Myressa és Damien

Tárgy: Re: Myressa és Damien Szomb. 12 Júl. - 19:45

Myressa & Damien

Hiába a magabiztosság, a meggyőző erőm ezúttal csúfosan csődöt mond. Damien hitetlenkedő arckifejezéssel adja a tudtomra, hogy ezt a sok marhaságot, amit az imént összehordtam, nem csak hogy ő nem hiszi el, de még én magam sem gondolhattam komolyan. És tényleg. Valójában én is pontosan tudom, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet. Lacey nagyon is komoly bajba került, és a vérére pályázó ex-barátnő nem fogja csak úgy a két szép szememért feladni azt az elképzelését, hogy fasírtot csinál a pasija haláláért felelős lányból.
*Egyáltalán mi a fene történhetett? Miféle baleset lehet az, amiben valaki „véletlenül” megöl valakit?! Persze afelől semmi kétség, hogy ezekkel az adottságokkal, amikkel a mutációnak hála rendelkezünk, olykor nagyon veszélyes az emberek között élni. Talán Lacey esetében is erről lehet szó, bár sosem tűnt úgy, hogy ne tudná a képességeit maximálisan az irányítása alatt tartani…* merülök mélyen a gondolataimba, fel sem tűnik, hogy időközben a Tigrisszemű is elhallgatott, és már nem ecseteli, hogy teljesen hibbant vagyok, amiért egyedül készülök legjobb barátnőt menteni.
- Nézze Mr. Weisner. Igaza van. Tényleg. De ettől még nekem a barátnőm mellett a helyem, ha tetszik, ha nem. Sem maga, sem a prof nem tudnak megakadályozni ebben, úgyhogy remélem, nem kell fölöslegesen vitatko… - magyarázom türelmesen a nyilvánvaló tényeket, mintha egy kedves, ártalmatlan őrülttel beszélgetnék, mielőtt azonban csodálatos végszót kanyarinthatnék a monológom végére zárásképp, a Tigrisszemű egy olyan hajmeresztő ötlettel áll elő, amitől menten megkopaszodom.
*Tessék?! Velem akar jönni??? Ezt most komolyan gondolja?* meresztek görögdinnye méretű szemeket a halálos nyugalommal magyarázó tanárra, kíváncsian várom, mikor esik le neki, hogy ezúttal ő tűnik méretes sültbolondnak. De nem veszi a lapot, csak csendesen magyaráz tovább arról, hogy Lacey botránya miatt akár az iskola is veszélybe kerülhet.
*Szűzanyám! Tényleg komolyan gondolja.*
– Most csak viccel, ugye?! – bukik ki belőlem a kérdés önkéntelenül, de elég a férfi komor vonásaira pillantanom, máris pontosan tudom a választ. – Oké, nem. Nem viccel. – veszem tudomásul a száraz tényeket, és máris kezdek lázasan azon morfondírozni, hogyan magyarázzam meg Lacey-nek, hogy képtelen vagyok lerázni egy tanárt. Valójában bele sem gondoltam, hogy ekkora lehet a baj, hogy még a Xavier Intézet is belekeveredhet az egészbe. Egyre bonyolódik a helyzet, mielőbb beszélnem kell Lacey-vel arról, hogy mi is történt pontosan.

- Gondolom nincs választási lehetőségem, akármit mondok, nem fog letenni arról, hogy velem jöjjön…- sandítok fel a pilláim mögül ravaszul Damien arcára, majd nagyot sóhajtva folytatom – Rendben, megígérem, hogy nem lógok meg maga nélkül, és remélhetőleg arra sem fog sor kerülni, hogy újabb ártatlan hintaágyak essenek a képességem áldozatául. Ki tudja? Talán az emberek is megússzák…- kuncogok halkan, hátha tudok kicsit enyhíteni a beszélgetés feszültségterhes hangulatán, miközben megkísérlem kisimogatni a papírgombóccá gyűrt levelet. A Tigrisszemű közben felajánlja a kocsiját, és máris sokkal jobban örülök neki, hogy velem tart, hiszen nem szívesen járkálok gyalog egy olyan elhagyatott környéken, mint New York külvárosa.

Tárgy: Re: Myressa és Damien Szomb. 12 Júl. - 18:26

Damien & Myressa

Arról a Lacey-ről van szó, akire először gondoltam. A probléma így máris sokkal összetettebb, és bonyolultabb, mint ahogy elsőre hittem. Ha egy mutáns megöl egy embert, még hogyha csak balesetről is van szó, az súlyos következményeket vonhat maga után, hisz nem tudhatjuk, hol történt ez az eset. Ha ne adja az ég, a történteket a városban vagy az egyik nyilvános park közelében felvette egy térfigyelő kamera, Lacey-n keresztül az intézet jövője is kockán foroghat. A halott férfi kedvese pedig nyilván mindent elkövet, hogy megölje, vagy rábizonyítsa a mutánsra a gyilkosságot. Azt sem tudhatjuk, miként történt meg az eset, nyilvánvaló volt-e hogy emberfeletti képesség játszott közre ebben, vagy csak egyszerű, hétköznapi baleset áldozatává vált a fent említett férfi. Myressa bajba fogja keverni saját magát, és amennyiben az erejével kapcsolatos problémák továbbra is fennállnak, ki tudja, mit történhet? Voltaképp az a legnyugtalanítóbb, ahogy a nő ehhez az esethez hozzááll. Annyira meggyőzően adta elő, hogy miként készül megoldani a fennálló problémát, hogy minden kétséget kizáróan ő maga is elhiszi, hogy egy bosszúszomjas Kedvest szép szavakkal félre lehet állítani, el lehet téríteni a céljától. A világ túl szép, túl könnyedén élhető lenne, ha ilyen kaliberű dolgok így működnének.
- Kérlek, mondd, hogy ezt Te sem gondolod komolyan Myressa. – csóválom a fejem, de ismerve a lány makacs természetét, kötve hiszem, hogy egyszerű dolgom lehetne a visszatartását illetően. Amint egy percre megpróbálom a helyzetébe képzelni magam, az is teljesen világossá válik előttem, hogy minden tiltás, vagy bárminemű blokkolás ellenére is meg fogja találni a módot a szökésre, ezért úgy döntök, megkímélem magunkat néhány fáradságos egyben felesleges körtől.
- Rendben. Elmegyek veled, és megkeressük Laceyt. Meg kell tudnunk, mi történt pontosan a baleset napján, és hogy mégis hol történt mindez? Ne feledkezz meg arról, hogy egy időben Lacey is ugyanezen iskola tanulója volt. Ha kiderül a nyilvánosság számára, hogy természetfeletti képességet birtokol, és talán ezen erő segítségével ölt meg egy ártatlan embert is, nyomozást fognak indítani. – ejtem komoly hangsúllyal a szavakat. Valójában örülhetünk, ha még nem indítottak nyomozást, és nem hozták összefüggésbe a lányt az áldozattal.
- De meg kell ígérned, hogy nem indulsz sehová nélkülem, és nem csinálsz odakint semmi ostobaságot. Gondolok itt a mindenféle magánakcióidra. – bökök a mutatóujjammal a lány felé, hiszen ilyesmire is volt példa korábban, és tudja, hogy pontosan ezért megyek vele.
- Visszamegyünk az épületbe, összepakolunk pár fontos dolgot, hozom a kocsimat és indulunk. – összegzem a tervemet, és indulásra sarkallom a levelet szorongató Myressát.

Tárgy: Re: Myressa és Damien Pént. 11 Júl. - 15:14

Myressa & Damien

*Oké, azt sejtettem, hogy Mr. Weisnert nem hatja majd meg a kiskutyusos sztori, elvégre engem is inkább csak halálosan elborzasztott. De hogy a könyörgés sem működik??? Milyen pasi ez? Tutira vasból van a szíve…*próbálok újabb és újabb használható kifogásokat bevetni, de semmi…
Damien mindössze elgondolkodó arckifejezéssel hallgatja az amellett szóló érveimet, hogy a prof tudta nélkül lógjak meg az intézetből, és siessek Lacey segítségére, én pedig sejtem, hogy ebből csak az sülhet ki, hogy nem megyek sehová. Legalábbis Xavier áldása nélkül….
*Akkor kénytelen leszek megszökni… Sem Xavier, sem Mr. Weisner nem figyelhet éberen a nap 24 óráján át, valamikor nekik is pihenniük kell, és akkor…* születnek meg elmémben az ördögi gondolatok, miközben az aranybarna tekintetű férfi komoran a fejemre olvassa a vétkeimet.
*Jézus, tényleg ilyen hosszú a lista?!*
Észre sem vettem, hogy közben már úgy szorongatom a sármos mutáns karját, mintha a sajátomnak nyilvánítottam volna, még az ujjaim is belefehéredtek a szorításba.
*Hoppá* lazítok a szorításon, aztán némileg szégyenkezve a dolog miatt szabadon engedem a karját. Tagadhatatlan, hogy minden egyes szó, amit Damien kiejt a száján, valóban igaz, és teljességgel jogos is, lusta vagyok, felelőtlen, és meggondolatlan. De Lacey a barátom… Láthatóan a tigrisszemű férfi is a gondolataiba merül, hiszen hosszú percekig szótlanul mereng, amikor azonban újabb kérdéssel áll elő, jobban örülnék, ha inkább hallgatást választotta volna. Mivel arra már rég rájöttem, hogy hazudni nincs esélyem sem, hiszen nem egyszerűen bénán füllentek, hanem kimondhatatlanul tehetségtelen vagyok ebben a kérdésben, ezúttal rögtön az igazat adom elő.

- Igen, ez az a Lacey. – bólogatok lelkesen, mint az a bizonyos kalaptartóra ültetett kiskutyus a kocsikban - Hogy miféle bajba került? Hmm… Lássuk csak. – filozofálok el egy pillanatra, mintha nem tudnám, hogyan is vázoljam fel a helyzetet. Aztán egy nagy levegővel fejest ugrok a részletekbe - Végül is mondhatnám, hogy ez csak a szokásos női léttel együtt járó problémák egyike, tudja… Nem érezte magát igazán jól itt az intézetben, megszökött, élte a kis világát, szerelmes lett, ahogy egyszer mindenki… Aztán véletlenül megölte a szerelmét, és magára haragította ezzel annak éppen aktuális barátnőjét, aki most éppen lázasan azon munkálkodik, hogy apró cafatokra szaggassa valahogy. Csak úgy bosszúból, hátha megnyugszik a lelke… Ilyen teljesen átlagos dolgok, semmi érdekes… - hadarom el a temérdek információt nagyjából úgy, mintha ez egy teljesen átlagos esti mese lenne, és az égvilágon semmi vérfagyasztó információt nem tartalmazna.
- Nem lesz semmi gond Mr. Weisner! Csak kilógok, megkeresem Lacey-t, beszélünk a vérszomjas barátnővel, hiszen csakis balesetről, véletlen balszerencséről lehet szó, ő szépen elfelejti a vendettát, és már itt is vagyok. A prof észre se fogja venni, hogy eltűntem! Ennyi az egész! – tárom szét a karjaim magabiztos mosollyal, annyira meggyőzően akarom a dolgot előadni, hogy hirtelen még én is elhiszem, hogy semmiség az egész.
Rettenetesen igyekszem az arcomon tartani a magabiztos mosolyt még akkor is, amikor az egyre hitetlenkedőbb tekintettel rám meredő Tigrisszemű szinte levegőt sem kap a döbbenettől.
*Oké, nem megyek sehova. Maximum egyenesen Xavier irodájába. De valahogy akkor is kihúzlak a bajból Lacey! Amint én is kikeveredtem belőle…*

Tárgy: Re: Myressa és Damien Vas. 6 Júl. - 20:45

Damien & Myressa

Egy hallatlanul kínosra és botrányosan gyengére sikeredett füllentést követően, melyben egy kiskutya boldog életének keserves befejezést szánunk éppen, Myressa megadóan sóhajt fel, kiengedve magából az iménti félrevezetés látszólag minden terhét, és végre megtisztel őszinte szavaival is.
Kétségbeesetten magyarázza, hogy az ő legjobb barátnője, Lacey írta a levelet, amit az imént átvett, melynek tárgya nem kevesebb felelősséggel terheli MG-t, mint egy bajba jutott mutáns és egy bizonyára értékes barát megmentése. Olybá tűnik, a lány soha véget nem érő kálváriák, megoldást követelő problémák egész sorozatának súlyát kell, hogy cipelje, s megpróbáltatásai nem látszanak ritkulni, vagy kisebbedni. Magam sem értem, hogy róhat az élet ennyi terhet olykor egyszerre egyetlen emberre.
Szótlanul hallgatom a nő felém irányuló kérését, s figyelem a mozdulatot, mellyel az őt fogva tartó karom után kap, és olyan elánnal szorítja, mintha az élete múlna rajta.
- MG… - végok bele a mondandómba, komoly, nyomatékos éllel a hangomban.
- Nem lesz ez így jó. Ellógod az óráidat, nem szólsz, hogy gondok vannak az erőd irányításával, most pedig azt tervezed, hogy Xavier tudta nélkül vágsz neki a nagyvilágnak, hogy segíts egy szorult helyzetben lévő barátodnak. - mutatok rá a sorra rendre elkövetett apró hibákra, amiknek végül beláthatatlan következményei lesznek mind a tanulmányokra, mind pedig a lány testi épségére vonatkozóan. Kihasználom azt a néhány másodpercnyi hallgatást, mely közénk ereszkedik, hogy valamivel alaposabban átgondoljam a jelen helyzetet. Egyértelmű, hogy Xavier nem fogja elengedni őt, legalábbis egyedül semmiképpen, azonban az ennél is nyilvánvalóbb tény, hogy a telepata észre fogja venni, hogy megszökött a birtokról, sőt, tovább megyek. Pontosan tudja majd, miért tette. Az után pedig, aminek ma tanúja lehettem idekint, nem jósolok túl sok jót a birtokon kívül töltött időnek.
- Ez ugyanaz a Lacey, aki egy ideig itt tanult nálunk? Miféle bajról számol be a levelében? - fonom össze karjaimat a mellkasom előtt, elvégre egyik információ sem elhanyagolható annak szempontjából, hogy elengedem-e Myressát az önkéntes küldetésére. Valakinek muszáj tiszta, józan fejjel végiggondolnia tényeket és a következményeket, és egyértelmű, hogy erre MG jelen pillanatban nem képes. Nem venném a lelkemre, ha meggondolatlanul belevágna valami őrültségbe, amiből talán nem is keveredhet ki élve. Mivel nem áll szándékomban beleolvasni a magánlevelezésébe, csak remélhetem, hogy nem próbálkozik újabb félrevezetéssel.

Tárgy: Re: Myressa és Damien Szomb. 5 Júl. - 17:06

Myressa & Damien

A szélsebes távozásra irányuló akcióm totális sikertelenségbe fullad, Damien nem csak hogy nem éri be egy sima, érzelmes hangon elrebegett viszláttal, lelkesen él rossz szokásainak egész sorával: nyakon csíp, és kérdez. Na jó, valójában nem nyakon csíp, hanem karon ragad, és azt is csak felettébb gyengéd erőszakkal teszi, de akkor sem hagy könnyedén, mindenféle magyarázat nélkül meglépni. *De miért nem?! Túl egyszerű lenne…*
Kérdésének nyers, kíméletlen hangneme meglep, és már majdnem azon volnék, hogy kibökjem az igazat, amikor eszembe jut, hogy ha Mr. Weisner megtudja, miért kell gyorsan eltűnnöm innen, könnyen lehet, hogy Xavier professzor is tudomást szerez a dologról. Ő viszont biztosan nem engedne el Lacey után… Nem marad más választásom, füllentek…

- Hát el kell mennem, mert… meghalt a kiskutyám, és el kell őt temetni. A család szeme fénye volt, tudja, hogy megy ez… Az egyik pillanatban még ott ugrál, boldogan, tele élettel… a következőben meg… átmegy rajta egy kamion. – magyarázkodom kínos módon belebonyolódva a szörnyűséges történetbe, és amikor rádöbbenek, hogy ez valami borzalmasan hangzik, kiábrándultan felsóhajtok.
- Jesszusom, állatkínzó lettem! Nincs is kiskutyám!- tapasztom a homlokomra a kezemet, és csendesen megbarátkozom a ténnyel, hogy muszáj lesz elmondanom az igazat Mr. Weisner-nek.

- Oké, az igazság az Mr. Weisner, hogy egy barátom bajba került. Naaagy bajba. És én vagyok az egyetlen, aki segíthet neki kimászni belőle. Valahogyan. Csak még nem tudom hogyan. –pillantok fel a béna hazugság okán kissé szégyellősen a férfi aranybarna szemeibe, nagyon hálás vagyok, amiért nem siklott el a részletek felett, és tett úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.
- De nagyon kérem, ne szóljon Xavier professzornak! Ha a prof megtudja, biztosan nem enged el, és akkor Lacey-nek esélye sem lenne! A barátom számít rám, és nekem mellette kell lennem! – ragadom meg a férfi jobb karját mellyel visszatartott az imént, és hatalmas, könyörgő szemeket meresztek rá. Őszintén bízom a mutáns jóindulatában, és abban, hogy nem akar meggátolni a szökésben, hiszen pontosan úgy tervezem, hogy még ma éjjel kisurranok az Intézetből, és New York városa felé veszem az irányt. A távirat szerint Lacey ott rejtőzött el egy Tropicana nevű kis útszéli motelban, és bár jelenleg az a vérszomjas szuka nem tudja, hol van, bármikor rátalálhat.
*Vajon hogyan képes minden alkalommal Lacey nyomára bukkanni az a nő?* Úgy döntök, erre mindenképpen rá kell kérdeznem a barátnőmnél, ehhez azonban arra van szükség, hogy Mr. Weisner eleresszen.
*Azért be kell vallanom, kicsit vérző szívvel hagyom itt ezt a túlméretezett kandúrt…* pislogok párat az előttem szobrozó férfire, hogy még egyszer alaposan megnézhessem magamnak, mielőtt barátmentő akcióra adom a fejem.

Tárgy: Re: Myressa és Damien Csüt. 3 Júl. - 23:00

Damien & Myressa

Egy sokat sejtető félmosollyal rögvest biztosítom a vérmanipulátort, hogy valóban szemernyi esélyt sem látok arra, hogy sikeresen megfutamodhasson a rá váró feladat elvégzése elől, de egyetlen további szót sem mellékelek a mimikához. Számomra sem volt kérdés, hogy nem csak az én bőröm, hanem Peteré is kiváltképp veszélyben forgott a koncentráció megzavarásának pillanatában, mégis, hogy megnyugtassam a kétségeitől gyötrődő Myressát, lassan és kimérten kezdem ingatni a fejem.
- Tévedsz. Meg tudtad akadályozni, pedig a baleset nem a Te figyelmetlenségedből történt. A gyors reakcióidő az, ami életeket menthet, és nem feltétlenül a tökéletesen uralmad alatt tartott erő.- nyugtatom, mielőtt aggályai az őrület határára sodornák a nőt. Nem ritka, hogy az ember egyszerűen túl fáradt ahhoz, hogy egy bizonyos szituációban a legjobb tudása szerint cselekedjen, de a reflex, amellyel képes korrigálni a fellépő hibákat, sokkal fontosabb a tökéletességnél. Az ezt követő kérdése hallatán ajkaim önkénytelenül is mosolyra húzódnak, hiszen a lány még nincs tisztában azzal, hogy én bárhol találhatok magamnak helyet a gyakorlásra, tekintettel az ilyen szinten kimondottan nagy szerencsét jelentő képességemre.
- Olyan szerencsés adottsággal áldott meg a sors, melynek eredményeként bármilyen helyet megválaszthatok a gyakorlásra, nem csak önmagam, hanem mások számára is. Pontosan ez az oka a korábbi ajánlatomnak, mely a jövőben is érvényben marad, ha rólad van szó. - fogalmazom meg a válaszomat, mely jelen esetben kissé ködösebbre sikerült, mint terveztem, de joggal remélhetem, hogy felkeltenem vele MG érdeklődését.
A fejlődésével kapcsolatos kérdésemre adott válaszként visszautal a korábbi kis incidensre, melyből valljuk be, délutáni sziesztám okán nem sokat láttam, így nem árt, ha a későbbiek során magam bizonyosodom meg arról, mennyit fejlődött a bájos mosolyú vérgyűjtő.
Szótlanul hallgatom a nő dallamosan csilingelő hangját, mialatt újabb és újabb nyárfa hűs árnyéka fest alaktalan rajzolatokat MG halvány tónusú arcbőrére. Érzésem szerint újabb kérdés fogalmazódott meg benne, azonban ezt nincs módja a tudomásomra hozni, mert a következő pillanatok egyikében csúfosan, és durván félbeszakítja a társalgásunkat egy postai szolgálatot teljesítő, harmincas évei hajnalán járó nőszemély.
Myressa felettébb nehezen viseli a nevének helytelen kiejtését, pedig itt, az iskola falain belül ehhez a kellemetlenséghez igazán hozzászokhatott volna az elmúlt évek alatt. Mialatt beszélgetőpartnerem az imént kézbesített levél felbontásával és olvasásával foglalatoskodik, én kellő teret biztosítok a zavartalanságának, de nem távolodom el tőle túl nagy távolságra, hogy bármikor folytathassa a velem való beszélgetést. Azonban alig telik bele néhány perc, amikor MG vészjósló hangon felszólal, arcára rémült, döbbenet szülte maszk vetül. Viselkedése szinte abban a pillanatban megváltozik, nyugodt, megfontolt szavai helyét most furcsa nyugtalanság és rémület veszi át, arcából a pillanat tört része alatt fut ki az összes vér, holt fehér ábrázatot kölcsönözve a sötéthajú nőnek. Egy hirtelen jött utazásra hivatkozik, de ez nem magyarázza meg teljes egészében ezt a furcsa viselkedést. MG nem hagy időt a kérdéseimnek sem, és ez az a sarkalatos pontja a pillanatnyi eseményeknek, mely arra késztet, hogy a lány karja után nyúljak, és visszahúzzam őt magam felé.
- Remélem, nem gondolod komolyan, hogy válaszok nélkül elengedlek, készülj épp bárhová? Rémület ül a tekintetedben. Miért? kérdezem nyersen, és addig nem engedem útjára Myressát, amíg nem kapok tőle őszinte feleletet. Nem tennék ilyesmit sosem, ezt valószínűleg ő is tudja, ennél fogva viszont azt is sejtheti, hogy az aggodalom késztet arra, hogy így tegyek. Valami baj van. Érzem.

Tárgy: Re: Myressa és Damien Csüt. 3 Júl. - 21:34

Myressa & Damien

Elgondolkodva figyelem, ahogy Damien hatalmas, csíkozott bundájú nagymacskából újra emberi lénnyé alakul, méghozzá nem is akármilyenné. Mandulavágású, aranybarna szemei élénken csillognak a napfényben, és a bennük tomboló gyilkos szándék is kezd kissé alábbhagyni. Nem hiába, sose tedd tönkre egy macska lustuló helyét… Markáns arcvonásai, férfias arcéle, és a szája fölött lévő apró anyajegy igazán karakteressé teszik a férfi arcát, a tudat azonban, hogy egy igazi ragadozóval állok szemben, hamar visszakényszerít a valóságba az ábrándozás helyett.
Mr. Weisner rögvest arról is biztosít, hogy ha kell, személyesen ő gondoskodik majd róla, hogy helyrehozzam a súlyos sérüléseket szenvedett hintaágyat, mire megfogalmazódik bennem a gondolat, hogy igen sok szabadidőmbe fog kerülni, mire megtanulok tetőponyvát foltozni.
- Ha jól sejtem, esélyem sincs kihátrálni a feladat alól…- motyogom zavartan, egyik lábamról a másikra billenve, és közben gondolatban csendesen és módszeresen darabjaira szaggatom Petert, akinek az egész botrányt köszönhetem.
Amikor szóvá teszem a lassan tömegpusztító fegyverként funkcionáló adottságom hátrányait, legfőképpen azt a sajnálatos tényt, hogy nincs egy üres bolygó, amin gyakorolhatnám a használatát, a megnyerő külsejű férfi egy valójában nagyon is logikus megállapítással világít rá a probléma lényegére.
- Igaza van, de be kell vallanom, tartok attól, hogy teljesen a feladatra összpontosítsam a figyelmem, mert ha semmi másra nem koncentrálok, csak az erőmre, nem leszek képes megakadályozni, ha valami balul sül el… Az imént Peter-t is csak a gyors reakcióidőm mentette meg attól, hogy felnyársalja néhány tüske… És ennek hála majdnem Önt végeztem ki velük. Ez így nem állapot. – ingatom a fejem tanácstalanul, kezdem úgy érezni, hogy nekem nem lenne szabad ezen a földön léteznem. Közveszélyes vagyok, ez az igazság.
Damien ekkor felajánlja a segítségét a gyakorláshoz, ami őszintén meglep.
- Ön talán ismer olyan helyet Mr. Weisner, ahol soha nem jár senki?- vonom fel kérdőn a szemöldököm, hiszen azt értem, hogy tigrisként sok olyan helyre el tud jutni, ahol nem nagyon fordulnak meg emberek, de kötve hiszem, hogy oda én is képes lennék követni.
(Úgy terveztem MG nem tud Damien elsődleges képességének mibenlétéről, mivel sosem látta a férfit annak használata közben.)
Az immáron emberi alaknak örvendő kandúr szavai azonban olyan határozottan csengnek, hogy neki még azt is elhinném, ha azt mondaná, hogy képes hatástalanítani egy atombombát tigris alakban, úgy hogy lenyeli, és a gyomrában robban fel. Ezután Mr. Weisner sötét kínokat sugalló pillantása Peteren állapodik meg, aki úgy tűnik, osztja a nézeteim a férfivel kapcsolatban, mert a következő másodpercben úgy válik kámforrá, mintha ott sem lett volna.
Az erejével kapcsolatos kérdésemre hosszasan kifejti a véleményét a különböző adottságokat illetően, és abban valóban van némi igazság, hogy az olyan destruktív képességet, mint amilyen az enyém, biztosan kell uralni ahhoz, hogy bármilyen helyzetben használni lehessen. Ha arra gondolok, hogy vajon képes leszek-e valaha tökéletesen uralni ezt az erőt, mindig kicsit kétségbeesem, hiszen a jelenlegi próbálkozásaim elég beszédesek… Nagyjából azt harsogják: FELEJTSD EL!
- Remélhetőleg még azelőtt beletanulok a dologba, mielőtt tényleg kárt teszek valakiben…- felelem lehorgasztott fejjel, majd engedelmesen követem a férfit a park fái közé. Amikor arról kérdezősködik, hogyan haladok a tanulással, legszívesebben elsüllyednék.
- Amennyiben ez alatt azt értjük, mennyit fejlődött a képességem… Akkor azt hiszem, ez nem igényel hosszas választ. – célzok az iménti kis közjátékra – Viszont, ha a tanulmányi eredményemre kíváncsi… nos… az sem. – nevetem el magam, amikor eszembe jut, hogy most is épp egy órámról lógok.
Igazán igyekszem a tanulásra koncentrálni, de nem tehetek róla, hogy sokkal jobban leköt gyakorlatilag bármi más. Hiányzik a sport, a hegymászás, a lövészet…
- Mondja Mr. Weisner…- készülök megérdeklődni, hogy a férfi milyen sportágnak hódol, hiszen kisportolt izomzatából egyértelmű, hogy nem csak a szobájában lebzsel, amikor egy éles kiáltás fojtja belém a szót újfent a hátam mögül.
- Myressa Gáelotti! – ejti a nevem a posta egyenruháját viselő középkorú nő természetesen pontosan úgy, ahogy le van írva, aminek hála azonnal feláll az összes szőr a hátamon.
- Dzselotti az istenért… - morgom, miközben kissé ingerülten megpördülök a tengelyem körül, hogy megtudakoljam, mi ez a hirtelen jött népszerűség. – Igen?
- Távirata érkezett. - nyom a kezembe egy lezárt, hófehér borítékot egy gondosan begyakorolt műmosoly kíséretében.
- Köszönöm. – veszem át a levelet, majd amint a postáskisasszony levakarja az arcára kövült hivatali vigyort és távozik, felbontom a borítékot. Egy pillanat türelmet kérek a mellettem sétáló Damientől, amíg átfutom a kusza sorokat, amikor azonban a levél végére érek, szinte ledermedek a döbbenettől.
A levél a legjobb barátnőmtől, Lacey-től érkezett, akiben hozzám hasonlóan szintén megtalálható a mutációért felelős X-gén, ám Ő nem akart a Xavier birtokon élni. A rövidre fogott sorok arról tanúskodnak, hogy komoly bajba került, és talán én vagyok az egyetlen, aki kihúzhatja belőle. A levélben azt írja, hogy valamiféle véletlen balesetnek hála megölt egy mutánst, és a férfi barátnője most az ő vérére szomjazik, rajta akarja megtorolni a kedvese halálát.
- Szent…Tigriskarom… - pillantok fel a fekete tintával telerótt papirosból egyenesen Damien arcára, ennek köszönhető, hogy a tigriskarom az első, ami eszembe jut. *Most mi a fenét csináljak?*
- Bocsásson meg Mr. Weisner, de nekem most… - dadogom falfehér arccal, pontosan olyan ábrázattal, mint aki az imént tudta meg, hogy a legjobb barátnőjére egy falka bosszúszomjas mutáns vadászik-… mennem kell. El kell utaznom egy rövid időre. – fűzöm hozzá az előbbiekhez egy erőltetett mosoly kíséretében, egyelőre fogalmam sincs, hogyan fogom kimenekíteni Lacey-t abból a slamasztikából, amibe került.
- Öm… Viszlát! – próbálom rövidre zárni a beszélgetésünket, és sarkon fordulok, hogy villámgyorsan eltűnhessek, mielőtt a férfi bármit is szólhatna.

Tárgy: Re: Myressa és Damien Hétf. 30 Jún. - 18:54

Damien & Myressa

MG készséggel biztosít affelől, hogy az imént csíkosra szabdalt függőágy záros határidőn belül újra régi formájában tündököl majd, széles mosolya némi megnyugvást hoz a kétségeim helyére. Persze ez messziről sem jelenti azt, hogy elhiszem a nő minden egyes szavát, hiszen ott csilingel az az aprócska szókapcsolat; amint megtanulok. Ez viszont nyugtalanító.
- Ha rajtam múlik, ifjú hölgy, meg fogod tanulni, mégpedig igen hamar. - biztosítom Myressát szándékaim komolyságáról, egyben figyelmeztetem az imént tett ígéretére is.
Figyelmem azonban hamar más vizekre terelődik, amint füleimet megütik a lány felől érkező, lemondóan csengő szavak. Érezhető, hogy semmi mást nem szeretne, csupán csak időt és helyszínt biztosítani a gyakorlásokhoz, úgy, hogy ne kelljen folyton amiatt aggódnia, hogy a képességével kárt tehet másokban.
Az emberi alakba történő visszaalakulás nem követel tőlem több időt egy percnél, így ez az apró változás nem befolyásolja a beszélgetésünket sem, legalábbis reményeim szerint.
- Ha tudat alatt mindig attól rettegsz, hogy kárt teszel valakiben, amikor gyakorlásra kerül a sor, történjék az a szobádban, gyakorlóteremben, itt a parkban, vagy bárhol, akkor sosem fogod megtanulni irányítani az erődet, mert nem szenteled neki a teljes figyelmedet. - lépek közelebb a fiatal diákhoz, bár nem vagyok tanár, megteszek minden tőlem telhetőt, ha ezzel segíthetek megoldani valaki problémáit. Ha épp ilyen természetűt, hát akkor ilyet. Ez nekem igazán nem kerül semmibe.
- Ha mindössze az a probléma, hogy szükséged van egy helyre, ahol zavartalanul használhatod a képességeidet, csak szólj. Ebben könnyen segíthetek. - fúrom borostyánszín tekintetem a kissé riadtnak tűnő őzbarna szemekbe, hangom halkra fogott, de kellően határozott ahhoz, hogy ne ébresszen kétségeket a lányban. Pillantásom a következő másodpercben Peteren állapodik meg, akár ha azt kérdezném, nincs-e jobb dolga valahol máshol? A suhanc hamar megtanul olvasni az arcomról, talán még egy kevés rosszallást is felfedezhetett a vonásaimon. Ő is tökéletesen tisztában kellene, hogy legyen azzal, hogy itt bárkire veszélyes lehet ráijeszteni. Szerencséje volt, hogy nem felé záporoztak ezek a tüskék, amikor megzavarta MG koncentrációját. Ezután visszafordulok a lány felé, hogy választ adhassak a kérdésére.
- Távolról sem nevezném tökéletesnek, úgy fogalmaznék, ahhoz épp eléggé megtanultam az irányításom alatt tartani, hogy biztos kézzel használjam, ha úgy hozza a szükség. Valójában kétlem, hogy bármilyen erőt lehetséges lenne tökéletesen irányítani, inkább vannak rendkívül- és kevésbé destruktív képességek, ez utóbbi típusba tartozókat, mint amilyen a Te adottságod is, tudni kell irányítani ahhoz, hogy közösségben élhessünk vele. - magyarázom türelmes hangvételben, lehetőleg úgy, hogy legkevésbé se ejtsem őt kétségbe. Egy könnyed kézintéssel sétára invitálom Myressát a parkban, amennyiben nincs több órája, ezalatt megérdeklődöm tőle, ő hogy halad a tanulással?
- … Őszintén kíváncsi vagyok, mennyit sikerült fejlődnöd az első találkozásunk óta. - vonom össze a két szemöldököm, az izmok enyhén ráncba gyűrik a homlokom.

Tárgy: Re: Myressa és Damien Vas. 29 Jún. - 15:25

Myressa & Damien

Miközben centiről centire gondosan áttúrom a dús, narancsvörös tigrisbundát, a szőrmehalom tulajdonosa nem éppen szívélyes hangnemben közli velem, hogy tökéletesen sértetlen. Bár leplezetlenül élvezem a selymes szőrzet simogatását, - elvégre mindig is imádtam a puha, szőrös dolgokat, mint például a plüssállatok -, inkább felhagyok a ténykedésemmel, mielőtt a felzavart nagymacska úgy dönt, megszabadít a bundáját maceráló karomtól. Amikor viszont elhúzom a kezem, a túlméretezett kandúr azonnal az összeborzolt részhez kap, és vakítóan fényesre nyalja, majd minden egyes vöröses szőrszálat gondosan azonos szögbe igazít. Kikerekedett szemekkel figyelem a műveletet, az az érzésem támad, hogy ez a mozdulatsor némileg kényszeres lehet a férfi esetében.
Miután már minden apró szál pontosan úgy áll, ahogyan annak lennie kell, Damien kecsesen leszökken a rommá gyalázott hintaágyról, és megáll mellette. Felhívja a figyelmem arra az aprócska tényre, hogy mivel én szaggattam ripityára a kedvenc fekhelyét, enyém lesz a megtiszteltetés, hogy zokszó nélkül rendbe is hozzam.
- Oké, igaza van Mr.Weisner. Amint megtanulok tetőponyvát foltozni, esetlegesen egyenesen újat szabni, ígérem, azonnal rendbe hozom a pusztítást. – keresem a kontaktust az engem figyelő aranybarna szempárral, arcomon széles mosoly ragyog, alátámasztva az előbb elhangzott ígéretet.
Úgy tűnik ezzel sikerül megbékítenem a házi cicusként nyújtózkodó mutánst, szinte oda sem figyel már a szavaimra, annyira átadja magát a mozdulat okozta jóleső érzésnek. Ezt követően akkorát ásít, hogy önkéntelenül is hátrébb lépek, ugyanis feltűnik, hogy a fejem búbjától a talpam hegyéig kényelmesen elférnék a tigris hatalmas szájában. Valljuk be, ez az elképzelés azért nem túl szívderítő. Nem volna rossz, ha egyszer végre valaki olyat sikerülne felbosszantanom, akinek legalább egy kevés nehézséget jelente keresztbe lenyelni engem…

- Ahogy mondja, Mr.Weisner, balesetek olykor előfordulnak, főleg ha rólam van szó. Néha azt gondolom, sosem fogom megtanulni irányítani ezt a képességet. Kevés az olyan hely az intézetben, ahol nincs egy árva lélek sem, akiben kárt tehetnék…- kommentálom a férfi megjegyzését zavartan a ruhám ujját gyűrögetve, miközben gyilkos pillantásokkal jutalmazom Petert a kedves magánakciójáért.
- Lehet, hogy inkább egy magamra zárt edzőteremben kellene gyakorolnom. Oda nem jutnak be a Peterhez hasonló kretének… – villantok fel egy angyali mosolyt, mialatt a tigris alakja átadja a helyét Damien Weisner emberi külsejének.
- Mondja Mr. Weisner, maga már képes tökéletesen irányítani az erejét? – faggatom a férfit félrebiccentett fejjel, igyekszem annyi érdeklődést a tekintetembe zsúfolni, amennyit még Xaviernek sem szenteltem soha.

Tárgy: Re: Myressa és Damien Csüt. 26 Jún. - 19:39

Damien & Myressa

A diákok zajongásai már el sem jutnak hozzám, elégedetten sóhajtok, majd nyújtózom egyet a kényelmes hintaágyon. Az álom lassan eluralkodik minden porcikámon, könnyű lepelként ereszkedve rám, szemeim a lefekvés pillanatától csukva vannak, s a tetőponyvának köszönhetően egyáltalán nem is zavar a felhőtlen égbolton tündöklő Nap.
Nem tudom mennyi ideig tartott ez a békés idill, egy óráig, vagy csupán tíz percig, mindenesetre vékony vászon széthasadó hangjára riadok, majd egy tompa zajra a hátam mögül. A fejem felett eddig békésen lengedező ponyva most foszlányokban lóg le, szinte súrolva a füleim hegyét. Lágy szellő játszadozik a rongydarabokkal, a napsugarak bántó fénnyel hatolnak át a felszakított lyukakon. Cipősarkak kopogását hallom visszhangzani a szikár talajon, lapos sarkak koppanását, gazdájuk, legyen bárki, sietősen közeledik felém a hátam mögül. Némiképp kitekeredettnek nevezhető a pozitúra, amelybe csavarom magam, hogy lássam a személyt, aki megzavarta a délutáni nyugalmamat, s csak ekkor szembesülök a körülbelül nekem fejmagasságban a háttámla vásznából előbukkanó tűhegyes, megszilárdított vértövisre. Szerencsére a támla anyaga vastagabb a ponyváénál, így a tőr alakra formázott borvörös penge nem hatolt át rajta akadálytalanul. Átfut rajtam a borzongás, rövid, narancsvörös szőrszálaim egyenként az égnek merednek hátamon, mialatt nagyot fújtatok.
Ekkor pontosan az a nőszemély érkezik lélekvesztve a fekhelyem elé, akire számítottam.
Üdvözlésképp pokolra kívánom a tekintetemmel, és még csak nem is azért, mert kis híján kárt tett bennem, sokkal inkább azért, mert tönkretette a kedvenc hintaágyamat.
Ő kissé hebegve próbálja megmagyarázni az események okát, jelen esetben, hogy valaki gyakorlás közben zavarta meg éppen, és ezért történt ez a kellemetlen incidens, ám én erre csak újabbat fújtatok. Ő viszont ennél sokkal meglepőbb dolgot tesz. A szépen rendben tartott bundámba fúrja mind a tíz ujját, gondolom, hogy ellenőrizze, hogy nem esett-e semmi bajom a felém irányított tüskék egyikétől sem. Az orrommal félrelököm a kezeit, és reakciósan tisztogatni kezdem a kócossá túrt területeket. Utóbb gondolok csak bele abba, hogy ez milyen kényesen vette ki magát. Önkénytelen reflex volt.
- Nincs semmi bajom. - felelem morcosan, továbbra is a tigris alakomban, majd könnyed mozdulattal szökkenek le a függőágyról, és hanyagul hagyom, hogy tovább lengedezzen.
- De remélem a tetőponyvát befoltozod, ha már tönkre tetted. - vetem aranybarna tekintetem a lányra, immár mind a szemeim, mint a hangom enyhült egy kicsit, hiszen MG úgy látom, valóban sajnálja. Két mellső mancsomat hosszan és végtelenül elcsigázottan nyújtom előre a zsenge fűben, szemeimet behunyom, mialatt alaposan kinyújtózom, majd jókora ásítással zárom a műveletsort, és újra felegyenesedem, hogy folytassam a beszélgetést.
- Balesetek olykor előfordulnak. Ezért elengedhetetlen a gyakorlás, tehát jól teszed, hogy igyekszel fejleszteni a képességedet. - bólintok, és úgy döntök, lassan ideje visszavedlenem emberi külsőre.

Tárgy: Re: Myressa és Damien Szer. 25 Jún. - 15:34

Myressa és Damien

Verőfényes napsütés, madárdal, és tökéletes nyugalom vesz körül, nincs egyetlen kósza növendék sem a park környékén, aki megzavarhatna a gyakorlásban. Imádok idejárni, főleg olyankor, amikor a többieknek még órájuk van. Na jó, valójában éppenséggel nekem is lenne, de hát ez csak elméleti óra, semmi izgalmasról, vagy nélkülözhetetlen infóról nem maradok le.
Kétnapnyi kemény önkínzásba került, mire összegyűjtöttem a körülbelül 5-6 kisebb tüskényire elegendő vérmennyiséget, és ezúttal semmi sem tántoríthat el az elhatározásomtól, hogy tudatosan is átformázzam a rézkehelyben hintázó vörös folyadékot.
Összeszűkített szemekkel koncentrálok a kis fémkehelybe gyűjtött alig másfél deci vérre, és nyugodt tempóban, ügyelve az egyenletes légvételekre, alakítani kezdem. Először kisebb adagokra választom szét a folyadékot, majd arra törekszem, hogy az így nyert cseppek felvegyék a tüske alakot. Egyelőre remekül haladok, mindössze annyi maradt hátra a folyamatból, hogy megszilárdítsam a tövisek anyagát, és pontosan célba találjak velük a közeli fára függesztett céltáblán. Újabb mély levegőt veszek, behunyom a szemem, és ezúttal a folyadék szilárddá tételére kezdek koncentrálni, amikor…

- Hé! Szia MG! Lógsz az órákról?- csattan a hátam mögött Peter, egy mutáns osztálytársam hangja, és tökéletesen halálra rémítve a settenkedésével, porrá zúzza a koncentrációmat. Ijedten pördülök meg a tengelyem körül egyenesen a hang irányába, és az a négy vértüske, amit sikerült megszilárdítanom, mielőtt megzavartak, szélsebes iramban követi a mozdulatot. Sokkot kapok a gondolatra, hogy az éles tüskék a következő másodpercben egyenesen Peter homlokából fognak előmeredni, ha nem csinálok valamit. Magam elé kapom mindkét kezem, és egy elhadart intéssel eltérítem a levegőt szelő töviseket, az irányzékkal azonban nem foglalkozom. Hatalmas, megkönnyebbült sóhajjal engedem ki a rémülettől a tüdőmben rekedt levegőt, és épp készülnék a sárga földig lehordani a barátom, amikor először éles, pendülő hang üti meg a fülem, aztán valami olyan, amit akkor hall az ember, ha elszakít egy ruhát.
- Basszus…- fordulok krétafehér arccal a tőlem néhány méternyire, egy nyárfa oltalmában lengedező hintaágy felé, és nagyon, de nagyon reménykedem abban, hogy üres. A kerti függőágy cafatokra szaggatott napfénytetővel himbálózik tovább a könnyed szélben, egy tűhegyes szilánk pontosan a háttámla közepébe fúródva néz farkasszemet velem. Dermedten állok néhány pillanatig, ha lehetséges volna, még a szívverésem is kihagyna néhány ütemet, aztán erőt veszek magamon, és futni kezdek a hintaágy irányába.
- Add Uram, hogy üres legyen, és nem öltem meg senkit!- imádkozom fennhangon, és kis híján beborulok az ágyba, amikor elé érkezem.
- Franc! – bukik ki belőlem, amikor megpillantom a függőágyban immár némileg halálra váltan ziháló narancsvörös bundájú tigrist, meg kell állapítanom, hogy nem éppen barátságos a tekintete, amivel engem méreget.
- Sajnálom! Jól vagy? Én csak itt gyakoroltam, és akkor az az idióta megzavart, és hát… - próbálok kinyögni egy értelmes mondatot, miközben a tigris egyébként imádni valóan puha bundájában turkálok sérülések után kutatva. Mindig is ki akartam próbálni, milyen lehet Damien Weisner bundáját simogatni, de be kell vallanom, nem egészen így képzeltem el…

Tárgy: Myressa és Damien Szer. 25 Jún. - 13:55

Myressa és Damien

Újabb hosszúra nyúlt edzést, és egy jóleső zuhanyt követően arra az elhatározásra jutok, hogy mára bőven elég ennyi a kemény munkából, és épp itt az idege, hogy ellazítsam fáradt izmaimat. Pusztán a kényelem érdekében ezúttal úgy döntök, négylábú alakomban áldozok a pihenés oltárán. Hosszú idő óta először van ilyen kellemes hőmérséklet odakint, és ez a kedvező időjárás egyszerűen megköveteli, hogy a szabadban töltsem az időmet. A diákok körében nem örvend kifejezett újdonságnak, hogy tigris alakban közlekedem az épületben, vagy a kertben, sokan közülük számtalan alkalommal találkoztak velem ilyen formában. Sok teremben ilyenkor még zajlanak az órák, ám ahogy észreveszem, hogy jócskán benne vagyunk már a délutánban, szaporább tempóra gyorsítom a lépteimet.
Egyenesen a Nyugalom parkjába ügetek, és forrón remélem, hogy a nyárfa tövében álló kedvenc hintaágyam szabadon lefoglalható egy rövid ejtőzésre.
Megörvendeztet a látvány, mely a szemem elé tárul, a hintaágy ugyanis lustán lengedezik a dús, zöld lombok árnyékában, egy lélek sincs a közelében. Megiramodom felé, és nagy lendülettel vetem magam az új délutáni fekhelyemre, a szerkezet megadóan nyikorog a súly alatt, majd andalítóan ringatni kezdi a testem. Azonnal átadom magam a jóleső érzésnek, végtagjaim teljesen elernyednek, ahogy végignyúlok a függőágyon. Engedek a feltörni vágyó, mértéktartó dorombolásnak, és lassan az ébrenlét és az álom vékony határvonalán találom magam.

Tárgy: Re: Myressa és Damien

» Myressa Gaelotti
» Damien Weisner
» Damien James McCormack