Cyntia & Jake - Vissza a 15. századba

Kcsit végigtapogatom magamat, majd felállok és körbenézek. Nem smerős ez az erdő rész, és az sem vlágos, hogyan is kerültünk ide be az erdőbe, amikor csak a birtok tisztásán találkoztunk. Ezernyi megoldás és magyarázat cikázk a fejemben, de félek Cynta totlsan dótának nézne, hogyha akár bármelyket s megosztanám vele. Ez így mennyire cki? Szerencsére a leányzónak nem esett baja, úgyhogy nincs mitől félni. Egyelőre... Legalábbis attól, hogy valamelyikünk megsérül.
- Hát... Fogalmam sincs, hogy ki volt, de tény, hogy nem a saját lábunkon jöttünk ide. Bár a tiéd elég koszos - vigyorodom el. Előveszek a zsebemből egy kisebb üveget, amiben - természetesen - víz van, majd a lány lábára irányítom, körbeforgatom a vizet a lábán, ami így már nagyjából tiszta lesz. Kitisztítom a vizet, majd visszatöltöm a palackba, ami újra eltűnik a zsebemben. Ekkor kergülnek meg a gömbök, mire kicsit közelebb lépek a lányhoz. Nem tagadom, kicsit beszarok, hogy most mi a franc történik, de mikor a gömbök - viszonylag - nyugodtan visszatérnek, fellélegzek.
- Nem valószínű, hogy én voltam. Én csak a vizet tudom irányítani. Azzal nem nagyon lehet helyet változtatni... - húzom el a számat és a gömbökre pillantok, akik úgy tűnik, most tényleg nyugalomban maradnak.
- Szerintem nézzünk körül! - ajánlom fel a dolgot és lesegítem a lányt a szikláról, remélve, hogy közben a gömbök nem sütnek meg. Ahogy megindulunk az erdőben, a távolban egy aprócska ösvény tűnik fel.
- Nézd! Az biztos vezet valahová... - kapom el a lány kezét, nem is törődve a gömbökkel és hogyha nem támadnak meg, akkor sietve indulunk meg az ösvény felé, hátha ott van valaki, aki tudja, hogy hol is vagyunk és miért.

Mint elég gyakran, most is odakint kocogok. A mozgás a lételemem és nem ázhatok mindig medencében, így az úszás mellett futni szoktam (meg teniszezni, meg kondizni meg...). A lényeg, hogy elég nagy energiaigényem van és azt hiszem, hogy kicsit hiperaktív is vagyok. Engem persze ez nem zavar, az hogy a többieket zavarja-e.... Hát, eddig még nem szólt senki, hogy fogjam már be, vagy takarodjak máshova pörögni, úgyhogy. No meg mivel tudom magamról, ezért igyekszem mozgással levezetni a felesleges, plusz energiáimat.
A füves tisztáson róvom a köröket és már éppen rákanyarodnék az erdő felé vezető útra, amikor meglátom Cynthiát, a furcsa fehér hajú lányt az elmaradhatatlan köreivel. Kicsit tartok azoktól a köröktől, igazán furcsa mutáció, de hát azért vagyunk itt, hogy megtanuljuk kezelni őket. Remélem, hogy nem fogok megégni, vagy megrázódni, akármicsinálni, hogyha közelebb megyek a lányhoz. Látom, hogy félszegen integet, úgyhogy arrafelé veszem az irányt és odafutok hozzá. Látom, hogy a cipője a kezében és mezítláb sétálgat.
- Helló Cynthia! Meg fogsz fázni - mosolyodom el és a lába felé intek a fejemmel, majd határozottan kapom el a két vállát, hogy ne jöjjön nekem.
- Nyugi. Ideértél - nevetem el magam, ám a furcsa koccanásra én is felkapom a fejemet és a gömbök felé pillantok, majd ijedten a lányra.
És már repülünk is...
Nem érzem a lábam, a fejem és... Hé! Igazából a testemet sem. Elég furcsa, de végül hamarosan csak a földre pottyanok. Pottyanunk. Látom a sötét köröket magam mellett és kicsit ijedten húzódom távolabb.
- Jól vagy? - nézek a lányra. A fontos, hogy ő jól van. Én is érzem minden tagomat, úgyhogy nagy gond nem lehet. Ám...
Körbenézve egy erdőben találom magam, ami hasonlít a birtokon lévőre, ám mégsem ugyanolyan. Elég sokszor futok arrafelé, megismerem, hogy most nem ott vagyunk. Lassan felállok és körülnézek, majd megvakarom a fejemet. Egyelőre nem szólok semmit, hiszen... Miért ne lennénk az erdőben? Uramisten, durva dolgok kavarognak a fejemben mindenféle átjáróról, és időgépről és térkapuról, de... Meghagyom a felismerést a lánynak. Lehet, csak én vagyok a hülye és a gömbjei csináltak valami velem.