Ethan & Sylvie

Tárgy: Re: Ethan & Sylvie Csüt. 3 Júl. - 12:57

Lehet, hogy tisztában vagyok azzal, hogy Sylvie élvezi a társaságom, de mindenkinek jól esik hallani is ezt, főleg most nekem, mert bár ki nem mutatom, lelkileg nem vagyok éppen a toppon. Na meg, ő is szereti hallani azt, hogy szép meg kedves, meg hasonlókat, tehát megkövezni nem kövezhet meg érte.
- Eddig nekem nem tűntél annak, de ha te mondod. – piszkálom egy picit, miközben még egy kacsintással is megtoldom a dolgot. Lehet, hogy ő karakánnak érzi magát, de velem szemben nincs sok esélye, mégis, tényleg élvezem a társaságát, nem is kicsit. Arról pedig nem tehetek, hogy Quinn és Mercedes ennyit foglalkoztatnak, mivel mind a két lányt nagyon kedvelem, ezért is bánt ez az egész, hogy ilyen csúnyán kibeszéltek és elkönyveltek egy nőcsábász taplónak. Nem mintha ne lenne benne valami, de úgy hiszem, hogy a szépszeműmmel nagyon is kedves vagyok és soha se próbálkoztam olyamivel, amit ne akarna… a vöröske pedig persze más kategória, de ő is élvezte azokat a perceket a tanulószobában, ebben biztos vagyok.
- Majd kiderül, hogy merre billen a mérleg. – de ez az én problémám, neki ezt nem kell hallgatnia, nem fogom rázúdítani mindazt, amit érzek, hiszen még csak nem is ismerem. E helyett játszadozni kezdek vele, amit ő mintha furcsán fogadna, de aztán ügyesen átver, ezért is kerülünk mindketten bele a szökőkút vizébe. Nem bánom, végtére is, jó idő van és ő pedig az ölembe kerül, de most vagyok olyan jófiú, hogy nem tapizom le, talán értékelni fogja. Nem vagyok én mindig olyan rossz.
- Nem is értem most hozzád, csak próbálok úgy támaszkodni, hogy ne fulladjak meg. – vigyorodom is el és bár tény, hogy adtam neki egy puszit a feje búbjára, ezt szerintem nem is érezte vagy egyszerűen nem zavarta. Talán jól is esett neki? Ki tudja… Mindenesetre ideje felkelnünk és kimásznunk erről a helyről, mégse csak fürdőzésre van, így nemsokára így is teszek, de az, amit látok… hát totálisan beindít és most még csak meg se próbálom fékezni magam. Na jó, minimálisan mégis csak, de ki ne nézné be ezeket a melleket? Férfi legyen a talpán, én mondom!
- Talán azért, mert tényleg szívesen felfalnálak? – lassan felvándorolnak szemeim, hogy végül megtalálhassam a másik barna íriszeit, miközben pofátlan vigyor ül képemen. Persze nem a szó szoros értelmében falnám fel, de… hmm, megkóstolnám, az biztos, mindenhogyan. És bár egy idő után már nem nézem be úgy, ahogy eleinte, azért volt alkalmam felmérni őt, de mégse akarom ennél is jobban zavarba hozni, már ha lehet még. Inkább csak jót mulatok azon, ahogy viselkedik, ahogy takargatni kezdi magát, én pedig pont ellenkezően cselekszem: vetkőzni kezdek. Szépen lassan kerülnek le rólam a ruhák, Sylvie-n pedig most már hangosan nevetnem kell, iszonyatosan cuki ez a lány, nagyon tetszik a viselkedése és a zavara, egyszerűen még gyönyörűbbnek tűnik így nekem.
- A húsleves se hangzik rosszul, de majd talán legközelebb. – kacsintok rá és pillanatok múlva már csak egy szál boxerben ácsorgom előtte. Amikor ismét felnézek rá, érzékelem ám, ahogy végignéz rajtam, én pedig kissé büszkén feszítek előtte, főleg, amikor odalent is megvizsgál. Ejnye kislány, hát mégse vagy annyira szégyenlős? Bár a vörös pofi nekem nem erről árulkodik, de mintha kíváncsi lenne, mégse fogom most levenni előtte az utolsó ruhadarabomat, nem akarom elijeszteni, mert úgy érzem, hogy még nem látott ilyesmit. Meglepő fordulat, nem nézném ki belőle, hogy még érintetlen, de annál finomabb és meghódításra váró.
- Édes vagy, amikor ennyire zavarban vagy! – jegyzem is meg, de ő már itt is akar hagyni, amit én jelenleg kedvesen engedélyezek is neki. Egye-fene, első alkalomra ennyi is elég volt, aztán majd meglátjuk, hogy miként zajlik majd a következő találkozásunk. – Viszlát, szépségem! – szólok még utána én is, miközben most már a formás hátsót fixírozom, ahogy egyre inkább eltávolodik tőlem, majd amikor már messze jár, egyszerűen csak kifekszem a puha fűbe és napozok egy kicsit. Ráérek visszamenni a szobámba, hát minek siessek?

Tárgy: Re: Ethan & Sylvie Hétf. 30 Jún. - 21:04

Ethan & Sylvie

Hagyom végleg elsikkadni a negatív témákat, úgysem akarja már ő sem kommentálni, így nincs értelme tovább fűzni. Egyébként sem szeretek róla beszélni, így is elég könnyen kerülök letargiába, nemhogy akkor, ha még fel is idézem a történteket. Megvárom, hogy kicsit lenyugodjon, tudom, hogy nem én vagyok felindultságának céltáblája, de attól még érzem, akár rám néz, akár nem. Sebaj, elillan idővel, anélkül, hogy rásegítenék. Igazából, itt a suliban nem nagyon szoktam befolyásolni a társaimat, mert tudják, mire vagyok képes, és a végén még berágnának rám. Néha egy csipetnyit pozitív irányban szoktam lendíteni a dolgokon, de ennyi…
- Nem mondom. Egyébként meg, vagyok olyan karakán, hogy ott hagyjam a francba azt, akinek nem jön be a társasága.
Annak persze örülök, hogy a megfogalmazásom bejött neki, olykor szeretek távol maradni a megszokott sallangoktól. Jól esik, persze, mindenkinek jól esik, de azért elég galád dolog kiprovokálni, főleg úgy, hogy tökéletesen tisztában van vele, hogy jó pasi.
- Meglehet, hogy nyomokban felfedezhető némi hasonlóság.
Bólintok, igazából, talán több is, jóval, mondjuk, én nem vagyok egy férfifaló némber, bár ki tudja, milyen lennék, ha lenne már legalább egy cseppnyi tapasztalatom. Nem biztos, hogy akarom tudni… Amíg egy srác menő lesz a több strigulától, addig egy leányzót megbélyegeznek, ha ide-oda lengedezik a pasik között. Nem mintha én bárhova lengedeznék, komolyan, még egy egyszerű csókban sem volt részem soha, azt sem tudom, hogy kell, nemhogy bármi egyebet műveljek bárkivel, hiába vagyok már tizennyolc.
- Hát akkor… biztos félreértettek valamit, mi nők elég hülyék tudunk lenni, tudod, mindenbe belemagyarázunk mindent, direkt félreértelmezünk dolgokat, hasonlók... Maajd lesz valahogy jah, szurkolok, hogy rendbe jöjjenek a dolgok.
Aztán már zúgunk is bele a szökőkútba, és nedvesedik rendesen minden textil, én meg verhetem a fejem a falba, hogy mééééég egy esésből is jól jön ki. Mert igen, annyira azért én is vagyok egoista, hogy úgy gondoljam, annak bizony jó, akinek az ölében van a popsim.
- Nem, nem vagyok unalmas, de ha azt mondtam volna, hogy ne tapizz, akkor igenis unalmas picsa lennék, így izgalmas picsa vagyok. Nem mindegy.
Fejtem ki a véleményem, aztán persze mászom ki, vagyis, állok fel egyelőre, hogy felsegítsem, utána pedig már mehetek is kifelé kevésbé nedves talajra. Még jó, hogy meleg van, nem fogok felfázni a saját hibámból. Nem mondom, hogy rossz volt, mert közel sem, de száraz göncöknek jobban örülnék.
- Miért nézel úgy, mintha fel akarnál falni?
Kérdezem meg gondolkodás nélkül, majd követem a tekintetét. Vesztemre. Ó. Te. Jó. Ég. Most ez, nem lehet igaz, komolyan, ne már… soha többet nem veszek fel fehér felsőt. Lángba borul az arcom, ezt nem hiszem el. Ethan meg harapdálja itt nekem az ajkát… Eszem elszáll. Le kéne lépni, mert baj lesz, naaaagy baj. Mivel már a kezem felajánlottam, tahóság lenne elmenekülni, így azért még kihúzom, de amikor meg a derekamon simít végig, kicsit megfeszülök, nem tudom eldönteni, hogy én ezt most akarom-e vagy sem. Valószínűleg inkább igen, mint nem, csak épp túlságosan új és ijesztő terep ez a számomra.
- Öhm. Köszi.
Elég vicces lehet, ahogy zavartan összefonom a karjaim a mellkasom előtt, majd kicsámpázom a szökőkútból, amikor végül elenged. Ezercsillió plusz pont, amiért nem bámulja a melleimet, én nem biztos, hogy kihagynám a dolgot a helyében.
- Mi csinálsz? Nenenene… Vedd fel… légyszi. Eskü, inkább viszek neked húslevest, ha megfázol, de le ne vetkőzz nekem.
Oké, az hiszem, hivatalosan is pánikolok. Mi az istenért nem fordulok el? Miért, miért? Jó, tudom, tök képmutató dolog, hogy én igenis gátlástalanul megbámulom a most már tök fedetlen felsőtestét, de… lány legyen a talpán, aki nem akarná legalább csak egy kicsit is gusztálni. Holt biztos, hogy nem segítek neki levenni a nadrágját, ez már egy fél előjáték basszus.
Amikor meglátom az alsónadrágját, nos, ott szemmel láthatólag valami elpattan. A szemeim kikerekednek, és szerintem még a paradicsom sem olyan vörös, mint amilyen az arcom lesz egyetlen pillanat leforgása alatt, pedig én aztán marhára nem vagyok pirulós fajta, de ez már hihetetlenül sok nekem így egyszerre. Most már azonnal sarkon fordulok, mert ezt nem bírom. Ez… sosem láttam még ilyet, te jó ég. Ez most mit jelent? Beindult rám? Persze, hogy beindult, te hülye, gyakorlatilag meztelen vagy, az átázott fehér felső nem sok mindent hagy meg a képzeletnek.
- Én ezt… nem… én most… ööö… mennem kell… Ne haragudj! Szia!
Nem fordulok vissza, túlságosan félek attól, hogy mi lehetne, ha még egyszer látnám úgy, ahogy vagy. Nem tagadhatom le, hogy tökéletesen megsemmisültem a látványtól és a zavaromtól egyszerre, épp ezért nem bírok itt maradni. Nem bírom, ha nincs a kezemben a gyeplő, határozottan nem vagyok hozzászokva az ilyen helyzetekhez. Annyira azért még ura vagyok önmagamnak, hogy ne rohanjak el, csak porrá hullott méltóságom darabjain sétáljak el lassan, a kezeimet még mindig összefonva a mellkasom előtt. Nem tudom, hogy mond-e még valamit, vagy megpróbál visszatartani, de ha istent ismer, most hagy „futni”.

Tárgy: Re: Ethan & Sylvie Hétf. 30 Jún. - 20:07

Igazán remélem, hogy a lánynak igaza van, mert már rohadtul kezdem unni, hogy mindenki fejlődik, én pedig nem. Na jó, nem mintha én annyira igyekeztem volna eddig, mivel nagyon is élvezem azt, hogy sokakat szívathatok az erőmmel és láthatom rajtuk azt, hogy miként reagálnak arra, hogy a mutációjuk hirtelen lesz egyenlő a semmivel, de mostanság mintha megjavulnék. Ez is biztosan Quinn hibája… Gondolatban meg is csóválom a fejem, de a valóságban csak egy biccentésre futja, miközben Sylvie arcát fürkészem.
- Igen, biztosan. – most erre mégis mi mást mondhatnék? Nem akarom adni a negatívat, na meg beszélhetünk róla akármennyit, attól nem lesz semmi se jobb, se pedig rosszabb, nekem kell próbálkoznom és kész. Talán még Jamest is fel fogom keresni, elvégre ő el tudná mondani, hogy miként is működik nála a dolog, ő is blokkol, elláthatna némi tanáccsal, már ha kíváncsi rám. Nem érzem úgy, hogy az lenne, de engem soha se volt könnyű lerázni. A lány családja is szóba kerül, ahogy az is, hogy miként vélekednek Sylvieről és hogy hogyan viselkedtek vele, amely enyhe remegést vált ki belőlem. Soha se kedvelem az ilyen dolgokat, amit most hallok, mely szerint elmebajt gyanítottak lányuknál, ezért is kaphatta a gyógyszereket… undorító, igen, ők az undorítóak. Most kéne megtalálnom a megfelelő szavakat és valamennyire nyugodtan felelnem, de ez túl nehéz, nagyon nehezemre esik magamban tartani a kőkemény véleményemet.
- Erre inkább had ne mondjak semmit… - egy picikét más felé is nézek, na nem azért, mert szégyellem magam, hanem inkább gyilkos tekintetemet egy bokornak szegezem a lány helyett, mivel mindez nem neki szól. Szuszá… le kell nyugodnom, legalább valamennyire. Nagy nehezen azért sikerül, főleg, mivel a beszélgetésünk témája is kellőképpen átalakul és hála a kigombolt ingemnek most már Sylvie-nek is feltűnik az, hogy nem vagyok ám rossz parti. Nem tudom, hogy miért ilyen félénk, hiszen nagyon jó bőr, simán megkaphatná a legtöbb pasit, ő mégis, mintha zavarban lenne. De engem ez nem érdekel, hallani akarom a véleményét és meg is kapom.
- A jó karbantartottságom… hát ez jó. – arcomon vigyor jelenik meg, ahogy a lány megjegyzi végül a dolgokat, majd végigsimítok csinos pofiján is. Ez van, szeretek hozzáérni… - Egyébként pedig jól esik, csak azért. De ne mondd, hogy nem élvezed a társaságomat is, helyes külső ide vagy oda. – szerintem nagyon is élvezi, hogy picit piszkálom, mivel nem vagyok egy unalmas partner, és ahhoz képest, hogy az előbb még milyen témákat érintettünk, most nagyon is vidámnak tűnik, én pedig örülök neki, hogy ilyennek láthatom.
- Hmm, kezdem úgy érezni kedves Sylvie, hogy hasonlítunk mi ketten egymásra. – mutatok felé, majd pedig felém is ez után, miközben kicsit elgondolkodok szavain is. – Főleg, hogy okuk sincs ezt hinni, de majd kiderül, hogy mit hoz a jövő. – most próbálom lazán kezelni, mert őszintén szólva nem akarok ismét idegeskedni és azon a két nőszemélyen kattogni, akik talán tényleg meg se érdemlik a dolgot. Inkább én is kikapcsolok, méghozzá ennek a lánynak a társaságában, aki mintha lassan vevő lenne rám, ugyanis ő is megérint hála a kezdeményezésemnek.
Nem gondoltam volna, hogy ilyen csúnyán át leszek ejtve, mivel az érintést a lökés váltja fel, de ebből is szerencsésen keveredek ki, hála annak, hogy pont időben kapom el a kicsinyke kacsót, így Sylvie is rajtam köt ki, igen csak kellemes pózban, mivel formás hátsója ölembe kerül, a gyönyörű teremtés pedig oly közel hozzám, most már egész testével. Nem sértődtem meg, ezt nevetésem is jelzi neki, de azért máshogy is a tudtomra adhatta volna, hogy nem vevő rám.
- Te nem is vagy unalmas! – jelentem ki határozottan, majd ez után javaslom neki az ölemből való kikecmergést, mivel már így is teljesen eláztam, akár csak szerencsére ő is. Végülis jó idő van… És uhh, még milyen jó. Ahogy a lánynak végül sikerül kimásznia, majd felém fordulni és még kezét is nyújtja, úgy mustrálom végig most már jól láthatóan a csodálatos, vékony nyakat, a hófehér felsőt, majd pedig az alattuk megbújó valószínűleg mesés domborulatokat. Ahogy látom, a hűvös víz is meghozta a hatását és most elég sok mindent megadnék azért, hogy azokat a rózsaszín kis bimbókat is lássam. Lelki szemeim már szinte teljesen le is vetkőztetik a lányt, miközben kissé ajkamba harapok és odalent is megérzem, hogy egyre kisebbnek tűnik a rajtam lévő nadrág, mivel férfiasságom tökéletesen felébredt.
- Te bármit felajánlhatsz, csillagom! – kezem kezébe kerül, de nem az ő segítségével kelek fel, hanem magam mászom ki a vízből és lépek oda mellé, kezem pedig ösztönösen simít most végig a darázsderékon, miközben szemeim a másikéba fúrom.
- Gyönyörű egy boszorka vagy. – sóhajtok fel végül kissé lemondóan és nagyon nagy lelkierő kell most ahhoz, hogy eleresszem a másik derekát, majd pedig kezét is, és hogy tekintetem ismét ne kerüljön le, Sylvie melleire. Inkább egy lépést hátrébb lépek, majd kibújok cipőimből és zoknimból is, ez után pedig jöhet az ing, amely lazán a szökőkút szélére kerül, így most már teljes felső testemet láthatja a lány. De nem állok itt még meg, mivel a sliccem lesz a következő célpont.
- Teljesen eláztattál! Cserébe igazán segíthetnél, főleg, hogy egyre kellemetlenebb ez a nadrág. – kíváncsi vagyok, hogy mennyire tudom még ezek után zavarba hozni. A slicc lecsúszik, majd a gombot is kigombolom és ha segít a lány, akkor azt szívesen várom, de valahogy úgy érzem, hogy nem fog, tehát nekem kell megszabadulnom a nadrágomtól is, amely az ing mellé kerül. Ennyi víz után nem várhatja el tőlem, hogy a nedves ruháimba maradjak, de a lány hatása még mindig látszik ám boxeremen. Vajon látott már ilyet? Én nem vagyok szégyenlős, szóval nyugodtan megnézhet magának, megérinthet, bármit tehet, de csakis saját felelősségre, mivel nehezemre esik visszafogni a bennem lévő férfit, hogy ne vessem rá magam és tegyem a magamévá most azonnal. Pedig birtokolni vágyom őt, még nem ismerem, de tudom, hogy kell nekem! Azt nem tudom még egyelőre, hogy mennyi időre, hogy egy éjszakára vagy akár többre is, de ha ezek után is meglátom sűrűn a közelemben, akkor abba biztos lehet, hogy nem fog elmenekülni túl könnyen.

Tárgy: Re: Ethan & Sylvie Hétf. 30 Jún. - 10:11

Ethan & Sylvie

- Biztos sikerül majd megtanulnod kontrollálni. Elvégre, ezért is vagyunk itt, hogy megtanuljuk a képességeink használatát. Csak vannak szerencsésebbek, akiknek könnyen megy.
Meg vagyok én, aki nagyon gyatrán teljesít ebben az értelemben, de feladni nem fogom, az nem én lennék. Valamilyen szinten tök hízelgő, hogy idegesíti a velem kapcsolatos rossz bánásmód, vélhetőleg fejlett az igazságérzete, ami azért nem rossz, csak ilyenkor sokszor zabos az ember. Engem is az őrületbe tudnak kergetni a mindenféle igazságtalansággal, és nagyon sokszor hangot is adok neki. Hiába, általában gondot okoz féken tartani az éles nyelvemet.
- Most mit mondjak? Ez van. Eljöttem, vissza sem néztem, hogy ne okozzak nekik több gondot. Most már nem zavar igazából, elfogadtam, hogy így kellett lennie.
Azt nem állítom, hogy ne vágynék szerető, gondoskodó szülőkre, de az enyémek már a képességem megnyilvánulása előtt sem voltak a szülőség mintapéldái, vagy csak nem emlékszem rá. Teljesen mindegy. A lényeg, hogy már akkor sem fogadtak el ilyennek, mielőtt valami baj származott a képességemből.
- Valóban nem volt túl jó gyerekkorom. Gyógyszerekkel tömtek, mikor kiderült, hogy van velem valami fura. Azok meg annyira leszedáltak, hogy sokszor azt sem tudtam, ki vagyok, nemhogy a képességemet gyakorolgassam használni. És, nem, eszemben sincs még egyszer az életben akár csak távolról megszemlélni őket.
Nem szeretem a szüleimet. Kövezzenek meg érte. Talán még azt is kijelenthetném, hogy közvetve miattuk halott az öcsém. Ha nem gyógyszereznek be, akkorra talán már lett volna némi kontrollom az erőm felett, és talán észreveszem a bajt. Már mindegy. Fölösleges is ezen agyalni, mert megváltoztatni nem tudom a dolgokat.
- Jó, akkor nem vagy aranyos, nekem mindegy.
Vonom meg a vállamat, ha nem szereti ezt a jelzőt, nekem rendben van, bár azért elraktározom ínségesebb időkre, hogy ezzel lehet bosszantani. Most nem akarom, mert tulajdonképpen nagyon is jó fej velem, és nincs kedvem a vérszíváshoz, még heccelés szintjén sem, de ki tudja, mit hoz a jövő.
Szerencsére azonban hamar továbbállunk a komor témáról, abszolút nem bánom, mert nem szeretnék belesüppedni az önsajnálatba, eleget teszem azt magányos, ingerszegény óráimban.
- A látszat kérlek csal.
Öltök nyelvet, majd megadom magam, végül is, abból nem lesz semmi bajom, ha megmondom, hogy tulajdonképpen határozottan tetszetős látvány a szemnek, nem? Ez még nem jelent semmit, sok másik pasi is van, aki jól néz ki, én meg szeretem használni a szemeimet, ha már vannak.
- Jó… de most mit túráztatsz? Tutira tisztában vagy vele, hogy nincs okod panaszra a kinézetedet illetően, és igen, feltűnt nekem is a jól karbantartottsága.
Oké, ezért a megfogalmazásért verhetném a fejem a falba, bár, lehet jobb annál, minthogy jól nézel ki, és kész. Mindegy, már kimondtam, bár ahhoz tartom magam, hogy próbálom nem meresztgetni a szemem.
- Azt hiszem, ez ismerős, mármint, azért, én is tudom, hogy elég csinosra faragott a természet, de igencsak undok hernyó tudok lenni másokkal, szóval van, hogy a kutya sem keresi a társaságomat. Egyébként meg, ha az illetők fontosak neked, akkor csak el tudod érni valahogy, hogy rájöjjenek, nem csak egy tuskó macsó vagy, aki a bugyikra utazik. Ha utána sem hiszik el, akkor már tényleg megérdemlik, hogy ne foglalkozz velük.
Mondjuk, ezt a nem csak a bugyikra utazik dolgot elég hamar megcáfolja a viselkedésével, bennem meg kezd felmenni a pumpa, mármint, nem is tudom, mi ez, ami olyan érdekes módon bizsergeti mindenem. Nem nagyon tapasztaltam még, hozzám nem szoktak közeledni a pasik. Bár, amikor Chad a múltkor megölelt, valami hasonló kellemes dolgot észleltem. Egyszerűen nem tudom hová tenni az egészet, valahol nagyon is jól érzem magam, de sokkal inkább ijeszt meg a helyzet, mert ismeretlen terepre tévedtem. Épp ezért reagálok olyan meglepő módon, és próbálom lehűteni a kedélyeket. Átmenetileg valószínűleg sikerül is, bár nem pont úgy, ahogy szerettem volna, mert én is repülök rögtön utána, amit persze egy kis sikkantás kísér, és talán még kínosabb testhelyzet. Jó, nem kínos, talán csak rendkívül újszerű, épp ezért érzem annak, vörösödök is rendesen, így félik rajta fekve, ülve, most már tök vizesen. Aztán persze, elnevetem magam én is, de a fröcskölésre abba marad a dolog, és csak lehunyt szemmel, összeszorított szájjal tűrök. Csak akkor szólalok meg, amikor abbahagyja végre.
- Ugyan már, az egyszerű nem, az tök unalmas. Én meg nem szeretek az lenni.
A kérdésére megint elvörösödök, és igyekszem felkelni, meg lehetőleg nem letapizni semmit rajta, és valahol mellette megtámaszkodni. Atya ég, ez igazán nem volt jó ötlet tőlem, mert most meg nézhetem, ahogy a vízcseppektől csillog a mellkasa. Hát basszus… Jól van, ügyes vagy Sylvie.
- Rajta vagyok az ügyön.
Felelem, és pár pillanat múlva diadalittasan felkiáltok, amint sikerült felállni, megkapaszkodva a szökőkút peremébe, majd vigyorogva nyújtom neki a kezem, hogy felsegítsem.
- Uram? Felajánlhatok egy segítő jobbot?
Mosolygok szélesen, s nekem egyelőre fel sem tűnik, hogy a fehér felsőm totálisan átlátszóra ázott, és bár van rajtam melltartó, de nem túl vastag, és ráadásul szintén fehér, szóval, egészen tökéletesen átsejlenek a dolgok, pláne úgy, hogy a hidegvíznek megvolt a maga kis hatása a melleimre…

Tárgy: Re: Ethan & Sylvie Szer. 25 Jún. - 21:23

El bírnám viselni, hogy Sylvie az ölembe kerüljön, nagyon is szívesen tapasztalnám a lány közelségét, de valamiért úgy érzem, hogy ez nem lesz ennyire könnyű menet. Ő nem olyan, mint Merci, nem olyan egyszerű megkapni, de ki tudja, talán majd idővel. Ettől függetlenül nem fukarkodom az érintésekben, finoman húzom kis ideig magamhoz, így lehetőségem nyílik arra, hogy belélegezzem kellemes illatát, de aztán eleresztem, még mielőtt megrészegítene és olyat tennék, ami miatt ő is kerülni kezdene. Jobb is talán, hogy a képességemről kezdünk el beszélgetni, na meg arról, hogy miért is jelenik meg ő olyan sűrűn a közelemben, amely eleinte meglep, de aztán jobban elgondolkodom azon, amit mond és talán meg tudom érteni, még akkor is, hogyha átérezni nem. A rajongásának mondjuk jobban örülnék, de ezek szerint arra még várnom kell…
- Igen, igazad van, de én azért nem égetném le magam feleslegesen. – vonok vállat és ahogy a lány, úgy én is lezártnak tekintem a témát, mivel van más, ami jobban érdekelne és még mielőtt itt hagyna, addig kell kiélveznem a lehetőséget.
- Én azért szeretném majd egy idő után kikapcsolni, mert néha szívesen kipróbálnám más képességeit. Mondjuk, hogy milyen lehet láthatatlanná válni, repülni vagy teleportálni… Ezekre sajnos így nincs lehetőségem, hiszen a másik fél ereje elvész a közelemben, de talán majd egyszer… - én azért bizakodó vagyok, főleg testvérem miatt és egyébként is úgy érzem, hogy nem véletlenül vagyok itt, kezd komolyan érdekelni ez az egész és jól is érzem itt magam, a két lány jelenlegi kis hülyeségét leszámítva. De talán azt is meg tudjuk majd beszélni, nem hiszem, hogy Quinn el akarna veszíteni, ahogy én se őt és Mercedessel is majd egy idő után beszélnem kell. De hagyok előbb egy kis időt magamnak is, hogy lenyugodjak, szükségem van rá, és legalább újabb embereket ismerhetek meg, mint például most Sylviet is, aki kellemes módon még keresi is a társaságomat. Bár ő se én miattam, csak a képességem miatt, de most ez mindegy. Azt viszont nehezen tudom elhinni, hogy valaki undorodna egy olyan lánytól, mint ez a gyönyörű teremtés itt mellettem és nem kicsit idegesít fel a dolog, ezt pedig Sylvie is érzékeli, így kerül puha keze az enyémre. Egy pillanatra lenézek mancsainkra, de nem teszek semmit, hagyom, hogy ott nyugtassa az övét az enyémen, miközben próbálok nem szétrobbanni.
- Ettől függetlenül még borzasztó. És a szüleid? – oké, ez így már sok. Az én családom se tökéletes, de ezek után talán nem ártana elgondolkodnom azon, hogy talán nem is olyan rossz a viszonyom James-el és talán idővel tényleg jobb is lehet, én próbálkoznék még tenni érte. Most viszont, hogy már ő is a birtokon van, talán könnyebb lesz, most már nem fogjuk tudni elkerülni azt, hogy időnként találkozzunk egymással.
- Akik nem ismerik a képességeinket, fel se tudják fogni azt, hogy mire vagyunk képesek, hogy mit tudhatunk… De így nem lehetett túl jó gyerekkorod. Tartod még velük a kapcsolatot? – nem kislány már, ezt látom rajta, és most, hogy itt él, az X-birtokon, nem kell hazamennie, ha nem akar. Ezek után én biztosan nem akarnám látni őket, de Sylvie-nél nem tudhatom, hogy nála mi a helyzet. Próbálok némi vigaszt nyújtani neki, bár érzem én is, hogy nem vagyok túl jó benne, de talán használ, mert az biztos, hogy jól esik neki.
- Nem vagyok aranyos. – morgom azért oda kedvesen, mert tényleg nem vagyok az, de valamiért nem akarom szomorúnak látni és mint hallom, azért akadnak bőven olyanok, akik mellette állnak. Ideje viszont élvezni egy kicsikét azt, hogy itt vagyunk, nem csak a komor témákról beszélgetni, ezért is gombolom ki az ingemet, hogy engedjek némi napfényt hófehér bőrömnek, mely mintha tetszene a lánynak, de amikor rákérdezek, már vissza is utasítja.
- Nem? – felvonom cseppet szemöldököm, majd kissé felnevetek és végül fejet is csóválok hozzá. – Én nem éppen úgy láttam, de te tudod. – kacsintok rá és természetesen biztos vagyok benne, hogy hazudott, mivel a képességemet még mindig használom. Azt hiszem, hogy sűrűbben fogom bevetni, mivel jó szolgálatot tesz egyes beszélgetések alkalmával. De a külső ugyebár nem minden és ez akaratlanul is kicsúszik ajkaim közül.
- Mert nem hiszik el azt, ha őszinte érzelmeim vannak, sokan csak a macsót látják bennem. Pedig nekem is akad itt néhány fontos személy, de ha ők nem hiszik el azt, hogy komolyan számítanak nekem, akkor nincs miről beszélnünk. – némi köd borítja el elmém, ahogy ismét visszagondolok erre, de hamar átlépek ezen, inkább e helyett a lánnyal foglalkozom tovább, mivel Sylvie társasága segít kikapcsolnom, eltereli gondolataimat és érezni akarom puha kezeinek érintését is, ezért is vonom őket mellkasomra.
- Csak megadom azt, amit szeretnél. – oh de pimasz vagyok, mégis, nagyon élvezem, ahogy talán ő is. Ez után eresztem csak el őt, majd hajolok füléhez, hogy egy aprócska csókot adjak neki. Igen, játszom vele, de nagyon is élvezem és nem azért teszem, hogy szívassam, hanem azért, mert akarom, mert érinteni akarom, szívem szerint meg is csókolnám, de amennyire tartózkodónak tűnik, nem érzem úgy, hogy menne, magamra pedig nem akarom haragítani. Az viszont pozitív, hogy kirázta a hideg, mivel érzékeltem ám, figyelek rá rendesen, ezért is megyek tovább, hogy most már puha lábát is megérintsem. Igazából feszegetem a határaimat… Érzékelem, hogy hatással vagyok rá, de amikor pirospozsgás pofijával felém tekint, majd kellemesen megcirógat, most már egy szélesebb mosoly jelenik meg arcomon és a következő lépésem egy csók lenne, de helyette puff… A gonosz kis nőszemély már a vízbe is lök, de a hirtelen dőlésnek hála én utána kapok, így bizony velem együtt fog hűsölni a kisasszony, méghozzá most már ölembe kerülve. Ezt akarta megúszni, e helyett elintézte ő ezt magának is, én viszont csak felnevetek alóla, mindenféle sértődés nélkül, majd egy puszit nyomok kócos fürtjei közé.
- Ez jó kis bosszú volt, de egy egyszerű nem-ből is értek ám. – fröcskölök rá most már némi vizet, majd ez után támaszkodom meg még jobban, hogy el ne dőljön, mert megfulladni azért nem szándékozom.
- Nos, volna olyan kedves a kisasszony és leszállna rólam? Így nehézkesen kelnék fel. – még mindig szórakozott a hangom, miközben a másik reakcióit figyelem. Nagyon is kíváncsi vagyok rá, hogy mit reagál erre az egészre, ami most történt, ami végülis nem az én hibám volt, csak részben.

Tárgy: Re: Ethan & Sylvie Csüt. 12 Jún. - 21:04

Ethan & Sylvie

Máskor, más helyen. Hát persze. Mondjuk, ilyen szempontból biztonságosabbnak ítélem a szökőkutat, mert azért, bármennyire is legyek szűzkisasszony, egy-egy fürdőruhás pasi látványa olykor gondolkodóba ejt. Ő például elég jól nézhet ki úgy, el tudom képzelni.
Némileg megilletődötten viselem, ahogy magához húz, és most már arról van szó, hogy én üljek az ő ölébe. Hát izé. Nem mondom, hogy nem tudom elképzelni a dolgot, de azért az ilyesmi tőlem elég távol áll, vagyis, annyira talán nem, csak még sosem volt rá példa. Nem vagyok annyira közvetlen és merész azért. Nagy a szám, az oké, de amelyik kutya ugat, az ugyebár nem harap. Örülök azért, hogy elenged, mert kezdem kicsit zavarban érezni magam, azt meg nem szeretem. Nem tudom mire vélni a dolgot, nem sokszor tapasztaltam még, hogy egy srác bármivel is próbálkozzon nálam, általában a szívatás szintjén mozgolódok mindenkivel, szóval ezt is könnyebb annak betudni. S ha én érzem az ő kellemes illatát, bizony ő is érezheti az enyémet, a parfümöm mellett a hajamnak is tök jó illata van, mert elég kényes vagyok az ilyen dolgokra, úgy mindenre, ami a külsőmet illeti.
- Hát, ha engem kérdezel, elég sokan nem értenek az énekléshez, mégis művelik.
Ennyi erővel ő is próbálkozhatna vele, no de nem ejtek több szót a témáról, a képesség dolog kicsit jobban érdekel, mint egy soha létre nem jövő zenekar.
- Engem tutira nem zavar, sőt, az zavarna, ha kikapcsolnád, de nyilván nem mindenkinek olyan a képessége, mint az enyém.
Meglep, ahogy felhúzza magát a dolgon, megértem, ugyanakkor én tudom, hogy valóban szörnyeteg vagyok, hogy én már öltem a képességemmel, és épp azért szeretném annyira megtanulni kezelni, hogy soha többé ne fordulhasson elő. Ezt azonban nagyon keveseknek mondom el, kell hozzá azért egy viszonylag hosszabb ismeretség, hogy a legnagyobb titkomat eláruljam.
- Nyugi, volt időm megtanulni együtt élni vele.
Simítom a tenyerem az ökölbe szorult kezére, tényleg nincs szükség arra, hogy idegesítse magát rajta.
- A szüleim. Dilidokihoz járattak gyerekkoromban, meg gyógyszerekkel tömtek, mondván, biztos dilis vagyok.
Sóhajtok fel, nem szép emlékek, megélni sem volt könnyű, de nem szeretem sajnáltatni magam, mondjuk, itt legalább nem érzem, hogy mi zajlik le benne. Azt látom, hogy dühös, de a többi rejtély marad előttem, és nagyon örülök neki. Szar érzés, ha mindig csak sajnálják az embert.
Jól esik azért, hogy megpróbál megvigasztalni, elég kevés olyan személy van az életemben, aki ezt megtenné értem, és abszolút nem feltételeztem volna, hogy tőle számíthatok ilyesmire. Elég kellemes csalódás.
- Köszönöm, aranyos vagy. És vannak, persze, bár nem túl sokan, de aki a kicsit nem becsüli… Szóval, örülök annak a pár barátomnak is.
Pár… pont egy pár, egy lány és egy fiú, Niquet merem annak nevezni, mióta együtt lakunk, és Chad is beverekedte magát ebbe a szűk körbe az elmúlt egy évben. Nem mondom, hogy nem vagyok nyitott újakra, egyszerűen csak elég kevesek tolerálják túl jól a személyiségemet.
Nem árulja el, hogy miféle trükköt képes még bevetni szükség esetén, de nem is erősködöm, vagy megtudom egyszer, vagy nem, meghagyom neki a döntés jogát, sok választásom amúgy sincs.
- Nem.
Vágom rá túl gyorsan, basszus, inkább mondtam volna igazat... Már hogyne tetszene? Hát marha jól néz ki, vak még nem vagyok, meg aztán, elég felszínes is tudok olykor lenni, hogy a külső alapján ítéljek. Mondjuk, az esetében nincs így, mert tudom, hogy szokta a lányoknak csapni a szelet.
- Romlott? Miért tartanak romlottnak? Én mondjuk nem ismerlek túl jól, de abszolút nem tartalak annak.
Csodálkozom a dolgon, mondjuk, biztos van, aki engem sem tart épp szerethetőnek, ízlések és pofonok, szokták mondani.
- Mit művelsz?
Vagyok le, amikor a mellkasára vonja a kezem, és már húznám is el, egyetlen apró érintés csak, bár már ettől is a torkomba dobok a szívem. Nem is értem, hogy gondolta ezt, vannak olyan csajok a suliban, akik ezt… örömmel megcsinálják? Jóóó, mondjuk, ha lett volna már részem ilyesmiben, akkor tuti én is szívesen tapiznám a mellkasát, meg úgy bármijét, de így eléggé meredeknek tartom a dolgot. Amikor pedig még egy csókot is kapok a fülem tövére, kiráz a hideg, bár kétségkívül pozitív értelemben, de kezdem úgy érezni, hogy ez az egész túl intenzív nekem. Vajon tudja, hogy sosem volt még ilyesmiben részem, és szívat? Vagy… ennyire kanos lenne? Az tuti, hogy nem a finom és diszkrét udvarlás híve. Nem mintha lenne kiindulási alapom, soha nem udvarolt még nekem senki.
- Elég sokszor vagyok itt, az igaz.
Bólintok, zavarban vagyok, a kavicsokat bámulom a lábaim előtt, és amikor meglátom a combomra csúszni a kezét, akkor elkerekednek a szemeim, mintha legalábbis szellemet látnék. Te jóóóó éééég! Ez… elég jó, mármint, bizsereg tőle a tarkóm, bár megfeszül a testem a simogatástól, és… úúúristen. Valamit csinálnom kell, ez így nem jól, túl közel van, túl pimasz, túlságosan kellemesnek érzem, és nem hiszem, hogy erre fel lennék készülve. Megkísérlem kihúzni a lábam a keze alól, de akkor jobb ötletem támad, olyasmi, ami Sylviesebb, felpillantok rá, s bár vörösödik az arcom, de mégis megcsillan némi huncut fény a szemeimbe. Úgy teszek, mintha vevő lennék erre a tapis műsorra, és megemelem a mellkasa felé a kezem, hogy pár röpke pillanat erejéig cirógassam, majd ha már úgy ítélem, hogy kellőképpen belemerült a műsorba - hozzátenném, nem esik épp rosszul nekem sem, de valahogy ki akarok keveredni ebből a helyzetből -, fogom magam, és egy nagyobbat taszítok rajta, hogy lehetőség szerint a szökőkút vizében landoljon, és kicsit lehűtse magát. Remélhetőleg nem tudja megragadni a kezem, és magával rántani, az elég kínos lenne…

Tárgy: Re: Ethan & Sylvie Csüt. 12 Jún. - 18:17

De, én pontosan úgy értettem, mindenesetre azt érzékelem, hogy Sylvie nem vagy csak nem merte úgy érteni. Kissé fel is nevetek azon, amit mond, az ölében ülős dolgon, majd végül a tiszta vízbe pillantok.
- Pedig kellemes lehet veled fürdeni, de talán majd máskor, más helyen. – ülök is le mellé, majd paskolom meg combjaimat is, miközben egy pillanatra magamhoz húzom a barna hajú leányzót, így kénytelen kis ideig belélegezni kellemes illatom. – Az ölembe pedig inkább te csüccsen, ha szeretnél, nem fordítva szokás az. – de végül eleresztem, nem fogom tovább, mert nem szeretném, ha máris menekülőre fogná, tehát jobb inkább szépen lassan haladni, legalábbis jelen helyzetben. A zacskót felé is nyújtom, megkínálom a finom édességből, majd még mielőtt az első falatot formás, csókolni való ajkai közé tenné, egy csókkal is ugratni kezdem, amit érezhetően komolyan vesz. Vicces látni, ahogy a falat is megáll, nem halad tovább, én viszont megkegyelmezek és nemsokára megtudja az igazságot is, mely szerint mindez csak a saját szórakozásom miatt történt, nem kell engem csókolnia, ha nem akar, az számomra se lenne ugyanaz. Nem véletlen, hogy Quinnt se csókoltam még meg, de nála talán soha se jön el ennek az ideje, kezdem úgy érezni. De gyorsan arrébb is söpröm gondolataimból azt a szépszemű lányt, most nem akarok megint rajta agyalni, főleg nem a lovardában történtek után, így inkább Sylvie sűrű megjelenésével foglalkozom. Bár, az is érdekelne, hogy miért viselkedett annyira furcsán a csók említésénél, de ráérek arra még rátérni, a hazugsága jobban zavar, amelyre fel is hívom a figyelmét, ideje az őszinteségnek. Nem gondoltam volna, hogy pont a képességem miatt szokott sűrűn megjelenni azokon a helyeken, ahol én is ott tartózkodom, jobb lett volna valami plátói szerelem vagy hasonló, de persze érthető, főleg, ha őt annyira zavarja az, amit tud. Nem tudom, hogy ez milyen érzés lehet, de felőlem bármikor a közelemben lehet, engem aztán nem zavar, ahhoz túlságosan is kellemesnek tűnik a társasága, pedig még csak pár perce vagyok itt, de furcsa vagy sem, szimpatikusnak találom.
- Hmm, nem is rossz ötlet, kár, hogy se hangszerekhez nem értek, se az énekléshez. – vigyorgok is egy jót a dolgon és én aztán nem veszem ezt negatívan, ezek a megjegyzések alapok az én életemben, tehát tényleg jót mulatok rajta.
- A képességeddel egyébként nem csak te vagy így. Az enyém se akar fejlődni… képtelen vagyok kikapcsolni, így mindig aktív, ami azért sokszor zavaró a többiek számára, de talán… talán egyszer máshogy lesz, mindkettőnknek. – vonom meg vállaimat én is, akár csak ő, úgy, mintha nem számítana, mintha majd tényleg jobb lenne, de vajon lesz ez másképp? És ha csak James képes erre, én pedig nem? Ahj, nehéz helyzet… Amikor viszont Sylvie folytatja a képességéről való magyarázatát, hirtelen borul el az arcom, kezem ökölbe szorul és láthatja is rajtam a dühöt, amely elhatalmasodik rajtam, ehhez nem kell képesség, tisztán érezhető.
- Hogy undorodik tőled? Ki…? Ki képes ilyesmire, hogy pont tőled undorodjon? – oké, ez tényleg nagyon kiakasztó, és így már számomra is más az, amit át kell vészelnie, mert bizonyára nem mindenki kedveli, de ki lehet ilyen szemét, hogy ilyesmit gondoljon róla és miért? Jól betörném az orrát, ha itt lenne, de most azt nem tehetem, így lassan kezem a leányzó vállára csúsztatom és finoman megcirógatom párszor. Nem rámenősen, inkább barátain, vigasztalóan.
- Hé, nyugi, aki így érez, az nem érdemli meg, hogy ismerjen Téged. Te egy remek lány vagy és szerintem vannak, akik értékelik ezt, akik nagyon is szeretnek. – kezdem úgy érezni, hogy mintha kicseréltek volna, nem szoktam én ilyen jó fej lenni, de most… valahogy ösztönösen jönnek a szavak, az, hogy segítsek rajta, legalább egy kicsit, legalább csak ma, már ha tudok és érdekli a véleményem.
- A trükköt pedig egyelőre hagyjuk, majd talán egyszer elmondom. – kacsintok felé kedvesen, majd ez után engedem el és biztosítom afelöl, hogy tényleg jöhet, amikor csak szeretne, nem fogom elküldeni. Látom rajta, hogy mennyire boldoggá teszi a tény, és ez engem is felvillanyoz és a szürke felhők is kezdenek távolabb kerülni elmémben. Viszont, ha már itt vagyok, akkor egy kicsit én is napozhatnék, ezért is szabadítom fel mellkasomat a fekete ruhadarabtól, amely furcsa reakciót vált ki a lányból, ezt látom rajta, így vigyorodom el most már jókedvűen, kissé macsósan, miközben szemeit fürkészem.
- Na miaz? Csak nem tetszik valami? – látom ám, ahogy néz és a megjegyzése is nagyon kedvemre való. – Azért azt nem hiszem, tudod… azért nem mindenki pont olyan pasira vagyik, mint amilyen én vagyok. A külsőm hiába tetszetős, ha a belsőm romlott… szerintük. – mert én nem gondolom úgy, hogy tényleg az lenne, de hát Mersedes azt állította, hogy nem vagyok szerethető, Quinn pedig egyetértett vele…én csak egy szörny vagyok még azok számára is, akikről azt hittem, hogy valahol kedvelnek. Igyekszem továbbra is Sylvie-vel foglalkozni, de nem megy ez olyan egyszerűen, viszont kis kacsóját lassan csak megkaparintom, így húzom izmos mellkasomra, hogy nyugodtan érintsen csak meg, amelyre én is nagyon vágyom már.
- Nem harapok! – súgom halkan fülébe, miután odahajolok hozzá, majd egy apró csókot füle tövére is lehelek. Nem viszem túlzásba a dolgot, ez után eleresztem és hagyom, hogy ő is nyugodtan hátradőljön, én pedig lassan, lustán hordozom végig rajta tekintetem.
- Legalább most már tudom, hogyha látni szeretnélek, merre keresselek. – kezem lassan, finoman a lány combjára csúsztatom és érzékien kezdem el cirógatni, egészen a rövidnaci aljáig. Játszom vele, de ezek után nem kellene meglepődni, mivel láttam szemei csillogásán, hogy nagyon is vágyik erre. Csoda, hogy még nincs pasija, de addig kell kiélveznie a dolgokat, így cseppet se bátortalanul érintem, fel, majd pedig le, miközben barna szemeimet le se veszem a csinos arcról.

Tárgy: Re: Ethan & Sylvie Szomb. 7 Jún. - 22:02

Ethan & Sylvie

- Hát, akkor tedd... addig sem takarod a napot. Kivéve, ha az ölembe ülsz, de azt inkább ne tedd, mert még a végén belepottyannánk a szökőkútba.
Igyekszem poénnal elütni ezt a közelebb kerülni dolgot, mert nem tudom, hogy ez csak szófordulat, vagy félre lehet érteni, vagy most mi, így inkább próbálom nem túlgondolni. Még a végén tényleg nekiállnék itt vörösödni, az meg rendkívül ciki lenne, szóval csak nyugi Sylvie, biztos nem úúúgy értette. Nem mintha nem láttam volna már párszor, hogy szeret flörtölgetni.
- Hogy mi?
Áll meg a szám felé félúton a falat, hát, ha egy csók az ára, akkor bizony nem kérem, egészen falfehérré vált az arcom, és nem kicsit tűnök idegesnek a hallottaktól. Nem akarom, hogy bárki tudja, hogy olyan ingerszegény életem van, hogy még csak nem is csókolóztam soha, de egyszerűen képtelen vagyok másként reagálni. Főleg úgy, hogy látszólag komolyan gondolja, és képtelen vagyok az érzelmeit feltérképezni, hogy megtudjam, mennyire gondolja komolyan. Amikor végül bejelenti, hogy csak viccel, elég nagy kő esik le a szívemről, és rögtön be is kapom a csokit, majd csak azután szólalok meg, hogy lenyeltem.
- Érdekes humorod van.
Öltök nyelvet, szeretek undok békát játszani olykor, mondjuk, most inkább megkönnyebbült béka vagyok, mintsem undok.
Mikor lebuktat, zavartan vakarom meg a tarkóm. Mit lehet erre mondani? Bár azért megkérdezném, hogy miből ennyire nyilvánvaló, hogy próbálok ferdíteni, de végül inkább egy sóhaj után kitálalok, jobbnak látom, lévén hiszem, hogy őszinteség révén messzebbre juthatunk. Bármennyire is vagyok nehéz eset többnyire, attól még őszintének vallom magam, és igyekszem is megfelelni ennek a képnek.
- Eskü, ha valaha alapítasz zenekart, leszek a rajongód. Majd csápolok az első sorból.
Nem bírom kihagyni, hiába, sokat gyakorlom a csipkelődést, van kin köszörülni a nyelvem, és nem is vagyok rest megtenni, ha tudom, hogy az aktuális beszélgetőpartnerem nem szalad el sírva egy-egy mentális jobb egyenes után.
- Jah, ezért… és örülnék, ha végre lenne haladás az ügyben, de néha annyira reménytelennek érzem, hogy az már félelmetes.
Vonom meg a vállam, nem igazán szeretek erről beszélni, mert mindig elkeseredem kicsit, hogy még mindig nem mutathatok fel túl sok fejlődést.
- Nem tudom, én sosem tartottam klassznak, ha akkor tudnám, amikor én akarom, jó lenne, de azért, nem nevezném túlságosan kellemes érzésnek, mikor tudom, hogy valaki mennyire undorodik tőlem...
Na jó, ebbe nem akartam ennyire mélyen belemenni, a könnyed beszélgetés sokkal inkább illik a napfürdőzéshez, mint ez a fene nagy komolykodás. Amúgy sem akarok a szüleimre gondolni, mert onnan egyenes út vezet a testvéremig, rá pedig végképp nem szeretnék, nem kéne még egy összeomlás. Ráadásul Ethant nem is ismerem annyira, mint Chadet, előtte nem engedhetek meg magamnak ilyesmit.
- Szóval… engem sem? Tehát van még valami trükk a tarsolyodban?
Nem szokták elkerülni a figyelmem a részletek, úgyhogy most sem történik meg.
- Hogy örülök? Madarat lehetne velem fogatni! Persze, nyilván vannak sokan, akik tök jól elvannak a képességükkel, de nekem egyelőre csak bosszúságot okoz, szóval kész felüdülés a közeledben lenni.
Legalább most már tudni fogja, hogy miért bukkanok fel időnként a közelében, ám pillanatokkal később már az engedélyt is megkapom a dologra, szóval minden szép, és minden jó. Fura, néha úgy éreztem, hogy nem könnyű eset, hozzám hasonlóan néha még talán bunkó is, de velem most tök kedves. Be kell vallanom, jól esik a dolog. Vizet nem kérek, de csokit még veszek.
- Köszönöm, el sem hinnéd mennyire jó ezt hallani.
S csak eztán kapom be az újabb csoki darabot, ő meg kigombolkozik, amit pár pillanatig kissé lefagyva szemlélek, majd mikor meglátom az izmos mellkasát, meg a hasát, akkor egész egyszerűen elfelejtek nyelni, és a torkomon akad a falat. Jó pár kínkeserves pillanatba telik, míg köhögve próbálom a helyes útra terelni a falatot. Ez nem igazság. Miért vannak ilyen mellkasok a világon? Ezekkel ölni lehetne… Komolyan, ha bikini lenne rajtam, isten bizony visszafizetném neki ezt az övön aluli ütést, de melltartóra nem fogok levetkőzni.
- Ühüm. Még jó, hogy nem szokásod… még a végén hullanának a lányok.
Istenem, hogy én sosem bírom befogni a pofám. Ne nézz oda, ne nézz oda, MONDOM NE NÉZZ ODA. Nem tehetek róla, valahogy vonzza a szemem, ez ilyen… tiltott gyümölcs, vagy mifene. Mármint, magamnak tiltom. Nem pasizom, meg semmi ilyesmi, nem lenne jó vége. A képességem ugyebár…
- Amúgy, én imádom. Sokszor jövök ki ide nyáron, a vízcsobogást is jó hallgatni, és kevesebben is vannak, mint a tóparton… Nem vagyok oda a tömegért.
Dőlök én is hátra megint, akkor legalább nem kalandozik el a tekintetem.

Tárgy: Re: Ethan & Sylvie Szomb. 7 Jún. - 21:22

Ahogy azt sejtettem, elég hamar kiszúrja, hogy van valaki előtte, hiszen takarom előle a fényt és a kellemes meleget nyújtó napsugarakat, de mégsem állok arrébb, egyszerűen nem akarok, de a figyelmét magamra vonni már annál inkább. Érzékelem, hogy azért végignéz rajtam, amit most egy kedvesebb mosollyal jutalmazok, de nem teszek megjegyzéseket, inkább egy egyszerű szöveggel rendezem le azt, hogy miért is ácsorgom itt.
- Akkor tényleg szerencsés vagy, nekem pedig nem fáradtság. – érdekelne, hogy vajon zavarom-e jelen pillanatban, mert ha nem, csatlakoznék hozzá, amire szerencsére pozitívan felel. Őszintén örülök most neki, most nincs kedvem se bunkózni, se pedig a macsót adni, csak szimplán beszélgetni és jól érezni magam és bár Sylviet nem igazán ismerem, az esélyt megadom most neki. Már láttam párszor és negatív érzéseket nem váltott ki belőlem jelenléte, majd kiderül nemsokára, hogy pozitívat fog-e.
- Inkább közelebb kerülnék hozzád, nem pedig előtted ácsorognék. – és így is teszek, szóval szépen helyet is foglalok mellette, majd az üveget is magam mellé teszem, de nem közénk, hanem a másik oldalra és már nyújtom is felé a finom édességet. Jó féle, nem kell olyasmitől tartania, hogy valami olcsó, gagyi csokoládéval kínálom meg, ebben kellően válogatós vagyok és imádom a hasamat, ahogy a legtöbb srác is. Elég sokat edzek, az energiára pedig szükség van. Amikor a lány a zacskó felé nyúl, majd meg is köszöni, csak biccentek, de nem hagyom még ennyiben.
- Egy csók az ára. – természetesen ugratom, de ezt nem mutatom ki, arcomon se látszik, úgy figyelem csinos arcát, mintha teljesen komolyan beszéltem volna. Nem hinném, hogy csak úgy megcsókolna, de ha megtenné, akkor se zavarna, egy pillanatra se. Egy ideig várok, hogy vajon mit lép, majd csak ez után vigyorodom el és kapok be én is egy csokoládét. – Csak vicceltem, nem kell megijedni. – nem vagyok azért ilyen tapló, de szeretem figyelni az emberek reakcióját, hogy mit is lépnek tetteimre. De a csillogó szempárt nem igazán tudom figyelmen kívül hagyni… hmm, még a végén jobb lett volna, ha komolyan kérem tőle azt a csókot. Na majd legközelebb. Viszont, ha már itt vagyunk mind a ketten, akkor úgy érzem, hogy ideje lenne feltennem azt a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat. Meglepően gyakran látom és tudni akarom, hogy miért, így a másik képességem be is vetem, tehát ha hazudik nekem, tudni fogom, és persze… ezt teszi.
- Tudod… nem olyan lánynak gondoltalak, aki hazudozna, de most mégse mondod el az igazat. – világítok rá elég hamar arra, hogy lebukott előttem. Ő persze nem tudhat a második mutációmról, nem sok embernek árulom el, hiszen bárki ellen jól jöhet, mint például most is, ezt ki kell érdemelni vagy olyan hatást gyakorolni rám, amiért még jobban meg akarok nyílni, de egyelőre ilyesmiről szó sincs. Néhány másodperc után viszont hallom a sóhajt, majd pedig Sylvie végre azt is elárulja nekem, hogy miért van a közelemben annyiszor és ezek szerint jól sejtettem, hogy mindez szándékos, de arra nem gondoltam, hogy a képessége miatt. Tati kérdezte múltkor, hogy nem utálnak-e azért, mert ilyen az erőm… nos, úgy tűnik, hogy vannak, akik pont ezért keresik a társaságomat.
- Ezt szomorúan hallom, pedig egy ilyen bájos rajongónak szerintem mindenki örülne, velem az élet. De hát ez van. – vonom meg vállaimat, majd egy újabb csoki és ez után veszem csak komolyan a dolgot, mivel megértem azt, hogy miért teszi azt, amit. – De nem lehet könnyű, főleg, hogy nem tudod irányítani, de talán idővel menni fog, gondolom azért is vagy itt. – ahogy én is. Szeretném időnként kikapcsolni a blokkolást, de eddig még nem értem el ezzel sikert, de nem adom fel, ha James képes volt rá, akkor én is az leszek.
- Egyébként valamilyen szinten klassz is lehet, így mindig tudod, hogy a másik mit érez, nem tudnak Téged se átverni. – árulom el cseppet magam ezzel a „se” szóval, ami vagy feltűnik neki vagy nem. Díjazom, hogy most őszinte, ahogy azt is, hogy kérdezés nélkül árulja el nekem mutációját. Ez után jövök viszont most már én is képbe, így biccentek egy aprót szavaira.
- Igen, blokkolom mások erejét, tehát a közelemben nem tudják használni. Nem mindenki örül nekem, de legalább te igen. – simítok végig egy barna tincsén, majd egy pillanatra ujjbegyem arca szélét is érinti, de többet nem teszek, csak visszahúzom kezem és a zacskót magunk közé teszem, hogy ez után a vízért nyúljak és igyak belőle. Ha Sylvie is kérne, akkor szerintem sejti, hogy egyértelműen kapna, ez kevésbé értékes, ellentétben az édességgel.
- Hogy gáz vagy? Dehogy is, ne emészd magad ezen, én nagyon szívesen látlak a közelemben, szóval nyugodtan gyere, ha szeretnél. – bíztatom kedvesen és tényleg el tudnám viselni, hogyha sűrűbben jelenne meg körülöttem, akkor még tényleg valami őrült rajongónak is gondolhatnák a többiek. Na nem akarom lejáratni, ilyesmi eszembe se jutna, csak valahol mégis vicces ez a helyzet. A Nap lassan engem is elég rendesen felmelegít, így nem hezitálok tovább, ösztönösen nyúlok ingemhez, hogy kigomboljam az összes gombot, így fedve fel hófehér, izmos mellkasomat és miután széthúzom a ruhát, engedem is, hogy engem is ugyanúgy érjen a meleg, ahogy a lányt.
- Tényleg nem rossz ötlet ez a napozás, bár nem szokásom. – eddig legalábbis nem volt az, most viszont úgy döntök, hogy viszek be némi D vitamint a szervezetembe, hátha az hálás lesz érte és kezeimmel is cseppet hátrébb támaszkodom, miközben lehunyom szemeimet. Nem zárom ki a lányt, félreértés ne essék, de pár másodpercre jól esik ez így, ahogy neki is jól esett, mielőtt megzavartam.

Tárgy: Re: Ethan & Sylvie Szomb. 7 Jún. - 19:18

Ethan & Sylvie

Nem mondom, hogy nem esik jól végignézni rajta, mert attól még, hogy nem sok közöm van a férfi nemhez, vak nem vagyok, és igenis vannak páran, akiket igencsak tetszetősnek találok. Néha el is időzik a tekintetem egy-egy jobb pasin, de hogy ezen kívül bármit is tegyek velük kapcsolatban, nos, az már ki van zárva.
- Felettébb kedves tőled, de nem kell fáradnod, szerencsés génekkel rendelkezem a bőröm tekintetében, nem szoktam leégni.
Szépségem… Ezt sem sokszor hallom annak ellenére, hogy tudatában vagyok annak, hogy egyáltalán nem nézek ki rosszul. Egy kicsit azért meghökkenek a megszólításon, de igyekszem nem jelét adni a dolognak. Be kell látnom, jól áll neki a kacsintás, meg úgy, minden, bár, csodálkozom, hogy nem gyullad fel a sok fekete göncben, de nyilván szenvedni kell a jó kinézetért.
- Egyáltalán nem zavarsz, már ha nem takarod a napot.
Engedek meg magamnak egy mosolyt, isten mentsen attól, hogy elmenjen, mert akkor megint túltelítődne érzelmileg a világ, attól meg falnak megyek. Ezt viszont ciki lenne csak így kijelenteni, szóval adom neki a lazát, meg a kedveset, bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy úgy tűnik, most ő is a jobbik arcát villogtatja. Így kicsit könnyebb azért a közelében lenni, nem feltétlenül tenni azért jót, ha szívózna velem, vannak olyan napok, amikor egyszerűen túl sok minden, mikor az órákon elüntenek a többiek érzései, és a sok színes-szagos benyomás közepette fogalmam sincs róla, hogy én magam mit is érzek.
- Köszi!
Csillan fel a szemem, és veszek a csokiból, mert nagyon imádom, szerintem vétek elutasítani az ilyesmit, mondjuk, nekem nem kell vigyáznom az alakomra, egyrészt nem vagyok hízékony, másrészt nagyon sokat edzek, szóval nem fenyeget az a veszély, hogy elhízzak.
- De, azt hiszem, erre szokták mondani, hogy kicsi a világ.
Somolygok az orrom alatt, de nyilván azért, mert megneszeltem, hogy bizony itt bukta van, és akkor már inkább így reagáljuk le, mint zavartságtól lángoló arccal. Nem vagyok egy pirulós fajta, de azért vannak olyan helyzetek, amikor még engem is sikerül valakinek zavarba hoznia. Ez majdnem megüti a lécet. Végül felsóhajtok, jobb lesz mindent töredelmesen bevallani, mint hülyét csinálni magamból, ki tudja, talán nem fogja olyan rosszul fogadni, elvégre, most jó kedve lehet, és tudvalevő, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg.
- Nehogy azt hidd, hogy valami elvakult rajongód vagyok, vagy ilyesmi... Egyszerűen csak… Tudod, a képességem az érzelemmanipuláció, ami annyit tesz, hogy mindig, mindenki érzéseit a nyakamba kapom, akár akarom, akár nem, mivel nem tudom irányítani.
Veszek még egy darab csokit, mert erre tutira enni kell.
- És hát… feltűnt, hogy a közeledben csönd van, és ezt imádom, olyankor végre megnyugodhatok. Ezért vehettél észre kicsit gyakrabban.
Ennyi, bevallottam a bevallanivalót, most majd meglátjuk, mennyire akasztom ki vele. Elég pocsék lenne, ha rosszul fogadná, mert akkor még annyi nyugi sem jutna nekem, mint eddig. Nem akarom elképzelni.
- Nagyon gáz vagyok?
Kérdezem elhúzott szájjal, és persze figyelem az arcát, hogy vajon miként is reagál a dologra, mert nekem sajnos ez túlságosan fontos. Nem szeretem, mikor másokra vagyok utalva, de ebben az esetben sajnos nagyon is így van, és most lehet, hogy megszívom, amiért bevallottam, de inkább az őszinteség, minthogy mindenfélét összekamuzzak arról, miért is bukkanok fel a normálisnál többször a közelében.

Tárgy: Re: Ethan & Sylvie Szomb. 7 Jún. - 18:33

Ma pont egy ilyen helyre van nekem is szükségem, ahol némi nyugalomra lelhetek. Túl sok minden történt velem mostanában, túl sok rossz és én se vagyok képes mindent elviselni. Az egy dolog, hogy mindenki egy kemény, rosszfiús viselkedésű srácnak tart, de belül nekem is van lelkem, amelyet most megsebeztek. Megtehetném azt, hogy felkeresem Quinnt és Mercit, hogy tisztázzuk ezt az egészet, ami kialakult, de valahogy nem érzek magamban erőt hozzá. Ha valamelyiknek is számítok, akkor most rajtuk a sor, hogy megtegyék a kezdő lépést felém, egyébként is, Lilyvel is tökéletesen jól éreztem magam.
Most viszont csak lassan sétálok ki a kastélyból, egyenesen a Nyugalom parkjába, ahol valószínűleg majd némi időt el fogok tölteni. Most én se öltöztem túl, hiszen jó idő van, így egy háromnegyedes fekete nadrág van rajtam, rövid ujjú, fekete ing, melynek felső három gombja ki van gombolva, lábaimon pedig kényelmes, fekete sportcipő. Hajam kócos, arcom borostás, de nagyon is jól áll nekem ez a megjelenés. Ami viszont talán furcsa lehet, az a kezemben lévő zacskó, amely most egy adag finomságot tartalmaz. Aprócska csokik, de hát én imádom őket és természetesen egy üveg ásványvizet is hoztam magammal, hiszen az édességre mindenki megszomjazik. Ahogy telnek a méterek, úgy szúrom ki a barna hajú leányzót az egyik szökőkútnál, akit teljesen még nem ismerek, de meglepően sűrűn botlok bele, mintha valamiért keresné a társaságomat, de talán fél velem konkrétan beszélgetni? Hmm, majd kiderül, tehát most nem zavartatom magam, így sétálok el egészen Sylvie elé, majd állom el előle a napot. Tudom, hogy nem fog örülni neki, mivel látom rajta, hogy napozni szeretne, de így legalább felkeltem az érdeklődését, mert biztosan rám fog nézni azokkal a szép szemeivel, én pedig addig is végigmustrálhatom a számomra nagyon is tetszetős leányzót. Némi idő eltelik, mire megszólal, de én nem felelek rá semmit, addig nem vagyok hajlandó válaszolni, amíg felém nem tekint, és ezt nemsokára sikerül is elérnem, így mosolyodom el kissé, ahogy tekintetünk találkozik.
- Hello szépségem! Egyébként csak azért takarom, hogy megvédjem a bőröd, le ne égjen. – kacsintok rá jókedvűséget tettetve és természetesen adom a lazát, mint mindig. Nincs kedvem továbbállni, szeretnék beszélgetni, kikapcsolni, így a lány mellé intek fejemmel.
- Csatlakozhatom vagy nagyon zavarok? – nem tudom, hogy egyedül akar-e lenni vagy sem, de ha igen, akkor most leszek olyan kedves és arrébb megyek, magára hagyva őt, de ha nem, akkor ledobom magam mellé és nemsokára már felé is nyújtom a zacskót, amelyben még mindig akad bőven csokoládé, méghozzá több ízben is. Nem kell feltennem a kérdést, hogy kér-e, eléggé egyértelmű, hogy miért tartom felé, tehát eldöntheti, hogy szeretne-e belőle falatozni vagy sem.
- Tudod, mostanában elgondolkodtam azon, hogy meglepően sűrűn futunk össze, pusztán véletlenül. Te nem így gondolod? – persze ez a mostani tökéletesen véletlen volt, ebben biztos vagyok, de néha úgy éreztem, hogy többet látom őt, mint másokat és nem tudom, hogy ennek mi is az oka. Túl sokat még nem beszéltem vele, de talán most itt az ideje, nem fog csak úgy menekülni, bár remélhetőleg nem is akar. Most kivételesen tök normális vagyok, szóval oka nem lehet panaszra.

Tárgy: Ethan & Sylvie Szomb. 7 Jún. - 16:50

Ethan & Sylvie

Relatíve elég sokat fordulok meg itt, mert bizony, az én csapongó lelkivilágomnak nagy szüksége van néha a nyugira. Vagy inkább gyakran lenne rá szüksége, de csodák nincsenek. Néha bármit képes lennék megadni azért, hogy egyszerűen ki tudjam kapcsolni a képességem, lenne egy gomb valahol, s csak akkor kapcsolnám be, ha szükségem lenne rá. Tudom, tudom, vágyálom… attól még jó eljátszadozni a gondolattal. Egy tökéletes világban így lenne. Egy tökéletes világban uralnám a képességemet, sőt, soha nem is történt volna semmi baj, és vidám kamasz lány lehetnék, randizgatnék, mosolyognék unos-untalan… jó lenne. Áhh, fölöslegesen fájdítom a szívem ezekkel a gondolatokkal, ilyen úgysem lesz sosem, mondhatni, ezt már négy éve buktam. Vagy inkább akkor, mikor először megjelent a képességem, és éveken keresztül mindenféle nyugtatóval tömettek a szüleim. Ha akkor jó kezekbe kerültem volna, mára már biztos sokkal jobb lenne a helyzet.
Most már egész jó az idő, úgyhogy egy rövidnadrág van rajtam, meg tangapapucs, mellé egy pántos felsőt húztam magamra, hiába na, szeretem, ha minél több felületen ér a nap. Szívesen feküdnék ki bikiniben is, de inkább nem teszem, annyira merész azért közel sem vagyok, sőt… Valószínűleg elsüllyednék, ha meg kellene tennem. Persze, ettől még könnyed adom a laza, nagypofájú csajt, mert ha nem kerül a képbe a fiú-lány kapcsolat, akkor valóban az vagyok.
Hoztam magammal egy törülközőt, hogy lehetőleg majd elterüljek a fűbe, de ahogy körülnézek, sokkal jobb ötletem támad, és már oda is sietek a szökőkúthoz, hogy a kávájára helyezzem a fenekemet, és a belső peremén támasszam meg magam a karjaimmal, kicsit hátradőlve. Nem mondom, megvan a veszélye annak, hogy valaki kísértést érezzen a vízbe döntésemre, de nagyon remélem, hogy senki sem lesz ilyen vicces kedvű. Nem biztos, hogy díjaznám a poént. Mondjuk, ha nagyon melegem lesz, akkor én magam fogok belemászni, de mégiscsak más, ha kényszer útján kerülök bele, mintha önként.
Már legalább öt perce zavartalanul élvezem a nyugit és a pihenést, mikor hirtelen elsötétül az ég, valószínűleg valaki elém állt, és árnyékot vet rám, ami melegebb időben még jól is esne, de jelen helyzetben annyira nem díjazom. El is húzom a szám kicsit, mielőtt megszólalnék.
- Takarod a napot!
Jegyzem meg kissé kelletlenül, és nagy hirtelenjében fel sem tűnik, hogy semmiféle érzelemfoszlányt nem érzek az érkező felől, pedig ebből már azt is tudnám, hogy ki áll a napsugarak útjába. Végül, ha úgy egy perc elteltével sem áll arrébb, akkor már kinyitom a szemeimet is, macskákat megszégyenítő lustasággal pislogva rá hunyorogva, de mivel pont a nap útjában áll, nem látom, így fel kell tennem a tenyerem szemellenzőnek, hogy aztán pár szívdobbanás múlva egy mosolyfélébe ránduljanak az ajkaim.
- Ohh, helló!
Köszönök Ethanra, mert azért akkora surmó nem vagyok, hogy elmulasszam az ilyesmit, meg egyébként is, kimondatlanul ugyan, de hálás vagyok a puszta létezéséért, hiszen mellette olyan hihetetlenül nagy a csend, hogy egyszerűen ki tudnék ugrani a bőrömből.

Tárgy: Re: Ethan & Sylvie

» Ethan & Sylvie - Round 2.
» Ethan & Sylvie - Round 2/2.
» Sylvie & Liam
» Sylvie Soleil
» Sylvie & Tessa