Cuple cipőszalon és kávézó

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Türelem, torna terem. Igazán nagy erény. Főleg ha az emberek irányába kell tanúsítani. Mert kivárni egy kémiai reakció lefolyását sokkalta könnyebb. Főképpen mert várható, hogy lesz eredmény. A kis molekulák nem feledkeznek meg arról, hogy reakcióba lépjenek egymással. Erre nincs felhatalmazásuk. És ez jól is van rendjén. Más kérdés, hogy nélkülük a bonyolultabb szervezetek sem épülhettek volna fel. Hogy az intelligenciát miképpen is alakították ki eme elemi részecskék azonban még ma is rejtély a tudósok számára. Csak a kisarkított ideológiát követő ostoba emberek hihetik el ezt az újkori mesét. Akkor már inkább az ókoriakban higgyenek.
A vallatás már más tészta. Persze nem szadista módon teszi. Nem szeret fegyvert fogni a kezében. Nincs is rá szüksége, mert ő maga a fegyver. Erejével már mer hatással lenni másokra, de azért igyekszik megmaradni a civilizált szinten. Gyakran a szó és a befolyás is elégséges... S ha nem, idővel alakulhatnak még úgy a dolgok, hogy tőle kérjenek. A jó doktor pedig nehezen felejt.
Mindemellett egyenlőre nyugalmat sugárzó ábrázattal szemléli Vöröskét.
- Aham... - szólal meg sommásan. - Béna, hm, ironikus szó. Alapjáraton egy mozgató szerv működésképtelenségét jelzi ideiglenes vagy véglegesen látható külsérelem nélkül. Ám ha valamiben nem gyakorlott, az még nem bénaság. Nyilván a próbálkozások nem mindig sikeresek, megsérül közben az ember. Ez természetes. Nem kell emiatt búslakodnia. - vigasztalja a leányzót, s egy bizalomkeltő mosolyt erőltet arcára. Fő a meggyőzés.
- Ha mérges akkor fájdalmat tud okozni, anélkül, hogy hozzá érne bárkihez is. - foglalja össze Vöröske szavainak értelmét. Ezzel még nem tudott meg sok mindent képességéről. Az pozitív, hogy fájdalom okozásra alkalmas. Tehát használható erő. S a jelek szerint fizikai kontaktusra sincs szükség hozzá. Még jobb! Nem próbál meg találkozásokba bocsátkozni, hogy miféle is lehet a képesség. Ahhoz még keveset tud. De ígéretesnek hangzik. Mutánskeresője ma jó egyedre talált.
- És ugyan miképpen képes fájdalmat okozni érintés nélkül? Talán valami csúnyát mond az illetőre, hogy rosszul essen neki és fájjon? - kissé elbagatellizálja a szöveget, de ez a taktika része. Komolytalan hozzáállás a képességhez annak működését kiprovokálandó. Van némi kockázat, de csak ekkor lehet biztos a dolgában.
A viszont kérdezés kissé keletlenül érinti. Nem kívánja felfedni magát, míg a kis vörösbegy lépre nem esik. Valamit azonban mondania kell neki, mert ha titkolózásba burkolózik, azzal gyanússá válhat, a kezdeti bizalmat is elveszítheti. Így viszont talán még meg is erősítheti azt, ha legalább mutáns mivoltáról tanúságot tesz, még ha pontos erejét nem is árulja el.
- Persze, hogy van. Irtózatosan okos vagyok és gyorsan tanulok. Maga szerint csak véletlen, hogy doktor vagyok? És nem, ez nem a tiszteletteljes orvosi megszólítás. Ez igazi, munkával és verejtékkel elért tudományos fokozat. Valódi tudással. - kedvenc témája amiről mindig is nagy büszkeséggel mesél. S jó fedősztorinak is. Mert egy kamaszlányka számára tudása már alapjáraton hihetetlennek hangozhat. És ez jól is van rendjén.

Igen, Zane bácsinak nagyon türelmesnek kell lennie velem szemben, ha el akarja érni azt, amit akar. Úgy értem, hogy kell hozzám egy kis türelem, és néha nekem is többször el kell magyaráznom a dolgokat, amik a fejemből pattannak ki, mert sokan nem értik. Kicsit más a gondolkodásmódom, mint egyeseknek, és ezért nem is nagyon értenek. Pedig egyszerű, de mégsem értik.
De a lényeg, hogy a nagyon türelmesnek kell lennie a doktornak, ha a kutatását meg akarja csinálni, mert lényeges informaciókat nehezen tud belőlem kiszedni, mert sokszor el szokott kalandozni a gondolatom, és mindig elterelem másfelé a témát, aminek semmi köze ahhoz, amiről valójában beszélgetünk.
Nem vagyok benne biztos, hogy elmondhatom-e ennek a bácsinak a különleges képességem, mert anyu sosem engedte, hogy elmondjam másoknak. Igaz, előbb vagy utóbb néhányan úgyis megtudták, vagyis csak sejtették, mert gyakran megsértődtem néhány gonoszabb megjegyzéstől, és akkor bántottam őket. De szerencsére semmi komoly bajuk nem lett. Nem is örültem volna neki, ha komolyan megsérültek volna miattam, és egy olyan dolog miatt, amit nem tudok irányítani. Persze az már más kérdés, hogy nem csak így tudok sérülést okozni az embereknek. Volt, hogy miattam eltört valakinek a keze, és valaki másnak a foga is kitört, de a legtöbbször apró horzsolások maradnak a bénázásom után. De ilyen most nem történhet meg. Anyu nem örülne neki.
- Hát... Nagyon béna vagyok, és mindig csak szerencsétlenkedem, és sokszor sérültem le, és másoknak is okoztam már így fájdalmat. De volt olyan is, nem is egyszer, hogy mérges voltam valakire, és akkor is fájdalmat okoztam neki, pedig akkor hozzá sem értem. De nem direkt.Én nem akartam őket bántani. Mindig bocsánatot kértem utána...
Nem nagyon szeretek erről beszélni, mert akkor mindig rossz kedvem lesz, és az nem jó. Nem szeretem, ha rossz kedvem van, ezért gyorsan megrázom a fejem, hogy ezek a rossz gondolatok kirepüljenek belőle, majd ismét a férfira nézek, elmosolyodom, és a következőt kérdezem:
- A bácsinak is van különleges tulajdonsága?
Remélem igen, mert akkor már kicsit felszabadultabban tudok majd beszélni erről. Van egy olyan érzésem, hogy Zane bácsi is mutáns, mint én. De ez csak egy megérzés.

A jelek szerint türelmesebbik énjét kell elővennie. Szertelen kamasszal van dolga, s lévén nem kimondottan gyerekszerető, így nehezére esik az effajta társalgás. Bár Mollie cica révén szert tett már némi gyakorlatra, mégsem kíván a nevelő szakmára lépni.
Kettőt pislog a választ hallva, majd jól hallhatóan felsóhajt. Nehezebb esett lesz ez mint gondolta. Talán nem kellene minden jött-ment mutánssal szóba állnia. Elég lenne csak a felnőttekkel. A kamaszok előbb-utóbb úgy is felnőnek, akkor már kellő értelemmel fognak bírni, és kellemesebb lesz a társalgás.
Végül csak kinyög valami használhatót.
- Hogy ön- és közveszélyes? – húzza fel kérdőn szemöldökét. Ez sok mindent jelenthet. Talán utalás képességére. Jobb ötlet nem lévén ezen gondolat mentén halad tovább.
- Mit ért ez alatt pontosan kisasszony? – fogja meg az asztal egyik székét, kihúzza és leül rá. Figyelembe véve a válaszok gyorsaságát nem árt ha gondoskodik arról, hogy minél később fáradjon el.

Először nem tudtam, hogy ez a férfi mit akar, miért jött ide hozzám. De csak valami kutatást végez. Biztos valami tudós, vagy mi. Azok menők. Régen én is tudós akartam lenni, olyan igazi, aki sok dolgot felfedez. De apu szerint csak őrült tudós lehetnék, aki mindent elront, és felrobbantja magát, rosszabb esetben másokat is. ez kicsit akkor rosszul eset, de most visszagondolva, talán igaza volt. Tényleg kicsit szétszórt szoktam lenni, és nagy eséllyel robbantom fel a laborom már rögtön az első nap. De tudósnak lenni akkor is olyan mókás dolog lehet.
Kérdésére egy kis hatásszünet, legalább egy perc elteltével válaszolok. Igen, picit hosszú idő, de ez még egy viszonylag gyors reakció, ha rólam van szó. Máskor az illetőnek kétszer, ne adj isten háromszor is meg kell ismételnie, amit mondott, mert annyira nem figyelek. Hát igen, valóban nagyon feltűnő. Úgy mint az egész lényem. Anya mindig azt mondta, hogy amilyen pici vagyok, olyan feltűnő jelenség is a hosszú tűzvörös hajammal, és a szivárvány összes színében pompázó ruháimmal. És ha ez nem lenne elég, még a viselkedésem is elég furcsa benyomást kelthet egyesek számára.
- Öööö... neeem tudom... - Nagy, zöld szemeimmel a bácsit nézve, amiből csak úgy árad a tudatlanság. Hogy én ír származású lennék? Tényleg nem tudom. Anyu még sosem mesélt arról, hogy az őseink honnan jöttek. De akkor majd ezt is megkérdezem tőle, ha végre ideér. Tényleg...? Miért késik már ennyit?
- Hogy? Más különleges tulajdonság? Öhm.... Az számít? hogy ön- és közveszélyes vagyok? Mert ha nem... akkooor... öhm... akkor is - Ezt egy normális ember már furcsának találná, de én mióta vagyok normális? Soha nem voltam az. Csak nem ő is olyan, mint én? Még mindig nagyon elképesztőnek tartom, hogy van más olyan ember is, aki, aki hasonló hozzám. Eddig mindig abban a tudatban éltem, hogy csak én vagyok az egyedüli ilyen mutáns, de nemrég kiderült, hogy ez nem igaz. Talán ő is egy közülük?

Mindig is adott az elegáns megjelenésre mióta megteheti. Megdolgozott érte, s ezért nem rest ki is mutatni azt. Kérkedés lenne a maga részéről? Bizonyosan. Ám a jelen szituáció is mutatja, hogy bizony nagyon is hasznos az elegáns ruha. Még a csúnya embert is széppé varázsolja. Nem mintha csúnyának tartaná magát, inkább csak átlagosnak.
Vöröske mintha lassú lenne. A hatásszünet messze hosszabb, mint ahogy a drámaiság megkívánná. Dr. Helmsman csodálkozása jelekép felhúzza szemöldökét. Ha késve is kap választ, annál intenzívebben. Sose ítélj elsőre, jut eszébe eme bölcs mondás. S valóban, nem tudhatja miféleképpen is él eme mutáns leányzó.
- Tetszik. Igen látványos és feltűnő. – válaszol enyhe mosolyfélét erőltetve arcára.
- Ezek szerint haja színe családi vonás, Jones kisasszony. Anyai ágon. Jó örökség. Netalán ír származású lenne? Ama népcsoportra jellemző a vörös hajszín. Bár nem ennyire élénk árnyalatú, mint a magácskáé. – az ír származásra ugyan a vezetéknév nem utal, de ha anyai örökség, akkor ez nem meglepő. De nem ezen a vonalon kíván informálódni.
- De van más különleges tulajdonsága is, nem de? – szegezi Evelyn-nek a kérdést, se nem nyíltan, se nem burkoltan, értse úgy ahogy akarja. A válasz mindent el fog árulni.

Csendben ülök az asztalnál, fejem az asztalra helyezett kezemen pihen, és én kifelé bámulok az ablakon, nézem az embereket, és azt próbálom kitalálni, hogy vajon milyen személyiségűek lehetnek. Óh igen, így biztos nem okozok semmi galibát, csak nyugodtan ülök, és nem beszélek senkivel. Anyu biztos nem örülne, ha, míg nincs itt - és akkor is, ha már itt van -, gondot okoznék bárkinek is, egy ártatlan vendégnek, vagy az itt dolgozóknak. Volt már ilyenre példa, nem is egyszer, de az egyik kedvencem az az volt, mikor egy puccos étterembe mentünk anyuval nem sokkal apu halála után, és teljesen véletlenül meglöktem az egyik pincért, aki a tálca teljes tartalmát, vagyis egy forró, gőzölgő levest, valamilyen sült húst, rizzsel, és egy kis tálka pudingot egy öreg, duci bácsira öntötte. Nagyon vicces volt, de valamiért elég nagy feneket kerítettek ennek az egésznek. Nem is értem miért. Pedig teljesen véletlen volt, és bocsánatot is kértem, de még azután is olyan mérges volt az a duci bácsi, meg a pincér is, akinek neki mentem. És még sorolhatnám a sok vicces esetet, ami velem történt. Magyarul: nem volt unalmas gyerekkorom.
Viszont most próbálok a lehető legnyugodtabb lenni, és megpróbálok mindent épen tartani, nem akarok összetörni semmit. Sok ember sétál az utcán, nem is tudom mindet követni, többségük csak úgy elsuhan előttem, nem is tudom megnézni őket. De azért van néhány ember, akit jól meg tudok nézni. Az egyik az egy anyuka, aki a pici, hiperaktív fiával megy épp valahova. A gyerek nagyon ugrándozik, az anyuka nem is nagyon tudja követni. De türelmes a nő, próbálja lenyugtatni a fiát, nem sok sikerrel. Biztos jó anyuka lehet, és szereti a gyerekét, pont mint az én anyukám. Deee... az is lehet, hogy ő a gonosz boszorka, csak fiatal anyukának álcázta magát, és szépen felhízlalja a gyereket, hogy aztán megegye őt, mint a Jancsi és Juliskában. De akkor meg kell menteni! Nem eheti meg a gonosz boszorka a fiút, mert az azt jelenti, hogy a gonosz győz. Viszont a mesékben mindig a jó győz, és a gonosz pórul jár. Ez így van rendjén.
Nagyban szövögetem magamban a megmentési akció tervét, teljesen megfeledkezve arról, hogy én most épp anyura várok, mikor valaki megszólít. A hang irányába fordítom a fejem, és egy fehér zakós bácsit látok magam előtt. Nahát! Milyen szép a zakója. Tetszik....egy kis időnek el kell telnie, míg a hallott szöveg elérkezik az agyamig, és az megérti a hallottakat, de azért egy kis fáziskéséssel válaszolok a bácsinak.
- Jó napot! Én Evelyn Jones vagyok. Igen, eredetileg is vörös a hajam. Anyunak is ilyen színű a haja, és a nagyinak is ilyen volt. Meg elvileg a dédnagymamámnak is ilyen volt. Viszont én más emberrel még nem találkoztam, akinek ilyen színű haja lenne. Anyu szerint különleges a hajam, és vigyázzak rá. Ezért nem vágattam le soha. Csak egyszer. De akkor is én vágtam le, mikor még kicsi voltam. Anyu nem nagyon örült neki. Magának is tetszik a hajam színe? - nézek kérdőn a férfi zöld szemeibe. És igen... ez vagyok én. Ha elkezdek beszélni, nehezen lehet leállítani, és mindenféléről beszélek, ami csak eszembe jut. Remélem azért nem fogom hamar az őrületbe kergetni ezt a bácsit.

Egész jó itt a kávé. Egyáltalán nincs lábszaga, amint arra a cipőrészleg kapcsán számítani lehetne. Ügyesen kombinálták össze eme két terméket, minek semmi köze egymáshoz. Így belegondolva valahogy az emberek és mutánsok együttélését is szimbolizálhatná ez a hely. Hogy mennyire férnek meg egymás mellett... az egy nagy kérdés. S erre csak egy jövőbelátó mutáns tudna választ adni. De létezik olyan a Föld kerekén? Ki tudja.
Ahogy dr. Helmsman ott ücsörög szép fehér öltözetében, miből csak bíbor nyakkendője lóg ki, valamit a futó sakkbábú minta zakója felső zsebénél. Az előbb említett helyből halk csipogás hangja üti meg dr. Helmsman és a jelenlévők fülét. Gyorsan előkapja a kis készüléket, s miután kikapcsolja a riasztó hangot a led lámpák fényerejét figyeli, lassan körbe mozgatva a helyiségben. Eléggé feltűnő jelenség már a kíváncsiaknak, de ő ezt észre sem veszi, annyira magával ragadta annak eshetősége, hogy talált egy mutánst. A lámpák egymás után történő felgyulladása mutatja az irányt, mely végül egy vörös hajú, ifjú leányzón állapodik meg. Helmsman meglepetten húzza fel szemöldökét. Az érzékelőt kikapcsolva és zsebbe téve szemléli meg a beazonosított mutánst. Nem csak haja, ruházata is feltűnő. Ez koránt sem meglepő, tekintve mennyire semmitmondó a leány megjelenése. Mégis mutáns, ki tudja milyen erőket ural. Talán oly hatalmasat, mit még senki sem látott, miről még ő maga sem tud. Meg kell neki tanítani, megmutatni a Belső Kör útját.
Dr. Helmsman nem is teketóriázik tovább. Kiissza maradék kávéját csészéjéből, mit már jó előre kifizetett. Orcáját megtörölve a szalvétába elgondolkozik milyen szöveggel is szólítsa meg a lányt. Nem mehet oda ezzel: Ugye maga mutáns? Mi az ereje? Az túl egyértelmű és lebuktató jellegű lenne, amit nem akar. Esetleg apellálhatna arra, hogy nem rendelt semmit, elég szakadt, sovány a megjelenése, és ő szívesen felkarolná. Hát ez eléggé furán hangozna, talán rendőrért is kiáltanának. Az lesz a legjobb ha önmagát adja, vagyis tudósként, tudományos célzattal szól a leányzóhoz. Még ha nem is lesz minden szava pontosan megfelelő a valóságnak. Lassan felkel, s odalép a vörös hajú leányzó asztalához.
- Üdvözlöm kisasszony! Elnézését kérem, hogy megzavarom magányában. Doktor Zane Timothy Helmsman vagyok. Különleges tulajdonságokkal bíró emberek után kutatok, róluk írok tudományos értekezést. Megfogott haja rendkívül ritka vörös árnyalatú színe. Természetesnek tűnik. Valóban az? - mereszti kérdőn zöld szemeit a leányzóra.

Még csak pár napja érkeztem meg erre a hatalmas, és szép birtokra, de máris levelet kapok anyutól, hogy beszélni akar velem valamiről. Fogalmam sincs, mi lehet az, de biztos valami fontos dolog, mert különben nem írna levelet ilyen hamar. Bár lehet, hogy csak hiányzom neki, nagyon. Nekem is hiányzik, minden nap gondolok rá, és néha még akkor is eszembe jut, mikor Borzast a kezembe veszem. Oh Borzas. Nagyon szeretem azt a pici nyuszit. Anya szerint nagy nyuszi lesz, mikor idősebb lesz, de most még olyan pici, és cuki. Igaz, mikor magy lesz, akkor is cuki lesz, csak másképp. Értitek?
Ja igen, a levél. Azt írta anyu, hogy Peekskillben találkozzunk abban a fura kávézóban, ahol cipőket is árulnak. Tényleg fura, mert miért árulnak ott cipőket is? Biztos csak az egyik részéből, úgy értem, hogy a kávézóból, vagy a cipőszalonból nem tud a tulajdonos megélni, és ezért nyitotta a másikat. Vagy lehet az is, hogy két tulajdonosa van, de az egyik ezt akarta, a másik meg azt. És nem tudták eldönteni, hogy mi legyen, így mindkettőt megnyitották. Végülis, így a logikus, nem? Régen, mikor még apu élt - hú, az tényleg nagyon rég volt már, több mint hat éve -, az egyik nyáron sok helyre ellátogattunk az Államokban, és az egyik megálló az épp ez a város volt, és akkor is jöttünk ebbe a fura kávézóba. Már akkor nagyon csodálkoztam rajta, és már akkor is fura volt a szememben. És még most is...
Az út, míg az X-birtoktól idáig eljutottam teljesen zökkenőmentes volt, nem okoztam senkiben, és még magamban sem kárt. Leszámítva azt a kóbor kutyát, aki ott aludt a járdán, és én nem figyeltem a lábam elé, így belerúgtam szegény állatba. Nagyon gebe volt, és olyan ronda, de még így is nagyon cuki, és ha lett volna nálam szendvics, vagy valami, akkor biztos odaadtam volna annak a kutyának. Viszont így csak egy simogatást kapott. Még így is olyan cuki! Bár mindegyik állat cuki, kivéve a pókokat, és a csótányokat. Pfej... Azokat nagyon nem szeretem. Olyan rondák, és azok az ízelt lábak... Feláll a szőr a hátamon, mikor rágondolok. Na, de ez megint más téma...
Szóval... Hol is tartottam? Ja igen, ott, hogy az út viszonylag zökkenőmentes volt, és most itt állok a kávézó bejárata előtt, de anyu sehol. Biztos késik. Hjaj... Na mindegy, bemegyek, és majd ha anya megérkezik, úgyis észrevesz. Be is nyitok, majd rögtön leülök az egyik szabad asztalhoz, ami nem mellesleg az ablak mellett van. Tökéletes, így biztos hamar meg fog találni. Már csak annyi a dolgom, hogy szép csendben ülök, és nem csinálok semmi galibát. Menni fog, ugye?

Fehér Delorean hasít keresztül Peekskill utcáin. Ritka látvány, nem csak ezen a környéken hanem úgy az egész államban. Mondhatni egyedi, s ez helytálló. Még a márka is ritka, hiszen új gyártmány, s nem kifejezetten ezen színben szokták lefesteni. Gazdája ragaszkodott a fehér színhez, nem mintha lelkén nem lennének sötét foltok, sőt nagyon is szürke az. De fel kell deríteni ezt a vidéket is mutánsok után, miben egy készülék van segítségére. Sajnos eléggé hallgat az eszköz, de ez kicsit sem zavarja dr. Helmsmant. Már tapasztalta a szerkezet csekély hatótávját, amit minél előbb tágítani kell. Addig azonban míg megfelelő technikust talál eme művelethez tovább tesztelgeti keresőeszközét, gyakorolva használatát, s nem mellékesen új mutánsokat találva s a velük való bájcsevej révén szimpátiát ébreszteni ügyük iránt. Mert egyesíteni kell a mutáns társadalmat, mint valami végtelen armadát az emberi söpredékkel szemben. Egységben az erő, mondották, s ez igaz. Ugyanakkor saját tapasztalatai alapján már azt is kimeri mondani: egyben minden erő. Főleg ha az őbenne van. Sok energiát képes eltárolni testében, ha nem is végtelen mennyiségűt. Mindazonáltal érzi teste határait, s azt nem meri túllépni. Azért még élni szeretne, különbet mit sem ér a végtelen hatalom minek megszerzésén ügyködik.
Kicsit belefáradva a kutakodásba úgy dönt megáll piheni kicsit. Választása egy érdekes üzletkombinációra esett: a Cuple cipőszalon és kávézóra. Ha ezt látnák néhai szomszédai... De nem mereng a múlton, a jelen fontosabb. Kiszálláskor jó szokásához híven magába szívja akkumulátora energiáját, így nyitva is hagyhatná az autót, de azért mégsem teszi. Van belül más ellopható érték is.
Belépve a kávézó részbe helyet foglal az egyik üres asztalnál. Stílszerűen rendel egy kávét, nem mintha szüksége lenne plusz energiára, pusztán hogy ne lógjon ki a tömegből. Zakózsebe mélyén ott pihen bekapcsolva mutánsérzékelője nagy csendességben. Zane érdeklődve szemléli meg a helyet ahol rövid időt tervez eltölteni. Megérkezik feketéje. A csészét szájához emelve illetlenül szürcsöli a fekete nedűt, mit sem törődve forróságával, hiszen a hőenergiát is eltudja nyelni, így mikor a folyadék nyelvét érinti, az már hűs szobahőmérsékletű, enyhén cukros ízű.

Szabad helyszín, új játék kezdhető!

Jeff & Kiki

Természetesen már sokat változtam ahhoz képest, amilyen régen voltam, de nem tudhatom, hogy ismer és hogy azt hiszi még most is olyan vagyok, mint voltam. Nem is várhatom el ezt tőle végül is. De mégis pont ezért nem tetszik nekem, amit mond. Igen egy kapcsolatból ki kell szállni, ha vége, pont ez az, de nála inkább úgy éreztem, hogy kihasználta azt a lányt és így már egyből más a leányzó fekvése. Nem érthetünk mindenben egyet, főleg hogy nem is ismerem, csak hát egyszerűen muszáj azért legalább halványan kifejtenem a véleményemet, akkor is, ha velem alapvetően rendes volt.
- Oké végül is, ha amúgy is tudta... - megrántom a vállam. Nem az én dolgom, inkább koncentrálok a cipőkre és nem arra, hogy mennyire volt fair, vagy nem fair azzal a lánnyal. Tényleg nem az én dolgom, csak egyszerűen néha úgy érzem, hogy bele kell ütnöm az orromat olyasmibe is, ami nem rám tartozik. No meg beszélgetünk, akkor mégis csak lehetek legalább egy kicsit kíváncsi nem igaz? Aztán simán lehet, hogy majd annál a vacsinál az előbbi jobb kép jön vissza róla. Meg hát mert egy nővel ilyen, nem biztos, hogy mindegyikkel. Igen azt hiszem ez a téves női butaság mindenkiben ott van, hogy majd ő lesz a kivétel. Jó én még nem vagyok ezzel így azonnal, nem lenne okos dolog, főleg mert alig ismerem... egyszerűen csak egy vacsi beleférhet, no meg hogy kisegítsem, ha már ellátott cipőkkel, no meg egyáltalán magát a bejutást lehetségessé tette.
- Hú, tehát este el kell döntenem, szóval eleve pakoljak be, hogy ha megyek akkor... jól van. - ez már eldőlt, akkor összecuccolok pár dolgot és majd ott kitalálom, hogy mi legyen. Azt hiszem a legokosabb az lenne, ha eleve kocsival mennék, vagy ha ő azzal fog... de ha meg közben itt találkozunk, akkor az már egy fokkal bonyolultabb. Egyelőre még nem ezen agyalok, hanem a cipőket figyelem, és ahogy felteszi a lábamra a saját választását képtelen vagyok nem mosolyogni. Tisztára mesébe illő jelenet, de igazából ez az egész nap határozottan nagyon kellemes volt. A meglepetés része főként, hogy mégsem maradok le hőn áhított cipőimről. Akaratlanul is elnevetem magam a válaszán. Hát igen tényleg bűnre csábít egy cipő fanatikust, ez már nem kérdés, az pedig még inkább nem, hogy ez a lábsimogatás... meg a tekintete. Nem mondom, hogy nem remegne meg a lábam tőle, ha most állnék. Így csak elmosolyodom és egy pillanatra sütöm le a szemem. Mi lett volna, ha nem mellé ülök le? De ez nem számít, mert így lett és majd meglátjuk, hogy mit hoz még az este.
- Rendben, akkor itt parkolok le, mert ha hozom a cuccaimat, akkor azt nem cipelem eddig kézben. - teszem még hozzá, aztán vissza is veszem a saját cipőmet és már az újdonsült szerzeményekkel együtt indulok el kifelé. Nincs más mint a gyors elköszönés, két puszi persze arcra még szigorúan, és aztán irány haza. Cipőlázban égek! Fel kell őket otthon újra próbálnom, aztán még össze is kell pakolnom és minderre nincs is olyan sok időm, szóval spuri van!

Nem tudok azzal mit csinálni, hogy ha vége egy kapcsolatnak, akkor miért kéne tovább erőltetni. Főleg azért nem értem a meglepetését, hiszen ő teremtett engem. Miattam lettem ilyen. Jó, ezt nem tudja, de azzal, hogy így viselkedik, igazán belegondolhatna, hogy másoknál is előfordulhat ilyesmi. Ő azt a példát mutatta nekem, hogy rohadtul nem éri meg tisztességes, romantikus jófiúnak lenni, hiszen azokat átvághatják a népszerűségre hajtó bandázó lányok, míg ha nem kötöm le magam, akkor nem érhet lelkileg bántódásom. És ő lepődik meg? Hát az agyamat eldobom. Nyilván nem tudom már, hogy már jó kislány, hiszen nagyon kevés visszakozás előzte meg, hogy elfogadja becsalogató ajánlatomat.
- A-a-a! – Rázom meg a fejemet megbánás nélkül. – Ő ismert engem az elejétől fogva, tudta, hogy nem kötném le magamat, ő csak reménykedett, pedig nem volt rá remény, innentől nem tudok vele mit kezdeni, ha ő átverve érzi magát. -Ha csak komoly kapcsolatokba ugranánk bele, akkor a többségnek sosem lenne párja. És valljuk be, igen a megszokás nagy úr lehet, még akkor is, ha tudjuk, hogy a másik nem egy eszményi partner. Talán jobb lett volna, ha tényleg mindenkit dobok egy éjszaka után? Megtettem többször is, és nem éreztem magam sokkal jobban.
A határozott kijelentésén csak mosolygok, hadd higgye magát nyeregben, hogy ő, vagy akár közösen hozunk döntéseket. Ez az egész csakis úgy működhet jelenleg, ha én intézem a kapcsolat lényegi szabályait. Inkább nem válaszolok, nehogy bevágja a durcát, mert arra most sem időm, sem türelmem nincsen, a kislányos dolgokból már azt hiszem kinőttem egy ideje, érett nőkkel akarok együtt lenni.
- De igen, ma késő este, sötétedés után. Táncolunk, vacsi, aztán ott rögtön tudod eldönteni, mert sürget az idő. Holnap estére kell ott lennem. Vagy lennünk, és útközben keresek valami szálláshelyet. Külön szobával, ha Te is jönnél. – Elég komoly dolog ez így, hiszen már előtte le kell mondania a programjait, hátha igent mond, de ez most egy extrém helyzet. Közben figyelem, hogy melyik cipőket fogja még kiválasztani, a fekete kártyát leadtam, így nem kell külön fizetnem, csak rámutatunk, hogy melyikeket, aztán a kártyát kifelé visszakapom.
- Bűnre bizony. – Mélyül el a mosolyom, ahogyan átfut az agyamon, hogy ha sikerrel járok, és magamba tudom bolondítani, akkor még az ágyamat is megoszthatom vele, amire évek óta várok. Ő pedig azt sem tudja, hogy ki vagyok, csak a nagymenőt látja bennem. Így a legjobb. Shelley majd biztos egy jó kis könyvet ír ebből a hülye helyzetből, és amikor elmesélem neki, inni fogja a szavaimat.
- Igen, ez jó lesz. – Bólintok, és miután az ölembe vettem a lábát, már húzom is rá a cipellőt. Tényleg van valami Hamupipőke jellege, csak ott a herceg nem ismerte a lány igazi kilétét, itt pedig fordítva van, a Herceg igazi arca van rejtve.
- A Lexington Avegnu-n nyílt egy táncolós hely, afféle disco. De ne ott találkozzunk, itt a bolt előtt mondjuk fél kilenckor, akkor még belefér egy késői vacsora. Rendben? – Hajolok kicsit közelebb, hogy megsimogassam a lábfejét, amely nagyon is formás. Nem túl visszafogott birtoklási vággyal figyelem őt. Végül különösebb további merészség nélkül engedem le, hogy fizessünk, és ha készen vagyunk, akkor tudjunk távozni.

Jeff & Kiki

Azért nem hangzik valami jó, ahogy ezt kimondja. Jó rendben tény, hogy egy halálra ítélt kapcsolatban nem érdemes benne maradni és ha legalább őszintén azt mondja, hogy így van és nem csak lefalcol az is valami, de... Hát nem is tudom, hogy mi a de, itt a legrosszabb jó eséllyel az, ahogy az a szegény lány járt. Valahogy ez így ebben a formában nem volt fair. Persze ezt ne én mondjam, aki csinált csúnya dolgokat igaz? De az már a múlt, azóta azért sokat változtam és már jó kislány vagyok, aki próbálja szépen összekapni magát és önálló életet kezdeni. Mondjuk sajnos az megint nem ebben segít, hogy engedem, hogy odaadja a VIP kártyát, meg ilyesmik, de... néha egy apró botlás még csak belefér, ha a szándék már meg van igaz?
- Értem, de akkor nem az lett volna a fair, ha... ezt időben elmondod neki, amikor már úgy érzed, hogy értelmetlen? - nem akarok én beleszólni, ezért is mondom egészen óvatosan, csak hát na, nem tudom befogni a számat. Rendes volt velem, de akkor is lehetett volna korrektebb azzal a másik lánnyal. Igenis, ha már úgy érzi, hogy nem működik a kapcsolata, akkor szépen szálljon ki belőle, ne pedig csak szórakozzon benne, mert épp nincs más. Pont az ilyenekből szoktak lenni a megcsalások, vagy a már majdnem. Nem ugrik ki a csónakból, amíg még nincs a közelben a másik, csak amikor már szárazon átléphet az újba, aztán az előző párja meg ott marad a lékelt ladikban és nyeljék csak el a hullámok. Nem tehetek róla, hogy ez a rész nem tetszik. Csak a cipőkkel tud kibillenteni a gondolataimból, de azokkal könnyen. Szörnyű vagyok!
- Vagyis majd még eldöntjük! - javítom ki, mert ez ahogy mondta tisztára úgy tűnik, mintha én mondjuk rá lennék itt indulva, aztán majd ő kitalálja, hogy mehet-e az, hogy tavasszal eljövünk ide. Nem, Kayley Sparks azért ennél nagyobb önbecsüléssel rendelkezik. Úgy indul, hogy nem szeretem ha velem szakít valaki. Akkor már én legyek az a fél, aki bezárja a kapcsolatot, vagy közös megegyezéssel. De tuti, hogy nem leszek valami hisztis csitri, aki összeomlik csak meg dobta a pasija... legalábbis eddig erre még nem volt példa. Az is benne van a pakliban, hogy még nem voltam olyan nagyon szerelmes, hogy erre bárkinek is esélyt adjak.
- Jól van, akkor vacsora és tánc, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz. Ezek szerint nem ma utazol azonnal? De ha jól sejtem az estémet akkor tegyem szabaddá. - azért persze nem rohanhatok el most azonnal valahova vele, de megbeszélhetünk majd egy időpont. De nem most! Most arra kell koncentrálnom, hogy milyen cipők vannak, és hogy mit válasszak, mert nagyon-nagyon nehéz a döntés. Főleg úgy, hogy ennyi van és hogy drágák, szóval nem vihetem túlzásba.
- Szakadt nem is, és tudod a szüleimnek elég jól megy, de próbálok a saját lábamra állni, amihez pedig kell a spórolás is legalább valamennyire. Szóval most te... bűnre csábítasz! - egész komolyan mondom, de aztán a végére persze elnevetem magam. azért ez nem olyasmi, mintha droggal akarna megkínálni, vagy ilyesmi. Szóval belefér pár cipő, és nem is fogok túlzásba esni. Csak három pár, egyet ő választhat, és utána jó ideig nem veszek cipőt, mert lassan oda jutok, hogy vennem kell egy új szekrényt is, mert már nem fogok hova férni. Milyen jó lenne egy saját nagy gardróbos lakás! De az nem fér most még bele a keretbe, majd talán egyszer, ha már tudom mit akarok az élettől és el is érem a céljaimat. Kicsit azért meglepődöm ezen a hercegnős cipőfelhúzós dolgon, de határozottan tetszik. Mosolyodva nézem végig, és bele se merek szólni, csak amikor már fent van a lábamon a cipő, akkor mozgatom meg kicsit a lábfejemet.
- Igen, tökéletes! Látom tényleg értesz a cipőkhöz. És akkor ma ezt vegyem fel ahhoz a tánchoz és vacsihoz? - már csak a hozzá illő rucit kell meglelni majd otthon, de ahhoz az is számít, hogy hova megyünk, mert nem mindenhova passzol ugyanaz. - Tényleg, mi lesz a végcél? Csak hogy tudjam, mit vegyek fel. - mennyire legyen elegáns, vagy kihívó stb. Azért sok helynek meg van a maga szabályzata, ha csak kimondatlanul is, én pedig szeretek ehhez alkalmazkodni. Az pedig hogy levegyem ezt a cipőt, most nehéz lesz, még a lábamat sem vettem le az övéről, pedig ideje lenne. De meg sem fordul most semmi a fejemben, csak az új szerzeményemet figyelem.

Ha tudtam volna, hogy ma ez vár rám, bizony isten, sokkal jobban megterveztem volna az előkészületeket, de azért így sem sül el rosszul. Végre, évek kitartó munkája után én vagyok az, aki élvezheti a hazai pálya előnyét, és mind külsőben, mind anyagiakban úgy vagyok vele, hogy nem kell zavarba jönnöm a váratlan szitutól, sőt, én tudok az lenni, aki erősnek mutatkozhat. Fordult a kocka, nem arról van szó, hogy depresszióba zuhanok, mert a három lány csak úgy kacag rajtam, miközben a híres és menő Kayley az egész iskola előtt aláz le. Ő látszólag nem fejlődött tovább, még mindig a butuska, szinte egysíkú leányzó, csak valahogy száműznöm kell az érzést, hogy még mindig nagyon tetszik. Talán csak én voltam a túl romantikus, és egyben kockafej is annak idején, és mellé egy erőskezű valaki kell. Ha majd végzünk, eldöntöm, hogy akarok-e tőle valamit, már sokkal tudatosabb vagyok, összeszedettebb lelkileg, képesnek érzem magam arra, hogy uralkodjak a csáberőjéből eredő bódító hatásokon.
- Igazából még untam is a dolgot, már ideje lett volna a továbblépésnek, nem tudta megadni, amire vágyom. – Bólintok, ez eddig az összes lányra igaz volt, akivel eddig dolgom akadt. Talán mert mindig a szőkeség volt az etalon, még a gonoszsága ellenére is, de nem találkoztam olyan magabiztossággal, szexepillel, amit már a középiskolában is sugározni tudott, pedig mostanság felnőtt nőim voltak, de mégse. Belépünk, és miután átvonszoltam az előtérnek szánt nagy bemutatótermen, már ülünk is le, hogy végignézzük a csak nekünk szóló különkiadást. Kayley állát már majdnem nekem kell felhúznom a földről, annyira el van ámulva, még engem faggat, hogy ki lehetek. Elragad a kísértés, hogy elmondjam az igazságot, de nem, ha már belekezdtem, játszuk végig.
- Egészségedre. – Jegyzem meg finoman, és sütkérezem a boldogságában, most nem a beszélgetésnek van helye, figyeljen csak nyugodtan. Női cipellőket én nem különösebben szoktam nézegetni, kivéve ha egy formás láb is tartozik hozzá, ezért csak a márkák alapján tudnék véleményt formálni, na meg, hogy neki mi állhat jól.
- Majd még eldöntöm. – Felelem titokzatos mosollyal. Nem adhatom ki azt a gondolatot, hogy rövid ismeretségünknek folytatása is lehet, de benne van a pakliban, hogy ha két fiatal egy hullámhosszon van, talán a következő évszakban is tud közös programot tervezni.
- A hála mint mondtam, elég, ha táncolunk, és vacsorázunk, nem azért teszem, mert meg akarlak vásárolni. – Ettől még nem várom el, hogy csak úgy beleugorjon a kirándulásba, hiszen ha gyanakodna, hogy túl szép vagyok, hogy igaz legyek, akkor nagyon gyorsan esélyt adnék magamnak a lebukásra. El kell altatni a gyanakvását, hogy tényleg tisztességes vagyok, kedveljen meg, hogy vágyjon rám, akkor tudom csak kiélvezni a bosszút.
- Nem is feltételeztem, ha ilyen helyen vásárolsz, akkor csak nem lehetsz annyira szakadt. – A mosolyom immár vigyorba megy át, majd bólintok, hogy akkor nézzük át a cipőket. Odaintek egy rövidhajú cipellőmodelt, aki egy szépséges lábbelit hord, ami a tánchoz is bőven szép lehet. Kérem a nőt, hogy lépjen ki belőle, amit készségesen meg is tesz, aztán le is lép. Az ölembe veszem Kayley lábát, erős, biztos kézzel fogom, egy pillanatra mélyen a szemébe nézek, hogy meglegyen a helyzet, amire emlékezhet, majd lehúzom a mostani cipőjét, hogy afféle modernkori hercegként belebújtassam a választott csodába.
- Tökéletes. Mit szólsz?

Jeff & Kiki

Nem gondoltam volna, hogy ekkora mázlim is lehet, amikor beléptem az ajtón és már éreztem, hogy nem lesz meg az a nyavalyás kupon. Fogalmam sincs, hogy hova tüntettem el, de igazából már nem is érdekel, mert egy kedves, szimpatikus fickó segít nekem és így még csak nem is egyedül kell végigmászkálnom a cipőrengeteg között. Bár fogalmam sincs, hogy mennyire tudok majd figyelni rá, ha kinyílik az az ajtó. Túlságosan le fog kötni a csodás világ. Nem érti ezt meg túl sok ember, de azért örülök, hogy ő nem néz flúgosnak e miatt, sőt végül még velem együtt is nevet. Azt persze sajnálom, hogy mind e mellett ilyen dolgok történek vele. Nem lehet kellemes, hogy az a lány ennyire kiakadt, bár azt hiszem a helyében én is így lettem volna. Ha egy kapcsolatnak egyértelmű, hogy nincs jövője az azért nem egyszerű, főleg ha a másik fél szeretné, hogy legyen, és itt nagyon úgy fest, hogy ez a leányzó nagyon is így volt ezzel.
- Oh, hát értem, de végül is, ha amúgy sem akartál tőle úgy hosszú távon semmit, akkor mindegy is? Maximum pont rosszkor jött ez a szakítás. - a vállrántása is erről tanúskodik. Nem érintette azért annyira mélyen, hogy az a lány dobta, csak gondolom azért kellemetlen érzés, ha nem fordítva történik meg, de ez már igazán nem az én dolgom. Főleg, amikor nyílik az ajtó. Ez már én világom és képtelen vagyok másra figyelni, mint a cipőkre. Az viszont meglep, hogy végül nem arra vehetem az irányt, amerre akarom. Azaz szinte elvon más felé, én pedig bár kissé értetlenkedem, de mégis végül hagyom magam. Eddig tök normálisnak tűnt, szóval csak jó oka van rá, hogy elvon attól a piros csodától. Nekem legalábbis nagyon tetszik az a cipellő, de ami ez után vár rám az még durvább. Rendesen leesik az állam, amikor még a zene is megszólal és komolyan szinte már gyermeki lelkesedéssel huppanok be és nézem végig a röpke ki bemutatót.
- De ez akkor is... komolyan örülök, hogy elhagytam azt a kupont. - mosolyodom el szélesen és le sem veszem a tekintetem a cipőkről. Még a narancslére sem figyelek. Kész csoda, hogy nem öntöm le magam, amíg inni próbálok mindenféle koncentrálás nélkül. Az meg főleg meglep, amit ezek után mond. Erre már tényleg muszáj hátrafordulnom és a szemébe néznem, ahogy az én szemöldököm felszökik kissé.
- Visszajövünk? - meglep, hogy ezt csak így kijelenti, amikor még szinte nem is ismerjük egymást. Azért azt hiszem érthető, ha így reagálok. Egyelőre csak a nevét tudom, meg hogy úgy tűnik rendes és már arról van szó, hogy mikor jövünk vissza cipőnézőbe? Azért ez új nekem. - Komolyan? De ez... ezt tényleg meg illene hálálnom. Még azt se tudom, hogy illik-e elfogadni egyáltalán. Ezek tuti, hogy nagyon drágák lehetnek. - visszakozok kicsit, aztán jövök rá, hogy mi lehetne az a hála, ami még neki is jól jön. Elmehetnék vele arra az izére. Bár persze ez kockázatos, mert nem ismerem, de tényleg rendesnek tűnik, és ha véletlenül is azt látom, hogy valami gyanúsat tesz, akkor még mindig ott van a táskámban a kis spray, amivel kinyiffanthatom egy időre legalább a látását. - Jól van, akkor legyen így. Az alap, hogy elmegyek veled vacsorázni ezek után. Mármint... nem azért, mert a pénzedre utazom, vagy valami, remélem ilyesmi nem jött át ebből, csak rendes voltál, tényleg. - amúgy se vagyok csóró. Vagyis én választottam, hogy részben az leszek, hiszen az én döntésem, hogy nem használom (mindig) apa hitelkártyáját. Egyszerűen csak a saját lábamon akarok élni, és ezért az sem kell, hogy valami pasi tartson ki. Nem akarom, hogy ilyesmit gondoljon rólam, mert a külsőm alapján akár ilyen lány is lehetnék, de erről tényleg szó sincs.
- De akkor segíts választani, és amit te választasz azt veszem fel a vacsorához, a másik kettőre meg úgy fogok vigyázni, mint a legszebb kincsekre. - nem azt mondom, hogy mindet ő válassza, de egyet igen. A másik kettőt meg majd én, bár jó eséllyel abban is elfogadok tanácsot. Mégis csak ő a pasi, hiába van nekem egy adott ízlésem, azért veszünk kiegészítőket, hogy tetszünk bennük és ez esetben ugye nagyon is számít egy férfi véleménye, aki tudja, hogy mi az, amiben számára jól fest egy női láb.

Próbálom magam attól elhatárolni, hogy jót cselekszem. Mert alapvetően egykor jó fiú voltam, most pedig egy nőcsábász, mégis, az eredeti jellemem nem változott, maximum senkit nem engedek közel. Ellenben jó nézni, ahogy örül, hálálkodik, ha nem lett volna egykor egy áruló kis cafka, akkor nagyon meglágyulnék a gesztusai alapján. Igen csinos, felnőtt nő lett, aki most mégis úgy viselkedik, mint egy kislány, beszabadult a játékai közé.
- Értem én. – Pár pillanattal később már együtt nevetünk, nem lehet mindig monoton hangon társalogni, ha nem lenne íve a dolognak, tökéletesen halálra unnánk magunkat. Külsőleg, a divat alapján nagyon is passzolunk egymáshoz, ráadásul még meg is jegyzi, hogy kedvére való vagyok. Legalább már ezen túlléptünk, nem csak egy kis sötétszemű lúzer vagyok, hanem egy tudatosan kiépített arculattal rendelkező srác, akinek akkor lehet új csaj az életében, amikor csak akarja. A sors iróniája, hogy pont most kéne, amikor lelépett az előző. Legalábbis a mesém szerint, amely láthatóan nagyon megállja a helyét.
- Nagyon kétlem. A tudtomra adta, hogy az életben nem akar látni. – Megvonom a vállamat, jelzem, hogy részemről nem volt komoly, de azért sérti a hiúságomat, hogy rávilágítottak, milyen is vagyok. A mosolyt ellenben nem viszonzom, csak bólintok, hogy mélyebben nem akarok belemenni. Nem is várom el, hogy azonnal igent mondjon, elég durva is lenne, ha pár perc alatt sikerülne ledöntenem az ellenállását. Ha a nyakamba ugrott volna, akkor leállítom a tervet, és szépen faképnél hagyom. Ezek alapján viszont valamennyit fejlődött. Nem valószinű, hogy majd egyszer megjavul, de a lépésem ébresztő pofonként jelentkezhet nála.
Belépünk a feltáruló kapun, én szakértő szemmel nemet intek, és már vonom is tovább a karjánál fogva.
- A-a-a... – Szelíd erőszakom után már kulcsolják is nekünk kifelé az elit folyosót, a feltett költői kérdésre nem is válaszolok, csak a rejtélyes kis mosoly játszik az ajkaimon. Végre én vagyok az, aki irányít. Akinek hatalma van a szőke boszorkány felett. Elégedett mosollyal nyugtázom, hogy sikerült lenyűgöznöm. Levetem az öltönyzakót, kissé feltűrve az ingujjamat, átgombolom, hogy a könyököm fölé érjen, a zakót pedig a kanapé karfájára dobom. A kérdésre nyilván kitérő választ adok, ilyen gyorsan nem leplezem le magam.
- Csak az számít, amit teszek. – És már indul is a zene, ezzel elszakítva társalgásunk menetét, bár ő továbbra is akaratlanul nyögdösi a Hű meg Ha szócskákat, amin nem csodálkozom, nem mindennapi, hogy valaki rögtönzött divatbemutatót kap. Hátradőlök, iszom az üdítőt, figyelem a lányokat, a cipőket is, de leginkább Kylee elragadtatott arcát. Egy pillanatra feltámad bennem a vágy, hogy ennyire képes hinni valamiben.
- Mégiscsak tél van, félig zártakat válassz, tavasszal majd visszajövünk. – Válaszolom, ekkor még nem pillantva rá, csak amikor a pénzről kezd el beszélni. – Akkor egyet fizetsz, kettőt meg tőlem kapsz. – A bemutató véget ér, picit előredőlök, hogy egy szintben legyen a vállunk, a zene közben elhalkul. – Fenéket, én nem fogok megvásárolni senkit. Rengeteg pont van a kártyámon, abból vonják majd. Nem azért kapod, mert várok érte valamit. Talán... afféle vezeklés, mert hitegettem azt a lányt, az átverés nem szép dolog. – Halvány célzás, de úgysem emlékszik rám, így folytatom tovább. – Egyszerűen eljössz velem táncolni, és vacsorázni. Ha a végén úgy látod, hogy van kedved ehhez a... családi kiránduláshoz, akkor az nekem elég. Ha nem, akkor szembenézek velük, és ennyi. – Vonom meg a vállamat, nem kurváztam régen sem, most sem így fogom elkezdeni.

Jeff & Kiki

Egész rendes ez a pasas, hogy csak így ismeretlenül kisegít engem. Nem gondoltam volna, hogy a nagy szerencsétlenség után mégis szerencsém lehet, mert most úgy fest, hogy erről van szó. Mázlim van! Elveszett a kupon, de találtam egy másikat és még kellemes társaságot is hozzá, aminek nagyon örülök. Egészen feldobta a napomat, pedig már kezdtem a kétségbeesés határára sodródni. Rendkívül boldog vagyok, hogy mégis be fogok oda jutni, láthatom a cipőket, felpróbálhatom azokat a csodákat. Hetek óta erről álmodom, komolyan szó szerint így van! Tudom, hogy ez már szinte kóros, de mindenkinek van valami heppje, hát az enyém ez, a cipők.
- Ha valakinek fontos valami. - rántom meg kicsit a vállam. - Biztos neked is van olyasmi, ami fontos, valami hobbi, vagy tudom is én. - érzem a rosszallást a hangjából és kicsit morcosan is pillantok rá, csak akkor engedek fel, amikor elneveti magát. Pont ez az! Elég menő a kinézete, márkás óra, elegáns cucc, minden passzol, szerintem ő is szereti a divatot, vagy valaki nagyon jól elöltöztette. Nem tudom, hogy melyik, de mindenkinek van, legalábbis a többségnek valami olyan mániája, ami fontos, ha más nem, hát a munka, akkor meg nekem miért ne lehetne? A tudtára is adom, hogy látom ám, mennyire van ízlése. Így legalább jó eséllyel nem fogja unni a bent töltött időt. Nem tagadhatom mennyire izgulok és amikor feláll, már fel is pattanok, a táskám a vállamon, a karom az övéhez csúszik. Mikor nyílik már az ajtó?! Már a szavait is komolyan alig hallom, mert csak az tombol a fejemben, hogy végre bejussunk. Azért még próbálok koncentrálni, mert ez a volt menyasszony téma mégis csak érdekel, bár tényleg nagyon nehéz.
- Oh, hát értem. Az elég kellemetlen lehet, ez nem kérdés. De nincs esély rá, hogy majd megbékél? Vagy ha nem is gondolod komolyan, akkor úgy is mindegy? - nem ismerem a pasit, de mondjuk ez alapján eléggé úgy fest, hogy nem érett egy komoly kapcsolatra és ezek szerint ez a leányzó meg igen, és akkor jó eséllyel nem is fogadná vissza. No meg, ahogy értem a helyzetet neki most kéne valami gyors megoldás, hogy ne legyen ciki hazamennie. Nem tudom, egyelőre erre nem mondok semmit, csak egy együtt érző mosoly fér bele. Nem fogom azért egyből felajánlani, hogy vele megyek egy családi buliba, hiszen nem is ismerem. Az hogy venné ki magát? Amikor pedig nyílik az ajtó el is felejtek minden más lényegtelen dolgot, mint az ő problémája. Máris cikázik a szemem és kapásból kiszúrok, vagy három pár cipőt, ami tökéletes lenne, csak legyen jó méret! Épp engedném el a karját, amikor úgy fest, hogy neki mások a tervei. Értetlenül torpanok meg, de végül hagyom magam a másik irányba húzni. Pár pillanatig még figyelem, ahogy a piros cipellőt lenyúlja valaki. Ha nem valami olyasmit mutat, ami ennél is jobb, akkor tuti, hogy halott ember!
- Mi van erre? - kíváncsi vagyok azért, hát persze, aztán előkerül az újabb kártya, én pedig csak nagyokat pislogok, amikor bejutunk a hátsó szobába, ami még ennél a vip részlegnél is vipebb, ha egyáltalán lehet ilyet mondani.
- Hű! - ennyit sikerül kinyögni, amikor meglátom, hogy hol is vagyunk. Ide aztán nem jön be senki más, viszont le is lehet ülni és én meg is teszem. A táskámat ledobom magam mellé és képtelen vagyok abbahagyni a pislogást. - Narancslé? Ki vagy te? A tiéd az üzlet? - jó ez lehet, hogy sok, de akkor is. Ennyire menő alak lenne ez a pasas, hogy ilyen helyekre van bejárása? A fene gondolta volna, amikor pont mellé ültem le hogy átkutassam a táskámat. A narancslevet átveszem, amikor megérkezik és csak még jobban kikerekedik a szemem, amikor elkezdődik az egész kis műsor. Ha túlozni akarnék akkor azt mondhatnám, hogy ez a cipőmennyország, de... tényleg ez a cipőmennyország! Időnként egy újabb hű, vagy egy felsikkantás és mutogatás jön, amikor olyan cipőt látok meg, amitől majdnem sikerül leájulnom a székről is, vagy puffról, vagy mi a fene is ez.
- Neked melyik tetszik? Ezek valami isteni szépek és... jesszus, nem tudom, hogy háláljam meg ezt neked. És ezek milyen méreg drágák lehetnek! Ebből talán, ha egy fér bele a keretbe, de direkt gyűjtöttem rá. Segítesz nekem választani? Vagy tudod mit?! Elmegyek veled... hálából, arra az izére, amit mondtál. Hol is lesz? - igen, kissé hadarok és kissé nehezen szedem össze a szavakat, de aztán kb. csak sikerül. Ez a hely egyszerűen fantasztikus és muszáj valahogy meghálálnom neki. Kisegített, nem is akárhogy, akkor úgy a fair, hogy én is segítsek neki igaz? Ezek alapján már csak nem valami veszélyes emberrablóról van szó, aki ilyen sztorival szedi fel a lányokat, hogy aztán eladja őket prostinak külföldön, vagy valami.

Összességében ahogyan végigfutok szemmel régi-új ismerősömön, nehéz beismerni – legalább magamnak mégis megteszem – hogy Kylee még mindig csodásan néz ki. Ezt nem úgy értem, hogy már öreg, egyszerűen a külseje mindig is megfogott, a belső tulajdonságait pedig már figyelmen kívül tudom hagyni. Kihasználom majd őt, és ha közben még jól is érzem magam fizikálisan, az már csak egy plusz jó dolog. Ahogy nézem, a világos, élénk színeket kedveli, mintha egy komoly életigenlés sugározna róla, a stílusa merész, mégsem kihívó, igazán azt tudom csak mondani, hogy tudatosan ilyen csinos.
- Hetek óta? Te aztán tudod, mit akarsz. – Jegyzem meg cseppnyi rosszallásal a hangomban, végül mégis elmosolyodom, majd kipukkan belőlem a nevetés. Nem kárhoztathatom őt ilyesmivel, hiszen a külsőm nekem is kivételesen fontos, elég ha valaki rámpillant, tudhatja, hogy a tükör előtt, és az edzőteremben töltött óráim számra talán még annál is több, mint amit alvásra fordítok. – Köszönöm, tudom. – Fogadom a bókot magabiztosan, nagyon régóta kijárt már ez nekem, nem fogok szerénykedni, megdolgoztam érte. Arcom ellenben nem gőgös, állom a pillantását egy darabig. Miután egyre többen szálingóznak, sebtiben felállok, és már nyújtom is a karomat, közben is tudjuk folytatni a beszélgetést, egészen addig, amíg meg nem nyílnak az ajtók, a lány idegei addig biztosan pattanásig feszültek. Már most is látom, hogy lázasan cikázik a szeme, mintha az ajtón túlra látna, lélekben már bent bolyong. Édes.
- Ennél sokkal prózaibb. Egészen jól elvoltunk, már hónapok óta, ami rám nem jellemző. – Kezdek bele, ez akár igaz is lehetne, volt már rá példa. – Ismert engem korábbról, tudta, hogy nem szoktam megállapodni, de amikor egymára találtunk, azt hitte, ez komoly lesz. Az is volt, de én nem haladtam gyorsan ami a lelki dolgokat illeti. Ellenben amikor a családom szólt, hogy meg akarja őt hívni Valentin napra, a leányzó azt hitte, megkértem ezzel a kezét. Talált nálam egy gyűrűt, amiről azt hitte, eljegyzés lesz. – Lekonyul a szám, s legyintek. – Egyszerű ünnepi gyűrű volt, nem több. A képembe vágta, amikor közöltem, hogy szó sincsen róla. Ennek három napja, én pedig itt állok... hogyis mondjam, barátnőmentesen, és este indulok haza. Ciki. – Már Kylee kezében van a kártyám, tudom, hogy amint bent van, akkor már jó eséllyel el fogunk szakadni, de az ajtón mint a kísérőm jöhet át, tehát ott már mindegy, hogy kinél van. Viszont ami tényleg meglep, magához képest igen értelmesen válaszol, benőtt volna a feje lágya? Ez tényleg nem rá vall. Bár általánosságot mond, de mégis... figyel arra, amit a másik mond. A zsebembe rejtem a kezem, ha már belémkarolt, és felmerül bennem, hogy ha tényleg jó útra tért, akkor nem kéne folytatnom a dolgot, le kéne mondanom a kicsinyes vendettáról. De ha már itt van, meg akarom ismerni, tehát nincsen visszaút. Már a kapu előtt állunk, megmosolygom, hogy majd én adok tanácsot, kétlem, hogy létezik olyan nő, aki egy pasira figyel cipőválasztásnál. Az ajtó kipattan, őrületes sikoltozás veszi kezdetét, ám én csuklón ragadom őt, és finom, mégis határozott mozdulattal utat vágok a hölgyek tengerén át. Érzékelem, hogy a szőkeség elkanyarodna valami hulladék vörös felé, nem engedem őt, húzom magammal, szelíd erőszak árad belőlem.
- Erre. – Súgom felé, amint hátraérünk egy látszólag érdek nélkül ácsorgó eladóhoz, aki a Nancy nevet viseli névtábláján. Egy függöny előtt ácsorog, ami talán egy ajtót takar. A Kylee kezében lévő aranykártyát figyelembe sem véve előhúzok egy másodikat, feketét, és ezt nyomom a nő kezébe.
- Hátramegyünk. – A vörös hajú eladó bólint, elhúzza a függönyt, és kikulcsolja az ajtót. Bent az exklúzív részleg vár minket, feles cipők, méregdrága márkák, egyedi tervezések. A nő jön velünk, és hellyel kínál minket egy kanapén, mutatva, hogy most már nem kell sietni. Gálánsan huppanok le, és paskolom meg magam mellett a helyet. – Narancslét kérünk, aztán kezdődhet. – Nancy bólint, és kisiet. Pár pillanat múlva fémtálcán hozza az üditőket, amit át tudunk venni, majd tapsára zene csendül fel, és három hölgy jön be, egy rögtönzött bemutatóra. Kylee megnézheti a cipellőket, a modellek körbefordulnak, kimennek, és jön helyettük három másik. Összesen kilencen lehetnek, mert hármasával jönnek be, mindig váltva a topánokat.

Jeff & Kiki

Nem vagyok én annyira felületes az az igazság. Attól hogy szeretek jól kinézni, hogy szeretem, ha a ruháim passzolnak egymáshoz és a cipő is ide tartozik még nem vagyok egyből egy nagyon felületes ember. Persze nem tudhatom, hogy miken gondolkodik, de tuti, hogy eléggé kiállnék magamért, ha hallanám azt, ami a fejében jár. Egyébként meg nem olyan nagy dolog az, hogy ennyire rá vagyok kattanva egy nagy akcióra, mert ez mégis csak nagy dolog! Baromi ritkán van ilyen és ezek olyan cipők, amikből eleve nem is készült sok, tehát nem jön két percenként szembe a párja a tiédnek az utcán.
- Oh, hát most már biztosan! Hetek óta erre az akcióra készülök. Tudom, hogy... nem mindenki érti meg miért fontos ez, de akkor is az. Végül is te is elegáns vagy, te megértheted. - mosolyodom el, bár persze ettől még nem biztos, hogy így van, de ki tudja. Azért persze időnként a fali órára pillantok. Nem akarom én sürgetni az időt, vagy őt zavarni ezzel, csak hát na. Időben ott kell lenni majd az ajtóban, mert azért tuti, hogy vannak páran, akik majd be akarnak jutni.
- Hát tudod, hogy... kihűlt a dolog, vagy megcsalt. Ha már a jegyesed volt, akkor komoly oka lehetett, hogy vége lett. - húzom el a számat. Az kellemetlen lenne, ha azt hallanám, hogy pont fordítva, azért lett vége, mert ő volt a szemét a kapcsolatban. Bár azért a vip kártyáját akkor is elfogadom, az létszükséglet. - Tudod majd biztosan jön olyan valaki, akivel jobban összeilletek. - tudom, hogy ez eléggé sablon szöveg, de nem is tudom, hogy mi mást mondhatnék, nem hiszem, hogy ezen bármi is segíteni tud, akármennyire is próbálkoznék és a tetejében 10 perc és lehet befelé nyomulni!
- A család mindig nehéz eset, vagyis... jó nekem nem, de előfordul azért elég gyakran. De azért anyukád csak megbékél majd. - mosolyodom el biztatóan. Azt viszont nagyon értékelem, hogy így észreveszi, hogy nagyon mennék már. Szélesen elmosolyodom és fel is pattanok, amikor elindul. Oké, a cipője az tényleg nagyon tuti darab, ezt nem vitatom egy pillanatig sem. Azt hiszem nem lesz itt baj, ha be kell mennie velem és esetleg végig kell néznie, hogy válogatok. - Talán még tanácsot is adhatsz. - bökök az állammal a cipője felé, hogy arra értem a dolgot, hiszen jó darab, minden bizonnyal a segítségemre lesz majd a próbálgatás alkalmával. Persze rendkívül izgatott vagyok, amikor végre nyílik az ajtó. Hát csak erre várok már hetek óta! A szívem majd ki ugrik, szerintem még a teremben is hallani lehet, milyen hangosan ver. És persze azonnal beszabadulok. 37-es, legalábbis általában ez a jó méret nekem, szóval azonnal megrohamozok egy csúcs vörös körömcipőt. Oké, ilyesmit nem hord gyakran az ember, de... nekem kell! És az a csillámos halvány sárga balerina cipő, meg a királykék szandi a virágdíszítéssel. Jó... bezsongtam, kész vagyok! Kánaán!

Egyenlőre jól adom a pofáraesettet, mintha azt taglalnám, hogy most jöttem vissza a csatamezőről, ahol kb. csak én éltem túl, és a barátaimnak mind vége. Annyira persze nem drámai a helyzet, de hozzászoktam már, hogy csípőből kell alkalmazkodnia, minden lány annyira más, itt pedig mintha lenne némi előnyöm is, már amennyire emlékszem a szőkeségre, azt talán hasznosíthatom a visszavágóban. Nem az volt a célom, hogy felvágjak, manapság már nem túl nagy dolog, ha az embernek VIP belépője van, inkább az a csoda, hogy a rengeteg árengedmény mellett még működnek a cipőboltok. Ráadásul ez egy igen márkás fajta. Én évek óta vásárolok náluk, és meg vagyok elégedve. Halványan mosolyogva bólintok, ahogyan lelkendezik, ellenben nagyon nem tetszik, hogy még mindig ennyire a külsőségek rabja. Azon izgul fel, hogy valakinek jól megy, és mindene az, hogyan is fog majd kinézni. Magamban morgok egyet, és az asztal alatt láthatatlan módon bokán rúgom magam, arcomon viszont színtelen érzelmek hullámzanak, ahogyan figyelem, hogy máris igyekszik kifigyelni, mikor lehet majd benyomulni a különleges cipőkért.
- Remélem sikerül megtalálnod amit keresel. – Kissé elhallgatok, mert látom, hogy nagy kapkodásban van, nem akarom elszúrni későbbi esélyeimet egy esetleges türelmetlenkedéssel. A szőke kislány kapja meg amit akar, aztán Jeff bácsi elveszi, amit akar. Elveszi, és befalja. Majd kiköpi. Undorító hasonlataim vannak.
- Nem tudom, mire gondolhatsz, de túl nagyot biztosan nem tévedsz. – Homlokrácolok, miközben összeszorítom a fogamat, az állkapocscsontom is megfeszül kívülről, végül folytatom a monoton rágózást. A rágónak már van egy fura, cappuccino íze. De már úgy megszoktam. – Vagy én nem illettem hozzá. Egy barom vagyok. Végre lehetett volna valaki, aki rendes, én meg eltoltam az egészet. Tulajdonképpen nem is tudom, hogy ki mondta ki, hogy ennek nincsen értelme így. De úgysem számít. – Visszateszem a zsebembe a gyűrűt, és csak elrévedek a távolba, mintha a sorsomtól fosztottak volna meg. Amolyan bukott hős, aki egyébként mindenki megmentője is lehetett volna, de most nincsen senkije. A kérdésre bosszankodva horkantok fel.
- A családom. Valentin-nap. Amióta csak élek, azzal nyaggatnak, mikor komolyodom már meg. Mikor lesz már valakim. És most... azt hitték, hogy van. Anyám szélütést fog kapni, ha megtudja, hogy eltoltam. Mindegy, ennek most nincsen jelentősége, gondolom a cipők jobban érdekelnek. – intek a visszaszámláló felé, és várom a hatást. A legtöbb lány, bármennyire is szemétláda, valahol mélyen, romantikus alkat. Romantikus, aki nem töri össze anyukák szívét. Ellenben felállok, és intek, hogy jőjjön csak, már úgysem tud megüni a fenekén. Amint állok, láthatja, hogy olasz bőrcipőt viselek, tehát attól nem kell félnie, hogy halálra fogom unni magam mellette. Ha már ő is áll, a karomat nyújtom, lehetünk egymás kísérői, aztán szépen határozottan utat török, hogy az első sorokban tudjuk belépni, amint megnyílik az exklúziv kapu.

Jeff & Kiki

Látom én, hogy nincs jól a pasas, ennyit azért könnyen ki lehet szúrni, mert elég erőteljes mélabú ül az arcán. Tuti, hogy mindennek meg van az oka, mégsem azzal indítok, hogy ennek utána járjak. Egyelőre még fontosabb, hogy figyeljem mikor szabadul be még több veszett cipőfanatikus az üzletbe és hogy szállnak el az esélyeim, hogy megszerezzem azt, amiért jöttem, mert hát nagyon úgy néz ki, hogy a kuponom nincs meg. Pedig mennyire készültem én erre a napra! Mert nagyon is fontos nekem, még ha igazából mások szerint butaságnak is tűnik. Az viszont meglep, amikor a pasas felajánlja nekem a saját kártyáját. Úgy fest, hogy látszik rajtam mennyire ki vagyok, ha ő meg itt segítőkészkedik. Pedig az lenne a lényeg, hogy a saját lábamra álljak és még mindig nem megy, hiszen úgy fest, hogy megint másnak kell kisegíteni. Akármennyire is büszkeség meg minden, de most a cipők sokkal jobban számítanak! E miatt igenis megtehetem, hogy feladom a nagy büszkeséget és elveszem a kártyát.
- Oh, ezer hálám, megmentesz! - mosolyodom el. Magamhoz ragadom, majd hátrafelé pillantok. Még van negyed óra. Direkt jöttem időben és innen már nem lesz baj. Persze majd figyelni kell, hogy az ajtó nyitás előtt kicsivel már odanyomuljak, de már legalább nem kell folyamatosan idegeskednem, így megpróbálhatok a fickónak is egy kis figyelmet szentelni. Azt hiszem azt azért mindenki látja rajta, hogy nincs jól, és most már legalább elég arra is időt tudok szakítani, hogy még felpillantsak és picit kérdezgessem. Abban amúgy is jó vagyok. Az asztalra kitolt gyűrű láttán felszökik a szemöldököm.
- Oh! - ennyit sikerül először kinyögni, amikor értelmezem, hogy miről is lehet szó, és akkor mi miatt lehet az a mélabú az arcán. - Hát sajnálom, ha arról van szó, amire gondolok. Biztosan nem illett hozzád, ha... - jó, hát nem tudom befejezni a mondatot, mert nem tudom, hogy pontosan mi történt. Őt dobta talán a menyasszonya, vagy fordítva? Esetleg valami megcsalás van az ügyben? Egyik se lehet valami kellemes, főleg ha ő a szenvedő fél, bár még ez sem egyértelmű, mert olyasmit is megesik, hogy a pasi hibázik, aztán mégis ő az, aki összeomlik, amikor rájön, hogy nem kicsit elszúrta a dolgokat.
- A következő két-három napban? Miért, mi lesz akkor? - hát azt nem mondom, hogy egyből rá is érek, de még nem kezdődik azonnal a tanfolyam, meg hát egy kicsit kimaradhatok. Majd meglátjuk, azért persze nem fogok itt azonnal bármibe belemenni, hiszen még csak nem is ismerem a pasast, és nem jó, ha mindig túl naiv vagyok. Arra csak megrázom a fejem, hogy rendelni akar, nekem most elég a capuccino, nem kell egy újabb kör egyelőre. Inkább a visszaszámlálóra pillantok időnként, bő tíz perc, és jöhet a menet! Kérdés, hogy majd faképnél kell addig hagynom, vagy esetleg... bár a pasik nem szokták túl jól viselni a vásárolgatást. Várni, meg nézegetni, ahogy a másik próbálgat. Végülis tényleg unalmas lehet, és most még csak nem is szexi rucikról van szó, hogy legyen benne valami plusz élvezet is, hanem csak egyszerű cipőkről. Azaz nekem nem egyszerűek, de hát másnak - vannak ilyen fura emberek - igen.

Nem gondoltam volna még álmomban sem, hogy pont az fog csak úgy betoppanni az életemben, aki miatt az vagyok, aki. Sőt, akár még megoldást is jelenthet erre az égető problémára? Na igen, de akkor mellette hogyan gyűrjem le a késztetést, hogy ne akarjam megütni? Mert nő ide vagy oda, egy felképelést minimum érdemelne. A hosszan tartó csábítás pedig ebben az esetben még nekem is idegörlő lehet. De a fenébe is, talán most az új külsőmmel, a rengeteg tapasztalattal a hátam mögött akár meg is ízlelhetem az ajkait, amiről régen sokat álmodoztam, sőt, akár még többet is. Az volna csak az igazán elegáns bosszú. A szőke bombázó leül velem szemben, nem ismert fel, de elsőre mégis hozzám jött oda, nem pedig a többi kockafejhez. Látom megtartotta a jószokását, hogy csak a külső alapján itél. Hát tegye, kapóra jön majd még ez nekem. Rámosolygok, aztán visszatemetkezem a mélabúba, amit kitaláltam magamnak. Nem netezni jöttem, csak elodázom az időt, amely még az indulás előbb megadatott, hátha a kávé felderít, ötleteket ad. A végén még mázlim lesz az itt ücsörgéssel. Egy próbát megérhet. Derűs, és sötét gondolatok váltják egymást az elmémben, valóban érdemes bosszút állnom? Nem nőttem már ki ebből? Már számtalanszor megaláztam nőket, így kitölthettem a mérgemet, nem vagyok már jobb ennél? De ő még nem kapta vissza ami jár, és talán ez szép lezárás lehetne. Utána jó útra is térhetnék akár. Meglátjuk. Látom, hogy nagyon nézi a cipőakcióra érkezőket, sietősnek tűnik. Előkapom az exklúziv belépőmet, amit törzsvásárlóként mindig kapok, nem kell semmiféle újságot vennem a kuponért. Szerencsére nincsen rajta név, csak egy sorszám, és egy vonalkód.
- Úgy látom, valami nagyon nem ér rá, tessék. – Bólintok neki, és tovább iszogatom a kávémat. Nem tudom, hogy mi lehet olyan sürgős neki, én magamra nyugalmat erőltetek, pedig hamarosan indulnom kéne. Bár ne kéne, még talán fűzhetném kicsit az agyát.
- Hát úgyis mondhatjuk... – Nevetek erőltetetten, és kihalászok egy gyűrűt a zsebemből, és leteszem az asztalra, hogy akár el is érheti. Szép, fehérarany gyűrű, amolyan csali, amivel meg tudom kérni a lányok kezét, ha csak ebben látom a megoldást, ezért mindig nálam van. Kb. már ötvenszer vágták a fejemhez a hajnali szakítást követően. Még szerencse, hogy visszakaptam, mert nem egy olcsó darab.
- Jefferson... és ha csak nem érsz rá a következő két-három napban... – Csóválom meg a fejemet, és inkább rendelek még egy kávét, meg neki is, amit kér.

Jeff & Kiki

Komolyan megőrülök, ha lecsúszok erről a lehetőségről! Imádom a cipőimet, de valahogy nem elég belőlük, mert így is előfordul, hogy olyan rucit találok a szekrényem mélyén, amihez nincs igazán hozzáillő, mert hogy számít a szín, meg a forma, és persze hétköznapokra nem jó, ha túl csicsás amennyiben visszafogottabb helyre, vagy munkába mész. Viszont van, amikor jó a feltűnés, főleg egy kellemes nyári napon, akkor az élénk színek dukálnak, de mégsem vehetsz fel egy halvány sárga szoknyához mondjuk egy zöld cipőt, mert az már nagyon elüt. Kivéve persze, ha a zöld pöttyös blúzomat veszem fel, akkor viszont olyan cipő kell, amiben zöld és sárga is van, mert úgy lesz igazán harmóniában minden cuccom egymással. Ezeket persze sokan nem értik meg, de nekem nagyon is fontos, hogy mindig tökéleteset láttak, ha belenézek az előszobában lévő nagy tükörbe. Ezért nem csúszhatok le erről az akcióról, egyszerűen muszáj megtalálnom azt a szelvényt. Nem a maradékból akarok válogatni, hanem még a legelején a főattrakciókból.
Egyelőre viszont úgy néz ki, hogy helyet kell találnom magamnak, amíg várok és kiborítom a táskámat. Figyelem a többieket. Vannak szimpla vásárlók, de van akinél ott látom a maga kis belépőjét és persze majd meg esz a sárga irigység, hogy az enyém nincs meg, amikor annyi pénzt adtam ki arra a rohadt újságra. A pasas elsőre egész szimpatikusnak tűnik, de azért úgy a tuti, ha megkérdezem, hogy leülhetek-e, mert ki tudja. Akár várhat is valakire, bár általában nem ilyen helyen szoktak az emberek randit megbeszélni, de hát ki tudja. Lehuppanok tehát, amikor végül is válaszol. Látom ám, hogy a helyes arcon mennyire méla életundor ül, nem lehet valami jó napja, ez nem kérdés.
- Rossz napod van ezek szerint? Az előfordul, de majd csak megoldódik minden. - bátorító mosolyt villantok rá, és amikor megérkezik a pincérnő újra hátranézek, hogy nem nyitották-e még ki az ajtókat, pedig tudom, hogy van még időm, de egyelőre még semmi. Minden nyugodt, csak én vagyok kellően ideges. Egyelőre kérek magamnak egy könnyed csokis cappuchinot, jó sok habbal és csak utána fókuszálok megint az előttem ücsörgő mélabús alakra.
- Egyébként Kylie vagyok, vagy Kiki, ahogy jobban tetszik, és elég jó problémamegoldó hírében állok, hátha ki tudunk találni valamit arra a nagy gondra. - eresztek meg egy újabb mosolyt. Legalább én sem fogok unatkozni amíg beszélgetünk, és hátha neki is segíthetek kicsit. Közben persze sikerül teljesen kiborítanom a táskám tartalmát magam elé az asztalra, de semmi! Pedig vagy háromszor áttúrom az egészet. Végül csak egy halk sóhaj marad. - Azt hiszem az én gondomra úgy se lesz megoldás, akkor legalább a tiéden segítsünk. - húzom el a számat. Túl fogom élni... azt hiszem, vagy legalábbis majd pár nap alatt túlteszem magam ezen a szörnyű cipőkatasztrófán.

A tarkómra kulcsolom az ujjaimat, és lehajtom a fejem, időnként hátrafeszítve, mintha a rögtönzött mutatvány hirtelen megoldaná a gondjaimat. Vicc, hogy pont a szépen felépített életemet kéne megcsúfolni egy ilyen felesleges családozással. Pont azért nem akarok átlagos lenni, mert már kiderült, miért nincsen értelme. A szüleim ettől függetlenül úgy kezelnek, mint a pici fiúkat, aki mellé kellene már egy rendes feleség. Merthogy a hugom, aki csak alig egy évvel fiatalabb nálam, már férjnél van, a lánykája meg óvodás lassan, igaz, még egyátalán nem beszél. Meg hát a férj is egy aranyos mamlasz, akin Shelley remekül tud uralkodni, mégsem nevezném őt házisárkánynak, valahol ő erőltette, hogy lépjek le, és próbáljak valami macsóbb, darkosabb jellemet felvenni, mert arra izgulnak rá a csajok. Igaza is lett, ám míg ő csodás kapcsolatban van, én a saját magam vállalta, önkéntes magányban senyvedek. Az esetek döntő többségével még egy teljes éjszakát sem bírunk ki, hajnalban az biztosan lelép, aki nincsen otthon. Ha én alszom másnál, akkor én, ha nálam valaki... akkor is én, és hagyok némi aprót, hogy vegyen magának valami szépet. Így megy ez Jeff Lachley házatáján, és addig nem érzem bonyolultnak, amíg a szüleim elő nem állnak egy ilyen valentin napi marhasággal. Felhívtam Shellyt, de ő azt mondta, hogy próbálkozzak meg valami régebbi csajomnál, akivel azért megmaradt a kapcsolat. Hát basszus, alig volt ilyen, és kaptam pár visszautasítást. Ilyen az, amikor a fagyi visszanyal. Jól kifinomult eszközeimmel sokakat vittem ágyba, a csajok szinte sosem mondtak nemet, most pedig tucatjával kapom őket. És miután Jeeter jelleménél fogva béna kissé, naná, hogy facér, nincsenek nő ismerősei, akit fel lehetne kérni, hogy tartson velem, és játsza el a barátnőmet. Nem akar ez összejönni. Hogy az ember mennyi hülyeséget meg akar tenni a családjáért. Ám ekkor nyílik az ajtó, és közel mindenki szemét odavonzza a belépő szőkeség. Ha lenne pohár a kezemben, hogy biztosan elrejteném. Az ősellenség! Az, aki miatt most ilyen helyzetben vagyok. Nem, ez hülyeség, imádok így élni, de ha nem lett volna az életemben, akkor akár tartós kapcsolataim is lehettek volna némi vakvágány után. Nem vagyok se csúnya, se buta, nélküle is fel tudtam volna magam fejleszteni egy közepesen eladható szintre. Az ajkamba harapok, ahogyan legyűröm a mérgemet, és figyelek, ahogyan körbejár a tekintete. Pókeraccal veszem tudomásul, hogy rajtam állapodik meg, és el is indul az asztalomhoz. Mindegy, legalább túlesünk a dolgon, hogy elküldöm az anyjába. Ehelyett túlzottan is érdektelenül viselkedik velem, létezik, hogy nem ismerne meg? A szemét ribanc! Hát ennyit érek, csak egy strigula vagyok az életében? Magamban mégis elmosolyodom, szánalmas, hogy azzá váltam, amit benne gyűlöltem. Viszont.. ez alkalmat adhat egy visszavágóra. Ha nem ismer meg, a külsőm, a stílusom elég lehet ahhoz, hogy magamba bolondítsam. Persze ehhez idő kell, veszélyes nőszemély. De rövid távon akár rávehetem, hogy elkisérjen a családi fészekbe, legalább ebben a segítségemre lehet. És egyébként is, átkozottul jól néz ki. Azóta sem voltam szerelmes, mert bámulatos csaj volt, amennyire emlékszem. Legalábbis külsőleg, illetve amit a végéig mutatott felém, kár érte. Sokkal többet érhetett volna. Most viszont megalázva végzi majd. Kedvesen elmosolyodom, azonban mellékelek hozzá egy fájdalmasnak szánt, direkt pillantást. De ez már a színjáték része.
- Csüccs. – Visszatérek a kávémhoz, és látványosan átnézek rajta. Most csak egy rövidujjú ing van rajtam, alig észrevehetően erősítek a bicepszemen, és fájdalmas kiskutyaképpel ciccentek fel, mint aki éppen most kapta meg élete legrosszabb telefonját.
- Nem zavarsz, csak éppen pont én lennék az, aki a szar társaság lehet most bárkinek. Úgyhogy bocs. – Rázom meg a fejemet, aztán mégiscsak rajta állapodik meg a pillantásom, hagyom, hogy elvesszünk egymás szemeiben. Közben pedig mentálisan vértezem fel magam: Álnok kígyó, rusnya, szemét dög! Látom, hogy nagyon keresgél valamit a táskájában, de egyenlőre őszintén szólva teljesen hidegen hagy.

Tárgy: Re: Cuple cipőszalon és kávézó