Ethan Hestridge

Userinfó: Amy Carmack multija

Név: Ethan Hestridge
Mutáns név: Neutron (a neutralizációból eredően = semlegesítés)
Születési dátum: 1965. 09. 27, Denver
Besorolás: Diák

Képességek:
Osztályozás: Alfa mutáns
Elsődleges képesség: Blokkolás
Aktiválódás: 6 éves kor.
A képességről: Ethan képes blokkolni más mutánsok képességét egy bizonyos körzeten belül. Ez a körzet jelenleg nagyjából egy 10 méter sugarú kört foglal magába (+-5 méter). Tehát ha egy helységen belül van (legyen az szoba, folyosó, aula, bármi), akkor az odabent tartózkodó mutánsok – legyen bármilyen képességük -, képtelenek lesznek használni azt. Logikusan ha szabadban van, akkor a távolság 10 méter, tehát nem csak zárt térben működik a blokkolás. Akinek a mutációja testi elváltozással jár, az Ethan közelében úgy fog kinézni, akár csak egy normális ember, egészen addig, amíg el nem távolodik tőle. A képesség nem okoz fájdalmat, egyszerűen csak megszűntet minden más erőt, amely a közelébe kerül. Nem kell ki-be kapcsolgatnia a képességét, ugyanis ez folyamatosan jelen van, így igazából meglepni se lehet őt.
A képesség távlatai: Ahogy Ethan egyre idősebb lesz, úgy növekszik a képesség hatókörzete, így akár idővel egy egész épületet is képes lesz leblokkolni és nagy vágya, hogy akár egy város felett is  megszüntesse a mutánsok erejét.

Másodlagos képesség: Hazugság felismerés
Aktiválódás: 16 éves kor.
A képességről: Ha valakivel beszélget vagy valakire koncentrál, akkor képes felismerni, hogy az illető hazudik-e vagy sem. Bár az igazságot nem képes látni, de azzal tisztában lesz, hogy az illető nem mond igazat neki egy adott dologgal kapcsolatban. Annyit azért tudni fog, hogy miben hazudik pontosan az adott ember, így az eldöntendő kérdésekre könnyedén biztos választ kap. Ez a képesség nem folytonos, Ethan-nek tehát koncentrálnia kell arra, hogy működésbe lépjen.
A képesség távlatai: Idővel, ahogy Ethan fejlődik és folyamatosan gyakorolja a képességét, meg fogja látni a hazugság mögött rejlő igazságot is, tehát tudni fogja, hogy mi is az, amit el akarnak titkolni előle.

Jellem: Én úgy mondanám, hogy minden téren tökéletes vagyok, de ezzel sajnos nem mindenki értene egyet. Jó fej srác vagyok, akivel bármikor lehet beszélgetni egy jót, és még kedves is… legalábbis ezt mutatom a külvilág felé, de igazából csak önmagam érdekel. Nem szoktam aggódni felesleges dolgokon, én csak élem az életemet és jobb akarok lenni annál, aki jelenleg most vagyok. Határozott és rendkívül makacs személyiségem van, amelyhez hozzájár olykor a kétszínűség is, tehát egy picit se mondanám magam jó embernek. Szeretem így élni az életem, eddig is mindig, mindent, elértem, amit csak szerettem volna, és nagyon rosszul viselem, hogyha irányítani próbálnak és megmondani nekem azt, hogy mit kellene tennem. Akadnak céljaim, melyek folyton alakulnak, és amiket igyekszem is magamhoz mérten elérni, de a csalódást rettentően rosszul viselem. Nem szokásom megfutamodni, inkább a baj elé megyek, ugyanis a türelmetlenségem is egy olyan dolog, amely tovább tetézi talán kissé negatív jellememet. Ettől függetlenül a csajok döglenek utánam, a srácok többsége bír, szóval nincs okom panaszra. Addig, amíg szükségem van valakire, kifejezetten normális tudok lenni, de hogyha már úgy érzem, hogy semmi hasznom se származhat belőle, bunkó módon dobom el magamtól az illetőt, csak ritkán vannak kivételek, azok, akiknek sikerül közelebb férkőzniük szívemhez, mert akármilyen hihetetlen, de olyanom nekem is van. Akadnak amúgy rossz napjaim, amikor nem érdekel semmi és senki, és a bunkó Ethan kerül előtérbe, akit nem izgat, hogy esetleg megzavar-e valakit valamiben, csak egy kis szórakozásra vágyik, hogy másnak kellemetlenséget okozzon, így saját hangulatát jobbá varázsolja.

Külső: Nagyjából 180 cm magas vagyok, szőkésbarna, kissé kócos tincsekkel és mogyoróbarna szemekkel. Nem mondanám átlagosnak magam, ugyanis a kisugárzásomnak hála kevesen mennek el csak úgy mellettem. Meglehetősen jóképű vagyok és ezt természetesen ki is használok. Soha se lehetek elég jó, így mindig van mire gyúrnom. Mivel fontos számomra a külsőm, így folyamatosan edzésben is tartom a testem, hiszen kinek ne kellenének azok a bizonyos kockák a hasukon? Én aztán ragaszkodom hozzájuk. Szeretem a különféle stílusos, inkább bőrből készült kiegészítőket és a laza, de egyben mégis elegáns ruhákat, így elsősorban felsőknél az ingeket részesítem előnyben. A fekete szín meglehetősen jól áll, amolyan tipikus rossz fiús imidzst kölcsönöz nekem, ezért a ruhatárom nagy része ebből a gyászoló színből áll, mégis, hogyha másmilyen kedvem van, felkapok egy-egy színes ruhadarabot is, de ott is figyelek a sötétebb árnyalatokra. Az összkép a lényeg, hogyha tükörbe nézzek, meg legyek elégedve magammal, azt az Ethan-t lássam, akinek kialakításáért oly sokat küzdöttem és jelenleg úgy érzem, hogy teljes a siker.

Előtörténet:1965. 09. 27.-én születtem Denverben, pont egy évvel később, mint a bátyám, James. A szüleim boldogok voltak, hiszen mindig két gyermeket akartak és most, hogy megérkezett a második gyerkőc is, teljes lehet a család. Minden szépen alakult, egészen addig, amíg 3 éves nem lettem, ugyanis akkor úgy döntöttek, hogy mégse működik már közöttük úgy a dolog, ahogy annak idején, így mindenkinek jobb lesz a válás. Kicsi voltam még, nem fogtam fel a dolgok súlyát, csak egyszerűen nem értettem, hogy miért költözünk el a város másik végébe, külön szeretett anyámtól és egyben testvéremtől. Hiányozni fognak, hiszen mindig is jól kijöttünk James-el – bár még kicsik voltunk -, de nekem nem volt más választásom. A szülők úgy döntöttek, hogy James anyámnál marad, én pedig apámmal kell, hogy tartsak. Úgy tudom, hogy anyámék később elköltöztek a városból egy kisebb településre, de én soha se jártam ott ahhoz, hogy erről komolyabb információim legyenek, mi viszont Denverben maradtunk.
Ahogy teltek a hónapok, egyre jobban éreztem anyám hiányérzetét, így sűrűn találkoztam vele, hiszen mégis csak az anyám volt és a szülők nem úgy váltak el, hogy többé ne láthassák másik gyermeküket, így bár időnként voltak közös, régi családi napok, ők mégse melegedtek össze újból. Egyre jobban ragaszkodtam James-hez, szerettem volna a közelében maradni, hiszen ő volt az idősebb, az én példaképem már kissrác korom óta, de végül bele kellett törődnöm abba, hogy minden így alakult, én nem tudok ezen változtatni. Anyámat kezdtem el hibáztatni a történtekért, hogy biztosan miatta mentek szét és már egyre kevésbé igényeltem azt, hogy vele legyek. A találkozások ritkultak, így ő tőle és bátyámtól is lassan eltávolodtam, de mintha apám ezt nem bánta volna annyira. Szeretett engem, mindent megadott, amit csak tudott, de azért James-ről se feledkezett meg, így amikor lehetősége volt, kisebb ajándékokat küldött másik fiának is. Bár soha se voltunk gazdagok, de mindig normálisan meg tudtunk élni, hála annak, hogy apám amolyan kisfőnök volt egy motorgyártó cégnél. Talán ez miatt is vált később hobbimmá a motorozás, és amikor kellően időssé váltam, apám, William ajándékozott is nekem egyet. Ekkor még csak nem is sejtettem, hogy ez a dolog közös mindhárom férfiban a családban.
Az életem egész normálisan telt, csak én és az apám, együtt, örökké. Mit ne mondjak, tökéletes párost alkottunk. Nem lépett be hosszabb időre új nő az életébe, így mindig folyamatos figyelmét élvezhettem… mivel én maradtam csak neki, így természetesen elkényeztetett. Bár időnként összefutottunk James-el, de a testvéri viszony már rég megromlott, semmi se volt már olyan, mint régen. Jobb akartam lenni nála, többre vinni és erre minden lehetőségem megvolt, hiszen Denver nagy város, ellentétben azzal a hellyel, amit ő otthonának nevez. Nem tudom, hogy mire fel ez a versengés, de így alakult és ez segített abban, hogy mindig jobb és jobb legyek.
Már kicsiként is mindenki kereste a társaságom, a tömeg középpontjában szerettem lenni és ezért tettem is rendesen, így az iskolai éveim is kellemesen teltek. Bulik, csajok és persze tanulás, hiszen nem csak szépfiú vagyok, de azért észnek se vagyok híján. Valahogy mindig fontosnak tartottam az összhangot és mivel vinni is akartam valamire, így tudtam, hogy nem lehetek mindig csak egy menő srác a suliból, a jövőmért többet kell tennem. A középiskolás éveim alatt beálltam a fiúk focicsapatába, csak azért, hogy még jobbnak számítsak, és hogy persze dögöljenek utánam a csajok. Egyszer próbálkoztam meg egy lánnyal hosszabb távon, ő volt Lara, de túl sok ideig nem ment a dolog, így buktam le előtte és azóta se próbálkozom újra. Jó nekem így, az alkalmi partnerek, rövid kapcsolatok, aztán majd ha benő a fejem lágya, talán másképp gondolom majd.
Amikor elértem a 16 éves kort, furcsa dolgokat tapasztaltam magamon és ezt az egyik veszekedés alatt vettem észre egy haverommal. Jóban voltunk, de sűrűn nem mondott igazat, és ezt elég jól csinálta, nem sokan jöttek rá, én viszont ettől a kortól kezdve mindig tudtam, de nem csak nála, hogy hazudik-e. Apám természetesen semmit se tudott erről az egészről, nem láttam értelmét elmondani neki, ez maradjon csak az én dolgom. Mindenesetre kihasználtam ezt a bizonyos képességet és a srác is rájött arra, hogy átlátok rajta. Jóbarátokká váltunk, számíthattunk egymásra, én pedig soha se buktattam le őt, ahogy ő se engem, hogyha olyan helyzetbe kerültem. Kár, hogy ez a barátság megszakadt a suli után, de legalább akkor jó volt, én pedig nem óhajtok a múltban élni és annak miértjein rágódni – legalábbis ennél a dolognál.
Ahogy teltek az évek, természetesen hallottunk James-ről is, aki velem ellentétben bűnözővé lett és elvileg elvette egy fiatal csaj életét. Nem kellett nekem se több ahhoz, hogy megváltozzon drága testvéremről a véleményem. Aki ilyet tesz, az nem az én vérem. Na én se vagyok egy szent, de azért ez így túl sok… főleg azért, mert apám is kissé megrogyott a hírtől. Ismét találkozott anyámmal, próbálták megbeszélni a történteket, és láttam rajta, hogy valami más nála. Mintha meghalt volna egy része ennek a hírnek a tudatában. Tudom, nem kellett volna rögtön elítélnem James-t, de már rég nem ismertem a bátyámat, nem tudtam, hogy mire lehet képes, így hittem annak, amit a rendőrség állít… végülis, ki tudja, hogy milyen ember is lett belőle.
Ahogy az iskolát befejeztem, elkezdtem dolgozni, szintén a motorgyárban, ahol apám is és éltem a normális életemet. Úgy terveztem, hogy amint lesz elegendő pénzem, külön megyek. Bár Amerikában még nem számítok nagykorúnak, de egy évig biztosan gyűjtögetnem kell ahhoz, hogy érjek valamit a félretett pénzemmel, tehát nem számított az, hogy még amúgy se lenne sok értelme külön válnom szeretett apámtól, és bár kissé másabb lett testvérem miatt, még mindig fontosak voltunk egymásnak, így éltünk és dolgoztunk is egymás mellett, bár kissé furcsa volt, hogy a saját apám egyben a főnököm is, mégis mindig normálisan kezeltük ezt a helyzetet.
A blokkolás képességét nem igazán vettem észre magamon, azzal tisztában voltam, hogy néhányan valamiért furcsán viselkedtek a közelemben, de egészen 20 éves koromig nem értettem, hogy miért… Egyik délután, amikor a gyárból tartottam hazafelé, két pasas lépett oda hozzám. Nem hiszem, hogy tervezték volna a találkozást, nem láttam rajtuk, de azt igen, hogy valami mintha zavarná őket vagy furcsának tartanák a helyzetet. Amikor odaértek hozzám, már közölték is azt, hogy kik ők: mutánsok, akár csak én. Legszívesebben felröhögtem volna a tényen, de mivel tudtam, hogy igazat mondanak, így hát eljött a döntő pont. Minden oly normálisan telt eddig az életemben, nem gondoltam volna, hogy különc lennék, de ők elmondták, hogy mi is az, amire képes vagyok, és hogy a segítségükkel akár ezt növelni is tudom. Nem kellett nekem se több, imádnám a hatalmat, így végül úgy döntöttem, hogy élek a lehetőséggel és csatlakozom a csapatukhoz, tehát elmegyek arra a bizonyos X-Birtokra – legalább egy kis időre -, és hagyom, hogy fejlesszék a képességeimet. Kihasználás lenne? Hát igen, valami olyasmi, de engem csak a saját dolgaim érdekelnek. Apámmal is közöltem, hogy körbenéztem és találtam egy nekem tetsző magániskolát. Reményeim szerint nem leszek ott sokáig, de mégis szeretném megnézni magamnak, ő pedig nem is tartott vissza. Így hát motorra ültem, majd egy kisebb cókmókkal és félretett pénzemmel együtt elindultam abba a bizonyos iskolába. Szerencsére már dolgoztam pár hónapot és apám is tud segíteni anyagilag valamennyire, ha szükséges, így ha majd kellenek még ruhák vagy bármi más, akkor nem lesz akadálya, reményeim szerint semminek se.