Faye Adler-Barlow

"Azért vagyunk itt a Földön, hogy egyedi különlegességeinkkel hozzájáruljunk a világ sorsához."

Userinfó: Főkarakter - Charles Xavier

Név: Faye Adler-Barlow
Mutáns név: Átalakító
Születési dátum: 1969. március 12. New York, USA
Besorolás: Független
Képességek:

Elsődleges képesség: Génmanipuláció
Osztályozás: Alfa mutáns
Aktiválódás: 1 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: A vérem különleges. Ha alap állapotban beadják egy nem mutánsnak, akkor az illető hozzánk hasonlóvá válik. A sejtjeim és a génállományom úgy keveredik az övével, hogy megváltoztatja az eredetit. A leendő képesség minden esetben bármi lehet, ez nem függ tőlem. Akár több képességet is adhatok, de a véremet nem lehet túl gyakran beadni valakinek, és lehetnek mellékhatásai, ami akár halállal is járhat, ha megtámadja a szervezetet.
Ezzel ellentétes megoldás, ha a véremet beadás előtt higannyal keverjük el, akkor képességet vesz el. Első alkalommal egyet, de ha valakinek eleve csupán egy van, akkor egyszerű emberré válik. Ez végleges hatás, tehát idővel nem tér vissza az elvett képesség, csak a vérem tiszta változatának újbóli beadásával.
Képesség távlatai: A képesség már elérte maximumát.

Másodlagos képesség: Felismerés
Osztályozás: Delta mutáns
Aktiválódás: 17 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Képes vagyok felismerni, hogy valaki mutáns vagy sem. Elég csak ránéznem, egyszerűen... tudom. Nem tudom, hogy mi a képessége, hogy mennyire erős, de azt tudom, hogy egyszerű ember, vagy sem.
Képesség távlatai: A képesség már elérte maximumát.

Jellem: Ezt határozottan bonyolult lenne meghatározni, ugyanis a korom ellenére sem alakult még ki az igazi jellemem. Egyszerűen alkalmazkodom mindenhez, amihez kell. A bátyám mellett ezt tanultam meg. Kiskoromban persze minden bizonnyal én is jóval akaratosabb voltam, mint ahogy minden gyerek átmegy azon a bizonyos dackorszakon, de aztán ez elmúlt. Ha van egy testvéred, aki mindenben képes meggyőzni, bármiről, bárkit, akkor azt hiszem nem is csoda, ha végül elbizonytalanodsz saját magadban is. Hiába akartam én valamit, mindig az érvényesült, amit ő akart és a szüleink halálával ez még inkább fokozódott. Nem igazán vannak önálló döntéseim, nem igazán vannak saját vágyaim, többnyire csak azt hangoztatom, amit tőle hallok. Nem is tudom, hogy képes lennék-e egyáltalán az önálló létezésre. Ha nem lenne a bátyám és egyedül kellene irányítanom az életemet szerintem pillanatok alatt összeomlana minden, mint egy rosszul felépített kártyavár. Persze el tudnám tartani magam, hiszen most is én főzök, én takarítok otthon, de nagyjából ennyi. Ezek csak a kötelező dolgok, de képtelen vagyok bármilyen érdemi döntést meghozni, ami az életemre, vagy a jövőre nagy hatást gyakorol. Egyelőre még arról sincs fogalmam, hogy mit fogok tanulni, ha befejeztem a sulit, majd... Aaron eldönti.

Külső: A bőröm rendkívül sápadt, enyhén szeplős. Részben családi vonás ez, hiszen édesanyám is ír, innen a rőt vörös haj és a zöld szem, de keveset is járok kint az utcán, hogy esélyem legyen a barnulásra. A szemem vonala kissé ívelt, átható a tekintetem, de ritkán csillan meg benne igazi kíváncsiság. Nem arról van szó, hogy nem érdekel a környezetem, egyszerűen csak nem tudom, hogy van-e értelme nagyon belemennem a dolgokba. Így is úgyis elég gyakran költözünk ahhoz, hogy legyen értelme valamit vagy valakit mélyebben is megismerni. Viszonylag magas vagyok, legalábbis, ha egy átlag nőt nézünk 176 centi. Az alkatom nyúlánk és cseppet sem mondható izmosnak. Bárki simán le tudna nyomni, ha egy kevés ereje is van, maximum gyorsan futok, ha még nem kaptak el. Nem igazán szoktam feltűnően öltözködni, hiszen ruhák terén se vagyok túl válogatós. Különleges, vagy látványosan színes darabjaim egyáltalán nincsenek, inkább csak az átlag farmer és a póló, sosem túlságosan kivágott. Többnyire a bátyám intézi a ruhatáramat már kiskorom óta, ebben is ő dönt helyettem, nem hiszem, hogy akarná, hogy bárkinek is felkeltsem az érdeklődését.

Előtörténet:
Értetlenkedve állok fel az iskolapadból, amikor a tanárnő szól, hogy várnak odakint. Ki várna, és egyáltalán miért? Nem szoktak csak úgy kiengedni óra közben, ha nem valami igazán fontosról van szó. Amikor pedig meglátom odakint a bátyámat csak még több kérdés tolakszik a gondolatim közé. Miért jött? Mi lehet az a nagyon fontos, ami miatt a tanárnő olyan furcsán nézett és, amiért az ő arcán is valami felismerhetetlent látok?
- Sajnálom Faye, de anyáék... balesetük volt és... - valahogy a többit már elnyomta a fejembe tolakodó zúgás. Tudtam, hogy mit mondott, de mégis olyan nehéz volt felfogni. Az egyik igazi szülőmet már elveszítettem, bár akkor még kicsi voltam. Alig emlékszem már az arcára, csak a képek alapján, amiket időnként a mai napig is megnézek. Kilenc voltam, csak pár héttel a tizedik születésnapom előtt ment el, de már előtte is rengeteget betegeskedett. Akkor fordult először nagyot az életem, amikor meghalt. Nem is tudtam róla előtte, hogy van egy féltestvérem és hogy apa házas, bár ezt akkor még fel se nagyon fogtam, a bátyám pedig amúgy se volt túl sokat otthon az egyetem miatt. De aztán most újra megtörtént, a nagy változás. Valahogy a világ, ha össze akar dőlni, akkor úgy néz ki, hogy azt egyik pillanatról a másikra teszi, legalábbis most nagyon úgy fest. Csak érzem, ahogy Aaron közelebb lép, ahogy átölel, de képtelen vagyok viszonozni, vagy egyáltalán mondani valamit. Nem lehet igaz ez az egész! Nem veszíthettem el őket, nem akarom! Még annyi minden van, amit nem beszéltünk meg, amiről nem tudok, ami fontos lehet és még csak azt se mondhattam el, hogy mennyire szeretem őket, mert igenis Jordant is megkedveltem, pedig az elején sokszor voltam vele undok, de felnőttem a feladathoz, és mostanában már jókat beszélgettünk. Főleg mióta elkezdtem a középsulit, évvesztesként. Az új környezet, az új barátok... pasik, ő olyan sok tanácsot adott, és most... mi lesz?

-----------------------

Furcsa helyzet kicsit, amikor a saját bátyád lesz a gyámod, de ő idősebb, ezért nem volt belőle gond, hogy egyszerűen vele maradjak és ne kelljen semmit sem megbonyolítani. Valahogy Aaron mindig is furcsa volt nekem, és ahogy idősebbek lettünk és most így ketten ez még jobban kitűnt. Nem is tudom... igaz, hogy mindig az idősebbnek van igaza, de neki tényleg mindig és a szüleink halála óta ez még inkább igaz lett. Nem maradt nekem más csak ő, ezért már az is félelemmel tölt el, ha csak suliba megy. Pedig nagyon okos, úgyhogy sokat kell tanulnia, hogy nagy dolgokat érhessen el. A kémia, az orvostudomány... már kiskorunkban is mindig orvosost játszottunk, csak épp ez mostanra kissé zavaró lett. Kicsiként nem volt nagy ügy, amiket csinált, de már más a helyzet. Lassan tizenhat leszek és ő mindent rajtam próbál ki. Már sokszor vett vért csak azért, hogy... gyakoroljon, és igenis nem szeretem azt, amikor mindenféle vizsgálatokat akar megcsinálni rajtam. Vannak erre próbababák nem? De a mai napig sem tudok ellent mondani neki, egyre kevésbé. Valahogy mindig igaza van, mindig meg tudja magyarázni, hogy miért jogos az, amit felvetett.
- A te érdeked is Faye. Anyukád rákos volt, te is tudod. Neked is lehet olyan betegséged, amit ha időben észreveszek, akkor meggyógyíthatjuk, ha viszont nem, akkor komoly következményei lehetnek. Ez neked és nekem is jó. - és ehhez hasonló érvei voltak, én pedig mit mondhatnék rá? Van benne ráció végül is és az az igazság, hogy ő a bátyám. Gondoskodik rólam és óv. Időnként olyasmit is meg kell tennünk, amire nem vágyunk igazán, nem? Az élet nem tökéletes és főleg nem egyszerű.

-----------------------

- Tudod kicsi Faye, hogy különleges vagy. Veled megváltoztathatjuk a világot és sokaknak segíthetünk. Csak az a fontos, hogy hallgass rám és azt tedd, amit mondok. - tehetnék mást? Valahogy nem megy. Igaza lehet, azzal, hogy a segítségemmel másokat is olyanná tehetünk, mint én jót teszünk a világnak igaz? Ez egyáltalán nem rossz dolog, csak sokat kell kísérletezni, hogy minden jól működjön. Ezért kell időnként egy-egy alany, aki alkalmas rá. Én ez megértem, a nagyobb jó értelmében kell megtennünk és kész. Jobb lesz tőle a világ, hiszen most, hogy vannak olyanok, mint én az emberek majd biztosan ki fognak akadni. De ha bárki különleges lehet általam, akkor a gond meg van oldva, hiszen mindenki egyforma lesz és nem lóg majd ki senki. Egy jobb világot alkotunk, csak rögös az út, amin eljutunk addig.
Persze arról már nem sok fogalmam van, hogy az őrült tudós, az az a zseni bátyám pontosan mit is szeretne. Ő nem képességet akar adni mindenkinek, ő csak a saját javát akarja. Újra és újra beadni magának a vérem, hogy olyan képességekre tegyen szert, ami neki tetszik. De miért is feltételeznék rosszat a saját testvéremről, még ha csak féltestvér is?