Hori & Zoraida

-Hogy miylen érzés? Rideg szerintem.
Viccelőpdik.
-Ha rátudod venni a Lady-t biztosan megcsinálja. A kérdés, hogy rátudod e venni. Ezért mondom mindig, hogy jó kapcsolatot kell velük ápolni. Különben rakoncátlanok lesznek.
Oktatja, ahogy mindig, ahogy a gyerekeket, az újjjoncokat. Tudálékosságát fére téve kicsit lekomorodik, ahogy visszaemlékezik a történtekre. Vállon boxolja női felét és vigyorog.
-Ami azt illeti marha jó is. Kitudja mitörtént volna ha nem dermed kővé. Valaki megsérülhetett volna. Ezt a szörnyetegesdit meg verd ki a fejedből.
Ekkor hóna alá veszi Hugocskáját. Finoman satuba fogja a kobakját és ad rá egy barackot. Nem sokat, inkább cska össze kócolja a haját. Aztán elengedi.
-Fel a fejjel, ki a mellet, be a hasat. Nem nyafogunk. Harcolunk. Edzünk és akkor minden rnedben lesz.
Mosolyg rá kedvesen. Aztán a tó felé pillant.
-Végülis, miért ne?
Testvére már neki is állt vetkőzni. Ő maga sme rest. Egym ozdulattal lehúzza magáról a pólót, és ahogy a föld felé dobja, mr meg is ragadta nadrágját amit le is tolt, és ha már bokánál jár a keze, kiköti a cipőjét, a rákövetkező pillanatbna pedig már ki is lépett mindekttőből. Ott áll egy szál ádám kosztümben és nem létező órájára néz.
-Ilyen tempóban akarzs legyőzni?

Amint az én drága bátyóm felé hajolva közölte, hogy jobban meglepődnék elgondolkodtam.
- Tényleg, egyre jobban érdekel, hogy milyen érzés, amikor kővé dermed az ember. Szerinted meg tudnánk csinálni, hogy én változom kővé?- Néztem rá kérdőn, majd amikor a képességemről kezdett áradozni összefontam a lábaim előtt a kezem és összegömbölyödtem.
- Ezt most úgy mondod, mintha olyan hű de marha jó lenne, de csak emlékezz arra, hogy azt azt embert, aki betört hozzánk, milyen gyorsan kővé dermesztettem. Nem akarok szörnyeteg lenni Hori...- Néztem le a földre, majd felpattantam és csípőre tettem a kezemet.
- Mit szólnál, ha mártóznánk egyet?- Kérdeztem, és lassan elkezdtem lekapni a cipőimet.
- Hátha úszásban is meg tudlak verni, nem csak futásban.- Vigyorogtam rá ördögien, majd lassan elkezdtem lehúzni magamról a pólót is.

Hagytam nyerni, mindig hagyom nyerni. Főleg amikor esélyem sincs rá, hogy legyőzzem. Az utolsó métereket már gyalog tettm meg, csípőre tett kézzel nagyokat lélegezve. Megálltam Zoraida fölött és fáradtan vigyorogva néztem le rá. Pihegtem egy kicsit. Aztán felvontam a szemöldökömet.
-Szerintem te jobban meglepődnél.
Fújtam párat és körbenéztem az üres placcon. A távoli ablakokban néhány szempár tekintet ki üvegesen. Szerencsétlenek....
Visszanéztem Zoraidára.
-A testi edzés is fontos, nem vitatom. De azzal a te képességedet nem lehet fejleszteni. pedig annyi mindent megtehetnél. Ó... ha tudnád.
Vigyorogtam gonoszan.
-Rengeteg lehetőség van még benned. A jórészéről nem is tudsz.
Merengtem el ahogy felelevenítettem, magamban, hogy mire is képes az én apró hugocskám.

Rohanva közelítettem a tó felé. Gyorsan szedtem a lábaimat, mert nem szerettem volna a vízbe kikötni, mert Hori eléggé nagy gőzzel robogott utánam.
- Úgy se kapsz el! Ha meg még is, kővé fogsz dermedni a meglepetéstől.- Kiabáltam hátra röhögve, miközben egyre jobban közeledtem a tóparthoz. Amint a víz széléhez értem megálltam és hátra pillantottam közelgő bátyámra.
- Lassú vagy. Úgy látszik a futás nem a te sportod.- Nyújtottam rá nyelvet, majd leheveredtem a fűbe és nagyokat lélegezve igyekeztem visszaszerezni normális légzésemet.
- Azt hiszem többször megkergethetnél. Jó ez a kis mozgás.- Sóhajtottam fel, majd felültem lassan és körül néztem. A környék csendes volt, túl csendes, révén, hogy délelőtt volt a diákok nem igen voltak kint az udvaron. A többsége vagy a szobájában gubbasztott, vagy a tanteremben. Szar lehetett nekik...