Liam & Charles - Felkészülés

Liam & Charles

Talán pont azért figyelek annyira másokra és talán pont azért akarok annyira tenni másokért, mert soha sem volt igazán jól működő családom, mostanra pedig már csak Raven maradt nekem úgy igazán. Ezért is fontos, hogy a mutánsokat megpróbáljam összefogni. Mindenkinek kell valaki, akár legyen az barát, társ, vagy csak egy közösség, ahova tartozhat. Kirekesztettnek lenni szörnyű, ezzel én is tisztában vagyok, még ha soha nem is éltem meg olyan mélyen, hogy lényegében sokat - túl sokat - voltam egyedül. Elfogadtam, hogy nekem ez a sors jár és végül is megtanultam ezt kezelni. Talán pont azért kaptam a sorstól ezt a képességet, hogy jobban meg tudjam érteni az okokat és összefüggéseket, és így a saját sorsomat is könnyebben tudjam kezelni.
- Így van Liam, örülök, hogy te is így látod. Ahogy mondani szokták a rossz győzedelmeskedéséhez épp elég az, ha a jók tétlenek maradnak. - nem gondolom én, hogy a világ fekete és fehér. Épp ez a fiú rá az élő példa, hiszen a lelke mélyén nem gonosz, de hajlandó lenne csúnya dolgokat is megtenni azért, hogy azzal megmentse az édesanyját. Vagy ott van akár maga Eric, akiről én tudom a legjobban, hogy jó ember, csupán az élet kiforgatta annyira, hogy mind a mai napig labilis lábakon áll. Valahogy mindig is úgy éreztem, hogy az ilyen labilis embereket muszáj megvédenem... önmaguktól. Nem szabad, hogy a harag, a kétségbeesés felemésszen minket.
- Csak azt kell eldöntenünk, hogy mit kezdünk azokkal a képességekkel, amiket kaptunk. Sokan azt hiszik, hogy amit tudnak az a jellemük miatt alakult úgy, hogy ha veszélyesek, akkor az mélyről fakad, de csupán azt kell felismernünk, hogy minden tudásnak van jó oldala. Ezt kell megtalálni. - tudom, hogy sokakban milyen kétségek vannak, hiszen több diákkal is beszéltem személyesen, sőt még a tanáraink között is akadnak olyanok, akik nehezen fogadják el önmagukat. Ha csak jó barátomat, Hanket nézzük. Megértem, hogy ilyen külsővel élni nehéz, de tudnia kell, hogy itt elfogadják, és idővel majd mások is így lesznek ezzel. Az a lényeg, hogy a Bestia mögött ott van ő, aki kedves és segítőkész, akit igenis sokan kedvelnek a miatt, aki és nem a miatt, ami.
- Itt találkozunk reggel 9-kor, addig is pihend ki magad. - apró biccentés még, és persze egy biztató mosoly. A karja már tökéletesen rendben lesz, ehhez kétség sem fér, én a lelke miatt aggódom. Szeretném, ha nem lenne baj, ha nem menne neki annak a lánynak feleslegesen, és persze nem tudom még, hogy mennyire lenne jó ötlet tényleg felkutatni az édesanyját, legalábbis nem biztos, hogy ezt vele együtt kellene megtenni, mert talán tényleg elragadná a hév, ha arról lenne szó. Sok veszélyt rejt ez magában.

Aggódom a jövőnk miatt, a mutánsok jövője miatt, de félek is tőle. Egyetlen ember létezik a földön, akiért képes lennék mindent eldobni, akiért otthagynám ezt az egész harcot. Az pedig az anyám. Legyen ember, vagy mutáns, aki őt bántja, megérdemli a halált. Nekem kell őt megtalálni, mert, ha más ér oda előbb...zsarolhatnak, kihasználhatnak. Nem gondolom, hogy olyan fontos láncszem lennék, de az évek alatt már mindenféle dolog megfordult a fejemben. Én pedig ezt veszélyeztetem a saját kicsinyes érzéseim miatt. Evy egyenes út lehet anyám felé, ha esetleg mégse sikerülne egy ilyen különleges mutánsba belebotlani, mint amilyenről Charles mesélt. Mondhat bárki bármit, annyira azért nem különbözünk az emberektől. És akkor még ott van a másik szeglet. Mi van, ha az anyám halott? Sokszor álmodom arról, hogy vérben fekszik a kezeim között. Nem vagyok jós, biztos csak álmodom, de ha tényleg meghalt...nem tudom mit tennék. Talán tombolnék, vagy még jobban utálnám az embereket, és irtanám őket, ahol csak találkozom velük. Ösztönlény vagyok, nem szoktam előretervezni. Anyám volt az aki évekre tervezett, mindig volt valami a tarsolyában. Jó kis család voltunk. Ketten a világ ellen, ahogy régen mondta. Jól hangzott, és valahol még igazság is rejlett benne. Őt is kitagadták és üldözték, és én is ki voltam rekesztve az emberek közül. Jó kis csapat voltunk, és összeomlottam mikor eltűnt. Szégyelltem is magam, próbálok erős lenni azóta bármi történik is.
- Igazad van. Próbálkoznunk kell és túlélni a nehéz időszakokat. Inkább próbáljuk meg és kockáztassunk, minthogy a lábunkat lógatva nézzük, ahogyan a világ összeomlik körülöttünk. - az én élettapasztalatom elég kevés, Charles nyilván sokkal többet tud a köztünk és az emberek közti kapcsolatról, mint én. Engem megaláztak és kitaszítottak. De ennél azért több van a háttérben. A világon sok helyen beszélnek érdekes dolgokat. Egyszer mikor pultos voltam, egy részeg katona érdekes dolgokat mondott. Beszélt a majdnem kitörő Harmadik Világháborúról, és olyan rakétákról, amik visszafordultak a levegőben feléjük. Egy részeg fecsegése, gondoltam akkor, de most már....kitudja, lehet benne igazság. Az viszont biztos, hogy az emberek nincsenek felkészülve ránk. Legalábbis most, ez pedig megnyugtató és veszélyes is egyben.
- Az biztos, hogy ahányan vagyunk, annyiféle képességet birtoklunk. - mondom mosolyogva. Amióta itt vagyok láttam lányt szárnyakkal, más tüzet gyújtott, vagy épp repült. Egyéniségek vagyunk és különlegesek. Biztos van, aki nincs odáig a képességéért, de csak meg kell tanulnia használni. Ez esetben szerencsés vagyok. Normális életem lehetett, nem kellett félnem, hogy valami a közelemben egyszer csak felrobban. A kivételek persze voltak, és még most se vagyok képes uralni a képességem, ha ideges, vagy túlságosan is feldúlt vagyok. Egy újabb hibám, amit félek soha nem sikerül javítanom. Viszont egy lány aki a képes bárkit megtalálni....veszélyes lehet másokra nézve. Nem csodálkoznék, ha valahol elrejtve, meghúzódva élne teljesen normális életet. Tisztában vagyok azzal, hogy Charles nem ért velem egyet, de szerintem teljesen normálisan reagálnék a helyzetre. A természetem megköveteli. Később sem bánnám meg, vagy ha mégis, együtt tudnék élni vele. Így is túl sok mindennel élek együtt, ami sziklaként nyomja a szívem.
- Rendben, akkor itt megvárom. - ránézek a karomra. Nem ártana, ha helyreraknák, mert elégé rosszul fest. Holnapra viszont használható állapotban kell már lennie. - Akkor holnap felkeresselek, vagy itt megvárjalak?
Végre! Alszom egyet és holnap már elindulhatunk. Nagyon remélem, hogy megtaláljuk Evyt. Szüksége van Charles segítségére. Nekem meg Evyre.

Liam & Charles

Furcsa, de soha nem gondoltam rá, hogy jó lenne "normálisnak" lenni. Azt hiszem a képességem nélkül jóval nehezebben boldogultam volna és persze jóval nehezebben viseltem volna el a gyerek éveket. Ezzel valahogy komolyabb lettem már korán. Többet olvastam, jobban szomjaztam a tudást és hamarabb felnőttem, már kisgyerekként is tényszerűen elfogadtam azt, hogy a szüleim nem sok időt töltenek velem. Nem egy idilli család vagyunk, akik leülnek vacsorázni esténként és együtt olvasnak, mielőtt elmennének aludni. Furcsa, de a nevelőapámmal jobb volt a viszonyom, mint az igazi szüleimmel együttvéve. Sokkal rosszabb volt az, ami ő halt meg, mint amikor apát, vagy anyát elvesztettem. Azt hiszem azóta is nehezen kötődöm igazán másokhoz, hiszen a nekem fontos emberek eltűntek az életemből, és valahol mélyen ez a kis félrecsúszott gondolat mindig motoszkál a fejemben. Nem csoda, ha aggódom Ravenért, hiszen megígértem, nem nézek a fejébe, de megtettem már pár éve és nem tetszett, amit ott láttam. Féltem Ericet, félek, hogy Logan, ha tudni fogja pontosan mi történt, akkor a rosszabb és nehezebb utat választja. Túl sokan veszhetnek el, ha háború lesz. Ezért töröltem ki Moira gondolatait is. Még soha nem adatott meg számomra az igazi mély szerelem érzése, talán... talán ezzel a nővel változhatott volna a helyzet, de nem adhattam rá lehetőséget az ő érdekében. Nekem kellett eldöntenem helyette.
- Tudom, de ha meg se próbálnánk, akkor már előre fel is adtuk volna. Az a cél, hogy megpróbáljuk, és tegyünk érte, hogy esély legyen elérni majd a jó célt, akkor is, ha lesznek nehéz időszakok. - nem vagyok jós, optimista vagyok, de tudom, hogy lesz majd olyan idő, amikor nagyon meg fogunk szenvedni. Most nyugalom van, viszonylag, de ott voltam, amikor felénk fordultak azok a rakéták. Ott voltam, amikor Eric gond nélkül kivégezhetett volna mindenkit azokon a hajókon. Tudom, hogy hova fajulhat ez az egész idővel, és sajnos jó esély van rá, hogy ez be is fog következni, de ha addigra már elegen leszünk, akik jók, akik felnyitják a szemeket, akkor bízom benne, hogy kis veszteségekkel lehetünk úrrá a problémákon. Így kell lennie!
- Talán most még nincs, de idővel találhatunk ilyen valakit is, addig pedig kutathatunk máshogy. Vannak olyanok köztünk, akik rendkívül leleményezek, vagy jól értenek a gépekhez. Megtaláljuk, ha összefogunk. - úgy hiszem, hogy igenis van rá esély, és elég gyakran kerülnek hozzánk új diákok, új mutánsok, akiknek még nem ismerjük az erejét, de ha már itt lesznek, tudni fogjuk, hogy mit tudnak. Könnyedén találhatunk olyan mutánst, aki a segítségünkre lehet, akinek köszönhetően fellelhetünk olyanokat, akik elvesztek. De egy biztos, nagyon kell majd óvnunk egy ilyen valakit, mert... mindig lesznek, akik nem akarják, hogy valaha is felleljük őket. Biztos vagyok benne, hogy Emma nem örülne, ha tudnánk arról, hol is tartózkodik, bár persze nem indítanánk akkor sem nyílt támadást. A törvényen kívüliek épp ezt használják ki. Azt viszont rossz hallani, amit mondd, hogy ölne is az anyjáért. Talán nem gondolja így, de igenis nagy sebeket ejthet ezzel a saját lelkén. Mindenképpen óva inteném, hogy ilyesmit tegyen... túlságosan veszélyes, csak hát Liam még fiatal, félek, nem gondolja úgy át a dolgokat, ahogy én.
- Ez esetben remélem, hogy nem lesz muszáj. De most szeretném, ha pihennél Liam, legalább holnapig. Mindjárt itt van a gyógyítónk, rendbe teszi a karodat, én holnapig még átgondolok mindent és reggel megkeressük azt a lányt, rendben? - aludnia kell, mégis csak megsérült és kipihent állapotban lehet igazán sokat tenni azért, amire készülünk. Nem szabad ráijeszteni arra a lányt, valahogy hatni kell rá, valahogy sikerülnie kell majd. Nem jó, ha egy mutáns kóborol az utcákon, egyedül és bizonytalanul.

Hiába nézem le a legtöbb embert és kívánom jó néhányuk pusztulását, azért irigylem is őket. Normális élet, ahol nem kell elrejtőznöd. Fiatalabb koromban a földönkívülieket is vártam, biztos voltam benne, hogyha én létezem a képességemmel ők is. És majd győzelemre vezetem a Földet. Minden kis gyereknek és tinédzsernek vannak világmegváltó tervei, vagy előre megtervezett pillanatai. Például mindenki sóvárogva várja a szerelmet, hátha az utcán fog szembejönni vele. Hazudnék, ha azt mondanám én nem hajkurásztam ezt. Sőt, terveket szőttem, hogyan ismerem meg az igazit, mindent elterveztem. Nem lett belőle semmi, bár 22 évesen nem is várhatom el, hogy megtörténjen. Fura, hogy ez most mennyire nem érdekel. Régen vágytam erre, most pedig úgy érzem képes lennék nélküle élni, de senki nem akar. Kicsit elkalandoztam, de örülök neki. Nem kell mindig a sötét, baljós dolgokon zakatolnia az agyamnak. A végzetünket úgysem kerülhetjük el, csak késleltethetjük. Persze, én is félek a jövőtől. A történelem ismétli magát, könnyen áldozatául eshetünk az embereknek. Kivagyunk szolgáltatva nekik, akár tetszik, akár nem. Ha pedig háború lesz, már Charles hatalmas birtokra sem lesz képes elrejteni minket a világ szeme elől.
- De sajnos idő, mire az kicsírázik. Hiába mutat utat, vezeti az embereket, ha a mi mutánsok képtelenek vagyunk türtőztetni magunkat. A világ egyfolytában változik, és nem lesz könnyű elfogadni az embernek, hogy túlnőttünk rajtunk. Legalábbis genetikailag. - Ezt így komolyan is gondolom. A világ kegyetlen, főleg azokkal akik mások, akik különlegesek. Mi mutánsok talán még kevésbé vagyunk toleránsak az emberek felé, mint ők felénk. Vannak gyilkosok és más rossz emberek mindkét oldalon. Az embereknek, csak a jobbik arcunkat kell látnia, és talán megértik, hogy nem rossz az, ha képesek vagyunk katasztrófákat megelőzni és életeket menteni. Csakhogy sokan nem fogják ezt megtenni. Lesz aki inkább az emberek irtásában leli majd kedvét, ezzel aláásva mindent, amit a békéért tennének más mutánsok. A félelem képes meggondolatlan cselekedetekre sarkalni az embert, és minket is. Semmi értelme nincs elpusztítani egymást, ha megtudunk egyezni. Ha nem, akkor pedig.....muszáj lesz.
Minél többen vagyunk, annál erősebbek vagyunk. Szeretem ezt a fajta gondolkodásmódot. Jó csapatjátékos vagyok, de nincs annál rosszabb érzés, mikor a csapattársaid húznak vissza. Nem célozgatok, Charles így is elég nagy teret adott nekem a mozgásra, ilyen kevés idő alatt.
- Remélem igazad van. Kár, hogy nincs, vagy legalábbis nem ismerek olyan mutánst a birtokon, aki képes lenne rá. Egy egész bolygót átfésülni egyetlen ember után....lenyűgöző képesség! - Arról nem is beszélve, mennyit segítene egy háborúban. De nyilván ennek is vannak korlátai, akárcsak minden képességnek. Bár az enyémet még nem igazán ismerem, remélem, hogy tudok többet is.
Némán hallgatom amit Charles mond. Sebet ejteni a lelkeden. Nem tudom, hogyha sikerrel járok, és nem ragadok le Evynél, képes lettem-e volna megölni Freddyt. Azzal a szándékkal mentem oda, hogy kiverem belőle ami kell, végső esetben megölöm. Nem tartottam akkora áldozatnak anyám életéért. Most így visszagondolva rá....nem, még így sem. Az erőszak egy eszköz, amit muszáj alkalmazni, én pedig bármit alkalmazok, bármilyen sebet elviselek, ha ez közelebb visz a célomhoz. Sok embert bántottam már fizikailag és még többet mentálisan, de ez fordítva is igaz. Nem aggódom a lelkemért. A szerelem állítólag úgy is meggyógyítja, úgyhogy inkább ráhagyom. Viszont Charles nyilván nem ezt akarja hallani.
- Nem akarom megtenni, de ha muszáj, ha nincs más választás...akkor meg kell tennie valakinek. - magamra célzok. Nem is engedném más mutánsnak, de még embernek se, hogy az én gondjaimat ő viselje. Az Evyvel való dolog az más. Osztozunk rajta Charlessal, de nem engedném neki, hogy megtegye azt, amit nekem kell. Bár így jobban belegondolva elég lenne csak manipulálni a gondolataimat, de miért akarná az én gondjaimmal fárasztani magát? Visszatérve a lelkemre, van egy olyan érzésem, hogy annak már mindegy. Anyám eltűnése, a sérelmek így is jó nagy darabot hasítottak ki belőle, ami pedig megmaradt belőle, az feláldozható.

Liam & Charles

Fogalmam sincs, mit hoz a jövő, csak a múltat ismerem. Tudom, hogy milyen háborúk zajlottak le már, hiszen a tudás az én fegyverem, és pont e miatt nem szeretném, hogy most is erre kerüljön sor. Túl sok áldozattal járna a harc, ezért szeretném én békésen megoldani. Ezért vagyunk azon, hogy minél több fiatal mutánst találjunk meg, mert tisztában vagyok vele, hogy e közben ott van a másik oldal is, akik egyáltalán nem úgy látják a dolgokat, mint én. Ők idővel lépni fognak, és ha megmutatják az erejüket, akkor biztos vagyok benne, hogy nagy baj lesz. Hiába vannak olyan emberek, akik mellettünk vannak, sajnos ez nem igaz mindenkire, és az ő számuk is csökkenni fog, ha kitör a káosz. E mellett pedig ott vannak az olyan független mutánsok is, akik nem tartoznak sehová. Akik csak élik az életüket, akiknek családjuk van és ők is kitaszítottakká válhatnak. Az emberek majd félni fognak, és figyelik a szomszédaikat, hogy nem tartoznak-e ők is a veszélyes mutánsok közé. Rettenetesen félek ettől a jövőtől, és pont azért, mert túl nagy az esély rá, hogy bekövetkezhet.
- Tudom Liam, de... az a fontos, hogy mi törekedjünk a békés megoldásra. Mindig az a fontos, hogy legyen olyan, aki megpróbálja megmutatni a jó utat. Soha nem fog mindenki rálépni, de ha elültetjük a jó csíráját az már segíthet. - nem vagyok naiv, egyszerűen csak pozitívan akarom szemlélni a világot. Igenis hinni abban, hogy ha megmutatjuk, hogy minden rendesen is mehet a maga útján, akkor ezt lesznek, akik elfogadják. Az emberek között is akadnak veszélyesek, bűnözők, a mutánsok között is lesznek, ez nem kérdés. De csak annyi a teendő, hogy őket kutatjuk fel, mert vannak, akik segíthetnek is a embereknek. Ezt kell nekik megmutatni. Ha a nyilvánosság elé kerül ez az egész, akkor azokat kell látniuk, akik embereket menthetnek meg egy sziklaomláskor, vagy halálos betegségeket gyógyíthatunk csupán a vérükkel. Észre kell venniük majd, hogy a fejlődés nem minden esetben rossz, csak tudni kell kezelni, kordában tartani.
Hamar elérjük a birtokot és persze hogy itt már felteszem a kérdésemet is. Nem kötelező válaszolnia, de szeretném, ha bizalmat szavazna nekem. Ez a célja ennek a helynek, hogy ne érezzék magukat sosem úgy, hogy valamit nem mondhatnak el. Mindenre találhatunk közösen megoldást, ez a fő.
- Szerintem segíthetünk Liam. Egyszerűen csak találnunk kell egy mutánst, aki képes rá, hogy megtaláljon dolgokat, akár anyádat is. Annyira sokféle képesség van, hogy szerintem erre is bőven akad esély. - arról nem is beszélve, hogy több szem többet lát. Ha többen próbáljuk megkeresni az édesanyját, akkor több az esély is, hogy fellelhetjük majd. Az viszont nem tetszik, amit mond, ez még inkább arra ösztönöz, hogy dolgozzunk össze. - Segítenék inkább... minthogy bemocskold a kezed. Túl fiatal vagy még ahhoz, és... minden olyan eset, amikor másnak ártasz valahol sebet ejt a lelkeden. Ne kockáztasd ezt. - én még sosem ártottam senkinek közvetlenül, nem is hiszem, hogy képes lennék rá. De abban biztos vagyok, hogy az ilyesmi nyomot hagy. Minél több kárt okozunk másoknak, annál jobban sérülünk mi magunk is. Azt hisszük, hogy ettől jobb, könnyebb lesz, de ez nem így van, csak idővel már nem tudunk különbséget tenni és akkor vesztünk el. Nem szeretném, hogy bárki is, akivel próbálok törődni ide jusson. Az is rendkívül nehéz volt, amikor Tündér úgy döntött, hogy Emmáékkal tart. Elveszítettük, és ez szinte fizikai fájdalmat okozott nekem.

Hazudnék magamnak, ha azt mondanám minden rendben. Mindig is tudtam, hogy valami nincsen rendben. Elég csak a középiskolára gondolni, mikor félholtra vertem egy fickót, csak azért mert sértegetett. Hirtelen felment bennem a pumpa és ilyenkor jobb békén hagyni. Bevittem aztán a kórházba, és szerencsére semmire sem emlékezett. Viszont nem sajnáltam. Eleinte átokként gondoltam arra, hogy mutáns vagyok, mert kirekesztetek, másmilyennek láttak. Anyám azonban segített, és elhittem, hogy én vagyok a jövő, hogy a mutánsok a jövő. Fura így visszagondolni a dolgokra. Azt hinné az ember, hogy megbánta azt a sok fájdalmat amit okozott, a sérelmeket pedig elfelejtette. Ez már a legelején megbukott. Semmit nem bántam meg, minden a fejemhez vágott sértésnek szánt szóra emlékszem, és csak még jobban felidegesítem magamat. Evy ellen azonban ez nem jött elő. Megijedtem tőle, elbuktam. Akkor éreztem magam utoljára ilyen rosszul, mikor ráeszméltem, hogy az anyám eltűnt. Nem sírtam, csak ültem magamban napokig. Nem tudom mit követett el, de anyámnál jobb embert nem látott még a világ. Egyszerre volt harcos és filozófus. Megfogom őt találni.
- Tudom, hogy vannak akik elfogadnak minket, de a többség mindig ellenünk lesz. Ha pedig a helyzet pattanásig feszül, akár egyetlen mutáns meggondolatlan cselekedete is arra ösztönözheti az embereket, hogy irtsanak ki minket. Ha nem ők, akkor valaki közülünk fogja elindítani a "forradalmat". - És ezzel nekem nem is lenne bajom, ha nem mi húznánk vele a rövidebbet. Nyilvánvaló, hogy mi mutánsok fogunk lépni, ha ők nem lépnek. Persze, akkor nem, ha egy Charles -féle irányít minket, de ha más valaki osztogatná a parancsokat, egy harcos lelkű mutáns, akkor mi leszünk azok, akik először támadnak. Az embereknek viszont ebben az esetben lesz indokuk, amivel megtudják nyerni maguknak a népet. A színfalak mögött kell ezt elintézni, hogy ne szenvedjen olyan, aki nem szolgált rá. Elég arra gondolni, hogy meghal egy mutáns. Ő úgy fogja érezni, hogy egy szebb érdekében halt meg, neki nem szenvedés ha feláldozza magát valami nemesebb cél érdekében. De mi van a családjával? Ők szenvedni fognak. A barátai is, ha van gyereke, akkor ő apa nélkül fog felnőni. Nem kell senkinek sem meghalnia, de van egy olyan érzésem, hogy nem leszünk képesek elintézni ezt békés úton. Nem vagyunk jobbak az embereknél, hisz mi is azért küzdünk ellenük, mert félünk. Félünk, mert megvan a hatalmuk, hogy elpusztítsanak minket.
Örülök, hogy végre elhagytuk a kórházat. A birtok felé haladva csendesen ültem az autóban és néztem a tájat. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy volt képes Charles egy ekkora helyen élni. Nem érezte-e magát egyedül? A szülei biztos egyfolytában dolgoztak, hogy fenntartsák a helyet. Ezzel szemben én egy kertvárosi házban éltem, anyámra pedig bármikor számíthattam. Nem keresett olyan jól, de nem is volt szükségünk a pénzre. Nem volt nehéz gyerekkorom. Igazából nem volt nehéz az eddigi életem. Nem egy tündérmese, de akkor is. Ha lesz majd időm jobban körülfogok nézni a birtokon. Persze, csak miután lerendeztem ezt az ügyet. Nem ér váratlanul Charles kérdése. Igazándiból azt hittem, hogy ezzel fogja kezdeni.
- Én, kutattam anyám után. Reméltem, hogy találkozhatok valakivel, aki talán tudja mi történt vele. - minek is hazudnék, vagy hallgatnám el? Charles segít nekem, megérdemli, hogy őszinte legyek vele. - Nem hiszem, hogy tudnátok ebben segíteni. Attól tartok, be kell mocskolnom a kezemet, hogy megtaláljam anyámat. - őszintén szólva ez a legkevésbé sem érdekel. Anyámért ölök, ha kell, ezt követeli meg az emberi természet. Charles azonban nem akarom, hogy egy hideg, számító pszichopatának nézzen. Ez nem hazugság....inkább törődés. Törődöm azzal, hogy Charles mit gondol rólam. Ez így nagy baromság, de így legalább nem érzem rosszul magamat miatta.

Liam & Charles

Örültem neki, hogy engedélyt adott rá, hogy belenézzek a fejébe, hiszen ez azért fontos momentum, hogy mindketten tudjuk hogy is nézett ki az a lány. Így nekem is sokkal könnyebb felmérnem, hogy milyen lelki állapotban van, megpróbálhatom átgondolni, hogy mik járhatnak a fejében. Az arckifejezés sok mindent elmesél és én már megtanultam olvasni belőle, és egy ilyen ösztön lénynél kifejezetten egyszerű. Nem gondolom, hogy megjátszaná magát, az a düh nagyon mélyen gyökerezik, ami benne árad szét és sejtelmem sincs, csak remélhetem, hogy segíteni lehet neki, hogy idővel majd könnyebb legyen az élete. Az viszont tényleg nem tetszik, amit mindeközben Liam érzései sugallnak és amiket szavakkal is bátran kifejez. Én sosem gondoltam így, a harc nem megoldás. Tudom, hogy nehéz évek állnak még előttünk, de akkor sem hiszem, hogy az a megoldás, ha fejjel megyünk a falnak és kiharcoljuk a saját helyünket a földön. Akkor is reménykednem kell, hogy van más megoldás, hogy idővel minden rendeződhet és a szélsőségeket el lehet nyomni.
- De idővel kénytelenek lesznek megérteni, hogy mi vagyunk az új lépcsőfok, és... idővel majd egyre többen leszünk. Hidd el vannak, akik meg tudják érteni ezt, akik nem rossz szemmel néznek ránk. Rájuk kell építeni. - tudom, hogy ez kevesen fogadják el, tudom, hogy a legtöbben furcsa, de tartanak az emberektől közülünk. Olyan ez, mint az oroszlán, fél az embertől, pedig sokkal erősebb nála, de mégis az emberek többen vannak, és ha akarnak talán még el is érhetik a céljaikat, csak épp én tudom, hogy ez nagy áldozatokkal járnak mindkét oldalról. Shaw majdnem elpusztította a fél világot csak azzal, hogy félelmet keltett a szívükben. A legtöbb ember túlságosan könnyen befolyásolható az érzelmei által és erre sokan nagyon ügyesen építenek. A végén elmosolyodom, az a fő, hogy legalább remél, még ha nem is hisz benne közvetlenül. A világnak idővel mindig meg kell lelni a maga egyensúlyát, egy háború sem tart örökké. Megállíthatatlan körforgás ez, mint ahogy a nyár után ősz jön, és a tél után tavasz.
- Örülök, hogy így fejezted be a mondatot. - újabb mosoly. Ha jól sejtem mást is el tudott volna képzelni oda a végére, de mégis ezt mondta és ennek határozottan örülök. Remélem, hogy tényleg segíteni tudunk neki, de előbb pihenni kell és átgondolni a taktikát. Nem fog az a lény hirtelen eltűnni ebben biztos vagyok. Nem kell most több szó, egyébként is ez egy emberek által üzemeltetett kórház, nem tudok ki figyel, vagy hall. Ezért is indulok meg miután kijelentkeztünk a kocsim felé. Akkor indítok, amikor Liam is beült. Nincs messze a birtok a várostól, főleg nem így kocsival, hamar elérjük a célt, én pedig csak akkor szólalok meg újra, amikor már befelé indulunk.
- És mit kerestél a városban Liam? Nem muszáj válaszolod, de tudod... segíthetünk. - direkt beszélek többes számban, hiszen nem csak én létezem. Az első szembe jövő diákot szalajtom el, hogy szóljon a mi orvosunknak. Gyorsan rendbe tehetjük ezt a kart, de addig még átbeszélhetjük, hogy mi legyen a holnapi teendő. Fontosnak érzem, már csak azért is hogy Liam is úgy érezze tényleg része van ebben, nem csak én döntök.

Tárgy: Re: Liam & Charles - Felkészülés

» Charles <3 & Jean
» Jean & Charles <3
» Cain & Charles
» Charles és Lara
» Charles & Scott