Könyvtár

Tárgy: Könyvtár Szomb. 7 Szept. - 10:07

First topic message reminder :

Veretes tábla hirdeti, mi előtt is áll az illető. Ahogy belép, egy nagy pulttal találja magát szembe, ahol általában egy kedvesen mosolygó alak fogadja. A könyvtár még a régi katalógusos rendszer szerint működik. A pult mögött üres vagy félig teli polcsor, ahova a visszavett könyvek kerülnek, illetve egy hatalmas, betűkkel ellátott szekrény, rengeteg fiókkal. A könyvtár kellőképpen nagy, és ez a szekrény a katalógusa. Betűrendbe szedve, folyamatosan rendezve, így az adott fiókban nincs olyan, hogy ne találnád meg azt a könyvet, és annak fontosabb adatait, amit keresel. A könyvek tematikusan és betűrendbe szedve találhatóak meg, ha esetleg nincs konkrét célod, csak bolyonganál. Külön a tudományos könyvek, a szaklapok és folyóiratok, az ismeretterjesztők, a ponyvairodalom, a szórakoztatóirodalom, a mesék, amit csak el tudsz képzelni. Hatalmas, plafonig érő, magas könyvespolcok között tudsz sétálni, minden polchoz tartozik egy gurulós létra, ha valami fentebbről kellene. Található ezen kívül itt még egy kisebb olvasóhelység is, amit szintén a könyvespolcok vesznek körbe. Itt le tudsz ülni, ha van éppen szabad asztal, mindegyikhez saját olvasólámpa is dukál, természetesen.

írta James "Logan" Howlett

Tárgy: Re: Könyvtár Hétf. 7 Ápr. - 23:12

Quinn & Harry

Eltöpreng a lány szavaira, felhúzza lábait, kezével rátámaszkodik, és lassan fújja ki a levegőt, magában töprengve, mert bizony, ez egy fogós kérdés. Hogy máshogy lett volna?
- Lehet. Azt hiszem, ez mindenféleképpen váratlan volt, és ha előbb mondod, vagy mesélsz róla, akkor tuti nem így reagálok. De az tény, hogy legalább nem csak engem leptél meg. Tulajdonképpen megmentetted az életemet. - mosolyodik el kissé félredöntött fejjel, ahogy felpislog a lányra, mert ezt bizony így még nem gondolta végig, és az a fickóakár nagyon rosszat is tehetett volna velük, de szerencsére, hála Quinnek, nem történt semmi ilyesmi.
- Lehet szó a makettjeim egy részéről. De az alkotói sarok nálam marad. - biccent határozottan, majd ahogy a lányon látja az enyhe zavart, finoman megemelgeti a szemöldökét, miközben aprót bök rajta, és csak néz, huzogatva a szemöldökét. Persze, tudja, hogy nem az a pasizós alkat, de az, hogy egy picit húzza, az mindig is benne volt a pakliban, és ez most sincs másképp. Ráadásul sokminden történt, nem tudhatja, azóta mi lett vele. Annak meg kifejezetten örül, hogy a munkái mehetnek a lányhoz, benne emgbízik. Nagyjából senki másra nem merné bízni a munkáit, főleg, hogy tulajdonképpen az ereje is ahhoz köti. Továbbá nagyon félti az összes valaha készített makettjét, de ezt Quinn is tudja jól. Van benne egyfajta beteges, alkotói féltés. A lány lelkesedésére éppen ezért hevesen bólogat, elégedetten, és örömmel konstatálja, hogy nem fognak senkit sem zavarni, akkor jó, akkor átrakhat egy-két dolgot. Majd arra, hogy az ő képessége sem olyan rossz, akkor csak vállatvon.
- Nem is tudom. Talán.. Majd meglátjuk. - ez van, ha sokat van együtt az ember valakivel, ide-oda pattognak közöttük az érzelmek, és könnyen átveszik egymás szokásait. Végül csak nyugtatja fejét térdein, meg a kezén, és halkan szuszg, miközben azon töpreng, milyen is az ő képessége, mutációja, vagy nevezze, ahogy akarja. Maga sem tudja, mi is ez pontosan, csak azt tudja, hogy van. Aztán persze nevet, és máris a földön vannak, Harry meg csak nevet és kilök pár könyvet maga alól.
- Majd elkapjuk a grabancát.. Vagy futunk.. Amúgyis, nem arról volt szó, hogy megy a dupla eltűnés? - kacsint a lányra, miközben csak néz fel ő is a plafonra, majd halkan felszusszan.
- Mire gondolsz most?

Tárgy: Re: Könyvtár Vas. 6 Ápr. - 21:36

Harry & Quinn

Persze, hogy nem akarom, hogy elmenjen, sőt nagyon remélem, hogy most már tényleg marad nagyon sokáig. Csak nem viszik el a szülei, mert azt nagyon nem viselném jól. Fontos nekem, hogy itt legyen, mert régóta ismer és előtte nem igazán vagyok sosem zavarban. Nem érzem, hogy valamit máshogy kéne csinálnom, nem érzem, hogy valamiben nem lennék elég jó. Egyszerűen a legjobb barátom és rémesen fájdalmas volt elveszíteni, nem akarom soha többé!
- Szerinted, ha te nem így tudod meg, akkor lehet hogy jobban viseled? Vagyis... erre úgy se lehet igazán válaszolni. De legalább nem esett bajunk. Volt ennek valamiféle rejtett jó oldala is. - na igen, az a fickó is megijedt attól, ami történt, ez volt a mázlink. Különben ki tudja mi lett volna velünk, két gyerek az erdőben. Sokkal nagyobb baj is lehetett volna, mint hogy a legjobb barátom elmenekül, és hogy elhagytam rövid időre a ruháimat is. Nem jó ebbe belegondolni, de igen, akár még bánthatott volna is minket az az illető.
- Nem is cuccolnál át, csak azt hoznád, ami nem fér el nálad. Pár dolgot és attól még... senki se gondolná, hogy nekem van lovagom. - rázom meg a fejem egy cseppnyi zavarral, miközben a fülem mögé tűröm a hajam. Én meg egy lovag... persze! Merci az egyedüli szobatársam, és akármennyire is pletykás nem az a típus, aki feltételezné, hogy nekem bárkim is van. Nem vagyok az a pasizós típus ez közismert tény. - Szívesen vigyáznék rájuk, annyira szeretem a munkáidat! - lelkesedem be újra. Oh, hát amúgy sincs sok cuccom, van hely a polcon, meg a szekrény tetején is, bár nem vagyok magas, de erre van a szék, és nagyon szép dolgokat készít, én már csak tudom, mindig is imádtam nézegetni őket. Örülnék nekik.
- Engem cseppet sem zavarna. - talán Mercit, de az meg nem érdekel. Az én saját szoba részem olyan, amilyennek én akarom, hiszen az övé is csillogó, meg rózsaszín és én se szólok ebbe bele igaz? A szavai viszont meglepnek. Oké, van akinek szárnya van, mások meg tudnak mindenféle extra dolgokat, de az ő képessége sem gáz cseppet sem, csak maximum egyszerűbb, de még ez sem igaz, hiszen látványos tud lenni, csak több időbe telik.
- Dehogy gáz! Szerintem érdekes és nagyon is látványos lehet, csak talán tovább tart, mint másé, de ez nem baj. - sőt ha elkészít előre maketteket, akkor gondolom még egyszerűbb a helyzet. Szörnyű, hogy mennyire bizonytalanok tudunk lenni és átragasztjuk egymásra a butaságainkat. Eddig én nyafogtam, hogy nem valami erős a képességem, most meg képes és ő veszi át.
- Testőr? Érdekes. - nevetem el magam, és a következő pillanatban a nyakában kötök ki. Örülök hogy itt van és hogy ennyire jól ismer. Nem felejtette el az apróságokat sem, mint hogy nem tudok igazán választani a mai napig sem. Az sem zavar, hogy még el is dőlünk. Komolyan a végén egész nagy káoszt sikerül csinálni a könyvtárban, már így is van több könyv is alattunk, és itt egy csomó menő szék, meg fotel, mi meg persze a földön ülünk. - Ki fog akadni a gondnok, már ha van. - mosolyodom el végül, amikor kicsit felkönyökölök, aztán csak hátravetem a fejem, a kezeimet pedig a tarkóm alá teszem, mintha csak a csillagos eget nézném, pedig itt csak a plafon van. Jó ez most így, jól érzem magam, és ennyi.

Tárgy: Re: Könyvtár Vas. 6 Ápr. - 14:40

Quinn & Harry

Amikor hallja a lány válaszát, hogy nem szeretné, hogy elmenjen, elmosolyodik. Mostmár biztos benne, hogy megint jól lesznek, ők, ketten, mnt régen. Talán még jobban is. Elvégre, minden barátság él meg válságokat, az a fő, hogy ebből kilábaljanak. Az meg nagy pozitívum, hogy a lány szeretné, ha maradna, akkor már tényleg nem haragszik. A titokra csak biccent, a kiakadásra pedig zavartan túr bele a hajába.
- Hááát, elképzelhetőnek tartom, hogy erőteljesen meglepődnének.. De akkor szólj rám, hogy ne felejtsek el beszerezni egy bűvészdobozt, a biztonság kedvéért. - komoly, eltöprengő arc, majd egy kedves kacsintás, és máris a lányra figyelmez. Jól esik neki egyébként ez a közös titok, valami, ami összeköti őket, ami otthonossá teszi a kapcsolatukat. És, ha ő kiakadt, akkor tuti, hogy a szülei se viselnék könnyen. Bár esélyes, hogy előbb elmondaná, és csak utána tűnne el, de akkor is. Nem szeretné, ha Quinn ilyen nehéz helyzetet állna ki. Főleg nem egyedül.
- Azért annyira sokat nem.. Meg azt mégse lehet, hogy átcuccolok hozzád. Még a végén arról kezdenének susmorogni, hogy beköltöztem a lányokhoz, vagy én vagyok az új lovagod. - hevesen megrázza a fejét. - Nem, nem, igazán nem járja, hogy elijesszem a hódolóidat! De ha gondolod, az elkészült makettekre vigyázhatsz. - töpreng el egy kicsit, miközben próbálja felidézni szobájának részleteit. A többiek nm érdeklik, de az, hogy hova rak annyi modellt és makettet, az valóban nagy kérdés.
- Csak nehogy kiállítótermet csináljak a szobádból. -néz ártatlan szemekkel, mert bizony, ha Harry sokáig van egy helyen, akkor egészen sok makettet és tervrajzot lesz képes csinálni. És kérdés, hogyan tanulja kormányozni, irányítani az erejét, ami azért elég szép, még így is, hogy nem megy minden egyből. Aztán persze teljes figyelmét a lánynak szenteli, és hallgatja azt a bizonyos dolgot, meg a szárnyas lányt, akivel ő maga még nem igen találkozott, bár nincs itt olyan régen, és akkor is inkább a szoba-könyvtár vonalban mozgott. Eléggé hitetlenkedve, csodálkozva pillant, majd csak hümmög egy sort.
- Oké, hivatalosan is gáz a képességem. - vonja meg a vállait, majd arra, hogy a lány már tud másokat is eltüntetni, egészen kihúzza magát, és látható rajta az öröm. Hiába fogadta el az elején nehezen, most, hogy belelátott ezekbe a dolgokba, meg hallott a fura lányról, és felismerte, hogy mégiscsak Quinnről van szó, máris sokkal pozitívabban áll a dolgokhoz.
- Szuper! Akkor te leszel a személyi testőröm! Megnyerted az állást. - kacsint a lányra elismerően. - Tök jó, hogy így fejlődsz, és nem félsz. - a könyv utáni ölelésre cseppet meglepődik, de nagyon boldog lesz tőle, és szorosan magához húzza a lányt, még sikeresen fel is borulnak, hála Harrynek és a zseniális ügyességének, de nem zavarja egy cseppet sem, csak bújik a lányhoz, meg somolyog magában.
- Te is. Nagyon.

Tárgy: Re: Könyvtár Hétf. 31 Márc. - 15:19

Harry & Quinn

Nem szeretném, ha megint csak úgy eltűnne. Nagyon remélem, hogy most már marad, legalább jó ideig, amíg úgy érzi, hogy megteheti, vagy a szülei nem mondják, hogy esetleg el kell mennie, de még akkor is megpróbálhat ellenkezni, ha akar persze. Elmosolyodom a hirtelen kitörő válaszra. Elmondhatatlanul örülök neki, hogy egy cseppnyi bizonytalanság sincs a hangjában. Az rémes lenne, ha megint elmenne.
- Akkor jó, nem is szeretném. - most nagy a késztetés, hogy én öleljem meg, de végül visszafogom magam és nem teszem meg. Nem is tudom, hogy miért, de egyszerűen csak én nem ez a típus vagyok, még most sem. Nem közeledem senki felé könnyen és az ölelés az nagyon is ide tartozik.
- Akkor ez a te titkod, vagyis a miénk. Az én szüleim se tudják, de nincs is baj ezzel, mert lehet, hogy nagyon kiakadnának. - nem akarom, hogy az öcsém furcsán nézzem rám e miatt, vagy bármi hasonló. Tudom, hogy Harry hogyan reagált, ezért sokkal jobban kell most már figyelnem, hogy kinek mondom el ezt, vagy ki látja meg. Azért is zárkóztam be olyan sokat a szobámba, miután mindez megtörtént, mert féltem, hogy másnak is a tudomására jut véletlenül. Nem tudom, hogy valaha képes leszek-e a szüleim elé állni, és megmutassam ki is vagyok, vagy inkább mi is vagyok valójában. Remélem, hogy ha muszáj lesz, akkor elfogadják, mert lehet, hogy csak nevelő szülők, de attól még fontosak nekem. Mégis csak ők neveltek fel részben és sok mindent köszönhetek nekik.
- Gondolom jó sok helyet foglalsz, de ha nem gond nekik, akkor az jó. Nekem kevés a cuccom, szóval ha nem férsz el, akkor... nyugodtan pakolhatsz hozzám is. - mosolyodom el. Persze, ha van olyasmi, amitől egyáltalán meg tud válni, ha csak rövid időre is. Én mindig is viszonylag kis helyen elfértem. Ez van, ha megszokod az árvaházban, hogy nem túl tágak a lehetőségeid, utána már határozottan fura volt, mikor saját szobám lett, sok szekrénnyel és nagy hellyel. Sokszor csodálkoztak a nevelő szüleim, hogy nem pakoltam be mindenhova, hiába volt már több cuccom nekik köszönhetően. Valahogy megszoktam a keveset és nem tudtam mit kezdeni a többel sosem.
- Azért itt is vannak meglepő dolgok, bár azt hiszem hajót úsztatni még X-professzor is tudna gond nélkül. De képzeld van egy lány, akinek nagy fekete szárnyai vannak! Mint egy angyal, csodás! - nem tehetek róla, de még mindig oda vagyok Amy szárnyaiért, és határtalan lelkesedéssel tudok beszélni róla. - De meg tudlak védeni, bárkitől, mert már megy... megy az is, hogy mást is eltüntessek. - nem azt mondom, hogy rengeteget gyakoroltam, de azért valamennyit igen, és fejlődök határozottan. Azt hiszem ez azért is van, mert már nem félek annyira attól, ami vagyok, így azért könnyebb előre lépni a képességemben. Amikor a kezembe kerül a könyv, már nem tudom megállni, hogy ne hajoljak közelebb és öleljem meg, csimpaszkodjak bele legalább egy kicsit a nyakába.
- Úgy hiányoztál! - ismer már nagyon jól és sosem kérte, hogy bármiben is változzak. Persze a változás nem rossz, csak nehéz, de jó dolog, ha elfogadják az embert pont olyannak, amilyen.

Tárgy: Re: Könyvtár Vas. 30 Márc. - 12:57

Quinn & Harry

Még emészti a dolog, de már nem sokáig, csak nehéz feldolgoznia. Azt is, amit tett, azt is, hogy a lány itt van és kapott még egy esélyt. Amikor elharap egy félmondatot, majd a lány megkérdezi, hogy megy-e valahova, akkor szinte riadtan pilant fel rá, és hevesen rázza meg a fejét.
- Nem, dehogyis! Többet nem hagylak el! Megígértem. - az utolsó mondatot már sokkal lágyabban ejti ki, sokkal finomabban, kedvesebben, nem annyira felcsattanva. Aztán egy picit elgondolkodik, visszaemlékezik arra a bizonyos beszélgetésre.
- Amíg beszélgettek a szüleimmel, én fent voltam a szobában. Csak Charles hangjára emlékszem, aki azt mondta, van ez az iskola. Ami olyan embereknek van, akiknek különleges képességeik vannak. Hogy megtanuljam használni. Anyuék.. - beletúr hajába, miközben hátradől. - Ők inkább azt mondták, hogy ez valami fejlesztős suli, ahol ki tudok majd bontakozn. De nem tudom, tudják-e, hogy nem csak makettezek, hanem.. De nem biztos. Tudod, ahonnan jöttem, ahova költöztünk, a földrengések nem annyira ritkák. Nincs sok, de könnyen előfordul néha egy-kettő. Minden esetre én nem beszéltem velük erről mélyebben. - csóválj meg a fejét, aztán széles mosolyra húzódik a szája.
-Akkor jó, mert már itt is van egy kis műhelyem! Pontosabban, a szobám alakítottam át. Meg van a sarokban egy matrac is, amin alszok.. A többiek nehezen bíják, de szerencsére nem nyúlnak a cuccaimhoz. - vonja meg finoman vállait. Igazából nem zavarják annyira a többiek, elvan ő békésen, úgyis csak hárman vannak egy szobában, neki megvan a maga vacka, sarka, behúzta a sima, földszintes ágyat, persze már át is alakította, nem biztos, hogy annyira szabályosan, de kellett neki, meg a makettjeinek a hely. Meg annak a sok vázlatfüzetnek, ragasztónak, szerszámnak, és persze a tancuccainak is. Ahogy a lány felnevet, csak angyali-ördögi vigyorral pislog vagy kettőt.
- Úgyhogy meg ne halljam, hogy az én képességem király. De megengedem, hogy az őrangyalom legyél. -kacsint a lányra. - Vagy szellemhajósat játszunk. Van egy egész jól sikerült, régi hajómakettem, azt végigúsztathatnád valamelyik szobán, amikor tele van. Bár.. lehet, hogy itt ez annyira nem is meglepő.. - szontyolodik el egy kicsit, pedig első ötletnek egészen királynak hangzott. Nagy sóhajjal dől neki a könyveknek, majd felkapja az egyiket, amit levert, és átnyújtja Quinnek. Egy kis kalandregény.
- Tudom, hogy nehezen választasz.

Tárgy: Re: Könyvtár Pént. 28 Márc. - 18:40

Harry & Quinn

- Nem baj... tényleg. Én nem tudom, hogy reagáltam volna fordított esetben. - bizonytalanul rántom meg a vállam. Nem haragszom rá, már nem, már azt hiszem jó ideje nem haragudtam rá. Sokkal inkább csalódott voltam, vagy egyszerűen csak fájt, ami történt, de nem arról volt szó, hogy haragudtam volna. Most pedig már annyira sem, hiszen itt van, bocsánatot kért többször is és ez most nekem bőven elég. Neki is nehéz volt ez az egész és biztos vagyok benne, hogy a képessége előkerülése még inkább azzá tette, főleg ha egyszer én váltottam ki belőle közvetve, hiszen attól még olyan volt, nem változtattam rajta, nem én... fertőztem meg. Az elakadt mondatra csak kissé zavartan elmosolyodom.
- De ugye nem fogsz hamar elmenni... vagy nem visznek el a szüleid? Ők tudják, hogy ez milyen iskola? - én nem mondtam el a nevelő szüleimnek. Nem volt hozzá merszem, de nem akarom, hogy hirtelen megint elmenjen, vagy esetleg elvigyék innen, mert ez nem jó hely. Ha már itt van, akkor nagyon szeretném, ha maradna még sokáig, ha mellettem lenne, mert sokkal erősebbnek és többnek éreztem magam akkor. Persze azóta változtam egy keveset, fejlődtem, bátrabb lettem és már jobban el vagyok itt nélküle is, de vele biztosan sokkal könnyebb lenne... lesz.
- Dehogy untam! Mindig olyan szép dolgokat készítettél, és én imádtam nézni, ahogy a részekből valami csodás egész áll össze, akkor is, ha viszonylag lassan. - magyarázom lelkesen és ez azóta se változott meg. Szeretem nézni, ahogy alkot, hiszen én annyira nem értek hozzá. Pár aprósággal próbálkoztam már, amikor segített, de ennyi. Ő viszont apróságokból olyasmiket rakott össze régen is, hogy nekem kész csodaszámba ment nézni, ahogy valami felépül, és ő mindig előre tudta, hogy mi lesz a végeredmény. Nagy dolog, hogy így bele tud látni mindenbe.
- Héj! - nevetem el magam, amikor megcsikiz. Eltűnik a rossz kedv, egy pillanat alatt. Mindig is képes volt rá, hogy gyorsan eltüntesse és sosem úgy, ahogy Ethan szokta. Ő inkább rám szól, hogy ne legyek ilyen, amiben persze valahol teljesen igaza van, Harry viszont egyszerűen csak kezeli az egészet és nem változtatni akar rajtam. Ezért a legjobb barátom nem igaz? - Végül is igazad van, tényleg jól jött volna ez neked is időnként. - mosolyodom el végül. Igen, tudom, hogy mik voltak vele a suliban, nekem legalább ilyen gondom nem volt. Sose bántottak fizikailag, de kaptam nem egy beszólást a menőbb csajoktól. Idővel megtanulja az ember ezt lepergetni magáról.

Tárgy: Re: Könyvtár Pént. 28 Márc. - 12:02

Quinn & Harry

- Tudom, én meg ostoba voltam, és rosszul reagáltam le. - pontosan tudjas, vagy legalább is gondolja, mire gondol a lány, mi az, amit mögé lehet érteni, és amit nem mond ki. A lényege úgyis az,h ogy nem akarták ezt az egészet, csak megtörtént, és most itt vannak, megint, együtt, és talán tudják folytatni, vagy újrakezdeni, vagy együttesen átvészelni. Elvégre mégiscsak együtt vészeltek át annyi, de annyi időszakot, amikor valami nbehéz volt a suliban, Quinnéknél, vagy akár Harryéknél. Meg aztán a fiúnak is sokat kell még fejlődnie, főleg abban, hogy elfogadja, teljesen más, mint a többiek. Legalább is az otthoniak. És fura lesz neki az is, ha esetleg itt majd be tud illeszkedni.
- Örülök, tényleg. Te is megijedtél, és nem volna jó, ha minden csuklásra eltűnnél.. ha megint nem látnálak, azt.. - beharapja a száját, és elharapja a mondatot, miközben megköszörüli a torkát, kezében megáll a ceruza, a mozdulata a levegőben, aztán hagyja is. Igen, megint felébred benne a félsz, hogy talán nem is élné túl, ha megint elvesztené Quinnt. Félreértés ne essék, nem szerelmes belé. Egyszerűen csak ő a legjobb barátja, és hiába állította pont ő az ellenkezőjét, most boldog, hogy megint itt vannak, s ha megint eltűnne, akkor talán az ő élete is kisiklana, mint a Titán. Arra, hogy a másik trükkjét majd legközelebb mutatja meg, vagy később, elmosolyodik, és biccent.
- Persze csak akkor, ha nem untad meg azóta a makettezést, vagy engem figyelni, miközben dolgozok. Tudod, milyen precíz vagyok.. mások szerint pepecselős, és a Luca széke elkészül hétszer, mire az én egyik makettem. - sandít fel a leányzóra, majd a ceruza mewgindul, és ő szépen pingál, aztán mutogat, a lány szavaira pedig egészen büszke lesz magára, kissé zavartan túr bele a hajába.
- Azért először ez is félelmetes. Amikor vagy valahol, ahol nem voltál, és mégis tudod, hol vagy.. Hééé! - csikizi meg finoman a lány oldalát, játékosan belecsípve, amikor láthatóan kissé elszontyolodik. - Tudod milyen király képességed van? Gondolj bele, hogy a suliban hányszor, de hányszor öröltem volna, hogyha egyszercsak huss, eltűnök, és nem kell tovább lennem azokban a kínos szitukban.. Vagy amikor George megjelen a zseniális bandájával.. Mennyivel jobb lett volna, ha akkor eltűnök! Király dolog, hogy tudom a kiutat, de amikor két kétajtós szekrény állja el az utamat, és egyenesen engem néznek, nem sokra megyek vele. Főleg, hogy szekrényt még sose maketteztem. - vakarja meg elgondolkodva a fejét, kissé elrévedve. Igen, a végére most is becsúszik egy poén, és tény, hogy nagyon nem volt jó, amikor a menő fiúk elkapták, de erre Quinn is biztos emlékszik. Olyan nagyon nem verték meg, de azért elég kellemetlen helyzetekbe tudták hozni, ami bizony nem volt olyan jó. És inkább ezeket emlegeti fel, minthogy a lány elszontyolodjon, hogy ő "csak" el tud tűnni, mintha az olyan ratyi dolog lenne, vagy kevésbé jobb. Pedig éppen, hogy nem. Csak más.

Tárgy: Re: Könyvtár Csüt. 27 Márc. - 20:55

Harry & Quinn

Első pillanatban, amikor megláttam azt hiszem legszívesebben még elküldtem volna őt melegebb éghajlatra, vagy én tűntem volna el a szeme elől, de most mégsem így vagyok vele. Persze attól még rosszul esik az, ami történt nagyon is, de megértem az okát, amiért történt. Most itt van és nem lenne az jó, ha haragban lennénk, vagy kerülnénk egymást, hiszen nem olyan nagy ez a kúria, így aztán tuti, hogy még jó párszor összefutunk majd. Arról nem is beszélve, hogy Harry volt a legjobb barátom, fontos nekem és rémes volt elveszíteni.
- Én is... én is sajnálom, hogy így alakult. Én igazán nem akartam. - megijeszteni, ráhozni a frászt, elüldözni a városból, és még sorolhatnám. Heteken át bűntudatom volt, aztán váltottam a hatalmas csalódottságra, ami azért nem valami kellemes dolog, de nem akarok ezen agyalni, bőven elég volt addig szenvedni rajta, amíg aktuális volt. Szeretnék tovább lépni és valahogy helyrehozni ezt az egészet, ha lehetséges, ha már nem fél... tőlem... magától, vagy ha idővel képes lesz elfogadni ezt. Nem zavar kicsit sem, hogy végül megölel, sőt örülök neki. Rémesen hiányzott nekem, ő volt az egyetlen ember, akivel jól éreztem magam a suliban, és a nevelő szüleimnél. Erősen közrejátszott abban, hogy náluk maradtam. Az nem biztos, hogy önmagában elég lett volna, hogy egyszerűen csak kedvesek, kellett valami más is, ami a városhoz köt.
- Igen, azt hiszem elfogadtam, bár még nem egyszerű, de jobban megy sokkal. Itt végül is sokan olyanok, mint én... mint mi. Így sokkal könnyebb. - mosolyodom el végül. És persze ott van Ethan, aki szintén nagyon sokat segített, néha kissé talán erőszakosan, de lehetséges, hogy arra volt szükségem, hogy változzak, hogy változtatni akarjak. Viszont tényleg kíváncsi vagyok, hogy ő mit tudok. Közelebb húzódom egy kicsit, amíg előkerül a papír és a ceruza, hogy mindent pontosan lássak.
- Majd a másikat is megmutatod, lesz rá időnk, ha ide fogsz járni. - teszem még hozzá egy kisebb mosollyal, és vállrántással, de már nem nézek fel, csak a kezét figyelem, ahogy rajzolni kezd, mintha magától alakulna minden, úgy haladnak szépen sorban a vonalak, mintha neki fejben már pontosan meg lenne a papíron, hogy mit is akar oda vetíteni és már csak körbe kéne az egészet rajzolnia. A vége felé még a lélegzetemet is visszatartom, hogy még azzal se zavarjam meg, hiszen olyan pontos az egész, és még mi is rákerülünk.
- Hű! Szóval bárhol vagy, akkor pontosan tudod, hogy mi merre? Akkor te nem nagyon tudsz eltévedni. - mosolyodom el. Azért ez nem rossz és mellette még amit épít az meg is elevenedik. - Furcsa tudod, olyan sok klassz képesség van... én meg csak eltűnök. - elhúzom kicsit a számat. Nem érzem valami erősnek, vagy érdekesnek azt, amit tudok. Azt hiszem ezzel sokan lehetnek így, akik az elején félnek attól, amire képesek, aztán mikor elfogadják, elkezd jönni az összehasonlítgatás, hogy másoknak miért és miben jobb. Tudom, hogy butaság, hiszen pár hónapja még azt se akartam, hogy egyáltalán bármire képes legyek, most meg az bánt, hogy nem vagyok... jobb?

Tárgy: Re: Könyvtár Szer. 26 Márc. - 19:25

Quinn & Harry

Csendben ül, és mered maga elé, miközben hallgatja a lányt, meg a csendet, és bizony, hogy kellőképpen rosszul érzi magát, és annyiszor gondolt erre. És persze a képessége sem véletlenül aktivizálódott pont Quinn miatt. Az persze megint más kérdés, hogy most mit tud kezdeni ezzel az egész helyzettel. A lány szavaira csak felpislog, miközben halkan hümmög egy kicsit. Örül, hogy a lány átérzi, bár azt nem, hogy ilyen áron.
- Néha tényleg nagyon nehéz, lehetetlen dolog. Sajnálom Quinn. Minig is sajnáltam, és sosem értettem. - itt arra gondol, hogy azt nem értette, miért lökték el a lányt, de ezt nem is kell ragozni, mert még nagyon régen elmondta neki, nem is egyszer. Meg azt, hogy milyen jófej, és a szülei meg nagy buták, hogy ellökték. Aztán volt az az eset. Persze arra nem gondolt, hogy a szülei tudták volna, vagy ők is ezért hagyták el, de sokszor érezte magát olyan rossznak, mint Quinn szülei, hogy elhagyták a lányt. Aztán egyszercsak a nyakában köt ki, tulajdonképpen egészen boldogan, hiszen az, hogy Quinn emgpróbálja, Harrynek több, mint amit el mert volna képzelni, vagy ha nem is több, de pont elég. Ettől is boldog. Nagyon boldog. A szavakra meg még fel is nevet, és picit megszorítja a lány vállát, afféle barátian.
- Hé, ez tök jó! Mármint, tényleg. Örülök, mert ezek szerint már nem félsz tőle. - azt csak hozzágondolja, hogy legalább a lány nem fél tőle. Bár hirtelen azt se tudja, hogy ő fél-e még tőle. Talán, ha eltűnne, megint megijedne, talán nem. Nem tudja, hogy is van ezzel, csak azt tudja, hogy akkor és ott ostobán viselkedett. Egy ideig figyeli a lány szemeit, majd a kérdés/kérés hallatán egy picit megköszörüli a torkát, beletúr a hajába tarkóján, mintha nagyon hezitálna meg agyalgatna, mert azért nem olyan hú meg ha képessége van, hogy hirtelen meg tudja mutatni, aztán eszébe jut valami mégiscsak.
- Egy részét meg tudom mutatni. A másik az nagyon sok idő, és.. ahhoz építenem kéne. mi tudod, hogy náalm mennyi idő. - ha lány lenne, most elpirulna, így csak lesüti szemeit egy pillanatra, majd megköszörüli a torkát és felpattan, elviharzik, majd néhány pillanat múlva lehuppan a lány mellé, papírral és ceruzával a kezében.
- Csak a kezemet figyeld, mert csalok.. -mondja, majd egyszerűen semmi másra nem néz, csak az előtte heverő papírra, erősen mered, koncentrál, majd a keze, szinte magától, de megindul, és rajzolni kezd. Vonalak, hajlatok, körök, négyzetek, folyosók, kis kampók, és ahogy a fiú alkot, a könyvtár tökéletes alaprajza jelenik meg, bútorokkal, csapóajtókkal, ablakokkal, sőt, a végére még őket magukat is belerajzolja, bár nem a legélethűbb.
-Ez egy alaprajz. És itt.. - mutat a két alakra - ...itt vagy te meg én. - húzza ki magát, és törli le homlokát, miközben hátradől, és sarkain támaszkodik meg. - És ezt nem ismeret alapján, nem jártam még itt ennyiszer. Ezt tudom. Részben.

Tárgy: Re: Könyvtár Hétf. 24 Márc. - 21:14

Harry & Quinn

Nem akarom, igazán nem akarom bántani, vagy direkt kínozni a szavaimmal, egyszerűen csak úgy érzem, hogy muszáj kimondanom bizonyos dolgokat, mert túlságosan régóta feszítenek és akkor fogom jobban érezni magam, vagy legalábbis akkor van esély rá, hogy így lesz, ha igenis kiadom magamból mindazt a fájdalmat, ami ott rekedt. Vagy legalábbis egy részét, mert nem fogok leállni vele kiabálni, netán mindent a fejéhez vágni, mert így is látom, mennyire szenved. Valahol talán az elején úgy éreztem, hogy ez jó, hogy megérdemli, de már nem, ahogy látom, hogy a térdére hajtja a fejét, hogy fel se mer nézni, muszáj közelebb mennem és segítenem legalább egy kicsit, hogy jobban viselje és azt hiszem ez által én is.
- Tudom... gyerekkoromban sokszor gondoltam rá, hogy írok a szüleimnek, hátha van aki tudja hol vannak, csak nem mondja el és... eljuttatja hozzájuk, de sose sikerült leírni semmit. - annyi mindent akartam volna elmondani nekik, megkérdezni, a fejükhöz vágni, hogy végül aztán semmi se ment. Az a már más tészta, hogy gyermeki naivitás csupán, hogy tényleg eljutott volna hozzájuk, hiszen nincs így, semmi esély se lett volna arra, hogy megkapják. Végül csak rászánom magam, hogy felemeljem a fejét, mert... mert nem akarom, hogy szenvedjen. Úgy látom, így is szenvedett már eleget ő is.
- Igyekszem majd jó? Megbocsátani. - egész halkan mondom, főleg mivel pillanatok múlva a nyakamban találom egy ölelés formájában. Nem zavar, kicsit sem, határozottan jól esik, hiszen mégis csak olyan sok időt töltöttünk együtt, tőle nem furcsa az ilyesmi. Bárki más lenne, már itt se lennék, de ő nem bárki más, ő Harry. Neki mindent elmondtam, neki azt hittem mindent elmondhatok.
- Igen, az az én posztom, de képzelt... egyre gyakrabban megy már, hogy ne a képességem irányítson engem, vagyis ne a... félelmeim. - mosolyodom el, most először úgy nagyjából igazán. Meni fog, meg tudok majd bocsátani neki, még ha tényleg egy kis időbe is telik majd úgy igazán, de nem lesz gond. Az ölelés után elengedem és újra visszaülök a sarkamra. - Megmutatod? Azt, hogy mire vagy képes? - furcsa, mert hetekkel ezelőtt még féltem ettől, mindentől, de már eljutottam nagyjából én is oda, hogy érdekel. Érdekel mire képesek mások, érdekel, hogy vajon neki miféle a képessége, hiszen az alapján, amit mesélt, határozottan izgalmas lehet.

Tárgy: Re: Könyvtár Vas. 23 Márc. - 21:00

Quinn & Harry

Igazából most nagyjából ugyanúgy viselkedik és pont annyira kommunikatív, mint amikor elköltöztek. Akkor sem nagyon tudott beszélni, és most ismét előtörnek ezek az emlékek, és egyre rosszabbul érzi magát, egyre mélyebbre süllyed az önmarcangolásban, ami persze nem túl jó, és még szerencse, hogy Quinn van vele szemben, akivel mégiscsak jóban voltak. Ellenkező esetben talán nem is viselné meg ennyire a dolog.
- Gyáva voltam. - elhaló suttogás, miközben csak beletúr a hajába, és kellőképpen rosszul érzi magát, de ezzel talán nincs is semmi baj, sőt. Talán kell is neki, ha mást nem, ahhoz, hogy végre szembenézzen saját magával, azzal, amit tett, azzal, akit megbántott. Ahogy Quinn közelebb lépdel hozzá, ő hol elnéz, hol felsandít rá, mintha maga sem tudná eldönteni, hogy mi lenne a leghelyesebb. Az, ha őt figyelné, vagy az, ha elfutna innen, vagy egyszerűen megszűnne, esetleg bűnbánóan leszegné a fejét. Most még a viccei is elhagyják. Főleg, amikor megkapja, hogy írhatott volna pár sort.
- Nehéz volt. Mindig az első mondat a legnehezebb. - nem is mentegetőzik, csak egy sanda próbálkozás, aztán lesüti szemeit, és még a fejét is leszegi, hogy ne kelljen a lány szemeibe néznie. Aztán arra a bizonyos érintésre megborzong, összerezzen, és hagyja, hogy felemeljék a fejét. Elmosolyodik, egészen halványan, hálásan.
- Ha meg is teszed, akkor meg is ment. - szemei is egészen hálásan csillognak, egy cseppet könnyesen is, aztán maga sem tudja, pontosan milyen ötlettől vezérelve megöleli a lányt, remélhetőleg nem fog megijedni, vagy eltűnni, vagy nem fogja ellökni magától Harryt.
- Bocsáss meg, amiért magadra hagytalak, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rám. Ígérem, hogy soha többet nem tűnök el.. ezt a posztot meghagyom neked. -súgja a lánynak, az utolsó félmondat előtt tart egy kis szünetet, és érezhető benne valamiféle humor, valami a régi viccekből, és Harry már-már várja az esetleges negatív reakciókat is. Mostmár nem számít, mert itt van a lány, és egészen jó úton halad arrafele, hogy megbocsásson neki, amiért egy oltári nagy barom volt.

Tárgy: Re: Könyvtár Vas. 23 Márc. - 20:37

Harry & Quinn

Próbálom én összerakni a részleteket, de nagyon nehéz úgy, hogy igazából szinte csak tőmondatokban beszél és abból kéne megpróbálnom értelmezni, hogy akkor most pontosan mi is történt vele és miért rombolta le majdnem a házikat, no meg persze miért volt mindez miattam. Őszintén szólva még az is kész csoda, hogy itt vagyok és nem tűntem még el egy szó nélkül, ami ilyen zaklatott esetekben azért nálam határozottan gyakran előfordul, de egyelőre még bírom, magamat is erősen meglepve ezzel.
- Ez így megfogalmazva nem hangzik túl jól, de... megpróbálom nem a rossz megközelítésből értelmezni. - bököm ki, csak hogy érezze, hogy nem vagyok én olyan nagyon szörnyű, mint ahogy gondolja, hiszen már teljesen magába van roskadva, és akármennyire is megbántott, vagyok annyira jó lelkű, hogy nem tudom nézni, hogy ennyire szenved, hogy szinte már zihálva veszi a levegőt és a végén még itt ájul el nekem, vagy nem is tudom. Nehezen szánom rá magam, de végül mégis felállok a helyemről és közelebb lépdelek hozzá, hogy tisztes távolságba, de mégis csak közelebb, mint eddig letérdeljek elé. Muszáj kimondanom azokat a dolgokat, amiket már olyan sokszor megfogalmaztam magamban, egyszerűen muszáj, mert e nélkül biztos, hogy képtelen lennék tovább lépni. Akkor is kell, ha ezzel rosszabb lesz neki, vagy csak még jobban megbántódik.
- Írhattál volna... legalább pár sort. - ezt már csak alig hallhatóan suttogom, hiszen olyan szavakat mondtam ki, ami tudom, hogy értelmetlen, hiszen már úgyse lehet visszaforgatni az időt, már nem tud változtatni azon, ami megtörtént, nem tud utólag írni nekem. Amikor viszont meghallom a szavait határozottan ledöbbenek, főleg azon, amit a végén mond ki. A szavai végére nagyjából azt képzelem oda, hogy ezt arra érti, hogy ő is olyan, mint én, fura... szörnyeteg, de nem így fejei be, és ezért nem is tudok először megszólalni. Mit mondhatnék neki? Nem is gondoltam, hogy ő is ennyire emésztette magát e miatt, azt hittem, hogy neki úgy volt könnyebb, hogy elment és most mégis azt látom, hogy ennyire szenved és én képtelen vagyok ezt nézni. Kicsit közelebb csúszom és bár határozottan bizonytalanul, de lehajolok picit, hogy aztán előre nyúljak és megemeljem kicsit az álla alatt a fejét, hogy rám nézzen.
- Az segít, ha azt mondom, hogy... megbocsátok, vagy... megpróbálom? Neked sem lehet könnyű, és megijedtél. Én is megijedtem volna. - és meg is ijedtem, csak még rosszabb volt, hogy el is ment, hogy annál is jobban szörnyetegnek éreztem magam, mert még ő sem tudott így elfogadni. Nem csoda, ha nem mertem elmondani a nevelő szüleimnek, akik még most se tudják, hogy milyen iskolába járok egyáltalán. És nem csoda, ha azóta is félek a világtól és persze mindenkitől, az pedig hogy bárki felé is nyissak szinte lehetetlennek tűnt, amíg Ethannak valahogy a maga nagyszájúságával nem sikerült kicsit áttörni a védőfalaimat, és persze nem utolsó sorban a képességével, amivel megakadályozza, hogy csak úgy eltűnjek, ha zavarban vagyok.

Tárgy: Re: Könyvtár Vas. 23 Márc. - 18:09

Quinn & Harry

Csak ül, és csügged, és látja, hogy a lány nem nagyon érti a dolgokat, sem azt, hogy makettezett, sem azt, hogy miatta szedte szét a lakást majdnem, pedig.. De mégse tud belekezdeni abba, hogy amint elköltöztek, máris megbánta, magábafordult, és egész nap csak makettezett, tulajdonképpen oda menekült az egész élet elől. Egész nap alkotott, csak ne kelljen gondolnia a lányra, aztán.. Felhozták a témát, és nem tudott mit tenni. Finoman csóválja meg a fejét, mintha azt se tudná, hogy hol is kezdje, meg mivel. Csak az a hihetetlen düh, és a ház megremegése, amikor úgy érezte, hogy a szörny, amitől félt, ő maga.. Veszélyes, és még elveszni sem tud.
- Ha valamit megépítek, akkor.. tudom befolyásolni.. azt hiszem. - elfordítja a fejét. - Apa rólad kérdezett, és összetörtem a házunk makettjét. Az egész ház megremegett. - befordul a könyvespolc felé, fejét lehajtja felhúzot térdeire, és halkan szuszog, sóhajtozik, lassan szívja be majd engedi ki a levegőt, miközben mered maga elé. Mintha még duzzogna is, hogy tessék, elmondta, igen, a lány miatt, és igen, a házat. És veszélyes, és egy szörnyeteg. Aztán a lány ott terem előtte, persze csak lassan, de azért mégiscsak közel jön, amire szinte húzná magát össze minél kisebbre és kisebbre, és ahogy hallja a lány szavait, egyszerűen nem mer felnézni rá.
- Tudom. Szörnyen viselkedtem. - rebegi maga elé, elfordítva a fejét. Nem magyarázkodik. Egyszerűen nem tud, talán nem is akar. Úgy érzi, nincs erre mit mondania. Hiába kezdené el mondani, hogy sokkolta, hogy megriadt, hogy összezavarodott, hogy fordult vele a világ, hogy nem tudta kezelni az érzelmeit, és, hogy azóta megbánta. Aztán hallj a lány vádló szavait, amik talán nem is vádlóak, de Harry kifejezetten annak hallja, és végül csak felpislog a lányra, miközben ott gubbaszt előtte. Arcán halvány, keserű félmosoly jelenik meg.
- Ha normális ember lennék? Quinn.. egy szörnyeteg vagyok. - hangja egész halkan, kissé meggyötörten hangzik, s közben végig a lányt nézi. - A legborzasztóbb szörnyeteg vagyok. Nézz csak rám.. Milyen normális ember az, aki cserben hagyja a saját barátját? Nincs mentségem. - süti le a szemét. Talán, ha nem rombolja le a házat, akkor minden máshogy alakul. Felkeresi a lányt, bocsánatot kér, de így.. Amikor megtudta, hogy ő se különb, nem volt képe a lány elé állni. Nem futhatott hozzá csak azért, mert rájött, hogy ez valahol normális. Nem futhatott segítségért valaki olyanhoz, akit pont ezért lökött el magától. Akkor érezte magát igazán borzasztón. Az ajtót is azért nem akarta kinyitni, amikor X-professzor megjött.Nem akart hallani semmiről és senkiről.

Tárgy: Re: Könyvtár Vas. 23 Márc. - 17:41

Harry & Quinn

Olyan jó lenne, ha képes lennék olyan lazán kezelni a helyzetet, mint ahogy ő is teszi, de egyszerűen nem megy, én nem ilyen vagyok, nem is voltam soha és hiába változtam valamelyest már az utóbbi időben, attól még gyökeres átalakuláson nem mentem át. Sejtelmem sincs, hogy mit kéne tennem, mondanom. Egyik pillanatban szeretnék engedni a kitörő sírásnak és megölelni, hogy megint itt van, de aztán beugrik az a rémes érzés, hogy csak elment és még annyit se mondott, hogy utál, és akkor megint visszasüppedek a székbe, mintha oda lenne ragasztózva a hátsóm és ha akarnék se lehetne elszakadnom.
- Hogy érted? Az a képességed? Építesz... dolgokat? - nem lepne meg, már semmi sem lep meg azt hiszem. Jó biztos lenne még olyasmi, amire nagyokat pislognék, de sok mindent láttam már ebben a suliban, miért ne lehetne olyan valaki, aki építeni tud ezt-azt és az... talán kihatással van a valós alakjára? Azért az érdekes lehet és tudom, hogy Harrynek mindig is jó volt a kézügyessége, legalábbis e téren. Fura kettősség ez benne, hiszen sose volt túlságosan ügye, de ez mégis megy neki, mintha én kiváló szónok lennék titkon, pedig általában idegenek előtt meg se merek szólalni, főleg ha többen is vannak esetleg. Végképp nem értem, hogy érti azt, hogy miattam rombolta le majdnem a házukat, de persze azonnal rosszra gondolok és elhúzom a számat. Bár akkor ez hogyan függ össze a makett készítéssel. Ettől még látom, mennyire szenved, dörzsöli a kezét és alig néz fel, de... megérdemli! Nem, én nem szoktam ilyen lenni és fogalmam sincs, hogy fordított esetben én mit tettem volna. Lehetséges, hogy hasonlóan reagálok, hiába mondom, hogy tuti nem így lett volna, akkor sem tudhatom, ha nem történt meg. A megkezdett mondat után szünet jön, mert sejtem, mit akar, de én sem vagyok képes rá, hogy befejezzem helyette, vagy legalábbis egyelőre nem. Egy pillanatra lecsukom a szemem, majd halkan sóhajtok egyet, aztán csak rászánom magam, hogy felálljak és pár lépéssel ott teremjek előtte. Egyszerűen csak letérdelek és a sarkaimra ülök, kellő távolságban. Azért nem egy méterre, de nem is közvetlenül előtte kötök ki.
- Szörnyen rosszul esett, hogy elmentél, hogy csak... csak ott hagytál szó nélkül. Én is féltem, de értem, hogy te is, csak ezt nem így... - megrázom a fejem. Nem megy, nem tudom, hogy fejezzem ki magam és már most érzem, hogy remeg a hangom, de nem akarok sírni. Végig akarom mondani, mert már olyan sokszor megtettem gondolatban. Hogy ha egyszer találkozom vele, akkor miket mondanék, bár persze több verzió van és ez most nem az, amiben minden fájó részt a fejéhez vágok. Ez a könnyített verzió azt hiszem. - Lehet, hogy más vagyok, de akkor is én maradtam, de... még most is más vagyok, és ha csak azért kibékülünk, mert te is ilyen vagy... Ha normális lennél, egyszerű ember, akkor még most is félnél tőlem igaz? - ez itt a legnagyobb gond, hogy akkor ugyanúgy nem fogadna el, nem fogadná el, hogy mi vagyok nem igaz? Csak azért, mert kiderült, hogy ő is fura... és ez így továbbra is rémes érzés.

Tárgy: Re: Könyvtár Vas. 23 Márc. - 17:12

Quinn & Harry

Nehezen, kifejezetten nehezen kezeli a helyzetet, de legalább mindketten megegyezhetnek abban, hogy kavarognak bennük az érzelmek. A kérdésre ugyanazzá a fiúvá válik, mint aki akkor volt, amikor a lány először odalépett hozzá. Finom, szelíd mosoly suhan át az arcán, és lazán vonja meg a vállait.
- Makettoztam..? -nem is kijelenti, inkább kérdezi az egészet, mert nem, nem akar visszagondolni rá. Valahogy, hirtelen minden olyan komikusnak tűnik. És az, hogy elneveti magát, az sokkal inkább vonatkozik az egész helyzetre, és ha észrevenné a finom mosolyt, akkor biztos győzködné a lányt, hogy de, ez kifejezetten vicces. Vagy tragikomikus. Aztán csak sóhajt egy nagyot, és maga elé mered, miközben mégiscsak felbukkannak az emlékek. Mit is mondhatna? Azt, hogy a lány miatt rombolt le majdnem mindent, amikor anyukája megkrédezte, miért is kellett elköltözniük? Amikor Quinnről krédeztek, és a fiú egyszerűen nem bírt magával, meg az érzelmeivel? Végül csak egy szó csúszik ki a száján, egész gyengén, miközben maga elé mered.
- Miattad. -majd megkapja, hogy nem vicces, sőt a sors fintora, és kezdi megint egyre rosszabbul érezni magát. Kellemetlenül, feszengve dörzsöli jobb kezével a bal karját, maga előtt, miközben nem is nagyon mer felnézni a lányra, csak fel-felsandít rá. Csak hallgat, és néz maga elé, miközben egyre rosszabbul érzi magát. Ahogy visszagondol, rosszul érezte magát, mert otthagyta a lányt félelmében. S amikor kijött rajta, hogy ő is fura, ő is más, kétszeresen érezte rosszul magát. Nem volt ott, hogy segítsen a lánynak, és utálta magát, amiért más, mint a többiek. Csak lassan bólint a lány szavaira, majd felsandít rá, a könyvkupacból, mely zseniálisan jellemzi azt, ahogyan érzi éppenséggel magát, meg ahogy akkor is érezte.
-Mondd.. áhh.. - kezdene bele, de egyszerűen nem tud. Hogyan is kérhetne bocsánatot a lánytól? Hogyan is várhatná el azt, hogy megbocsásson neki, vagy azt, hogy túltegye magát? Hogyan is kérhetné, hogy újrakezdjék az egészet. Lesüti szemeit, elfordítja a fejét, miközben finoman megcsóválja azt, mintha egyszerűen abszurd lenne az, amit kérni akar. Pusztán azért, mert.. valamikor barátok voltak. Valamikor rég. És ráadásul ő, pont ő volt az, aki elfordult. S most ő akarna visszatérni? Nem tudja, hogyan is kezdjen bele. Úgy érzi, egyre mélyebbre süllyed a bűntudatban.

Tárgy: Re: Könyvtár Vas. 23 Márc. - 14:57

Harry & Quinn

Sejtelmem sincs, hogy mit is kéne reagálnom, azon kívül, hogy úgy nézem, mint aki tényleg szinte már szellemet lát. A meglepettség kavarog bennem sok mindennel, túl sok mindennel, hogy ki tudjak hámozni bármilyen értelmes reakciót is magamból, ezért marad a sűrű pislogás, miközben ő próbálja menteni a helyzetet és pakolászni a könyveket vissza a helyükre, de csak még nagyobb káosz lesz belőle, milyen újabbak esnek le elé a földre és végül maga Harry is közéjük kerül. Azt hiszem ő se nagyon tudja ez az egész helyzetet egy könnyen kezelni, meg tudom érteni. És mégis mit mondjak a szavaira? Úgy eltűnt és én... csak még inkább semminek éreztem magam utána, mint annak előtte. Most mégis mit kéne mondanom arra, hogy hiányoztam neki?
- Hogyan romboltad le a házat... majdnem? - nem, egyelőre képtelen vagyok azt mondani, amit ő. Rettenetesen hiányzott az első napokban, hetekben. Rengeteget sírtam, hogy csak úgy elment és még csak annyit se mondott, hogy puff. Megijedt, értem persze, de én is! Én is halálra voltam rémülve az egésztől, nem tudtam mit tegyek és még csak azt se, hogy kinek mondhatnám el. Ott voltam egyedül az egésszel és... és ő nem volt, hogy segítsen, csak még inkább megnehezítette az egészet. Rémes volt! Aztán elneveti magát és erre végképp nem tudom, hogy mit mondhatnék. Ösztönös, hogy a szám széle egy egész leheletnyit mozdul felfelé, de aztán szinte erőszakolom magam, hogy ne mosolyodjak el. Ez nem ilyen egyszerű, és kicsit sem vicces!
- Nem... én nem érzem úgy, hogy vicces... maximum, hogy a sors fintora. - idegesen jár ide-oda a szemem. Nem tudom olyan könnyedén kezelni ezt az egész helyzetet, mint ő, egyszerűen akármennyire is szeretném, de nem megy. - És akkor te is... fura vagy? - bököm ki végül. Hát amúgy miért lenne itt? Az tényleg talán vicces, hogy tőlem úgy félt, és közben ő maga is ilyen, csak akkor még nem tudta. Azt mondták nekem, hogy mi így születtünk, csak mindenkinél máskor aktiválódik. Nem tudom, hogy nála ez mikor jött ki, mennyit kellett egyedül szenvednie vele, mint nekem. Gonosz dolog azt kívánni, hogy... ő is úgy utálja magát, mint ahogy én sokáig... miatta?

Tárgy: Re: Könyvtár Vas. 23 Márc. - 13:01

Quinn & Harry

Csak tuszkolja a könyveket, fel se néz, erősen mantrázza a polcot, és próbál úgy tenni, mintha itt se lenne. Valahogy maga sem tudja, mit érez hirtelen ráadásul két érzés is erősen kavarog benne, a többi hatezer mellett. Itt van Quinn és kezdeni kellene a helyzettel valamit, de persze lerombolja éppen az egész könyvtárat, és el sem tudja képzelni, hogy lehet ennyire szerencsétlen és ügyetlen, hogy éppen most szed szét mindent. Tuszolja a könyveket, majd egy határozott mozdulattal löki ki a túloldalról az egyik mértesebb, vastagabb példányt, ami ismét hangosan puffan, s ekkor Quinn rebegése is nagyjából eljut hozzá, mire kissé megrezzen, és vagy három könyv kiesik, egyenesen elé, Harry pedig lehuppan a földre, a könyvek mellé, lábait felhúzva, kezeibe temetve az arcát, és csak rázza a fejét, mint valami mániákus, majd egy fáradt, de annál felvillanyozóbb mosolyt villant a lány felé, kezeit a fején tartva.
- Romokban heverve, de személyesen. - mondja kissé megtört hangon, majd csak nézi, nézi a lányt, és valami furcsa érzés keríti hatalmába, leejti a kezeit az ölébe, és csak figyeli a lányt, miközben saját érzelmeivel vív valami furcsa, különös harcot.
- Miután elmentél, majdnem leromboltam a házat. Hiányoztál. -hangos sóhajjal ejti ki az utolsó szót, mondatot, majd elneveti magát, és végigfekszik a földön, eldőlve a hátára, és csak nézi a könyvespolcok végtelen, hosszú, égbe nyúló sorát. Mintha maga se hinné el, hogy ide került, és éppen a lánnyal egy terembe. Erősen megdörzsöli a szemeit, majd egy határozott lendülettel ül vissza, hogy lássa a lányt, aki szerencsére még mindig ugyanott van. Nem tűnt el. És ez valahogy megnyugtatja Harryt, noha az érzések benne is kavarognak. Eszébe jut a régi harag és düh, amit akkor érzett, és a vele együttjáró fájdalom, ami kihozta belőle azt az egészet, ami miatt ide került.
- Azért ez vicces. Nem gondoltam volna, hogy itt foglak újra látni. Annyi év után. -bocsánatkérően néz a lányra. Egyrészt, mert maga sem tudja, mit érezzen, mit lenne jó éreznie, másrészt meg azért, hogy csak úgy eltűnt. Mint a lány az erdőben, ő is úgy tűnt el a szeme elől. És most mégis itt van, ugyanazért, amiért a lány. Ugyanaz a hiba.. hiba? Ugyanaz a másság van mindkettejükben. Ami elől a fiú annyira menekült, az pont az volt, ami a lányban is megrémítette. S most itt van, rémülete tárgyával, és mégis mintha csak tükörbe nézne. Figyeli a lányt, a szavak is elhagyják lassan, csak figyeli, szinte megigézve, és egyre rosszabbul érzi magát mindazért, amit tett, amiért gyáva volt, amiért félt.. s amiről igazából nem is tehetett.

Tárgy: Re: Könyvtár Szomb. 22 Márc. - 21:46

Harry & Quinn

Ha tudnám, hogy valaki figyel, biztos vagyok benne, hogy zavarban lennék, ahogy mindig is szoktam, de így csak nyugodtan nézek körbe a sorok között, csak könnyedén lépdelek és keresem a megfelelő könyvet, majd huppanok le végül egészen tanácstalanul. A vége tényleg az lesz, hogy kiválasztok egyet random, a színe alapján, vagy csak... úgy, ahogy épp jön, mert mondjuk szép díszes a gerince. Még az se megoldás, hogy többnek is elolvasom a tartalmát, mert akkor is túl sok van ahhoz, hogy mindegyiket megnézzem, sose jövök rá, hogy melyik lenne a legszimpatikusabb, főleg mert amúgy is sok minden érdekel. A nagy elmélkedésben viszont egyik pillanatról a másikra szakít félbe az a kissé hangos robaj, ahogy a könyvek a földre zuhannak, én pedig azonnal oda kapom a fejem és majdhogynem szó szerint tátom el a számat, amikor felismerem az ismerős arcot. Azt hiszem most simán be tudna szállni egy légy is a torkomba, ha nagyon akarna, vagy ha egy is lenne itt a környéken. Pislognom kell párat, hogy tényleg elhiggyem, hogy jól látok és nem csak valami nagyon-nagy tévedés. Sokan vannak itt a suliban furábbnál-furább képességekkel, mi van, ha valaki belemászott a fejembe és felvette az alakját egy emlék alapján? Képtelen vagyok megszólalni, csak nézem, ahogy ügyetlenül tuszkolja vissza a könyveket. Nem lehet valaki ilyen ügyes színész, hogy még ezt is leutánozza... vagy mégis?
- Harry? Te vagy az? Tényleg? - bizonytalanul remeg a hangom, és határozottan nehéz kimondani a szavakat, szinte már inkább suttogás ez, mint rendes beszéd. Nem is tudom, hogy mi játszódik le bennem, de csak ide-oda kapkodom a szemem, ahogy próbálok valamit kezdeni a bennem kavargó érzésekkel. Idegesség és újra felszínre tör az, amit akkor éreztem, amikor csak úgy elment, csalódottság, megbántottság és persze a végén már egy cseppnyi düh is, hogy képes volt erre, végül pedig a jól begyakorolt önmarcangolás. Mindig is furcsának éreztem magam, és sosem tudtam ezt pozitívan kezelni, az utóbbi hetekben Ethannak sikerült ezt pozitív irányban változtatnia, de most újfent úgy érzem magamat, mint valami szörny, hiszen Harry tőlem rémült meg, biztos vagyok benne, hogy ezért költöztek el, miattam. Egy viszont biztos, nem tűnök fel, és még csak megmoccanni sem merek, vagy tudok, csak egyszerűen nézem őt, mintha minimum szellemet látnék.

Tárgy: Re: Könyvtár Szomb. 22 Márc. - 8:13

Quinn & Harry

A napok nagyrészét idelent tölti, hiszen az egyik kedvenc elfoglaltsága az olvasás, amit természetesen sohasem lehet megunni. Persze nincs nagyon régóta itt, tulajdonképpen nemrég érkezett. De máris tudja, nagyjából mi és hol helyezkedik el, ami egy kicsit még mindig furcsa neki. Nem tudja hova tenni a képességét, azokat a fura alakokat, akiket néha lát és hall. Ráadásul, mióta hallotta azt a kifejezetten rédekes hangot, az ő saját fejében, és lejött a lépcsőn, hogy igent mondjon, nem nagyon beszélgetett. Hiányzik is neki a hang, vagy legalább annyi, hogy valakivel megbeszélhesse, min is megy keresztül. Mert bizarr. Egyfelől ijesztő, másfelől kifejezetten tetszik neki. Most is lehunyja szemeit, miközben végighúzza az ujját a könyvespolcon, és magábamélyedve tanulmányozza a könyvtár polcrendszereit, annak elhelyezkedését, amikor lépteket hall. Érdeklődve pislog ki az egyik könyvespolc mögül, mélybarna szemekkel fürkészve, ki is érkezik meg, és amint megpillantja a lányt, megmerevedik. Érzi, ahogy finom remegés fut végig a testén, aminek az okát maga sem tudja pontosan. Izgalom? Fájdalom? Rég elfojtott szeretet? Bűnbánat és lelkiismeretfurdalás? Hiszen olyan rég volt, és pont emiatt váltak szét, és most újra itt van, és ráadásul pont ezen a helyen. Egyszerre akar odarohanni a lányhoz, és valami mégis megakadályozza. Figyeli, ahogy lehuppan, és tanácstalanul néz körbe. Valahogy már mondana is valami frappánsat, valami vicceset, de nem jön ki hang a torkán. Csak nyitja a száját, de aztán be is csukja, főleg, amikor kezen továbbsiklik és jó néhány lexikont elegáns mozdulattal küld a földre, persze hatalmas robaj közepette, ami egyből felébreszti merengéséből. Ijedten köszörüli meg a torkát, miközben a könyvek után kap, és próbál mindent összeszedni, ami nehézkes, főleg, mert Harryről van szó, aki kellő mennyiségű ügyetlenséggel rendelkezik ahhoz, hogy sikeresen elejtse, amit egyszer már felkapott, vagy kicsúsztassa a könyveket az öléből, amikor már végre fogná őket, így, jobb híján, egyesével próbálja meg viszsatuszkolni őket, egész komikus látványt nyújtva. És közben reménykedik, hogy mire felnéz, a lány ott lesz, és nem tűnik el, mint akkor, vagy úgy, mint ahogy ő tűnt el félelmében és zavarodottságában.

Tárgy: Re: Könyvtár Pént. 21 Márc. - 20:29

Harry & Quinn

Azt hiszem jó, hogy ide kerültem, bár még mindig nem vagyok teljesen biztos magamban, de azt hiszem jobb itt, mint rossz emlékek között és legalább van néhány barátom, mint Merci, vagy Ethan. Fura, hogy olyan embereket sikerül kifognom sorra, akik a maguk nemében azért a többséggel nem túl kedvesek, vagy legalábbis velük máshogy viselkednek, de velem Merci sosem volt bántó, vagy legalábbis én nem éreztem és Ethan is mindig kifejezetten kedve, és ha visszagondolok arra a kis csónakázásra a tavon... Na jó lehet, hogy jobb nem gondolni rá, mert csak sikerül összezavarodnom, az pedig senkinek sem hasznos. Inkább újra a könyvek felé pillantok. Felmehetnék a létrával is, hogy megnézzem mik vannak még itt, mert nagyon nagy a választék. Igazából még azt se találtam ki, hogy milyen típusú könyvet keresek, legyen romantikus, amin ábrándozhatok valamiféle szebb világról? Esetleg egy krimi, amin remekül lehet izgulni, vagy horror, hogy aztán Merci idegeire megyek, ha sikítva ébredek valami rémálomból? Mert bőven van erre esély, nem véletlenül nem szoktam olyasmivel foglalkozni, ami ijesztő. Bőven elég nekem ilyen téren a saját fejem, amiben így is akad bőven félelem, és rossz gondolatok, nincs szükség még valami filmre is, ami még többet ültet el benne.
Végül aztán tanácstalanul huppanok le a középen lévő nagy asztalhoz. Ez az egész hely olyan, hogy az ember alig ér hozzáérni valamihez, mert minden olyan antiknak és drágának tűnik, a székek, vagy a lámpák. Ezzel szemben furcsa az alagsor, ahol egyszer jártam már a gyengélkedőn egy véletlen kézelvágás miatt. Az a hely ehhez képes rendkívül modern, mindenféle felszerelésekkel, amiknek a nagy részéről még csak sejtelmem sincs, hogy mire valók. Újra végigfuttatom a tekintetemet a nagy rakás könyvön, azt hiszem az lesz a vége, hogy egyszerűen random kiválasztok egyet és majd meglátom, hogy miről szól. Végül is annyi minden van itt, hogy bőven lesz időm sokukat végigrágni, főleg ha még jó ideig itt maradok és most úgy gondolom, hogy nagyon is szeretnék még.

Tárgy: Re: Könyvtár Csüt. 5 Dec. - 9:13

Szabad helyszín, új játék kezdhető!

Tárgy: Re: Könyvtár Vas. 1 Dec. - 20:23

- Igazán érdekes volt. Sajnálom, hogy nem vettem részt benne aktívabban. – király lett volna csinálni egy ilyen névjegykártya cuccot. Annak ellenére, hogy tuti nem lettem volna hajlandó megmutatni, nem hogy megmagyarázni a kinézetét. Lehet, hogy csinálok majd egyet magamnak, ha akad egy kis szabadidőm. Gondolkodás közben kiemelkedek a padból és figyelem az ismeretlent, ahogy közeledik.
- Igaza van. – biccentek elfogadóan, s viszonoztam mosolyát. Kedves, kellemes embernek tűnik. Kézfogása erős, de nem durva. – Camille Claque. Örvendek a találkozásnak. – hohó, talán mégis emlékszek valamire az illemórákból.
- Van egy pár perce beszélgetni? – igyekszek kedves lenni. Nehogy elijesszem, ha már rá szántam a lyukas órámat. Oké, igazából mindegy lett volna, mivel most van ebédszünet. Erről jut eszembe. – Ebédelhetnénk együtt. – közben lassan kisétálunk. A jobbomon sétál, ami kicsit zavaró, mivel az a domináns kezem, de csak túlélem valahogy.
- Remélem, nem veszi tolakodásnak, csak érdekel az új kolléga. – vállat vonok. Mindig érdekesek az új dolgok. Az ember automatikus reakciója az, hogy meg akarja ismerni őket. Nem mintha terveim lennének Matthew-val. Soha nem tervezek előre, az csak rosszat tesz az ember önbizalmának és hitének. Hiszen potom 50% az esélye annak, hogy valami a tervek szerint alakul.
Puszta gyermeki kíváncsiságból kerestem fel a kollégát. Az órája viszont felkeltette bennem az érdeklősét személyisége iránt. Elég alaposan elemezte a diákokat, akiket nem is ismert. Arról nem is beszélve, hogy hajlandó volt magáról is beszélni, ami tényleg ritka egy előadónál. Mármint, ki az, aki hajlandó megosztani magáról olyan dolgokat, mint például a részletesség? Vagy csak én nem találkoztam eddig rendes tanárral?
Jó persze magamat kihagyom a gondolatmenetből, hiszen innen belülről nehéz megállapítani, hogy mit gondolnak rólam, milyen vagyok ott kint. Nem merem biztosan mondani, hogy jó tanár vagyok. Azt se, hogy nem. Az viszont biztos, hogy vannak rossz és jó tulajdonságaim is. Mindenkinek vannak. Még a mellettem sétáló Mr.Mercy-nek is.

Tárgy: Re: Könyvtár Vas. 1 Dec. - 19:53

Amint beléptem a könyvtárba meglepően vettem észre, hogy minden diák előttem érkezett. A táskámat a nagy asztalra tettem, majd az osztály felé fordultam. Egy ideig végignéztem mindenkin, és megakadt a szemem egy nőn. Ezer százalékig biztos voltam benne, hogy nem diák, ahhoz túlságosan kilógott a többiek között. Mivel azonban nem tudtam, hogy vajon mi szél hozta az órámra nem foglalkoztam vele még.
- Nos, akkor fogjunk hozzá. A nevem Matthew Mercy, de mindenkinek csak Mr. Mercy. Vannak itt új arcok nekem, és vannak, akiket már láttam. Arra kérném az újakat, és mindenki mást is, hogy csináljon egy névjegytáblát, hogy egyrészt könnyebb legyen nekem is, megjegyezni a neveteket, valamint, hogy tudjunk egy kicsit beszélgetni a saját stílusunkról és a saját érzéseinkről.- Mondtam, miközben nekidőltem az asztalnak, majd a táskámból előhúztam az én névjegy kártyámat, amit még tegnap este készítettem el. A gyerekek rövid idő alatt befejezték a kártyákat: volt akinek színes volt volt akinek egyszínű, de mindegyik más volt.
- Nos, akkor kezdjünk is hozzá. Ez az én névjegykártyám. Itt a nevem, és körülötte a csigavonalak. Ha ezt a kártyát megnézitek, látszik rajta, hogy egy olyan emberé, aki figyel a részletekre, de nem kihívóan, inkább amolyan szolid, visszafogott módon próbálja meg mások tudtára adni, hogy milyenek az érzelmei, a stílusa.- Kezdtem bele, majd szépen lassan tovább folytatva elkezdtem a diákokkal való beszélgetést. Többeket is megkértem, hogy mutassák be a kártyáikat, hogy miért olyan, amilyen és hogy másoknak mi a véleménye róla. Az óra egész gyorsan haladt, és a diákokkal sem volt semmi baj, aminek örültem. Nem izgultam, sose voltam az az izgulós fajta, bár néha bennem is mozgott valami, ha vártam a helyzetet. De ez a mai nap nem ilyen volt. Csak egy átlagos óra, olyan, mint a többi.
- Rendben, mehettek, jövőhétre szeretnék kérni egy fogalmazást, mindenki kedvenc színérő. Szeretném, ha leírnátok, hogy miért ez a kedvenc színetek, milyen érzést vált ki belőletek és mindent, amivel a színnel kapcsolatban éreztek és gondoltok.- Csaptam össze a tenyereimet, majd elengedtem az osztályt. Nem akartam én lenni a szigorú tanár, de muszáj volt leckét adnom nekik, hogy kicsit foglalkozzanak az órai anyaggal.
Amint mindenki kiszállingózott a teremből hátra pillantottam ismét a kolléga nőmre.
- Hogy tetszett az óra?- Kérdeztem mosolyogva, miközben az összes holmimat elpakoltam. Ahogy végeztem a nő felé fordultam és pár lépés alatt mellette termettem.
- Hm... Ha jól sejtem mi még nem találkoztunk, igazam van?- Néztem rá mosolyogva, miközben kinyújtottam felé a jobbomat.
- Matthew Mercy. Önben kit tisztelhetek?

Tárgy: Re: Könyvtár Vas. 1 Dec. - 19:33

Kivételes alkalmakká nőtték ki magukat a kedd negyedik órák; ugyanis lyukasom van. Igen, igen csodálatos nem? Szabadon járkálhatok az épületben vagy akár bepótolhatom a reggelimet, ha arról van szó. De ma egyikhez sincs kedvem. Sokkal jobban érdekel egyik kollégám, akivel még nem volt szerencsém találkozni. S hogy ismerhetsz meg legjobban egy tanárt? Ülj be az órájára.
Izgatottan ülök be a hátsó sorba és visszabiccentek a nekem köszönő diákoknak. Igyekszek beolvadni, s mivel a magas sarkú nem segít, az ülési magasságom növelésében azért egész jól elrejtőzöm a hozzám képest langaléta gyerekek háta mögött.
Csendesen figyelek az órán, nem teszem fel a kezemet. Nem zavargok. Csak ülök, tekintetemmel figyelem, memorizálom mozgását. Fülemben csengenek szavai és belevésődnek az agyamba. Mindegy, hogy amit mond igaz-e vagy sem akkor is megjegyzem. Sokan nem értik, hogy miért hátrány ez a képesség, pedig egyszerű; a rossz információ is információ.
S bár személyi erkölcstanárom volt gyerekkoromban, szinte semmire nem emlékszek abból, amiket tanított. Szóval mondhat bármit a mélyen tisztelt tanár kolléga, nem fogok tudni rájönni, hogy az jó. Nem mintha érdekelne. Egy bizonyos kortól az embert nem lehet tanítani, ha nem akar tanítva lenni. Ezért nem jártam be órákra az egyetemen, csak a vizsgákra. Nagyjából a világegyetem leglustább, legrosszabb diákja voltam.
Ahogy figyelem a magyarázását észreveszem, hogy nem izgul. Vagy legalábbis most már nem izgul. Én minden órám előtt a kínok kínját élem át. Félek, hogy valaki olyan nem törődöm is beül a padba, mint amilyen én voltam. Szerencsére ez még nem fordult elő, pedig tuti, hogy megérdemelném.
Ahogy kicsöngetnek, elindul kifelé seregnyi mutáns gyermek. A csemeték magukkal viszik susogásukat, nevetésüket és alapzajukat. Így csendben várom, meg amíg észrevesz a tanár úr. Halvány nem túlijesztő mosollyal figyelem, ahogy szöszmötöl, a franc tudja mivel. Lehet, hogy már észlelte jelenlétemet? Vagy csak egyszerűen ilyen vacakolós típus?

Tárgy: Re: Könyvtár Kedd 1 Okt. - 16:27

Természetesen a mosolyom azonnal eltűnik, ahogy egyre csökken a távolság becses hátsóbbik felem és a föld között. Leginkább mégis a belépő gyors reakciója döbbent meg. Vagy attól akad a lélegzetem, hogy a srác, aki tuti fiatalabb nálam és körülbelül 40 centivel magasabb is csak úgy simán felemel.
Hosszú ideje már annak, hogy valaki felemelt. Utoljára anyám halála előtti balett órámon történ ehhez hasonló. Mégis, így évek távlatából felrémlenek a mozdulatok és szinte magamra kell parancsolnom, hogy ne csináljak semmi, csak legyek türelmes, míg földet nem ér a lábam. Úgyhogy csendben várok. Csak akkor veszem észre, hogy visszatartottam a levegőt, amikor földet érek, és halk sóhaj szalad ki ajkaim közül.
Figyelem, ahogy két lépést hátrál. Ennyire ijesztő volnék? Pedig ma a szokásostól eltérően csak egy semmilyen fekete ruha van rajtam, meg egy boka csizma. Egészen normálisan nézek ki arról nem is beszélve, hogy a hajamat is máshogy fésültem, illetve festék sincs rajtam annyi. Na, igen így nézek ki, ha éppen könyvtáros nőt játszok, és nem megyek sehova, nem tartok órákat.
Mosolyogva hallgatom végig a nevemmel való szenvedését. Közben pedig azon gondolkozom, hogy miért néz ilyen furcsán rám. De persze, amikor meghallom, hogy Charles küldte rögtön értem az okát. A fiú új nálunk és egy erősen vallásos, kevéssé oktatás orientált helyről hozták ide. Lesz vele dolgom. Először is nem árt válaszolnom neki.
- Akkor biztos te vagy Shane. – mosolyom halvány lesz. Nem akarom megijeszteni vagy valami ilyesmi. – Örvendek, én vagyok Camille. – kezemet nyújtom felé és remélem, elfogadja a gesztust. Az már egy jó lépés lenne. – Nos, üljünk le valahova. – ajánlom fel. Imádom a könyvtárat, békés és csöndes. Reményeim szerint őt is megihleti majd a könyvek illata és a varázslatos környezet. Mindenesetre én türelmes vagyok.

Tárgy: Re: Könyvtár

» Nappali - Kis könyvtár