Körkilátó (a Tetőkertből nyílik)

First topic message reminder :

A kupola körül elhelyezkedő kb. 1-1,5 méter szélességű fapallós sáv. A Tetőkertből közelíthető meg, az ottani ajtón lehet kilépni rá. Rácsos vastag vas korlát öleli körbe, meggátolva az esetleges imbolygás következtében történő leesést. Innen be lehet látni az egész birtokot és tiszta időben egész messze még a távoli város magasabb tornyai is beláthatóak. 2-3 méterenként vékonyka falapok nyúlnak ki a kupola oldalából, melyek lényegében padként szolgálnak, ha nem csak körbesétálni, hanem ücsörögni is szeretnél itt, miközben pl. végignézed a napfelkeltét, vagy a napnyugtát.

Eléggé a gondolataimba vagyok merülve, de annyira nem, hogy a közeledő kocsit ne vegyem észre. Nem mintha sokat számítana, hogy valaki pont most kanyarodik be a garázsba, maximum legalább egy kicsit elvonja a figyelmemet. Mondjuk, hogy ez jó pont neki, még ha nem is tudom, hogy ki az. Kicsit lógázom a lábam és kijjebb is hajolok, ahogy figyelem miként tűnik el a lejárón. Hát ott lent sem voltam még az alagsorban, valahogy a tágas tereket jobban szerettem mindig is, ez nem változott attól, hogy itt vagyok. Nem is törődöm tovább a dologgal, biztosan egy tanár jött, vagy ilyesmi, a diákok nagy részének nem hiszem, hogy saját kocsija van, bár lehet, hogy vannak idősebbek is. Mindegy, kit érdekel? Tovább kémlelem a távolt, bár már egyre kevesebbet látni, hiszen elég szépen besötétedett. Kár, hogy North Salem viszonylag kis város, így nem szűrődnek el eddig a fényei, és nem vagyok elég magasan ahhoz, hogy lássam, így este nem sok mindent figyelhet meg az ember. Lent sötét van, az erdő, a tó környéke is teljesen beláthatatlan. Lehet, hogy inkább nappal kéne innen nézelődni, az biztos sokkal érdekesebb, na nem mintha azért lennék itt, mert valami érdekes. Inkább csak kiszellőztetem a fejem, vagy inkább egyedül akarok lenni, amit a szobámban értelemszerűen nem tehetek meg.
Meglepetten hallom meg a szavakat a hátam mögül hamarosan. Szerencsére nem érzem a szivar szagát, mert annyira nincs közel az illető, és abban sem vagyok biztos, hogy láttam már. Na nem mintha felismerném az arcát, viszont ez a szakáll... elég jellegzetes, lehet hogy már futólag találkoztunk a folyosón, vagy ilyesmi. Egy hete vagyok csak itt, a még nem túl sok idő ahhoz, hogy túl sok ismeretséget kössek, no meg ebben soha nem is voltam valami jó. Ahhoz, hogy ismerkedj jó, ha megtudod jegyezni a másikat, vagy pedig minden alkalommal magyarázhatod el az első találkozáskor, hogy az arcok megjegyzése nem az erősséged, és nem csak úgy, mint annak, akinek rossz az arcmemóriája... nekem nincs.
- Persze minden csodás! - persze a hangomból nem ez tükröződik, inkább valamiféle keserű élt érezni belőle, cseppnyi cinizmust. Kétlem, hogy ha jól lennék, akkor itt ülnék kint az épület szélén lényegében a tetőn. De gondolom nem akarta azzal kezdeni, hogy húzza be, mert különben még megorrol rám. Az arcából feltételezem, hogy felnőtt, legalábbis idősebbnek tűnik, mint a diákok. Ezzel nincs gondom a gesztusok, a kor meghatározás minden megy, csak nem tudom elraktározni, hogy ki hogy néz ki.
- Majd be... be fogok menni, csak kell egy kis levegő. - na persze levegőzhetnék az erkélyen is, vagy kinyithatnám a szobámban az ablakot, nem pont ez e legkézenfekvőbb megoldás. Nem kérdezek rá a szivarra, legalábbis még nem, valahogy meglepő ilyesmit látni egy felnőttől, aki talán tanár is, főleg egy iskolában. Elvileg neki példát kellene mutatni nem? De ezzel nem pont tesz így. Még jó, hogy nem látom, hogy egyébként sör is van a kezében, egyrészt annyira még nem figyeltem meg, másrészt meg nem biztos, hogy azzal együtt hajolt ki az ablakon.

Azon ritka pillanatok egyike volt, amikor autóval indultam el a birtokról. Nem tudnám megmagyarázni, miért, vagyis azt tudom, hogy miért, szivarutánpótlásért, mert már kifogyóban van a készlet, és ha már ott vagyok, akár egy-két sört is vehetek. Persze a prof nem szokott örülni ezeknek a szokásaimnak, de most azért még nem fogok a falnak rohanni, meg aztán nem is a srácokkal itatom meg a sört, és nem is diákok szívják el azokat a szivarokat, hanem én. Annyi esze meg azért mindegyiküknek van, hogy azért ne ezt tanulja el tőlem, legalábbis ha máshol nem, az edzés órákon mindenképpen teszek azért, hogy ne csak ezt lássák, hanem bizony dolgozzanak keményen a szimulációkban, ha tényleg kontrollálni akarják a képességüket, és nem valami irányíthatatlan erőforrássá akarnak válni. Nem igazán sietem el a dolgot, őszintén szólva még egy kissé élvezem is, hogy eltűnhettem picit az iskola területéről. Nincs bajom se a proffal, se Mágnessel, még a diákokkal sincs különösebb bajom, legalábbis személyes problémára vagy nézeteltérésre eddig még nem került sor. Csak kissé frusztráló gyakorlatilag négy fal közé zárva tölteni a napokat, miközben nem mozgathatom meg magam igazán. Akkor már legalább tényleg ennyi örömöm lehet, mint a sör, meg a szivar, nem igaz? Hátha akkor majd jobban alszom, és kevesebb irritáló kép fog bevillanni arról a furcsa tartályról, amiben feküdni szoktam. Néha még azzal is szoktam álmodni, hogy futok, amennyire csak tudok. Fák között haladok el, de van ott még valaki. Velem együtt fut, mégsem látom az arcát soha. De a képek mintha minden egyes nappal egyre erősebbek kezdenének lenni. Pedig eddig se nagyon értettem őket, és minél inkább többet mutatnak magukból, annál kevésbé tudom mire vélni ezt az egészet. Néha már olyan érzésem van, hogy ezek nem is álmok. De... inkább nem gondolok bele a másik eshetőségbe. Meg aztán, annak eléggé kicsi lenne az esélye.
Felkanyarodok a feljáróra. Fel se tűnt, hogy már reflexszerűen nyitottam a garázsajtót. Eléggé sikerült úgy látszik a gondolataimba mélyednem. De még így is, a sötétben, mintha egy alakot láttam volna a tető környékén. Behatoló... a birtokon? Prof azt biztosan érzékelte volna azzal a nagy agyával. De az is lehet, hogy csak rajtam kezd már eluralkodni a paranoia. Persze, azért erről meggyőződöm. Lezárom a garázst, leállítom az autót, majd hamarosan újra az iskola falai közt lépkedem, persze velem vannak a bevásárló utamról szerzett kincseim. Egy szivar a számban, egy üveg sör a kezemben. Így pillantom meg az ablakból is az illetőt. Még, hogy behatoló...
- Minden rendben, kölyök? - hajolok ki hozzá az ablakon. Próbálom felvenni a barátságosabb arcomat, hisz nem megijeszteni akarom, bár fogalmam sincs, mit kereshet itt, az ágyában kéne lennie. Úgy látszik, nem én vagyok az egyetlen nyugtalan éjszakai lélek az intézményben.

Tudom, hogy nem kellene folyton elvonulnom, tudom én, hogy meg kell próbálni tovább lépni, hogy el kell fogadni az élet körforgását, hiszen a szüleid úgyis jó eséllyel előbb halnak meg, mint te, de... de nem így. Én egyszerűen csak tudni akarom, hogy miért történt az egész, egyszerűen addig képtelen vagyok tovább lépni, képtelen vagyok csak úgy elfelejteni az egészet és úgy tenni, mintha az élet szép és békés lenne. Folyton csak újra és újra látom az egész jelenetet, a sok vért, és őt. Próbálok minden alkalommal felidézni valamit róla, bármit, ami jellegzetes lehet, amiről a homályos folt az emlékeimben, ami az arca lenne valamiféle körvonalat nyer. De nem sikerül, egyszerűen nem megy, nem látok semmit rajta, ami segítséget nyújthatna. Talán majd idővel előjön valami, de egyelőre még nem megy. Azt sem tudom, hogy ha más belenyúlna a fejembe, akkor nem látná-e, de nem hiszem, hiszen az én gondolataimban az ő arca nem az, ami az igazi, nem tudnám felismerni, képtelen lennék rá, csak akkor láthatná valaki őt helyettem, ha a szememmel látna, azt pedig nem tudom, hogy lehetséges-e. Ez az egész mutánssuli dolog még annak ellenére is furcsa nekem, hogy lassan egy hete itt vagyok. Nem olyan jelentőségteljes a képességem, legalábbis eddig igazán észre sem vettem a létezését, csak úgy használtam ösztönösen és kész. Másoknak biztosan nehezebb ez, akiknek látványos, netán félelmetes a tudásuk, de esetemben erről szó sincs.
Most is igazából gondolkodás nélkül csúszom át a korlát között, hogy a lábam végül a tetőt érje el. Vékony és könnyed, cipő van rajtam, olyan, mint egy balettcipellő, ebben sokkal könnyebb egyensúlyozni és bármit megtenni, mert a talpam érzi a talaj, jelen esetben a tető, minden egyes változását. A gondolataim valahogy önmagukat irányítják, nem kell arra koncentrálnom, hogy ne lépjek rossz helyre, egyszerűen csak pontosan tudom, hogy hova kell lépni, hova kell átugrani, hogy végül gond nélkül elérjem a tető legszélét és egy olyan helyet találjak magamnak, ahova nyugodtan leülhetek. Ahová még a lámpák fénye is alig jut el, így késő este, a sötétben szinte fel sem tűnik egy normál látású embernek, hogy én onnan figyelek lefelé. Bekanyarodik egy kocsi, aztán el is tűnik a lejárón, ami a garázsba vezet. Elgondolkodom, hogy vajon ki jöhetett vele, de úgysem fogok rájönni, annyira pedig nem érdekel, hogy esetleg utána is nézzek. Elég sokan élnek ebben a baromi nagy hodályban ahhoz, hogy akár csak tippelni lehessen. A lábamat időnként lógázom a nagy semmi felett. Eszem ágában sincs leugrani, vagy ilyesmi, ennyire azért nem vagyok kiakadva. Ha végezni akartam volna magammal, már rég megtehettem volna, de túl sok bennem a kérdés ahhoz, hogy ezt megtegyem. Tudni akarom a válaszokat.

A kupola körül elhelyezkedő kb. 1-1,5 méter szélességű fapallós sáv. A Tetőkertből közelíthető meg, az ottani ajtón lehet kilépni rá. Rácsos vastag vas korlát öleli körbe, meggátolva az esetleges imbolygás következtében történő leesést. Innen be lehet látni az egész birtokot és tiszta időben egész messze még a távoli város magasabb tornyai is beláthatóak. 2-3 méterenként vékonyka falapok nyúlnak ki a kupola oldalából, melyek lényegében padként szolgálnak, ha nem csak körbesétálni, hanem ücsörögni is szeretnél itt, miközben pl. végignézed a napfelkeltét, vagy a napnyugtát.

Tárgy: Re: Körkilátó (a Tetőkertből nyílik)