Erwan & Tatjana

- Majd ha lesz előttem olyan, akit épp el akark csábítani, arra majd csábosan mosolygok. Veled csak nevetni tudok - jegyzem meg minden rossz szándék nélkül. Lisa társaságában meglepően jól érzem magam, és bármennyire akarja is hozni a buta szőke libát, a humorát nem tudja elrejteni.
- Majd meglátjuk. De előtte tanuljunk meg tűsarkúban futni. Lehet hasznunkra válik még - kacsintok rá vigyorogva, immár útban az említett lábbelik felé.
Aztán csak felsóhajtok, mint azt bármely igazi nő tenné ennyi gyönyörűség között. Sorba sétálva megérintek egy-egy darabot, azt hiszem, legalább kétszer körbejárom az egész osztályt, mire leemelek néhány darabot a polcról és az egyik erre a célra kitett széknél felrpóbálom. Amelyik kényelmes, abban tipegek is néhány métert, ha Lisa figyel, hát játékosan startpózba vágom magam, de aztán csak elvigyorodom és visszaülök egy újabb darabbal akezemben.
Végül sikerül kettőt kiemelnek a sokból, elégedetten mutatva fel Lisának, majd elnevetem, ahogy meglátom nála a három kiválasztottat.
- Még hagyján, hogy csak ennyi - jegyzem meg, lassan az illatszer osztály felé terelgetve. Ruha pipa, cipő pipa. Már csak a megfelelő smink és illat kell, hogy bálra készek legyünk.

- Na, ez már majdnem hiteles volt. Kicsit próbálj kezdeni valamit a vigyoroddal. Egy csábos mosoly tökéletesen megfelelne helyette. - Mondom én, aki legalább olyan szélesen vigyorgom, mint ő.
- Egyszer mindent ki kell próbálni. Mindketten jól nézünk ki, elegáns ruhákban jelenünk meg, fel sem fog tűnni senkinek, hogy esetleg nem ott lenne a helyünk. - Érdekes, fiúként sosem törtem magam, hogy elmenjek egy szenátori vagy kormányzói vacsorára, sőt még a helyi "kisnemesség" összejöveteleire sem. Lisa ennyivel vagányabb és bulizósabb lenne vagy csak a heccet és a botrányt hajszolom már megint? Velem jó lesz vigyáznom, bármilyen fura és nyelvtanilag vicces is a mondat.
A cipőosztályon alig tudom megállni, hogy ne álljak le ölelgetni a kis drágáim. Szebbnél szebb és dögösebbnél dögösebb tűsarkúak. Csillognak, hivalkodnak és persze méregdrágák. Mivel nem tudok dönteni kiválasztom a három legszebbet, ami jó a lábamra és szerintem passzol is inkább. Ám mire ez a három megvan, eltöltöttünk legalább egy órát az osztályon.

- Enyém a megtiszteltetés, hogy megismerhetem a déli elit egyik tagját - utánzom le Lisa mozdulatait, de a viygorom képtelen vagyok visszafogni, így ez elég sokat ront az összhatáson.
- Fogalmam sincs, még sose próbáltam bejutni ilyen összejövetelekre hívatlanul. Bár másként nem is lehetett volna, mivel hívni nem hívtak soha - teszem még hozzá mosolyogva, immár karomon a választott ruhával.
- Neked valóban jobban állna, mint nekem - dícsérem az ő ruháját, hisz nem szeretném lefinnyázni csak azért, mert nem az én ízlésem. Bár szeretem én is a figyelemfelkeltő darabokat, ha már ilyen alkalom, és persze ilyen szerep, akkor valami visszafogottabb darab inkább.
- Nekem ez megfelel - jelentem ki, magamhoz ölleve a fekete anyagot. Igazából nem hiszem, hogy valaha is viselni fogom, de nincs kedvem lelombozni Lisa hangulatát, meg hát ő jártasabb ezekben a körökben. Ha szerinte könnyű szerrel bejutunk egy-két ilyen helyre, hát ki vagyok én, hogy megvétózzam.
- Felőlem mehetünk - vonom meg a vállam, és indulok is meg a cipőosztály felé. Valami csinos, ízléses, mégis figyelemfelkeltő darabot keresek, ha már a ruha szerényebb fajtára sikerült. Mondjuk egy jó kis magassarkú, fekete, esetleg némi bordós beütéssel. Mert ez a két szín nagyon passzol és nekem is nagyon bejön.

- Nem úgy kell, hanem így. - Reagálok a meghajlására. Két-két ujjam közé csippentem a miniszoknyám két végét és keresztbe rakott bokával kivágok előtte egy elegáns pukedlit. - Fenség, igazán megtisztel azzal, hogy barátságában részesít. - A manhattani klubbok odáig lesznek tőle, hogy egy európai főnemes tartózkodik a városban. - Szerinted mennyi ingyen kaját és piát lehet begyűjteni mielőtt lebuknánk? - Kérdezem vigyorogva. Már meg sem kérdezem, hogy mennyi menő ügyvéddel, bankárral, vagy tőzsdecápával tudom majd ágyba vitetni magam. Hisz egyszer élünk és meg kell alapozni a jövőt.
- Én azt szeretem, ha feltűnő, kihívó, mégsem mutat többet, mint szükséges. A tied viszont visszafogottan elegáns. - Van különbség egy tizennyolc éves gazdag amerikai és egy konzervatív európai hercegkisasszony között. Az egyik elherdálja a zsebpénzét és minden héten botrányba kerül, amit az összes bulvárlap megír, a másik viszont büszke ősi származására és gondosan őrzi a család ezer éves hírnevét. Csak csodálni tudom, ha vissza tudja fogni magát a szerephez. Én nem lennék rá képes.
- Én beleszerettem a csipkéimbe, te viszont még válogathatsz. Ha viszont ennél maradsz, akkor mehetünk a cipőkhöz meg a kiegészítőkhöz. - Vásárlás, pénz költés, tipikus női foglalatosság a sztereotípiák szerint. És én élvezem is. Mint ahogy élvezném kopott farmerben a hajpörgetést egy Metallica koncerten az első sorban. Apám erre mondaná, hogy egy nő sem normális, azért vettem el anyádat, mert én se vagyok az.

Csak nevetek Lisa beszólásán, majd sértett hangvételű magyarázatára bűnbánó képpel hajolok majdnem a földig. De ahogy kiegyenesedem már vigyorgok is.
- Elnézést, szerencsétlen utazóként nem vagyok tisztában a déli rangsorolással. Remélem elnézi nekem a tévedést kisasszony - hajolok újfent, immár nevetve. Mert a legjobb fegyver a humor és én bőven rendelkezem munícióval.
- Kétlem, hogy vannak még hercegnők, bár tény, nem vagyok otthon a keleti történelemben. De akár lehetnék én az eltűnt Anasztázia nagyhercegnő leszármazottja - húzogatom a szemöldököm kihívón, mert azért azt a sztorit még én is hallottam, miközben visszaakasztom a választott blézert. És már veszem is szemügyre a Lisa által kiemelt darabot, gondosan mérve végig minden centiméterét. Állam a ökölbe zárt kezemre támasztom és halkan hümmögök.
- Nem is tudom.. nekem ez túl fodros. Nem a megfelelő az anyaga egy elveszett hercegnőnek - jelentem ki vérbeli arisztokrata flegmasággal, de úgy tűnik, még gyakorolnom kell, mert a végét csak elvigyorgom.
- Egyébként nem rossz, bár nekem tényleg túl sok a fodor - jegyzem meg immár normális hanglejtéssel és magam is az előkelőbb darabok felé fordulva kezdek válogatni.
- Mit szólsz ehhez? - kérdem, miközben magamhoz simítok egy egyszerűnek tűnő fekete darabot. Legalább is a szabása egyszerű, de közelebb hajolva látható, hogy a fekete szöveten apró, elegáns minták vannak.

- Mind a kettőből marhavágás lenne. - Ezzel az egy szóval mindent ki tudtam fejezni, csak elég sok féleképp kell hozzá értelmezni. Enyhén elhúzom a számat. Muszáj ilyenkor a szüleimmel jönni? Ők lent vannak Délen és azt hiszik, hogy valami egyetemre vagy mire járok.
- Mifelénk megérkeztük Cadillacen vagy lóháton farmerben, kiültünk a fák alá a hátsó nagy udvaron és whiskyt ittunk jéggel. Mi nem Georgiában vagy Carolinában éltünk, holmi niggertartó gyapotültetvényes dinasztia leszármazottaiként vagy bent Dallasban az olajos halak közt a konzervben. - Húzom fel az orrom enyhén sértetten. Jó, tudom, ez minket minősít, tahó földmíves arisztokráciát, de nálunk akkor is a bikaviadal vagy a gyorsulási verseny, esetleg a terelés volt a társadalmi esemény, ahol egy bukósisak hasznosabb jószág, mint egy pár báli kesztyű. - Olyan ruhát keress, amit akkor viselnél, ha te lennél a moszkvai nagyhercegnő. - Adom neki az instrukciókat. Amennyit én tudok Oroszországról az az, hogy cárjuk van meg hercegeik, a népet pedig valami kommunista szocializmusban tartják. Mint nálunk a karantén vagy a vesztegzár.
- White tie frakk. Szerintem Erwannak akkor illene viselnie, haaa... - Itt eltöprengek egy percre, hisz ez a legritkábban hordott ruhadarab. - Ha maga az elnök hívna meg egy Fehér Házban rendezett bálra. - Ujjaim közé fogom, kicsit simogatom az anyagot. Kiváló minőség mégsem lesz soha rajtam. Bár Lisa poénból lehet, hogy felvenné. Egyetlen egyszer. Utána már oda lenne a meglepetés varázsa.
- És ehhez mit szólsz? - Veszek le pár sorral arrébb egy nagyon rövid, nagyon dögös türkiz ruhát. Szerintem egy koktélpartyra simán fel lehetne venni. Legalábbis simán letépnél bármelyik lányról, ha Erwan nem lenne olyan nyuszi alkat.

- És igazából nem tudom eldönteni, vajon örülnének-e, hogy magad mellé szedtél egy csajt, ha már Erwan ilyen csendes begubózó, vagy morognának, hogy a ti nevetekkel reklámozza magát - nevetek fel, beljebb lépkedve. Ahhoz képest, hogy fényes nappal van, egész sokan kóricálnak az épületben. Bár.. mit várunke gy olyan áruháztól, ami nem igazán a szegényebb réteget szolgálja ki? A gazdag nők nem dolgoznak, ott van nekik a férjük. Eh, nekem is egy ilyet kéne kifogni...
- Tőlem kérded? - torpanok meg döbbenten, és csak nagyot sóhajtva csóválom a fejem legalább egy percig.
- Nem én vagyok a texasi birtokos, nekem a legszínvonalas esemény, amin szerencsém volt megjelenni valami jótékonysági buli volt az iskolánk részéről. Ahova csak azért mehettem be, mert segítettem feldíszíteni a csarnokot, meg kihordani azt a rengeteg üdítőt és sós kekszet. És oda valahogy nem volt túl nagy öltözeti elvárás, meg hát.. tizenöt évesen nem is volt sok a lehetőség - teszem még hozzá egy szájhúzás kíséretében. Mint diák, emlékszem, az iskola sötétkék kosztum-uniformisát kellett viselnem. Borzalmas volt a színe, borzalmas volt a szabása. Nos, azt a sulit minden szívfájdalom nélkül hagytam ott.
- Amúgy meg... te vagy a kőgazdag csitri, majd elcsacsogunk valamelyik eladóval - vigyorgok rá, miközben bevetem magam a rengeteg vállfára aggatott ruhadarab közé. Ezek még nem az elit osztály darabjai, inkább a hétköznapi viseletet adják, már amennyire hétköznapiak az itteni ruhák.
Gyorsan pörgő ujjakkal lapátolom át a darabokat, majd találomra kiemelek egy hófehér zakót. Ujjaimmal összesimítom az anyagot, majd Lisa felé kínálom. Igazi minőség tagadhatatlan, bár kissé különös. Hisz az ujjai hosszúak, de a többi... jó, ha a bordáim aljáig leér a darab, tovább nem. Pedig tuti felnőtt méret...

- Köszi, igazán kedves vagy. - Öltök nyelvet rá. Lisa egyszerűen ilyen és kész. Amikor először jöttem rá, hogy képes vagyok átalakulni, akkor önálló személyiséggel kellett felruháznom, egyfajta szerepet kerekíteni köré és mi lenne ennél egyszerűbb, mint alakítani a buta szőkét akit mindenki folyvást alábecsül, akivel szemben semmilyen szellemi elvárás nincs és aki mégis intelligensebb, mint azok a pasik, akik ki akarják használni. Meg jó néha kikapcsolódni és abbahagyni a két lábon járó számológép stílust. Az életet nem lehet egyenletek közé zárni. Pont erről szól a kvantumfizika.
- Ha megtudja, hogy Lisa néven nyomtattam névjegykártyákat majd ráfogom, hogy az aktuális csajom. Amúgy nem nagyon szokott belefolyni az északi társadalmi életbe. - Rántok egyet a vállamon. Ha mégis botrány lesz belőle, akkor azon ráérek akkor aggódni, ha aktuális lesz.
- Szerinted milyen ruha kell egy olyan eseményre? - Nekem fogalmam sincs. Kis koromban nem vittek el a szüleim a déli bálokra. Utána meg önállóskodtam és elvegyültem a rockerek között. Márpedig a rock zene nem arisztokratikus és pont ez tetszik nekem benne többek között.
- Te vagy a főnök. - Adom meg magam neki. Vásároljunk, költsük a pénzt és ürítsük ki a helyet. Kár, hogy sátrat és kéthavi élelmet nem hoztunk.

- Simán - vigyorgok Lisara, ahogy sértetten visszakérdez. Nem veszem komolyra a figurát, eddigi ismerettségünk alapján úgy látom, nagyon is jól tudja, hogy a buta sőke liba játékkal sok mindent el tud érni, főleg haszonszerzés címen. Ugyanakkor, mivel kétlem, hogy teljesen szét tudná választani Lisa-t és Erwant, így azt hiszem, annyira nem lehet hülye, hisz Erwan személyisége nem engedné. Csak a játék kedvéért, a külsőjéhez való igazodás okán és persze a rejtett előnyök kihasználása végett alakítja ezt a szerepet. Vagy is inkább ezzel ruházta fel Lisat.
- Gyors vagy. De nem aggódsz, hogy apád megkérdezi, ugyan ki is az a Lisa? - kacsintok rá a meghívókkal kapcsolatban majd a mosolyom megderemed egy röpke pillanatra, ahogy testem is. Kilencezer... apám jó ha egy évben két-háromezer dolcsit összemelózik, és akkor már nagyon jók vagyunk.
De aztán csak megrázom magam és megyek vele tovább befelé. Sose a pénz vagy a vagyon alapján választottam magam mellé a barátokat, hanem a személyiségük alapján. És Lisa már akkor elnyerte nálam a zöld lapot, mielőtt az anyagi helyzetét megismertem volna.
- Hááát... - pislantok körbe a nagy áruházban, és igazából arra számítottam, hogy majd ő vezényel. De úgy tűnik, most a megszeppent Erwan kerekedett felül benne.
- Azt hiszem, első körben ruha. Végül is.. Ruhához választjuk a cipőt és nem fordítva. Aztán ha kész a szett, utána jöhetnek hozzá a megfelelő színű sminkek és az alkalomhoz illő illat. Mit szólsz? - kérdem, és ha beleegyezik, hát megfogom a kezét és elindulok a ruharészleg felé. Remélem, itt azért már jobban feltalálja magát...

- Mi nincs hogy? - Kérdezek vissza tágra meredt szemekkel, mintha egy szavát sem értettem volna és épp most próbálnám felfogni nagy nehezen. - Te most lehülyepicsáztál vagy mi? - Könnybe lábadnak a szemeim. Csak azért, mert szőke vagyok és eszem egy szál se még lehetnek érzéseim, jó? De várjunk csak, miről is beszéltünk? Tökre elfelejtettem. - Jé a Bloomingdale's, bemegyünk vásárolni? - Jó színésznő lennék, de Tati mindig át fog látni rajtam.
- Ha nem tudják, hogy itt vagyunk, akkor egyikre sem. De már szétküldtem a bejelentkező névjegyeket. Elisabeth Mayers, a Cooney texasi földbirtokos dinasztia üdvöskéje és rokona. Fizetőképességi osztály kilencszáz... ezer... dollár. Azaz szutykos déli, de jól eleresztve. - ÖLtök nyelvet Tatira. Nem szoktam hirdetni, főleg az első nap nem, de benne megleltem az ideális párt a helyi gazdag milliomos, sőt lehet, hogy milliárdos csemeték szédítésére. Komoly szándékom úgysincs velük, ha esküvő lesz valaha, akkor én akarok lenni a vőlegény, ha Jill lesz a menyasszony. - A Tatjana oroszosan hangzik. Lehetsz valami külföldi nemesi család csemetéje, aki Amerikába jött tanulni. De adhatod önmagadat, választhatsz más karaktert. Fő, hogy beengedjenek minket, ihassuk a drága pezsgőt és körbenézzünk, hogy mit csinálnak azok, akiknek csak pénzük van, de eszük nincs. - Éljen a társadalomkritika. Csak azért, apámnak földje és marhái vannak máris több lennék, mint az iskolatársaim? Én vagyok a leggyengébb képességű mutáns akit ismerek. Szóval kisebbségi komplexusom van bőven, amit Lisának kell ellensúlyoznia.
- Fogalmam sincs. Vagyis mindent be kell szereznünk, de nem tudom hol kezdjük. - Vonom meg a vállam tanácstalanul. Ő az igazi született lány, ráadásul a pénz miatt sem kell fájnia a fejének, szóval őt fogom követni. Ha Erwannak vásárolnék akkor most az Armani előtt parkolnánk.

- Helyből szőke vagy, neked sok mindent elnéznek. Vagy épp inkább meg sem próbálják megmagyarázni, hogy márpedig az nme úgy van - nevetek Lisára. Persze nem megbántani akarom, ezt érezheti ő is. De ahogy észrevettem és eddigi társalgásunkból leszűrtem, remekül élvezi, ha kihasználhatja az adottságai által kínált lehetőségeket. Szóval nme hinném, hogy probléma lenne ebből.
- Ugyan, miylen new yorki partira hívnának minket? - csodálkozom rá, és ez a csodálkozás csak folytatódik, ahogy a hitelkártyáját emlegeti. Nem mintha nem tudnám elvásárolni amerika összes pénzét, de azért talán egy-két darabot még megengedhetek magamnak. A többi meg...
Inkább nem is lovallom bele magam a gondolatba, mert fogalmam sincs, hova lyukadnék ki. Inkább az időre és a helyzetekre bízom majd, hogy mi lesz végül. Addig meg kár rágódni rajta.
- A kocsit szívesen túráztatom, nehogy a garázsba porosodjon be - nevetek fel, miközben átlépjük végre az üzlet ajtaját. Aprót sóhajtva futtatom végig a tekintetem a kisebb becásárlóutcát is megszégyenítő épületbelsőn, majd széles vigyor kúszik az arcomra.
- Cipők, ruhák, vagy parfüméria első körben? - fordulok barátnőm felé, mintha csak az inas lennék és azt firtatnám, vajon teával kezdené a napot vagy inkább egy vajas kiflivel?

- Hékás, kenjed már rám, hogy Szélvész kisasszony hol tövig nyomja a gázt, hol helyből fékez. - Öltök rá nyelvet majd bemutatok az autósnak én is. Ez New York, itt minden napos, hogy jól öltözött kisasszonyok menő verdákból csak úgy beintsenek bárkinek aki rájuk mer dudálni.
- Ha ennyire tetszik a kocsi akkor megcsináltatom a jogsit Lisának is és hozatok egy újat magamnak. Na de addig is, ha már itt vagyunk ne csak nézelődjél. Még nem jártam elegáns new yorki partin és nem akarok egyedül elmenni. Te meg azért mégiscsak jobb kaméleon vagy, mint Jill. Szóval megosztjuk a hitelkártyát, csípd ki magad kislány, holnap bemutatkozunk a felső tízezernek.
Villantom elő a pénztárcám. Meséltem már, hogy nyaranta marhákat terelünk levágásra. De azt nem meséltem még, hogy a csorda ötezres nagyságú és nyolc alkalmazottunk van. Texas vagy az olajról vagy a csordáiról híres. Apám szerint pedig az olaj büdös és a dallasi seggfejek mind idióták. Így hát nem vagyunk milliárdosok, de van pénz mindenre ami kell. Délen nincs különbség birtokos és cowboy között, de itt északon meg kell adnom a módját. És Tatjanát néztem ki társnőmnek. Egy társadalmi esemény unalmas. Méregdrága ruhákban kell koktélt inni és elcsevegni teljesen közömbös témákról gazdag hülyékkel. Márpedig felkavarni az állóvizet és botrányba kerülni, majd valamelyik bulvárújság címlapján vigyorogni, nos ez minden vágyam.

Nem zavartatom magam, hogy csurimból kiszabadult jó néhány tincs és most az arcom csiklandozza. Nem izgat, hogy néhányan rám dudálnak, és az sem, hogy annál többen is megbámulnak minket immár New York utcáin. Imádok vezetni, hát még ha egy pöpec járgány van alattam.
Persze azért városon belül már nem ingerkedem a piros gombbal, nem szeretnék senkit elcsapni, márpedig itt elég sok hülye szaladgál az utakon. És pont ezért nem is jelent gondot, hogy nézelődök, míg ki nem szúrom a nagy áruházat. Talpasan belelépek a fékbe, a mögöttem felcsendülő kürtnek csak nőiesen integetek egyet, majd egy hatalmas, látványos sóhaj közepette Lisa hajszínére bökök és vigyorgok, ezzel leszerelve a káromkodó pasit, aki inkább továbbhajt, mintsem vitába bonyolódjon két nővel.
- Azt hiszem, megérkeztünk mennyország citybe - vigyorgok Lisára, miközben egy parkolóhelyre lelve ügyesen leteszem a Fordot.
- Imádom végigpróbálni a tucat ruhát, még ha egyet se veszek meg - vonom meg a vállam nevetve, miközben kiszállok, és a kulcsot visszaadom Lisának. Legalább azt had őrizgesse, ha már vezetni nem engedtem.