The Pavillion Farm

Tárgy: The Pavillion Farm Vas. 11 Május - 15:56

First topic message reminder :

North Salem egyik legújabb és egyben legnagyobb lovas farmja, ahonnan rengeteg ismert díjlovagló került már ki. 18 istálló található a farmon, és rossz időben is könnyen elérhető a hely a jól kiépített közlekedésnek hála.
A farmhoz egy külön szálloda is tartozik azok számára, akik kifejezetten a lovaglás élménye miatt akarnak itt megszállni.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Vas. 15 Jún. - 12:05

Mutáns képességem révén, bár ugyan sokan ki nem néznék sem a termetemből, sem abból, hogy nő vagyok, sokkal nagyobb erővel rendelkezem, mint bárki hinné, így persze nem okoz gondot a férfi súlya sem, annyi semmiképp, amivel beteszem a kocsiba, majd, amikor megérkezünk a házhoz, akkor minden további nélkül beszállítsam a nappaliba és rögzítsem a kezeit.
A fegyvereim továbbra is a helyükön vannak és a figyelmem is a fogolyé, hiszen már megtapasztaltam, hogy vannak képességei és nem szeretném, ha használná is. A feladat nagy részét már elvégeztem, nem szeretném, ha most csúszna ki a kezemből, már csak a szakmai büszkeség miatt sem.
Így aztán persze nem megyek messzire, mikor már hallom is, hogy magához tér, legalábbis a bilincs csörgése, ahogy igyekszik megszabadulni tőle erre a következtetésre ad okot, de mikor visszanézek látom, hogy az egyik keze már szabad is.
- Tudtam, hogy egy percre sem veszíthetem szem elől. – szólalok meg rosszallóan, majd ismét ráfogom a kábítópisztolyt. – Ha nem hagyod abba és nem maradsz nyugton, akkor még beléd lövök párat és mivel csak tippelni tudom az adagot, nem vagyok benne biztos, hogy mikor fogsz magadhoz térni utána,ha egyáltalán magadhoz térsz. Tudom, hogy orvos vagy, így nem kell magyaráznom, hogy mire gondolok, ugye? – magyarázom neki halkan, hideg tekintettel, remélve, hogy felfogja, mert azt persze én sem szeretném, ha elpatkolna, de ezt neki nem kell tudnia. – Egyébként én nem akarok tőled semmi mást, csak minél kevesebb problémát, míg átadlak a megrendelőnek. Ez minden. Ha jófiú leszel, akkor semmi gond nem lesz, kapsz még enni és inni is, de ha gondot okozol……….a feltétel csak az volt, hogy élve nyújtsalak át. – válik fagyossá a hangom, hogy értse a dolgokat.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Szomb. 14 Jún. - 17:24

A fájdalom a szédülésbe csak egy nagyon rövid ideig keveredik bele, hogy aztán elmúljon. Nem érzek utána semmit, és nem is tudok a külvilágról, magamról sem.
Elismeréssel adóznék, hogy el tud vinni a kocsihoz, felemelni és ott is bevinni, majd pedig a házba.
Azt viszont már kezdem halványan érzékelni, amikor a falhoz dönt és valami csörög. Nagyon hasogat a fejem. Időbe telik, mire annyira magamnál leszek, hogy ki tudom nyitni a szemem. A fejemhez akarok nyúlni, ahogy szokás, de nem tudom megtenni, helyette újból csörgést hallok. Ekkor már beugrik minden, de a gondolataim nem túl összeszedettek még.
Körbenézek, és ha tudom lerázom magamról a bilincset. Csak az egyik megy, a másikra a zavaros tudat nem engedi. A fejem viszont szirénázni kezd, a kiszabadult kezemmel odakapok. Ez még csak nem is szimpla migrén. ~Nem hiszem el, hogy egy szimpla kábító lövedék ennyire kikészíthet…~
Ha a nő bent van, vagy akárki más, és eddig még nem jött hozzám, ami elég esélyes, elvégre szabadulni akarok, gondolkodás nélkül egy kérdést szegezek neki.
-Mit akarsz tőlem?
Próbálom esetleg ellendíteni, hogy ne jöhessen közel és nyerjek időt az újabb kíséreltre, hogy a másik kezemről is levegyem a bilincset, de a fejfájás és kábaság nem engedi, csupán annyit érezhet, hogy egy erő ellene feszül felőlem és eltartja.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Szomb. 14 Jún. - 9:35

Bár meglep, hogy mutánssal van dolgom, azért annyira nem, hogy nem tudjam legalább kétszer meghúzni a ravaszt, amitúől remélem, hogy ha azonnal nem is fekszik ki, de lelassítja annyira, hogy aztán már könnyebb legyen vele a dolgom. Nem tudhatom, hogy milyen képessége van még, így óvatos maradok, mikor a mentális erejével meglök, még a saját lendületemmel is ráteszek egy lapáttal és így a kocsi másik ajtaján ugrom ki. Általában az ilyen mutánsoknak látniuk kell azt, akire alkalmazzák a képességüket, így igyekszem takarásban maradni, mivel a zörejekből hallom, hogy még talpon van, bár már elég szaggatottan lélegzik, ami azt mutatja, hogy kezd hatni a nyugtató lövedék.
Mivel azonban nyílt területen vagyunk, nem érek rá, hogy kivárjam, mikor esik össze, ezért rá kell segítenem, már így is sokkal tovább tartott a dolog, mint terveztem.
A férfi is erős, hiszen a kábító egy lovat is leterített volna, de ő még talpon van.
Ezért a legváratlanabb helyről támadok, ahonnan nem számít rá, a furgon tetejéről. Jól számítottam, nem is néz felfelé, inkább valahová az autó eleje felé néz.
Látom, hogy már elég kába is, hiszen imbolyog, így már nem nagy kunszt pontosan a nyakába érkeznem és mielőtt még földet érne, egy pontos ütéssel az eszméletvesztésbe taszítani.
Lenézek a lábam előtt heverő testre, aztán elteszem a késemet és megragadom a hóna alatt. Könnyedén húzom a furgon hátuljához, aztán rakom be. A kocsi oldalán végigfutó merevítő csövön már ott fityeg az előkészített bilincs, amihez mindkét kezét odaerősítem.
Most már nem akarok további macerát, míg le nem passzolom a megbízónak. Rácsukom az ajtót, még egyszer körülnézek, hogy nincs a környéken senki, majd a motorhoz megyek és jócskán beljebb tolom a fák közé és egy, az útról már nem látható részen elfektetem. Egy darabig nem fogják megtalálni.
Aztán visszamegyek az autóhoz, beülök és elindulok a kibérelt faház felé, hogy addig ott tartsam, míg le nem bonyolítom a megbízóval az átadást.
A hely, ahová szállítom, olyan egy órányira van, de úgy választottam, hogy elég távol essen a szomszédoktól. Nem azért mert attól félek az áldozatom hangoskodni fog, mert arra meg van az ellenszer, de nem kell hogy lássanak.
Odaérve beállok a fészerbe, majd a férfit, ha addig nem tért volna magához, behúzom a házba és a fűtéscsőhöz erősítem. Mondjuk, ha magához tért, akkor is.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Csüt. 12 Jún. - 23:03

Nem vagyok profi „vadász”. Így nem is számítok arra, hogy nem egyszer sül el a fegyver.
Az első lövedék a jobb felkarba, a második már a jobb vállamban landol. Meglepődve szisszenek fel. A figyelmemet arra fordítom, hogy kikapjam magamból a lövedéket, így nem vágom akkora erővel sem hátra támadómat, mint ahogy terveztem, mégis meglódul a másik irányba. Még mindig nem tudom rendesen irányítani a képességem.
Ha azonban a lövedék az, aminek gondolom, akkor bajban vagyok.
Nem értem ugyan, hogy miért ugrott ki a kocsiból, így aztán inkább a kocsi orra felé tekintek, mint lehetséges támadási irány. Ezért lep meg, hogy fentről támad.
És valami más is meglep. Túl gyorsan hat a szer, így inkább úgy néz ki, hogy előbb rogyok a földre, mint ahogy számítottam. Az ütés is a tarkómon ér, már nem tudok arra figyelni, hogy ellökjem magamtól. A gyorsan induló szédülés és kábultság sötétségben fejeződik be, kétségbeesésemmel. ~Ez nem lehet ilyen egyszerű.~ A földre esem, teljesen tudattalanul.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Csüt. 12 Jún. - 9:34

A színjáték egy kicsit élvezetesebbé teszi a helyzetet számomra, nem csak az a jöttem, lőttem, mentem sablonos dolog történik most. Ha azonban tudomásom lett volna a képességeiről, amit sajnos drágalátós megbízóm, valahogy elfelejtett közölni, akkor biztosan másképpen alakulnak a dolgok, vagyis kérdés és szavak nélkül eresztek bele minimum két kábítólövedéket, hogy még véletlenül se használhassa azokat.
Egyszer különben is a fene nagy szívem juttat koporsóba, hogy nem akarok felesleges fájdalmat, meg rosszullétet okozni, pedig miért is vagyok kíméletes? Velem ugyan senki nem volt az!
Különben is egy ki fejfájásba és hányingerbe még nem halt bele senki.
Talán az udvariassága és az előzékenysége volt, ami elővigyázatlanná tett és úgy gondoltam nem fog ellenkezni, hanem szépen hátrasétál velem és hagyja, hogy a kocsit vázáshoz bilincseljem.
Na ja, ember vagy mutáns tervez……..Jah!
Mindenesetre még látom, ahogy a fegyver láttán kissé elkerekednek a szemei, azonban az sem kerüli el a figyelmemet, ahogy a pupillái is tágulnak, majd mintha megvillanna benne valami, ami finom, állati megérzéseimmel arra ösztönöz, hogy azonnal lőjek, habozás nélkül.
Arra tanítottak, hogy mindig biztosra menjek, így a ravaszt minimum kétszer húzom meg egymás után, mielőtt valami ellenállhatatlan erő kitépi a kezemből és hátra lök a másik ülésre.
Nem kell sokat gondolkodnom rajta, hogy tudjam ő is mutáns és, hogy milyen jellegű a képessége, legalábbis az, amit most ellenem használt.
Viszont nem értettem, hogy miért nem okozott nagyobb kárt bennem, vagy ölt meg? De ezen majd akkor gondolkodom, ha végeztünk, bár a szavai sokat megmagyaráznak.
- Ez nem fog segíteni rajtad. – mormogom kissé ingerülten, bár remélem azért eltaláltam és akkor nem lesz több gond.
Minden esetre már a másik oldali ajtót csapom ki és ugrok el oldalra, ahol talán nem ér több meglepetés a részéről, majd, ha nem történik semmi, ami megakadályozzon benne, a kocsi tetejére ugrok ruganyosan és onnan vetem rá magam, megpróbálva leütni a közben előhalászott késem nyelével. Ha meg kell vágnom sem okoz lelkiismeret furdalást, abban még nem fog belehalni.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Szer. 11 Jún. - 20:11

Az esés nem volt annyira nagy, legalábbis talán látszatra sem. Nem szeretném összeverni magam, de lebuktatni sem. Egy ilyen esésbe viszont az, amit kaptam, az bőven belefér. Nem tudom, miért, de nem használom mások előtt az erőmet. Az önkéntelen reakciók azonban néha elárulhatnak.
A mosolyra ugyan mosollyal reagálok, de tisztában vagyok azzal, hogy a fájdalomérzet, vagy rosszullét később jelentkezik. Éppen ezért a pupillákat, a szájat nézem meg, ahogy a kormányról felemeli a fejét. És a homlokát. Nincs ütődés nyoma rajta. Csupán egy finom hunyorítás jelzi, hogy a gyanakvás felmerült bennem. És mintha kivetülne a gondolatom, előbb látom a fegyvert, ahogy rám szegezi, majd a szavait.
Villámgyors gondolatok cikáznak végig a fejemen nagyon rövid idő alatt. Kezdve a titok megtartásától, apámon való gyanakváson keresztül anyámig és húgomig. Nem eshet bajom most, amikor a legjobban kellene őket óvnom.
Arra is gondolok, hogy nem tudom biztosra, hogy a kilőtt golyót mennyire vagyok képes időben eltéríteni magamtól. Muszáj kockáztatnom.
-Sosem szerettem az erőszakot.
A fegyverre figyelek és azon vagyok, hogy kivágjam a kezéből a képességemmel, majd amennyire lehet sérülés nélkül, hátranyomom az ülésben, hogy időt nyerjek és legalább a motoromig elérve, egérutat nyerjek. Valahol szinte egészen biztos vagyok, hogy egyrészt elsüti a fegyvert, másrészt hogy hiába „ütöm” ki a kezéből, a golyó valahol betalál.
Nem ütök meg nőt, arra képtelen vagyok.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Kedd 10 Jún. - 11:36

Az emberi reakciók olyan könnyen kiszámíthatóak és mivel már figyeltem Nathaniel-t egy ideje számítottam rá, hogy előzékeny akar majd lenni és, ha azt hiszi előzni akarok, akkor szépen lehúzódik.
A számításom be is vált és én addig gyorsítottam, míg el nem értem a motor hátsó kereke mellé, akkor oldalra rántva a kormányt löktem rajta egyet. Éppen csak egy kicsit, éppen csak annyira, hogy elveszítse felette az uralmat és letérjen az útról, hiszen nem akartam, hogy komolyabban megsérüljön, ne adj isten meghaljon, mert nem ezért fizettek meg most kivételesen.
Szerencsére nem ment túl gyorsan, ráadásul még lassított is, hogy hamarabb elmehessek mellőle. A kis udvarias!
Mivel rögtön megállok látom, hogy próbálja visszanyerni az uralmát a jármű felett, de már nem megy és mikor a motor elakad, elég nagy lendülettel nyekken egy fának. Mielőtt még azt hihetném, hogy megsérült, gyorsan pattan is fel, majd némi tájékozódás után szemei az autómon pihennek meg és sietve közeledni kész.
Így aztán én is módosítok a tervemen, hiszen önként sétál a csapdába, ezért nem mozdulok, csak a pisztolyt rejtem el a testemmel, miközben a kormányra hajolok, a hajammal takarva az arcom.
Mikor kinyitja az ajtót, felé emelem a fejem és megajándékozom egy mosollyal, majd egy pillantást vetve a visszapillantóba, hogy nem jön senki, ráemelem a készenlétben tartott pisztolyt.
Egyelőre nem lövök, mert minek cipeljem, ha egyszer mehet a saját lábán is, bár ha pattogni kezd, akkor nem habozok.
- Teljes mértékben, bár, ha a te szemszögedből nézzük, akkor már nem lennék ilyen biztos. Szeretném, ha szépen megfordulnál és elsétálnánk a kocsi hátuljához és mindezt lehetőleg nyugodtan. Nem akarlak feleslegesen meglőni, de persze habozás nélkül megteszem, ha rákényszerítesz. - mondom neki halkan, de határozottan és már nyoma sincs a mosolyomnak.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Hétf. 9 Jún. - 14:03

Mélyeket lélegzek, az erdő illata jól esik. A széna illata is jó volt, fotózás közben. Jobb, mint a kórház fertőtlenítő illata.
Ezért szeretem, hogy nem üvöltöm tele a motor hangjával a környezetem. Hiába nézek vissza a visszapillantókban, mégis előbb hallom meg, hogy valaki jön a hátam mögött. Belenézve felmérem, mikor érdemes félrehúzódnom. Bár elférünk ketten is, ha szemből jönnek, az rossz találkozás lesz. Jobbra húzódóm le, kissé lassítok is.
Csak a hátsó kerék kibillenését érzem, korrigálni kezdek. Nem láttam kavicsot vagy gyökeret. Oldalra pillantani viszont nincs időm. A motor a tehetetlenségtől elindul az erdő felé. Befarolok, a farönkkel találkozni nem lenne jó vele. Igyekszem a képességemmel csökkenteni az ütközés erejét, és hogy a lábam ne szoruljon a gép alá. A másik fát később veszem észre, és bár a testem mozgását igyekszem lassítani, háttal érkezem felé, majd arccal a földre. Nagyot nyekkenek, ahogy kipréselődik a levegő a tüdőmből.
Kell egy kis idő, míg fel tudok támaszkodni, majd állni. Mély levegőt veszek, nagy bajom nem esett és a motornak sem. A szemüvegem valahol landolt, nem érdekel. A furgon felé indulok. Vagy rosszul lett, vagy nem figyelt, lényegtelen, akkor is előbb megnézem, hogyan van. Ha elérem a furgont és közben nem szállt ki az utasa, akkor kinyitom az ajtót.
-Jól van, minden rendben?
Ha közben kiszállt, akkor odasietek hozzá és úgy teszem fel a kérdést.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Vas. 8 Jún. - 18:27

Teljesen nyugodtan várom, hogy kijelentkezzen, majd felüljön a motorra és elinduljon. Annyira nem tetszik, hogy nem vesz fel sisakot, hiszen esetleg megsérülhet, ha rosszul esik az ütközéskor, de már jó párszor csináltam ilyet, így annyira nem izgulok rajta. Élve kell ez igaz, de pár karcolásba nem fog belehalni.
Különben is, még a jobb minőségű utak előtt akarom, a fás szakaszon akarom megvalósítani a tervem, így ott még nem gyorsulhat még fel nagyon.
Mikor követni kezdem szerencsére már üres az út, a többiek már előbb leléptek, így nyugodtan követhetem és nem kell még a szemtanukkal is bajlódni.
Mikor már a Farmot nem lehet látni, a fák is takarnak, gyorsítani kezdek, hogy közelebb húzódjak, majd, mikor kezd lejjebb húzódni, abban a hiszemben, hogy meg akarom előzni, akkor jön el a pillanat, hogy jobbra rántva a kormányt, meglökjem a motor hátsó kerekét, ezzel kibillentve az egyensúlyából, amitől remélhetőleg leszalad az útról és felborul.
Ha minden a terveim szerint alakul, pár méter után állok is meg, m van, akkor ezen segítsek.
Nem akarok problémát, heveskedést. A kocsiban már várják a bilincsek, aztán mehetünk is egy előre bérelt lakásba, ahol megbeszélhetem, hol és mikor adjam át.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Vas. 8 Jún. - 17:22

Megadóan sóhajtok egyet, ahogy meglátom Danielát a lobbyban. Régóta próbálkozik és nem hajlandó megérteni, hogy barátságnál több nem lesz. De mire odaérek, addigra Victor lecsap rá. Nem miattam, abban biztos vagyok. Visszalendülök a folyosóra, ne lássanak meg. Mire kilépek vissza, addigra nincsenek és Victor kocsija áll ki a parkolóból.
A recepciónál kijelentkezek, majd a kézitáskát bedobom a hátsó tartóba, a zsákot pedig rárögzítem hátulra. Nem szokásom bukósisakot használni, csak a szemüveget veszem fel.
Előhalászom a bőrkesztyűt is és felveszem. Felbőgne a motor, ha nem bütyköltettem volna meg. Nem tudom, ki az az esztelen, aki attól jön lázba, ha üvöltetheti a motort. Kifejezetten nem szeretem.
Nem érzékelek semmi szokatlant. Sokan meg szoktak erre fordulni, így egy furgon vagy több, nem vonja fel a figyelmem. A szokásos körültekintéssel hajtok ki a parkolóból, fel az útra. Még nem kapcsolok teljes gázra, hagyom, hogy olyan szakaszára érkezzek, ahol rá lehet kapcsolni.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Szomb. 7 Jún. - 18:37

Felfrissülten másztam ki a zuhany alól, aztán a hajamat törölgetve ültem le a számítógépem elé, hogy megnézzem az üzeneteimet.
Egy kis magánnyomozó irodát üzemeltettem fedő intézményként, hogy nyugodtan végezhessem a tényleges munkámat, amiben igazán jó vagyok.
Most is volt egy megbízás a postafiókomban, amit pár hackeren keresztül üzemeltettem, hogy a lehető legjobban megnehezítsem azok dolgát, akik le akarnának nyomozni.
A megbízás elég hétköznapinak tűnt, és ez most inkább a nyomozónak, mint a bérgyilkosnak szólt. Egy férfit kellett megtalálnom és leszállítanom egy megadott címre…….élve.
Elég tekintélyes pénz fizettek érte, hogy ne utasítsam vissza, hiszen nem igazán ez volt a főprofilom, de néha azért nem árt valami könnyebb melóval is jó summát keresni. Nem tűnt túl nehéznek a meló.
A hackereket ráugrasztottam a pasira, Nathaniel Montgomery-re és pár napon belül meg is lett az eredménye. Kaptam egy címet és így már nem volt más hátra, mint, hogy kövessem és kitaláljam, hogy mikor kapjam el. Próbáltam valami rendszert találni, de egyelőre nem találtam.
Tudtam, hogy modellkedik és ide a farmra is ezért érkezett. Ez egy elég félreeső hely és tudtam, hogy talán ez lesz a legjobb alkalmam, hogy elvégezzem a munkát.
Úgy terveztem, hogy a távozásakor csapok le, hiszen akkor senki nem fogja hiányolni jó pár napig.
Egy kis furgonnal érkeztem, bár általában jobban kedvelem a motorokat, ahogy láthatóan Nathaniel is.
Egész nap figyeltem a háttérből, követtem a szállodába is. Tudtam, hogy mára tervezi a távozást, hiszen a szobája ki volt már fizetve.
A kocsiban vártam, hogy felbukkanjon és útnak induljon. Már kinéztem a helyet, ahol majd lelököm az útról és szépen becsomagolva leszállítom a megbízónak. Fel sem merült bennem, hogy nem ilyen leszállításról lenne esetleg szó. A megszokás hátrányai.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Szomb. 7 Jún. - 17:50

-Jó, már csak egy utolsó sorozat. Nézz fel… most le… Joanna, igazítsd meg a haját. Rohadt szélnek most kell fújnia… - Gary ma nagyon hisztis, muszáj tűrnöm, pedig eddig csak négyszer lett volna kedvem rászólni, ha nem megy, akkor jöjjünk máskor. Azonban csak mára kaptuk meg az engedélyt a fotózásra. Mázlink volt, az idő nagyon szép.
-Éééés… megvagyunk! – egyből a hajamba túrok. Annyi mindent kaptam ma bele, hogy ki fogom mosni a szállodában.
Amíg összepakolnak, a felsőt leveszem és pólóra cserélem. Nem bírom a műanyagot, de el kell viselnem a fotózásig.
A sors furcsa fintoraként, lassanként ki akartam lépni ebből a világból, ám annál több ajánlatot kaptam. Nagyon kevés időm van már a fotózáshoz, a hivatásom, amit végül választottam, egész embert kíván. A csapat azonban annyira összeszokott és jó, hogy élvezet a profizmusukban fürdeni és egy kicsit kikapcsolni a kórház felelősségteljes munkájából. Nekem ez kifejezetten pihenés.
A szállodában, a kibérelt szobában hajat mosok, letusolok, fehér póló, farmer és bőrcipő, nem viszem túlzásba az öltözködést. Az italpultnál összeülünk egy rövid időre. Egy körtelé, semmi több. Motorral érkeztem. A hangulat nagyon jó, de pár órát tudok csak maradni. Elbúcsúzom tőlük és visszamegyek még a szobámba, hogy a hátitáskát és kézitáskát felvegyem. Felveszem a bőrkabátot is és a napszemüveget a fejemre teszem.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Csüt. 5 Jún. - 9:52

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Csüt. 5 Jún. - 9:51

Ethan & Quinn

Rémesen érzem magam, pedig egész jól indult a nap, a lovak is csodásak itt, és most mintha pillanatok alatt elbújt volna a nap és úgy érzem magam, mint akit belöktek valami sötét verembe és hiába próbál kiabálni, hogy meghallják a hangját, esélye sincs. Nem ezt akartam és főleg nem így akartam. Én csak... csak hordok össze itt egy csomó butaságot, amit nem is akartam igazán és nem tudom, hogy mégis mit kezdhetnék az egész helyzettel. Nem vagyok olyan, mint amit szeretne, nem vagyok bátor, nem vagyok erős sem, pedig tudom, hogy ő többet szeretne, egészen mást. Igen, lehet hogy meg kéne ölelnem, hogy lépnem kéne felé, de hát a tónál én... megpróbáltam azt hiszem. Kimondtam, hogy jó lett volna, ha ez az egész egy randi. Más nem nem megy, ennél több nem, ő pedig akkor megmondta, hogy ez nem lehet, nem működhet és akkor ezek után olyan valakitől, mint én mégis mit lehet elvárni? Hát persze, hogy visszazárok azonnal és eszem ágában sincs bármit is úja megpróbálni. Nem menne, nem vagyok hozzá sem elég erős, sem elég bátor. Mindezek után pedig még a Mercis dolog is megtörtént, hát persze, hogy egyáltalán nem merek még csak odamenni sem hozzá, akkor sem, ha kéne, ha az lenne a logikus lépés, ha ezt kéne tennem. Csak csordogálnak le a könnycseppek az arcomon, szép sorban és nem tudom megállítani őket.
- Neki is elmondtam a véleményemet... én mondtam neki, hogy te nem vagy olyan, de... mégis te csináltad veled. Miattad sírt! - halkan beszélek és még csak ránézni sem merek. Azt hiszem csak magamat ismételgetem, pedig ebben az egészben most minimum hárman vagyunk hibásak, mindenkinek sikerült egy kicsit belecsepegtetni az nagy egészbe, hogy minden a feje tetejére állhasson.
- Nem tehetek róla, Merci mondta el és az sem megoldás, hogy nem tudok róla... mintha... mindentől óvni kéne. - gyerekként kezelnek, de közben meg mégis azt várják, hogy ne legyek az? Akkor most mégis miért nem kéne összezavarodnom? Merci sem akarta elmondani talán, csak nyomta a lelkét, aztán meg azt mondta, hogy legyek felnőttebb, fogadjam el, hogy a fiúk nem csak barátkozni akarnak. Ethan pedig... maga mondta, hogy fiatal vagyok és nem akar ártani nekem, akkor hát ő is félt magától nem? Túlságosan bonyolult nekem ez az egész, miért nem lehet csak szimplán hagyni a fenébe a zűrös részeket és kész?
Amikor pedig újra jön a lóval én már csak megrázom a fejem. Őszintén szólva még arról se sok sejtésem van, hogy pontosan merre jöttünk, mert párszor becsuktam a szemem, amikor túlságosan gyors volt a tempó, de most akkor sem akarok felülni arra a lóra, főleg vele nem. Megtörlöm a szemem, ami persze semmit sem ér, hiszen továbbra is újabb könnycseppek termelődnek és egyszerűen csak hagyom, hogy elmenjen. Nem akarok most se mögé, se elég felülni, akkor majd sétálok. Nagyon csak nem tévedek el. A rendes sírásnak is csak akkor engedek utat, amikor már elég távol van. Kikívánkozik, most már nagyon.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Szer. 4 Jún. - 11:57

Nem kell most már tudnia azt, hogy ki is vagyok én valójában, mert ezek szerint az együtt töltött időknek semmi értelmük se volt, nem ismert meg, hiszen most se tudja, hogy hagynám-e, ha szeretnének. Miért, ő megpróbált szeretni? Megpróbált kedveskedni nekem, úgy igazán? Mindig csak én érintettem meg, öleltem meg, tettem felé bizonyos lépéseket, amiket ő nem tett meg… Még szép, hogy jól esett, amikor Mercedesen éreztem, hogy vágyik rá, hogy szívesen érint meg, mert nekem igenis számít a közelség, az aprócska érintések is hatalmas jelentőséggel bírnak, de egy idő után belefárad az ember, ha mindig csak ő nyit. Talán most is erre vágyom mélyen, belül, hogy öleljen meg, ezért is próbálkozom ismét én megtenni ezt, de ő csak elhúzódik, szinte ijedten és nekem erre nincs szükségem. A félénkséget is meg lehet persze érteni, de engem már elég régóta ismer, eléggé sok időt töltöttünk mi már együtt, de ő csak természetesnek vette úgy tűnik, hogy én kedveskedem és azt nem óhajtja viszonozni, sehogy se, mert most is csak egy agresszív állatot lát bennem, nem többet. Eleresztem, még szép és most már kezdem úgy érezni, hogy nem ő tőle fogom megkapni azt a szeretetet, amelyre szükségem lenne, bár fene tudja, hogy van-e olyan ember, akit tényleg én érdeklek, nem csak a külsőm, hanem a belsőm is, aki ilyennek fogad el, amilyen én vagyok.
- Ha tényleg ennyire oda lenne értem, akkor ő se viselkedne úgy velem, ahogy. – fejtem is ki a véleményemet még Mercedessel kapcsolatban, majd ez után küldöm el Quinnt és sétálok oda az egyik fához. Egyedül akarok lenni, nincs szükségem rá, nem akarom, hogy szükségem legyen, ezek után nem. Úgy vádaskodik, mint aki csak egy oldalt ismer, a barátnőjéét, az enyém pedig nem számít. Most is belül jól esne, ha mellém sétálna, ha átölelne, talán még hagynám is, de miért tenné? Csak halkan sírdogál és ácsorog, ahogy mindig… életképtelen.
- Pedig sikerült. És ahogy mondod, ő is a barátod. Tán ő neki is elmondtad a véleményedet vagy csak én vagyok az, aki ellen lenni kell? – mert én ezt nem érzem igazán fernek. Lassan végül mégis csak felkelek, majd a másik felé nézek, most kis ideig csendben, majd megcsóválom fejemet is.
- Éppen ezért kellett volna kimaradnod belőle, ahogy azt eredetileg én is akartam. – talán most már érti, de hát fene tudja. Mindenesetre most már megindulok a ló felé, majd el is oldom azt a fától és ez után a lány felé irányítom az állatot. Semmi kedvem sincs most már vele lenni, se pedig mögé felülni a lóra, de nem vagyok szemét, visszaviszem a lovardáig, de utána biztosan nem együtt fogunk az X-birtokra is visszatérni. Sőt, én szerintem ma nem is megyek már oda, le kell hűtenem magam.
- Szállj fel, visszaviszlek! – hangom kissé talán parancsoló is, de nem tudok ezzel most már mit tenni. Ha kell, akkor segítek neki, bár nem túl szívesen és ha felül, akkor ülök fel én is mögé, hogy megindulhassunk vissza a karámokhoz. De most már nem vagyok olyan közel hozzá, mint ahogy idefelé voltam, érezhető felőlem a tartás, ahogy mögötte ülök, már ha felszáll az állatra és nem dönt úgy, hogy inkább gyalogol. Én már azt se bánnám.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Szomb. 31 Május - 13:47

Ethan & Quinn

Nem tehetek róla, de automatikusan elhúzom a szám a szavai hallatán.Jobban ismernek mint én magamat, folyton ez jön le ebből, és hogy fel kéne már nőnöm, meg megértenem bizonyos dolgokat, és... De mi van, ha nem akarok? Ha eleve túl zűrös volt a gyerekkorom, hogy ne akarjak hirtelen felnőni? Így is bőven elég az, hogy mások vagyunk, hogy nem vagyok buta, tudom, hogy az élet egyre bonyolultabb lesz, mert nem mehetünk csak úgy emberek közé, főleg egy olyan, mint én, aki nem tudja irányítani minden esetben a képességét és néha csak úgy hopp eltűnik a szemek elől. Bánt, igenis bánt, hogy ilyen bonyolult minden, miközben én tényleg csak egyszerűséget szeretnék és e mellett még mások meg is mondják, hogy mit gondolok, vagy mit kéne gondolnom. A legrosszabb az egészben az, hogy valahol tényleg befolyásolható vagyok, mert nem tudom ezeket a dolgokat kiismerni. Egyszerűen nem megy, nem tudom mikor kéne rá hallgatom, mikor Mercire, mikor mit kéne tennem és ez... néha elviselhetetlenül összezavar.
- Én tényleg nem tudom, hogy hagynád-e. - komolyan nehéz beszélni, alig hallom még én is a hangomat, nem hogy esetleg más. Nem tudom, hogy mit mondjak, hogy mit tegyek, csak azt érzem, hogy baromira megbántottam, pedig ezt sem akartam. Én csak nem tudok kiigazodni köztük, a zavaros dolgok között, hogy most akkor mikor ki, mit akar. Ez nekem túlságosan bonyolultnak tűnik. Talán tényleg az lett volna a legjobb, ha nem is tudok semmit az egészről, vagy ha megpróbálom figyelmen kívül hagyni, de úgy nehéz lett volna, hogy Merci miket mondott. Úgy egyszerűen nem ment. Akkor se, ha még most is próbálkozik, de ezzel is csak megrémít. Most igen. Talán máskor nem, de most nem tudok mit kezdeni ezzel. A lovon is zavarban voltam, de ahogy most húz magához közel az már szinte... túl erős.
- Nem tudhatod... - rázom meg a fejem. Nem minden szerelem kialakulásához kell sok idő, igenis lehet, hogy Merci többet látta, többet hallott róla és egyszerűen nem tehet róla, hogy belezúgott. Talán van ebbe vonzódás is, de az is lehet, hogy a kettő karöltve együtt jár. És ezek után tudom, hogy azt akarja, hogy elmenjek, hiszen rám se néz és én nem tudom, mit tegyek, hogy mi lenne a jó lépés. Nem akarok elmenni, mert az olyan, mintha véglegesen lezárnánk valamit. Mi lesz ha összefutunk a folyosón, vagy bárhol? Elkerül majd, vagy csak köszön, mint egy távoli ismerősnek szokás? Netán még azt sem? Csak azért érzem, ahogy a könnycseppek akaratlanul is megindulnak az arcomon, én pedig még mindig csak állok, és nem tudok megmoccanni, vagy elmenni. Rémesen érzem magam, főleg ahogy hallom azt a rendkívül szomorú hangot is.
- Én csak... csak... - mit mondjak? Nem tudom, hogy mit kéne, hogy mi lenne a jó válasz, mitől lenne bármi is jobb. - Nem akartalak megbántani, de Merci is a barátom és... nem tudom, mit kéne tennem. Ez... nekem túl bonyolult, mert téged is kedvellek, meg őt is, és ti meg egymással olyan furán vagytok és... - akadozva beszélek, hát persze. Elég nehéz úgy bármit is mondani, hogy közben folyton elcsuklik a hangod és nem tudod abbahagyni a sírást. Nem akartam ezt, elveszíteni őt, és talán Merci is kiakad rám, ha megtudja, hogy mit mondtam Ethannak, hogy elmondtam mindent. Hogy tud valami ilyen hirtelen összeomlani?

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Pént. 30 Május - 19:43

Igen, azt valahogy sejtem, hogy azért a viszontlátáskor nem egy öleléssel nyitott Quinn, de ettől függetlenül mégis megtörtént a megbocsátás, szerintem elég hamar is. De mindegy is, nem fogom tudni visszanézni azt a jelenetet, bármennyire is érdekelne. Szeretném megkímélni őt a fájdalomtól, ahogy ettől a mostani helyzettől is meg akartam, ami kialakult Mercedes miatt, de már mindegy, már késő, mert az a lány nem figyelt oda erre. És hogy miért jövünk ezzel?
- Talán mert ismerünk, azért. Kérdezd meg a barátnődtől. – vonok vállat, és továbbra se óhajtom ezt az egészet jobban kifejteni. A dolgok viszont kezdenek nagyon negatív irányba fordulni, amikor megtudom, hogy a vöröske mit is állított, amit úgy tűnik, hogy Quinn is elhisz. Szóval nem vagyok szerethető, egy picikét se, ez pedig… bánt. Igen, rohadtul bánt, mert nagyon is szeretethiányom van, jobban vágyok rá a lelkem mélyén sokan másoknál, talán még Quinn-nél is jobban, de ezt ki nem mutatnám…
- Nem tudod… értem… - bólogatok aprókat egy halk sóhaj mellett, majd amikor meghallom a kérdést, egy szomorú mosolyra futja csak. – Nem, bizonyára nem hagynám. – hazugság, kőkemény hazugság ez, amit most a másik szemébe mondom. Nagyon is hagynám, de nem bárkinek, csakis olyan embernek, akiben nem csalódhatom és hát Quinn kezdett nagyon is közel kerülni hozzám, egy ilyen személyhez, de talán ma távolabb kerül, mint sokan mások. Azért még egy próbának alávetem, így vonom őt erősen magamhoz, de még mindig nem fájón, nem túl durván, amely érezhetően megrémíti. Tehát nem bízik bennem, nem úgy, ahogy azt én gondoltam… csalódás ez az egész a számomra, ahogy Mercedes pedig röhejes.
- Nem is ismer, azt se tudja, hogy mit érez, ez csak puszta vonzódás. – nem tartom túlságosan lehetségesnek azt, hogy máris belém zúgjon, amikor túl sűrűn nem látott és hát az ugyebár tudott, hogy nem túl pozitív ahhoz a személyiségem. Tehát nem hiszem ezt el, és persze, nem tehet róla… ez mind csak hazugság. Talán én se tudnék mit kezdeni ezzel a ténnyel, ha ez igaz lenne, de ki fogom deríteni, lesz rá alkalmam. Az utolsó csepp a pohárban tényleg Quinn, aki most a szemembe mondja, hogy azt hiszi, hogy mindez tőlem csak játék, a barátságom, az együtt töltött idők… mégis miért érte volna az meg nekem? Nem, elegem van, én ezt nem fogom tovább hallgatni és most könnyei se fognak segíteni neki, egyszerűen hidegen hagy. Túlságosan is megsebzett, nem akarom látni, minél távolabb akarom magamtól tudni ezt a lányt, ezért is küldöm el, miközben én megadom neki az örömteli távolságot. Egy fához sétálok, melynek a tövéhez ülök le, de ő nem megy el, ezt tökéletesen érzékelem. Hosszú percekig némán ülök, magam elé bámulva, remegő testtel, majd csak megszólalok. Hangom most már nem erőszakos, nem durva és hangos, inkább szomorú… nagyon szomorú.
- Miért vagy még mindig itt? – továbbra se nézek rá, egyszerűen nem vagyok rá képes, csak lassan hajtom le fejem és kezemet ökölbe is szorítom. Nekem is kedvem támadna sírni, kiadni magamból bánatomat, mégse tehetem meg, egyszerűen nem szabad. Nekem erősnek kell lennem, mindig, én nem lehetek gyenge, főleg nem ezek után pont ő előtte. Túlságosan nagy fájdalmat tud okozni, nem szabadott volna ennyire közel engednem, hatalmas hiba volt.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Hétf. 26 Május - 21:04

Ethan & Quinn

Tényleg mások vagyunk és nem tudok igazán mit kezdeni azzal, amit mond. Lehet, hogy nem kellett volna azonnal megbocsátanom neki, de én... ilyen vagyok. Így élem az életem, mert nekem így jó. Nem vagyok haragtartó típus, rá sem haragudnék, ha valami csúnyát tenne, maximum nem esne jól és kellene egy kis idő, amíg meggyőzne, hogy nem szándékosan csinálta. De Harry is bocsánatot kért és láttam rajta, hogy tényleg nagyon sajnálja azt, ami történt és nekem ez épp elég, hogy ne húzzam még ezt hetekig, vagy akármeddig, csak mert... úgy kéne más szerint.
- Nekem nem kell ennél több idő. Hidd el nem ugrottam azonnal a nyakába. - persze, hogy morcos voltam, hogy csúnyán néztem rá, hogy el akart süllyedni szégyenében, de aztán megbeszéltük. És nem akartam faképnél hagyni, mert volt nekem annyira fontos, hogy ilyet még véletlenül se tegyek. Harry egy mérföldkő az életemben, sok minden jobb lett tőle, és úgy érzem, hogy ezt nem dobhatom csak úgy egy mozdulattal a kukába, mert egyszerűen... nem lehet, nem tudom és nem is akarom.
- Miért jöttök mind a ketten folyton ezzel? Mindenki jobban tudja nálam, hogy én... mit érzek. - nekem igenis az a fontos, hogy Merci jól legyen, és ha neki Ethan tetszik, vagy ha Ethannak ő, akkor nekem ebbe nem kell és nem is szabad belefolynom. Akkor inkább csendben maradok és nem érdekel, hogy mi van közöttük. Nincs beleszólásom csak azért, mert nekem is tetszik egy srác. Azt hiszem a naiv kis lány tényleg szerette volna, ha az a tavi csónakázás randi, de igazából miért lett volna jó? Nem változik tőle semmi, ő sem, én sem. Nem akarok, talán nem is tudok más lenni, mint ami vagyok, neki pedig így nem felelek meg, nem vagyok elég, ezt mindketten nagyon jól tudjuk.
- Én nem... nem tudom. Csak ezek a dolgok, tényleg nem tudom, hogy mit gondoljak, vagy... kezdjek vele. Biztosa lehet téged szeretni, csak... hagynád? - azt hiszem ez a jó kérdés, hogy ő engedné-e egyáltalán, vagy esetleg nem? Ne tudom, és nem akarom azt szajkózni, amit Merci mondott. Én igenis kedvelem Ethant, de attól még nagyon nehéz vele, mert sok mindent csinál, ami igenis kényelmetlenül tud érinteni és zavarba ejt. Szeretném, ha ez az egész beszélgetés meg se történt volna, de muszáj volt beszélnem Harry-ről. Ha nem úgy reagál, talán fel sem hozom Mercit, de amikor közel húz csak megint megerősít, hogy túlságosan erőteljesen reagál le mindet, és ez nekem igenis... riasztó. Ezért próbálok szabadulni, mert nekem ez egyszerűen sok, és szeretném, ha abbahagyná.
- Nem tehet arról, hogy mit érez, nem az ő hibája. - mondom még halkan, de már most érzem, hogy ez az egész egyre rosszabb irányba megy el. Nem ezt akartam, el sem kellett volna mondanom neki, nem szabadott volna, nagyon nem. Minden kezd összeomlani és lehet, hogy Merci is kiborul, ha kiderül, hogy nem bírtam befogni a szám, hogy kikotyogtam ezt az egészet. Pedig már olyan jól alakultak a dolgok, olyan... jól. - Én nem úgy értettem... nem így akartam, csak... - meg remeg a szám és akármennyire is akarom, nem tudom visszatartani a könnyeket. Rémesen alakult minden, pedig én igazán nem szerettem volna semmi ilyet. - Nem vagy szörny, csak néha túlzásba viszed a dolgokat. - ezt inkább már csak magam elé motyogom, szinte alig hallhatóan, hiszen közben szipogok, potyognak a könnyeim. Csak állok tétován. Azt hiszem el kéne mennem, de mégsem megy. Nem akarok, mert akkor mi lesz, a megint összefutunk akár csak a folyosón Nem szólunk egymáshoz többet?

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Hétf. 26 Május - 13:25

Soha se fogom megérteni Quinn gondolatmenetét, mert egyszerűen én nem vagyok olyan. Nagyon-nagyon különbözünk mi ketten egymástól, mégis, hiába ez a tény, ettől függetlenül kedvelem és bár nem fogadom el teljesen úgy, ahogy van, mert igen, szeretnék alakítani rajta, hogy ne legyen ilyen kis ártatlan, törékeny és sebezhető, ettől függetlenül nincs bajom a mostani énjével se.
- Nem azt mondtam, hogy kínozd, de akkor se kell rögtön úgy hozzáállni, mint régen. A dolgokhoz idő kell. – mindenesetre nem ragozom már tovább, úgy érzem, hogy tényleg nem számít, Quinn megbocsátott és meg is fog, bármit is követ el ellene. És hogy nekem is? Én nekem mit is kell elnéznie? Nem érdekes, inkább most rá se kérdezek, hiszen nem tudhatom biztosra, hogy ez a mostra vagy a jövőre utalás akar-e lenni. Ideje megállítani a lovat és most már normálisan beszélgetnünk, így miután kikötöm az állatot, már Mercedes is szóba jön. Sejtettem, hogy el fogja mondani Quinn-nek mindazt, ami történt, pedig mennyivel egyszerűbb lett volna, ha nem teszi, de most már ez van, viszont akkor érdekelnek az információk is, hogy mit hogy is tálalt a kicsi lánynak.
- Igen? – úgy tűnik, hogy nagyon nem akar eleinte beszélni, így végül kijelentem, hogy mit miért is tettem. Nem akartam, hogy Quinn-nek rossz legyen, de már úgy tűnik, hogy teljesen mindegy. És hogy miért?
- Szerinted? – nézek rá kérdőn, majd megcsóválom fejemet is. – Mindegy, ha nem tudod, akkor ez van. De gondolkodj el rajta és rájössz. – ennyi a válaszom. Nem fogok már mindent a szájába rágni, hogyha képtelen ennyire belelátni a fejembe, ha ennyire se ismer, akkor nincs miről beszélni, talán tényleg hiábavaló volt ez a plusz kör Mercivel. Elmondhatta volna és akkor nincs cirkusz, mert hát úgyis megtette. Na de a lány végül kezd kibökni dolgokat és amiket mond, az igenis szíven üt, mert csoda vagy sem, de van ám olyanom.
- Ő pedig élvezte! – kezdek is bele, mivel az a kis szorítás nem volt komoly, játék volt csupán, olyasmi, amit Mercedes is szívesen űzött vagy talán űz is, fogalmam sincs, más férfiakkal.
- És te tényleg úgy gondolod, hogy én mindenkivel csak játszom? Te veled is? És hogy… nem lehet szeretni? Mert egy szörny vagyok mi, aki semmit se érdemel! – most már hangomat is felemelem és szinte kiáltok is a másik felé. Rendben van, ha így állunk, akkor legyen így, Mercedes is leírta most magát nálam, nem hittem volna, hogy ilyet mond. De ezek után ne is várjon tőlem semmit, egyáltalán semmit! Quinn pedig hisz neki, ezt látom rajta, és ha elhiszi azt, amit hallott, akkor talán őt is hagynom kéne, nincs értelme az ilyen köröknek, ha ennyire utálni akarnak és félreismernek, hát tegyék. Még azért egy utolsó lépést teszek a másik felé, így vonom őt magamhoz és simítom is meg, de a reakció pontosan olyan, mint amire számítottam. Fél tőlem, igen, ez tiszta sor, tehát tényleg inkább egy szörnyszülöttnek tart, sem pedig többnek. Ő elvileg ismer engem, de már kételkedek benne… ha ismerne, akkor tudná, hogy nem kell tőlem tartania, neki soha se ártanék, soha se erőszakoskodnék vele, ez is most egy egyszerű próba, de fájdalmat nem okozok, csak egy kicsit hirtelenebb ölelés történt, amiből számomra minden világossá vált, így amikor menekülni akar, azonnal el is engedem.
- Szerelmes abba, akit szeretni se lenne szabad. Ugye te is érzed, hogy milyen röhejes ez az egész így? – teszem fel a nagy kérdést, majd ez után bólintok egy aprót. – Hogyne, csak játszom. Ezek szerint mindaz, amit eddig felépítettünk egymás között a porba hullt, mert te nem bízol abban, akit bennem megismernél. – legalább most már én is tisztán látom a dolgokat. Tőle nem ilyesmit vártam és bizonyára ő se hitte azt, hogy ez lesz a vége, de… rendkívül megbántott. Engem is meg lehet, bár nem sok embernek, csak azoknak, akiket közel engedek magamhoz, őt pedig túl közel engedtem, hiba volt, többet nem követem ezt el.
- Hagyj engem békén Quinn! – fordítok is hátat neki, hogy ez után visszasétáljak a fához, oda, ahol az előbb is támaszkodtam, de Quinn-től elfordulva helyezkedem el a fűben, a fa tövében. Hátam nekidöntöm, kezeimet lazán magam mellé engedem és csak az ég felé tekintgetek, majd pedig az előttem lévő táj felé. Most már nem érdekel, hogy mit csinál, felőlem a lovat is elviheti vagy ő maga is visszasétálhat, nálam most túllépett ez az egész egy határt és idő kell, amíg lenyugszom, amíg tisztázok magamban mindent.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Hétf. 26 Május - 12:51

Ethan & Quinn

Lehet, hogy igaza van, hogy én nem lennék képes cserben hagyni azt, aki gondos nekem és bajban van, de nem tudhatom. Tényleg nem tudom, hogy éles helyzetben hogyan reagálnék. Tény és való, hogy nagyon megbántott, hogy rémes volt elviselni az egészet, hogy miatta még inkább szörnyszülöttnek éreztem magam, pedig már előtte sem volt túl sok önbizalmam, de nem tehetem meg, nem akarom megtenni, hogy csak húzom az időt, hogy direkt bántom azzal, hogy nem bocsátok meg, mert így is eléggé ki volt a miatt, hogy ő is ilyen, amikor találkoztunk.
- De ha úgyis tudom, hogy megbocsátok neki és tudom, hogy rémesen érzi magát, akkor... miért kínozzam? Megtenném bárkivel, veled is. - neki is képes lennék elnézni dolgokat, ha nem így lenne, nem lennék most itt, hiszen igenis volt már, amikor nem volt annyira kedves, amikor az elején szórakozott velem, vagy csak rám szól, mert valamit nem úgy teszek, ahogy kéne. Egyszerűen Harry fontos nekem, mellette tényleg önmagam lehetek, az aki vagyok és nem az, akinek lennem kéne és ez nekem nagyon is fontos dolog. Nem tehetek róla, hogy ezt van, aki nem érti meg, és minden áron meg akarja változtatni a véleményemet. Megállunk, és az sem lep meg, hogy szinte már fenyegetően lép közel hozzám, ha nem is annak szánja. Magasabb nálam, határozottabb, persze hogy nem érzem magam túlzottan magabiztosnak mellette.
- Ő csak... csak... - nem tudom, mit kéne mondanom, mert ha kimondom az igazat, akkor azzal úgy érzem elárulom Mercit, azt pedig nem akarom. Hogy a fenébe lehetne ebből jól kijönni egyáltalán? Épp ezért bonyolultak nekem ezek a dolgok, képtelen vagyok napirendre térni felettük, nehéz nekem ez az ide-oda röppenő labdák tömkelege. Jobb lenne itt sem lenni, felszívódni egyszerűen... eltűnni, de a közelében még ez sem lehetséges.
- Miért gondolod, hogy nekem fájna? - csúszik ki a számon a kérdés. Miért gondolja mindenki, hogy engem meg kell védeni mindentől? Egyszer azt akarják, hogy legyek erősebb, hogy fogjam fel, hogy a világ nem olyan egyszerű, ahogy hiszem, hogy már lassan felnőttként kéne gondolkodnom és nem kis lányként, közben pedig mégis meg akarnak óvni mindentől, nehogy tényleg meglássam mi hogyan működik. Akkor most... mégis mit kéne tennem, mégis hogyan kéne ezt az egészet kezelnem? Értetlenül nézek rá, és talán egy kicsit riadtan is, amikor az államat fogja meg. Látom, hogy mérges, bárki látná, hát persze hogy elég kellemetlen ez az egész helyzet.
- Csak, hogy te szinte sarokba szorítottad, és hogy... nem vagy olyan típus, akit szeretni szabadna, mert csak játszol másokkal. - szinte úgy érzem, hogy kihúzza belőlem a szavakat, valahogy muszáj elmondanom, akkor is, ha nem akarom. De ha nem teszem, akkor igazából hátat is fordíthatok neki és innentől el kellene kerülnöm mindig. Miért ilyen bonyolult minden? Nagyot nyelek, amikor annyira tagolva ejti ki a szavakat, szinte már oda képzelem, hogy közben kiabál, pedig erről szó sincs. Ösztönösen lépek hátrébb, amikor megint felém indul, aztán csak magához ránt és én őszintén szólva még levegőt is alig merek venni.
- Én nem tudom! Nem tudom, mit csinálsz, mit miért és mit akarsz. Én csak... Nekem ez túl bonyolult! Merci a barátom és ő... ő... azt hiszem szerelmes beléd, te pedig igenis bántod azzal, hogy csak játszol vele... velem... Nem is értem az egészet! - megremeg a szám, még a hangomat is megemelem egy kicsit, és egyszerűen csak megpróbálok hátrébb lépni, lefejteni a kezét a derekamról, eltolni őt, mert nem szép tőle, hogy így viselkedik. Ez így... túl intim közelség, és engem zavar, tudja, hogy zavar és pont azért csinálja. Tudta jól azt is, hogy a lovaglás is milyen lesz és azt is pont azért tette. Ez... ez nem fair!

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Vas. 25 Május - 18:21

Nagyon úgy tűnik, hogy Quinn nem hisz nekem, hogy nem érzi úgy, hogy elég jól ismerném vagy talán rémisztő lenne, ha jobban ismerném, mint ő saját magát? Azért, mert nem ismerem a múltjának minden apró részletét, még tudom, hogy milyen is az ő szíve…
- Pedig biztos vagyok benne. – bólintok is rá, ezzel is jelezve felé, hogy nem fogom megmásítani a véleményemet. De már tényleg mindegy, hiszen a múltba nem térhetünk vissza, megmásítani pedig végképp nem tudjuk, így hát ez a téma is feleslegessé válik. Harry túlságosan is idegesít ahhoz, hogy egyszerűen tovább lépjek rajta és lenyeljek minden gondolatot, amely kikívánkozik belőlem. Nem érzem úgy, hogy jó dolog az, hogy máris megbocsátott neki, a srác nem érdemli meg ezt, egyszerűen nem és kész!
- Nem, én ezt egy szóval se mondtam, de aki egyszer ilyen szinten megbánt, annak ne bocsájts meg azonnal. – de persze úgyse fog rám hallgatni, ahogy soha, éli úgy tovább az életét, ahogy eddig, mert neki az annyira jól megy. Majd úgyis kiderül idővel, hogy miként is alakul a kettejük viszonya, mivel úgy érzem, hogy Quinn fog még mesélni nekem erről, bár… nem tudom, hogy kíváncsi vagyok-e rá. Azt azért megértem, hogy a múltban jó volt, amíg volt mellette valaki, de ezt akkor se kellett volna elrontani. A lovagláshoz viszont most már nincs semmi kedvem se, így állítom meg az állatot, majd szállok le róla és segítek is Quinn-nek, hogy ő is most már biztosan a földön tudjon állni. Beszélgessünk normálisan,szemtől szemben, mert tényleg igen csak zavaró volt az, ahogy az előbb alakult, még akkor is, hogyha a közelsége meg jól esett.
- Bántottam? És mivel bántottam Quinn, elmondanád nekem? – nem tudok róla, hogy olyan nagyon sikerült volna bántanom, maximum a lelkének fáj az, hogy ezzel a szépszeművel itt előttem mennyivel kedvesebb vagyok, de a testét is csak simogató kezeim érték el, nem pedig bántalmazás történt. Ja és persze az a bizonyos fenyegetés, Merci tényleg teljesen kitálalt, de hát mit is vártam? Bizonyára örülne, ha összeugraszthatna minket.
- Nem akartam, hogy neked fájjon, megkíméltelek volna tőle, ennyi az egész. – vonom végül meg vállaimat is, mert tényleg ezért tettem, de mint látjuk, teljesen felesleges volt. Kezem idő közben Quinn álla alá kerül és amikor végül szemeimbe néz a csodás szempár, felteszem a nagy kérdést is neki. Tudni akarom, hogy mit gondol rólam, arról, hogy ártanék-e neki, mert nagyon remélem, hogy nem ismert félre, de ismét azt a vöröskét említi… Mi a fenét mondott neki Mercedes? Kezdek egyre inkább pipa lenni rá.
- Miket mondott? – kérdezek is rá így szemtől szemben és csak ez után vagyok hajlandó elengedni őt, hogy inkább az egyik fa alá sétáljak, amely most ad nekem kellő árnyékot és talán némileg le is tud majd nyugtatni. Akad azért még kérdésem, méghozzá arról a bizonyos csókról, amiről szerintem hallott a lány, különben nem viselkedne ilyen furcsán.
- Én… nem… bántom! – nyomatékosítom, szépen lassan ejtem ki a szavakat, mert ez már kezd nagyon is feldühíteni, így öklömmel hirtelen vágok bele a fába. Szegény növény nem tehet semmiről se, de egyszerűen kezd rohadtul elegem lenni. Dühösen ismét megindulok Quinn felé, és kezeimmel el is kapom törékeny derekát, úgy húzom most magamhoz, nagyon is szorosan, de mégsem fájón.
- Szerintem meg nagyon is zavar és most sikeresen összezavart! A magam módján kedvelem Mercedest és nem bántanám, ennyire nehéz elhinned? – végig a szemeibe nézek, miközben kimondom neki ezeket a szavakat és most már bal kezemmel el is eresztem a másikat, így simítok ki egy barna tincset arca elől, miközben jobbommal még mindig magamhoz közel tartom. Mit akarok? Hogy mit miért teszek? Kezdem én magam sem tudni, egyszerűen ösztönösen cselekszem, teszem, ami jön, amit akarok.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Szomb. 24 Május - 21:37

Ethan & Quinn

Megrázom a fejem a szavaira. Egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy igaza van, hogy én nem ijedtem volna meg, hiszen tudja jól, hogy mennyire be tudok tojni, ha valami rossz történik, ha valami új és ismeretlennel találom szembe magam. Szerintem igenis nem viseltem volna jól, nem biztos, hogy elmenekülök, de attól még jó eséllyel nem veregettem volna hátba, hogy nem baj, ha furcsa vagy. Én saját magamat is szörnyszülöttnek tartottam és nem csak azért, mert Harry úgy viselkedett, amúgy is így éreztem volna.
- Ne legyél biztos abban, amiben én sem vagyok. Sok helyzet van, amiben csak akkor tudj az ember, hogyan viselkedne, amikor már belekerült. - nem tudom miért nem érti meg. Egyszerűen csak elítéli őt, pedig nem ismeri. Nem akarta, nem bántana meg újra, hiszen... megígérte. És mégis mi történhetne még ez után, ami ilyesmit váltana ki belőle? Nem tudom elképzelni, hogy még ezt az egészet tetézni lehetne valamivel. Az viszont nagyon bánt, hogy így beszél. Nem látom a tekintetét ez tény, de a szavaiból áradó gúny tökéletesen átjön. Csak összeszorítom a számat, és nem válaszolok. Miért lenne romantikus? Ő a legjobb barátom volt, és igenis jó érzés, hogy eszébe jutottam. Nem az, hogy miattam alakult ki a képessége, de az igen, hogy... felkavartam, ez is azt mutatja, hogy fontos voltam neki, csak épp megijedt, aztán már nem tudott mit kezdeni az egésszel.
- Gonosznak és veszélyesnek kéne látom mindent és mindenkit? A... megbocsátás fontos dolog. - főleg ha sokáig csak ő volt neked, akkor nem fogod hosszan büntetni. Én nem ilyen vagyok, nem is lennék képes rá, hogy ártsak neki, akár csak kicsit is. Nem vagyok bosszúálló típus, ha tudom, hogy amúgy is kibékülök valakivel, akkor miért húzzam el hosszan? Csak, hogy neki rossz legyen és visszavágjak? Szerintem, aki így tesz, annak a másik nem is olyan igazán fontos, vagyis nem volt az régen sem.
- Nem így van, de... nem felejtem el azt sem, amikor csak ő volt mellettem. - halkan sóhajtok egy aprót. Nem ismeri az életem minden apró szegletét. Túl sokszor voltam egyedül, túl sokszor éreztem magam egy felesleges koloncnak a világban, akire még a saját szülei sem tartottak igényt. Harry mellett ez más volt, vele valakinek éreztem magam végre és igen ezt nem fogom elfelejteni neki. Attól még ugyanúgy nem tökéletes, de nekem sokat jelent. Egy hiba nem ír felül mindent. Lehet, hogy nála igen, de én akkor is más vagyok, nekem egy barát ennél fontosabb, legyen az ő, vagy Merci, vagy Harry... akárki. Végül lassítunk, és engedem neki, hogy segítsen leszállni. Egyedül nem menne, és nem akarok a lovon maradni biztonság nélkül. Azt hiszem elég rendesen tönkre vágtam ezt a lovaglást, de... nem tehettem mást, kikívánkozott. Nagyot nyelek, amikor visszatér, miután kikötötte a lovat és visszafogom magam, nehogy ösztönösen lépjek kicsit hátrébb.
- De ő fontos nekem, a barátnőm és igenis... bántottad és megfenyegetted, hogy ne mondja el nekem! - nem hiszem, hogy Merci hazudna, persze erre úgyis csak megkapnám, hogy túlságosan naiv vagyok, mert bízom benne, de én érzem, hogy ő rendes. A szíve mélyén az. Lehet, hogy nem mindig, hogy volt más is régen, de ma már nem olyan. Rám figyel és tudom, hogy nem bántana meg, hogy nem hazudna nekem. Újra nagyot nyelek, amikor megfogja az állam. Persze, hogy másfelé akarok nézni, de végül nincs esélyem elfordítani a fejem, kénytelen vagyok állni a pillantását.
- Nincs... én nem félek tőled, de amiket Merci mondott... - képtelen lennék visszaadni a szavait, azt hogy Ethan biztosan az olyan kislányos, gyámoltalan lányokra gerjed, mint én, meg az olyan vagányakra is, mint Merci. Nem tudnám elismételni azt a pár mondatot, hiszen így is elég mély nyomot hagyott bennem. Tudom, hogy Ethan milyen, kicsit talán erőszakos, mármint nem szó szerint értve, csak... egész más, mint én. A kérdésére csak gyorsan megrázom a fejem. Elég hirtelen és a tekintetemből látszik, hogy talán kissé ijedten is, hogy látszódjon ez nem teljesen hiteles ez most, de mégis mi mást mondhatnék?
- Engem nem... nem zavar, csak Merci... ő... Nem akarom, hogy bántsd. Sokkal érzékenyebb, mint ahogy gondolnád. - nem árulhatom el, nem szabad. Nem mondhatom ki, hogy... szerelme belé, hiszen tudom, akkor is tudnám, ha nem mondta volna ki akár csak burkoltan is. De nem az én dolgom, hogy lebuktassam, csak nem szeretném, hogy bántsa őt, hiszen olyan rossz volt nézni, hogy sír.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Szomb. 24 Május - 12:12

Ehhez az egészhez véleményem szerint nincs köze másnak, én az alapján ítélek, amiket Quinn mesélt nekem eddig és mivel tudom, hogy Harry nagyon is megbántotta őt, még szép, hogy nem örülök az X-birtokon a srác jelenlétének. Aki képes volt ilyesmire, az megismételheti tettét. Én egy szemét alak tudok lenni, de nem bántottam meg így a lányt, sőt, véleményem szerint sehogy, de hát ki tudja, néha az emberek olyan dolgokon is megbántódnak, amit a másik nem ért.
- Ha ez vele történt volna és nem te veled, akkor te mellette maradtál volna és próbáltál volna segíteni neki, nem pedig elmenekülsz. Én ilyen lánynak ismerlek. – lehet persze, hogy nem így tett volna, ez már nem derül ki, de neki túl szép a lelke ahhoz, hogy csúnyán magára hagyjon valakit, akinek szüksége van rá. Szóval hiába akarja védeni, az én szememben ettől még nem lesz pozitívabb az a fiú. A ló vágtázásba kezd utasításomra, ami a lánynak bár nem tetszik, eleinte nem törődöm vele, csak tovább folytatom a beszélgetést, kicsikét se jobb hangulatban. Bizonyára most fél, meg is értem, de bízhatna bennem jelen helyzetben is, hogy nem lesz baj…
- Amikor rád gondolt… milyen romantikus. – forgatom meg szemeimet, de ezt persze a másik nem láthatja. Nem is kell, a hangomból is csöpög a gúny. Sose bírtam az ilyen nyálas dolgokat, na meg, ezt akár Harry is mondhatta, hogy Quinn ezt higgye. Mindegy is, talán nem kéne beleártanom magam a kettejük dolgába, mégis képtelen vagyok befogni.
- Aha… akkor ringasd magad továbbra is álomvilágba, mint egy kislány. Egyszer majd ráébredsz, hogy a világ nem olyan, amilyennek látni akarod… - végül lassítok a lóval, majd felteszek még pár kérdést, amelyek közül az egyikre tudom, hogy nem lesz képes válaszolni, össze fogom zavarni, de nem bánom. Azt tudom, hogy jóbarátok, de arról fogalmam sincs, hogy tetszik-e Quinn-nek. Lehet, hogy ő azt állítja, hogy nem szokott ilyesmin gondolkodni, de én ezt nem hiszem el. Annyira már nem gyerek, hogy ne forduljon meg mondjuk egy csók az eszében… Velem is megfordult, amikor a tónál voltunk, ebben biztos vagyok.
- Akkor most legalább lesz időd gondolkozni rajta. Végülis, nagyon úgy tűnik, mintha neki mindent szabadna és szinte tökéletes lenne. – akkor legyen csak vele, biztosan nagyon jó kis párost alkotnak majd. Nem is tudom, zavar ez az egész, de az még jobban, amikor Mercit is megemlíti a lány. Hirtelen állítom meg a lovat, mert most már kezd elegem lenni az ilyen jellegű beszélgetésből – tehát hogy a lovaglás miatt háttal van nekem -, így pattanok le róla, majd kezeimmel a kicsi lány felé nyúlok, jelezve felé, hogy lesegíteném. Ha fent akar maradni, akkor maradjon, de ha jön, akkor tényleg segítek neki a földre jutni, majd ez után egy közeli fához kötözöm ki a lovat és sétálok vissza Quinn elé, elég közel kerülve hozzá.
- Az, hogy én mit csinálok Mercivel, nem tartozik rád. Nem bántottam és nem is akartam bántani, ennyire ismerhetnél már, ellentétben vele. – kezdek is bele, majd ez után fogom meg finoman Quinn állát és ha esetleg más felé akarna elkalandozni tekintete, akkor most teszek róla, hogy biztosan az én szemeimbe nézzen.
- Mondd csak Quinn, neked van okod félni tőlem? Én adtam neked erre bármi okot is? Szóval nem látok semmi furcsát se abba, hogy aggódom érted, hogy nehogy megint fájdalmat okozzon, de ha ez neked fura, akkor nem tudok rá mit mondani. – el is engedem, majd szépen hátat fordítok neki és inkább arrébb sétálok, egy másik fa alá, nem ahhoz, amelyikhez a lovat kötöttem ki és lazán nekidöntöm hátamat, kezeimet pedig zsebeimbe süllyesztem.
- Zavar, hogy csókolóztunk? – teszem fel a kérdést most így, szemtől szemben. Egyedülálló pasi vagyok, vannak bizonyos igényeim, Mercedes pedig nagyon is szép lány, tehát miért ne tettem volna? Nem dugtam meg – még -, és ha megtettem volna, akkor se lenne oka Quinn-nek számon kérni. Barátok vagyunk, úgy tudom, hogy ennyi és nem több. Ő se tesz róla, hogy ez változzon, tudja, hogy ahhoz kicsit neki is alakulnia kellene, kéne némi magabiztosság, határozottság, vagy pedig csak türelem, de nem várhatja el tőlem, hogy én addig senkihez se fogok hozzányúlni, ez röhejes lenne.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Szomb. 24 Május - 7:33

Ethan & Quinn

Úgy érzem, ha a barátom, akkor igenis el kell ezt mesélnem neki, mert számomra fontos, akkor is, ha esetleg nem érti meg, bár szeretném, hogy így legyen. Nekem Harry igenis fontos, akkor is, ha hibát követett el, de az már az első pillanatban látszik, hogy Ethan eléggé felkapja ezen a vizet, pedig én... igazán nem szerettem volna ilyen reakciót kiváltani belőle. Csak egy halk megjegyzés volt és reméltem, hogy meg fogja érteni, és nem lesz morcos miatt, de úgy fest, hogy tévedtem. Talán... valahol mélyen kíváncsi is voltam arra, hogy hogyan reagál, főleg azok után, amiket Merci mondott róla.
- De... de... Igen, nehéz volt neki, hogy róla is kiderült, de én is így voltam ezzel, én is kiborultam miatta, ha a helyében vagyok, ha vele történik ez és nem fordítva... - végül csak sóhajtok egyet. Nem tudhatok, hogy én hogy reagáltam volna, ha Harry tűnik el és nem én. Talán ugyanúgy összezavarodom és megijedek, nem tudom. Nem jó, ha ilyesmiben tippelni próbál az ember. Azt hiszem egyszerűen csak el akarom felejteni azt, ami régen volt és így könnyebb. Ha megbocsátok neki, akkor engem sem nyomaszt ez a rossz érzés, és már én is elfogadtam, hogy mi vagyok. Fura... más, mint az átlag. Szeretném, ha értené, hogy nekem igenis így könnyebb. Ethan mégis vágtázni kezd, én pedig a végén már szinte görcsösen kapaszkodom magam előtt a nyeregbe. Túl gyors, nekem igenis túl gyors!
- De érdekeltem! Rosszul érezte magát miatta, akkor jött elő a képessége, amikor rám gondolt, majdnem beomlasztotta a házukat! - nem, nincs igaza. Nem mindenki aljas és számító, igenis én elhiszem, hogy bántotta a dolog, hogy rosszul reagált. - Én ismerem őt, nem te! Csak félt... félt utána megkeresni. - nem tudom, hogy miért kell így viselkednie, nem mindenki egyforma. Harry rendes srác, csak egyszerűen nem mert azok után a szemem elé kerülni. Végülis azt hiszem ez is érthető valahol, de akkor sem kellene ilyen véleménnyel lennie róla, egy hiba miatt. Mindenki követ el hibákat, aztán megpróbálja őket jóvá tenni.
- Nem úgy van, mintha semmi se történt volna és azóta már itt van nekem Merci és... te is, nem vagyok egyedül teljesen, de attól még ő is a barátom. Hibázott, de nélküle rémes lett volna minden a suliban, azt sem lehet csak úgy elfelejteni. - A kérdése viszont összezavar, persze hogy olyasmit látok mögé, amit nem kéne, ami butaság. Nem hiszem, hogy azért kérdezi mert ő... hiszem mit csinált Mercivel. - Én nem... nem tudom. Én nem szoktam ilyesmin gondolkodni, csak nem rég jött meg. - tényleg nem fordult meg a fejemben, hogy Harry és én, de akkor is zavar, hogy így kérdezget és az is, hogy közben ennyire mérges, mert szerintem... nincs joga hozzá, főleg azok után, amiket Merci mesélt. Szeretnék a szemébe nézni, miközben kérdezek, de előtte ülök és ez így nagyjából lehetetlen, viszont talán könnyebb is nekem.
- Merci mesélt... dolgokat, hogy te megfenyegetted, mégis Harrytől féltesz. Ez nem fura? - nem azt mondom, hogy Harry jobb ember, mint ő, de igenis más, eléggé mások és nem ítélkezhet addig, amíg nem is ismeri és nem tudja, hogy a kapcsolatunkban mennyi volt a pozitívum. Lehet, hogy volt egy negatív szakasz, de én úgy gondolom a megbocsátás fontos, Ethant sem küldöm el azért, amit a hátam mögött akart csinálni.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm Pént. 23 Május - 15:13

A lovaglás ötlete szerintem nagyon is jónak tűnik, hiszen ismét egy kis időt eltölthetünk együtt, ha már így véletlenül egymásra akadtunk és minden bizonnyal jól is fogjuk érezni magunkat. Én szeretek Quinn társaságában lenni, ahogy szerintem ő is az enyémben, így nemsokára már fel is pattanunk Tornádóra, hogy megkezdjük utunkat a rét felé, ahol majd teszünk pár kört és ki tudja, talán még a közeli, kisebb erdőségbe is bemegyünk, majd még kiderül, miként alakulnak a dolgunk, hogy mihez is lesz kedvünk. Az út eleinte kellemesen indul, még kezem is a puha pocakra kerül, de ezt a talán túlságosan is idilli pillanatot a lánynak el kell rontania. Nem is értem, hogy miért érzett késztetést arra, hogy pont most említse meg nekem Harryt. Nem érdekel, hogy mi van azzal a fiúval, egyszerűen az egész lénye hidegen hagy azok után, amit tudok róla, így kissé agresszívan is kérdezek rá arra, hogy mégis mi a jó fészkes fenét keres ő itt. Visszamehetne oda, ahonnan jött, ez az én véleményem a dologról, ami bizonyára ellentétes a másikkal, mivel Quinn szerintem örül neki. Amilyen kis ártatlan, cuki kislány, mindenkinek képes megbocsátani és elfelejteni azt, hogy miatta mennyit sírt már.
- Akkor bizonyára ez nagyon mélyen érintette… Ha Téged annak idején szörnyszülöttnek gondolt, úgy menekült el előled, akkor most elég szarul eshet neki, hogy ő is hasonló. – direkt emlékeztetem arra, hogy miként állt hozzá Harry, ne felejtse el, nem léphet csak úgy túl a dolgon. Ideges vagyok, elég hamar sikerült elérnem ezt a szintet, így eleresztem a lányt és inkább vágtázni kezdek, az majd némileg lenyugtat. Hátsóm is emelkedik a lóéval együtt, amikor kell, de amikor megérzem a kicsiny kezet combomon, ösztönösen pillantok oda egy rövid időre. Értem a jelzést, mert ez az akar lenni, de mégse foglalkozom vele, egyszerűen nem akarok, most nekem szükségem van erre, rá pedig vigyázok, ezt tudja jól, nem fog leesni, esélytelen.
- Nem tehetett róla? Ezt kinek akarod beadni? Nekem vagy magadnak? – kérdezek rá először erre, majd ez után röhögök fel, picit se kellemesen azon, amit hallok. Ennyire naív nem lehet… - Még szép, hogy rosszul érezte magát, azok után, miután ő is olyanná vált, mint mi. De előtte nem érdekelte… nem érdekelted. – de ha neki ez kell, egy ilyen barát, hát legyen. Most már csak magamban morgok, nem mondva ki tovább gondolataimat, és csak a lány szavai térítenek észhez. Igen, tényleg túl gyors, a ló pedig fáradt, így gond is lehet, tehát kelletlenül ugyan, de lassítok a tempón annyira, hogy most már Quinn-nek se legyen ez kellemetlen, miközben érezhető a feszültségem, ez szinte harapható a levegőben.
- És akkor most mi lesz? Ti lesztek a legjobb barátok, mint régen, mintha semmi se történt volna? – kezdek bele, majd ez után teszek fel még egy kérdést, ami még érdekelne. – Vagy esetleg több is lesz annál? – tudom, hogy régen nagyon jóban voltak, tehát Quinn ismeri, nem idegen, nem kell tőle tartania, ahogy kiérzem szavaiból, bízik is benne. Bizonyára ő a tökéletes férfi a számára, ezt pedig tudni akarom, hogy tényleg így gondolja-e vagy csak az én gondolataimban van ez így jelen. Nem tartozik nekem magyarázattal, de ha már barátok vagyunk, akkor bármiről beszélgethetünk. Nem vagyok egyébként féltékeny, de nem akarom, hogy egy ilyen kis rohadék a közelében legyen, mert aki egyszer már így megsebezte, máskor is megteheti, ő pedig az én kicsi Quinn-em. Ha tehát nem vigyáz rá, széttöröm minden csontját, ebben biztos lehet, nem fogok finomkodni.

Tárgy: Re: The Pavillion Farm

» Beyaert Farm