Inn On The Hudson ***

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Szer. 27 Aug. - 21:55

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Csüt. 14 Aug. - 21:32

Larita & Raoul

Pánik nincs, de megoldás sem. Arany középút.
-Hölgyeké az elsőbbség. – féloldalas mosoly. Kell a humor, nekem is, magamnak is.
A kód nem feltétlenül lesz megfejthető, de nem tudom megállni, hogy el ne mosolyodjak az odavetett válaszra.
-Egy próbát megért. Próbálkozzunk mással. – egy vezeték, egy áram, mágnes. Mágnes, elektromágnesesség. Feltúrom az egyik polcot, általában kézmagasságban szokott lenni. Egy régi rádió! Felcsillan a szemem. De talán az is elég lenne, ha a pajszerrel… felkapom a fejem.
A füst illata, az égett szag hozzám is elér. Egyből körbenézek, honnan jön. Kettős csapda, de nem fizikailag. Itt valami hibázik. ~Ha az előbb gázszag volt és most égett szag, de még nincs robbanás…~
-Valaki szórakozik velünk. – tekintek Laritára. – Mi ez az egész?
A lövésre azonban nincs más megoldás, mint a gyors köddé válás.
-Inkább egérút legyen, az a biztos. – ráakadok egy pajszerre, ami elég ósdi, a célnak megfelel. Előbb teljes erőből kell ráverni a panelre.
-Lehet, hogy lesz egy kis fennforgás itt is. Vigyázzon. – és már mélyesztem is bele. A riasztó megszólal.
-Nem sok időnk maradt. – az elektronika elenged, nem hiába, elég régi a rendszer, nem úgy működik, ahogy kéne. A zsanér résznek ugrok neki, már majdnem megvan, az ajtó, amikor kinyílik a másik.
-Tedd le a pajszert!
Én csak ennyit hallok, mert nagyon belemerültem a feszegetésbe. Nem fordulok meg, de megállok. Magam előtt tartom a pajszert. Jelentőségteljesen rásandítok Laritára, majd a pajszerre és hunyorítok egyet. Tudni fogja szerintem, hogy mire készülök.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Szer. 6 Aug. - 11:55

Raoul & Larita

"Nem minden élet méltó
az emberhez, de méltósággal
kell viselnie a sors (oly gyakran silány)
szereposztásait. Áldjon vagy verjen?
többnyire is-is. Arra való a jellem,
hogy kibírjuk."

A hócipőm csurig kezd teli lenni ezzel a helyzettel. Tökig, mondhatnám, hogyha ugyan lenne bármilyen tök a személyemet illetőn, amit emlegetni lehetne. Sose voltam az a helyzetmegoldó mágus, ilyen szorult kutyabetyárságba még nem kerültem, így engedtessék meg nekem, hogy hülye ötleteim legyenek, mint például ez a hátsó kijárat.
- A balhét? Élek-halok érte! – jártatom inkább a számat, ez egészen könnyen megy, könnyebben, mint az, hogy leljek bármi megoldást. Pont olyannak nézek ki, igen, aki szeretne verekedni. Meg aki szokott. Az apán zsaru volt, az egy dolog, lőni tudok, de momentán hiánycikk a lőfegyver, szóval nem tudok erre mit mondani. Meg tenni sem.
Mindig tudtam, hogy lótúróra sem megyek a képességemmel, de ez a helyzet pláne bizonyítja nekem. Megforgatom a szememet és jobb ötletem nem lévén orrfacsaró, égett szagot, füstszagot terítek szét a környéken. Ebből valószínűleg a kintiek is kaphatnak, s talán elveszi a kedvüket attól, hogy tovább időzzenek az épületben. Az se baj, hogyha kitör a pánik, örömmel hallanám kintről a sikoltva rohangászást. Az legalább azt jelentené, hogy kiürült a hely.
- Nem ismerem. – közlöm, s leküzdöm a késztetést arra vonatkozólag, hogy flegmán visszakérdezzek: honnan kéne ismerjem?
A kevés idő valószínűleg még kevesebbnek fog tűnni Raoul számára, hogyha megérzi az általam az ő orrába is plántált füstszagot. Tényleg olyan, mintha lángokban állna az épület, erre nagyon figyelek. Hogy a szag hiteles legyen. Azt sajnálom, hogy a férfit nem tudom kihagyni a dologból, de sajnos azért annyira még nem penge a képességem, hogy válogathassak a manipulált érzékszerű személyek között.
Lőnek, ami nem vicces. Mert ez azt jelenti, hogy nem iszkoltak el és még hülyék is, a gázszag sem szepegtette meg előzőleg a feneküket.
„Pajszerra fel!” - jut eszembe egy megjegyzés, amit ha most megölnének sem tudnék megmondani, hogy hol és kitől hallottam, viszont ha már felmerült, akkor ötletem támad arra, hogy milyen eszközzel lehetne felfeszíteni a zárat. A hajtűs-hitelkártyás ötlet egyelőre elnapolódik, inkább feszítővasat keresek. Egy ilyen raktárban mondjuk ez nem annyira nyerő.
- Amilyen a hangulat odakint, talán jobb nekünk idebent. – eresztek meg egy viccet, legalább addig se hagyom el az agyamat és zuhanok a Pánik-tengerbe. Keresek én, de mivel elég kakukk vagyok az ilyen helyzetekhez és a logikus gondolkodáshoz, borítékolom, hogyha innen kijutunk az nem az én érdemem lesz.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Szomb. 26 Júl. - 18:31

Larita & Raoul

-Elismerésem. – de nem cáfolom, hogy én vagyok, vagy nem én vagyok az. A pszichomókusokat sosem bírtam, még akkor sem, ha a munkám nagy része éppen a pszichológia. Belelátni mások elméjébe és végig követhessem.
Csak egy nagy levegőt veszek és elmosolyodom. ritka választ adott, még akkor is, ha a következtetés jogos.
Nem nézek hátra, úgy válaszolok.
-Ha szeretne verekedni a hátul várakozókkal, hajrá. Biztosra mentek, különben nem hagytak volna csak így. Fegyver nélkül pedig nem jutunk semeddig. – mégis megfordulok és odalépek az ajtó mellé.
-De ha szereti a balhét. – az, hogy a jelvényem és a fegyverem ott marad, nem zavar. Majd visszajövök érte. Segítséggel. Az hullajelölt önherokat sosem bírtam.
-Ezt viszont lehet belülről is nyitni. Ahhoz viszont gyorsnak kell lennünk. Keresni kéne valamit, amivel ki tudjuk veszíteni az ajtót. Vagy ismeri a kódot? – tekintek rá.
Rést keresek az ajtón, hogy kilessek, de nem nagyon találok. Újabb lövések dörrennek a belső részből.
-Azt hiszem, kevés időnk marad gondolkodni, merre és hogyan.
Eszközt kezdek keresni.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Pént. 25 Júl. - 15:18

Raoul & Larita

"Nem minden élet méltó
az emberhez, de méltósággal
kell viselnie a sors (oly gyakran silány)
szereposztásait. Áldjon vagy verjen?
többnyire is-is. Arra való a jellem,
hogy kibírjuk."

- Abból, hogy nem ad egyenes választ, csak visszakérdezget. Bár ha innen nézzük ez lehet a stílusjegye. Hagyjuk, nem is kérdeztem semmit! – legyintenék, de abban elég erőteljesen akadályoztatva vagyok, szóval nyilvánvalóan nem teszem. Ettől még nem vagyok meggyőzve róla, hogy ne lehetne pszichológus, de különösebben nem is érdekel a dolog, szóval képes vagyok ejteni a témát és hanyagolni is.
- Akkor megszívtam. – hangzik az egyszerű felelet. Most őszintén, mit mondjak erre? Persze, frappáns vagyok meg minden és nem kell félteni, hogyha visszavágásról meg hasba való lyukbeszélésről van szó, de azért nem minden szituáció hozza elő belőlem csevegőbb énemet.
Jelen pillanatban sokkal jobban leköt az, hogy az oszlop széle győzzön a szigetelőszalaggal folytatott ádáz harcban. A magyarázatom suta, de még mindig csak nevetni tudok. Mondtam volna neki, hogy én generáltam a gázszagot? Érdekesen vette volna ki magát.
Szeretem a képességemet, mindig meg tud lepni az, hogy milyen könnyű játszani másokkal. Tudom, ez nem szép dolog, kaptam is már miatta az életben, de sosem érdekelt, hogy mi szép és mi nem, hogyha kifejezetten szórakoztató vagyok. Egyébként meg a gázszag hasznos volt, a marhák se mertek lőni, szóval nyert ügynek könyvelem el.
Kiszabadulásom örömére távolodom el az oszloptól, hogy amíg Raoul az ajtóval szemez én a helység többi részét vegyem szemügyre. Tudtommal vannak olyan raktárak, melyeknek van hátsó kijárata az épület mögé, hogy mégse a vendégtéren keresztül kelljen a holmikat becipelni.
- Egy tízes skálán mennyire akar visszamenni a beltérre? Mert ha tendál a nulla felé, akkor inkább ezzel az ajtóval próbálkoznék..
Aki keres, az talál. Mondjuk ez a vacak is zárva van, s csak sejtem, mint macska az esőt, hogy hátsó kijárat lehet. Nem vagyok valami hatékony a zárt ajtókon való kijutásban. Még csukott ablakot se kellett kitörjek, hogy menekülhessek. Ah, kínos élet!
- Ha hangos, hát hangos. Az az érzésem, hogy innen csendben nem szabadulunk.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Vas. 20 Júl. - 13:48

Larita & Raoul

-Ebben egy véleményen vagyunk. – tükrözöm vissza a mosolyt. Nem fogom megmondani neki, hogy bár gondolatban utána fordultam, nem ültem volna az asztalához és egy vendégem vagy pohárt is küldenék neki.
Nem vagyok egy pánikolós típus, az rövid úton hat láb mélyre küldene. Inkább észnél vagyok.
-És ezt miből veszi? – ösztönösen letekintek magamra.
Mitől lennék pszichomókus? Terapeuta pedig én? Végül is van abban igazság, elvégre a bűnözők fejébe kell belelátnom, de korántsem azért, amiért egy agyturkász teszi az átlag polgárral.
-Érdekes elgondolás. – az egyik lehetőség pedig valóban ez. – És mi van, ha a másik típusba tartozom, aki bizalmaskodik és megoldási lehetőségeket ajánl fel, hogy aztán kényes dolgokba is belekérdezhessen? – tekintek rá sokat mondóan.
A kuncogásra felvonom érdeklődöm a szemöldököm. A magyarázat pedig egyenesen szánalmas próbálkozás. Egy ilyen inn-nek visszavonják a működési engedélyét, ha ilyen előfordulna. Mint ahogy a környező cégeknek is figyelni kéne erre, vagy pedig elköltözik az inn, másik helyre.
-A konyha jó ötlet.
Larita is kiszabadítja magát, marad az ajtó.
-És most hogy nyissuk ki? – tekintek az ajtóra. Fémajtó, kirúgni érdekes lenne. Viszont… lépek hátra. Az ajtók bentről vannak rögzítve.
-Látja, amit én látok? – máris nézek körbe, mivel tudnánk kiütni. De az akár hangos is lehet. – Vagy más ötlet?
A lehetőségeket kellene előbb átnézni.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Pént. 18 Júl. - 19:17

Raoul & Larita

"Nem minden élet méltó
az emberhez, de méltósággal
kell viselnie a sors (oly gyakran silány)
szereposztásait. Áldjon vagy verjen?
többnyire is-is. Arra való a jellem,
hogy kibírjuk."

- Valóban! – mosolyodom el a kérdése hallatán. Akármilyen helyzetben legyünk is, azért nem fogok búskomorrá, vagy idegbeteggé válni. Egy mosoly belefér. - És válasza is van rá? Mert nekem nem akad. - hagyom rá a dolgot, nem boncolgatva a témát. Őszintén szólva nem hiszem, hogy meg akart volna ismerkedni velem, egyszerűen ezt súgja a női megérzésem, de ettől még persze nem biztos, hogy igazam lehet. Majd kiderül, ha válaszol. A hallgatása is egy válasz lesz, melyet szintén elkönyvelek magamban valaminek, mert a semmi nem létezik. Szerintem legalábbis minden jelent valamit, így a semmi is valami.
- Igyekszem, köszönöm! – fűzöm hozzá a megfigyelésemet illető szavaihoz. Nem hiszem, hogy dicséretnek szánta, egyszerű tényközlésnek veszem, de ettől még megköszönöm, mert ez tolul a nyelvemre, s ha fejben megszületett már a szó, akkor ki is mondom. Elvégre oka van annak, hogy erre gondoltam, maradjunk hát annyiban, hogy akkor meg is osztom vele ilyen téren a gondolataimat.
- Mondja, ugye maga nem valami agyturkász, vagy terapeuta? - vonom fel a szemöldökömet. Ez a sok hárítás és komolyság elég furcsa számomra, s mivel nem sok ilyen embert ismerek, pszichomókust meg még kevesebbet, akaratlanul is összekötöm magamban a stílust a foglalkozással. Persze hangomból nem süt riadalom, vagy a foglalkozás becsmérlése, a kérdésem teljesen átlagos.
- Egyébként igen, sejtem a választ. Ha velük lenne, akkor nem akarná eltépni itt a ragacsot, hanem egyszerűen csak benyomná a pánik gombot és igyekezne nagyon tanácstalan leni, hátha a színjátékával elhiteti velem, hogy egyáltalán nem tud semmit a dolgokról. Nyilván tévedhetek is, bár ritkán szoktam. - vallok színt a véleményemet illetőn. Tényközlő vagyok és nem öntelt. Elég jól ismerem az embereket, annak ellenére, hogy ezt az ismeretségi köröm nem szereti, lévén akit ismerek, annak megtalálom a gyenge pontját is és nem vagyok az, aki restellne ezt kihasználni. Magyarul oda harapok, ahol a legjobban fáj, mert hiszem, hogy ezzel érhetek el a legtöbb dolgot. Liam tudna mesélni.
Felkuncogok, amikor a gázszag szóba kerül. Ha tudnám, hogy egy malomban őrlünk, akkor most bevallhatnám, hogy a gázszagot én idéztem, de mivel nem tartom valószínűnek, hogy ez a helyzet, így a ragtapasz oszlopon való csiszatolása közben csak egy légből kapott válaszra ragadtatom magam.
- Én nem törődnék nagyon azzal a gázszaggal, ezen a helyen előfordul, furcsa szagokat hord erre a szél. Volt már bajuk belőle, pereskedtek is a tulajdonosok a szélirányban leledző üzemekkel, hogy nem lehet így dolgozni a közelükben. – ha jól tudom, van errefelé egy baromfi feldolgozó, s azzal ment a per. Ennyire nem vagyok képben, ezt az éttermet keveset bíráltam ahhoz, hogy tudjak minden titkot. De az emberek beszélnek. Az éttermes közösség is közösség, s elég belterjes, ami azt illeti.
- A konyha felé több esélyünk van olyasmit találni, amivel esetleg meg tudjuk védeni magunkat, hogyha még mindig nem tettek le arról, hogy rossz fiúként viselkedjenek. – rántok közben a kezemen, rángatok, szóval elég akadozva közlöm logikusnak hitt véleményemet. De legalább az eredmény megvan, a ragasztó megadja magát.
- De persze, hogyha van más javaslata, örömmel állok elébe. – hagyom meg a választás lehetőségét Raoulnak igen előzékenyen. Na meg azért is, mert nem akarok itt vezérürüt játszani. Nem vagyok olyan állatbarát.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Kedd 15 Júl. - 21:30

Larita & Raoul

A kérdésre a lehetőséghez mérten túlzottan is nyugodtan vetek rá jelentőségteljes pillantást.
-A kérdés az, hogy ki akart volna kivel megismerkedni? – kikerülöm a választ. Számomra nagyon is egyértelmű, hogy egy nagyon is vonzó megjelenésű és kisugárzású személyen, mint Larita, sok szem megakad. Még én is észrevettem és nem csak rutinból.
A válaszból sok minden kitűnik számomra, és még több kérdés felmerül. Hogy mi tiszta és mi gyanús, mindig csak egy pillanatra villan fel bennem, hogy aztán bekerüljön a nagy, teljes képbe. Elég sok mozaikdarab hiányzik.
-Nem tudok többet. – rázom meg a fejem. Hiszen ezért is kérdeztem. – Jó megfigyelő.
Bíztató, hogy Larita nem pánikol. Értelme nincs is.
-Logikusan kérdez. Szerintem a választ is tudja. – tekintek az ajtó felé.
Találok egy kis egyenetlenséget a saroknál, megpróbálom beakasztani és rántani egyet rajta. A második próbálkozásra sikerül, haladok tovább vele, nem egyszer tekertek a csuklómra, pechemre.
-Hátul a mosdók vannak. Merre menjünk majd? Majd figyelni kell, gázszagot éreztem, de tudjuk akár a saját javunkra is fordítani. – vonom el a saját szenvedésemről, próbálkozásomról a figyelmet. Megvan a második is. Rántok egyet a kezemen, szét is reped a zakó az egyik vállnál. Ennyit a jó varrásról, de ez most lényegtelen. Megnézem, merre tart a szabadulással Larita, ha nem halad, keresek valamit, amivel el tudom vágni a szalagot rajta.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Szomb. 12 Júl. - 20:56

Raoul & Larita

"Nem minden élet méltó
az emberhez, de méltósággal
kell viselnie a sors (oly gyakran silány)
szereposztásait. Áldjon vagy verjen?
többnyire is-is. Arra való a jellem,
hogy kibírjuk."

Ha most valami verkli lennék, ami mindig az adott időben az adott helyzethez illő szöveget vagy dalt játssza, sokféle címmel ellátott nóta között kutatgathatnék. Nem biztos, hogy min deltűrné a nyomdafestéket. Az tuti, hogy ide is akkor jövök legközelebb, ha tükör nélkül megpillantom kicsavart nyakkal a hátam közepét, mert nekem nem kell még egy ilyen ebédidő, az is biztos. Mondjuk szerintem a férfinek sem ez volt álmai netovábbja, de nem ismerem, szóval miért is érdekelne a lelki üdve? Az ötletét azért üdvözlöm, s megpróbálom akkor úgy mozgatni a kezemet, hogy az a nyüves ragacs úgy mocorogjon, hogy az oszlop szélének ténylegesen legyen esélye elvágni.
- Ön csak ebédelni akart, ahogyan én is. Mennyi esélyét látja, hogyha nem kerülünk ilyen intim közelségbe egy oszloppal, akkor valóban meg is ismerkedünk egymással?
Teszek fel egy számomra teljesen logikus kérdést. Nem vagyok én ellenséges, szó se róla, csak racionális. Ami azért vicces, mert általában annyi közöm van a racionalitás talajához, mint görög istennek Amerika felfedezéséhez.
- Az egyik asztalnál egy párocska, de ők viszonylag hamar, még a cipőreptetés előtt fizettek és távoztak. A hátsó asztalhoz telepedtek le négyen, ha jól számoltam. Ők a barátaink.. – célzok itt ezzel nagyon balladai homályba burkoltan azokra, akik iderittyentettek minket. - Halvány gőzöm sincsen róla, hogy mi történik. Nekem ugyan semmi közöm az egészhez. Hát maga? Tud valamit? – kérdezek vissza. Védekezni nem álltam neki, tényleg nincs miért. A megfigyeléseim pedig lehet, hogy pontatlanok voltak, de amikor a vörös köd leszáll, igencsak nem vagyok beszámítható.
- Hát elhízni valóban nem fogunk. - célozok az ebéd hiányára. Jé, még el is vigyorodom. Talán kezd visszatérni a normál személyiségem. Vagy csak kompenzálok. Ényegtelen.
- És ha ez a ragacs ereszt, hogyan tovább? – logikus kérdés, szerintem. Mert a raktárban még mindig bent vagyunk, még mindig kint vannak a marhák, s ha erre gondolok, megint csak zabos leszek. Nem jó.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Szer. 9 Júl. - 20:08

Larita & Raoul

Nem nagyon ellenkezek, de azért annyira bárány módra sem hagyom magam, elvégre és most sajnos, a kiállásomon azért látni, hogy határozott jellem vagyok.
-Megtudhatnám, mi folyik itt?
Semmi válasz. Ciccentek egyet elégedetlenül, de nem folytatom. Nyugodt azonban csak addig maradok, amíg egy kis idő el nem telik az ajtó bezáródása után. A kérdésre azonban a helyezkedést abbahagyom egy rövid időre.
-Hogyne. Higgadjunk le. – jellegzetes arccal fejezem ki ezt a lehiggadást.
Közben azonban azon igyekszem, hogy az oszlop felé orientálódjon a kezem. Ha huzigálom, akkor csak rosszabb lesz, így más ötlettel kell előrukkolnom. Volt ötletem, hogy miért jussak be, addig is békén hagynak minket és bentről többet megtudni. Már ha innen kijutunk.
-Az oszlop széle talán van elég éles, hogy lehessen vágni vele.
A találkozás örvendes mivoltára kicsit leszegem a fejem és öreg róka mosolyt villantok elő.
-No de kérem, sosem mindig az édes kezdet a legjobb helyzet egymás megismerésére.
A felelősséghárítást pedig a félig nem reagálással lepöckölöm. Ketten vagyunk és ketten oldjuk meg. Mert négy szem, négy kéz és két agy többet tud mint annak a fele.
-Hányan voltak az éttermi részben? Jöttek még ki valahonnan vagy kintről be? Tud vagy van sejtése arról, mi történik?
A bekapcsolt üzemmódot kicsit visszatolom a kérdés után.
-Raoul. Örvendtem a szerencsének. Már egy ebédet sem lehet nyugodtan elfogyasztani.
A helyezkedés megtörtént, már csak a próbálkozás van hátra, hogy mennyire lesz sikeres.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Szomb. 5 Júl. - 23:34

Raoul & Larita

//Időben elhelyezve: az Evan MacTaggert-es játék előtt.//

Bátorságért nem kell a szomszédba menjek, de józan észért néha meg kéne látogatnom valakiket, mert a higgadtságot amikor osztotta a jó isten, akkor én nem, hogy keveset kaptam, de egyenesen ki is maradtam a szórásból. Most is úgy pampogok, mintha golyóálló lennék, pedig azért egy kicsit megrettenek attól, hogy talán emetáli sajtot csinálhatnak ezek itt belőlem. Bár kit érdekel? Nem hiányoznék a kutyának sem. Mondjuk ez így erős túlzás, de szeretem néha – nem csak gondolatban – elragadtatni magam.
Ez egy rossz vicc, már kezdem úgy érezni, hogy lassan az egész életem az. Löknek én meg megyek, s az sem tesz boldoggá, hogy kapok a nyakamba egy idegen férfit is, aki szintén szívóágon van ezzel az egész éttermesdivel.
Leültetnek, s én ülök is, bár legszívesebben a képébe köpnék az agresszív mocsoknak. Nem vetemedem rá, mert nem csak a magam bőrét cipelném így a vásárra, szóval lejjebb veszek a lendületből és még azt is eltűröm sűrű káromkodások közepette, hogy az oszlophoz ragasszanak. Ragasztanak. Hát ez marhára kínos, már csak abból kiindulva is, hogy nem hiszem, hogy sokra megyek a képességemmel, eddig se működött. És amúgy sem kéne mindenhol felfednem, hogy valami „baj van velem”.
Megvárom, amíg az ajtó dörren, majd némi fejvízlehűtő sóhajtás után előveszem a szebbik modorom, s próbálok valami kontaktust felvenni a velem egyetemben pórul járt személlyel.
- Valami ötlet, javaslat, amivel ez a helyzet menthető? – tolom rá a felelősséget és a döntéshozatalt így kapásból-fordulásból. Nem, mintha nekem nem lenne agyam gondolkodni, egyszerűen csak kedvem nincs hozzá, s most amúgy is elég ideges vagyok ahhoz, hogy a „kikaparom a szemüket és kiskanállal vájom ki a szívüket” kezdetű gondolatokon kívül más is a fejemben legyen.
- Nekem momentán semmi nem jut az eszembe! – tárnám szét megadón karjaimat, ha ugyan tudnám őket ebben a kötözött sonkát imitáló helyzetben nyugton mozgatni. - Larita, amúgy. – mutatkozom be, bár nem annyira illemből, mint feszültséglevezető-pótcselekvésből. - Mondanám, hogy örvendek a szerencsének, de nézze el nekem, ha mégsem mondom.. - húzom el a számat. Közben míg beszélek, megpróbálom feszegetni egy kicsit a kezemet, hátha enged az a ragacs. Jobb ötletem tényleg nincs. Ciki, de ez van!

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Szomb. 5 Júl. - 22:14

Van bátorsága a nőnek, meg kell, hagyjam. Ezzel azonban veszélybe is sodorta magát, még inkább. Nem vagyok túsztárgyaló és minden ilyen egyéb. Ha a munkám alanyáról van szó, az vagy halott, vagy bűnöző. Más nem szerepel a repertoáromban.
Mint ahogy a gáz szag sem. Már éppen szépen lőnék, elég lenne két mozdulat, amikor elér a szag. A szemben lévő, hatalmas cserép növényre meredek, felismerve a szagot. Nem jó, ez így, veszélyes. Viszont…
-Bocsánat, meg tudnák mondani, merre van? Hé, nyugalom, oké? – tartom fel a kezem ijedt képpel, amikor az egyik rám fogja a stukkert.
-Ő is itt volt, ja. Nemrég ment be a mosdó felé. – böki a másik felé.
– Gyere csak szépen ide. – int a fegyverrel. Közelebb lépek, de a motozás eredménytelen. Elég nagy az a cserép, hogy eldugjam a stukkert és az utánpótlást. Már csak abban kell reménykednem, hogy nem locsolták meg éppen a növényeket.
-Tiszta.
Laritára tekintek, adom a civilt és a tudatlan rémültet. Nem kell ezért a szomszédba mennem.
-Befelé. Te is. – a raktár felé löknek mindkettőnket.
– És hogy nehogy rosszaságon törjétek a fejeteket… - leültetnek mindkettőnket egy vastagabb oszlophoz és az, aki Laritára fogta a fegyvert, szikszalaggal köt az oszlophoz, mindkettőnket.
– Jobb, mint a kötél, mondom én. Maradjatok csak szépen nyugton, míg minden rendben lesz.
Aztán hangos döndüléssel záródik a vastag fémajtó és csend lesz.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Vas. 29 Jún. - 23:20

Raoul & Larita

//Időben elhelyezve: az Evan MacTaggert-es játék előtt.//

Van az úgy, hogy az ember lánya csak enni szeretne valamit, inni egy jó hűs limonádét és nem elmélkedni semmiről. És akkor jön a büdös sors és a képébe tol először egy kósza, repkedő, büdös kalucsnit, s mivel azt sikerült elkerülje, jön egy újabb csapással és fegyvert szegeztet rá.
Csak pislogok, mint akiben lekapcsolták a villanyt. A helyzet – vagy az okozók agyának – sötétségére való tekintettel olyan állapotba zuhanok, mint az lehet, aki egy gödör mélyéről skubiz ki a világra. Persze nem tart soká ez az állapot, abban a pillanatban, amint felrángatnak a székemről, kiszalad ajkaimon egy cifra szitok, mely bérhajadonnak titulálja az összes jelenlevőnek az anyját és minden felmenőjét szép szavakkal illeti.
- Ne taperoljon, mert úgy meg találom mogyorózni, hogy még keresztapának is gyatra lesz! – fenyegetőzöm, kapálózom, de nem sokat érek el vele. Elkushadok abban a pillanatban, amint a fegyver markolata meglendül felém és le is sújt rám a vállgödrömben. Még szerencse, hogy ezek a drágák két pisztollyal operálnak, amíg az egyik rám céloz a sajátjával, addig a másik le tudott csapni. Fantasztikus érzés ám, ahogy a fém belecsapódik a kulcscsontom bűvkörébe.
- Jól van cseszd meg, elmegyek veled, de ne ütögess, mert agresszív kismalac leszek! – morgom az orrom alatt. S ha már orrnál járunk, jobb ötletem nem lévén gázszagot idézek az öltönyösök orrába. Hadd féljenek attól, hogyha itt elsütik a fegyverüket, akkor mind a levegőbe repülünk!

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Vas. 22 Jún. - 21:43

Egy kicsit sem nyitom ki jobban a szemem a látványra, ami fogad. Sokkal inkább komikus a jelenet, mint tragikus. Ezek nevezik magukat öltönyösnek és komolynak?
A mosoly azonban hamar lelohad a képemről, amikor az ízt megérzem a számban. Nem mondom, hogy nem kezdek öklendezni. Sokat álltam már hullaházban és bomló tetem felett, de ezt azt pont nem szerettem. Mély levegőt veszek, többször is, mikor meghallom kintről a kocsiajtók csapódását. Újabb vendégek? Amit azonban hallok utána, az részben nem foglalkoztat, mert amit a hátam mögött hallok és utána az oldalamban érzek, az minden, csak nem vendéglátás.
Tompa lövések sorozata, majd ordítások hallatszanak kintről, és már lépnék ki, a fegyverhez nyúlva, amikor megérzem a fegyvert, nem az enyémet, az oldalamon.
-Nem ajánlanám. - ~Nagyszerű. Egy egyszerű ebédet akartam.~
Nem hagyok neki időt, két érzékeny pontján megütöm és csönd lesz. Addigra azonban látom, hogy a betérő Laritát is megtalálták és bár fegyvert fognak rá, nem akarják bántani. ~Túsz? Mire fel?~ addig jó, míg nem jönnek rá, hogy egy társuk hiányzik. De mit keresett hátul? A konyha és az iroda. Alaposak. A hányás íze még mindig bennem van, amit az adrenalin fémes íze lassan kezdhet felülírni.
Megfigyelem azokat, akik most tértek be, muszáj leszek telefont találni, de előbb…
Gyorsan berántom a még eszméletlen fegyverest, most már a nélkülit az egyik raktárszobába és rázárom az ajtót. Talán éppen annyi időm lesz, hogy elbújjak, mikor Laritával együtt ideérnek.
-Sajnálom, hogy látott minket, bár jött volna később vagy előbb. Addig is érezze itt jól magát.
Annyit látok, hogy az egyik raktárhelység felé veszik az irányt, éppen nem oda, ahová berángattam gyorsan a társukat, talán az lehetett. Igyekszem teljesen elrejtőzni.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Csüt. 19 Jún. - 22:42

Raoul & Larita

//Időben elhelyezve: az Evan MacTaggert-es játék előtt.//

Teljes nyugalomban fogyasztom a limonádémat és másodszor is lepattintom a pincért, amikor megjelennek az öltönyösök. Nos, elég nagy itt az egy főre jutó sarki, fekete-fehér madarak társasága, meg kell hagyni, ki se néztem volna a helyből. Egyelőre nem foglalkozom velük, nem hozzám jöttek, akkor minek izgassam magam rajtuk? Akkor kapom csak fel a fejem, amikor az egyik felordít valamit és az asztalra csap.
Nos, én szeretem az ingyen cirkuszt, így hát nagyon szívesen nézegetem a kialakuló jelenetet. Egészen addig poén is a dolog, amíg a fejem mellett el nem repül az egyiknek a cipője és ki nem csapódik az ablakon. Hogy mikor vette le azt a cipőt és főleg miért, az másodlagos azon a ponton, amikor elér a felháborodás. Elvégre mi lett volna, hogyha képen töröl a büdös kalucsnija? Mérgemben hányás mindentől megkülönböztethető ízét idézem a négy fickó szájába, s ha már így kiterjeszteni sikerült a képességemet, akkor mindenki érezheti ezt az ízt saját szájüregében. Nem éppen gusztusos dolog ez egy étteremben, tudom én, de pont nem az illemet csalja elő belőlem a düh. Hogy milyen emberek vannak! Ki hallott már olyat, hogy valaki cipőkkel dobálózik? Skandallum, kérem!
Nem kicsit megsértődnék, hogyha ártatlanságát vesztett nem-civilnek titulálna valaki gondolatban, s ezt hallanám is. Mivel viszont nincs más a cipőn kívül, amin felszívjam magam, így nem is teszek mást, mint próbálok újra a limonádém kortyolgatásába merülni, s míg az ízt nem tüntetem el senki szájából – a visszatérő Raoul is kap belőle jó eséllyel – a szememet sem veszem le a dulakodókról. Nem szeretnék áldozattá válni egy óvatlan pillanatban, de egyelőre ott még nem tartunk, hogy beszóljak nekik.

Tárgy: Larita és Raoul Csüt. 19 Jún. - 20:07

A sült kacsa felé tendál a képzeletem és a mennyei krémleves felé. Egész jókat készítenek itt, Aisha főztjével mégsem érhetnek fel sosem.
Szemem sarkából kiszúrom a betérőt. A menübe mélyedek, megszokott tevékenység. De azt nem mondanám, hogy nem nézem magamnak. Attól, hogy házas vagyok, még nem vak. Figyelem, ahogy végiglebeg, majd amikor mellém ér, elér a fahéj mennyei illata. Nem véletlen, hogy minden jöhet, ami fahéjas. Meg más is, de a fahéj és a chili alapvető.
A nyakkendőmön végigsimítok a kezemmel, hátradőlök.
Előétellel nem szórakozok, a leves is hamar megérkezik. Közben nem átallok többször a nő felé pillantani. Az illat és a látvány megfogott. Két öltönyös ember lép be, pontosabban négy. Kettő azonban nagyon rá van nőve a két, kissé testesebbre. Lopva, de ismét megnézem őket. Jelenségek, meg kell hagyni. Az egyik sarokba húzódnak be és elég ráérősek. Biztos ilyenek. A figyelmem visszaterelődik a nőre, ám vannak kitérők, amiket meg kell tennem.
Már kezet mosok éppen, amikor kintről furcsa hangok szűrődnek befelé. És nagyon ismerősek. Dulakodásé. Ennyit a pihenésről. Kinyitom az ajtót, és kisurranok rajta, előtte körbenézek. Ezek nem csak sima vitatkozások hangjai. Ha semmi nem tart vissza, vagy nem látok gyanúsat, egészen az éttermi részig haladok és igyekszem belesni, hogy felmérjem a terepet. Főként azért, mert nem hinném, hogy a betérő nő, aki megfogta a pillantásom, akár az ártatlan civil kategóriába tartozik, de ha mégis, akkor biztonságba kell helyezni.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Hétf. 16 Jún. - 18:27

Raoul & Larita

//Időben elhelyezve: az Evan MacTaggert-es játék előtt.//

Nem szeretek főzni, magamra sose kotyvasztok. Mivel én ismerem a képességemet, tudnám úgyis, hogy a jó íz, amit érzek, az csak játéka az érzékeknek, szóval nem csapom be magam. Ami nem megy, azt kérem senki ne erőltesse, s nekem a főzés az nagy mumus. Akkor van ünnepnap, hogyha nem csinálok kokszos förtelmet valami kajából, épp csak picit ég meg a sütőben vagy ég rá a főzőlapra kifutás után. A konyhát tehát nagy ívben elkerültem ma is, s inkább eljöttem ide, hogy bekapjak valamit.
Nem vittem túlzásba a kiöltözést, elvégre ez csak egy motel, s nem abból a puccos fajtából, amilyen éttermekbe mondjuk New Yorkban vagy Európában jártam a munkám miatt. Egyszerű, virágmintás farmert viselek, hozzá fehér szandált és szintén fehér ujjatlant. Hogy a vállaimat is takarja valami, így kerítettem egy mentaszín bolerót a szekrényből, belefűztem egy szintén menta övet a nadrágomba, s máris megfelelőnek tartottam az összképet ahhoz, hogy egy kis smink feldobását követően elinduljak.
Nem szeretek úgy elmenni valahová, hogy nem festem ki magam. A sminkelés nálam kimerül abban, hogy feldobok némi szemfestéket és pirosítót, semmi alapozó. De ezeket nem szoktam elhagyni. Így érzem jól magam, szóval nem másoknak, csak magamnak festegetek.
Az Inn éttermi részébe belépve azonnal kiszúrok magamnak egy asztalt, s elindulok felé. Utam közben elsétálok egy nyakkendős férfi – Raoul – asztala mellett, az úriember megérezheti az enyhén fahéjas beütésű parfümöm illatát. Kivételesen tényleg azt érzi, amit, nem foglalkozom azzal, hogy vadidegenek orrát becsapjam. Egyelőre legalábbis. Elvégre enni jöttem, nem játszani. Majd ha jóllaktam, akkor jöhet az is.
Miután leültem, rendelek magamnak egy hideg limonádét, most ahhoz van kedvem. S míg az italom megérkezik, belevetem magam az étlap tanulmányozásába. Ideje lenne eldöntenem, mire is van gusztusom.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Vas. 15 Jún. - 22:46

A közelben volt tennivalóm, mondhatom úgy is, hogy lezártam az egyik ügyet a sok közül. És pihenésre vágytam. Legalább egy órácska legyen az enyém, hogy kiszellőztetett fejjel ülhessek vissza a székbe az irodában.
Éppen ezért a kanyart a szálló felé vettem, annak is az éttermi irányába. A kocsi nem szolgálati, a jelvény és a fegyver igen. Ahogy belépek a napszemüveget zakóm felső zsebébe csúsztatom, majd a főpincér vezetésével az egyik legjobb kilátású helyre ülök.
Sosem tagadtam meg magamtól a jó ételeket, a jó borokat, de itt kifejezetten az almás-barackos fahéjas pitéért vagyok oda.
Meglepve nyitom ki az étlapot és rövid böngészés után a ház ajánlatára kérdezek rá. Kérek még gondolkodási időt, de addig is megrendelem az italt. Alkoholmenteset, mivel vezetek még ma pár kilométert.
Nagyon szeretném meglazítani a nyakkendőmet, de nem fogom megtenni. Belemélyedek a menübe, sok olyat találok, amit eddig még nem találtam, ám a régi, híres fogásaik benne vannak. Megkönnyebbülök, mégis csak lesz pite. Aishának is viszek haza és Claranak is, ebben már most biztos vagyok.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Szer. 9 Ápr. - 14:24

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Szomb. 22 Feb. - 14:38

Tényleg nem akar leesni, mert bele sem gondolok, hogy azt feltételezi a ráncigálásomból, hogy itt az alagsorban egymáséi leszünk. Ennyire nem szoktam belegondolni a vágyak mikéntjébe. Nagy ritkán nekem is megtetszik valaki, de az inkább plátói szokott lenni, nem pedig olyan, hogy most essünk egymásnak. De igen, ő valóban férfi, egy ártatlan mozdulatból is képes lehet szexre asszociálni. Külsőleg amúgy igen tetszetős ábrázata van, valamint semmit sem tudok az elméjében örökös harcot vívó személyiségekről, de az összkép, amit eddig láttam, nagyon is kellemes volt a csapongások ellenére is, de ennek köze nincsen a nemiséghez. Inkább mondom zihálva, hogy miről is van szó, miért hoztam őt ide le, majd felgyorsulnak az események. Szájon leszek kapva, Robin egyszerűen életre kel, és máris gyilkolni vágyik. Nem elutasító vagyok, nem is értem az egészet, és mire felfognám, az ő életét féltem, amikor elhúzódom, mégis, már késő. A tudatalattim által kreált halott szerelmemre igazán nem számíthatott itt, hiszen a lénynek nem kell utaznia, mozognia, ott tűnik fel, ahol csak akar, már önálló személyiséget él, az alapján, amilyennek a férfit megismertem, de még megpakoltam egy rakás bűntudattal, amit féltékenységként él meg.
Robin már szúr is, én pedig felsikoltok, ösztönösen teszem, pedig már tudom, hogy mire képes. Ő ural engem, és nem fordítva, nem tudok neki parancsolni. Egyre többen jelennek meg, de végül ki tudom magunkat szakítani az álomból, mert már annyira kétségbeesetten próbálkozom. Felemelem a fejemet az asztalról, és egy ideig szemezek a férfivel, nem is tudom, hogyan szólaljak meg, nyilvánvaló, hogy átérzi, hogy majdnem meghalt, de egy közönséges embernek ezt hogy magyarázzam el? Fogalmam sincsen róla, hogy ő is mutáns. Visszatér az úri modora, ami nekem meg kissé unalmas, de kedvem sincsen most magyarázkodni. Szabadkozva állok fel.
- Nem, kérem felejtse el, nem történt semmi. Semmi olyan, amit most meg tudnék magyarázni. Talán majd máskor. Sajnálom... – Csóválom meg a fejemet, és próbálok eltávolodni, szomorúan kérek tőle elnézést, legalábbis az arcom ezt sugallja. Gyorsan felsietek a szobámba, hogy lenyugodjak idegileg.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Pént. 31 Jan. - 16:54

//Farmer, majd Louis bőrében//

A lánynak nemigen akar leesni, hogy mit akarok. Pedig szerintem nagyon is egyértelmű. Tetszik nekem, ő meg leráncigált ide, az alagsorba. Egy épelméjű férfi sem gondolna bajra, csakis a nagyszerű élvezetekre. Én is így teszek, hiszen mégiscsak férfiból vagyok, ha engem kérdeznek, nem is akármilyenből, ennek pedig semmi köze a mutánsléthez. Anélkül is kivételes egyén vagyok, nem kell nekem szuper erő az ilyesmihez. Bár tény, hogy nem utolsó az sem. Saját önelégültségemtől fel sem tűnik a nőszemély furcsa viselkedése. Egyszerűen amikor ismét rám figyel, még meghallgatom hogy mit mond, majd elmosolyodom és megcsókolom. Nem tudom, hogy mit akar ezzel a manipulálós szöveggel. Lehet, hogy ő is egy mutáns lenne? Annál jobb, úgysem találkoztam még egy másikkal sem. Vagyis de, de az nem volt túl hosszútávú. Tudom, hogy vagyunk mi, meg vannak az emberek és az utóbbinak nem szabad tudni az elsőről. Ennyi elég is, felesleges tovább fárasztanom magam. A csók viszont nem azt váltja ki belőle, amit reméltem. Eléggé elutasító, ami azt illeti, pedig ha hagyná magát, bizton állíthatom, hogy nagyszerűen érezné magát.
Mielőtt véget vetnék csókunknak, valaki otromba módon közbeavatkozik. Nem is láttam, hogy van itt valaki. Keze vállamra kerül. Már éppen leráznám, hogy foglalkozzak tovább az előttem lévő szépséggel, mikor egyetlen mozdulattal maga felé fordít az illető. Ekkor éles fájdalom hasít belém. Fájdalmamban felüvöltök, de nem tart sokáig. Egy cowboy tűri a fájdalmat, bármekkora is legyen. A sikoltást viszont, mit fülem mellől hallok, jóval kevésbé. A támadás hatására azért mégiscsak térdre rogyom. Ekkor újabb alakok jelennek meg, miközben kezem vérző mellkasomra szorul. Ábrázatomra vad érzelmek kerülnek ki. Dühös vagyok, félek, ugyanakkor aggódom a hölgyike miatt, akit kötelességemnek érzem megvédeni. Kezemben ott is terem hamarosan egy pisztoly, akkor azonban vége mindennek.

Szemeimet kinyitom és értetlenül állok a dolgok előtt. Nem értem, hogy aludhattam el az asztalnál, főleg úgy, hogy társaságom is volt. Fejem azonnal felemelem és a kisasszonyra nézek, ő viszont azonnal szabadkozni kezd. Nem értem, hogy miért, mikor nekem kellene elnézést kérnem. Lehet, hogy amit álmomban mondott, az valóság? Minden esetre, vadabbik énem visszavonulót fújt, miután az olyannyira valóságos álomban leszúrták őt. Vagyis minket.
- Kérem! Kérem, maradjon! Elmondaná, hogy mégis mi volt ez az egész? Hogy lehet, hogy az álmomban Ön is ott volt, mikor még csak most ismertem meg?

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Vas. 26 Jan. - 8:54

Nem vagyok én az a tipikus lány, aki a macsókra bukik, ám azt már túlzottan megszoktam, hogy bókolnak nekem, és roppantul unom már. Oké, van egy külső adottságom, és általában kedves is vagyok szinte mindenkivel, de ez a kettő már pusztán elég ok, hogy valaki szerelmet valljon? Hol vannak a mélységek? Hol van az, amikor valakinek tényleg én tetszem, nem csak az általánosságok? Pedig nem szoktam senkit bátorítani, de ezek szerint ennyire kemény a világ, hogy ha én, mint aranyos lány, természetesen viselkedem, máris olyan, mintha egy angyali teremtmény lennék, aki ritka kincs. Fura! Láttam ugyan Louis viselkedésében eltéréseket, de nem gondoltam volna, hogy több személyiséggel állok szemben, én is szoktam szeszélyeskedni, igaz, nem ennyire. A mostani bárdolatlanabb alak számomra természetesen viselkedik, ezért szimpatikus, ha kérdezek valamit, biztosan az igazat fogja válaszolni, nem valami megcsavart, bókkal átitatott megoldással él. És amikor átzuhanunk az álomsíkra, pontosan olyan valaki kell mellém, akitől tudom, hogy mire számíthatok. Gyorsan elragadom őt a projekciók vizslató tekintete elől, és leszáguldok vele az alagsorba. Tapasztalatom szerint az nem szokott annyira kidolgozva lenni, hátha találunk valami kaput, amivel visszatérhetünk.
Lent megállít, és maga felé fordít, odanyomva a falnak, amitől finoman elmosolyodom, jó, ha valaki határozott, na de most mit akar? A közel hajolástól viszont már kényelmetlenül érzem magam, oldalt pillantok, hogy ne tartam vele a szemkontaktust. Az egyik kiszögelésben megpillantom Robint, ettől megriadok. Most kinek az álmában vagyunk? Egykori szerelmem árnyéka vadul figyel minket, túlságosan erősre teremtette őt a tudatalattim, így alig tudok a kérdésre figyelni.
- Tessék? – Dobom vissza immár meglehetősen zavartan, sürgősen ki kéne kecmeregnem ebből a helyzetből, mielőtt még késő lesz. – Nem, nem! Ez nem a valóság. Csak álmodunk. Álommanipuláló vagyok. – Darálom a szavakat, és buzgón remélem, hogy gyorsan felfogja, és tovább tudunk állni. A sanda mosolyra már végképp nem értem, hogy mit is akar, mert odahajol, és szájon csókol. A meglepetéstől teljesen lefagyok, nem nyílnak szét az ajkaim, sőt, nagyon is durvának vélem ezt a letámadást, ám mielőtt még bármit tehetnék, Robin hátulról odalép, és a semmiből egy kést elővarázsolva megpörgeti a férfit, és vagy tövig a bordái közé tolja a pengét. – Neeee! – Sikoltok fel, amire több pincér is odasereglik fentről, és a túlzott fenyegetéstől végre ki tudunk lépni az álomból. Felemelem a fejemet az asztalról, és látom, hogy ő is kinyitja a szemét.
- Igazán sajnálom, tudom, hogy furcsa így, talán jobb lenne, ha mennék.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Pént. 17 Jan. - 16:51

//Farmer bőrébe bújva//

Ha utánam akar jönni, hát jöjjön. Annál jobb, elvégre így láthatja, hogy mégis miket teszek meg érte. Talán még jobban be is jön neki az én stílusom, mint annak a pocsék ízlésű szürke egérnek a karattyolása. Őszintén szólva, igencsak idegesít. Többnyire mindig. Alig vannak jó megmozdulásai, sőt, jobban mondva, nincsenek is. Az az alak egy gyáva vénember, aki csak kerülgeti a nőket. Pedig azokat meg kell ám fogni! Ha nem így tennénk, egyik menne el a másik után, az meg nem túl tetszetős, már ha engem kérdeznek. Persze engem senki nem szokott kérdezni. Mindenki azt hiszi, hogy nem vagyok több egy modortalan kukánál, de nem így van. Én vagyok maga a herceg, pontosabban a hős vadnyugati cowboy, aki bevágtat szilaj paripáján, hogy megmentse a helyzetet és megszerezze a nőt! Csak az a másik két abnormális nem hajlandó ezt felfogni. Sokkal jobb lenne, ha egyedül lennék! Vagy ha csak Louissal kellene osztoznom. Ja, én vagyok Louis. Akkor... Ha csak azzal a lord és énköztem lévő átmenettel. Talán nem ártana az ő úriassága, hiszen néhány csaj pont azt szereti. A másik viszont már túlzás. Nem akarom őt látni! Nem és nem! Ami viszont elég furcsa, hogy sehol senki! Mintha egyszerre teljesült volna minden kívánságom. Ami pedig még jobb, hogy Haley magával húz. Ajkaim széles vigyorrá formálódnak, miközben szorgosan lépkedve haladok utána.
- Hová megyünk? - kérdem, miközben szívem egyre hevesebben ver az izgalomtól.
Lefelé. Lefelé vezet, ami két dolgot jelenthet. A félhomályba érve kezdem megunni a loholást, ezért megálljt parancsolok patáimnak, megragadva a nő karját és magamhoz rántva őt. Természetesen amint magam felé rántom, szét is tárom karjaim, hogy elkapjam, mielőtt még bármi baja lenne. Ezt követően egyszerűen a folyosó falához támasztom hátát, miközben stílusosan megtámaszkodom két oldalt mellette és közel hajolva szemeibe nézek.
- Mégis mi folyik itt? Abból, hogy lehozott ide, két dologra tudok gondolni. Egy: lehozott ide, hogy lassú kínok közt végezzen velem. Kettő: nem bír várni és le akar teperni, hogy általam a gyönyörök mezejére léphessen. Na jó, inkább három dolog, mert ezekből adódhat az is, hogy a kettő egyszerre. Ha választhatok, akkor a két utóbbiból kérném valamelyiket - mondom, most viszont elég komoly, mély hangon.
Az ezek után következő mondatokat igencsak furcsállom. Mégis mi az, hogy ez nem a valóság? Akkor mégis mi más lenne? Ne mondja már, hogy itt van előttem, szépséges képet elém tárva, erre nem is igaz. Ez hazugság, nem lehet ilyen! Ilyen nincs!
- Ezt egy módon deríthetjük ki - mondom aztán sejtelmesen elmosolyodva.
Na igen, a megoldás eszembe jutott. Én egy lángelme vagyok! Mielőtt még bármit is reagálhatna szavaimra, megcsókolom, amennyiben lehetőségem van rá. Ajkait mohón szándékozom falni, miközben egyre közeledek hozzá, hogy mellkasom és a fal közé "szoruljon".

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Szomb. 11 Jan. - 18:38

Kedvesen felnevetek, igazán figyelmes, hogy ennyi bókkal bombáz, pedig nem szolgáltam rá. Jól érzem magam a társaságában, ellenben én nem vagyok olyan romantikus személyiség, mint amilyennek ő mutatja magát. Fogalmam sincsen róla, hogy elméjében éppen vad harcok dúlnak, az pedig őszintén szólva fel sem tűnik, hogy ha változnak a külső gesztusai, ennyire nem vagyok figyelmes. Az úriember eddig igen kedves, előzékeny volt, és ezt továbbra is tartja. Legtöbbször nem vagyok egyedül, szeretek társaságba járni, legtöbbjük modern, laza gondolkozást testesít meg, így számomra szokatlan ez a tipusú lovagiasság. A fülem mögé tolok vissza egy önálló életre kelő tincset, olyan göndörül kunkorodnak, hogy ha időnként nem szaladok ki tükörbe nézni, meglehetősen torzonborz ábrázat kerekedhet ki belőle.
- Délidő? De sokáig aludtam... – Töprengek el rajta, az álmaimat kisértő démonok bizony most sokáig bent tartottak az antissi létsíkon. Amikor eltolja magától az asztalt, én is automatikusan megemelkedek.
- Áh dehogy Louis, én is megyek, van egy rossz érzésem, hogy merre tűnhettek. – Ettől függetlenül még nem kapom ujjaim közé a rubik kockát, de fontolgatom, hogy elővegyem. Ha már álmodunk, nehéz lesz megmagyaráznom az illetőnek, hogy mutáns vagyok. A finom pillantásról elfordítom a tekintetemet, igazából észre sem veszem, nem szokásom nagyon szemezgetni. Szimpatikus, ám semmi több. De amennyire bárdolt jellem, biztosan tudnék neki valami magányos barátnőmet ajánlani. Megyek tehát a nyomában, kint már egyre sötétebb az ég, a vihar hamarosan a nyakunkon van, érzékeny bőrömet el is éri egy jegesebb fuvallat, bizonyára egy kitárt ablak volt a ludas. Az előttem haladó fiatal férfi kissé szokatlant lép, és egyszerűen berúgja az ajtót. Kitáguló pupillákkal nyelek egy nagyot. Ez meg... mi a jó fene volt? Hova tűnt az úri modor? Szó szerint magához ragadja a kezdeményezést, és már le is üvölti a pincér haját. Kicsit közelebb lépek, és hátulról érintem meg a karját.
- Annyira azért nem rohadt jó, de köszi. – A pincér első körben még rémült a retorziótól, a tüzes effekt nem igazán hozta meg az önbizalmát, ahogyan kifelé van terelgetve. – Erre tényleg nincsen szükség. – Jegyzem meg a szokásosnál jóval nagyobbat vigyorogva. Nem tudom, hogy honnan ez a stílus, de valamiért... erőt sugároz. Haladok a nyomukban, hogy visszaérjünk, ám ekkor több pincér is mejelenik a lengőajtón át, és utánunk jönnek. Szemeik fenyegetően villognak.. Túlságosan ismerős. Projekciók lehetnek? Akkor már biztosan alszunk. De vajon kinek az álmában? Gondolok egyet, és megragadom Louis csuklóját.
- Jőjjön velem, kérem, most azonnal! – Remélem teljesíti a kérésemet, és le tudunk sietni az egyik alagsori lépcsőn. Lent félhomály uralkodik, csak bizonyos termekben ég világosság. Zihálni kezdek, utálom ezt az álomjárást, hogy ennyire váratlanul jön.
- Nem is tudom, hogy mondjam, de ez most nem a valóság.

//Louis: innentől kezdve álmodunk, és szerintem mivel a tudatalattid működik, csak egy személyiség lehet jelen, mégpedig gondolom most a Farmer, tehát a kövi hszedtől már csak őt írd bele, ha így jó^^//

Tárgy: Re: Inn On The Hudson *** Kedd 31 Dec. - 15:33

- Haley... - ízlelgeti Lordom a szót.
- Neve éppoly ékesen cseng ajkairól, mint amely pompával személye bír, kisasszony! - kezdi máris a bókok özönét bocsájtani a lányra. ~Fogd vissza magad!~ Jegyzem meg felé, csak úgy mellékesen. Általában hallgat rám. Elménkben kirajzolódó alakja csak meghajol felém, majd egyszerűen eltűnik. Remélem ez azt jelenti, hogy engedelmeskedik. Ha nem, úgy hát valahogy vissza kell szereznem az irányítást. Közben Farmert lerendeztem. Percekig tartó fogócska után végül sikerült egy nagyot fejére kólintanom. A visszakérdezés igencsak meglep. Nem csak engem, hanem a jelenleg személyemet megtestesítő egyént is. Szemöldökünk egy pillanatra felvonja, majd le is ereszti, lágy mosolyt öltve ábrázatunkra. Nem tudom, hogy most miért említem saját testem többségi tulajdonként, de ez most nem is lényeges. Elvégre az övé is, jelen pillanatban. És a még kába alaké is, legnagyobb sajnálatomra. Ha legalább egyel kevesebb lenne, de nem... Még jó, hogy nincs több.
- Nos, kisasszony, remélem nem haragszik meg rám, ha tudatom, hogy már jócskán túl vagyunk a délidőn is.
Szavaira csak bólintunk. A személyzet azonban tényleg késlekedik. Mi felállunk, egy elnézést kérést követően. A szalvétát az asztalra tesszük ölünkből, majd enyhén meghajolunk.
- Elnézést kisasszony! Ha megbocsát, kerítek valakit, ki kellőképp kiszolgálhatja önt! Igyekszem mihamarabb visszatérni! - mondjuk, miközben tekintetünket lélektükrein legeltetjük.
Bájos. Már már túlontúl bájos ahhoz, hogy "Júliámként" említhessem valaha is. De talán mégis... Ki tudja? Amennyiben el tudom előle titkolni a valót, talán még lehetne is esélyem. Vagy ha tényleg engem kedvelne meg, nem azt a 17. századi lordocskát, akivel jelenleg társalog. Lépteim megindítom, amennyiben úgy vélem, engedélyezi távozásom, korábbi indokommal. Fájó a válás, de meg kell tennem, hogy kedvében járhassak eme kegynek. Mire azonban a konyha ajtajához érek, mintha földrengés rázta volna fel egész elmém. Minden összedől, s én a romok alatt találom magam, mellettem egy nem várt ismerőssel. ~Hehe! Hülyék, csak nem hittétek, hogy ennyivel végem?~ Erre igazán nem számítottam. Hogy ilyen könnyen átvegye az irányítást? A romok alatt vagyunk, ő viszont előttünk áll. Csak köp egyet oldalra, majd szélesen elvigyorodik az a kalapos bunkó. ~Ne nézz így rám, keresek én pincért annak a szépségnek!~ Szólal meg, továbbra is vigyorogva. Hogy esne rá valami... nehéz.
A konyha ajtaja előtt megáll. Kezeink zsebre vágja, majd lábbal löki be a lengőajtót. Lassú, határozott léptekkel lép be. Ennek a baromnak mániája, hogy westerneset játszik. Szúrós szemmel tekint körbe odabent, mígnem kiszúr egy éppen magát etető pincért. Azonnal odalépked és megragadja ingét mellkasa előtt, hogy közelebb húzza magunkhoz.
- Hé, te... Neked az lenne a dolgod, hogy a kintieket szolgáld ki étellel! Kint van egy rohadtul jó csaj... Takarodj ki hozzá és kérdezd meg tőle, hogy mit óhajt, vagy megsütlek azon a tűzhelyen, világos? - kérdi színtelen hangunkon.
Kissé ijesztő ez az egész. Belőle tényleg kinézem, hogy kinyírja ezt a fickót. Vagy legalábbis, hogy rostonsültet csinál belőle.
- Úgyis steak-et van ehetnékem. Mi lenne, ha belőled készülne? Nekem úgyis mindegy, amíg jó véres - vigyorodik el, jobban mondva: vigyorodunk el.
Hogy ösztönözze is a megrémült pincért, fejét a tűz felé nyomja, majd taszajt rajta egyet az ajtó felé. Araszolva ki is mennek mindketten. Farmer kiegyenesedik, vagyis a szokásosnál kevésbé görnyedt a tartása. Hatalmas vigyorát eltünteti, majd terelgeti a pincért az asztal felé. Amikor odaérünk, a lányra emeli tekintetünk. Én ismét képes lennék elrévedni abban a szempárban, de ő nem. Ő csak elvigyorodik.
- Kérjen amit csak akar! Az italt azt mondta az úr, hogy a ház állja, bocsánatkérés gyanánt, amiért megváratták - mondja egyszerűen, megszorítva a pincér vállát, jelezve, hogy bólogasson.
Ezt követően levágja magát a székre, hátát az ablaknak vetve, míg karjával az asztalra támaszkodik.
- Bocs, hogy az előbb idézetekkel bombáztam! Megártott a könyv - fintorodik el az átkozott.

Tárgy: Re: Inn On The Hudson ***

» Jaya B. Hudson