Play By : Hank McCoy
Hozzászólások száma : 12
Kor : 32
| Tárgy: Dr. Heny McCoy Szomb. 26 Okt. - 10:38 | |
| Userinfó: Főkarakter
Név: Dr. Henry "Hank" McCoy Mutáns név: Bestia Születési dátum: 1964. 10. 26. - Cambridge, Anglia, Egyesült Királyság Besorolás: Tanár Képességek: Elsődleges képessége: Mutálódott lábak (Páratlanul erős, hosszú, és torz lábakkal rendelkezik, melyhez az emberinél jóval nagyobb erő, gyorsaság és akrobatikus képességek társulnak, ráadásul az emberinél jóval később is fárad el. Helyből akár 15 láb magasra és 25 láb távolságokba is képes elugrani, és a magas helyekről való leérkezést is jól viseli.) Osztályozás: Gamma mutáns Aktiválódás:: Születése óta birtokolja a változást Másodlagos képesség(ek): A szérum által okozott további fejlődések. (Emberfeletti erő és szívósság. Akár három emeletnyi zuhanást is túlél és talpra esik sérülés nélkül. Képes olyan falakat megmászni, ahol az ujjait a kisebb repedésekbe be tudja ékelni, profi mindenféle akrobatikus mutatványokban, és akár órákig tud kézen járni. Tud akár egyszerre írni mindkét kézzel. Rendelkezik fokozott fejlettségű érzékekkel, és a képességgel, hogy olyan hormont válasszon ki, ami vonzza az ellenkező nem tagjait, pont úgy, mint egy csekély öngyógyító erővel, ami képessé teszi őt kisebb sérülések gyógyítására és olyan kisebb betegségek gyors kiheverésére, mint a nátha. Rendelkezik még éjszakai látással és borotvaéles karmokkal a kezein és a lábain, amik nagy segítőtársai egy esetleges harci szituációban, de a mászásokban is jól jöhetnek.) Aktiválódás: 3 éve (a szérum beadása óta)
Jellem: Visszafogott, és többnyire nyugodt természetű személynek mondhatom magam, bár amióta a szérum új külsőt adott, néha kissé könnyebben kapom fel a vizet egyes esetekben, de ezt persze igyekszem minden erőmmel korrigálni. Alapvetően még mindig megvan bennem a visszahúzódottság, de azért tanárként igyekszem nyíltan hozzáállni mindenkihez. Bárkinek szívesen segítek, aki igényli, senkit sem küldök el, aki hozzám fordul bárminemű segítségért. Viszonylag tanultnak mondhatom magam, így a problémamegoldások amúgy sem okoznak gondot, és igyekszem minden tudásomat bevetni annak érdekében, hogy segítsek másoknak. Próbálok mindenkivel barátságos lenni, de ugyanakkor meglehetősen haragtartó is vagyok, képes hosszú időkig gyűlölni bárkit, aki ezt eléri nálam, szerencsére ez nem olyan egyszerű, mert igazából nem szeretek rosszban lenni senkivel. A gyűlölet mellett csak az önzés az, amit jobban megvetek. Az új kinézetem miatt hajlamos vagyok azon agyalni, vajon mit gondolnak rólam mások, legalábbis, a diákok elsősorban. Ez talán azért lehet, mert mindig is úgy éltem le az életemet, hogy furcsán néztek rám az adottságaim miatt, ezért nagyon szeretnék beilleszkedni valahová, és igyekezni megfelelni mindenkinek. Csak hát ez számomra nem túl egyszerű, mert ennek része az elfogadás, ami magammal szemben a mai napig nem valósult még meg.
Külső: Na, témánál vagyunk. Amikor megszülettem, a legnagyobb bajokat a lábaim okozták. Rendkívül furcsán hosszú, torz, és erős lábakkal jöttem a világra, aminek köszönhetően a fizikai képességeim is jóval az emberi átlag fölé kerekedtek. Ameddig hiúságom vissza nem csapott rám, és a gyógyszerem méreggé nem változott. Azóta teljesen elvesztettem emberi külsőmet, és így már tényleg nem maradt a helyén más, csak egy szőrös fenevad. Szemeim sárgás színre váltottak, pupilláim már inkább állatiasak, semmint emberiek. Az orrom is teljesen átváltozott, a fogaim is már inkább hasonlítanak egy ragadozó bestia agyaraira, semmint emberi fogsorra. A bőröm bekékült, a testemet pedig azóta sűrű, dús, kék szőrzet borítja, míg kezeimen és lábaimon borotvaéles karmok nőttek. Le sem tagadhatnám, egy valódi bestia vagyok, semmi több.
Előtörténet: Huszonegy éve történt, hogy megláttam a napvilágot Cambridge gyönyörű városában. Sajnos hamar bebizonyosodott, hogy az öröm nem lehet felhőtlen, ugyanis különös lábaim miatt a szüleim gyorsan rájöttek, hogy fiuk nem tartozik az emberi faj egyedei közé. Sokkal inkább lettem részese az evolúció egy teljesen új lépcsőfokának, amiről viszont vajmi keveset tudtak csak, pont, mint ahogyan sokan akkoriban. Apám, aki neves tudós volt hazájában, rájött, hogy furcsaságaimat egy a szervezetemben másképp kialakult génnek köszönhetem. Akkor még senki nem tudott az emberi testben hosszú idő alatt kialakuló és formálódó X-Génről, mely voltaképpen a mutációt elősegítő sejteket szaporítja el a szervezetben. Így lett hát, hogy a mutáns Henry McCoy-nak be kellett illeszkednie a társai közé az iskolában, ami persze soha nem sikerült, hiszen akárhogy is akartam rendes lenni másokkal, akármennyire is a jót akartam csak mindenkinek, válaszul soha nem kaptam egyebet, mint kicsúfolást, gúnyt, gyűlöletet, és megalázást. Kihasználtak minden egyes alkalmat a megszégyenítésemre, aki pedig nem nevetett rajtam, vagy nem utált, az inkább távolságot tartott tőlem félelemből. Még az a lány is, aki a leginkább tetszett a suliban. Soha egy rossz szava nem volt hozzám, de nem is beszéltünk egymással három mondatnál többet. Mondjuk meg is értettem, hiszen mit is akarna egy olyan lány egy ilyen bizarr lénytől, mint én? Egyértelműen semmit. Tehát, az iskolai évek inkább voltak számomra egytől egyig egy-egy éves kínszenvedés, semmint boldogan eltöltött időszak. Főleg, hogy szellemileg sokkal gyorsabb fejlődést produkáltam a többieknél, ami persze csak újabb támadási felületként szolgált nekik. Mondjuk ezt az oldalamat mindig is szerettem, és hálás voltam ennek az adottságomnak, amit valószínűleg apámtól sikerült örökölnöm. Hamar bele is vetettem magam a tudományba, szinte minden ága érdekelt, és hamar bele is szerettem a témába. Ez lett az én szenvedélyem. Nem érdekelt, mit mondanak rólam mások, nem foglalkoztam többé ezzel. Csak az foglalkoztatott, hogy minél többet tanuljak, és minél több ismeretet szerezhessek. Az iskolát hamar kinőttem ilyen téren, az intelligenciám ugyanis már jóval az átlag fölé emelkedett, és elég fiatalon elkezdtem olyan dolgokat tervezni és felfedezni, amit mások nem érthettek. Imádtam ezt csinálni, és ezen képességeimnek köszönhetően gyorsan sikerült doktor Henry McCoy-já válnom. Eredményeim miatt azonban az iskolából kikerülve nem kellett sokáig gondolkoznom, mit is kezdjek az életemmel. Maga a CIA keresett meg, hogy csatlakozzak az egyik kormányprogramjukhoz, mely szigorúan titkos kutatásokban vesz részt, és szeretnék, ha segíteném a laborjuk munkáját. Mivel ez egy óriási alkalom volt számomra, és biztosítottak is róla, hogy azt tehetem, amihez a legjobban értek, csatlakoztam hozzájuk, hátrahagyva ezzel szülőhazámat. Szüleim, akik nehezen bírtak napirendre térni a folyamatos veszekedések fölött fiuk mássága miatt, amivel kapcsolatban nem volt egyező a véleményük, elváltak addigra. Anyám elköltözött, apám pedig megbetegedett, és nemsokkal a költözésem előtt elhunyt. Így pedig már mondhatni semmi nem volt, amit nehéz szívvel hagytam volna ott Cambridge-ben, lévén barátaim soha nem voltak. Így aztán fiatal tudósként éveken át dolgoztam a CIA-nek, ezen idő alatt pedig nem voltam tétlen. Többet tudtam meg a mutánsnak nevezett fajról, melynek én is a tagja vagyok, megterveztem és megépítettem egy speciális vadászrepülőgépet, és megalkottam a Cerebro névre keresztelt gépezetet, amelynek segítségével elméletben képesek lehetnénk megkeresni más mutánsokat, bárhol legyenek is a bolygón. Közben pedig persze igyekeztem megbékélni saját képességeimmel. Így sikerült hát találkoznom Charles-szal, és Eric-kel, mint a CIA mutánsrészlegének új megbízottjaival, akiknek a feladatuk fiatal mutánsok begyűjtése lett egy védelmi cél miatt. Én segédkeztem nekik ebben, és életemben először értem el azt, hogy barátok között éreztem magam. Persze kemény idő volt, hiszen közbeszólt Sebastien Shaw, és a Pokoltűz Klub, akik erejüket az emberek elnyomására próbálták alkalmazni, de végül csak sikerült őket megállítanunk. Csakhogy időközben saját hiúságom áldozatává váltam. Kifejlesztettem egy gyógyszernek szánt ellenanyagot, amelynek terveim szerint el kellett volna nyomnia az adott mutánsban a külső hibákat, kiiktatnia a rendellenességeket, és ezáltal csak a pozitív képességeket hagyva meg. De a szérumom ellenem fordult, és átváltoztatott. Ezáltal vált igazi kódnévvé a rám ragadt Bestia elnevezés. Kék szörnyeteg lett belőlem, aki teljesen elveszítette emberi vonásait, így ha a tükörbe nézek, mindig emlékezhetek majd rá, mennyire önző, és öntelt voltam. Meg is lett az eredménye. Bár győztünk, én mégis úgy érzem, hogy elbuktam, és bár ennek már három éve, én azóta sem tettem le teljesen arról, hogy megtalálom a módját, hogyan kaphatnám vissza emberi külsőmet. Emellett viszont mással is foglalkozom... Charles-ékkal maradtam a Xavier birtokon, tovább képezve a csapatot, melynek létszáma egyre csak nőni kezdett, ahogy ő és Eric egyre keresték meg az újoncokat. A tudóslét mellett így most a mutánsiskola egyik tanárának is mondhatom magam, ami bár egyelőre még egy kicsit idegen szerep a számomra, igyekszem belerázódni a dolgokba. De most sem tudom megállni, hogy ne torpanjak meg egy tükör előtt, mikor belenézek, és találkozom önnön torz, és bizarr valómmal...
A hozzászólást Hank McCoy összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. 26 Okt. - 15:41-kor. |
|