Grace Deveraux

Userinfó: Főkarakter

Név: Grace Deveraux
Mutáns név: Nüx
Születési dátum: Los Angeles - 1958. november 2.
Besorolás: Független
Képességek:  Tudatkontroll
Osztályozás: Béta mutáns
Aktiválódás: születése pillanatától
Képesség jelenlegi szintje: Mára már sikerült kisebb csoportokat a képessége alá vonnia, bármekkora is legyen a távolság, de van alkalom, hogy gondolataiba merülve, vagy egy nyugtalan álmom akaratlanul is cselekvésre késztet másokat.
Képesség távlatai: A jövőben képes lesz a tömeges irányításra is, és remélhetőleg a véletlenszerűséget is sikerül kontrollálnia.

Jellem:
Minden csak nézőpont kérdése. Ha a szükség megköveteli lehetek szigorú, vagy laza felfogású, komoly, vagy komolytalan, számító vagy spontán..stb. Nincs túl sok elvárásom másokkal szemben, csak a minimális emberi gesztusok, hiszen én is érző lény vagyok, akárcsak bárki más. Nem akarok senkit sem elütni a szerepétől, de mindennek van határa. Máskülönben nem ütöm bele a orrom olyanba, ami nem rám tartozik. Na jó, ez így nem teljesen igaz, de könyörgöm.. a mai világban nem létezik, aki nem kíváncsi. Akaratos vagyok, nem tagadom, aminek meg vannak a maga előnyei és hátrányai is. Nem gondolom azt, hogy én vagyok a világ közepe, tisztelem azt aki kivívja, és megvetem azt, aki rászolgál. Tudom, nem lenne jogom ítélkezni, de nem tehetek róla.. a folyton előítéletes anyámtól örököltem. Mindezek ellenére közvetlennek és kedvesnek mondható nő vagyok, vagy legalább is a barátaim ezt állítják. Nem kevés időm megy rá, míg kiismerem az embereket, de türelmes vagyok ebből a szempontból.

Külső:
Teljesen átlagos a külsőm, nincs semmiféle külső mutációm. Szőke haj, kék szempár, bájos arc..világos bőr. Nézz csak rám! A szőke nős poénokat kikérem magamnak! Igaz, hogy hosszú szőke hajam - akárcsak egy fátyol- gyengéden omlik vállamra és takarja el formás hátam, és az is lehet, hogy karcsú derekam, domború vonásaimmal párosulva nagyon is vonzó, de ezeket a nőies vonásokat egyszer vad - és nem kurvás-, másszor szolidabb ruhadarabokkal kompenzálom. Az időjárásnak nagy szerepe van benne.

Előtörténet:
Az én történetem nem került be a könyvekbe! Születésemtől nem volt tele a napilap. Csak egy átlagos késő este.. megszülettem az "angyalok városában" és kész. A szüleim vallásos emberek voltak, mondanom sem kell, hogy mennyire kiborultak, mikor rájöttek, hogy "mi" vagyok. Na de ne szaladjunk ennyire előre. Gyerekkori éveim szinte gondtalanok, egyszerűek, valóságtól elzártak voltak. Akkor még nem sejthettem, hogy milyen áldással, vagy átokkal -kinek mi- rendelkezem. Egy gyerek akkor boldog, ha az van, ami ő akar, ezért nem panaszkodhatom. Mindenki azt és akkor csinálta, amikor én akartam. Egy tökéletesen átlagos család látszatát keltettük veszekedések nélkül, meghitt, békés családi légkörben. A szüleim nem is kívántak mást. Azt hiszem, mikor bebizonyosodott a képességem rossz oldala, ezzel párhuzamban a létezése, az megrengette sziklaszilárdságú hitüket Istenben. Nézeteik teljes mértékben átértékelődtek, és egyik pillanatról a másikra megszabadultak tőlem. Neem, nem öltek meg, csak bedugtak egy árvaházba, ami sok szenvedést és lelki vívódást zúdított rám. Drámai, nem-igaz?! Nagy harag, ugyan akkor szomorúság is élt a szívemben, amiért magamra hagytak, és egy óriási űrt hagyott bennem hiányuk, amit a a mai napig nem töltött be senki és semmi. Rengetek átsírt éjszaka váltotta egymást, míg végül elfogytak a könnyeim. Nem tudtam mást csinálni, minthogy túltenni magam a múlton. Az a zavarodott, elveszett kislány, aki akkor voltam immár felnőtt, többé kevésbé kiegyensúlyozottan.
Mondanám, hogy többé nem kerestem őket, és nem izgatott mi van velük, de hazudnék. Az árvaházat otthagytam mihelyt a felnőttkorba léptem hivatalosan is. Első utam nem vezetett máshova, mint régi otthonom ajtaja elé, hogy szüleim karjába omolva vigaszra találjak. Ez a mesébe illő idilli pillanat is elmaradt, mint ahogy azt sejteni lehetett. Egy lány nyitott ajtót.
Aki keres az talál. - szokták mondani. Mint kiderítettem a családi "tragédiánk" után az ősök újra akartak kezdeni mindet, egy normális gyerekkel, akire büszkék lehetnek a szülei, mert nem öncélúan és "természet felettien" manipulálja környezetét. Persze bántott a dolog, mégis örültem.. örültem, hogy van egy húgom, aki meg fogja ismerni a nővérét, és ezt senki sem akadályozhatja meg.
Évekig halogattam a nagy találkozást és vallomást. Féltem, hogy mit reagálna mindahhoz, amit egyszerre a nyakába zúdítanék. Vajon hinne nekem, vagy őrültnek tartana? Kíváncsi rám egyáltalán? Mi van ha.... Megannyi megválaszolatlan kérdés, és a teljes bizonytalanság. Határozottan a téboly határán táncoltam, de egy szép nap minden aggályom, kételyem, borúlátásom, rossz kedvem elszállt. Megtörtént. Időről időre közelebb kerültünk egymáshoz. Megváltoztam.. minden érzésem a helyére került., és miután kiderült, hogy ő is más (!!), magamhoz vettem, hogy megóvjam mindattól, amit én megtapasztaltam ennyi évesen. A két szentfazekat kényszerítettem, hogy megkapjam a gyámsági papírokat, amik az én nevemre szóltak, majd faképnél hagyva őket otthagytuk a várost. Akkor láttam őket utoljára.
Most York Townban élünk -annak is a feltűnésmentesebb szegletében- egy kis házban, ami kettőnk számára mégis tökéletes. Végül is, jól alakult minden..