11-es szoba

Tárgy: Re: 11-es szoba Szomb. 1 Nov. - 18:06

Apple & Morgan

- Attól félek, amit az iskolán kívül teszek, veszélyes lehet a diákjaimra is. – Vallom meg az őszintét. Erről csak Amyvel beszéltem eddig, no meg Charles-szal, egyikük sem az a tipikus baráti kategória, akiket be lehetett volna ilyen szinte vonni az életembe. Meghallgattak, megvolt a véleményük, de az ember párja, vagy főnöke nem biztos, hogy pont objektív tud lenni a kérdésben. Egyik ezért, másik azért részrehajló. Míg egy külsős érdeklődő... – A képességemet New Yorkban kamatoztatom, és nem akartam, hogy valaki más lássa a kárát. – Közelebb hajol, és felnevetve belekérdez a kapcsolatomban, amivel ugyan meglep, ám én is figyelemmel kísértem a Liam-hez fűződő testvéri érzelmeit, vagy mit, így logikus, hogy ha csupán bólintva válaszolok, és nem kérem ki magamnak.
- Tulajdonképpen nagyon kedves, aranyos lány, igen. – Nem viszonzom a nevetést, csupán mosolygok, ezzel jelzem, hogy a külső számomra igen másodlagos volt a kérdésben. Valóban van Amynek egy senkiéhez nem fogható kék szeme, és azok a fekete szárnyak is elég egyediek, ám ha gesztusaival, a nagy szivével nem fogott volna meg, lehetne akármilyen szép, hidegen hagyna. Rosszul vagyok becsavarva, pasiként lukra kéne játszanom. Köszönöm, de inkább nem.
- Akkor olyan helyre érdemes vinni téged, ahol megvan az esélye, hogy bezáratod? Nem, azok az egészségügyi hivatalosok. Te írod a cikket, ami alapján az olvasók vagy odasereglenek, vagy messziről elkerülik? Jó tudni. Legyen akkor a Seasons szálloda belső éttereme. Azzal nem lőhetünk nagyon mellé. – Felelem, és bár neki csak cipellőre van szüksége, én azért még gyorsan magamra kapnék valami mást. Egy szállodalánc elég komoly ahhoz, hogy egy kritikus se vethessen rá követ, ha nem ízlene valami. Megtették előtte már sokan, s ha valami nem volt jó, már volt idejük tanulni belőle. A pár perc gyorsan elrepül, s ha szolíd tempóban indul lefelé, nagyjából közel azonos időben találkozhatunk, miközben már nyitom is fel neki az ajtót.
- Nem feltétlenül. A hagyományos tantárgyak is megvannak a rendszerben, bár arra még nem jöttem rá, hogyan oldja meg a tanári kar az életkori eltéréseket, hiszen nem osztályok vannak. Rejtély. A képességek kezelésén túl művészet, filozófia, politika, és még számtalan tudomány áll rendelkezésükre, amellyel egy új világrend alapjait tudják majd megtanulni, elsajátítani. - Félmosollyal váltok, majd azok gázt, az uticélt már tisztáztuk, a pisztos anyagiak kérdésén csak vállat rántok. – Családi örökség. A szüleim egy kisebb vagyont hagytak rám, azt még kitart egy darabig. – Komor téma, nem is akarom, hogy macerálja, sokkal inkább rá tekintek várakozóan, nem szeretek magamról beszélni.

Tárgy: Re: 11-es szoba Hétf. 27 Okt. - 14:45

Morgan & Apple

Az út nem az ajtón túl kezdődik...
Hanem éppen ott, ahol állsz. A lábad alatt. És ha nem lépsz, akkor az ajtóig sem jutsz el. Lehet, hogy kevésnek érzel egy lépést, de ha azt sem teszed meg, sosem látod meg az utat az ajtón túl. És a holnapot sem. Mert a holnap sem "majd" kezdődik, hanem most. Ma. Minden holnap a mában indul, és lehet, hogy kevésnek tűnik a mai tett, de holnap látod az eredményét. A mai "kevés" a holnap "mindene" lesz. Csak indulni kell. A mában. Az ajtó felé.
A holnap felé.

- Igen? – szalad fel meglepetten a szemöldököm. - Hogyhogy? – kérdezek vissza érdeklődéssel telten. Mindig érdekes, hogyha egy foglalkozását elhagyni kívánó személlyel akad össze az ember. Én nem sokat tudok erről a nagy mutáns közösségről, egyedül tengettem a napjaimat, nem forogva ilyen körökben, éppen ezért még jobban mozgat, hogy akkor most merre is és hány méter.
- Hű! Romantikaszagot érzek! – nevetek fel. Bizalmaskodón fordulok Morgan felé. - És csinos a kicsike?
Nekem nem fura, hogyha egy diákkal kavar, bár abból nem következik a kavarás, amit mond. Viszont nekem erről az iskoláról csak annyi fogalmam van, amennyit Liam mesélt, s ő is rögvest azzal jött, hogy Scarlettet itt szedte fel, szóval lassan kezd számomra házasságközvetítő intézménnyé válni. Minek ehhez Vegas? Elég egy iskola is.
- Kikérem magamnak és a soha meg nem születő gyermekeimnek a feltételezést! – forgatom meg a szemeimet. Rémes anya lennék szerintem ezt már Liamnek is megmondtam. Viszont amiért most születik a szemforgás, az csak vicc, semmi több. Jó a kedvem, így, hogy tudom, hogy nem vesztettem el a legjobb barátomat még azon is tudok nevetni, hogy mekkora egy barom voltam ezzel a vegasi kiruccanással kapcsolatosan.
- Ebben van valami. De vigyázz, ételkritikusként tevékenykedem! – kacsintok rá. - sajnos megvan a jó hírem az érkezők körében. Igazi vipera vagyok, ha az étteremtulajokat kérdezed.
Magyarázom, mielőtt elválnának útjaink. Lecsattogok az udvarra, nem kell átöltözzem, sosem voltam az a szobában melegítőben ülős típus. Csak egy cipőt kapok fel, s mehetünk.
- Ú, hát ez így nem vág annyira a profilomba. – vigyorodom el. Az elegáns megjelentés meglep, elismerően csettintek is nyelvemmel. Nem sarkall arra, hogy zavarba jöjjek ki-nem-öltözöttségem miatt, de lenyűgöz. Ami nagy szó, mert engem lenyűgözni igen kevés dolog szokott.
- Én szeretem a kötöttségeket, a tantervet, a tananyag leadását. Mit értesz empátia és összetartás alatt? Nem a képességeiket kezelni tanítják nekik? – érdekel a téma, még ha furának is találom. Másféle iskolarendszerhez szoktam.
- Nem-e? – szalad fel a szemöldököm a kocsit és a fillért se keres című megjegyzést összekötendő. Nekem mindegy, az én jövedelmemet sem a fizetés adja, ezen ugyan fenn nem akadok.
- Köszönöm! – fogadom el a segítő kezet, s ülök be az autóba. - És Salemen belül mi a cél?

Tárgy: Re: 11-es szoba Hétf. 13 Okt. - 14:59

Apple & Morgan

Folyamatosan dobálja nekem a labdákat, amiket nem csapok le, különösebb módon el sem kapok. Válaszolok derűsen, csevegő hangon, amikor civiliben vagyok, sokkal inkább próbálok átlagosnak tűnni, visszafogottan mosolygósan. Ha valaki a szemembe néz, úgysem tudnám elrejteni a valós énemet, a megbántott kisfiút, így nem csinálok senkiből hülyét. Amikor a maszk alatt dolgozom, úgyis kiélhetem magam. Lehetek cinikus, kemény, nincsenek következmények. A Halálangyal a valódi énem, s az, akivel Lara most beszélget pusztán egy múltbéli alternatív zsákutca. Akinek lennem kellett volna, ha nem vagyok olyan felelőtlen. Így aztán a bókját sem tudom a helyén kezelni.
- Fura, hogy ezt mondod. Pár hónapja még le akartam lépni. Nem az én világom. – Nem mondom ki azonnal, hogy végülis mi vitt rá a maradásra, ám miután vicceskedve őszinteséget várt, megtisztelem vele. – Éppenséggel pont fordítva történt. Én voltam olyan gondatlan, hogy nem tudtam lemondani az egyikükről. S most itt vagyok. Nem fogom elszakítani attól, ahova tartozik, míg ha én nem is. – Döntöm oldalra a fejem, szinte szándékosan kerültem az interakciót, a barátkozást másokkal hiszen ha használom a képességemet, hogy jót tegyek, nem lehetek olyan meggondolatlan, hogy másokat is veszélynek tegyek ki. Ha kötödök valakihez, akkor őt bánthatják miattam. Nem mondom magam szuperhősnek, még csak hősnek sem, teszem, ami a helyes, és még így sem lesz elég vezeklés, ha életem végéig csinálom. A családom néha elképzelhetetlenül hiányzik, a saját ostobaságom lett a vesztük.
- Beletuszkoltalak a szülők halmazába. – Felelem szelíd mosollyal, éppen az előbb fejtettem ki, hogy mennyire becsülöm az aggodalmát. A család mindenek előtt, s ő úgy kezelte a srácot, mintha a huga lenne. Ilyen esetben a szülőség nem arra irányul, hogy a jó édes anyja, hanem olyan valaki, aki félti, óvná a srácot. Igen messze vagyok a léleksimogatástól, ahogyan ő nevezné. Nem tudja, hogy miket tettem, volt, hogy öltem, ha már nem volt más megoldás, így nem tudom magamra venni a szexi tanárbácsi szerepét. A pimasz mosolya mindenesetre feldobja a kedvem, még ha nem is olyan széles a vigyorom, mint az elvárható lenne.
- Csakis Salem. Az itteni bár finom, nem lenne gesztusértékű, ha csak lekisérlek. Megkérhetlek, hogy várj meg az udvaron? Köszönöm. – Bólintok finom kéréssel a tekintetemben, s sarkon fordulva visszasietek a dolgozószobába. Kikészítettem magamnak egy öltönyt, nyakkendő nélkül. Kedvelem az eleganciát, most is élek vele. Pár pillanat alatt átvedlek, a márkás óra is a helyére kerül, a hajamon nem változtatok, viszonylag könnyen kezelhető, csupán végigsimítok rajta.
Elméletileg pár perc múlva már a garázsok környékén lépdelek, ott folytatom csak a feleletet, egészen jókedvűen, valahogy sikerül kihoznia belőlem az „állatot”.
- El tudom képzelni. De most hogy mondod... tanárokra mindig szükségünk van. Miután alapítványi iskola, a tantervet te állítod össze. A lényeg a szocializáció. Az összetartás, és az empátia erősítése a gyerekekben. Ha maradsz pár hétig, a vezetőség biztosan hálás lenne némi segítségért. A tanárok még fizetést is kapnak. Jómagam nem keresek vele egy centet sem. – Ezek után kissé ambivalens helyzetbe kerülhetek, amint rácsippogok a Lamborginire. A koromfekete Diablo lámpái felgyúlnak, és kattan a zár. Felnyitom számára az anyósülés ajtaját, és a kezem nyújtom, hogy megfelelően egyensúlyozva be tudjon szállni.

Tárgy: Re: 11-es szoba Vas. 12 Okt. - 18:49

Morgan & Apple

Az út nem az ajtón túl kezdődik...
Hanem éppen ott, ahol állsz. A lábad alatt. És ha nem lépsz, akkor az ajtóig sem jutsz el. Lehet, hogy kevésnek érzel egy lépést, de ha azt sem teszed meg, sosem látod meg az utat az ajtón túl. És a holnapot sem. Mert a holnap sem "majd" kezdődik, hanem most. Ma. Minden holnap a mában indul, és lehet, hogy kevésnek tűnik a mai tett, de holnap látod az eredményét. A mai "kevés" a holnap "mindene" lesz. Csak indulni kell. A mában. Az ajtó felé.
A holnap felé.

Nem, mintha meg tudnám állapítani tökéletesen másokról, hogy mennyi idősek, de úgy sejtem, hogy Morgan fiatalabb, mint én vagyok, vagy maximum annyi idős, mint én. Nem gondolnám, hogy többet élt volna már év szerint, de ha gondolnám, akkor sem hiszem, hogy másként reagálnék a dolgaira. Egyszerűen ilyen vagyok és kész, a pasikkal általában jól kijövök, gondolom vele se lesz baj.
- Wáo! – képedek el, s csettintek meglepetten a nyelvemmel.
- Te aztán jó arc vagy! Mondd csak meg őszintén, hány diáklány fut utánad ezért a léleksimogató jellemedért? A kölykök imádják a törődést, s azonnal beleesnek a szexi tanárbácsiba. Vagy X-menbe, akármibe. Érted te a lényeget, azt hiszem! – kacsintok rá. Igen, ezzel most pont azt mondtam, hogy jóképűnek találom, pontosabban szexinek. Annak. Tény. Nem szégyellem kimondani azt, ami a szívemen van, mert nem kenyerem, hogyha összeakad a lelkem és a világnézetem a szavaimmal, nyelvemmel.
- Más szülőkkel? – akadok meg először, majd nevetek fel vidáman.
- Emlékeim szerint azt mondtam, hogy a nővére vagyok és nem azt, hogy az anyja. Csórikám, szerintem kiszaladt volna a világból, ha ilyen anyja lenne, mint én! Amúgy meg nem vagyok annyira öreg. – savazom szavakkal, hadd kapjon a pimaszságomból újabb dózist. Valójában nem vagyok én mérges, ha az lennék, akkor nem mosolyognék ilyen kedvesen.
- Köszönettel elfogadom! – kelek fel az ágyról, s igazgatom meg magamon a viselt blúz ülésben keletkezett gyűrődéseit.
- Menza vagy Salem? – kérdezek rá, miközben belebújok topánomba. Még nincs olyan hideg, hogy előkavarjam a félcsizmákat. S most magas sarkakon sem kívánok illegni-billegni.
- Persze, és örömmel pucolok ablakot is, meg toalettet! – öltök nyelvet rá, tettetett sértődöttséggel, majd sokkal komolyabban hozzáteszem.
- Tanítónő vagyok.
Nem tudom, hogy számít-e ez valamit, hisz ez nem egy „rendes” iskola, de ettől még kimondtam, mert tény. Nem vagyok egy harcos alkat, a képességemet már csillogtattam, azzal szerintem nem mennének messzire. De a szakmám az más eset. Átkozottul jó vagyok benne, minden önfény nélkül mondhatom.
- Meg ételkritikus, de ez nem hiszem, hogy nagyon a hely profiljába vág.

Tárgy: Re: 11-es szoba Hétf. 29 Szept. - 17:55

Apple & Morgan

- Én is így gondoltam. – Viszonzom a mosolyát, ahogyan ellépek mellette. A szemtelensége egészen üdítő folt. Alig vagyok idősebb az itteni többségnél, a rangom miatt felnőttként kezelnek. Nincsen ezzel gond, csak éppen... Na nem mintha nagy társaságra vágynék, ilyenkor lepődik meg az ember, ha azonos értékűként kezelik.
- Rohadtul figyelmes, így mondanám. Felelősségteljes az, hogy ennyire figyelsz rá, a szíveden viseled a sorsát. Ne aggódj, majd képviselem az ellenpólust az optimizmusommal, maradj csak, aki vagy. – A hajszínét őszintén szólva nem veszem észre. Nem vagyok sem barátkozós, sem romantikus alkat, hogy észrevegyek változásokat, pláne nem nőkön. Amynek a nyomában voltam hónapokig, ott feltűnt volna, Apple esetében akit másodszor látok, esélytelen. Emlékezhetek rosszul is. Leplezetlenül nézek hát körbe, arra vagyok kiváncsi, mennyire van rendetlenség. A határozottságából nagyon azt szűrtem le, preciz nő, ez nem vitás, nagyjából jól saccoltam a habitusát. A stílusát itélve közvetlen, ahogyan vált a magázásról tegezésről, esetemben sem lepődött meg. Úgy tűnik nem veszi rossz néven az érdeklődésemet.
- Könnyebb dolgom lenne, ha tudnám. Kaptunk némi információt, ezt készséggel megosztom veled. Vedd ezt megkülönböztetésnek, más szülőkkel nehezebben bocsátkoznék ilyen fejtegetésekbe. Egy uzsonna közben? Meghívlak. – Felelem vidoran, na nem mintha fizetnünk kéne az étkezőben felszolgált finomságokért. Mondhatni benne van az árban, amit a kormánytól, és egyéb nagylelkű befektetők számlájáról kapunk. Ha nem osztja a lelkesedésemet, maradok a helyemen, és folytatni fogom.
- Mindenképpen. Ha maradnál, erősen kétlem, hogy lenne aki ezért követ vetne rád. A takarításhoz értesz? – Nem tudom, hogy honnan ez a hirtelen támadt jókedvem, főleg egy közel ismeretlennel szemben, van egy olyan érzésem, hogy annak köszönhető, hogy megkönnyebbültem a srácok visszatérése miatt.

Tárgy: Re: 11-es szoba Vas. 28 Szept. - 16:17

Morgan & Apple

Az út nem az ajtón túl kezdődik...
Hanem éppen ott, ahol állsz. A lábad alatt. És ha nem lépsz, akkor az ajtóig sem jutsz el. Lehet, hogy kevésnek érzel egy lépést, de ha azt sem teszed meg, sosem látod meg az utat az ajtón túl. És a holnapot sem. Mert a holnap sem "majd" kezdődik, hanem most. Ma. Minden holnap a mában indul, és lehet, hogy kevésnek tűnik a mai tett, de holnap látod az eredményét. A mai "kevés" a holnap "mindene" lesz. Csak indulni kell. A mában. Az ajtó felé.
A holnap felé.

- Nincs semmi dolgom, szóval nem zavarsz. Nem mellesleg nem eresztettelek volna be, ha zavarnál. – kacsintok rá. Most erre mit lehet mást válaszolni? Kedvesen mosolygok, de kissé szemtelenül. Nem akarom én őt megbántani, távol álljon tőlem. De csak úgy kicsúszott. Remélem veszi a dolog humorfaktorát.
- Igen, sikerült. Nem halott, megint kiderült, hogy rohadtul pesszimista vagyok. – vonogatom a vállamat. Hogyha Morgan képben van a női lélektan kapcsán, s emlékszik még rám legutóbbi találkozásunkról, akkor észreveheti, hogy nem kis mértékben megváltozott a hajszínem. Akkor még barna voltam, most szőke vagyok. A gyász meglehetős hülyeségekre sarkallja az embert. Itt van például ez a házasság is. De azt most inkább nem részletezem.
Nem vittem túlzásba a szoba belakását, kevés holmit hoztam el, még mindig a new yorki lakásom az otthonom, bár meg kell valljam, hogy jól érzem magam itt. Sose gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani, de egész kellemes az iskola, bár valószínűleg ebben az is közrejátszik, hogy nem vagyok se diák, se X, se tanár, így nincsenek kötelességeim. Csúnya szóval élve ingyen élek a rendszer nyakán – na nem, mintha anyagilag nem engedhetnék meg magamnak szinte akármit.
- Így utólag már elárulod, hogy mi történt velük? – kérdezek. Nem véletlenül nem Liam álláspontja alapján szeretnék levonni konzekvenciákat. Egy dolog valamit átélni, de más dolog kinyomozni. S gondolom megtették, ezért is érdekel a történet.
Hátracsúszok az ágyon, hátamat a falnak vetem, kinyújtom a lábaimat. Nadrágban vagyok, szinte sosem hordok munkán kívül szoknyát, így nem szemérmetlen ez az egész kényelembehelyezkedés.
- Kérdem én, hogy lehetnék hasznára az iskolának? Ha már itt vagyok, gondoltam van valami módja.. – jut eszembe a kérdés, hát fel is teszem. Érdeklődéssel tekintek a férfire. Tulajdonképpen szívesen veszem, hogy átjött. Úgyis untam magam.

Tárgy: Re: 11-es szoba Vas. 28 Szept. - 15:27

Apple & Morgan

Nem sietek jelenleg sehova, napnyugtáig van még bőven időm, hogy visszatérjek a saját lakrészemre, ha már úgy döntöttem, egy darabig maradok még a birtokon. Ha már így alakult, bízom benne, hogy az adminisztrációs feladatokat egy jó ideig hanyagolhatjuk, mert nem éppen arra vagyok kitalálva, hogy naphosszat jelentéseket írjak. Az akció az én világom, amikor feszül az izom, testek támasztják ellen egymást. Ez kicsit úgy hangzik, mintha iszapbirkózásról beszélnék, pedig csak arról van szó, hogy nem nekem való, hogy elgémberedjen a testem, szúrni kezdjem az oldalam attól, hogy nem használom az adottságaimat. Úgy igazán felnőttekkel ritkán van alkalmam beszélgetni, mert teljesen összemosódnak a határok, Liam pár hónappal ezelőtt még a diákunk volt, most pedig szinte a társam, akivel küldetésekben vehetek részt. Viszont egy kívülálló, aki nem az iskolából jött, egyértelműen nem kezelendő kicsinek. Sőt mi több, nagyon komolyan is támadott le, amivel őszintén szólva nem volt bajom, kedvelem az egyensséget, mint ahogyan gyűlölendőnek tartom a képmutatást. Tiszta beszédet várt tőlem, megkapta, még ha a szülők inkább szeretik azt hinni, minden rendben van. Csak annyi szépséghibája volt a dolognak, hogy nem vagyok diplomata, sőt, teljesen elszoktam attól, hogy csak úgy társalogjak. Teszem a dolgomat a Citi éji utcáin, a maszk mögött, ahol nem kell finomkodnom. Az ajtó feltárul, és ott látom a szőke fiatal nőt, teljes életnagyságban.
- Üdv Apple. Nem zavarlak, ugye? – Lépek beljebb, megkaptam az engedélyt. Ha nem akarná, hogy körülnézzek, nem engedett volna be, így szemügyre veszem a szobát, hogyan is formálta a saját százízére. Az egyik széken foglalok helyet, onnan figyelem őt. Zsebredugom a kezemet, hogy ne legyen felesleges kényszer, hogy nem tudok mit kezdeni velük. Egyébként is kissé le van horzsolva a seiken, nem túl szép látvány, megdolgoztam a boxzsákot még tegnap este. Egy csöppet.
- Gondoltam rád nézek, hogyan is érzed magad. Mint tudod, megérkezett Liam. Sikerült már beszélnetek? – Kérdezem hátradőlva a támlának. Hangsúlyomból egyértelműen érezheti, nem azért jöttem hogy kitegyem a szűrét, addig marad, amíg csak akar.

Tárgy: Re: 11-es szoba Szomb. 27 Szept. - 19:32

Morgan & Apple

Az út nem az ajtón túl kezdődik...
Hanem éppen ott, ahol állsz. A lábad alatt. És ha nem lépsz, akkor az ajtóig sem jutsz el. Lehet, hogy kevésnek érzel egy lépést, de ha azt sem teszed meg, sosem látod meg az utat az ajtón túl. És a holnapot sem. Mert a holnap sem "majd" kezdődik, hanem most. Ma. Minden holnap a mában indul, és lehet, hogy kevésnek tűnik a mai tett, de holnap látod az eredményét. A mai "kevés" a holnap "mindene" lesz. Csak indulni kell. A mában. Az ajtó felé.
A holnap felé.

A nagyjából nekem bőven elég, főleg, hogy a nagyjából egy olyan találkozást hozott, amitől megjavultak a napjaim. Megint én voltam az, aki feketén látta a világot és erre sikeresen rá is világított az, hogy Liammel összetalálkoztam itt az épületben. Nem azt mondom, hogy a megszokható és elvárható nyakbaborulás volt, hiszen erősen kételkedtem abban, hogy nem csal-e meg a szemem, de végül csak elhittem, hogy nem szellem áll előttem.
Szőke maradtam és férjezett. Ezeket a változásokat nem tudom eltörölni, s őszintén szólva nem is akarom. Épülnöm kell belőlük, azt hiszem.
A kopogásra felkapom a fejemet. Fura a fiúk emeletén lakni, de tipikus Lari. Sosem bírtak a nők, így nem is szeretnék odafent élni a lányok emeletén. Amíg maradok, tökéletesen jó ez itt nekem.
- Szabad! – kiáltok ki, miközben elindulok az ajtó felé, hogy ráfonjam ujjaimat a kilincsre, s kitárjam azt. Meglep a látogató kiléte. Rámosolygok.
- Szervusz Mr. Foster! – köszönök rá tegező formulával. Ez csak játék, hogy nem Morgant mondok. Széles karmozdulattal invitálom beljebb.
- Minek köszönhetem a látogatásodat? – csukom be utána az ajtót, hogyha belépett. Ledobom magam az egyik ágyra, Morgan meg oda ül, ahová akar. Van még két ágy, s üres székek is. Nem hoztam el otthonról sok holmit, úgy terveztem, hogy nem maradok. Viszont.. sose lehet tudni. Örülök a társaságnak ma, az bizonyos.

Tárgy: 11-es szoba Kedd 16 Szept. - 22:23

Larita & Morgan

Nagyjából megérkeztek, Dave ugye nem, róla nem sokat tudok, amiért viszont most itt vagyok, az Apple. Nekem ez a név maradt meg, így is nevezem magamban. Nincsen róla tudomásom, hogy már elhagyta volna az iskolát, én nem is sürgetem ezt. Ha jól sejtem, Liam a párjával tölti ideje nagy részét, ám miután szóltam neki, hogy vendége érkezett, bízhatok benne, hogy felment a fiatal szőke nőhöz. A nő addig marad, amíg akar, bár így, hogy a srác visszatért, őszintén szólva nem tudom, hogy mik is leszek a szobafelosztások, nem is akarom ezzel terhelni, elméletileg Liam új szobát is fog kapni, hiszen felkértük X-Mennek, de attól még ott lakik a szobatársa, Stephen, a szomszédos szobát kapta hát Apple. Kissé belenézek a jövőbe, úgy tűnik, hogy a szobájában van, és nem mozdul belőle, bízom benne, hogy nem fogom megzavarni valami személyes elfoglaltságban. Felhörpintem hát a kávémat, és az órámra pillantok. Amyvel csak délután fogok találkozni, nem vagyunk összenőve. Órái vannak, nekem pedig végeznem kéne az adminisztratív munkák lezárásaival. Végre le tudok mindent adni, nem nekem való az ilyesmi. Alig várom, hogy ismét a teperen dolgozzak, akár maszk mögött is. Ki kéne mozdulnom, megmozgatni az izmaimat, amíg be nem rozsdásodok. Apple azt mondta, hogy testvérként kezeli a srácot, ez olyan különleges kapcsolat lehet, amilyenről én csak álmodhatok. A családom veszte én magam lettem, így alaposan meglepődtem, amikor ilyesmit hallottam, igen szoros barátságról lehet szó. Na de vissza a nőhöz, megérik az elhatározás, hogy felsétálok hozzá. Lepakolom a papírokat vissza a gyűjtőkbe, és bekulcsolom magam mögött a fogadószoba ajtaját, hogy aztán pár perccel később Liam szoba szomszédos ajtaján kopogtassak. Elgondolkozva fonom karba a kezemet, kisfiúsan csinos arcomon tűnődő kifejezés játszik.

Tárgy: Re: 11-es szoba

» 10-es szoba
» 13-as szoba
» 13-as szoba
» 3-as szoba
» 10-es szoba