Annie Collins - Aura

Userinfó: Főkarakter

Név: Annie Collins
Mutáns név: Aura
Születési dátum: 1965. október 20., New York
Besorolás: Diák
Képességek:
Elsődleges
Kialakulás: 8 éves kor
Osztályozás: Béta
Kinézet
Erőtér
Annie képes arra, hogy a környezete energiáinak segítségével egy erőteret húzzon fel maga és/vagy társai köré.
Jelenleg: Annie képes maga köré olyan erőteret teremteni, amely megvédi az ütésektől, kisebb tárgyak rázuhanásától stb., valamint gyengébb elemi erőktől ( kisebb lángokat, gyenge áramot elnyeli a pajzs ) Nem tudja teljesen kontrollálni az erejét, inkább a félelem és az ijedtség megjelenéséhez tudja kapcsolni. Hatótávolsága egyenlőre csak saját magára terjed. Továbbá képes egyenlőre csupán 1 ember elszigetelésére a pajzsával.
Később: Képessége tovább erősödik, így már képes olyan erős pajzsot kreálni ami megvédi a tűztől, az elektromosságtól, az ütésektől és már kb. 500-800 kg-ot is elbír. Már jobban kontrollálja erejét, ám még van, mikor nem saját akaratából jelenik meg a pajzs - ha például nagyon megijed -. Az erőtér hatótávja is nő, már kb. 5-10 x 5-10 méteres pajzsot is létre tud hozni. Immár képes 2-3 ember elszigetelésére külön - külön és együtt is.
Még később: Annie pajzsa már olyan erős lesz, hogy szinte bármitől megvédi. Természetesen ekkor sem bír el 1- 1,5 tonnánál többet a pajzs. Teljesen ura képességének, a pajzs erősségével és méretével úgy játszadozik ahogy szeretne. ( A maximum egy nagyobb családi ház területe, ám ilyen esetben nagyon kell koncentrálnia, senki nem zavarhatja meg. ) Ekkor már több ember elszigetelésére is képes ( max. 10 ) külön - külön és együtt is, értelemszerűen ha együtt akkor a terület  kapacitása ugyanaz, mintha saját magát venné körül pajzzsal., és teljesen irányítja az erőszinteket is ( pl. egyik "fogoly"nál erősebb a pajzs, mint a másiknál )
Jellem: Annie egy szerény, erőteljesen visszahúzódó lány volt mindig is, aki nem szerette, ha dicsérik. Kevés barátja volt és van, nehezen oldódik fel társaságban. Azonban ha valamilyen társaságban elemében érzi magát, akkor előtör a vicces, poénos énje aki állandóan nevet és mindenkivel őszinte. Könnyen meg lehet bántani és az önbizalma sincs az egekben. Másokat sosem bántana, a gyengébbeket előszeretettel védi meg és oltalmazza. A külső alapján való ítélés nem az ő asztala, ám jópár emberre negatívan néz jellemük miatt. Nagy állatbarát, főleg a kutyákat szereti. A szerelemmel úgy van, hogy az valami nagyon ijesztő dolog. Párszor már érezte magát az érzést, de mindig megfutamodott előle és megriadt, így még sosem volt párkapcsolata és nagyon fél is tőle, bár tudja, hogy egyszer annak is el kell jönnie az idejének.  Jellemére nagy hatással van, hogy nem az igazi szülei nevelték.
Imád olvasni és rajzolni/festeni valamint minden egyéb kreatív dologért oda-vissza van. A "kuckós" helyiségeket szereti, amelyek kissé szűkösebbek, például sokszor gondolt arra kiskorában, hogy egy kis faházikóban fog élni ha felnő. Szereti az édességet, főleg a sütiket de a csokit sem veti meg.
Azzal, hogy ő egy "mutáns" teljesen ki van békülve, egyáltalán nem zavarja a másság és nem tartja torz dolognak, bár sokszor idegennek érzi magát a normális emberek közt, talán ez miatt az örök titok miatt is ilyen visszahúzódó.

Külső: Hosszú, ápolt hullámos fekete haját általában kiengedve hordja. Ruházata egyszerű és nem hivalkodó, nem szereti a túl sokat mutató ruhadarabokat. A sminkeléssel is óvatosan bánik, az olyan lányokat akik órákat képesek a készülődéssel tölteni bohócnak találja, akik csak azért élnek, hogy a fiúkat szórakoztassák. Ő egyáltalán nem ez a típus, a reggeli készülődése maximum fél óra. Kedvenc ruhái kékek, szürkék vagy feketék, tehát nem az az élénk szín - kedvelő.

Előtörténet:
Egy nagy csattanás. Hallottam. Egy erős ütés. Éreztem. De az ütés nem csak fizikailag bántott, hanem ismét meggyalázta a lelkemet is. A nevelőnő.. akkor megint bántott, mert a többiek azt mondták, én loptam el a tintát, hogy rajzolhassak, pedig nem így volt. De mégis megtalálták az én ágyamon. Biztos voltam benne, hogy a többi gyerek volt a dolog mögött akik vigyorogva nézték ahogy elvörösödve, egy ütésnyommal az arcomon a sírás szélén álltam. Már a könnyektől  homályosabban láttam ahogy a dohos függönyt odébb rántja a szél és az apró porszemcsék a levegőbe reppennek.  Nem akartam sírni... Meg akartam mutatni nekik, hogy erős vagyok és bátor, de valahogy nem ment. El akartam szaladni, de tudtam, hogy hiábavaló, akkor még nagyobb büntetést kapok.
- Ezen felül kisasszony, a sarokba fog térdelni és holnaptól hasztalanságát örökre eltöröljük, ugyanis maga fogja kitakarítani az egész udvart - nem csak hogy holnap, de ezentúl mindig, amíg valakinek nem kell a maga kis problémáival, amit kötve hiszek. - hangzott el az ítélet. Sosem szerettem a nevelőnőt, mindig utálatosan viselkedett velem. Nem értettem, hogy miért, de így volt. Akárhányszor valami történt az árvaházban annak mindig és kivétel nélkül én voltam az oka. Szóval, a " tinta lopásom" utáni naptól el is kezdődött a haszontalanságom eltörlése, és az udvaron kellett takarítanom. A többi árva - főleg az idősebbek - gúnyoltak és szándékosan szemeteltek az udvaron, hogy még több dolgom legyen. Egyetlen barátom sem volt akinek sírhattam volna esténként a vállán és elmondhattam volna, hogy ez már túl sok, gyötör engem. Azok voltak a legszörnyűbb éveim... Ekkor már tudtam a képességemről, ami még 8 éves koromban aktiválódott először, amikor valaki megdobott egy kővel és ijedtemben megjelent az a pajzs. Nagyon meglepődtem rajta  és senkinek nem szóltam róla, bár sokszor éreztem, hogy legszívesebben felhúznám azt a pajzsot magam köré és elbújnék a világ elől fájdalmamban.
Teltek, múltak az évek ugyanúgy a szörnyűségekkel az életemben, amikor egy borongós, esős napon magához hívott az igazgatónő. Nagyon izgultam, arra gondoltam, hogy megint valamit hazudtak rólam, ezért kezeimet tördelve, remegve indultam fel a második emeletre. Amikor kopogás után lenyomtam a kilincset a tenyerem olyan izzadt volt, hogy elsőre nem is sikerült benyitnom, mert lecsúsztak az ujjaim a kilincsről. Benyitottam. Az őszhajú, kedves igazgatónő szokás szerint a direktori székben ült, ám most két oldalán egy férfi és egy nő, valamint egy kislány állt. Az a kislány nem rég érkezett oda az árvaházba, emlékeztem rá, hogy láttam már őt, a mellettünk lévő szobába rakták.
- Állj Cynthia mellé, kedvesem - intett felém az igazgatónő. Ő mindig megértő volt velem és kedvesen szólt hozzám bármit is fogott rám az az undok nevelő. A szavai szinte simogatták a lelkemet. Odaálltam a szőke, erősen göndör hajú lány mellé. Bőre hófehér volt, hideg kék szemei azonban jóságot tükröztek valahol mélyen.
- Akkor ezt a kettőt elvisszük - addig nem is figyeltem a két felnőttre, akik a másik oldalon álltak. Elvisznek? Megörültem. Úgy gondoltam, hogy végre abbamaradhatnak a szenvedéseim. Néhány papírt aláírtak és el is indultunk " haza ". Út közben mutatkoztunk be egymásnak, és Cynthiát nagyon megkedveltem. Az első években nem is volt semmi baj új otthonomban és megszerettem a mindig kedves Alicet és a támogató új apukámat. Iskolába jártam, lett egy-két barátom és a szőke, göndörhajú lányt húgomnak fogadtam és a legjobb barátom lett. Ám egyik este Robert - " apu " - csak későn ért haza és erősen ütötte az ajtót.
Nagyon féltem, azt gondoltam valami baj történt vele. Mikor Alice - " anyu " - sietve kinyitotta az ajtót, egy szörnyeteget láttam. Kezében sör volt, és úgy szédelgett, mint aki most szállt le egy hatalmas óriáskerékről. Szemeiben láttam a kegyetlenséget lépteiben pedig az agressziót. Rettegtem. Alice- ra emelte a kezét és lesújtott. A nevelőanyám azonnal elájult az erős ütéstől és a földre zuhant. A nagy koppanásra Cynthia is felébredt és az előtérbe sietett, ahol voltunk hárman. Robert teljesen meg volt őrülve és felénk közeledett. Szemében kéjjel felemelte Cynthiát mellőlem és elkezdte puszilgatni. Nem értettem az egészet - így visszagondolva, talán meg is nyugodtam kicsit, hogy nem bántja. Bevitte a saját szobájukba, én pedig aggódva próbáltam meg lefogni azt a kezét, amelyben nem az én fogadott húgomat tartotta , az akkor még csak 8 éves Cynthiát. Ám ez nem volt valami jó ötlet, elrántotta kezét és megütött. Nekiestem a falnak és erős fájdalmat éreztem a fejemen. Kicsit szédelegtem és vérzett a fejem. Hallottam Cynthia sikolyait a szobából. Nem tudtam mitévő legyek, teljesen lesokkolódtam. Valami ösztön szerű késztetett arra, hogy benyissak a szobába. Láttam, ahogy Robert befogta Cynthia száját, hogy ne sikongasson. Dühös lettem.
- ELÉG! - kiáltottam és hirtelen ugyanaz a pajzs-szerű valami jelent meg Cynthia körül és hátrataszította nevelőapánkat. Mellettem az éjjeliszekrényen egy váza volt és kihasználva a szörnyeteg meglepettségét felé hajítottam. Nem akartam bántani, valami más vezérelt, valami ösztönös és tudat alatti. A burok lassan eltűnt Cynti körül, én pedig felkaptam és kirohantam vele az utcára.. Másra nem emlékszem arról az éjszakáról. A következő amit tudok, hogy egy kórházban ébredtem. Bármerre néztem a hófehér szobában, mellettem szenvedő betegek voltak. Sejtettem, hogy hogy kerültem ide. Nemsokára egy nővérke jött be a szobába, és megkérdezte hogy vagyok, és hogy kérek -e valamit. Nagy szükségem volt a kedvességére azok után ami történt, teljesen zavarodott voltam és káosz uralkodott bennem. Megtudtam, hogy csak pár nap múlva engednek haza. Haza? Dehát milyen haza? Nekem nem is volt otthonom és azt sem tudtam, hogy hová tűnt Cynthia. Megkérdeztem a nővérkét, de ő csak annyit mondott, hogy jó helyre került... Nyugtalan voltam nagyon és el akartam menni. A nővér azt is mondta, hogy van két látogatóm, akik be is jöttek a szobába. Két férfi volt az, akik azt mondták, hogy tudják rólam, hogy mire vagyok képes és szeretnének nekem új családot adni. Nekem azonban elegem volt az új családokból, ezért megkértem őket, hogy jöjjenek vissza később, had gondolkozzam. Aznap éjjel nem tudtam aludni, annyi gondolat gyötört. Bár nehezen és félve , de végül eldöntöttem, hogy szimpatikus a két férfi és egy próbát megér , ha már tudják, hogy "mire vagyok képes". Elgondolkoztattak. Mire lehetek én képes? Aki magát sem tudja megvédeni, haszontalan és gyenge. Aki azt sem tudja, mi történt azokkal az emberekkel, akiket a legjobban szeretett, aki mindentől és mindenkitől fél. Azonban elhatároztam magam. Nem akartam azzal foglalkozni, hogy miért tette ezt az én "apám" velünk, nem akartam azzal foglalkozni, hogy hányan aláztak meg, és végképp nem akartam tudni, hogy még hányszor fognak a jövőben. Le kellett zárnom mindent, és egy új fejezetet nyitnom az életemben. Ha nem nyitottam volna, talán újra egy árvaházba kerültem volna később pedig az utcára. Muszáj volt bíznom.Ez a mondat azóta is a tudatomba van vésve. Mire vagyok képes. Talán képes vagyok a képességemnek hála embereket menteni és megismerni önmagam - legalábbis ők ezt mondták. Bár féltem, éreztem, hogy igazuk van. Soha senki nem fogja tudni kitörölni ezt a szent mondatot a fejemből. Mert én Aura vagyok, a mutáns, és segíteni fogok az elesetteknek, akik már nem éreznek reményt - nem fogom hagyni, hogy más is gyötörve legyen ahogy én  voltam, és a reményteleneknek új reménysugárt fogok nyújtani - pont ahogy az X-men nyújtott nekem egy lehetőséget az újrakezdésre. Ám ehhez előbb le kell győznöm a félelmeimet és a démonokat, akik kísértenek - egy új korszak fogja kezdetét venni.