Sophie & Dem - Az operában

Sophia & Demetrius

- Biztos, hogy tetszeni fog, hiszen hasonló az izlésünk, és jó veled lenni. A baseball meccset se hagyjuk ki, hallani akarom azt a kiabálást. – Na igen, tipikus amerikai pasi vagyok, hogy bár soha semmire nincsen időm, mégse hagynám ki a Metz rangadóit. Ha mást nem, tévében nézem, de apámnak volt egy időben még bérlete is, gyerekkoromban sokat ki is jártunk a meccsekre. Manapság egyedül már nem lett volna az igazi, de ha itt van nekem Sophia. Más barátaim nincsenek, sörözni csak ritkán szoktam a kollégákkal, de ezeket is ritkítottam, mert nem akarom, hogy Sarah véletlenül beessen, mert az teljesen megölné a hangulatot. Annyit nem ér az egész pasis kikapcsolódás. Ha Sophia véletlenül hazavágyik, addig én tévézek, vagy valamit sportolok, netán olvasok, úgyis feltalálom magamat. Szerencsére Sophia nem sápad bele, ahogyan a nő odaszurkál, és magától értetődően védem meg. Azt hiszem ez fel sem merült volna Joanne esetében, ebből látszik, hogy mi a különbség a rajongás, és a szerelem között. A szőke hajú mutánst éveken át hajszoltam, hogy utolérjem, hogy megvédjem, a barna kis pincérnővel pedig minden pillanatunk békés, idili, és azt hiszem öreg vagyok már ahhoz, hogy állandóan kocsik tetején csúszkáljak. Az már egyre kevésbé megy, legutóbb is simán elmértem a távolságot, majdnem eltörtem a csontomat az alkaromban támaszkodás közben. Mondjuk még mindig jobb, mintha a fejemre esek. Lassan ideje átadnom a stafétát a fiatalabbaknak, én meg ténylegesen valami főnök lehetnék, bár ez az út nem Sarah-n keresztül vezet. Egymásra mosolygunk a párocskámmal, ez közös diadal volt. Lelépünk a főnökömtől, és máris úszunk a boldogságban.
- Te is! Úgy féltem, hogy ki fogsz akadni. – Hörpintem fel a pezsgőt vele együtt, és elindulunk befelé, enyhe helyezkedéssel a már helyet foglaltak lábain taposva. Megtaláljuk a helyüket, és miután páholy ülés, az első sornál akár a korlátra is támaszkodhatunk, amit meg is teszek. Pár perc múlva lekapcsolják a villanyokat, és elkezdődik az előadás. Érdeklődve nézem, amikor is úgy az első felvonás közepén moccanok, és a saját ülőhelyünk alól egy vörös köpenyért és egy fekete maszkért nyúlok. Vigyorogva állok fel, hogy kibújjak az öltönyből, felcsatolva a köpenyt, magamra illesztve a maszkot, egész egyszerűen megkapaszkodva a páholy függönyében lecsusszanok rajta egészen a földszintre, a színpad szélére. Természetesen megtervezett ez az egész!
A színészek sem esnek ki a szerepükből, be vannak avatva.

Te és én

Demetrius & Sophia

*Nem is gondoltam arra, hogy talán Demetrius nem fogja érteni a szöveget, de én sem azért járok operába, hogy egy teljes, komplett előadást lássak, inkább csak a zene kedvéért. Persze mindehhez azért hozzátartozik a díszlet, a jelmezek és a színészek arcmimikája, a beleélés, a hangjuk mellé, és ismerem a történetet is. Természetesen azért az is fontos, hogy tudjuk miről szól, mert nem mindegy milyen szöveg társul az arcjátékhoz. Remélem nem veszem el a kedvét tőle ha nem lesz fordítás, de úgy tűnik itt most nem is az opera a lényeg, hanem az, hogy az én kedvemre tegyen. Hát nem édes? De! *-Jól van, de ha nem tetszik, legközelebb oda megyünk ahova te szeretnéd. Akár baseball meccsre is. Tudok kiabálni és szeretem a hot-dogot. *Egy párkapcsolat erről szól, hogy vannak közös programok és nem mindig olyan ami mindkettőnknek tetszik, elég ha az egyiknek jó, mert akkor a másik is jól érzi magát. Bonyolult. A lényeg, hogy együtt legyünk a lehető legtöbb időben ami számunkra szabadon megadatott. Természetesen ha Demetrius kanbuliba szeretne menni simán elengedném, vagyis nem hisztiznék, hogy ne menjen és én is csinálok csajos napokat Kayleyvel, mert olyanokra szükség van, különben a mi kapcsolatunk látja kárát. Kell a saját nemünkkel is a kikapcsolódás. De azt hiszem ezzel nincsen semmi gond, felnőttek vagyunk tudjuk ezt és teszünk érte. Ám Sarah nem értheti, ő kicsinyes és önző, azért olyan tenyérbe mászó a képe. Nem is figyel arra amit mondtam, bár valóban a tudatlanságom az oka, hogy lehadnagyoztam, de momentán cseppet sem érdekel, attól, hogy nem ismerem a rendőri rangok sorát még jó ember vagyok, sőt azt hiszem túlzás nélkül állíthatom, hogy értékes, Sarahnál mindenképpen. Mosolyogva vállat is vonok, pont ma, pont most marhára nem érdekel, csak szeretnék minél távolabb lenni tőle. Ám a megjegyzése azért szíven talál és ezt ő is tudja jól. Míg Demetrius hárít én elgondolkodom a megfelelő lépésen. Ha visszaválaszolnék valamit megfelelően vitriolos stílusban, egyrészt lealacsonyítanám magam Sarah-hoz, másrészt csak olajat öntenék a tűzre. Pedig tudnék mondani olyat, hogy kiesne a bugyijából is, már ha van rajta. Nem éri meg még egy percig sem tovább a társaságukban lenni, csak szerencsétlen pasast sajnálom, mert látszik az arcán mennyire kínosan érzi magát. Hát rámosolygok, fel sem veszem amit Sarah mond, igazából rájövök, hogy fogalma sincs miről beszél. A ruhám nem is testhez álló, derékban húzott, lefelé bővülő szoknyarésszel és tudom, hogy kiemeli a karcsú derekamat. Még a legnagyobb rosszindulattal sem nézhetnek várandósnak. Sarah csak bántani akar és ha kikelek magamból megadom neki azt amit akart. Ezért nem szólok semmit, Demetrius úgy is a védelmemre kelt, szóval minden más felesleges. Csak ránézek és elmosolyodom. Szélesen, ragyogón, mintha igaz lenne amit mondott, de persze szóval nem állítok semmit, így később sem mondhatja, hogy tőlem tud ilyeneket. A mosolyomban van egy kis lesajnálás is, hogy érezze mennyire szánom a viselkedéséért, és még akkor is felé fordulok mosolyogva mikor Demetrius elhúz tőlük. Csak három lépés után fordulok el, mikor látom Sarah arcán a dühöt. Igen, azzal, hogy nem szóltam egy szót sem, inkább kinevettem, forgattam meg legjobban benne a kést. Az aggódó kérdésre megsimogatom Dem arcát, talán Sarah még ezt is látja, de különösebben nem is érdekel.* -Ne aggódj, épp most győztem. Győztünk! Fantasztikus voltál drágám. *Operában nem csókolózunk. Anya egyik szabálya, amit nagyon szerettem amikor Figaroval az utolsókat rúgtuk, de anyáék még próbálkoztak. Most nagyon utálom, de betartom, mert szentségtörésnek érezném vagy a velük szembeni tiszteletlenségnek, ha rámozdulnék Demetrius ajkaira.* -Igyuk meg a pezsgőnket, aztán üljünk be. A sor közepére szól a jegyünk, jobb ha minél kevesebb embert kell felállítanunk.

A sevillai borbély ◊ zene ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊

Sophia & Demetrius

Úgy értem, hogy az én kis Sophie-mal nyugodtan lehetek lényegretörő, hiszen a játékosságunkba ez bőven belefér. Oly sokáig koncentráltam csakis a munkámra, a rosszfiúk elkapására, hogy közben nem maradt idő semmi másra. Joanne nem ide sorolható, hiszen igazából lehet, hogy csak csak az ügy részeként így tudtam beleélni magamat, hogy megvédjem, valójában viszont a nyomába sincsen annak, amit Sophia iránt érzek. Igazából még azt is esélyesnek érzem, hogy előtte azért nem volt senki komolyabb, mert vártam valaki igazán különlegesre, aki mellett sosem unalmas az életem. A kis barna mellett minden napom úgy indul, hogy tudom, hogy nem ugyanolyan lesz, mint az előző. Hiszen ez a lényeg, kilépni a szűk keresztmetszetből, újat mutatni, és megélni. A végtelenségig mindezt nem lehet fokozni, de szépen szinten lehet tartani. Ezúttal az operával. Nem is vagyok megsértődve, hogy cicázik velem, és otthonra toljuk az érzékek birodalmát, hiszen mégiscsak ott a kényelmes, csak az extravagancia miatt teljesen felesleges új helyeket kipróbálni.
- Ha mégsem így lenne, ne aggódj miattam, szívesen vagyok veled, bármit is csináljunk. Különben is a hangulat a lényeg, a sztori meg feltételezem kikövetkeztethető a díszletekből, és a játékból. – Nem vagyok én egy elveszett ember, mégiscsak nyomozóként élek már tizenkét éve, majd figyelem a jelzéseket, és ha végleg nem boldogulok, majd nagy szemekkel nézek a tündérre, hátha magyaráz. Ráadásként ha lesz felirat is, akkor meg teljes lesz az öröm. Az öröm, amely most kicsit elsüllyedni látszik Sarah megjelenésével. Megtehetnék, hogy elkerülnek minket, ám nem, szítani kell azt a bizonyos káoszt.
- Demetrius is őrnagy, hát ennyire nem tudod drágaságom. Én alezredes vagyok. Te viszont.. gyereket vársz? Nem gond, hogy ennyire testhezálló a ruha a te állapotodban? – Kacarászik, én viszont lazán elsápadok, de rögtön a védelmembe is veszem. – Nos főnök, ha így is lesz, én leszek a legboldogabb kispapa a világon. És most ha megbocsájtotok.. Jó szórakozást! – Vonom el az undorító nőtől a párocskám, és már tényleg azt fontolgatom, hogy átkéretem magamat egy másik őrsre, még ha ezzel a karrieremet egy időre lehúzhatom a slozin, mert egy új helyen sok mindent előlről kell kezdeni. Mégsem ez a fontos. Hanem Sophia. – Jól vagy édes? Ne is foglalkozz vele, egy idióta.. foglalkozzunk inkább magunkkal.

Tárgy: Re: Sophie & Dem - Az operában Vas. 12 Feb. - 8:25

Te és én

Demetrius & Sophia

*Jól tudom mivel lehet Dem érdeklődését fenntartani, és igen, ahogy megjegyzi igaza is van; egy dög vagyok, de édes dög. Persze tisztában vagyok azzal is, hogy mindezzel a dögséggel magam alatt is vágom a fát, de ki fogom bírni. Ahogy elkezdődik az előadás már arra fogok figyelni és a zene olyannyira le szokott kötni, hogy hiába simogatja a kezem vagy a térdem, nem veszek el az érintésében. Na igen, a „letépni rólam mindent” valósághűen elképzelhető, de igyekszem nem arra gondolni mi fog történni otthon. Ha jó fiú lesz és csendben végigüli az egész előadást, akkor bármit megkaphat, persze a lefárasztós kutyasétáltatásról nem mondhatunk le, különben Oberon nem fog minket békén hagyni és lássuk be, az ajtón való intenzív kaparászás és ugatás közepette nem lehet teljes mértékben a szexre hangolódni, hát még a szerelmeskedésre. Végül odabent már rátérünk a lényegre, az opera lényegére és próbálom elmesélni neki a történetet úgy, hogy ne sokat kelljen beleképzelni, felkeltsem az érdeklődését és ha nem lenne feliratozás, akkor se unja végig. A férfiak kíváncsiak a történetre, jobban leköti őket mint a muzsika, nekem az is elég ha hallom, nem kell, hogy értsem. *-Nem tudom, hogy ezt megoldották-e, majd kiderül. *Sajnálom, de erre nem tudok biztosan felelni és a programfüzetben sincs jelölve, szóval meglepi lesz. A mai estén azonban nem csak ez lesz a meglepetés, a ruhatár közelében más is vár ránk aminek nem tudok örülni. Azt hittem Sarah végleg kikerül az életünkből azok után ami a rendőrbálon történt, megelégelte, vagy Demetrius tette helyre a későbbiekben, mivel nem esett róla több szó, mertem remélni. A megjelenése még nem ad okot az aggodalomra, bár a kedvemet szegi kis időre. Nem kívánhatom azt, hogy ne éljen társasági életet miattunk, hogy soha többé ne fussunk össze, ám nem is azzal van gondom, hogy itt van. Fájdalom, de nem bírja ki, hogy ne jöjjön oda hozzánk. Sarah magasabb nálam pár centivel és a cipője sarka is az enyémnél, jócskán fölém emelkedik és nem is rejti véka alá, hogy élvezi a helyzetet. A megszólítás kiveri nálam a biztosítékot. Erőltetett mosollyal biccentek felé és a férfi felé akinek a karjába úgy kapaszkodik mintha attól félne, hogy a pasi bármelyik pillanatban leléphet. Nem emlékszem rá, de az üdvözlésből kiderül, hogy kolléga. Az arcán nem látok kitörő örömöt, talán csak annyit amennyit Demetriusra pazarol. Vajon hogyan került Sarah hálójába? *-Üdvözlöm hadnagy! *Vagy kapitány? Ki a jó fene tudja. Ha ezt akarja ellenem fegyverként használni hát ráfizetett, még időben palástolom a tudatlanságomat egy szándékos hangszínnel.* -Én vagyok jobban megdöbbenve. Nem gondoltam, hogy érdekli az opera. Ez a műfaj meglehetősen bonyolult. *Próbálok magabiztos lenni, de azt senki nem látja hogyan szorítom Demetrius kezét. Nagyon remélem, hogy a lehető legtávolabb kaptak helyet tőlünk. Mielőtt még az arcára fagyna a mosoly, Demre vet olyan pillantást, hogy ha én állnék mellette férfiként, minden bizonnyal kétszáz lenne a vérnyomásom a dühtől. Szinte issza a látványt, szó se róla van miből kortyolgatni, noha Demetrius alacsonyabb Sarah óriásánál, akire csak a nyakam épségének kockáztatásával tudok felnézni, fessebb nála. *

A sevillai borbély ◊ zene ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊

Tárgy: Re: Sophie & Dem - Az operában Kedd 7 Feb. - 19:44

Sophia & Demetrius

Nem is kell túlzottan belenyugodnom, hogy tudjam, már más az életem, mint az imádott hölgy, és a kutya nélkül. Ők ketten már tettek róla, hogy az apró garzon már tényleg olyan pici legyen, hogy automatikusan a költözködésen gondolkozzak. Sophia bár ebben helyettem döntött, de cseppet sem bánt a gondolat, hogy Oberon miatt valami kertes ház a logikus, hiszen a toronyház egyik lakása cseppet sem elégíti ki csillapíthatatlan mozgásvágyát. Ezzel a drága pincérnő engem is mozgásra ösztönöz, holott nem keveset loholok én is munka közben, de így aztán nem kell félnem a korai elhízástól, sem pedig a különféle betegségektől, annak ellenére, hogy Miriam nagyi pitéje mellett Sophia is úgy töm, mint egy levágásra ítélt malacot.
- Te olyan.. dög vagy.. Most akkor várunk, csak csak azt akarod, hogy letépjek rólad mindig? – Motyogom vágytól bizonytalankodva, egyértelmű, hogy az első, hiszen az opera mindkettőnk számára kulturális élvezetet fog nyújtani. Végül megsimogatom Sophiám térdét amolyan csiklandozóan évődő stílusban, tudom, hogy ő sincsen fából, tehát ha nekem várnom kell, akkor ő is kénytelen. És ha megy a gonoszkodás, akkor mindez kétélű fegyver, csúnyán megvárja ő is, ha nedves bugyival kell végigülnie az előadást, és a kutyasétáltatást is. Most viszont már az összefoglalására figyelek, hiszen az is komolyan érdekel.
- Szeretem az ilyesmit, de sajnos nem. Nem volt kivel eljárni, egyedül meg tévében is mást nézek. Viszont ez változhat. De régen, még nagyon régen láttam a szüleimmel a Szent Iván éji álmot. Na az tényleg tetszett. Nyilván a szereposztáson is múlik. Jut eszembe, nem néztem meg a leírást, lesz azért angol feliratozás ugye? – Kérdezem miközben lesegítem róla a kabátot, és beadjuk. A kezébe nyomom a bilétát, mert félő, hogy elhagyom. A kocsikulcsra bőven elég ha figyelek, több fontos apróságot már nem bír el az emlékezetem. Nem veszem észre, hogy Sophia kissé zavarba jön, de hamarosan kiderül a dolog, ugyanis Sarah nem csak, hogy észrevesz, de egy magas, szakállas alakba karolva közelebb libben. Ah, tudom már. Thomas a büntetésvégrehajtóktól. Sarah mindig házon belül vadászik.
- Szervusztok édes kismadaraim. Ti is itt? – Búgja álnok mosollyal, és mintha nem akarna tágítani, sajnos lehet, hogy Sophiának lesz igaza, ilyen a mi szerencsénk. Addig én váltok egy medveszorítást Tommal, ami akár kézfogásnak is betudható, más kérdés, hogy majdnem a gatyámba csinálok tőle, lévén emberünk alsó hangon kettőtíz, és nem egy vékony alkat.

Te és én

Demetrius & Sophia

*Dem nagyon édesen tud meglepődni, főleg most ahogy szinte felhördül a bugyi nélküli információn, pedig tudja jól, hogy nem szoktam ilyet csinálni…és mégis. Elnevetem magam de nem válaszolok, maradjon csak titok míg ki nem derül a turpisság. Azért egy sejtelmes pillantást vetek rá, hogy összezavarjam, ki tudja…lehet, hogy még egy zsarut is el tudok bizonytalanítani, csak ne kezdjen el nekem itt nyomozni, mert annak vészes közlekedési baleset lenne az eredménye.
Még végig kell néznie egy opera előadást, szerintem már az is nyűg lesz neki, hiszen saját bevallása szerint még nem járt az operában, egyébként is más stílusért van oda, de ő egy hős. Arra azért kíváncsi vagyok, ha nagyon nem fog tetszeni neki, mivel bosszulja meg, mert erős a gyanúm, hogy jön még kutyára úthenger. Oberonról szólva nem kis testedzés kell ahhoz, hogy végleg lefárasszuk, nem is nagyon szoktunk vele próbálkozni, de néha azért belesétálunk ebbe a csapdába. Már tudjuk, hogy milyen fajtájú – kutyák között a király – és azt is, hogy mekkora lesz ha felnő, mert még növésben van. Lassan tervezhetjük a költözést és jó nagy kertet kell találnunk. Ha Demetrius reggelig velem akar hemperegni, legalább egy órás sétáltatásra kell kalibrálnunk magunkat, amiben benne van az intenzív futtatás, sötétben viszont elég macerás botokat dobálni neki. Demetrius visszakérdezéséből tudom, hogy rájött ő is miről beszélek, osztott-szorzott és sajnálatos módon elég nagy eredmény jött ki neki, csak somolyogva megvonom a vállam és jelentőségteljesen felhúzom picit a szoknyámat, épp csak a térdem látszik ki, de ebből már tudhatja mire célzok. Valamit valamiért.
Az operát már kintről is csodálni lehet, főleg ilyenkor, előadás idején, este. A kivilágítás csak tovább fokozza az élményt, ám Demetrius biztosan nem arra mondta, hogy gyönyörű hiszen épp a fenekemet fogdossa. Nevetve legyinteném meg de ráfog a kezemre és már húz is magával. Mondjuk nem kell nagyon erőlködnie.* -A nyitány után már nem. Szóval nekem nagyon tetszik, az egész a borbélyról szól. Ő egy kerítő tulajdonképpen, segít a szerelmeseknek de persze nem megy minden simán. Érdekessége, hogy gyakran a szereplők nevei miatt összekeverik a Figaró házasságával, pedig azt jóval ezelőtt mutatták be és Mozart szerezte a zenéjét Da Ponte szövegkönyvére. A mi darabunkban Figaro egy borbély és összehozza Almaviva grófot Rosinával, míg a Figaro házasságában Rosina Almaviva grófné, Figaro pedig a gróf komornyikja. Egyébként az ötödik leggyakrabban játszott darab Amerikában. Kíváncsi vagyok a rendező mire helyezi a hangsúlyt, ugyanis néha eltértek a vígopera jellegétől és inkább szegény Bartolo tragédiájának állították be. Ő marad hoppon miután Figaro összehozza a szerelmeseket. Maria Callas is énekelte Rosina szerepét. Róla biztosan hallottál. *Ha nem, akkor sincs semmi. Van aki egyáltalán nem kedveli az operát és ezért nem is ássa bele magát a zenei élet ezen műfajába, attól még értelmes, okos és művelt ember lehet. Mire mindezt elregélem már bent is vagyunk a ruhatárnál, sokan vannak és eltelik némi idő mire sorra kerülünk. A baj csak az, hogy nem messze tőlünk felfedezem Sarah-t egy kisebb társasággal. Elkapom a pillantásomat és próbálok úgy tenni mintha nem vettem volna észre. Nagyon remélem, hogy ő is ezen az állásponton marad ha meglát minket és nem rontja el az estét.*

A sevillai borbély ◊ zene ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊

Sophia & Demetrius

Végtére is ráér a hempergőzés, ha most ejtenénk meg, akkor tönkretennénk a szép ruháját. Olyan sokáig cicomázott, választotta ki, hogy végül ebben jön, hogy nincsen szívem tönkretenni a műalkotást. Az opera tipikusan olyan program, ami Sophia szívecsücske, s én szívesen osztozom ebben. Ahogyan telnek a hónapok, egyre inkább kinyílik a szemem a nagyvilágra, van már kutyám, kirándulni is szoktunk, és most az opera. Tudom, hogy főleg a lány akarata érvényesül, ám nem érzem magamat papucsnak, csak mert korábban a betondzsungel császára voltam, ettől elszakadhatok. Gyermekkoromban példának okáért sokat jártam vitorlázni, hátha nem felejtettem el mindent, és a kedvenc kis pincérnőm is kipróbálná. Legalább elámulhatna azon, hogy mégiscsak értek valami kimozdulós férfisporthoz. Talán előbb át kéne lapoznom néhány szaklapot, felkeresni egy-egy boltot, hogy visszarázódjak. De igen, mellette lenne értelme. – Na nee.. – Húzom el a számat vigyorogva, nem hiszem, hogy ennyire felkészületlen lenne. És különben is, ő a higénia nagymestere, el sem tudom képzelni, hogy pár percnyi hancúr miatt a bugyi maradna ki. Én sem érzem magamat konfortosan, ha kimarad az alsóm. Ahhoz komoly mosási válságban kell lennem. Habár ismerek egy őrmestert, aki centes alapon naponta vásárol egy benzinkútnál eldobható fehérneműt, mert utál mosni, és így olcsóbbnak érzi. Na nem, az én selyemalsóim ennél azért értékesebbek.

- Egy ilyen este után te még több órát akarsz kutyátsétáltatni? – Imádom én Oberont, de ez az este, s az éjszaka Sophiáról szól. Olykor bizony kellene felbérelnünk egy tinilánykát, hogy elvigye sétálni a dögét, amikor nekünk konkrétabb, elhúzódó programunk van. Azért mégiscsak közelebb húzom magamhoz a derekánál fogva, és nem titkolt méregetéssel bíráskodom a feneke puhaságán. – De, valóban gyönyörű. – Vigyorgok rá, majd kacsintok, mielőtt még a puszta szemtelenségért nyaklevest kapnék gyorsan ráfogok a kezére, és megindulunk befelé. – Előbb adjuk le a kabátokat, aztán jöhet az a pezsgő. Gondolom ha késik az ember, már nem mehet be, csak a szünet után. Neked mi a véleményed erről a darabról édes? – Kérdezem gyengéden mosolyogva, egyértelműen büszke vagyok a kis barnámra, ő a legszebb a kerek a nagyvilágon!

Te és én

Demetrius & Sophia

*Valóban alig jártam kocsival, otthon még csak-csak, van is jogosítványom, mert a szüleim üzlete miatt azért néha kellett. Ám elég régóta porosodik a büfé feletti lakás egyik asztalának fiókjában. Itt New Yorkban nem volt még rá szükségem, egyébként kocsim sincs, a metróval mindenhova el lehet jutni és ott a busz is. Sok busz. Amíg azonban nem ismertem Demetriust, szinte ki sem tettem a lábam otthonról, vagy a büfében voltam, és minden bolt a közelben van ha szükségem lenne feltölteni a készleteimet. Másrészt, utálok a városban vezetni, nekem ez a forgalom túl sok és csak bámulok amikor Demetrius olyan könnyedén átverekszi magát minden kereszteződésen, ismeri az egérutakat és az egyirányú utcákat. Bevallom én már régen eltévedtem volna, el sem kellett volna indulnom ahhoz. Megvonom a vállam és napirendre térek a sofőrszolgálat felett. Minden nap tanul az ember lány valamit. Bár szívesen hemperegnék vele, az operába régóta készülök és nem hagyom magam levenni a lábamról. Nem csapok a kezére nagyot, épp csak játékosan és úgy is érti miről van szó. *-Nincs rajtam bugyi. *Vágok vissza, de persze nem igaz, mert van rajtam, csak húzom megint az agyát…vagy mást. Azért az operának megadom a módját és különben sem szeretek bugyi nélkül lenni. Még alváshoz is veszek fel, amit Demetrius rendszerint leszed rólam, de aztán visszakerül a helyére mert képtelen vagyok nélküle elaludni. *-Vagy jól kifárasztod édes, hogy otthon már csak arra kelljen figyelni, hogy ne valami keményre essen le a feje. *Az mondjuk nehéz lesz, mert Oberont kifárasztani egyenlő a megtervezett öngyilkossággal, a kutya ugyanis egy perpetuum mobile. A „hosszan akarlak, nagyon hosszan” kívánságra piit felbolydulnak a hasamban a pillangók, de csendre intem őket, jó kis program lesz szó se róla. Egészen reggelig. Hümmögök egy jóízűt és megforgatom az információt. Lopva elmosolyodom amikor nyakkendőt lazítana, de az csak nem akarja az igazságot. Hiába, én kötöttem, ráadásul nem akárhova, szóval az nem fog kikötődni csak ha én akarom. *-Az operában is kapni. Kényelmes fotelokba lehet ücsörögni míg az előadás nem kezdődik. *Megérkezve hagyom, hogy kisegítsen, a ruhám miatt kell is, elég nagy a szoknyarész az alatta fodrozódó tüllök miatt. *-Hát nem gyönyörű? *Kérdezem megállva egy picit a tér szélén, a kivilágított épületet nézve, középen a szökőkúttal. *

A sevillai borbély ◊ zene ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊

Sophia & Demetrius

- Nem kellett róla tudnod, ha nem jártál kocsival. – Ez nyilván csak azokat érinti, akik egy csiccsentős éjszaka után már nem tudnak hazamenni vezetve, de úgy tudom, hogy Sophiának még csak jogosítványa sincsen. Ami lássuk be nem meglepő, lévén a büfé felett lakott a lakótársával, így felesleges lett volna emiatt egy járgányt fenntartani. Ha a városba akart menni, akkor meg ott volt a mindent behálózó metró. Ezúttal viszont velem van, elegáns programra megyünk, és ha szükséges, hazahozatjuk magunkat. Kissé hízik a májam, hogy meg tudtam ilyesmivel lepni, hiszen ő rém tájékozottnak, sőt, nagyviláginak tűnt hozzám képest. Itt az ideje, hogy ő is tanuljon tőlem.
- Naa.. csak a bugyidat akartam lehúzni, semmi tisztelességtelen. – Vigyorgok vissza, tudom, hogy csak hülyéskedik, hiszen olyan odaadó, kívánós szokott lenni. Csak éppen az ő életében is meg van mindennek a helye és az ideje. Most éppen incselkedünk, de többre nem biztos, hogy lehet érkezésünk, ezt én is belátom, ráadásul a szép ruhánkat kár lenne összepiszkolni, vagy akár gyűrni. Úgy már nem lenne igazi operába menni, és lássuk be, szerelmeskedni utána is bőven tudunk, akkor már időkorlát nélkül.
- Egész jó sorrend, de a kutyának utána valami lónyugtatót lövünk, mert hosszan akarlak majd.. nagyon hosszan. Ahhoz pedig nem árt a koncentráció. – Az érzéki csókba sikerül úgy beleborzongani, hogy egyből kicsi lesz az alsóm, de a gőzt a nyakamnál kéne kieresztni, próbálok lazítgatni a lány által komolyra kötött nyakkendőn, de az nem enged, ezért csak köszörülöm a torkomat, alapos nyeldesések közepette. Ilyen, ha az embernek belevaló, csini barátnője van.
Hamarosan a menyasszonya, de azért még ne szaladjunk előre.
- Akkor a pezsgő az első állomás. Az operában is kapni, vagy inkább üljünk be valahova előtte? – Kérdezem kisegítve a kocsiból, mert már meg is érkeztünk, autóval lényegesen gyorsabban át lehet szelni a várost, de csak így estefelé, hiszen napközben nagyon be tud állni a new yorki közlekedés a föld felett.

Te és én

Demetrius & Sophia

*Elámulok, hogy mit ki nem találnak és az egész persze biztosan megint egy pasi ötlete volt. Szinte mindent megoldanak maguknak. Nem kétséges, ötletben gazdagok, de a hétköznapi dolgokra nem túl fogékonyak. Sajnos azonban épp ez az egyik ami miatt lehet imádni őket, amiért olyan szórakoztatóak egyesek és az én görög istenem élen jár az ilyesmiben. Minden egyes eltelt nappal szerrelmesebb leszek és néha felteszem a kérdést, hova lehet ezt még fokozni, aztán a következő nap megadja a választ is.* -Sofőrszolgálat? Nahááát! *Elámulok, tátott szájjal fordulok felé, de komolyan beszél. Én még nem hallottam erről, de nem vagyok az a tipikus nő aki azt vallja, amiről nem hallott, az nem is létezik. Szóval saját kocsival érkezünk, aztán iszunk egy jót és végül lesz aki hazavisz minket és a kocsit is. Fantasztikus! A szirénázás elmarad ami miatt kicsit szomorú vagyok, egyszer kipróbáltam volna, de csak buliból, nem azért mert tényleg szükség van rá. Annyira nem vagyok elvetemült, hogy direkt kívánjam a bajt, bár a megismerkedésünk elején jól jött volna. A szoknyám alá nyúló kezére játékosan rácsapok miután sikerült megtalálnom a kilónyi tüll alatt ami arra hivatott, hogy kiteljesítse a szoknya alját, hogy lágyabb esése legyen, hogy érdekes ringása minden lépésnél. Amolyan hatvanas évekbeli. Vagy ötvenes? A frász tudja. *-Hé te! Az útra figyelj és a sebváltóra, meg a kézifékre. A combommal nem mész semmire most. *sziréna nélkül is korán érkezünk, de legalább van időnk inni egy pohár pezsgőt amivel megkoronázzuk az estét még az elején. Egy kis csiccsentés soha nem árt és neki meg főleg kelleni fog, hogy ne ráncolja a homlokát előadás közben. Egy kicsit azért izgulok, hogy fog-e neki tetszeni az opera, én ebben nőttem fel és megszerettem, megszoktam és értem is, bár nem vagyok még mindig fanatikus opera rajongó. Tudom, ha nem tetszik neki, meglesz az ára, bár baseball meccsre is szívesen megyek, talán a futballra nem igazán. Vagy bokszmeccsre, na annak nem látom értelmét, miért jó ha közönség előtt egy hülye kis címért összeverik egymást. *-Na figyelj szépfiú, elmondom a programot. Pezsgő, opera, kutyázás és utána jöhet a hancúr. *Azzal odahajolok hozzá és csókot nyomok az arcára, érzéki csókot de mégiscsak visszafogott….és nem, nem nyúlok a nadrágjába. *

A sevillai borbély ◊ zene ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊

Sophia & Demetrius

Miközben felszegem az államat, mosolyogva hallgatom, ahogyan Sophia morgolódik, még ha nem is szó szerint teszi, hiszen imád gondoskodni rólam. Mindig is a szívem csücske volt, lévén nem csak a kedvesem, hanem van egy gyengéd, anyáskodó oldala is, éppen ezért nem lehet kétséges, hogy meg kell kérnem a kezét, hiszen biztosan kiváló anyuka lesz. Olyan, akit legszebb álmaimban sem tudtam volna elképzelni, ő mégis valóra vált mindent. Teljesen statikus, csőlátású gondolataim voltak az életről, mielőtt találkoztunk legalábbis úgy véltem, hogy mindent rendszer szerint kell csinálnom, mint például a rendőri szirénázás, amivel most is viccel, de most komolyan elgondolkoztam rajta, hogy olykor bizony lehetünk öntörvényűek. De nem, lássuk be, valamiért mégiscsak belémszeretett, és az alap jellemen kár lenne változtatni. Viszont ha belegondolok, valahol meg van jelentősége a változásnak, hiszen egy nő legkomolyabb érdeme az lehet, ha hatással van egy férfire. És valahol formálgatja. Nem változtatja meg, erről szó sincsen, csupán formálgatja. És én is formálódom a gyönyörű pincérnő kacsói alatt, jobb emberré válok, ugyanis kész vagyok már az oldalán teljes életet élni. Nem vagyok a rendőrség robotja, kirándulni járok, kutyázok, és lám, operába is eljutottam vele.

- Sejtettem édes, viszont.. ez megoldható. Ha odaérertünk, beszólok rádión, hogy küldjenek értünk sofőrszolgálatot. Ketten jönnek, az egyik itt átül az autómba, a limuzinnal pedig megyünk utána, és haza visznek. Akkor ihatok is. Így szeretnéd? – Ez tökéletesen megoldható, nekem ugyan nincsen rádiótelefonom, de a kocsimból a diszpécseren át bárkit el tudok érni, ezért már tekergetem is a gombokat, hogy ha majd odaérünk, már rá is gerjedjek az éteri vonalakra. S közben oldalra pillantok, amint incselkedően felhúzza kissé a lábát. Nyelek egyet, hát ebből hogy lesz opera, ha ilyen csábító? – Mégse ital legyen, hanem valami sötét parkoló, rosszkislány? – Nyilván nem akarom tönkretenni a ruháját, de talán valami lazább dolog beleférhet, ha most ennyire felvillanyoztam az elegáns külsőmmel. Mivel automata sebváltós kocsim van, a balt a kormányon pihentetem, a jobb kezemmel pedig a ruhát kímélve besiklanak az ujjaim a szoknya alá, alaposan kitapogatva, ingerelve a formás kis combokat, keresgélve a megfelelő utat, hogy minél közelebb kerüljek a forró testéhez. Mivel korán érkeztünk, keringek egy kicsit az operaház tömbje körül, hogy a leányzó eldönthessem, hogy mit is akar, hiszen bőven van időnk.

Te és én

Demetrius & Sophia

*Szerencsére Miriam nagyi nagyon jól tartja magát és nem kell a közelében lennem. Természetesen ott aludnék akár heteket is ha szüksége lenne rám, de már szinte teljesen átköltöztem Demetriushoz. Az egész lassan, biztosan és észrevétlenül történt. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már csak azok a ruháim vannak a kis lakásban a büfé felett, melyeket nem igazán hordok és rendszeresen járok Demetrius lakóhelyéhez közeli mosodába. Utóbbi akkor tűnt fel, amikor a mosodás ember, aki osztja a zsetonokat és felügyel a rendre, mosolyogva köszöntött és a nevemen szólított. Demetrius egész jól hozzám szokott, már saját kis kialakított rendünk van, néha szavak nélkül is megértjük egymást és tudjuk, hogy a másik mit szeretne vagy épp mi az amit nem. Megosztjuk az otthoni munkát, amikor például spagettit ennék az ő világbajnok szószával, akkor aznap én viszem Oberont sétálni és én mosogatok. Ha viszont én sütöm a steak-et, ő sétáltat. *-Ezt is pasi találta ki azért, hogy a nők elolvadjanak a látványtól már akkor amikor megkötik. *Én is olvadozom. Demetrius remekül néz ki, nagyon sármos és állítom, hogy dögösebb mint James Bond. Míg kimondom a mondatot már meg is kötöttem a bokrétát. Még jó, hogy az anyukám erre is megtanított és apám vállalta a próbababa szerepét, valahányszor operába mentek, mert tőlük örököltem ezt az imádatot. Én is izgulok nagyon, régen voltam már opera előadáson és nagyon vártam már ezt az alkalmat. Arra is kíváncsi vagyok hogy Demetriusnak tetszeni fog-e és ha mégsem, lesz vajon olyan bátor, hogy bevallja? Kávét este? *-Inkább egy italt innék, mondjuk pezsgőt és nem vicceltem a járőrautóval. *Azért mert ő úgy sem tenne ilyet, még gondolhatom komolyan. Úgy is kimaradt az életemből a szirénás autóval való száguldás, amikor allergiás rohama volt a diótól, sem hívhattam mentőt, taxit kellett leintenem. Persze mentőre nem vágyom, de egy jó kis száguldás, át a piroson, driftelve kanyarodás, az igen. Ma viszont ő vezet, szóval megint lemaradok róla…azért nem dőlök a kardomba. Eligazítom a ruhámat a kabát alatt és óvatosan beülök, nem szeretném ha összegyűrődne az anyag, a szoknyarész elég termetes és alatta tüllök is vannak, bárhogy is fogom össze, betakarja a sebességváltót és a kéziféket is. *-Nyúlj a szoknyám alá szépfiú! *Incselkedem vele, mert most már bármit is akar, nem megyünk vissza. Az operában már lassan szállingóznak az emberek, mindenki roppant kitett magáért. Ezért is szeretem, kislány koromban, amikor már megértem az operára, imádtam felvenni a legszebb ruhámat és anyukám fél óráig fésülte a hajamat, hogy szép fényes legyen. Százszor húzta át a hajkefét, mint a herceg-kisasszonyoknak. Persze másnap már megint nyakig maszatos voltam. Az aulában büfé van ahol majd kapok pezsgőt ha minden igaz és le is lehet ülni, szóval eddig minden úgy alakult ahogy megálmodtam.*

A sevillai borbély ◊ zene ◊ Aktuális viselet
◊ credit by ◊

Tárgy: Sophie & Dem - Az operában Csüt. 8 Dec. - 11:52

Sophia & Demetrius

Sophiát megelőzően én sem voltam egy operába járós alkat, talán ha egyszer voltam. Úgy tartja a mondás, hogy az ember imádja, vagy utálja, most akkor én vagyok a kivétel, mert nálam az a bizonyos alkalom teljesen semleges volt? Vagy az is elképzelhető, hogy akkor annyira el voltam havazva, netán tele volt a fejem a munkával, hogy nem tudtam semmi egyébre sem koncentrálni, így semmi nem maradt meg az előadásból. Ha legalább olaszul tudnék, akkor egyszerűbb lenne. Ki volt ugyan írva a szöveg a színpad felett, de bevallom őszintén és férfiasan, baromira nem úgy emlékszem, hogy olvastam volna. Ezúttal viszont a szerelmemmel jövök, eltelve mindenféle érzelemmel, amit az opera teljesen jól ki tud aknázni. Nem is tudom, hogy mennyire illik, de én biztos, hogy végig szorongatni fogom Sophia kezét az előadás alatt, hogy mindezt együtt élhetjük meg. Már nem csak úgy működünk, mint két fiatal felnőtt, aki olykor együtt alszik, Sophia gyakorlatilag már csak munkába megy „haza”, esetleg rendet rakni, kiszellőztetni, mert Kayley kissé trehány amennyire hallottam, de már csak azért tartja fent a kuckóját, ha Miriam nagyinak huzamosabb ideig kellene, és akkor ott tud lenni néhány napig. Az más kérdés, hogy a kedves idős hölgy nagyon kedves velünk, és elnéző, nincsenek már ilyen kívánalmak.
- Jaj már te! – Nevetgélek vissza jókedvűen, teljesen fel vagyok spanolva attól, hogy megyünk, éjszaka is alig aludtam, pedig csak másnap este van az opera. – Azért édesem, mert olyan apró ujjak kellenének hozzá, hogy elképesztő. Különben meg nem látom magamat, a tükör meg csalóka. Köszi! – Mosolygok le rá, ahogyan hozzáér, és átfűzi azt a bizonyos masnit, hogy tényleg úgy álljon, mintha minimum egy brit kém lennék. Igen, végigsimítok a hajamon, nem szokásom magamutogatónak lenni, de most piszkosul jól nézek ki. Odahajolok, és egy csókot nyomok az ajkára.
- Nem kell annyira sietnünk, úgy számoltam, hogy bőven odaérünk időben, még kávézhatunk egyet előtte. Vagy már herótod van tőle? – Tudom ám én, hogy viccelt, ezért viccelek én is, hiszen a nőgyógyászok tipikus esete jut eszembe, amikor a randin a szép nő levetkőzik neki, és csak annyit mond undorodva összerándulva, hogy már megint munka? Nyújtom a karomat, miután bekulcsoltunk magunk mögött, és már indulunk is lefelé. Az autómhoz érve nyitom az ajtót neki, majd beindítom a motort, és már megyünk is. Igazán szép pár vagyunk, sosem gondoltam volna, hogy nem a munkám, hanem a kedvesem lesz az, akire igazán büszke lehetek.

Tárgy: Re: Sophie & Dem - Az operában