Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Név: Scarlett Willow Mutáns név: Feltaláló Születési dátum és hely: 1966. július 25. Hamilton, Kanada Besorolás: Diák
Képesség(ek):
Elsődleges képesség: Feltalálás Osztályozás: Alfa mutáns Aktiválódás: 3 éves kor Képesség jelenlegi szintje: Képes egészen egyszerű dolgokban meglátni a lehetőséget, hogy valami újat, valami hasznosat hozzon létre belőlük. Olyan tárgyak is kikerülhetnek a kezei közül, melyek megelőzik a korát, és szorult helyzetben könnyedén felismerheti, hogy mi jelentheti a kiutat. Nem jelent gondot neki kijutni egy csapádból, hiszen se perc alatt összerakhat olyasmit, ami hatástalanítja. Képesség távlatai: Szinte bármit képes lesz létrehozni, amiről mások még álmodni sem mernek. Persze ezzel óvatosan kell bánni, hiszen nem mászkálhat sugárfegyverrel, mert az elég erős megrökönyödést válthat ki másokból, és persze nem tud olyat alkotni, amit még nem látott, amiről még csak nem is olvasott, vagy nincsenek hozzá való eszközök.
Másodlagos képesség: Emberek megtalálása Osztályozás: Delta mutáns Aktiválódás: 18 éves kor Képesség jelenlegi szintje: Képes megtalálni bárkit, akiről van egy képe, vagy egy személyes tárgya, és ha kap hozzá egy térképet. A képesség segítségével felidézi gondolatban az illetőt, és minél közelebb van hozzá, annál pontosabban meg tudja határozni, hol található meg. Egyelőre még igazán pontosan csak maximum egy közepes városon belül tud tájékozódni, minél távolabb van valakitől, annál pontatlanabb a cél megtalálása, pl. egy másik kontinensen maximum az tudja belőni, hogy melyik országban van az illető. Képesség távlatai: Bárkit, bárhol képes lesz megtalálni, kivéve persze, ha az illető védve van valamilyen mentális módon, vagy rejtőzködik. Ha már teljesen kifejlődött a képessége, akkor akár egy másik földrészen is pontos meghatározást tud adni, hogy hol van, akit keresnek.
Jellem: Kiskoromban két változat volt arra, hogy mit mondtak rám. Az egyik, hogy túl nyugodt vagyok, mert időnként leültem a játékaimmal és ki se mozdultam a szobámból órákon át, a másik pedig egy hebrencs, szétszór kislány, akit még hiperaktívnak is mondtak sokszor, hiszen mindig annyi minden járt a fejemben, hogy néha nehéz volt elkülöníteni a sok gondolatot. A mai napig is kissé kapkodó és hamari vagyok, de ha beugrik egy ötlet, akkor meg se hallom, ha valaki hozzám szól, annyira lefoglal az, amivel foglalkozom, hogy minden mást teljesen kizárok. Igazság szerint szeretem az embereket, szeretek ismerkedni, csak néha elkalandozom, így ne lepődj meg, ha azt se fogom tudni, hogy miről beszéltél két perccel ezelőtt. Azért igyekszem én figyelni rád, csak néha jönnek ezek a gondolatok és képtelen vagyok elvonatkoztatni tőlük és másra koncentrálni, még ha nagyon igyekszem is. Időnként egészen elgondolkodó vagyok, máskor annyit beszélek, hogy megfájdul tőlem a fejed és persze az ujjaim gyakran dolgoznak önkéntelen is valamin, és ne lepjen meg, ha fura dolgokat művelek fura eszközökkel, csak mert épp beugrott valami ötlet, vagy hirtelen hagylak faképnél. Nem szándékos és nem ellened szól.
Kinézet, megjelenés: Barna haj, hát középig érő és egyenes, és mellé barna szem. Nem vagyok kifejezetten egy első ránézésre különleges külsejű lány, ha csak az egyébként eléggé bájos arcomat nem soroljuk ide, de a szőke haj, vagy a látványos kék szem nem adatott meg nekem, habár nem is bánom. Viszonylag kissé alacsony és vékony alkatom van, a 163 centim már nem fog növekedni ebben biztos vagyok, de nem is zavar különösebben. A szám viszonylag telt, és gyakran görbül felfelé. Szeretek mosolyogni és egyébként is gyakran révedek el a távolba afféle ábrándos mosollyal, amikor épp valami pörög a gondolataim között. Az erős sminket egyébként nem szeretem és nem használok ilyesmit, csak úgy szolid, visszafogott verzióban. A ruháim sokszor kissé talán furcsák, a színek nem mindig harmonizálnak és néha nem oda illő kiegészítő is kerül rám. Néha tényleg olyan vagyok, mint egy elvarázsolt feltaláló, aki nem tudja kiválogatni a gondolatai közül, hogy mi is a legfontosabb.
Előtörténet: Vannak olyanok, akiknek nehéz élete van. Az enyém sem volt sétagalopp, de legalább nem veszem annyira komolyan és próbálom mindennek a jó oldalát nézni, de kezdjem az elején igaz? Szóval Hamiltonban születtem, ez történetesen Kanadában van. Szeretem ezt az országot akkor is, ha nem épp a legmelegebb hely a világon. Csak a legmelegebb nyári napokon hasznos ha pólót veszünk fel, amúgy azért el lehet állni a melegebb ruhát, de legalább nincsenek túl melegek sem és nem izzad halálra az ember. De elkalandoztam, az életemről volt szó, nem Kanada időjárásra vagy kíváncsi gondolom. Szóval a nővéremmel, apámmal, anyámmal éltem egy egész szép kis lakásban és minden egész jól ment. Persze én már kiskoromban is néha furcsán viselkedtem, de ezt betudták annak, hogy gyerek vagyok, néha kissé hirtelen, néha pedig magamba forduló, mikor hogy. Aztán ahogy az lenni szokott felborultak a dolgok. Tíz éves voltam, amikor két férfi jött hozzánk, azt hiszem katonák lehettek és nem voltak igazán szimpatikusak. Akkorra már konkrétan híre ment annak, hogy az iskolai versenyeken mindig nagyon kiemelkedőeket alkottam, mint egy mini feltaláló. Csináltattak velem IQ tesztet is, hátha valami zseniféle vagyok, de erről szó sem volt. Az az igazság, hogy el akartak vinni, valami elit iskolába, de a szüleim ezt nem engedték. Nagyon úgy tűnt, hogy ez rendben is van így, egészen két nappal későbbig, amikor ők valami furcsa autóbaleset során meghaltak. Túl kicsi voltam ahhoz, hogy bármit is gyanítsak. Szörnyű volt, sokat sírtam és azt is csak főleg a szobámban, mintha csak attól lettem volna erősebb, hogy más nem látja, hogy baj van. Egyetlen rokonunk volt csak, Harry bácsi, és hát hozzá okkal nem nagyon jártunk túl gyakran. Nem egy kedves ember. Az ő fejében meg sem fordult, hogy ne adjon oda annak a két fickónak, amikor előkerültek újra. Most már idősebb fejjel sejtem, hogy a szüleim halála... egyszerűen nem lehetett véletlen, de mégis mit tehetnék már utólag? Szóval elvittek, elszakítottak a nővéremtől és jött az az elit iskola. Nagyon nem akartam én ott lenni, és ez amúgy sem megy, ha erőltetik. Próbáltak rávenni, hogy ezt, meg azt csináljam, de ez nem ilyen. Nekem csak úgy néha beugranak dolgok, ötletek, lehetőségek. Hiába mondják, hogy fejlesszek ki valami... érdekeset, azt, ami nekik kell. Nem értették és persze azt hitték csak ellenállok. Egyre szigorúbb lett az egész, és számomra egyre kevésbé elviselhető. Fogalmam sincs, hogy mi lett a testvéremmel, hogy milyen élete lehetett a bácsikánk mellett. Félek tőle, hogy nagyon nem jó, de sajnos volt elég bajom, hogy idővel már ne rajta járjon az eszem, hanem magamon. Hogyan tudnék elszabadulni erről a helyről, hogyan lehetne... megszökni. Próbáltam úgy tenni, mint aki beletörődik a sorsába, aki elfogadja, hogy ez van és azt teszi, amit kell, Így több teret engedtek nekem, egyre többet hónapról hónapra. Az ötletek pedig csak úgy cikáztak a fejemben és egyre biztosabb voltam benne, hogy sikerülni fog, hogy meg tudok lépni innen, akkor is, ha eléggé minden le van védve. Pár hónapja sikerült. Tudom, nem a tél a legjobb megoldás, de nem húzhattam tovább, muszáj volt eljönnöm, és persze innentől már meg tudom oldani, hogy eltűnjek a szemük elől. Okosabb vagyok és a tárgyak is mellettem vannak, amiket találok. Mindenből tudok építeni valami apróságot, ami segít, és amivel tovább megtartom a szabadságomat. Persze az már más kérdés, hogy hogyan maradék életben egyedül, honnan lesz pénzem stb. Szerencsém volt, egyszerűen csak ők találtak rám. Fogalmam sincs hogyan, de a kis motelszobába betoppant ez a két fickó néhány napja csupán és... azt mondták, hogy náluk rendben leszek. Adnak enni, tetőt a fejem fölé, és megpróbálhatok végre úgy élni, mint ahogy kellett volna évekkel ezelőtt. Sose volt igazi gyerekkorom, nem jártam bulizni, nem voltak barátaim, de majd most változni fog ez. Én legalábbis nyitott vagyok a világra. Az új képességem pedig... még szinte alig bontakozott ki. Talán megtalálhatnám vele a nővéremet, de nem mertem megpróbálni. Ha Ők tudják, hogy Beth hol van, akkor félek, hogy veszélyes lenne keresnem. Önző dolog, ha most legalább egy kicsit csak... élni szeretnék?
Kezdőlap 
by 
