Wyatt Darkwood

"Ha elég bátornak érzed magad, akkor próbálj meg Szöszinek hívni..."

Userinfó: Főkarakter

Név: Wyatt Darkwood
Mutáns név: Akvarell
Születési dátum: Denver, 1963. július 27.
Besorolás: Diák
Képességek: Víz- és páramanipuláció (hidrokinézis)

Elsődleges képesség: Víz- és páramanipuláció (hidrokinézis)
Osztályozás: Alfa
Aktiválódás: 18
Képesség jelenlegi szintje: Először csak a csapban vagy kádban tudta mozgatni a vizet, de egyedül gyakorlással se jutott sokkal többre. Miután bekerült az iskolába, meggyorsult a fejlődése, most már a levegőből a párát kivonva is tud vizet teremteni, persze ennek mennyisége függ a páratartalomtól. Érzi a lábai alatt vagy körülötte a falban futó csövekben a vizet, amit az utcán a csatornából fel tud irányítani a felszínre, nem túl vastag falaknál pedig csőtörést is tud okozni. Egyre nagyobb víztömegeket tud mozgatni, eddig egy nagy úszómedence kiürítése volt a legnagyobb mennyiség, de gyorsan fejlődik ezen a téren. Kisebb mennyiségeknek,  pl. egy kádnyi vízmennyiségnek, alakot is tud adni, amit pár percig meg is tud tartani.
Képesség távlatai: Mindenképpen meg akarja tanulni harcra használni a képességeit, bár főleg a védekezésben, pajzsként használva a vizet vagy az ellenfél kibillentésére. Emellett a vizet szeretné felhasználni a művészetében is, bár még nem tudja, hogy milyen formában. Gőzzel még nem igazán tud bánni, de meg akarja tanulni.

Jellem: Azt szokták mondani, hogy művészlélek vagyok, nem is szoktam tagadni. Szeretek magamban festegetni, rajzolgatni, nem vagyok túlzottan társasági lény, bár néha elmegyek bulizni, kiengedni a gőzt és olyankor nincs határ, semmilyen szempontból, de legtöbbször jobban szeretem, ha békén hagynak. Nincs túl sok barátom, főleg közeli van kevés, de akit egyszer beengedek abba a körbe, ahhoz ragaszkodom és számíthat is rám. Túl vagyok egy lázadó korszakon, de még most se igazán viselem jól, ha irányítani akarnak, bár most jobban, mint pár éve. Nem tartom magam jófiúnak, de rossznak se, úgy fogom fel a dolgokat, hogy amit úgy érzem, hogy meg kell tenni, azt megteszem, a következményekkel meg majd foglalkozom utána. A nők... mondhatni tapadnának rám, ha hagynám, de ezzel is úgy vagyok, mint a barátsággal: ki kell érdemelni, meg kell fogni valamivel, ha hosszabb távon érdekellek. Ha csak rövid távon? Nos, az is lehet, de akkor én választok. Meg hát csak egy bizonyos típus érdekel igazán, de erről többet nem mondanék egyelőre, majd a megfelelő személynek, ha megtalálom.

Külső: Nem sikerült elérnem a 185 centis magasságot, bár nem sok hiányzott hozzá, de nekem nincs igazán gondom a magasságommal így se. A hajam szőke, néha hagyom lenőni a hátamig, de soha nem rövid. Festés közben néha összefogom hátul, de utcán csak ritkán. A szemem világoskék, sokaknak megakad rajta a tekintete, néha ezt ki is használom, ha arra van szükségem. Csináltattam pár tetoválást már és még nem hagytam abba, valószínűleg még lesz egy több, mire úgy gondolom, hogy elég lesz. Mindegyiknek története van, ha érdekel, kérdezz rá és talán elmondom. Általában lazán öltözködöm, nem szeretem ebben se a kötöttségeket, ahogy másban se nagyon. Farmer, póló, pulóver, egy kényelmes cipő, nekem ennyi bármelyik napon elég. Nagyon ritkán és megfelelő indokkal rávehetőbb vagyok "kicsípni magam", bár szerintem erről mások a fogalmaim, mint sokaknak.

Előtörténet:  16 éves koromig egész jól elvoltam, nyugis középnyugati nagyváros, átlagos szülők és család, művészeti suli, kissé unalmas élet, unalmas "én". Aztán valami kattant bennem, egyesek szerint én kattantam meg, ki-ki gondoljon, amit akar, a lényeg, hogy változást akartam, újat, többet, mást. Más emberek jöttek, új helyek és élmények. Hogy megbántam-e? Pár dolgot egy picit igen, de nem csinálnám igazán vissza.
Először jött a cigi, meg az egyre sűrűbb bulizás. Aztán, sajnos, a drogok is, előbb csak a gyengébbek, majd a komolyabbak is, közben pedig a tetoválások és a csajok. Mire a családom és pár olyan barátom, akikről előtte nem gondoltam, hogy ennyire azok, leállítottak, már sok dolog félrecsúszott. Itt jöhet a következő kérdés: mi lett a vége?
A válasz: a vége az első pár tetoválás, két idegösszeomlás határára került szülő, egy éppen hogy elvégzett középsuli és egy teljesen új "én" lett. Sok dolgot kipróbáltam közben, jó része illegális volt, meg hát több olyan is, ami 18-as karika helyett kb. 30-ast érdemelne. Következett az elvonó, a megkötések és a hosszú út vissza. Több szempontból átalakult az érdeklődési köröm, az egyetlen, ami fix maradt és talán ez is mentett meg, az a művészetek iránti vonzalmam, csak a képeim stílusa változott közben elég sokat.
Aztán jött az a bizonyos nap, amikor rájöttem, hogy mi vagyok, hogy mire vagyok képes és ettől természetesen minden megváltozott bennem. Pár évig rejtegettem, az elején még kicsit magam elől is, aztán amikor nyilvánvaló lett számomra, hogy ez nem fog se elmúlni, se eltűnni, elkezdtem próbálgatni, gyakorolni, fejlesztgetni, kisebb-nagyobb sikerrel. Közben beiratkoztam főiskolára, de csak hogy a szüleim békén megnyugodjanak, órákra nem nagyon jártam.
Végül megtaláltak Charles-ék és akkor ismét megváltozott az életem. Bekerültem a suliba, most már lassan két éve, azóta szerintem elég sokat fejlődtem a képességeim terén és talán kicsit fejben is kezdek egyenesbe jönni. Szerencsére hagyják, hogy egyedül legyek, magamban, néha alkotva, néha csak gondolkodva. A szüleimet egyszer láttam az utóbbi két évben, mióta megtudták, hogy mutáns vagyok még kisebb lett az érdeklődésük irántam, pedig már előtte se voltunk jóban, hála az ámokfutásaimnak. Barátnőm nem volt, mióta leálltam a drogokkal, igaz előtte se biztos, hogy bármelyik csajt, akivel együtt voltam, lehetne barátnőnek nevezni a szó normális értelmében. Lett pár barátom itt, vagyis inkább úgy mondanám, hogy olyanok, akikkel szívesen vagyok, de néha azért jó kiszabadulni, bevetni magam az éjszakába, de most már azért igyekszem betartani a határokat...
Nem tudom, hogy meddig maradok még a suliban, bár szeretnék minél messzebbre eljutni a fejlődésben, de néha már úgy érzem, hogy kéne egy kis szünet, újra valami más, csak most még nem elég erős ez az érzés, hogy lépésekre is sarkalljon. Hogy végül X-Men leszek-e, az meg persze nem csak az én döntésem természetesen, meg még én se vagyok benne biztos, hogy akarok-e egyáltalán beállni...