Tokyo, Japán

Elgondolásával ellentétben nem becsülöm alá e két gyermeket. Vagy ha mégis, nem jobban, mint a többi embert. Ezt jelzendő, ahogyan megkapom beleegyező válaszát, úriemberhez illőn kezet nyújtok. Abban már egyáltalán nem vagyok biztos, hogy ekképpen szocializálódott új alkalmazottam, ám részemről a gesztust megtettem. Egyértelműnek tűnik, hogy kettejük közül ő az irányító fél, így nem is volt kérdéses, kivel kell megegyeznem.
- Örülök, hogy meg tudtunk egyezni. A szállást pedig, ahogy ígértem, biztosítom. Sofőröm odakint várja Önöket, és akár máris elfuvarozza mindkettejüket a kastélyba.
Kezemmel kurtán intek a garázsajtó felé, amerre a gépjármű parkol. Elköszönésképpen biccentek, majd a raktár elülső ajtaja felé távozok. Elmémben újabb szövevényes elgondolások, tervek magvai csíráznak lassanként akarattá, hogy ismételten mozgásba és rendszerbe hozzá cselekedeteimet.
Jelen elgondolásom szerint hamarosan meg is lesz első megbízatása újdonsült alkalmazottaimnak, akik igen különleges készségeik lévén egészen könnyedén képesek lehetnek mind felderítésre, mind rejtett üzenetek hordozására. Arcomon mosolyom magamsra kúszik, kezeim pedig zsebembe.

/Köszönöm a játékot!Üzenetben egyeztetünk a továbbiakról./

Tudom, hogy tudja, hogy tudok a képességéről, ennyire nem vagyok hülye, de azt is tudom, hogy felnőttből van. A felnőttek, még ha okosak is, képesek a gyerekeket alábecsülni. Valószínű, hogy Nikola is alábecsül, pedig nem kéne, de nem baj, szeretem, ha az emberek alábecsülnek, mert akkor nem vesznek annyira komolyan, ami pedig már jó párszor megmentette az életemet.
- A helyi törvények nem zavarnak, csináltam már olyat más testével, amit nem szabadott volna, de amíg nem az én ujjlenyomataim vannak a helyszínen, addig úgysem találnak meg. Mondhatjuk, hogy képes vagyok elkövetni a tökéletes bűntényt, ahol a nyomok sosem fognak rám utalni. Nem is gondoltam, hogy pontos leírással szolgáljon, csak arra vagyok kíváncsi, hogy miféle munkákra számíthatok.
Mondom el a véleményemet, miközben Andrew csak tolja magába a szendvicseket.
- Te meg ne egyél annyit, mert meg fog fájdulni a hasad.
Ripakodok rá a testvéremre, bár ez igazából nem az evésnek szólt, csak a bizonytalanságomat akarom leplezni.
- Rendben, megegyeztünk. Amennyiben végeztünk szeretnénk egy kicsit pihenni.
Remélem van valami hely, ahova ledölhetünk egy picit, mert a kloroformtól egy kicsit szédülök és hát a fekvés sem volt kellemes megkötözve.

//BUÉK! Egyelőre akkor lezártnak tekintem a dolgot, ha kellek, mert feladat van, akkor nyugodtan írj.//

Tekintve, hogy van fogalma képességeimről, hihetném, taktikusabban cselekszik. Ennek ellenére reakciói sokkalta gyermetegebbek, mint lehetnének ezen információk birtokában. Valahogy egyszerűbb fivére még mindig inkább tűnik érettnek. Nem számít.
- Bárhol, bárkit, bármit. Változó feladatokra számíthatnak. Jóstehetséggel nem rendelkezem, így nem áll módomban egy nevekkel és körülményekkel előre ellátott munkaszerződést kiállítani önöknek. Bár ez tán előnyösebb is így, hiszen a feladatok sokszor másképp szólnak, mint esetlegesen az aktuális helyi törvények.
Értékelésem szerint amit kellett, elmondtam. Bárhol, bármire használható munkaerőre van szükségem. Ehhez nyilvánvalóan szükség lesz részükről annyi intelligenciára, hogy ezt ennyiből megértsék. Nem voltak kifejezetten ellenségesek, amennyiben nem vállalják, akkor is túlélhetik ezt a találkozást. Nincs különösebben fenyegető információ a birtokukban, ami számomra kényelmetlen lenne.

Pontosan tudom, hogy látja a gondolataimat,de azt is tudom, hogy rengeteg olyan gondolat van, amit csak egymással osztunk meg, vagyis azt sem teljesen akarattal, leginkább az ikertelepátiára gondolok. Egyikünk sem egyszerű, csak Andrew a lazább, így tűnhet annak. A kérdésemre nem kapok választ viszont valami megerősítést kapok, hogy nem egy alkalomról lenne szó, hanem folyamatos munka. Nem nagyon érdekel, hogy olvas a gondolataimban jelenleg úgy sem gondolok sok mindenre, majd hirtelen elkezdem pörgetni a gondolatokat, néha el- elszáll egy- egy gondolat a munkáról, miközben Andrew eszik és hát én is iszom a vizemet.
- A kérdésemre továbbra sem kaptam választ, bár így egy kicsit jobban tetszik a dolog.
Mondom, de még nem válaszolok, amíg ténylegesen nem válaszol arra, amit akarok.
- Mit? Kit Hova? Mennyiért? Általánosságban érdekel ez a dolog, attól függően, hogy kémkedni vagy szállítani kell dolgokat.
Kötöm tovább az ebet a karóhoz.

Kellemes mosolyt csal arcomra, ahogy védekezni próbál a lopás vádja ellen. Gyermek még mindkettő, ez nyilvánvaló. Bár egyikük határozottan több haladást mutat határozottság terén, mint az egyszerűbbnek mondható testvér. Ez okból azonban legfeljebb befolyásolhatóbbak, ám semmiképpen nem becsülendő le ravaszságuk és ötletességük. Hiszen eddig is túléltek a nagyvilágban, amit korunk emberi propagandái félelmetes vadonként állítanak be az ifjak számára. Ők ezzel tökéletesen tisztában vannak, otthonuk ez a vadon. Tán ezért is érzik úgy, hasznukra lehet, ha végre otthonra lelnek. Bármennyire is bizalmatlanul álljanak bárkihez, aki kettejükön kívül létezhet, és megközelítené őket bármely okból kifolyólag.
Mikor jelzik, érdeklődnek a munka iránt, biccentek csupán. Különös gondolataik támadnak, melyekre úgy sejtem, érdemes odafigyelnem. Bár igen meglepő számomra, hogy ily merészen töprengenek, mialatt elvben tisztában vannak az x génnek nevezett különös csoda által rám ruházott képességeimmel. Ahogyan az is különös, miért is hiszik, hogy gond nélkül regenerálhatják esetleges támadásaimat. Nyilván képesek helyrehozni a bennük esett kárt, már amennyiben még rendelkeznek működőképes testtel. Érdekes gondolatfonalak ezek, melyeknek nyilvánvalóan nem mindegyikét követték végig Ariadne ösvényén.
- Nem egy munkára szándékozom alkalmazni önöket, sokkal inkább állandó munkaerő gyanánt. Így is megfelelhet az ajánlatom a fiatalurak számára?
Természetesen kétségem sem fért ahhoz, hogy tán visszautasítanak. Legfeljebb abban nem voltam biztos, hogy ilyen rövid idő alatt megegyezésre juthatunk. Hiszen más kor, más világ. Ám ezek szerint a pallérozott elme módszerei korfüggetlenek és univerzálisak.

Nem tudom, hogy a méreg milyen hatással lenne rám, nem próbáltam, vagyis igen, de csak közvetve. Lehet, hogy egy sejt méreg megölne, de nem biztos, hogy más is végzetes lenne. Mindegy, nem teszteljük a dolgot és úgy tűnik, hogy az illető sem akarja ezt. Éhes amúgy sem vagyok, Andrew meg folyton, úgyhogy ő egyen csak, nekem a víz elég. Talán ő örökölte a gyomrot, én az észt, bár ő sem hülye, de a csapatban én vagyok az ész, ő az erő, már amennyire egy 9 éves lehet erős. A mérges megjegyzést figyelmen kívül hagyom, bár valóban igaza van, viszont a munka érdekel.
- Tolvaj ugyan nem vagyok. - Mondom a hazugságot, hiszen loptam már, bár csak azért loptam, mert ennem kellett. - De a munka érdekel.
A családom Andrewból áll, nem terveztem bővíteni és a játékok sem érdekelnek, de lakásra és pénzre szükségem van, végre lenne egy olyan hely, ahova visszatérhetek és ahol nyugalmat lelnék, egy biztos pont lenne. Andrewt meggyőzte az ajánlat, hiszen így annyit ehetne és ihatna, amennyit akar, bár elhízni úgysem fog a képesség miatt. A férfi mutációja nem veszélyes, vagyis ránk nem, ha esetleg mégis módosítaná a génjeinket a saját adottságunk úgyis visszaállítaná, így ránk teljesen hatástalan, vagyis van hatása, de az eredmény olyan, mintha meg sem történt volna. Sokáig gondolkodom a felajánlott lehetőségen, Andrew ugyan kérdés nélkül elfogadta a dolgot, de én vagyok a szószólója a csapatnak, így ő csak vétó joggal rendelkezik, de a végső döntést együtt hozzuk és én beszélek. Tudom, hogy nincs értelme belemenni ebbe a vitába, hiszen mind a ketten akarjuk legalább minimálisan, viszont én bennem van egy nagy kérdőjel, amit el is akarok oszlatni.
- Ha megmondja, hogy pontosan miről is van szó, akkor válaszolok. Ki, mi után kellene kémkedni, felderíteni esetleg mit kellene szállítani és hova?
Ezek a kérdései, bár a válaszom már meg van az övé nélkül is.

Csendesen hallgatom kérdéseiket és alkalomadtán gúnyos megjegyzéseiket. Nem kívánok beleszólni, hiszen elsőként magukban kell lerendezniük, miként is értékelik jelen helyzetüket. Nem feltétlenül pozitívan, ennyit már sejtek.
Már-már nevetésbe fordul mosolyom, mikor látom a két gyermek gyanakvásának és éhségének különös, belső csatáját. Megvárom, míg egyikük kibontja azt a bizonyos dobozt - benne csupa csomagolt élelmiszerrel, szendvics, keksz, és hasonló, hűtést nem igénylő ételekkel -, majd apró megjegyzést fűzök az ifjú Leo nem kissé gyanakvó és ehhez mérten visszhangos gondolatához.
- Bizonyára sejthetik, amennyiben meg kívánnám mérgezni önöket, már réges-régen megtettem volna.
Hagyom, hogy falatozzanak, s szomjukat oltsák. Nem árthat, ha teljes egészében rám tudják fordítani figyelmüket, és nem kell folyton korgó gyomrukkal viaskodniuk közben. Valószínűnek tartom, hogy gyorsan magukba tömnek valamit, majd tárt karokkal fogadják az esetleges hasfájást. Ez persze koránt sem probléma, hiszen addig is nyugton lesznek valamelyest.
- Munkát ajánlok maguknak. Szükségem van a különleges adottságaikra, mint felderítő, kém, tolvaj, adott esetben pedig futár. Cserébe kapnak szállást, kedvenc ételeiket, gyerekszobát kedvenc játékaikkal, némi zsebpénzt, és ha úgy kívánják, még tegezhetem is magukat. Mondhatni családot szerezhetnek eképpen, már ha elfogadják ajánlatomat. Nem szükséges kapkodniuk, nyugodtan gondolják át! Itt leszek a közelben.
Azzal teszek néhány lépést, és messzebb sétálok tőlük. Bár úgy hiszem, aligha képesek olyan halkan beszélni, hogy ilyen távolságból ne halljam. Kiáltással felérő intenzitású gondolataikról már nem is szólván. Mindez azonban nem számít. Ezen távolságot leginkább megnyugtatásukra hoztam létre közöttünk.

Elrabolóm, bár nem tudom minek, hiszen pénzt senki nem fog fizetni egy lelenc gyerekért. Kinek is kellenénk? Egyetlen értékünk a képességünk, bár nem áll tőlem a vele való visszaélés, és ha csak arra kellek, akkor szívesen vállalok bármilyen feladatot, ami illik a képességemhez. Az ismeretlen lassan elhalkul, majd felénk jön, egészen az ugráshatáromig, ha most ugranék, akkor akár fel is dönthetném, bár nincs ilyen tervem.
- Nagyjából, köszönjük a szíves vendéglátást.
Mondom nyugodtan, a tőlem telhető legnagyobb gúnnyal, de ekkor Andrew is megszólal a hozzá illő erőszakossággal.
- Mit akar tőlünk? Pénzt? Nincs semmink, amivel szolgálhatnánk.
Igaza van bizonyos szempontból valóban nem tudunk szolgálni, de ha valaki annyira romlott, mint mi a tesómmal, akkor mi igen csak értékes dolgokat tehetünk az illetőnek. A fogva tartónk nem viszi túlzásba, nyugalma szinte már engem is zavar, de visszafogom magam, ahogy Andrew is, mégis csak tud néha okosan is viselkedni, de rövid úton be is bizonyítja az ellenkezőjét.
- Én éhes vagyok!
Kijelentéssel veti rá magát a dobozra, hogy csillapítsa az étvágyát a dobozból.
- Dobj egy üveg vizet tesó!
Szólok, ugan éhes vagyok, de a legnagyobb biztonságot talán a bontatlan csomaoglású víz nyújtja, hiszen ki tudja, hogy mit tett az ételbe ez az ember.

Rövid eszmecserét folytatok felhajtómmal, melynek során a szükséges lényegi információk birtokába jutok aktuális kiszemeltjeim kapcsán. Balom zsebemben pihen, jobb kezem ujjai pedig államat dörzsölgetik, miközben érdeklődve hallgatom a fejleményeket. Ezek után kurta biccentéssel útjára engedem a férfit, és néhány kósza pillanatnyi kivárás után a két emberpalánta felé fordulok. Újabb hatásszünet, majd lassú léptekkel egy ugrásnyi távolságra közelítem meg őket. Arcomon letörölhetetlen mosoly, szemeim kíváncsian fürkészik az ifjakat.
- Üdvözlöm önöket ezen a csodás napon! Jobban érzik magukat?
Két apró kétlábú, akik kissé ijedten pislognak ki a nagyvilágra. Illetve a nagyvilág egy kissé hűvös, kissé dohos szeletére, melyet ez a raktár jelent most számunkra. Pontosabban számukra. A mi világunk egészen más, mint az övék. Ez csupán hálónk közepe, hol éppenséggel prédánk jövőjéről döntünk ezen pillanatban. Elfogyasztásra kerül avagy sem. Az egyik dobozra mutatok, miután újból végigmértem őket.
- Találnak némi élelmet és vizet abban a tárolóban, amennyiben szervezetük hiányt szenvedne ezekből.
Egy oszlop mellett éppen széknyi magasságú láda található. Mellé lépek, hogy aztán kényelmesen helyet foglalhassak rajta. Nincs ezen cselekedetem mögött semmiféle arisztokratikus indíttatás, netán kósza szeszély. Ezúttal tökéletesen praktikus megfontolásból történik: energiamegtakarítás céljából.

//Nikolának - Követ//

Utolsó emlékem, hogy valami félájult, szinte haldokló drogos testében vagyok valami buliba, testvéremet pár napja nem láttam, néha eltűnik, de eddig nem volt gondja, mindig megtaláltuk egymást, mert ilyen esetekre volt egy megbeszélt rejtekhelyünk abban a városban, ahol éppen vagyunk, ugyanis mielőtt nekivágunk a városnak, mindig ezzel kezdjük, és a fiatal testében egy szép csajjal táncolok, aki aztán fáradságra és levegőhiányra, az utóbbi valóban igaz volt, mert rengeteg ember volt, ajtó is csak kettő, persze a vészkijáratokon kívül, egy a főbejárat és egy, ami az épület mögé vezetett, ahol cigiznek, pipáznak, ha érted mire gondolok, meg egyéb csúnya dolgokat művelnek, ami talán nem éppen egy 9 éves gyereknek való látvány, de már azt is megszoktam, sőt még egyszer részem is volt benne, vagyis a testnek, amit éppen átvettem. Na szóval kimentünk levegőzni, amikor hirtelen furcsa érzésem támadt, mint amikor az embert vákuumon rántják át, persze ezt nehéz elmagyarázni, mert nem valószínű, hogy bárki átélt volna ilyet, majd egy nagy darab férfi kezében rúg- kapálok, majd az valami kendőt nyom a szám elé, amitől lassan bekábulok, bár előtte még meglátom a kirántás okát, maga a férfi, akinek ilyen a képessége. Következő emlékem, hogy egy hajón ébredek megkötözve egy ágyon, éppen annyit tudok mozogni, hogy az alvásban ne zavarjon, de az ágyról már leszállni nem tudnék, oldalra fordulva megpillantom testvérem a mellettem lévő ágyon, aki még láthatóan kábult, de ő is ki van kötve, ahogy én. Ekkor valaki ismét jön és a szám elé nyomja a kendőt, amitől ismét bekábulok, majd egy raktárban ébredek, ahol már nem vagyok kikötözve, de Andrewn kívül egy férfi, egy fura alak, akinek kinézeténél csak képessége érdekesebb, bár az arcából nem látok semmit. (Ez lennél te Nikola) ÍNem tudom, hogy mit akar, így csak reménykedem abban, hogy semmi rosszat, bár mint törvényen kívüli mutáns akár még ilyesfajta szolgáltatásokat is tennék, ha nem bánt, bár a testem regenerálódik, de a fájdalmat még érzem.

//Szegény kari elég durván elbántam vele, de nem jutott eszembe más >_< Remélem nem baj, hogy beleírtalak//