Tyronne Phoenix Smoke

Userinfó: Főkarakter

Név: Tyronne Phoenix Smoke
Mutáns név: Világjáró
Születési dátum: Albuquerque, New Mexiko, 1964 február 4.
Besorolás: Független
Képességek: A karakter képes megbontani a fizika törvényeit, mint pl: gravitáció. És/vagy szürreális világot tud teremteni ezáltal. Jelenleg azonban, mivel sérült lelkű fazon, és mondhatni megrekedt a gyerekkorában, csak mesebeli elemekkel tud élni. Olyanokkal, amiket a Tom és Jerry-ben, Looney Tunes-ban és hasonlókban láthattunk - falra festett alagúton átszalad a gyalogkakukk. Egyedül ő képes kiélvezni külön kis világának adottságait, habár néha hiba csúszik az egyenletbe és elveszti uralmát valamilyen érzelmi behatásra. A használat idejéhez és komplikáltságához mérten bírja kontroll alatt tartani. Minden világteremtést követően minimum félnapos pihenőre van szüksége - kivéve, ha azt alvással teszi. Csak látókörén belül tudja megteremteni a világát, és bonyolultságától függ, hogy meddig.
Képességének kiteljesedése: Sajátos világának szinte minden szegletét ismeri, de ha leomlik benne az a "fal", ami meggátolja fejlődését, képes lesz másokat is, akár több embert egyszerre, bevezetni a világába. El tudja majd hagyni a mesei elemeket, húzásokat, kiszélesítve tárházát és komolyabban, (akár erőszakosabb célokra) használhatja erejét. Esetleg átvezetheti magát új világokba, hosszabb időre, komplikáltabb struktúrával megalkotva.
Aktiválódás: 8 éves korában.
Osztályozás: Béta mutáns

Jellem: Kétségkívül kreatív, szívós, a jég hátán is megél. Kedves, odaadó, de minden vágya, hogy beilleszkedjen valahová, így ha kell nemtörődöm, vagy éppen egy pimasz, akasztani való csibész. Kaméleonként próbál működni, egybeolvadni környezetével, meg akar felelni az embereknek. Elvesztette önmagát, amihez a "fal" segítette hozzá. Mélyen bezárta minden haragját, sérelmeit, amiket gyerekként elszenvedett, ezzel egy üres álomvilágba ringatva magát. Ki tudja miként változna meg az élete, jelleme, ha leomlana a fal?... Valamint még szégyenlős, és nem meri bevallani, hogy a sok éves kószálás alatt lassan elfelejtett írni-olvasni. A mának él, és napról-napra. Nincsenek tervei a jövőjére nézve.

Külső: Ruházata szakadt, általában kölcsöncuccokban, turkált ruhákban jár, tekintve, hogy egy jó ideje már hajléktalanként tengeti mindennapjait. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ápolatlan, hogy hagyja magát teljesen elzülleni. Próbálja egészségesen és frissen tartani magát, amennyire ez lehetséges. Félvér, tejeskávé bőrén rikítanak igéző, kék szemei. Szelíd mosolya van, ami az összképet gyermeki ártatlansággal ruházza fel, a borosta ellenére is. Tartása, tekintete, vonásai sugallják mind belső értékeit, mind a fájdalmait, megpróbáltatásait.

Előtörténet: Albuquerque egy napsütötte, népes város. Nem éppen kicsiny, de az ottani emberek pletykásak, mindenről tudnak, és eléggé beszűkült látókörük van. Szinte visszasírják a rabszolgaságot. Emberek, már 1960-as éveket tapossuk! De mit számít az... Az USA déli államai ugyanolyan elmaradottak, mint 100 éve. Visszafogottabban, de tombol a rasszizmus, négereket lincselnek meg, ok nélkül úgy bánnak velük, min a kutyákkal - ha nem rosszabbul. Még meg se születtem, az életem már megírta a saját történetét. Kezdjük ott, hogy a szüleim abban a percben "rontották el", hogy egymásba szerettek. Felkavarja történetük a fél várost, ugyanis míg édesanyám egy viszonylag tehetős amerikai, fehér férfi lánya, édesapám fekete. Ki az aki hozzámenne egy feketéhez?! És én, mint szerelmük fattya, boldoguljak az élettel. Na persze...
Csoda, hogy napvilágot láttam, nem kevés ellenzőm akadt. Ahogy szépen felcseperedtem, lassan kezdtem meglátni a világ romlottságát. Igazán kicsi voltam még, talán ötéves. A fehér gyerekek nem játszottak velem, mert "mocskos nigger" voltam - hogy tőlük idézzek, jobban mondva a szüleiktől - a fekete srácok pedig nem bíztak bennem, anyám családfáját tekintve. Tehát itt vagyok én, legalább egy barát után ácsingózó kisfiú, aki senkinek se kell a környéken. Szívszorongató látvány volt a szüleim számára. Egyedüli mentsváram néhány képregény, mesekönyv volt, igaz, akkor még csak a képekért nézegettem őket. Illetve a televízió! A sok színes mese, a Tapsihapsi, Cucumalac... Egyetlen menedékem volt a kegyetlen világ elől néhány bolondos dallam. Mást se kaptam, csak megvető pillantásokat az utcán, aztán hazaérve hallgathattam anya és apa szűnni nem akaró veszekedéseit, illetve tűrhettem apám húgának molesztálását. Ohh, hogy erről még nem meséltem? Régebben nem igazán tudtam mi történik körülöttem, egy gyermek képtelen feldolgozni, vagy egyáltalán megérteni miért taperolja a nagynénje olyan helyeken, ahol még anyucinak se szokása. Mikor elmondtam, hogy Annie mit csinál velem, kétkedve meredtek rám, majd szembesítették. Mindent tagadott. Túl élénk a fantáziám, azt mondta...
Pár évvel később, mondhatni még mindig semmi se változott. Egyedül voltam, a TV-n csüggtem, Annie rajtam, a szüleim meg egyre távolabb sodródtak egymástól, egyfajta bizonyítékot adva, hogy a fehér és a fekete nem illik össze. És ekkor aktiválódott a képességem is. Felrobbantottam a szülinapi tortámat. Minden csokikrémes lett, semmi komolyabb nem történt, de ez volt az utolsó csepp a poharamban. Nem hittem el, hogy van még valami bennem, ami megkülönböztet a többiektől, amivel kitűnök. Lassan burkolóztam magamba, az elején az erőmet se voltam hajlandó használni, kísérletezni vele, de később rájöttem, hogy olyan világot tárhat elém, amilyenről mindig is álmodoztam. Ahol semmi se igazi, maradandó. De ahhoz még inkább el kellett vesztenem önmagamat, hogy pótolni tudjam lényemet valami mással.
16 éves koromig tűrtem meg az otthonomat. Valószínűleg öngyilkos, vagy elmebeteg iskolai lövöldöző lettem volna akkorra, ha nem vagyok mutáns. Szerencsére így csak fogtam vajmi kevés pénzemet, cuccomat és északnak indultam. Eleinte nem vettek fel, meg nem állnának egy negronak - még '70 után se! Úgyhogy több cipőm elkopott, mire felvilágosultabb államokat értem el. Egyre több önzetlen tett részese lehettem, és lassan visszanyertem az emberekbe vetett hitem. Ettől azonban nem lett új otthonom, New York utcáin maradtam. Mikor, melyik részén.
Immáron 21 éves fejjel se fejlődtem tovább. Az utcán élek, lopok, ha már nincs pénzem kajára, fiktív világot teremtek magamnak. Tény, hogy valahol eltörött bennem valami, amit talán meg lehetne ragasztani, de nem kívánok újra szembesülni velük. El akarom felejteni a vitákat, a kitaszítottságot, azt hogy rendszeresen elgyepáltak a suliban, Anniet... Mindet befalaztam koponyám leghátsó, legsötétebb zugába, azon gondolkozva, hogy vajon az a történet, hogy fog végződni most, hogy elszabadultam szülővárosomból.