetnénk képességnek hisz használhatatlan. Én pedig sokféle löttyöt meg tudok inni, amitől más legjobb esetben is rosszul lenne. Ezt én egész életemben furcsaságnak neveztem nem pedig különleges adottságnak. És ott voltak ők ketten egyikük a gondolataival tudott velem beszélgetni a másik pedig felvehette mások alakját. A minket összehasonlítottak volna, lefogadom, hogy őket nevezték volna különlegesnek engem pedig egyszerűen különcnek. Egyszer halottam, hogy egy házaspár időnkét, üvegpoharakat és csavaranyákat szoktak nassolni mégse tekintett rájuk semmi, mint holmi szuper emberekre csak, mint sima emberre különc szokással. Jean ez után biztosított a felől, hogy senki sem akar elzavarni hisz itt mindenki normális. Ezt sikerült elsőre is megértenem, hisz ha mindenkinek van valami különös adottsága, akkor az már nem annyira feltűnő mintha az átlagemberek között lenne. Továbbá arról beszélt, hogy valószínűleg fogalmam sincs, róla mire is vagyok képes. Általában az ilyesmit a tehetséges ám még kiforratlan atlétáknak szokás mondani, akinek még volt hova fejlődni azonban ez rám nem vonatkozott. Én tisztában voltam vele, hogy mik az én határaim hisz kísérleteztünk, vagyis gyakoroltunk eleget. Azonban ha mégis igaza lett volna, akkor sem mentem volna vele semmire. Mire mentem volna azzal, hogyha meg tudtam volna inni egy liter patkánymérget minden következmény nélkül. ez is arra utal, amiről már szó volt, hogy egy használhatatlan képességgel vert meg engem a sors. Ha valaki tud a másik fejébe olvasni az rendkívül hasznos, ám ha más gyomorontás nélkül issza meg a lejárt szavatosságú tejet, azt teljesen hasznavehetetlen.
- Tisztában vagyok a képességeimmel. - mondtam kissé morcosan, mert kezdett untatni, hogy én is különleges vagyok akárcsak ők.
Mikor megkérdezte tőlem miket szoktam inni sör helyett gondolkodóba estem és az államat kezdtem vakargatni. Hála az én Tom cimborám odaadásának vagy kíváncsiságának sok mindet kipróbáltam addigi életem során.  Ittam étolajat, motorolajat, hígított, falfestéket, ecetet, egyszer még csatornavizet is persze nem önszántamból. Lekötözött egy székhez és úgy tukmálta belém azt a löttyöt mondván az eredményért szenvedni kell. Szenvedés az volt bőven majd egy napig görcsök kínoztak és utána, sem mert eloldozni, mert képes lettem volna felkoncolni egy kiskanállal. Ahogyan visszaemlékeztem ezekre a borzalmakra mindegyiknek az izét ismét a számban éreztem a csatorna lénél pedig szabályosan beleborzongtam. Azonban akadt pár kellemes emlék, is mint például az ecet vagy az arcszesz és ott vannak még a parfümök azoknak valamiért jó ízük volt.
- Akad pár. Más bogarakat eszik, én pedig mindent összeiszok.
Ez után ismét az alakváltónál volt a sor és megkérdezte tőlem, hogy a női zuhanyzón kívül mit szeretnék először megtekinteni.
- Nincs neked véletlenül egy Tom nevű rokonod?- szaladt ki a számon önkéntelenül.
Az ő esze járt mindig az ilyen marhaságok körül és persze nemegyszer engem is magával rántott. Igen futottunk már félmeztelenül dühös gimnazisták elől délelőtt délután pedig a pasiaik kergettek meg. Lehet elég link alak volt mégis csak a legjobb nem inkább az egyetlen barátom. Egyedül csak ő tudott a kis mondjuk úgy egyediségemről még a szüleimnek sem meséltem róla. Nem akartam őket ilyennel piszkálni ugyanis volt elég bajuk ráadásul ők nem rendelkeztek semmiféle defekttel legalábbis akkor így hittem. Pár pillanattal rá kellett jönnöm, hogy nem lehetnek rokonok ugyanis ő egyből lecsapott volna az ingyen holmira.
Igaz mikor kimondta a zuhanyzó szót lelki szemeim előtt megjelent ez a két szépség a zuhanyzóban nyakig érő gőzben, ami lassacskán elkezdett apadni. Immár harmadszor kellett kiráznom a marhaságot a fejemből ám most oly erővel tettem akár egy ázott pulikutya. Nem tagadom, kedvelem a csinos lányokat azonban mindennek megvan a maga helye és ideje.
- Nincs. Elég, hogy is fogalmazzak sietve kellett távoznom.
Természetesen nem akartam velük cipeltetni a holmimat ezért is kaptam a hónom alá. Másra nem igazán volt szükségem volt rajtam ruha kaptam némi itókát is és reméltem csak adnak valamiféle ételt.
- Nekem egy egészen kis lyuk is megteszi nincsenek nagy igényeim?- itt kissé haboztam majd végül hozzátettem. – van valahol a környéken egy konditerem vagy legalább egy szakadt bokszzsák?
Nem akartam kiesni a formából, és ha igaza a hír, hogy a szüleimet elrabolták akkor minden örömre szükség lehet.
A szüleim unszolására kezdtem el tanulni ezt a sportot elmondásuk szerint, hogy bármikor meg tudjam védeni magam. Végül is igazuk volt ugyanis önvédelme az erős gyomor és a légszűrő tüdő nem igazán használható. Mintha csak tudták volna, hogy mit is rejtegetek, amit persze teljességgel kizártnak tartottam ugyanis sosem meséltem nekik róla.

/Ha bármi gond lenne vele kérlek szóljatok s rögvest orvosolom a problémát./

Az a száguldozó leányka nem tudom mit képzelt rólam, de nem volt hajlandó elfogadni tőlem azt az ajándék parfümöt. Mondjuk erre számítottam, de azt hittem, hogy azét foglya visszautasítani, mert ő a márkásabb holmikhoz van szokva. Valami olyasmit hadovált, hogy bizonyára hátsó szándékaim vannak mintha csak egy kábítószer díler lettem volna. Arra gondoltam, hogy felvilágosítom ám végül meggondoltam magamat, mert nem akartam ráfecsérelni az energiámat.
~Sebaj, legalább több marad nekem. Így jár az, aki önzetlenül kedves akar lenni.~ mondtam magamban és ezzel elraktam az üvegcsét szomjasabb időkre.
Ám mikor a vöröske hangját meghallottam anélkül, hogy kinyitotta volna, a száját nem mondom meglepődtem. Ezek szerint ide mégis különleges képességű emberek nyernek csak bebocsátást. Ahogy jobban odafigyeltem mintha nem is a fülemmel halottam volna, hanem a fejemben. Láttam pár ostoba filmet, amiben szerepelt gondolatátvitel, de sohasem gondoltam volna, hogy a valóságban is létezik ilyesmi. Arról próbált meggyőzni engem, hogy képesek megbirkózni a problémámmal. Éppen meg akartam kérdezni, hogy a fenébe csinálta ezt azonban következett a másik elképesztő esemény. Miss szélvész egyik pillanatról a másikra megváltoztatta az alakját méghozzá a vörös szépséggé. Tom említette nekem, hogy itt különleges képességű emberek vannak azonban ez nekem is sok volt. Nagy kerek szemekkel bámultam magam elé és még az állam is leesett azonban a kopogás pillanatában sikerült magamhoz térnem. Átvettem a csomagot a többiek szeme láttára kinyitottam majd elolvastam a levelet. A Leah nevezetű bizonyára azt hihette, hogy őt szidtam pedig ez nem így történt. Nagyon kedveltem azt a pasast azonban elég szemét is tudott lenni és sosem mondhattam neki, hogy kedvelem. Bár szerintem az bőven elég, hogy még egyszer sem fojtottam meg vagy csaptam agyon. Megmagyarázhattam volna, hogy nem őt akartam szidni, de nem tettem. nem azért mentem oda, hogy barátokat szerezzek hanem, hogy segítséget.
- Nekem nincs, képességem csak furcsa vagyok. Ti elképesztőek vagytok én meg egy két lábon járó szennyvíztelep. De nem azért jöttem, hogy tanuljak, hanem azért, hogy megtaláljam, a szüleimet azonban ezzel várnom kell. De nem gond, ha nemet mondotok, csak szóljatok és megyek, megoldom egyedül.
A levelet betűrtem a zsebembe és vártam, hogy mit fognak erre felelni. A légszűrő adottságomról nem beszéltem ugyanis ezt meg akartam tartani amolyan plusz meglepetésnek. Tom úgyis ezt arra szokta használni, hogy eltüntessem a cigaretta füstöt illetve az utcán egy kis szellőt keltsek, ha szép szoknyás lányokkal akadtunk össze.
- Én normális vagyok, csak imádom ezeket a nyalánkságokat. Más sört iszik, én meg ezekkel lazítok. Na, megyünk körbenézni vagy sem?
Felvettem a dobozt a honom alá rejtettem és ismételten csak vártam.
~ Tudom, hogy bunkó vagyok, de nincs kedvem jófiúzni.

Alighogy beléptem az épületbe és elkezdtem valami főnök után követelőzni hirtelen valami nekem jött majd lepattant rólam. Oldalra nézve láttam, hogy egy hosszú hajú lány fekszik a földön. Úgy tűnt tényleg igazam lett és egy leánykollégiumba sikerült becsöppennem. Normál esetben ennek nagyon is örültem volna azonban akkor nem igazán érdekelt viszont gyenge nőktől nem várhattam, hogy a segítségemre lesznek. Ahogy ott elnéztem a ragyogó szemét és a gyönyörű haját ismételten meglódult a fantáziám, ami nem volt túl gyakori. Láttam amint az ujjaimmal belenyúlok, abba a csodaszép hajába ő pedig úgy mosolyog akár egy angyal. Mikor megkérdezte tőlünk van-e valami baj sikerült visszarántani a valóságba én pedig odanyújtottam a kezemet, hogy felsegítsem. Eközben megláttam, hogy két üvegcse kiesett a zsebemből pontosabban két adag olcsó parfüm. Vészhelyzetekre mindig tartogattam a zsebembe egy kevéskét ezek mindig segítettek megnyugodni. Nehogy jobban ráijesszek a leánykára az egyiket odanyújtottam neki remélve, hogy nem fog megsértődni. Az is lehet, hogy sokkal márkásabb holmikhoz volt szokva nem a pár dolláros vacakokhoz.
- Ha szeretnéd, a tied lehet, nálam mindig van bőven.
Eszembe jutott, hogy Jean arról mesélt az itteniek különleges nekem pedig támadt egy ötletem, hogy tudnám ezt letesztelni. Fogtam az egyik üvegcsét letekertem a tetejét és egy hajtásra kiittam az egészet. Igaz, hogy ettől egy darabig a szám női parfümszagot árasztott, azonban ha az ottaniak tényleg olyanok, mint amilyennek állítják magukat akkor ezen nem kéne meglepődniük.
- Így már sokkal jobb.
És tényleg jóval nyugodtabbnak éreztem magamat tőle. Jean azt mondta, hogy a nagykutya éppen el van foglalva azonban ők is szívesen segítenek nekem viszont nem tűntek olyannak, aki jártas az emberrablásban.  
- Én mégis inkább egy tapasztaltabbal beszélnék. Ez túl nagy falat lenne nektek lányok sajnálom.
Éppen ott akartam hagyni a csajokat, hogy kiszedjem az igazgatót az odújából mikor valaki kopogni kezdett az ajtón.
- Csomagot hoztam Dick Grayson részére.
Fogalmam sem volt róla ki küldhetett csomagot hisz Tom-on kívül senki nem tudta, hogy ott voltam. A kíváncsiság végül is felülkerekedett az óvatosságon azért a biztonság kedvéért intettem a lányoknak, hogy húzódjanak félre. Ha a szüleimet valaki felrobbantotta, akkor volt rá esély, hogy engem is el akart intézni. Mikor kinyitottam az ajtót egy hétköznapi küldönc állt odakint. Adott egy papírt, amit alá kellett írnom majd átvettem egy harminc szor harminc szor harmincas dobozt. Belöktem magam mögött az ajtót majd a dobozt feltépve először egy cetlit találtam.

„Hali Dick.
Ha minden jól megy most már az intézetnél kell lenned. Bizonyára azt hiszed, hogy ez egy idióta vicc. Sajnálatos módon ez nem az. Ne csinálj semmi ostobaságot és higgadj le. Nem lehet ezt a gondot megoldani annyival, hogy összeszedsz pár kemény srácot és mindenkit megmentesz, ehhez idő kell. Ott biztonságba leszel, és ne félj, tudnak segíteni, úgyhogy ne pattogj, hanem húzd meg magad egy ideig. Küldtem neked pár apróságot, hogy ne unatkozz.
Üdvözletem Tom

Ui: Ne mindent magadra használd fel. A lányok szeretik az ajándékokat és végre talán találhatnál magadnak legalább egy barátnőt."

A csomagot leraktam a földre így mind szemügyre tudtuk venni mi is van benne. Találtam egy üveg szájvizet, magas százalékú ecetet, kevéske arcszeszt és néhány üvegcse parfümöt, aminek darabja száz dollár.
- Nyomorult simlis féreg. Úgy tűnik, itt kell lennem egy darabig.- mondtam széles mosollyal az arcomon. Ettől inkább mohónak tűntem mintsem vidámnak akárcsak egy hiéna, aki végre rátalált a tökéletes prédára. Azért vigyorogtam, mert tudtam egy darabig nem kell, azon aggódnom honnan szerezzem be az itókáimat.

Nem tudom mi üthetett ebbe a nőbe ugyanis mikor kinyitotta az ajtót zavarodottságot vettem észre a tekintetében és villám gyorsan lesütötte a szemét mintha csak szégyellne valamit. Ezt nem igazán értettem bár egy cseppet sem érdekelt ugyanis nem azért mentem oda, hogy a társasági életet éljek. Egy pillanatra sem fordult meg a fejembe, hogy netalántán az én fejembe kukkantott be és annak hatására viselkedett így. Mellékesen szólva nem tehettem róla túlságosan jól nézett ki. Ha például egy bibircsókos vén csoroszlya van pedig egy kopasz harcsabajszú pasas nyitott volna ajtót egyikről sem képzeltem volna sem ilyesmit. Szépen bemutatkozott és arról beszélt, hogy ez tényleg egy iskola olyan diákoknak, akik nem tudnak hova menni. Először arra gondoltam, hogy ez egy árvaház lehet, vagy itt biztosítanak otthont a bajkeverő fiataloknak. Olyasmi lehetett, mint egy elvonó csak fiatalkorúaknak majd hirtelen valami beugrott. Tom is azt mondta, hogy hozzám hasonló különleges emberek menedéke. Pár pillanatig hümmögtem ugyanis nem tudtam mit feleljek a kérdésére. Sosem tartottam magamat különlegesnek azonban tudtam, hogy más vagyok, mint a legtöbb ember.
- Nem vagyok én különleges csak furcsa.
Ezután hallottuk meg a csacsogó lányokat, amitől Jean egy pillanatra feléjük fordult ekkor pedig fölvették a nyúlcipőt. Nem tudom mit csinálhatott velük azt sem, hogy ők mit követtek el, de annyi bizonyos, hogy jó gyorsan elszaladtak. Végül meguntam a várakozást és elindultam befelé kissé félrelökve a leányzót.
- Beszélni akarok valami fejessel itt és most- mondom a bejárati csarnok belsejében.