Milan Mars

"Abrakadabra"

Userinfó: Sarah Hannon

Név: Milan Mars
Mutáns név: Trükk
Születési dátum: 1966. január 2. Edmonton, Kanada
Besorolás: Független
Képességek:

Elsődleges képesség: Valóságmanipuláció
Osztályozás: Omega
Aktiválódás: 10 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Milan a tárgyakat képes megváltoztatni, jelenleg leginkább feljavítani. Bármikor csinál ócska, lukas bádogbögréből például aranyozott szélű, díszes porceláncsészét, egy szakadt ruhából szmokingot, egy darab letört ágból fémrudat, vagy kardot. Ezek a tárgyak viszont csak addig maradnak átváltoztatott alakjukban, amíg Milan hozzájuk ér. Ezenkívül egy darab ágból, vagy ruhából nem képes például autót, vagy úgy mondd az eredeti tárgy rendeltetésétől túlságosan eltérő tárgyat csinálni. Mindemellett ismernie kell a létrehozott tárgyat legalább annyira, hogy el tudja képzelni. Minél jobban ismeri őket annál jobb.
A nagyobb tárgyak átalakítása jelenleg még fárasztja (például ha egy ladából akarna csilli-villi autót csinálni, akkor nem tudná órákig fenntartani). Élődolgokra közvetlen nem ha a képessége, tehát, egy őzikéből nem tud oroszlánt csinálni...
Képesség távlatai: Bár a képességében már egészen rutinos még van hova fejlődnie. Jelenleg nem tud róla, de ahogy feltud javítani tárgyakat, úgy el is tudja rontani őket.De ez személyiségénél fogva, sokkal jobban fárasztja őt, mintha feljavít valamit
A nagyobb tárgyakat is később tovább tudja fenn tartani majd fáradás nélkül, vagy kevesebb fáradsággal. Átváltoztathat majd úgy tárgyakat is, hogy azok egy ideig megtartsák a felvett alakot, percekig, órákig, napokig, hetekig... de végül minden tárgy előbb utóbb visszatér az eredeti formájába. Azoknak a tárgyaknak az átalakítása szintén fárasztja őt, amelyek megtartják az alakjukat az után is, hogy elengedte őket. Ebből a szempontból is fejlődhet.

Jellem: Alapvetően kedves, jó kedélyű személyiség. Szereti ha körülötte másoknak is jó kedve van. Annak ellenére, hogy foglalkozott olyan dolgokkal, mint például a bűvészkedés, amihez koncentráció szükséges, megeshet, hogy a mindennapi életben csetlik botlik, de ezt már megszokta. Az ilyen bakijait könnyedén veszi, hiszen ezek nem kijavíthatatlan hibák. Viszont ha valamit a fejébe vesz, ha valamivel elfoglalja magát, vagy valami fontos számára, akkor igen is képes koncentrálni. Szeret ismerkedni, és barátokat szerezni, de természetesen, van akit jobban a szívébe zár másoknál, és azokért sok mindenre képes.

Külső: Milan, nem tipikusan az az izompacsirta alkat, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne valamennyire ereje, tekintve hogy napjait sokszor fizikai munkával tölti. Általában nem az a karót nyelt fajta, aki még a kólát is kihúzott háttal, kimérten issza.
A haja alapvetően barna, de előfordul benne néha egy-két átfestett tincs, és megesik, hogy itt-ott félhosszúra hagyja, emiatt nem is veszik mindig igazán komolyan. A barna hajhoz, barna szemek, és kedves, borotvált arc társul. Ha Milanon többnapos borosta látható, akkor feltételezhető, hogy valami nem jó történhetett.

Előtörténet: Nos lássuk, hol is kezdjem, kell két kiló kenyér, meg egy liter tej...
Jaaa... hogy nem arról van szó. Bocsánat kicsit elkalandoztam.
Szóval igen, Kanadában születtem, Edmontonban, úgyhogy igazi nagyvárosi legény vagyok. Legalábbis azt hittem, amíg Luis bácsikámhoz el nem látogattam New Yorkba.
Mondtam már hogy Luis bácsikám egy varázsló? Na nem úgy, hanem igaziból. Bár ő más dolgokra képes mint én, de azt hiszem szerencsém volt, hogy ő vette észre, hogy mit tudok. Bár ami azt illeti még én magam is meglepődtem a dolgon. Azt hiszem a tizedik szülinapomon történt, bár úgy érzem mintha ez a képességem mindig is velem lett volna. Szóval az úgy volt, hogy anyuméktól egy játékautót kaptam születésnapomra. Egy rózsaszín Cadillacet. Ami valljuk be gyerekként eléggé szíven ütött. Egyrészt, ki lehet olyan elvetemült, hogy rózsaszínben gyártson autókat? Ezt mellesleg azóta sem értem. Másrészt én egy tűzpiros Ferrarit akartam.
A torta és az ünneplés után elvonultam szépen az rózsaszín autókámmal, és mint minden jó gyerek bosszúból össze akartam törni. De valahogy nem jutottam el odáig. Mégis csak anyuéktól kaptam, és ha megtudják kikapok. Úgyhogy leültem, a hátamat a ház falának döntve. És azt latolgattam, hogy jobb-e annál, hogy Luis bácsikámtól ruhákat kaptam szülinapomra vagy sem. De nem tudtam döntésre jutni, hiszen ruhákat mindig kap az ember, ez az autó meg mégis csak rózsaszín. Végül elkalandoztam, és inkább elképzeltem, hogy az én általam megálmodott, csoda Ferrarival játszom.
Végül Luis bácsikám jött megkeresni, na nem azért mintha annyira el lettem volna veszve. Luis bácsi amúgy akkor is jó fej volt. Nem olyan mint a többi felnőtt. Nem tartott nagy beszédeket, nem szidott, és nem akarta egy gyerekre a világ felelősségét rátukmálni. Azért jött hogy meglátogasson minket, és engem, úgyhogy úgy döntött beszáll a játékba velem. A téma viszont hamar az autókra terelődött, vagyis az én autómra. És hogy nem is tudta, hogy már van egy piros Ferrarim. Én pedig mondtam neki, hogy nincs, sajnos. Amikor oda adtam neki, hogy megnézhesse, és az autó visszaváltozott eredeti rózsaszín, undorító formájába, valahogy akkor esett le nekem is. És mind a ketten elég rendesen meglepődtünk.
Onnantól Luis bácsikám ha tehette kicsit többet látogatott minket, és igyekezett engem tanítani. De ahogy még akkor a szülinapomon megbeszéltük, ez a mi kis titkunk maradt. Sőt ami azt illeti, ő leginkább arra tanított meg, hogyan irányítsam annyira, hogy titokban tudjam tartani, a többire már nekem kellett rájönnöm.
Luis bácsikám mesélt azonkívül még az ő nagyapjáról, a dédapámról. Azt mondta, hogy ő egészen menő bűvész volt, de akkoriban még nehezebb volt hírnevet szerezni, talán azért nem emlegették őt a történelem könyvek. Úgyhogy végül, úgy mondd az ő tiszteletére bűvészkedéssel is kezdtem foglalkozni, de inkább olyan hobbi, és kiegészítő szinten. Ami azt illeti, nem arról van szó, hogy ne ment volna jól. Jó persze azt is mondhatná bárki, ha egyáltalán tudna róla valaki is, hogy az én varázserőmmel könnyű dolgom van. De ami azt illeti, az ilyesmihez, főleg fellépésnél, sosem használtam a képességemet, hiszen így volt érdekes minden. Egészen addig amíg az egyik előadáson mégis sikerült használnom a képességem. Nem arról van szó, mintha annyira feltűnő lett volna. A többi között egy újabb trükk volt csak, és a közönség imádta. Nekem azóta viszont egy kicsit elment az egésztől a kedvem, így a bűvészkedés ismét visszaszorult a hobbi szintre. És annál is szívesebben dolgozom a kertészetben, ahol eddig is.