Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Tárgy: Körkilátó (a Tetőkertből nyílik) Szomb. 24 Aug. - 15:23
First topic message reminder :
A kupola körül elhelyezkedő kb. 1-1,5 méter szélességű fapallós sáv. A Tetőkertből közelíthető meg, az ottani ajtón lehet kilépni rá. Rácsos vastag vas korlát öleli körbe, meggátolva az esetleges imbolygás következtében történő leesést. Innen be lehet látni az egész birtokot és tiszta időben egész messze még a távoli város magasabb tornyai is beláthatóak. 2-3 méterenként vékonyka falapok nyúlnak ki a kupola oldalából, melyek lényegében padként szolgálnak, ha nem csak körbesétálni, hanem ücsörögni is szeretnél itt, miközben pl. végignézed a napfelkeltét, vagy a napnyugtát.
- Nem olvastam ilyesmiket, csak hallottam róla.– Válaszolom, és tökéletesen tudatlannak érzem magam. A képességemről is csak a két különös tanár beszélt először, miszerint mások is vannak, nem egyedül birtokolom az adományt. Ők így nevezték. Csüngve minden szaván, úgy hallgatom őt. Én sem tudom, hogy engem hogyan is lehetne nevezni, mert a valláshoz nem sok közöm van, nem azért teszek bármit is, mert Isten úgy akarja, hanem mert engedelmes gyerek vagyok. Mindig is az voltam. - Milyen tortáról beszélsz Gabriel? – Nézek rá nagyon nagy értetlen szemekkel, lehet, hogy ez valami hasonlat, vagy valakinek születésnapja van? Milyen más tortáról lehet szó? Szeretem a süteményeket, de nem mondom magamat kifejezetten édes szájúnak. Ha más meg akarja enni a tortámat, egyék csak, nem halok bele. Most a bibliáról beszél, ebből már egy fokkal többet értek, de mi az a Minas Tirit? Olyan idegenül cseng a neve, de igyekszen nem rákérdezni erre is, mert még kiderül, hogy fogalmam sincsen a Gyűrűk uráról, amit csak láthatlan irányítom imád oly nagyon. - Nem a világvége, szó sincsen róla. – Rebegem kedves mosollyal, lágyan megérintve a karját, mintha ezzel akarnám jobb belátásra téríteni. – A mami mindig azt mondta, hogy ennek a fenenagy demokráciának semmi értelme, mert így sok az oktalan ember, aki nem tudja, mit cselekszik. Ezért kellene helyettük egyvalaki, aki dönt. Valaki, egy bölcs ember. Nem magát nevezte így, de sokszor úgy véltem, van valaki, akiben ezt látta meg. Nem apuci, hanem egy számomra is ismeretlen valaki. Fura, nem? Most a hátamat vetem a korlátnak, tollas szárnyaim szétterülnek rajta, ahogyan a fiatal férfivel beszélgetek, láthatja a szárnyak belső, bonyolult mintázatát is, amelyek a fehérrel ellentétben némi arany motívumot is tartalmaznak. - Én így érzem, a kedvességet illik meghálálni. – Hevesen bólogatok, amikor belemegy az ajánlatomba, és már azt tervezgetem, hogyan is fogom megvalósítani. A két furcsa tanár a saját bankszámlámra elkülönített nekem pénzt, amit a szüleimtől vasaltak be, máig sem tudom, hogyan. - Nagyon szívesen, de nem kell nekem akkora konyha. Csak megkérem őket, hogy az egyik sütőt használhassam, aztán fel is szolgálom neked. Ha jó így. Hozhatsz plusz egy főt, úgy tudom így illik vacsorát tálalni. Mondjuk egy barátodat, kedvesedet, rád van bízva. – Bólintok kedves pillantással, aranyszőke tincseimbe belekap közben a szél, jó magasan vagyunk. A kérdésen elgondolkozom, ezen sosem gondolkoztam, de nagyon is az volt az érzésem, hogy talán attól akartak megóvni a szüleim, hogy túl sokat tudjak meg... magamról? Mindegy, ez most nem foglalkoztat. Ellenben a felvetése... - De jóóó... Még soha senkivel nem tudtam kiélvezni. Gyere! – Most először, ebben az egy dologban bátornak mutatkozom, ahogyan felpattanok a korlátra, és választ sem várva bukórepülésben vetem le magam, a szárnyaimat szét sem nyitok, csak bemutatom az említett zuhanást!
-Nos igen - mondom, aztán megvonom a vállam - úgy értem, a legtöbb képességet fantasy, és Sci-fi írók neveztek el, úgy, hogy a többségnek fogalma sem volt róla, hogy tényleg léteznek, de jobb híján ezeket használjuk. Telepátia, Pirokinézis, teleportáció, bibliamorfózis...oké, bevallom, a te képességedre nem tudok tudományosnak hangzó nevet, de a többségre van. Kicsit azért furcsa ez a lány. Önzőség? Miért lenne az, és miért pont tőlem kérdez ilyesmiket? Azt hiszem lehet nem ártana megkérdezni valamelyik nagyfiút, mielőtt még hülyeséget mondok szegénynek. -Nem irányíthatod, mit érzel, csak, hogy hogyan cselekszel. Mindenki be akarja falni az egész tortát, de ha meg is tesszük, és másoknak nem hagyunk, na az az önzőség. Ha pedig csak repülni szeretnél, itt nyugodtan megteheted. New York utcáin biztosan veszélyes lenne, de itt senkit sem zavar, és téged sem fognak zavarni, szóval ha szárnyalnál, ne fogd vissza magad. És akkor rátérünk a bibliára, meg a vallásra. Na, helyben vagyunk. Komolyan, majdnem biztos, hogy a hüvelygombában relevánsabb a véleményem, mint ebben a témában...bááár, a mai naptól fogva elmondhatom, hogy találkoztam egy igazi angyallal, akire nem csak elfogultságból mondtam ezt, szóval ki tudja... -Valójában, a bibliát sokféleképpen lehet értelmezni, és a jelenések könyve sem feltétlenül a világvégéről szól. Bevallom, sosem figyeltem oda igazán, de rémlik, mintha az lenne a csattanó, hogy épül egy ilyen Minas-Thirit-re hajazó Jeruzsálem ahol mindenki boldog, a rosszak pedig nem érhetik el őket, ez pedig bizonyos értelemben erre a sulira is érthető. Aztán sóhajtok, és megengedek magamnak egy fanyar mosolyt. tényleg a mennyországhoz hasonlítottam volna? El tudom képzelni, hogy egyeseknek tényleg ezt jelentheti, az otthoni állapotokhoz képest. -Ennyire azért nem idilli itt a helyzet, de tény, hogy egész jó hely, és egészen hasonlít a tündérmesékből egy kastélyra minimum. Aztán hirtelen már főzni is akar rám. Mi a szösz. Meglepetten pislogok rá, de azért megjegyzem, hogy szeret mosogatni. Ó igen...ez még jól fog jönni a jövőben. -Nem igazán tartozol nekem hálával semmiért de...mindig kíváncsi voltam, milyen íze lehet a borjúsültnek, szóval nem mondok rá nemet. Viszont, ezt inkább a konyhásokkal beszéld majd meg. És lehet jobb, ha felkészülsz, hogy nagyban kell csinálnod, ha itt valaminek jó illata van, az oda tudja vonzani az egész sulit, az pedig rengeteg éhes szájat jelent. És rengeteg mosogatást is persze... Aztán rámosolygok, ahogy felém fordul. Hirtelen nem tudom, mit mondjak neki. Véletlenül tudom dióhéjban, honnan jött, és miért akarták óvni de...tényleg csak dióhéjban. Mondjuk, az is épp elég. -Különlegesek vagyunk, te pedig törékenynek is tűnsz, ki ne akarna óvni téged? Viszont, burokban élni nagyon unalmas szóval...megmutatod nekem, milyen az, ha szárnyalsz? Nem igérem emg, hogy lépést tudok veled tartani,d e ha gondolod, megpróbálhatom.
Ha csak ezen múlik, én belekürtölöm a nagyvilágba, hogy Gabriel milyen segítőkész. Biztosan másokkal is ilyen, tehát nem biztos, hogy szükség van a hírverésemre, ha ilyen pozicióban van itt, már másoknak is bizonyára feltűnt, mennyire közösségközpontú. - Teleportációnak hívják? – Kérdezem végighúzva ujjaimat az ajkamon, olyan nyelvtörőnek tűnik ez a szó, olyan, mintha egy tálat akarnánk tele rakni porral. Furcsa. A szárnyaim most jóleső módon élvezik a nagyfényt, amelyet korábban alig kaphattak mg, de az, hogy időnként hozzáér a fiatal férfi, különös érzéssel tölt el, mintha minimum az arcomat simogatná, annyira érdekes. Nem nevezném intimnek, hiszen még sosem volt senkim, nem ismerem az ilyen jellegű kapcsolatok titkát, de akkor is más, mintha a kezemet, vagy a vállamat érintené meg. Van talán bennük valami olyan receptor, amely közvetlen az érzésekre gyakorol befolyást. Zavarba nem jövök, és nem is húzodom el, ha neki jól esik, érjen hozzá, amenyit csak akar. - Zuhanni? Azt én is szoktam. Direkt! Fenséges érzés, végre van egy kis kockázat az életemben, mert egyébként semmi nem történik. Üljek a szobámban, és majd a szüleim döntenek a sorsom felől. Tudom, ez a természetes, de vágytam valami másra. Önzőség, ugye? – Kérdezem érdeklődő éllel a hangomban. Finoman beletúrok a tincseimbe, hogy megigazítsam őket, itt fent a szél elkezdi összegubancolni őket, hogy a szemem előtt már folyamatosan félre kell söpörnöm. - Engem is angyalnak neveznek, és otthon rengeteg kereszt, vallási jelkép van, de én nem tudok ezzel... azonosulni. A mamim pedig hiába idéz annyi a zsoltárokból, észrevettem, hogy mindig a jelenések könyvét bújja, ami tipikusan sötét dolgokat sugall. Néha pedig annyira... zsarnoki, de tudom én, hogy csak jót akar... – Rázom meg a fejemet, biztosan engedetlennek tűnők most Gabriel szemében. Megszorítja a kezemet, én pedig hálásan pillantok fel rá, nem is ismer, mégis annyira megértő, pedig nem is tudom, hogy mivel szolgáltam rá. Most érkeztem csupán, azt sem tudom, hogy kinek hogyan segítsek, mert csak ez lehet a sorsom, hogy másokért éljek, ő pedig máris a bátorításáról biztosít. Fordítva kéne! - Én imádok mosogatni! Otthon mindent én csináltam, amíg mami pihent. Bevásárolni nem engedett, azt ő tette, de azon felül mindent. Tudok készíteni például borjúsültet kemencében, különleges sajttal, és sonkával megtölve. Csinálhatok neked Gabriel? Hálából a kedvességedért! Elmosogatok utána, igérem! - A szárnyimra tett megjegyzésén szendén mosolyogva bólintok. - Tudok, és szeretek is, de nekem azt nem nagyon szabad. Az volt az érzésem, hogy nagyon óvni akartak valamitől, hogy mindig maradjak közel. Sosem értettem, hogy miért. – Fordulok most már vele szemben. Tekintetemből gyermeki ártatlanság árad, pedig külsőleg már lassan nagykorú vagyok, sosem tapasztaltam meg azt, hogy ha tisztában lehetek a saját értékeimmel. Mások szépnek, lenyűgözőnek mondanak, sosem értettem, hogy miért érték a külsőség. Csak az számít, amit teszünk.
Vidáman biccentek felé a kissé megkésett köszönése után. Mondtam valamit nevelő célzattal egy diáknak, Charles igazán büszke lehetne rám! Kár, hogy ezt nem látta senki. Tipikus... -Ó, hogy a teleportációra célzol? - Kérdem játékosan, némi büszkeséggel,a miért sikerült megnevettetni őt. Mondjuk, neki is engem. Sosem gondoltam volna, hogy ennyire tud csiklandozni egy szárny...más kérdés, hogy gyerekkoromban azt mondták, meg kell halni ahhoz, hogy találkozhass egy angyallal. Meg azt is, hogy a képregények csak mesék. Van bármi, amiben apámnak igaza volt? -Nos, azt nem tudom megtanítani sajnos, de ne bánd, repülni úgyis sokkal poénabb. Mármint, gondolom, én csak zuhanni szoktam. annak is megvan a bája de...elég ijesztő. Aztán próbálom az eszembe vésni. Lily. Na jó, ez annyira nem nehéz. Ha Tatjana neve megy, akkor minden más női névvel sem lenne szabad, hogy problémám legyen, nem igaz? Mondjuk először mindig i-vel írtam le azt is szóval... -Akkor Lily. Az pedig, hogy honnan ered...nem feltétlenül van jelentősége. Én például egy angyal után kaptam a nevem...pedig sosem jártam a menyben, sőt, még Izraelben sem. És annyira jó gyerek sem voltam... Arra, hogy nem ismerte az igazi szüleit, nem reagálok semmit. Nagyon gyengéden szorítom meg csak a kezét, épp, hogy csak érezze, nem akarom összeroppantani szegényt. Aztán lehet, hogy nem olyan törékeny, mint amilyennek látszik, de esküszöm, első látásra az embernek kedve lenne betakargatni, és forró csokival itatni. Szegény lány...néha ledöbbent mekkora mázlim volt a saját szüleimmel, akik mindössze csak elviselhetetlenek... -Lovagias én? Na, ez új. Minden esetre, köszönöm, de nem tudok róla, hogy nagyon sürgősen segítségre volna szükségünk. Úgy értem, mosogatni mindenki utál, és felmosni is... - teszem hozzá incselkedve - de ezt ne vedd komolyan. Az első pár hónapban az is elég kihívás, hogy kiismerje magát itt az ember. Szerintem egyenlőre inkább ezzel foglalkozz, a suli nyűgjeivel ráérsz foglalkozni később is. Sokkal később. Amúgy nem tudom megállni, és időnként lopva lesandítok a szárnyaira. Nem tehetek róla, imádom őket, olyan kis...khmmm... -Tudsz velük repülni amúgy?
Nem értem magam szépnek, hiszen alig van összehasonítási alapom, nem ismerek szinte senkit. Volt, hogy meglátogatott valaki, aki nem is hozzám, hanem a szüleimhez jött, és mindenki szájtátott, amikor meglátott, pedig a szárnyaimat sosem mutathattam meg, így csak furcsálkodtam a pillantásokon. Nem hasonlítok se a mamira, se apura, de akkor vajon kitől örököltem ezeket a szőke tincseket? A hatalmas kék szemeket? A porcelán-baba fehér bőrt? A gyönyörű épület szinte csalogató, elvárja, hogy körülnézzek, én pedig alig várom, hogy társaságom akadjon, kívánságom gyorsan teljesül. Talán megzavartam az idegent valamivel, de annyira lenyűgöz a varázslatával, hogy észreveszem, mennyire tapintatlan vagyok. - Akkor szia! – Felelem vidáman, van a mozdulatomban valami kislányosan kapkodó, nem is tudok mit kezdeni a helyzettel, szinte indiánszökdeléssel suhanok mellé, ahogyan a korláton áthajolok, szemernyi tériszonyom sincsen. Magasabbról is repültem már, és még sosem történt bajom. Az első pillanatokban nem is értem, hogy mit magyaráz, hát őszintén szólva nem is a repülőről beszéltem, hanem arról a furcsa dologról, hogy hol itt van, hol ott, de lehet, hogy szándékosan viccelődik, nagyon is tisztában van furcsa kis kérdésemmel. Egy pillanatig csak bámulok rá, aztán csengő nevetésben török ki, finoman meglegyintve az arcát, holott talán ezt nem kéne, nem vagyok tisztában az érintés egyéb jelentéstartalmával. - Nem, nem erre gondoltam. Hajtogatni én is tudok. – Fojtom el a nevetést egy szelíd mosolyban, észre sem vettem, hogy a szárnyam hozzáért, még annyira nem tudom kezelni az új légkört, csak amikor csiklandozni nem kezdi őt a tollazat. Amikor ő hozzáér, akkor megakad a lélegzetem, ehhez viszont tényleg nem szoktam hozzá. A mozdulat csak egy pillanatig tart, aztán mintha mi sem történt volna, folytatom, mintha meg sem akadtam volna. - Olyasmi. Lily is jó lesz, ha úgy egyszerűbb neked. Nem szokványos, én sem értem, honnan ered, nem ismertem az igazi szüleimet. – Elfogadom a kézfogását, de nem rázom meg, csak fogom, és nézek rá bután. Még soha senki nem nyújtott kezet, biztosan valami különös üdvözlés. Végigsimítok az ujjain, talán így kéne. Amikor végül megrázta, vagy bármit más tett vele, akkor engedem csak el. - Igazán lovagias fogadtatás, de inkább én érzem megtiszteltetésnek, hogy itt lehetek. Mivel hálálhatom meg? Mit tudok itt segíteni? – Hárítom el a felajánlást, és ismét elnézek a távolba, olyan jó lenne repülni, de az új ismerős társasága minden felhőnél többet ér. Rákönyökölök a párkányra, macskamód homorítok, így kirajzolódik, hogy mennyire vékony vagyok. Nem kórosan, de egy szem felesleg nincsen rajtam. Oldalt tekintek, hogy ő vajon odatámaszkodik-e mellém, így mégis egyszerűbb beszélgetni.
Ahogy elszórakozom, meghallom, hogy valaki finom léptekkel közeledik felém. Kíváncsian sandítok hátra, és egy ismeretlen arccal találom szembe magam. Liliane...így hívják a lányt, és pont olyan helyes arca van, mint amilyennek körülírták, ráadásul a szemei olyan ritkán gyönyörű kéket, amik már önmagukban is indokolnák, hogy ide járjon. Na igen, azt hiszem megint jobban oda kell majd figyelnem, hogy senki se "tévedjen el" a második emeleten a fiúk közül. -Hát...kezdhetnéd egy Sziával - mondom, kedvesen mosolyogva, egyáltalán nem korholón. Aztán pedig megvonom a vállam. -Egyébként, örülök, hogy tettszik, de annyira nem nagy dolog. Egy kis kézügyességgel, és némi gyakorlással neked is menne. Ha akarod, egyszer megmutatom, hogyan kell ilyet hajtogatni. Ha jól eltalálod az éleket, irtó messzire tud repülni. És ezzel el is dobom a repcsit, ahogy mellém ér. Szárnyai csiklandozzák az oldalam, én pedig fel is kuncogok tőle egy pillanatra. De aztán picit arrébb lépek, kezemmel pedig óvatosan tolom el a szárnyat, nehogy a ruhámba akadjon, vagy ilyesmi. -Te biztosan az új lány vagy, Leliana, ha nem tévedek? Ne haragudj, ha rosszul ejtem, női nevekben nem vagyok jó...Minden esetre, üdv az iskolában. A kezem nyújtom felé, és továbbra is mosolygok rá. Amikor hallottam, hogy egy angyalkával bővül a csapat, nem számítottam rá, hogy tényleg ilyen aranyos lesz. -Az én nevem Gabriel, ha valami gond van a suliban, többek közt hozzám is fordulhatsz bármikor, ha itt találsz.
Csak pénteken érkeztem, így tökéletesen nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Otthon még a szabad levegőre sem mehettem ki őrizet nélkül, és amikor repülni tanultam, a mamim egy nagy nyakörvet rakott rám, csakis elővigyázatosságból, nehogy valami bajon essem a levegőben. Úgy éreztem magam ilyenkor, mint egy eregethető papírsárkány. Nem is értettem olyankor, amikor túl magasra próbáltam emelkedni, miért kiabált velem a mami olyan hisztérikusan. Tudom én, hogy csak jót akart nekem, de hát ha vannak szárnyaim, miért ne próbálkozzak? Mindkét szülőm olyan nagyon szigorú, sosem mosolyognak, pedig én úgy szeretem őket. Mindig csak arról van szó, hogy mit nem tehetek. Én engedelmes lányuk vagyok, miért is szállnék velük szembe? A két fiatal férfi különös dolgokat mondott, a mami pedig nem is ellenkezett. Végre akkor másokat is megismerhetek! Akik olyanok mint én? Nem, az alacsonyabb azt mondtam, hogy nagyon is páratlan vagyok, de én nem érzem azt, hogy az valami fenomenálisan nagy dolog lenne, amire büszkének kell lennem. Mások biztosan szuperül használják már az összes tudásukat, nekem még éjjeli lámpa sem kellett, annyira nem tudtam befolyásolni ezt a furcsa fényt. Még a pizsama alá is le kellett kötöznöm a szárnyaimat, mert volt rá példa, hogy a plafonon ébredtem. Vagy éppen amikor álmomban kirepültem az ablaküvegen át, és rengeteg üvegszilánkkal a bőrömben ébredtem fel. Amit akkor kaptam, nem tettem zsebre, egy hétig még enni sem kaptam, csakis vizet. De nem, mamiéknak volt igazuk, én vagyok az engedetlen, remélem ide majd eljönnek meglátogatni, mert már most furcsamód hiányoznak, sosem voltam tőlük távol ennyi ideig. Igazából mindig figyelt rám valaki, csak egy-egy óra volt, amíg magam lehettem, bekulcsolt ajtó mögött. Kilépek a kilátóhoz, és nagyot nyújtozom. Repülni még nem merek, de olyan jó ilyen magasból körülnézhetek. Éppen eltolom az üvegajtót, amikor a semmiből megjelenik egy fiatal férfi, és bár tudom, hogy most már minden furcsaságra fel kell készülnöm, szó szerint leesik az állam. Nem is nyitom ki az üveget, csak hozzátapasztom a tenyeremet, és figyelem a mutatványt. Amit látni érdemes rajtam, az egy fehér ujjatlan felső, amiből kilátszanak éppenhogy a szárnyaim. Hihetetlen, milyen jó érzés, hogy nem kell lekötöznöm őket. Szürke, virágos térdnadrág, sportcipő. Szőke hajam szinte kislányosan világos, hatalmas szemeim teljesen el vannak kerekedve az ámulattól, ahogy végre mégis ki tudok lépni a külső részre. - Nem is tudom, mit kell mondani ilyenkor, bocsánat a zavarásért, de ez elképesztő. – Áfonyakék pillantásommal lesandítok a bokorra, amelyből vissszapukkant a legutolsó körben, finom kis ujjaimmal rámarkolok a korlátra, ahogyan ellépek a férfi mellett, aki érezheti, hogy amolyan édes babasampon illat árad belőlem, a szárnyaim pedig hófehér tollakban végződnek. Nem szoktam meg, hogy kint vannak, ezért véletlenül a férfi derekán húzom végig őket.
A mai nap egyike azoknak, amelyeket csak unalmasként szoktam osztályozni, és pár hónapja még mit nem adtam volna egy unalmas napért! Azért annyira nem rossz a helyzet most sem, végül is, egy ilyen békés időszaknak most is megvan minden előnye, ami eddig is, például ma nem küldtek el semmilen egzotikus, emberevő állatkákkal teli országba, lőttek rám, vagy csak simán bízták rám, hogy felügyeljem a tűzgolyókkal dobálózó kamaszokat, hogy megcsinálják-e a matekleckéjüket. És persze a vonat sem gázolt el majdnem, illetve nem hallucináltam, hogy a bőrömből kinövő tüskék tépnek szét. Talán furcsa, hogy ez az utolsó gondolat az, ami mosolyt csal az arcomra, de ezen a helyen aki nem fura legalább egy kicsit, az nem tudott beilleszkedni. Amúgy most, hogy nincs semmi dolgom, és mindenki elfoglalt rajtam kívül, a korlátnak dőlve bambulok előre a semmibe, miközben gyártom az első vadászbombázómat, A4-es papírból. Még néhány simítás, és már kész is az ég új királya, amit egyetlen kézmozdulattal vetek be, és aztán csak figyelem, ahogy elszáll az iskola kertje felett a távolba. Aztán ahogy orra az egyik bokorba fúródik, kámforrá válok, két másodperccel később pedig megjelenek a korlát mögött újra, és megint eldobom a repülőmet. Ezt még megismétlem jó párszor. Lehet nem olyan könnyed, és egyszerű, mint ahogy Angela tenné a telekinézissel...vagy Tatjana a képzeletbeli repülővel, de még mindig jobb, mint legyalogolni érte állandóan.
- Köszi! Majd idővel jobb lesz ez, ebben biztos vagyok, csak most túl sokat ittam, hogy csak úgy napirendre tudjak térni e felett hirtelen. - vagy az is lehet, hogy túl keveset, de ebben már nem vagyok egészen biztos. Most valahogy túlságosan is józannak érzem magam ahhoz, hogy el tudjam dönteni, mit is kezdjek ezzel az egész új helyzettel. Lehet, hogy majd idővel menni fog, sőt ebben biztos vagyok, csak még össze kell raknom, hogy ketten vannak, vagyis van... Na jó ebbe már nem akarok belebonyolódni, főleg hogy őszintén szólva állatira kezd rám törni az álmosság. Kezdek kidőlni és ez abból is nagyon jól látszik, ahogy csúszik le a fejem Lisa vállán. Már az se nagyon jut el hozzám, amit ezek után mond arról, hogy mennyire ismerem, vagy épp mennyire nem. Jelenleg fogalmam sincs, hogy mi is az igazság, csak az ágyam az ami után már nagyon erősen sóvárgok. Hosszú volt a nap, túl sok minden történt, eláztam szó szerint és a kellő mennyiségű alkoholnak hála is, szóval azt hiszem ennyi voltam. Arra is alig eszmélek fel, hogy felnyalábol, csak úgy nagyjából annyira, hogy félálomban, vagy inkább félkómásan átkaroljam a nyakát és a mellkasára ejtsem a fejem. Ennél sokkal több erőm most nincs és nem is lenne, ha nagyon erőltetném magam akkor sem. Innentől már minden teljes homályban zajlik, szépen indulunk meg tovább, és fel sem eszmélek a beszélgetésre, vagy arra, hogy ajtók nyitódnak és csukódnak. Jó eséllyel most még az se tűnne fel, ha valaki a fejem mellett sütne el egy pisztolyt. Az viszont tuti biztos, hogy reggel majd jön az a jól megszokott rémes fejfájás, és persze azon kívül még az is, hogy rájöhetek, hogy pontosan mi is történt ma, már amennyire emlékezni fogok az egészből. Bár azt hiszem lesznek maradandó emlékek, és azokra tuti, hogy választ fogok majd követelni. De most elhelyezkedem az ágyban, amikor végre oda kerülök. Egészen bevackolom magam, nem is nagyon van annál többre szükség, mint hogy a cipőm legalább lekerüljön rólam. Jó eséllyel ezek után amúgy se értékelném, ha valamelyik szobatársam felvázolná, hogy Lisa segített átöltözni, hiszen ő... nem teljesen Lisa. Nem számít! Alvás, álomtalan, hiszen eléggé ki vagyok ütve ahhoz, hogy az agyam bármiféle funkcionalitással bírjon még.
- Kapsz időt amennyi szükséges. Nekem se egyből sikerült feldolgozni, pedig engem közelebbről érint. - Nevetem el magam, majd érzem, hogy lassan egymásba csúszunk Jillel. Ezek szerint majdnem annyira kiütöttem magam, mint őt, vagy engem külön megviselt, hogy piálás közben még alakot is váltottam egynél többször. Hiába, a képességem megerőltető ittasan. Látszólag a vártnál is jobban ment a dolog. Erwantól nem zárkózott el teljesen, és még meg is akart ismerni. Jó, nem most, hanem fokozatosan és idővel. Ezzel nekem sincs semmi bajom. Hisz lesz még miről beszélgetnünk. De azt sem most. Most fel kéne kapnom és le kéne vinnem, mert megázunk és megfázunk. Vajon a szobatársai mit szólnának ahhoz, hogy takarodó után egy részeg fiú hozza haza? Nem, jobb lesz, ha olyan arcot látnak, akit ismernek. Hisz még Jill sem ismeri Erwant. Pedig abban az alakban vettek fel az iskolába. - Meglepődnél, ha tudnád, hogy már most is mennyire ismered. Pontosabban ismersz. Hisz annyira nem is térek el olyankor. - Na az egy érdekes beszélgetés lesz. Arra az időre minden alkoholt el kell majd zárnunk. Hisz könnyen detox lesz a vége, ha megpróbáljuk ital segítségével feldolgozni. - Na gyere te kis álomszuszék. - Kihámozom magam Jill alól és megpróbálom ölbe kapni. Érdekes módon könnyebb, mint amire számítottam. Vagy a magas lányok vannak olyan erősek, mint a magas fiúk, főleg, ha napi három-négy órát kosaraznak, mert unatkoznak. Nem, Jillt nem fogom ziccerből bezsákolni az ágyába. Úgy vigyázok rá, mint a tollpihére, hisz szeretem. Hogy legjobb barátnőmként vagy máshogy, most túl részeg vagyok eldönteni. Karjaim közt a terhemmel indulok a tető ajtaja felé és miután átverekedtem rajta magam - ilyenkor sajnálom csak, hogy nincs valami négy kezű alakom - a szobák felé veszem az irányt. - Hé, hahó! - Rugdalom a lábammal az ajtót egész addig, míg az egyik szobatárs elő nem kerül. - Nyissátok már ki! Melyik az ágya? - Cipelem be az ajtón a kisbabaként szunyókáló barátnőmet. - Kicsit buliztunk. Az a zár ott lent... Nos, nem mi voltunk. - Blöffölök. Valahogy Jill bejutott takarodó után, tehát valahol valami szokás szerint felrobbant. Bárhogy is történt, nem mi voltunk.
Na igen, nem úgy terveztem a mai kijózanodást, hogy egy bazi nagy sokkal jutalmaznak meg csak mert... hát nem is tudom, hogy miért. Jó lenne, ha ezt az egészet el tudnám felejteni, de erre nagyjából semmi esélyt sem látok. Biztosan menni fog majd idővel, hogy napirendre térjek a történtek felett, csak őszintén szólva most még nehéz, főleg úgy, hogy lassan már tényleg le akarnak ragadni a pilláim és még abban sem vagyok biztos, hogy képes leszek majd eljutni az ágyamig. - Értem, vagyis nem, de... tényleg nagyon igyekszem, hogy megértsem ezt az egészet. És hidd le menni fog majd idővel, elfogadom és megnyugszom, csak most még eléggé sokkolt. - így azért egyszerűbb, hogy megint a jól megszokott Lisa barátnőm ül mellettem. Nincs gondom ezzel a másik pasassal, vagyis vele, csak ahhoz egy fokkal józanabbnak kéne lennem, hogy belekezdjek abba, hogy mondjuk meg próbálom őt is megismerni, mert azért a jelleme eléggé más lehet. Az viszont biztos, hogy nagyon nehéz lehetett neki ezt gyerekként feldolgozni. Nem lettem volna a helyében az tuti. - Azért tényleg nehéz lehetett neked így... - most már újra bátrabban ülök közelebb és ölelem át a vállát. Akkor is egyszerűbb így egyelőre nekem. - Tudod én szívesen megismerem őt is, csak egy fokkal józanabb állapotomban azt hiszem. - teszem még hozzá. Így van, beszélgetek én Erwannal, bár még abban sem vagyok biztos, hogy hogyan mondjam ki, hogy van ő, meg... ő... Igyekszem tényleg baromira koncentrálni, de valahogy a fejem mégis a vállára kerül, amíg beszél, és ez annyira már nem a nagy figyelem jele. De túl nehéz már a buksim, és egyszerűen úgy érzem jó lenne átteleportálni az ágyamba. - Ühüm... értem, szóval vagy, vagy... világos. - nem, már tök sötét van odakint, nincs világos, én pedig már csukott szemmel beszélek és jó eséllyel a következő szavaira már nem fogok válaszolni, csak nagyjából arra eszmélhet fel, hogy a fejem kissé előre bicsaklik a mellkasára, hiszen eddig a vállán volt. Baromi sokat ittam és a nagy megterhelést is eddig bírta az agyam, tovább már nem. Lehet, hogy fel tud ébreszteni egy kis pofozgatással, de mondjuk az azt hiszem nem lesz jó ötlet, hogy vizes ruhában aludjak egy jót a teraszon. Nem halnék bele azért gondolom, egyszerűen csak kapnék egy kellemes megfázást, vagy inkább egy kellemetlent.
Szegény Jill. Sajnálom rendesen. Hazaesik részegen, álmos, fáradt, szakad az eső, erre a legjobb barátnője ilyennel áll elő. Jó, nem vagyok egy Mystique, de azért az én képességem is sokkoló tud lenni. Főleg, ha valaki először szembesül vele. Nem tudom mi játszódik le a fejében, de a szerelemről többször eltöprengtem én is. Ha egyszer rám talál, akkor mindegy milyen nemű lesz az illető, akkor az stabil lesz. Nem fog elmúlni alakváltástól. És megcsalni sem fogom. Amíg viszont nincs senki az életemben, addig nem mindegy, hogy kivel fekszem le vagy kit viszek ágyba? Legalább változatosabb, mint más elmondhatná magáról. - Először igen. Ezért is csak neked mondtam el eddig. Vagyunk barátnők annyira, hogy ezt fel tudd dolgozni. - Közben vissza alakulok Lisává. Jill jobban megbirkózik vele, ha olyannal beszél, akit ismer. Erwan még új srác a számára, hiába mondta, hogy jó pasi vagyok. - Szerinted egy nyolc éves hogy dolgozza fel, hogy hol van pisilője hol nincs? Még a mellem sem indult növekedésnek, honnan tudhattam volna, hogy lány vagy fiú vagyok? Van valami a gatyában majd nincs, majd megint van. És az elején hangulatfüggő volt. Pozitív érzelmek Erwan, negatív érzelmek, bánat, ingerültség, harag, csalódás, amikor vagy ütök vagy sírok az mind Lisa. Az eltérő személyiség, lustaság, szorgalom, ilyesmi, az nem amiatt van, mert két személyiségem van, hanem mert más a hormonszintem. Ez az egész biokémia. Legalábbis Xavier szerint. - Egy árva kukkot sem érzek abból amit elmondtam, de nagyjából összefoglalva elmondtam azt amit a nagy beszélgetés során kiderítettünk a képességemről. Mintha felolvasnék egy újságcikket. Attól még nem értem amiről beszélek. - Ha úgy vesszük, akkor biszexuális vagyok. És nem, mielőtt feltennéd a kérdést, nem fogok két emberrel járni, eggyel Erwanként, eggyel pedig Lisaként. Nekem sincs két esélyem szerelemre egy időben. Ha egy nem mutánsba szeretek bele, akkor egész életemben titkolnom kell, hogy Erwan menstruál, meg ilyenek. Hisz még egy mutáns is nehezen kezeli! Látnád milyen arcot vágsz. Egy személy vagyok, csak más a hormonháztartásom és megszoktam úgy viselkedni, ahogy a testemhez illik. Szeretem a magassarkút és a miniszoknyát, de fiúként soha fel nem venném. Bár Szőke hajhoz és kék szemekhez jól áll a férfi ing és a lazán kötött nyakkendő.
Naná, hogy elég rendesen ki vagyok, miért is ne lennék? Fel kell dolgoznom, hogy a legjobb barátnőm valójában nem is nő... vagy legalábbis nem mindig az, bár komolyan érdekelne, hogy hogy akkor mi is eredetileg, vagy ha mindkettőnek érzi magát, akkor ez nem is számít igazán? Nekem akkor is fura ez, nincs gondom feltétlenül azokkal, akik nem a saját nemükhöz vonzódnak, de azért az, amikor valakinek két totál eltérő külseje is van e mellé... Hát kelleni fog egy kis idő, amíg ezt sikerül feldolgozni, és ebben jelenleg a legnagyobb segítség az ital, bár most még az se tompítja eléggé az agyam, vagy már túl tompa és már nem érzem, hogy bármi is változik? A fene se tudja. Jó lenne, ha legalább ő tudna valamit, ha szolgálna pár válasszal, és egy kicsit közelebb kerülhetnék a megoldásokhoz, bár egyelőre erre még nem sok esélyt látok. Talán majd pár perc, óra... nap elteltével? - Oké ez jogos, de ezen mindenki kiakadna nem? - Legalábbis én nem tudom elképzelni, hogy ne így lenne. Ha kiderül a legjobb barátnődről, hogy igazából pasi, vagyis még ő sem teljesen biztos magában. Jó, hogy nagyon sok a kérdésem és akkor még finoman fogalmaztam, zúdítok rá mindent, ami csak eszembe jut. Fel sem merül bennem, hogy esetleg nem tudja eleve a válaszokat és még most kell valahogy megrágnia, hogy mit is mondjon. Az viszont tuti, hogy belőlem nem kell kettő, nem értékelném, ha megjelennék még egy példányban, szóval ez végképp rossz vicc. Amit pedig válaszol igazán próbálom felfogni, bár nem megy túl könnyen. Ráncolom is a homlokom és tény, hogy legszívesebben eldőlnék már és bevágnám a szunyát, de most nem lehet ezt csak úgy félbe szakítani. - Értem, azt hiszem legalábbis, de nem mondhatod, hogy ez nem fura. Vagyis... neked már lehet hogy nem, ha éveid voltak, hogy valahogy feldolgozd, de nekem akkor is az. Fogalmam sincs, hogy most hogy nézzek rád... rátok... mit tudom én! - már komolyan ez is nehéz, hogy megfogalmazzam, hogy mi is van. Most akkor, ha egyik alakjában beszélek vele, akkor a másik alakját ne emlegessem, vegyem úgy, mint két személyt? Vagy nem, mert ő is azt mondja, hogy ő így egy... vagy kettő. Túl bonyolult ez így nekem egyelőre még! - De akkor tudom is én, ha te beleszeretnél valakibe, attól még Lisa időnként ugyanúgy elmenne bulizni és pasikkal bújna ágyba? Ez téged nem zavar, hogy végül is te bújsz pasikkal ágyba? - ráncolom a homlokomat újra, ahogy próbálom megfogalmazni legalább valamelyest, hogy mit is akarok. És mi van, ha Lisa szeret bele valakibe, vagy ha ő is? Akkor ez olyan, mint valami kibúvó a megcsalásra? Mintha neki lényegében két opciója lenne eleve, és még csak nem is köthetne bele senki, mert két énje van végeredményében? Azért ez nem igazán fair. A következő eszmefuttatás viszont komolyan még jobban összezavar. - Ez valami... rémes komolyan! Mármint bocs, csak... érted. Elég nehéz felfogni, vagy csak napirendre térni felette, pedig nagyon igyekszem. Most akkor úgy kezeljelek, mint egy személy, vagy mint kettő... vajon holnapra rájövök, hogy mi legyen? - és nem tudom visszafogni az ásítást, pedig igyekszem. Baromira kezd elnyomni a pia, nem tehetek róla és most felfogni minden infot kicsit sok. Őszintén szólva leginkább leszédülnék innen, vagy csak hátradőlnék és aludnék. Az lenne legegyszerűbb azt hiszem. Ezt az egészet meg holnap átgondolom, na nem mintha az mindent megoldana.
Jill szemmel láthatóan kiborul. Kicsit sem lep meg a dolog, végül is teljesen várható reakció, épp ezért nem mondtam még el senkinek, hogy mi is az ábra valójában. Hogy valójában mi az ábra, arról nekem sincs semmi fogalmam. Túl rég történt az első átváltozásom és túl nagy sokk ért ahhoz, hogy emlékezhessek mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Na ebben a kontextusban sem gondoltam még végig. Itt ülök a tojásaimon, a tyúk meg valahova elpárolgott. - Akkor legyen a zár és a kilincs, de most tényleg nem ez a fontos. - Adok helyt békülékeny hangot megütve. Bármennyire is próbálom megnyugtatni, érzem, hogy nehéz szülés lesz. Majdnem elalszom, be vagyok piálva, hülyeségeket zagyválok össze és a rossz végén ragadtam meg a dolgokat. És ebből kell kihoznom valami értelmeset. Mikor jelenleg én sem vagyok az értelem valami hű de nagy mintapéldánya. Nekem szegezett olyan kérdéseket, amiket még soha nem gondoltam végig és most kell válaszokat találnom, mert kérdeztek tőlem valamit. Kezdem a könnyebbekkel. - Mert amint elmondtam kiakadtál. - Vonom meg a vállam. Legalább túl vagyunk az első sokkon. Azért látszik, hogy mindkettőnknél máshol veri ki a biztosítékot a dolog. Engem eddig soha nem zavart, hogy hol tököm van, hol pedig melleim. - Ebben egyetértünk. És milyen jó, hogy ez az egy megvan. - Ütök meg békülékeny hangnemet. Mert akkor most összevesztünk vagy mi van? Hidegen elhúzódott tőlem. Jó, egy vadidegen pasival nyilván nem fog ölelkezni, de ez nem vadidegen fiú, hanem én. Akit így Jill még soha életében nem látott. Nekem is kezd sok lenni a dolog, vagy inkább sokk? - Lisa és Erwan ugyanannak a személynek a két oldala. Nyilván nem hívhatom magam Erwannak, amikor melleket növesztek. Mind a kettő szép név és mindkét formámban jól érzem magam. És nem pasi vagyok, aki lánnyá alakul és nem lány vagyok aki fiúvá, úgy érzem, hogy fiú is vagyok meg lány is, egyszerre. Hisz az emlékek az enyémet, a két test is és a gondolatok is. Nem vagyok skizofrén, csak épp összetettebb, mint mások. Nem zakkanok bele, megtanultam feldolgozni az eltérő benyomásokat. Szeretek magamról többesszámban beszélni, mert ketten vagyok, bármilyen fura is. - Na ezzel aztán végképp összekuszáltam a dolgokat, de nem zavar. - Mindenem átalakul, a belső szerveim és a hormonjaim is. Más mutánsok az anyagokat rendezik atomi szinten, én a saját testem. Valószínűleg ennyi erővel más testre is képesnek kellene lennem, de mégsem. Nem mintha zavarna. Megvonom a vállam és magamba mélyedek. Képesnek kellene lennem köztes megoldásra. Fiú mellekkel, lány férfi arccal, de a sejtrendeződés teljes és ha egyszer beindul nem megállítható. Nem értem hogyan működik, talán még Xavier sem, én csupán használni tanulhatom meg és élni vele. - Nem tudom hogy dolgoztam fel. Talán elfogadtam, hogy ez van és kész. Nincs két személyiségem. Mindkettő én vagyok. Amit nem tudok átalakítani az az agyam, vagy a lelkem, ha úgy tetszik. Kérdezz könnyebbet. Erwan néven vettek fel az iskolába, de az órákra Lisa jár be. Mégis, ha Erwannak vizsgáznia kellene átmenne, mert a tapasztalatok és az emlékek megmaradnak. Ha leszámítjuk a melleket és a tökeimet, az eltérő ruházatot, akkor most is Lisa vagyok, csak épp külsőre nem. Vagy Lisaként vagyok Erwan? Én sem tudom.
Oké, azért ez így elsőre kissé sokkol és kell pár pillanat, amíg végül sikerül annyira összekaparni magam, hogy legalább ki tudjak nyögni valamit. Még csak nem is az a gond, hogy pasivá változik, hanem, hogy... a franc se tudja, hogy most akkor melyik is ő, hogy nem pasi-e és csajjá változik, főleg mert őszintén szólva csináltunk elég vad dolgokat finoman szólva is nagyon részegen már nem egyszer, és hiába ködös az agyam néhány kép beugrik ebből. - Nem az ajtót, csak a zárat, kicsit talán a kilincset, de... most nem ez a lényeg! - megrázom a fejem, mert elég nehéz még most is a gondolataimat egy célon tartani, akármennyire is igyekszem és ebben nem sokat segít azzal, hogy totál másról kezd el nekem beszélni. Kiragadom a kezéből az üveget, miután kicsit arrébb csúsztam, mert most így valami miatt fura ez a nagy ölelkezés. - Mi a francér nem mondtad ezt eddig? - muszáj meghúznom az üveget, nem egyszer, nem kétszer, hanem inkább többször is, különben tuti, hogy hülyét kapok itt helyben. Fél perce még a barátnőmmel beszéltem most pedig... és komolyan arról beszél, hogy milyen lenne, ha több alakja is lenne, meg ikrek lennénk? Hát hol érdekel ez most engem, amikor még olyan hülye kérdés is kicsúszik a számon, hogy mindene változik-e, mert én tuti, hogy nehezen tolerálnám, ha hirtelen több minden lenne odalent, mint amit már megszoktam. Nagyon... nagyon fura! - Belőlem egy is elég, és... és ennyi! - jó, ki vagyok akadva, főleg a következő mondaton. Most akkor Lisa, vagy...Erwan? Most akkor mégis pasi és nem a barátnőm, aki pasi alakot tud felvenni? Túl sokat ittam én ahhoz, hogy ezt tiszta fejjel fel tudjam fogni, bár az eső és ez a hirtelen sokk, mint valami áramütés kissé újra próbálja indítani az agyamat, de azért még csak valahol fél sikert sikerült elérnie. - Pasi vagy? Most akkor melyik vagy... igazából? Ez rohadtul fura! - nem tehetek róla, de ide-oda cikázik a szemem. Az előbb még feszült rajta a ruha, most meg, egész helyes pasas, bár már legalább totál világos, hogy miért is nem mutatott be eddig... saját magának. Hú, de baromira nem tudom ezt normálisan kimondani, vagy megszokni, majd idővel vajon menni fog? - Úgy beszélsz magadról, mintha ketten lennél... nem értem... nem zakkansz bele? És mit tudom én, hogy át tudnál-e változni, túl sokat... vagy keveset ittam ahhoz, hogy ezen törjem a fejem. - na ez kicsit sem érdekel, hogy terhesen át tudna-e változni, vagy egyáltalán tudna-e terhes lenni, hogy a dogai pont ugyanúgy működnek-e tényleg, vagy csak úgy néz ki, mintha... zavaros ez nekem nagyon, főleg az, ahogy saját magáról beszél, vagy magukról? Oké én még ezt az egészet fel sem fogtam teljesen ő meg már arról beszél, hogy kinek ki tetszik jobban? Még fel kéne előbb dolgoznom, hogy most akkor pasi, vagy pasi is a legjobb barátnőm, azt se tudom, hogy hogy kéne ezt jól megfogalmazni. - Helyes pasi, de... ez most rohadtul nem számít, mert nem is ismerem és most hirtelen azt se tudom, hogy téged ismerlek-e, vagy titeket... fáj a fejem... - a végére már komolyan valaha majdnem szopránba megy fel a hangom és határozottan nyafogósra vált. Nem kéne máris fejfájással küzdeni, az holnapra várható, de túl sok volt ennyi info egyszerre, hogy kezelni tudjam. Persze értem én jó csaj vagyok és pasiként szívesen megkefélne, de... a rohadt életbe a legjobb barátnőm egyébként és ettől mégis hogyan kéne elvonatkoztatnom? A kérdésére is csak dörzsölgetem a halántékomat, hátha attól bármi jobb lesz, vagy könnyebben rendezni tudom az agyamban a zavaros gondolatokat. - Fogalmam sincs... tényleg nem tudom. Hogy dolgoztad fel az egészet? És akkor most két személyiség van a két alakodhoz? És akkor milyen vagy te? - nem tudom, hogy józanul könnyebben fognám-e fel ezt, bár már lassan abban sem vagyok biztos, hogy részeg vagyok-e még egyáltalán. Ő is Lisa, vagyis... Erwan és akkor meg kéne ismernem, csak hát egyáltalán nem könnyű kezelni ezt az egészet. Nagyon nem könnyű!
- Most mi van? Én akkor szoktam ilyen arcot vágni amikor felrobbantod az ajtót. Fogadjunk, hogy ma is...! - Bár tény, hogy az én képességem alkoholmámorból nézve durvábbnak tűnik. Sokkal durvábbnak. Hisz két csaj ölelkezik, aztán huss, az egyikük pasi. Ezt józanul kellett volna megbeszélnünk, bár barátnőm egészen jól kezeli a helyzetet így is. Legalábbis az arcomba nem robbantott lyukat eddig. - Igyál! - Adom oda a teljes üveget Jillnek. Ha én látnék valami hasonló produkciót, rám is rám férne. Más kérdés, hogy Erwan nem iszik alkoholt. Bár ma ittam, nem is keveset. És valahogy furán kezelem a dolgot. De többre nem vágyom. Így is ki vagyok ütve. Olyan tompán, esőn vagy ködön át érzékelek. Fura... Csajként többet iszom, mint pasiként. Elvonóra kéne mennem. - Igen. Csak ez a két alakom van. Tudod, én béta vagyok. Bár, ha valami csoda folytán tovább tudnám fejleszteni... Olyan lenne, mintha ikrek lennénk. - Bár miért akarnék kinézni úgy, mint Jill? Úgy akarok kinézni, mint aki Jillnek tetszik! Vagy ezt csak az alkohol mondatja velem? - Mi az, hogy mindenem olyan-e, mintha pasi lennék? Én pasi vagyok! - Kérem ki magamnak a dolgot. Ha akarja meg is fogdoshat. Mindenem megvan, amire büszke lehetek. És mindenem olyan, hogy kár rejtegetni. Bár azért ott még nem tartunk, hogy tapizni kezdjünk. Talán, ha hoztam volna még egy üveggel... - Nyolc éves voltam amikor először átalakultam. Azóta bárhogy próbálom csak ez a kettő van. De legalább akkor történik meg amikor én akarom és teljes szintű. Szerinted, ha Lisa teherbe esne át tudnék változni Erwanná? Ezen már sokat gondolkodtam... - Filozofikus kérdés, annak ellenére, hogy mindjárt elalszom. Mintha még a májam is megváltozott volna. Pedig nincs is méhem, a májamnak kétszer annyi hely jutna! - Tudod, még valamit meg kell mondanom. Így te tetszel. Lisaként viszont a fiúk. És fogadjunk, hogy neked Erwan jobban tetszik, mint Lisa. - Vigyorgok, mint a vadalma. Bátorrá itattam magam egy lánnyal. Hová tűnt a félénk, szégyenlős fiú? Soha nem tudom meg, de tanultam egy jó módszert. Lisa iszik, én csajozom. Csak épp alkoholszagom van és már alig látok ki a szemhéjam mögül. És fejlett szaglásomnak "hála" érzem a saját alkoholszagom. Rettenetes. - Kezdem feszélyezetten érezni magam. Visszaalakuljak Lisává vagy maradjak még és csinálunk valamit? Azt nem vállalom, hogy oda-vissza fogok alakulgatni reggelig. Ahhoz már túl sokat ittam.
Túl jól érzem magam és túlságosan kuszák a gondolataim ahhoz, hogy sikerüljön ténylegesen felfognom mindent, amit mond. Még a saját gondolataimat sem értem teljesen és a saját mondataimba is belezavarodom, nem hogy még a külvilágot is sikerüljön értelmezni. Sejtelmem sincs, hogy mikor vesztettem el a fonalat, hányadik pohárnál... vagyis arról sincs sok fogalmam, hogy hány pohárral ittam meg egyáltalán, főleg hogy most az üveget orozom el tőle időnként, így meg aztán végképp nehéz lenne ezt számon tartani. Ha csak nem azt nézem, hogy kortyban hogy állok. De a kortyok sem mindig ugyanakkorák, tehát ez sem tökéletes számolási módszer... de könyörgöm miért is akarom én tudni, hogy mennyit ittam? Épp eleget ahhoz, hogy fene mód jól érezzem magam és mivel még társaságom is van, a tetejében pedig ilyen jó, ezért aztán egy szavam sem lehet. Az viszont akkor is zavar, hogy erről az Erwanról folyton csak hallok, de sose láttam még. Már komolyan arra kell lassan gyanakodnom, hogy direkt rejtegeti előlem, mert túl jó barátja és félti, vagy túl jó pasi és neki kell. - Azért előtte csak meg kell néznem magamnak, nem lehet ám ezt csak így eldönteni az alapján, amit te meséltél róla. Lehet, hogy nem is olyan jó pasi, vagy... valami defektje van, ha neked nem kell. - kissé felszökik a szemöldököm. Fura még így tök részegen is majdnem józanul tudok gondolkodni, ha pasikról van szó. Ezért is van, hogy nem bújok ágyba még ilyenkor sem csak úgy bárkivel. Igenis megválogatom, hogy kivel állok össze, mert mégis csak tudom, hogy jó nő vagyok és arról szó sem lehet, hogy egy bizonyos szintnél alább adjam. Egy biztos, kell nekem az az üveg, nagyon-nagyon kell! - Ne légy irigy egyre szomjasabb vagyok, ahogy iszom. Naaaa Lisaaa! - váltok kifejezetten nyafogóra. Nem szép tőle, hogy megvonja tőlem az alkoholt, amikor tényleg annyira szomjas vagyok. Nem arról van szó, hogy még nem ittam eleget, mert az már tuti, hogy a véremben lassan nagyobb az alkohol szinte, mint maga a vér, de... ez állatira nem érdekel. Az viszont igen, amit itt makog nekem, hogy mihez vagyok elég részeg, vagy mihez nem. - Azt sejtettem, amúgy nem is lennél itt, ha... normális lennék, vagy mi. - tiszta ciki, hogy nem is kérdeztem még, hogy mit tud. Vagy kérdeztem, csak sose mondta meg a választ? Végül is erre is bőven meg van az esély. Azért mindettől függetlenül ugyanúgy érdekel ám ez a nagy titok. Feszülten figyelek, bár ez most annyira nem megy jól, mert időnként le akar biccenni a fejem. Van ez a bizonyos állapot, amikor már annyit ittál, hogy kezd magától leállni a rendszer és azt hiszem, ha időnként az eső nem mosná az arcomat, akkor már simán ki is dőltem volna itt a teraszon. - Hogy mi... van? - jó, finoman leesik az állam és kerekedik el a szemem, amikor látom, hogy mi a franc is történik. Még arra sincs lélekjelenlétem, hogy teszem azt elkapjam a karom róla, vagy megmoccanjak. Kell pislognom párat, hogy az agyam tényleg megpróbálja felfogni, hogy mi a fene is történik. - Hű... basszus! - ezt hívják azt hiszem lassú reakciónak. Végül csak leveszem róla a kezem, és kissé össze is szorítom a szemem, hogy most akkor jól látom-e és nem csak arról van szó, hogy már tényleg nagyon-nagyon sokat ittam. Kissé hátrébb is húzódok, de rá is jövök, hogy még mindig forog a világ, ha túl gyorsan mozdulok, tehát ezt jó lenne inkább hanyagolni. Ezért végül csak előre nyúlok és az arcát csípem meg. - Ez durva, és csak... csak ez a másik alakod van? Egyáltalán... - ráncolom kissé a homlokom. Gondolkodj! Mit is akartam vajon kérdezni? Valami fontos volt, de nem is tudom. - Így mindened olyan, mint egy pasinak? Min...de...ned? - fura, én nem tudom, hogy mi a fenét kezdenék magammal más külsővel. Azért az állatira zavarna, ha hirtelen eltűnnének a jól megszokott részeim és máshol nőnének ki dolgok. Nem hiszem, hogy tudnék mit kezdeni vele. És egyáltalán honnan tudja, hogy melyik ő, főleg ha a másiknak neve is van... zavaros, nagyon zavaros!
Meg tudom érteni Jillt. Én is szeretem mindkét életem, pedig csak egy van. Így mind a kettőt kétszer annyira szeretem, mint más a saját egyetlen egyét. Nem. Még viccelődni is rossz a leugrással. Hisz azzal nem csak a rossz dolgok szűnnének meg, hanem nem lenne több kaland sem. Több fiú vagy lány, akivel járni lehet. Több felfedezni való az életben. Sem több üveg alkohol. Hisz ezt lassan feléljük. Olyan mutáns génre lenne szükség, ami vodkát fakaszt a korlátból. Az még hasznos is lenne. Nem mintha mi ketten panaszkodhatnánk. Hisz nekem folyton edzenem kell és sportolnom, ha meg akarom védeni magam. Jill meg jön és lyukat robbant a falba, meg lelövi a zárat. Ezért is menekültünk ide. A hadsereg nem használhat minket harci célokra. Pedig a CIA-ra nem lenne szükség, ha az ügynökeik olyan képességgel rendelkeznének, mint mi. Hogy is tanultuk? Homo sapiens superior. A superior az valami fölött állót jelent. Egyesek szerint nekünk kellene uralnunk az embereket. De mi a fenét kezdenék egy rakat tőzsdeügynökkel? Hol is tartottam? Itt ülök az esőben Jillel és mindenféle véletlen dolog jut az eszembe. Látszólag mégis minden összefügg. Vagy tényleg? - Jó. Akkor Erwan a tiéd lehet. Nekem valahogy nem jön be. - Meg hát kicsit bonyolult lenne felszednem magam. Ezt így alkoholon keresztül is érzem. A kapcsolatból az egyikünk mindig hiányozna. Pasizásnál és csajozásnál maradva. Még mindig nem döntöttem el, hogyha egyszer az életben tartós kapcsolatra vágynék akkor fiúként járjak lánnyal vagy fordítva? Mikor először átalakultam nyolc évesen még fele ennyi problémám nem volt belőle, mint most. Néha igazi átoknak érzem a dolgot. Viszont annyira hasznos tud lenni! - Szerintem ehhez még nem, még nem, mit nem? Hé add vissza az üveget, jusson nekem is! Jaaa... Szóval ehhez még nem ittunk eleget. Vagyis te már lehet. - Elkezdek töprengeni azon, hogy eleget ittam-e. Néha a tetőkert megpördül körülöttem. Hogy nem tud egy helyben maradni legalább egy kicsit! Így nem lehet gondolkodni azon, hogy ittam-e eleget. Pedig érzem, hogy nem ez a fő téma. Nem. Azon kellene gondolkodnom, hogy... Hagyjuk. A gondolkodás ártalmas és túladagolható. - Még annál is nagyobb mókamester, mint gondolod. Szóval azt tudod, hogy mindketten mutánsok vagyunk és azért vagyunk itt, mert csak itt fogadnak el olyannak, amilyenek vagyunk. Nekem is van ám különleges képességem, nem csak neked! - Húzom ki magam büszkén és csuklom egy hatalmasat. - Bemutatlak Erwannak, de szigorúan köztünk marad. Néha szórakozásból fiúvá tudok alakulni. - Ütöm el a dolgot az igazság kifordításával. Most magyarázzam el a legjobb barátnőmnek, hogy valójában fiú vagyok? Ez rosszabb lenne, mintha rajtakapnának, hogy a lányok zuhanyzójában kukkolok. Nem-nem, szépen bebújok Lisa háta mögé. Vajon be tudok bújni a saját hátam mögé? Lassan érzem, hogy a szűk ing kezd pont jó lenni és akkor elővillan a barna hajú srác vigyorgó képe, aki élvezi, hogy egy szép lánnyal épp átkarolják egymást. - Szia, Erwan vagyok. És még a hangom is férfias. - Már előre nevetek azon, hogy Jill sikítófrászban fog kitörni. Ha lenne nálam egy kamera, most fel tudnám venni az arcát. Érzem, hogy gonosz vagyok, de előbb utóbb úgyis eljött volna az ideje. Így legalább holnapra elfelejti vagy most helyben kijózanodik.
Túlságosan szeretem én az életemet ahhoz, hogy akár részegen szándékosan megváljak tőle. A véletlen az más, az mindig benne van a pakliban, de direkt biztos, hogy nem fogok. Maximum érdekes, hogy ilyen magasan vagyunk. Vicces, hogy van, aki egy ekkora esést is túlélne, sőt van, aki egyszerűen elrepül! Milyen jó is lenne repülni! Na az a képesség még tetszene. Végül is az enyém se rossz, csak nincs abban semmi szépség, hogy pusztítani tudsz, de azt nagyon. Viszont meg tudom védeni magam, ami azért elég nagy előny tud lenni. Viszont még így is majdnem kiugrok a saját bőrömből, amikor meghallom az ismerős hangot. A megjegyzésre csak értetlenül ráncolom a homlokomat. - Mi van? - sejtelmem sincs, hogy miről beszél. Esetleg még jól rám is ijeszt direkt? Na akkor lehet, hogy annyira megrémülök, hogy sikerül lezúgnom a tetőről. De azt ő se akarhatta volna, mert akkor kivel megy bulizni? Jó-jó, most az egyszer nem vele mentem, de hát... van ez így. Nem vagyunk összekötve és tuti, hogy ő is ment el már nélkülem, és még simán lesz is rá példa. Nem mindig ugyanakkor van kedvünk kirúgni a hámból, még ha nekem igazából bármikor menne. - Valahogy így igen... megmondtad, hogy ugye... vagy én mondtam meg... valaki megmondta! - őszintén már azt se tudom, hogy ez az egész fejtegetés honnan indult. Inkább ragadom meg az üveget is húzom meg újra, mert az ugyan ki nem tisztítja a fejemet, de talán értelmet ad a zagyva mondatoknak. Az mondjuk esélytelen, hogy meg tudna most bántani. Amúgy sem vagyok sértődős, most meg még annyira sem és jó eséllyel holnapra ebből nem sok mindenre fogok emlékezni. Már most is tisztán érzem, hogy a memóriámat kb. sikerült kinullázni, még a szavak se mindig jutnak úgy eszembe, ahogy kéne és persze simán nevetnék a legapróbb lényegtelen semmiségen is. - Oké, legközelebb együtt partizunk, de nem happolhatod el tőlem a legjobb pasit, mint a múltkor! Persze akkor is csak hagytam. - teszem még hozzá és igyekszem nagyon komolyan nézni, de nem igazán megy, mert a végén mégis csak elnevetem magam. Túl jó a kedvem, túl sokat ittam és túlságosan kezd még az eső is esni, ami már kicsit sem zavar. Nem is értem, hogy odalent miért rohantam annyira, hogy elérjem az ajtót, értelmetlen butaság volt. - Mi... mi az amit tudsz Lisa? - a végére azért lehalkítom a hangom, úgy ahogy ő, de persze gyermeki kíváncsiság játszik a szememben. Nincs nekem most elég agyam ahhoz, hogy felfogjam, hogy pontosan miről is beszél és ahogy mondta ez olyan nagy titokban tűnik, hogy nekem muszáj tudnom! Nem bírom ki, ha nem mondja el, hogy mi az, amit tud. Végre az is feltűnik, hogy furcsák a ruhái. Na jó, nem... nem tűnt fel, egyszerűen csak mivel most tette szóvá, így már jobban megnézem magamnak. - Te folyton beszélsz erről a pasasról, de még sose mutattad be nekem. Lassan ideje lenne, főleg ha ilyen nagy mókamester. - vigyorodom el. Már nem egyszer említette, de még az életben nem láttam, pedig jártam én már Lisa szobájában is, de még ott se bukkant fel. A végén még arra kell gyanakodnom, hogy valami jó pasi, akit direkt rejteget előlem, mert meg akarja tartani magának. Ez pedig nagyon nem szép tőle! Nagyon-nagyon nem! Az különösebben nem zavar, hogy gombolkozni kezd, jártam én már női öltözőben, meg van két szobatársam is, szóval nem nagy cucc, maximum talán akkor szólnék rá, ha tényleg tovább folytatná. De most ez sem biztos, túlságosan ki vagyok ütve én ahhoz, hogy bármi zavarjon. - Naná, hogy köztünk marad, majd meghálálod valahogy, pl. azzal, hogy nem rejtegeted előlem azt az üveget. - és már nyúlok is a túloldalon lévő üvegért. Csak nem lesz olyan galád, hogy nem akarja velem önként megosztani. Amúgy is megszerezem magamnak, ha akarom.
Megnyugszom mikor látom, hogy Jill ma mégsem fog leugrani. Nem olyan lánynak ismerem, aki bárkit is lelökne majd utána ugrana. Nem ismerem a múltját és a sajátomból kiindulva nem is nagyon akarok rákérdezni, amíg ő maga nem kezd el mesélni. Mindenkit aki itt van annyi megrázkódtatás ért, hogy csoda, hogy nem kezdünk pusztítani magunk körül. Eric például fém ketrecbe zárhatná a fél világot. Én nem tennék ilyet. A legnagyobb gonoszság amire képes lennék, az ágyba bújni egy fiúval, majd visszaváltozni Erwanná és kiröhögni, amikor fejvesztve menekül előlem. Az vicces lenne és megérné a fáradtságot. Lisa még élvezné is. Pontosabban én élvezném, fenébe az egésszel. Nem fogom magamról úgy beszélni, mintha nem én lennék. Több vagyok, mint mások. Pontosabban kétszer annyi, hehe. - Ha te azt tudnád... - Vigyorodok el gonosz-kajánul. Ha most átváltoznék Erwanná vajon leugrana? Nem. Nem akarom kipróbálni. Ehhez józanság kell és egy doboz nyugtató. Ma én sem vagyok olyan lelkiállapotban, hogy finoman adagolva szemléltessem a furcsa tényt, hogy fiú vagyok, de az egyik legjobb csaj akit láttam. Persze beképzelt vagyok és kicsit sem szerény. Na de ez ezzel jár. Még szélesebben vigyorgok, ahogy ezt végiggondolom. - Hát ne megmondtam, hogy megmondtam vagy megmondtam, vagy nem mondtam, hogy megmondtam? - Adom elő barátnőm stílusát utánozva és visszanyelek egy kiadós nevetést. Nem akarom megbántani. Valószínűleg, ha eleget iszom, akkor még ezt a mondatot is platóni vagy arisztotelészi tételmondatnak tekinteném és egy egész filozófiai rendszert építenék köré alkoholmámoros fantazmagóriákból. - Legközelebb együtt megyünk. - Döntöm el és zárom le a kérdést. Így átkarolva egymást mi vagyunk a legvagányabb és legbelevalóbb páros az egész suliban. És a legnagyobb örök barik. Itt szercsizzük egymást. Valószínűleg helyreállt a hormonháztartásom, mert elégedetten állapítom meg, hogy csajos vagyok. Az igazi szöszi. Hisz a pasiknak az kell. - Hát, ha a pasid tudná amit én tudok, akkor simán beengednék. - Tör fel belőlem hangosan a nevetés, majd hirtelen ajkaim elé teszem az ujjamat és csöndet pisszegek. Egy újabb korty az üvegből és érzem, hogy a jól ismert melegség forró hullámokban árad szét bennem. Izzik a vérem és tombolni akarok. Mezítelenül táncolni a tetőn az esőben. - Az a hülye Erwan eldugta a ruháim. Az övéi meg túl kicsik. - Kezdek bele egy kis tréfába. Had legyek egyszer az életben menő srác. És ez csak félig hazugság. Nem dugtam el a ruháim. A szekrényemben vannak szépen összehajtogatva. Teljesen kigombolom az ingem és látszik, hogy nincs alatta melltartó. A csodás kebleim széle egy kissé kivillan, de ez van. - De ez köztünk marad, ugye? Barinők vagyunk? - Bűbájos mosollyal simulok még közelebb Jillhez.
Eléggé ki vagyok ütve ahhoz, hogy ne vegyem észre, hogy más is van itt kint rajtam kívül. Csak bámulok lefelé, mintha próbálnám elképzelni, hogy milyen lehet leesni oda és szétkenődni az udvar füvén. Oké, azért kipróbálni nem akarom, nem vagyok az az öngyilkos részeg típus. Soha sem akartam eldobni az életemet, még akkor sem, amikor az a szemétláda átment rajtam még egészen régen. Az sokkal rémisztőbb volt, hogy pont hogy az merült fel bennem, hogy őt kéne megszabadítani az életétől, de könnyebb volt eljönni otthonról és kész. Egyszerűen az nem passzol hozzám, hogy kinyírjak valakit, az már azért túlságosan erős lenne. A hangot viszont csak meghallom és kissé sikerül össze is rezzenni a hatására. - A szívbajt hozod rám basszus! - fordítom oldalra a fejem, hogy a kissé gyengécske fényben kiszúrjam végre az ismerős arcot, aki a teraszon ücsörög. Ez végül is jó ötlet lehet, nem tart elég stabilan a lábam, érdemes lenne inkább a hátsómra helyezkedni, mielőtt egy esés miatt alakul így. Az azért sokkal jobban fájna, legalábbis holnap biztosan, mert most tuti, hogy nem érezném meg. Egyből a kezében tartott üvegre siklik a tekintetem. Túlságosan ki vagyok már most ütve ahhoz, hogy felfogjam a tényt, nagyon nem passzol hozzá a ruhája, kissé fiús és fura. Lehet, hogy két pohárral ezelőtt felfogtam volna ezt, de most fel sem merül, hogy szóvá tegyem. Lehuppanok tehát mellé és átveszem az üveget, hogy gondolkodás nélkül meghúzzam. Azt hiszem, ha most valaki megnézné a véralkoholt szintemet finoman elszörnyedne. Érdekelne? Dehogy is! - Oké, rajta vagyok! - vigyorodom el, mintha tényleg olyan vicces lenne lezúgni innen. A megjegyzésére csak megrántom a vállam. Egyre kevésbé érdekel, hogy csepereg az eső, pedig odalent még siettem és épp e miatt zúztam szét a kilincset. Nem fognak neki örülni, de hát nem is fogják tudni, hogy én voltam, legalábbis elég nagy eséllyel. - Miért te mindig magaddal viszel? Na ugye, hogy ugye, hogy... - ráncolom kissé a homlokomat, ahogy érzem, kissé belezavarodtam és talán túl sokszor mondtam el pár szót, vagy... mégsem? -... hogy ugye! - zárom le végül a mondatot, egészen büszkén kihúzva magam, mintha ez lenne életem egyik legnagyobb teljesítménye, hogy ezt sikerült végig mondani. A kérdésére halkan felkuncogok, és közelebb csusszanva karolom át a vállát, mintha valami nagy titkot akarnék épp elújságolni, közelebb is hajolok és csak halk suttogás jut el hozzá, no meg tömény alkohol szag a leheletemnek hála. - Ide nem nagyon lehet csak úgy pasikat felhozni, és... meg volt már, csak nála. Hál' istennek Mark... Marcel... a fene tudja, de elég közel lakik a bárhoz. - igen végig úgy suttogok, mintha az valami nagy titok lenne, hogy nem élek épp szent életet, ahogy azt az apám elvárná. De miért is kéne? Húsz éves vagyok, most kell kitombolnom magam, ha már régen nem volt rá lehetőségem egyáltalán. És élvezem is ezt az életet, csak épp majd holnap lesz kellemetlen az elviselhetetlen fejfájás, de valamit valamiért.
Felpillantok a kezemben tartott üveg fölül. Már csak az eső gyötör, a magány már nem. Ma semmi kedvem nem volt átadni az irányítást Lisának. Ma békére, nyugalomra és csendre vágyom. Még zúg a fejem és a fülem az előző éjjeli fékevesztett tombolás után. Igazi macskajaj a javából. És ebben az a rossz, hogy gyűlölöm az alkoholt és most mégis innom kell. Kutyaharapást szőrével. Az a vadóc vadmacska megint sikeresen beivott. Óráknak tűnt amíg a zuhany alatt álltam és még mindig érzem a szagot. Sex on the beach. Meg egy rakás vodka tisztán. Hogy miért is iszom vodkát, ha bezsongok és mellem nő... Csak én tudhatom pedig, hisz ugyanaz a személy vagyok vagy nem? És most Jill itt áll fölöttem és teljesen be van állva. Ugyanolyan kóma, mint én voltam reggel. Már érzem, hogy feszül a fehér férfiing és csúszik fel a hátam ahogy nő a magasságom. Már a fülemet csiklandozza a hajam és hirtelen ízleni kezd az ital. Erwan ma meglepett. Jóféle skót whisky. Hogy honnan szedhette... Vagyis én honnan szedhettem. Pedig pontosan tudom, hogy honnan. Minden emlékem közös önmagammal és mégis olyan, mintha vendég lennék a tulajdon testemben. Ami nem teljesen igaz, hisz ez nem az én testem. Ennek melle van! Mellem van, tehát én vagyok. Erre viszont innom kell. Már értem miért rúgok be olyan gyakran. Erwannal megszoktam a gondolkodást. Ami káros egy olyan mutánsnál, mint én. Vajon Logan hogyan érezhet? Vagy Xavier professzor? Nem. Az ő esetük teljesen más, mint az enyém. Nekik nem nő dudor a testükön attól függően, hogy épp fiúnak vagy lánynak érzik magukat. - Hé kislány! Kérsz egy kortyot? Szélesen vigyorgok és kigombolom a mellényt, meg az ing felső gombjait. Kellemesen feszül a ruha a didijeimen. Hiába, jó nő vagyok. Pont annyira, mint Jillian. Jelenleg őt érzem a legközelebb állónak magamhoz. Pont olyan részeg, mint én leszek mire végzek az üveggel. - Hát akkor ne zúgj le! - Vonom meg a vállam teljesen közömbösen. Ilyen egyszerű az egész. Leülni ide a teraszra. Bőrig ázni kívül, belül. Az alkohol felmelegít. - Ma nem vittél magaddal. - Jelentem ki szemrehányón. Igaz tegnap én mentem egyedül. Talán innét kezdve egyeztetnünk kellene. Hisz két ilyen bombázó, mint mi inkább legyen szövetséges, mint rivális. Vagy azért akarok vele menni, mert ágaskodna a himbi-limbi, ha lenne? Nem kétséges, vonzónak találom a lányt. De ma... nem, nem vallom be magamnak, hogy ma fiúkra vágyom. Ez a kettős személyiség és a hormonzavarok hátránya. Hisz most gőzerővel dolgozik ott belül valami, hogy feldolgozza a hirtelen váltást. Eddig tesztoszteron és adrenalin keringett bennem, most meg alkohol és mindenféle női testnedv. - Hogyhogy nem hoztad haza a pasid? Vagy ma nem szedtél fel egyet se? - Félig felvont bal szemöldökkel, enyhén oldalra döntött fejjel nézek fel. Miközben arra gondolok, hogy ebből a szögből nézve Jill feneke feszesebb, mint az enyém. És akkor lopva a fenekem alá csúsztatom a kezem...
Halk kuncogás töri meg az estei csendet a folyosón. Azt hiszem a legtöbben már alszanak és azt hiszem nekem sem most kellett volna visszaérnem és abban egészen biztos vagyok, hogy nagyon nem fognak örülni majd annak, ha reggel meglátják, hogy a hátsó bejáraton a zár ripityára van törve. De... zárva volt és én be akartam jönni, mert esni kezdett az eső és most nem is nagyon fogom fel, hogy mennyi az idő, vagy hogy egyáltalán pontosan hol is vagyok. Vagyis azt úgy kb. be tudom lőni, valahogy a lábam szépen visszahozott ide magától. Ügyes lábak! Újra felnevetek, amikor meglátom azt a fura fényt a falon, aztán majdnem sikerül valami irtó giccses vázát is leverni, ahogy kanyarodok be a lépcsőfeljárón. Az utolsó pillanatban meg van. Elkaptam! Széles, már-már diadalittas mosoly jelenik meg az arcomon, és óvatosan vissza is teszem a helyére. Nagyon sok a lépcsőn, nem szokott ennyi lenni, vagy egyszerűen csak... hm... nem tudom, tényleg sok. Felérve a tetőtérre értetlenkedve nézek körül. Ez kicsit sem úgy fest, mint a lányok emelete, és még csak nem is látom a közelben a szobámat. Ráncolom a homlokomat, visszapillantok, de szédítőnek tűnik a mélység, ezért végül mégis csak lenyomom a kilincset, ami valami veszélyesen rémes nyekergéssel moccan csak meg. - Cssss! - a mutató ujjam a szám előtt, bár az ajtó nem nagyon hallgat rám, mert így se halkul el, amikor végül visszacsukom magam mögött. Csendes léptekkel haladok végig a kis ösvényen, kb. úgy mintha minimum valami fapallón egyensúlyoznék, ami maximum tíz centi széles, miközben egy egész ösvényről van szó, ami ennél jóval szélesebb. Éppen sikerül kikerülnöm egy vázát, ami túléli a kissé imbolygó közlekedésem, és még végül az üvegajtót is elérem, ami a kinti részre vezet. A hűvös majd kitisztítja a fejem, bár... akarom én, hogy bármi is kitisztítsa? Kilépdelek, majd egészen kihajolva nézek le az udvarra. - Hű, de durva lehet innen lezúgni... - persze ez most konkrétan nem hat meg, e miatt nem húzom vissza a fejem. Kissé meginog a lábam, de megtartom magam és nem esek ki a tetőre. Megy ez nekem! Végül csak elkönyökölök és úgy nézem a tájat, no meg a csillagtalan eget. Jó lenne, ha látszana az ég, de hát... Tényleg az eső! Most fogom csak fel, hogy jelenleg is apró cseppekben hullik rám, ami miatt odalent még siettem, azt most teljesen sikerült is elfelejteni. Őrület!
Kezdőlap 
by 
