Robert & Violet - Hol vagyok?

Robert & Violet

Hiába, hogy nem utaztunk soha sem túl sokat, de mindig is szerettem vonatozni. Tudom, hogy ez afféle gyerekszokás, de attól még nagyon is így van. Valahogy jó dolog nézni a tájat, figyelni az embereket a peronon, ahogy örülnek, amikor egy-egy szerettük megérkezik. Milyen szép is lenne, ha én is így örülhetnék valakinek, de ennek kb. semmi esélye sincs, hiszen nem működik az, hogy messziről észreveszek valakit, felismerem és máris boldog vagyok. Úgyse ismerném fel, maximum egy-egy apró jellegzetességgel tehet róla, hogy erre nagyobb legyen az esély. Most is így teszek pár pillanatig, amikor leszállok, csak nézem az embereket, ahogy keresik egymást. Persze sokakra nem várnak, ők csak valami üzleti út, vagy hasonló miatt utaztak, netán ingáznak a munkahelyük miatt. Sok minden lehet az ok, amiért valaki vonatra kényszerül, de én mindig inkább a pozitívakra igyekszem gondolni és nem arra, hogy ne adj isten valaki rossz hír miatt kényszerült elhagyni kis időre az otthonát, mint teszem azt egy temetés. Nekem egy jó időre elég volt mindenféle halálhírből, nagyon remélem, hogy a közeljövőben nem kell egyetlen ismerősömről se ilyesmivel szembesülnöm. Na nem mintha olyan nagy tömegében rendelkeznék közeli barátokkal, vagy hozzátartozókkal. Nem számít, most itt vagyok és előttem a város, hogy felfedezzem! Remélem, hogy menni fog és tényleg nem tévedek majd el, vagy legalábbis lesz, aki útbaigazít.
Pár percnyi tétlenkedés után indulok csak meg, a kezemben a térképpel, és máris megakadok, vagyis valaki megakaszt. Egy apró mosollyal rázom meg a fejem a kérdés hallatán, de automatikusan körbe is pillantok. Hátha csak elkerülte az illető a figyelmemet, és esetleg azért nem vettem észre, de nem rémlik. Persze azt nem kérhetem tőle, hogy mutasson egy képet, hiszen... az semmit se segítene.
- Nem... sajnálom, lehet, hogy előbb szállt le, mint én. - nem szoktam kifejezetten rohanni. Értelmetlen, legalább el lehet kerülni a tolakodást, mert sokan vannak, akik mindig úgy igyekeznek valahova, én pedig akkor már inkább szállok le utolsók között, hogy még véletlenül se legyen semmi bonyodalom. - Azért remélem megtalálod, akit keresel. - mosolyodom el újra, aztán már lépnék is el mellette, amikor beugrik, hogy talán megadhatja nekem a kezdő lökést. Amúgy sincs ötletem sem egyelőre, hogy merre induljak, ő pedig ha már eleve az állomáson várt valakire, akkor talán ismeri is a várost. Szóval fél lépést haladok el mellette, de végül megtorpanok és vissza is fordulok.
- Esetleg... te ide valósi vagy? Egy teljesen laikusnak, aki még soha nem volt New Yorkban mit ajánlanál, hogy először megnézzen? - persze az is lehet, hogy baromira nem ér rá arra nekem ajánljon valami célt, de attól még egy próbát meg ér nem igaz? Maximum elküld a sunyiba, és tovább áll, hogy megkeresse azt a pasast. Bár azt hiszem, ha eleve előttem szállt le, akkor már lehet, hogy itt sincs. Várakozón pillantok rá, még a térképet is kicsit feljebb emelem, hogy lássa, nálam van, akár azon is megmutathatja, merre induljak.

//Máskor majd arra figyelj, hogy a hsz-em kb. felét sztornóztad. Razz

//

Bár már hozzászoktam, még mindig zavart New York városa télen. Az év nagy részében a város gyönyörű volt, de télen az én szememben egy zord pusztaságra emlékeztetett. Valószínű, csak én vagyok ezzel így, mert amúgy ilyenkor is özönlöttek a városba a turisták. Elégé elviselhetetlen a legtöbbjük, de amíg békén hagynak és engednek tenni a dolgomat, addig nem foglalkozom velük. A dolgomat. Fura, mert nem igazán tudom mit kéne tennem. Sokszor érzem úgy, hogy csak egy álmot kergettek. Láttam, hogy vannak olyanok, mint én, de magam sem hiszem, hogy rájuk is találok. Pedig igazán nem ártana. A dokim szerint kell valami cél, mert ez segít, hogy helyre tegyem az életem. Eddig nem csalódtam benne. A segítségével sikerült lakást és munkát is szereznem, még ha nem is azt amiről mindig is álmodtam. De valahol el kell kezdeni.
Szorosabbra húztam a kabátomat, és beléptem a pályaudvarra. Jókora tömeg tolongott bent és várta a beérkező vonatokat. Levettem a kesztyűimet és zsebre vágtam őket. Kicsit beljebb tolakodtam, hogy megnézhessem mikor ér be az utolsó vonat. Pár perc és itt van. Remek! Izgatott lettem, ahogy megláttam a vonatot. "Nyomozásom" a különleges emberek után, úgy tűnik kezd révbe érni. Sikerült kiszednem egy nyomozóból, hogy a tévében látott férfi, állítólag ezzel a vonattal érkezik. Nem valami nagy segítség, de a semminél több. A tömegből nem igazán tűnök ki. Farmer és egy fekete szövetkabát van rajtam, így nem vonok valami nagy figyelmet magamra.
A vonat lassan beérkezett, én pedig úgy állok oda a kis kapukhoz, hogy lássak mindenkit aki kijön rajta. Igazából az egész teljesen felesleges. Egy fekete bőrű férfit keresek. Mintha tűt keresnék a szénakazalban. Titkon abban reménykedem, hogy az ösztöneim talán megsúgják, másba aligha kapaszkodhatok. Sok dolgot feltettem már arra, hogy megtaláljam a hozzám hasonlókat, és eredmény nélkül nem fogom feladni. Közben az emberek már leszálltak, és el is tűntek. Egyetlen fekete bőrű férfit sem láttam. Lehorgasztom a fejem és dühösen belerúgok a mellettem lévő kukába. Hangosan ki fújom a levegőt, és a kapura támaszkodok. Egyre jobban kezelem a dühöm! Viszont még mindig nem tudom, hogy mihez kezdjek. Talán megkérdezhetném az embereket, hogy nem szállt-e le előbb az emberem. Vagy hagyhatom a fenébe, és új nyomokat keresek. Inkább körbekérdezzek, mit veszthetek? Szúrópróbaszerűen kérdezek meg négy embert, de senki sem látott leszállni egy fekete férfit. Na egy utolsót! Tekintetem egy kék kabátot viselő szőke lányra esik, akit úgy 18 évesnek tippelek.
- Bocs, nem láttál véletlenül egy fekete bőrű férfit leszállni a vonatról? -kérdezem talán kissé faragatlanul.

Tárgy: Robert & Violet - Hol vagyok? Csüt. 23 Jan. - 9:36

Robert & Violet

New York... soha életemben nem jártam még itt, és hogy most miért? Azt hiszem Daren szavai mégis csak megmaradtak bennem és végülis kíváncsi vagyok, hogy milyen is lehet ez a nyüzsgő nagy város. A legnagyobb hely, amit ismerek Peekskill, hiszen ott nőttem fel, de mégis csak sokkal inkább szerettem a nyaralónkat North Salemben. Jóval csendesebb és békésebb környék, de most mégis úgy döntöttem, hogy vállalom ezt. Csak egy kis vonatút és egy nap, amit itt töltök, mert épp nincs tanítás. Szereztem térképet és van szám, tudok kérdezni. Csak nem lesz semmi baj igaz? És lehet, hogy jól is fogom érezni magam. Itt még csak olyan gond sincs, hogy teszem azt véletlenül beleütközöm egy ismerősbe, akit nem ismerek meg, ami ott, ahol már járatos vagyok elég gyakran megtörténik. Ez egy idegen város, persze vannak véletlenek, belefuthatok olyanba, akit ismernem kéne, de lehet hogy már olyan régen találkoztunk, hogy nem is emlékszik majd rám és csak elmegy mellettem a nyüzsgő tömegben.
Az úton végig nyugodtan nézek ki az ablakon, csak valamikor az utolsó tíz percben kezd úrrá lenni rajtam az izgatottság, és azt hiszem valamilyen szinten egy cseppnyi félelem is. Azért mégis csak tartok ettől az egésztől, hiszen egy ilyen nagy város veszélyes is lehet, én pedig mindig is a szüleim védelmében éltem, csak hát minden olyan hirtelen változott meg. Nagy levegő, és végül lelépek a peronra. Mindenkit vár valaki, vagy csak sietve távoznak, mint akik pontosan tudják, hogy hova tartanak, én pedig természetesen bizonytalanul állok meg. Fogalmam sincs, hogy keresni kéne egy buszt, vagy hasonlót, netán csak egyszerűen induljak neki. Első körben persze előkerül a térkép, hogy belőjem merre is vagyok, és csak után döntök az indulás mellett. Egyszerű kék farmer van rajtam, a lábamon kényelmes lapos talpú, rövid szárú csizma. Felül a meleg világoskék kabát alatt természetesen pulcsi, minden ami az időjárás miatt szükséges. Persze már nem sikerült elérnem, hogy eltűnjek a tömegben, hiszen a legtöbben télen hajlamosak sötétbe öltözni, én pedig eleve világosban vagyok és a fehér kötött sapka alól és szinte kivilágítanak szőke tincseim. Nem törődöm egyetlen tekintettel sem, csak szépen megkeresem a kijáratot és elindulok.
Már majdnem dél van, amikor újra az órámra pillantok és a gyomrom korgása is erőteljesen tudtomra adja, hogy már egy ideje sikerült elindulnom, és persze a térképolvasás nem kifejezetten az, amit tanultam volna, így őszintén szólva sejtelmem sincs, hogy merre kéne tovább indulnom. Bizonytalanul állok meg az egyik sarkon a térképet vizslatva. Lehet, hogy egyszerűbb, ha megkérdezek valakit, vagy ha... először csak beülök valahova enni. Végülis van még időm amíg visszaindul a vonat, még pár óra, nem lesz semmi baj.

Tárgy: Re: Robert & Violet - Hol vagyok?

» Ethan és Quinn - Miért vagyok én itt?
» Robert Mildford
» Robert Downey Jr.
» Tatjana Robert - Vízió