Jack & Josie 2.0

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Hétf. 21 Júl. - 16:35

Jack & Josie

♪ Please don't stop the rain ♪

- Mindenre van valami frappáns válaszod igaz? - halvány mosollyal válaszolok a hosszú kis monológra. Igen, nagyon úgy fest, hogy mindenre van valami válasza, valami jó kis magyarázat, amivel kivágja magát akármilyen kérdés után. De nem is baj ez, igazából... talán még jó is, hogy lefoglalja a gondolataimat egy kicsit és addig sem jut eszembe az, hogy tuti, hogy hamarosan már kellően hasogatni fog a fejem, arról már nem is beszélve, hogy a lábam sincs épp a legjobban, csak jelenleg nagyon igyekszem nem foglalkozni vele.
- Hát jó, bár sokszor tűnsz jó kedvűnek. Persze nincs ezzel baj, jó neked... - újabb halvány mosoly, azt hiszem azért elkönyvelheti magában, hogy mégis csak ér el sikereket, még ha aprókat is, de azért siker az is. Jó neki, hogy ilyen pozitív a világnézete, nekem sajnos nem megy, akárhogy is próbálok így viszonyulni a dolgokhoz. Valahogy mindig mindennek az a vége, hogy nem sikerül, lassacskán azt hiszem feladom és kész, bár most ő itt van és úgy fest nem igazán akarja hagyni. - Egyszer majd... talán képes leszek elmesélni, de most nem. Most így is épp elég zavaros a helyzet. - célzok itt a lábamra, meg arra az apróságra, hogy itt ragadtunk egy átkozott szigeten, ami részben nekem még jó is, mert annyira azért nem vészes, hogy megszabadít a képességemtől. Nem tudom, hogy mikor mesélek majd neki szívesen, de azt hiszem mégis csak kell egy kis idő, amíg sikerül annyira bíznom benne, vagy... magamban? Nem tudom, nem számít, majd el jön az ideje, minden bizonnyal tudni fogom, hogy mikor.
- Szóval inkább csak mese, de... annak nem rossz. - nem akarom én folyton lelombozni, neki is kell időnként egy kis bátorítás, még ha nem is sikerül a legjobb formában megadni neki, de azért azt hiszem igyekszem. Igen, nálam ez az igyekezet, most legalább nem vagyok kifejezetten ellenszenves vele, mint amilyen már voltam. Talán egy kicsit már sikerült áttörnie a kis védőfalamon.
- Nem tudhatom, hogy ennyire különleges vagy, de akkor az vagy. - apró vállrántás és talán egy fokkal őszintébb mosoly. Persze, tényleg nem az jut róla az embernek először eszébe, hogy otthon ücsörög és olvas, inkább ő olyan jellemzően társasági ember, de gondolom mindenki más is erre gondol, ha csak felületesen ismeri meg. Persze tekinthetnék egy kicsit mélyebbre, és... azért próbálok is. Aztán csak feltápászkodom és bólintok egy aprót. Felkapaszkodom a hátára és még az előtt szólalok meg, hogy elindulna a víz felé. - Köszönöm Jack... - tényleg és őszintén, most talán először igazán őszintén. Hálás vagyok neki, hogy segít, annak ellenére is, hogy azért nagyon igyekeztem lekoptatni.

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Vas. 20 Júl. - 22:03

Josie & Jack

♪ Holding on and letting go ♪

-Nem lehet mindent csak úgy megmagyarázni. Ha megpróbáljuk megtenni, akkor valami nagyon kifacsarodott dolgot találunk a válasz helyén. Próbáljuk meg. Miért? Sok fájdalom ért, miért ne jöhetne most legalább egy kis kárpótlás? Azt akarod, hogy ne legyél egyedül? Én itt vagyok. Nem hiszem, hogy túlságosan sikerrel akartál volna járni azzal, hogy elküldesz a fenébe, de javíts ki, ha tévedek szerinted, nem akarok feleslegesen próbálkozni. Aranyos lány vagy, de annyira azért nem. – Bököm oldalba, hogy tudja, hogy természetesen viccelek. Nem szokásom feladni. Valóban úgy látom, hogy csak akarni kell. Ha a világot nem is, de bizonyos részeit, ha kicsiben, meg tudjuk változtatni. Tudom, hogy az ő világnézetét illetően ez most egy nagyon furcsa megközelítés, hiszen reménytelennek látja az életetet. A vállrántása sem tud nagyon lelombozni.
- Próbáljuk meg persze. De ne hidd rólam, hogy nekem mindig jó kedvem van, mindent királynak látok. Bolond azért nem vagyok, ettől még megpróbálhatok hinni abban, hogy csakis rajtunk áll, hogy mire jutunk. Csalódtam már én is, nyilván közel sem akkorát, mint te, vagy csak igyekeztem továbblépni. Ne hidd, hogy lebecsülöm a múltadat, szívesen kíváncsi lennék rá, hogy mitől zárkóztál ennyire be... Mert bármilyen furcsa is, érdekelsz. – Azok alapján amiket most mondtam neki, félig komolyan, félig mosolyogva, nem az süt rólam, hogy bulikirály lennék, aki felületes ismeretségeket köt. Ha már az ölemben van, akkor még inkább megölelem, mintha valami plüss lenne. Nem akarom, hogy úgy gondoljon erre a kapcsolatra, hogy csak valami felületes dolog, amit bárki felé fel tudok kínálni. Nagyon is megérintett a sorsa, az, hogy nem érzi súlynak a saját életét mások szempontjából, egyszerűen úgy érzem, hogy ha valaki, hát ő megérdemli, hogy ne legyen egyedül, ha elfogad engem legalább egy kis ideig.
A történetem tényleg elég zavaros, mert inkább zenélni, rajzolni szeretek, a szónoki tevékenységben nem vagyok kifejezetten ütős. Mesemondónak kifejezetten csapnivaló lennék, mégis fel tudtam kelteni az érdeklődését legalább egy kérdés erejéig.
- Igaz, vagy kitalált? Ez mitológia. Nem tudhatjuk, a mondavilágnak mindig lehet valami alapja. Többségében mese, komoly tanulsággal, amit továbbadhatsz másoknak. Mint most én neked. – Megsimogatom a sötét tincseket, amolyan bátorítóan, hogy most biztonságban van a karomban, elűzök én mindent démont, és őrizni fogom tudni az álmát.
- Ezt már ne tudd meg, hogy hányan mondták, de ez annyira... sablonos. Fociztam, de nem ittam magam le a sárga földig. Próbáltam olvasgati is, annyi szép könyv van, ha már valaki energiát szánt rá, hogy elmeséljen nekünk valamit, megtiszteletem azzal, hogy fejest ugrok a világába. -Néha tényleg egész szép univerzumokba tudunk eljutni, ha akarunk. Hagyom, hogy kicsit felüljön, mert én erre noszogatom. Felállok, a hátamra segítve őt.
- Menjünk vissza a partra királylány, találnunk kell igazi kötszert a lábadra. – Vetem bele magam a vízbe, hogy hátamon a csodaszép lánykával visszatérjünk a túlélők táborába.

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Vas. 20 Júl. - 11:23

Jack & Josie

♪ High hopes ♪

- Miért? - bukik ki belőlem az azt hiszem igazán kézenfekvő kérdés. Miért szeretne nekem segíteni, amikor elég kellően undok voltam az elején és egyébként is. Egyszerűen csak ennyire jótét lélek, hogy bárkinek segítene gondolkodás nélkül? Valahogy ilyennek tűnik, bármennyire is nem akarok előítéletes lenni. Igazság szerint ő valahogy tipikusan olyan típus, aki úgy gondolja, hogy a világot meg lehet váltani, ha nagyon akarja az ember, bár nem hiszem, hogy ez tényleg így van. Szerintem vannak dolgok, amiket nem lehet megoldani, nem lehet kijavítani, vagy jobbá tenni, mert egyszerűen csak... nem, és ennyi. Persze minden bizonnyal mondhatjuk, hogy vannak megoldható problémák, de valahogy esetemben képtelen vagyok ebben hinni. Túlságosan lehetetlennek tűnik, hogy normális életet kezdjek el élni egy csapásra és fel tudjam dolgozni mindazt, ami rám várhat. Ha pedig mégis sikerül... még mindig ott a gond, hogy a képességemet csak drogokkal tudom használni, ha pedig nem használom, mi értelme a suliban lennem, szimpla emberként?
- Nem tudom Jack... megpróbálhatjuk, de hogy van-e esély rá, hogy sikerül is... - finoman megrántom a vállam. Hát akkor majd rájön, hogy nem, csalódik egyet és tovább áll azt hiszem. Persze nem ismerem eléggé, de túlságosan életvidám srác, aki nem hiszem, hogy folyton arra vágyik, hogy valaki más nyomorát hallgassa, hogy állandóan azzal kelljen foglalkoznia. Majd rájön, hogy már titkon idővel vágyik azok közé, akik vidámak és nem a szenvedésükkel kell folyamatosan foglalkoznia. Az eszembe sem jut, hogy talán tényleg ennyire elhivatott, hogy nem adná fel csak úgy, hogy még abban is valami sorsszerűséget lát, hogy itt van képesség nélkül egy új suliban, hátra hagyta a barátait és az életét. Bennem ez tuti, hogy nem merülne fel, nem is értem hogy tud valaki mindent ennyire pozitív köntösbe bújtatni folyamatosan.
Csendben figyelek a szavaira, érdekes amit mond, bár őszintén szólva eléggé kell rá koncentrálnom, hogy megértsem, hogy pontosan mit is akar ebből kihozni. Elég kacifántos történet, én pedig még csak éppen hogy vagyok érdemben magamnál, de azért nagyon igyekszem ténylegesen értelmezni ezt a kis... sztorit.
- Ez tényleg igaz, vagy csak... - megrázom a fejem. Nem szép dolog azzal vádolni valamit, hogy csak kitalált egy történetet, hogy neked jobb legyen, bár ha azt nézem ez még jó érzés is kéne, hogy legyen, hogy kedveskedni próbál nekem ilyesmivel. - Honnan tudsz ilyeneket? Olyan társaságközpontúnak tűnsz, aki... tudod... nem folyton könyveket búj. - az arcomon megjelenő halvány mosoly jelzi csak azt, hogy értékelem a történetét, még ha talán nem is hiszek benne igazán. Nem tudom, hogy mennyire lehet valós, vagy tényleg mennyire van értelme és még mindig ott van a gond, hogy nem tudom hogyan tudnám feldolgozni, ha rémes dolgokat látok. Abban pedig végképp nem igazán hiszek, hogy változtatni lehet a dolgokon, olyan lehetetlennek tűnik és eddig még sosem sikerült. És rémes dolog folyton próbálkozni, hátha majd most esély van rá, aztán újra és újra kudarcba fullad a küzdelmed.

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Szomb. 19 Júl. - 21:57

Josie & Jack

♪ A whole new world ♪

Én egyértelműen látom a megoldást, és minél többet gondolkozom rajta, annál egyszerűbbnek tűnik, még ha elsőre biztosan nem is fogadná el. Nem baj, azért vagyok én, hogy finoman ráerőltessem az akaratom, hogy észre sem vegye, hogy végül igazam van. Látom én, hogy lehetne jobb formában, valami edzőfélét fogok magamból csinálni, úgyis annyit sportoltam már, miért ne adhatnám át a tudásomat. Nem az a cél, hogy nagyon egészségesen éljen, de egy kicsit saját maga számára is elfogadhatóbb legyen a közérzete. Szép, és aranyos lány, kár lenne már idejekorán búcsút intenie a világnak, amely akár szép is lehet. Nem vagyok én senkije, nincsen jogom megvonni tőle a döntést, elfogadom őt, ahogy van, de ha finom noszogatásomra változtatni szeretne, akkor habozás nélkül fogom a kezemet nyújtani. Mintha olyan vizimentő lennék, akinek a parton fuldoklóval van dolga. Már csak egy piros bólyaizé kéne a kezembe, aztán futhatnék is. Keveset nézek tévét, de az ilyen sorozatokat mindig hiányoltam, ami a vizimentőkről szólt. Bezzeg akciófilmekből mennyi szemét van, azokat hogy tudom már unni, remélem a kilencvenes évek változást hoz.
- Én segíthetnék neked, ha úgy akarod. A józanságot te döntöd el, nem akarom megmagyarázni, hogy mit is tegyél. Ott tudok veled lenni, ha nem lennél jól, vigyázhatnék rád, hogy ne essen bajod. Ha szeretnéd. – Nem húzza el a kezét, valahol ez jó jel, hogy nem akar ismét egyedül lenni, még a túlzott lelkesedésem ellenére is képes volt elfogadni, hogy nem csak a letargia és a bulizás létezhet. Nem tartom butának, vagy sekélyesnek a gondolatait. Ha rólam fest meg valamit, akkor fel fogom vállalni, ez a része nem igazán tud megzavarni. Kihasználom az idő, ami nekem jutott, ha bajom esik, azon nem tudtam volna változtatni. Különben meg amilyen veszélyes sportokat űztem eddig, egészen ügyesen vigyázok magamra. – Én is idepottyantam, nem? Én vagyok a megoldásod. Adj esélyt a dolognak, és ha nem érzed magam nagyon rosszul velem, talán még meg is javulhat a dolog. – Nem győzködöm, mert nem érzem magam univerzális angyalnak. Ám ha az ember talál valakit, akihez kötődhet, nem számít, hogy mennyi ideje ismerik egymás, valahogy minden olyan természetes. Érzem a bizonytalanságát, így talán jobb is lesz, ha hanyagolom a témát, az a legbiztosabb, amikor a saját életét élheti, én pedig jobb dolgom nem lévén óvhatom az álmát. Igen, ez az a cél, ami miatt idekerültem. Ezért kellett hátrahagynom a barátaimat, mert valakinek igazán szüksége volt rám.
- A Sidhe az ír mitológia tündértársasága. Egy olyan lovagrend, amely képes döntéseket hozni jó és gonosz felett, megvizsgálva minden szemszögből. Kevesen látják őket, ezt nevezik tündérlátásnak. Ám aki látja őket, azok számára olyan összefüggésékre derülhet fény, amellyel kiemelkedhet, és meghatározó döntéseket hozhat. Mint te. Ha hiszünk a mesének, tündérlátásod van, a festmények a te Sidhe-éd. Végigvonulnak a kerted előtt, és látni fogod, hogy merre tartanak. Beleszólhatsz? Biztosan nem. De felkészülhetsz rá. Túlságosan a festményekre koncentráltál, pedig a hozzávezető utad lehet másképpen. A tündérlátók megszólíthatják a Sidhe-ét, és ha nem túl gőgös lovagot fognak ki, akár még az is előfordulhat, hogy minden máshogy alakul. – Irodalomból igen nagy ász vagyok, amikor mások a meccs után söröztek, én sokszor csak egy üdítőt ittam, a hónom alatt pedig könyvet vittem. Csapatkapitányként nem akartam kimaradni mindenből, de a felfogásomon nem változtatok.

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Szomb. 19 Júl. - 17:22

Jack & Josie

♪ If I ain't got you ♪

Arról nincs szó, tényleg nem tudom, hogy pontosan mit is akarok, egyszerűen csak... nem tudom, hogy mi lehet a megoldás, nem tudom, hogy mi lenne az, ami segítene. Józanul nem jó, hiszen akkor túl sok mindenre emlékszem, akkor viszont ha kiütöm magam... akárhogy is de ez függőség, és nem is gyenge. Olyan, ami szép lassan leépíti az ember szervezetét, ami szó szerint felemészt. Okkal vagyok ennyire könnyű, hiszen felesleg az nincs rajtam, kifejezetten csontos az alkatom, hiszen nem foglalkozom sokat a normális élettel, a drogok pedig azt a maradék életerőt is felemésztik bennem, ami még akadna. De nem tudom, hogy másképp hogy létezhetnék egyáltalán, pedig tudom, hogy megoldást kéne találni valahogy... bárhogy, mert már így is olyan, mintha már feladtam volna. Talán már... fel is adtam, csak még nem ismertem be igazán. Épp ezért furcsa nekem, hogy segít, hogy nem ítél el, hanem próbál valahogy azt hiszem lelket önteni belém, mintha ez nem is tűnik valami egyszerű vállalkozásnak, sőt mit több... szinte lehetetlennek hathat.
- Talán nem rossz, de attól még nem tudom, hogyan élhetnék máshogy, valahogy... nem megy, akármit is teszek. - ide jöttem igaz? Ez is egy próbálkozás, de mégsem érek el vele semmit, mert nem tudom józanul feldolgozni azokat a dolgokat, amik történtek. Meglepetten veszem észre, hogy az ujjait az enyémekre kulcsolja, de nem teszem szóvá. Furcsa, de jó érzés, és közben... Nem akarom, hogy baja essen, hogy róla is láttak majd valamit. Nem akarom! - Már hogy jönne Jack? Eddig sem jött, a megoldások nem potyognak csak úgy az ölünkbe, az élet... nem így működik. - megrázom a fejem egy pillanatra. Erős a késztetés, hogy elhúzódjam, mert nem értek vele egyet, mert nem akarok kötődni hozzá, de végül legyőzöm a kényszert. Nem tudom miért, talán valahol csak vágyom rá, hogy valaki segítsen, tényleg, önzetlenül. Nem úgy, mint ahogy az alapítók próbáltak, mert az csak próba, ők egy alapot akartak adni, ami önmagában semmi, azzal még nem vagyok kisegítve. Ezt nem lehet átvészelni máshogy, csak ha valaki tényleg melletted van, csak épp ebben is ott a kettős érzés, hogy mi van, ha aztán baja esik?
- Jó, hogy te ilyen pozitívan látod a világot, de amiket én megfestettem, amiket én láttam... azok mind egy szálig pontosan úgy megtörténtek. - a kérdésére csak megrázom a fejem. Nem ismerős a név, de hát érthető, nem jártam általánosan vett értelemben suliba, nem volt szokványos életem és gyerekkorom, így azt hiszem érthető, ha az alapműveltségem sem épp a legmagasabb fokú.

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Pént. 18 Júl. - 21:36

Josie & Jack

♪ It’s a hard life ♪

Még az is jobb, ha nem tudja, hogy mit akar, mintha pontos elképzelései lennének arról, hogy el akarja magától dobni az életet. Így legalább morfondírozik azon, hogy a hátra két lépések helyett hogyan léphetne előre is, hogy összekaparja magát. Sajnos az ilyen sorsba belesüppedt emberkék viszont az önérzetüket nagyon megtartják, és ha valaki segíteni akarna, tanácsot adni, akkor a maradék erejükkel taszítják arébb, rúgják félre a szerencsétlen jótevőt. Van annyi eszem, hogy mindezt felismerjem, és csak pároljam, ne pedig megmondjam neki a frankót. A képességek mibenlétéről nagyjából minimális fogalmaim vannak, és az iskolában is olyan újnak számítok, hogy még egy előadást sem ültem végig. Pont a nyári szünetre estem be, de már voltam annyira kreatív, hogy eljöttem a leendő társaimmal. Megmaradtam a csendes, vidám srác szerepében, talán jobb is így, mintha behízelegtem volna magam a szűk magok egyikébe.
Beszéltetném én, csak ezzel az a baj, hogy olyan hullámzó a hangulata, nem tudom, hogy mikor hergelném bele valami meggondolatlan dologba. Érdekel, hogy mi történt vele, mert a képeken túl történnie kellett valaminek, a rossz sors miatt nem hibáztathatja magát. Nem becsülöm én azt le, de megesik. Próbálom a gesztusaiból kiokoskodni, a képessége lévén lát elkerülhetetlen dolgokat, és ha ennyire ki van tőlük borulva, hogy ha valóra váltak, akkor biztosan nem lényegtelen események történtek. Húzós...
- Legalább kimondod. Megtetted a lépést egy új világ felé. A tagadás sosem lehet jó, ebből látszik, hogy a föld felett repkedésen túl is megéled azt, ami történik. Ez nem rossz dolog. – Rákulcsolom ujjaimat az övére, olyan meghitt a dolog, hogy észre sem veszem, hogy mit teszek. – Ne akarj megoldásokat, az majd jön magától. Fogadd el, hogy te is számítasz valakinek, aki jelen esetben én vagyok, aztán majd meglátjuk. – Valóban érzékenyen érint, hogy akár még a halált is felveti, hogy ő utána nem sírna senki. Nem a saját önzésemet viszem bele, de ez annyira életidegen dolog. Mindenki számít, bármilyen rémes is a múltja, de akkor is mélyen megráz, hogy semmibe veszi magát. Csak jobban magamhoz szorítom, mintha azt fogadnám meg, hogy amíg én élek, addig ő nem vonul a halálba.
- Az irodalomban sok mű szól a jövőbelátásról. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy minden elkerülhetetlen. A jövő mozgásban van, és amit látsz, az csak egy lehetséges jövő. Ha utána ismét csinálnál egy képet, talán azonnal más lenne a változó. Nem a látásodon kéne változtatni, hanem azon dolgozni, mit tehetsz, ha kedvezőtlenül alakulnak a dolgok. Hallottál valaha a Sidhe-ről? – Kérdezem, aztán mintegy magam sem tudom még, elkezdem a sötét tincseket simogatni. A lábára téved a tekintetem, ha jobban van, majd tényleg ki kéne vinnem a partra.

[/color]

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Pént. 18 Júl. - 16:48

Jack & Josie

♪ Anytime you need a friend ♪

Én magam sem tudom, hogy mit is akarok pontosan. Kiáltottam már elégszer segítségért, de magam sem tudom, hogy tényleg szükségem van-e rá. Egyszerűen nem is biztos, hogy tudok mit kezdeni vele, hiszen már először is próbálkozott felvidítani, de attól még nem megy ez túl könnyen nekem. Túl sok minden történt, túlságosan sok minden van a hátam mögött, túl sok fájdalmas emlék, amiket legszívesebben kitörölnék a fejemből. Komolyan mondom! Kértem... kértem a professzort, hogy tegye meg, hiszen ő képes rá, hogy vegyen el olyasmit, amit nem akarok, de nem tette, mert szerinte le kell győzni a nehézségeket, nem félresöpörni őket és nem tudni róluk. Persze, baromi könnyen beszél olyan valaki, aki egyébként egy akkora hodályban élte le az életét, mint az a kúria. Én is marha jól meglennék az múltammal a helyében, de az én életem ennél azért egy kicsit (nagyon) nehezebbre sikerült.
A szavaira csak halványan elmosolyodom. Nem akartam lekezelni, tényleg nem, egyszerűen csak... Az a baj, hogy nem tudom kezelni a normális emberi kapcsolatokat, nincs benne tapasztalatom és felettébb tartok is tőlük, mert mi van, ha neki is csak baja lesz abból, hogy ismer, vagy hogy segíteni akar nekem. Épp elég volt egy barátot látni a karjaim között meghalni. Sőt... még ott se maradhattam vele a végéig, elküldött, mennem kellett, muszáj volt. És nem háláltam meg neki, nem próbálok javítani, nem próbálok segíteni magamon, csak marad az önsajnálat. Rémes... rémes alak vagyok!
- Nem jó nekem így, de... egyszerűen nem működöm máshogy. - legalábbis nagyon nehéz elképzelnem, hogy menne, pedig szeretném, tényleg szeretném néha, hogy valami változzon, javuljon, de fogalmam sincs, hogyan tehetnék érte. Félek attól, ami ezzel jár, félek a képességemtől, félek a rémes képektől, félek attól, hogy mást is csak magammal rántok. Senki se jött eddig jól ki abból, ha velem foglalkozott, tényleg senki és ez sajnos egy fájdalmas, de attól még igaz tény. Meglepetten hallgatom a szavait még inkább akkor, amikor meglátom azt a könnycseppet, amikor odahúz. Lefelé görbül a szám, pedig nekem mára már meg volt a sírás adagom. Csendben maradok, ahogy ő is elcsendesült. Értem én, hogy ez nem az a téma, amit feszegetni akar.
- Félek a... jövőtől. Félek lefesteni azt, amin nem lehet változtatni. Félek, hogy minden alkalommal csak olyat látok, ami be fog következni. Mi van, ha... ha olyat látok, aki fontos, ha olyat, akit megkedvelek, hogy aztán bármit teszek végül a valóságban és végignézzem, ahogy elvérzik? Ez... ez túl sok nekem. Ha meg lehetne szabadulni ettől.. ha valahogy meg lehetne szüntetni... - elcsuklik a hangom. Túlságosan egyértelmű, hogy magamról beszélek, főleg a reakcióim alapján, ahogy a szám megremeg. Velem történt, én láttam mindent, csak akkor még nem emlékeztem rá. De ő tudta, pontosan tudta, hogy mi fog történni, hogy nem juthatunk ki mind a ketten, mégis megpróbálta, mégis segített, és... ott maradt végül, miattam, az én hibámból.

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Csüt. 17 Júl. - 22:00

Josie & Jack

♪ One sweet day ♪

Azért még mindig lelkizek egy csöppet, hogy a rossz irányba rángatom. Jó kedve volt, én pedig megmutattam neki, hogy milyen sivár is az élet tulajdonképpen. Nem az én szemszögemből, de visszahúztam oda, ahol ezt hiszi. Legutóbb hiába győzködtem, egy idő után feladtam, most pedig mégis megpróbálom visszacsalni oda. Tényleg nem vagyok normális, pedig annyira aranyos szegény, én meg ráerőltetem a túlzottan is fellegek között lebegő látásmódomat, pedig láthatóan neki arra van szüksége, hogy mindent a valójában éljen meg, és ha elszáll, akkor ne kelljen foglalkozni mindazzal, ami igazán körülveszi. A lényeg, hogy felkapom, és visszaviszem a karomban a kis szigetre, amely szimbólikus is picit, valahogy a miénk, távol a civilizációtól, a gondoktól, ahol elsírhatja a bánatát, nincsenek tabuk, én pedig úgy érezhetem, hogy most tényleg valakinek szüksége van rám. A legtöbb ember nem kér segítséget, ellöknek maguktól, sokszor őrültnek néznek, hogy miért ártom bele magam az ügyeikbe, de ez a lány más. Segítségért kiállt, még ha nem is mondja ki. Aki csak véget akar vetni az egésznek, megteszi, szépen csendben, figyelemfelkeltés nélkül. Ő keresi a választ, mégsem ért el senki a keze, a segélykérése. Hihetetlen ez a világ. Lehuppannunk, gyakorlatilag úgy húzom magamhoz, mintha az ölembe venném. A lába az enyém mellett, de a felső teste a karomban, hagyom, hogy a mellkasomra hajtsa a fejét, és igyekszem félretenni a zavaromat, hogy ott nincs rajtam ruha, kicsit csikiznek is a tincsei. Az esetek nagy részében vidám vagyok, de ha neki nem arra, vagy nem csupán arra van szüksége, szívesen alkalmazkodom.
- Én sem tudtam, és... nem kell mindent kimondani, hogy na akkor mostantól barátok vagyunk. – Végigsimítok a hátán, megnyugtatóan, aztán folytatom, hogy ne érezze, hogy lekezelt. – Nem számít. Nem azért barátkozom valakivel, mert olyan iszonyatos módon jó fej velem. Azért, mert hátha tudunk egymásnak adni. Ha neked úgy jó, ahogy, hát ne változz, kár is erőlködnöm. Bárhogy is, jó veled így. – Ha tudok, akkor fogom a fejét, ha hányingere lenne, megvédem a sebesülésektől, amiket akár magának okozna. Nem tudom miért, valahogy önjelölt őrangyali feladatnak fogom fel, hogy mellette lehetek. Nem érdekel, hogy mások milyen jókat buliznak, vagy dumálnak a baráti klikkjeikkel. Én még a saját házibulimon is a kabátokat rendezgettem, és pakolásztam a kekszeket másoknak, nem vonultam táncba, vagy drogozni. Édesanyám úgy nevelt, hogy figyelni kell másokra, mégpedig azért, mert a legtöbben nem kapnak senkitől szeretet. Belepillantok a szemeibe, amikor felemeli a fejét, valahogy tudom, hogy megértjük egymást.
- Nem kell. Rosszul érzem magam, mert olyan jó kedved volt, én meg elrontottam mindent. A többség úgy tűnik, hogy nem lát a szemétől. Nem mondok olyan közhelyeket, hogy te vagy a legértékesebb ember a világon, neked kell rájönnöd, hogy mit szeretnél. Talán annyi elég, ha azt mondom, nem leszel egyedül, és kupán váglak, ha olyat mondasz, hogy ha bárki értékelte volna, hogy te... – Csóválom meg a fejem, megjelenik benne egy könnycsepp. Erre a témára érzékeny vagyok, nem igazán tudok azzal azonosulni, ha valaki úgy érzi, hogy talán a halálára figyelnének fel, vagy még arra sem. Csak magamhoz ölelem, és elcsendesülök.

[/color]

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Csüt. 17 Júl. - 19:54

Jack & Josie

♪ Thank you for being a friend ♪

Tény és való, hogy nem vagyok épp a legjobban, tényleg sikerült visszarángatnia a földre, részben neki, részben annak a kagylónak, ami közelebbi ismeretséget kötött sikeresen a lábammal. Talán más esetben nem lennék ettől ennyire kiborulva, de most nagyon sikerül. Béna vagyok és még a lábam is vérzik és ő meg itt küzd a hullámokkal, hogy ne zúgjunk el mindketten a vízben. Tény, hogy nem vagyok egy nehéz súlyú alkat, amúgy se vagyok magas és általában a drogosok szervezete nem pont az, ami olyan iszonyatosan jól fel lenne építve, nem ritka, amikor kihagyok néhány étkezést, mert egyszerűen nem jut eszembe. Ez van... nem is nagyon foglalkozom olyan apróságokkal az esetek nagy részében, mint az evés. Nincs rá szükség, ha az ember, amúgy se sokat foglalkozik azzal, hogy életben maradjon... igaz?
Az ölelése viszont jól esik, ezt kár lenne tagadni, tényleg így van. Egyszerűen csak megnyugtató és lassan a sírás is csitulni kezd, ha nem is múlik el azonnal. Azért ahhoz kell még egy kis idő, mire sikerül teljesen megnyugodnom, de tény és való, hogy sokat segít benne. Nem igazán gondoltam, amikor összefutottunk az erdőben, hogy tényleg értelmesen viselkedik majd komolyabb helyzetben, hiszen olyan bohókásnak és komolytalannak tűnt eddig, de láthatóan azért van egy komolyabb oldala is.
- De... nem tudtam, hogy mi barátok vagyunk. Nem voltam veled túlságosan kedves és nekem... nem igazán vannak barátaim. - nem is merek magamhoz közel engedni másokat, hiszen rémes példa van mögöttem, hogy mi lesz azzal, aki megkedvel és segíteni próbál nekem. Nem lesz annak jó vége és én nem akarom kockáztatni, hogy újra valami rémes történik. Egyszerűen csak jobb egyedül, akkor legalább bátran kicsinálhatom magam és senki sem próbál meg megváltani. Neki is jobb lenne olyanokkal lenni, akik nem fárasztják le, akik vele vannak és segítenek neki, hogy jobban érezze magát. Amúgy is elég rossz helyzet ez, nem kell, hogy még az én bajommal is szenvedjen itt. Egy pillanatra azért felemelem a fejem és egy félmosollyal pillantok rá, miközben megtörlöm a szemem.
- Akkor is hálás vagyok, hogy segítesz, mert van mindenkinek elég baja, mint hogy még engem is megpróbáljanak kezelni. Amúgy is szerintem... a többség ki nem állhat, talán... még értékelték is volna, ha nem úszom meg. Talán én is értékeltem volna. - nem tudom, hogy a fenében csinálja. Valahogy türelmes, és én pedig egyszerűen csak elmondom neki azt, amit érzek, pedig nem nagyon szoktam ilyesmit tenni. Egyszerűen csak meg vagyok így, elfogadva, hogy nekem ennyi jutott és furcsán szokatlan az, hogy valaki ilyen könnyen képes kezelni. Csak... közben félek, mi lesz, ha a végén neki lesz baja miattam, az én hülyeségem miatt.

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Szer. 16 Júl. - 22:11

Josie & Jack

♪ Silence ♪

Valahol azért látom a változást, amit sajnos én értem el. Olyan jókedvű volt, és most tessék, felhozom a negatív témákat, mintha mesterségesen húznám vissza a valóságba. Hogy tehettem ezt? Tépelődöm magamban, túlságosan megkedveltem őt, és nem azért, mert érzem magamban a vágyat, hogy segítsek neki. Ez benne van nyilván, valahol az alap személyisége olyan különlegesen szép, hogy meg tudtam látni, és nem érdekel az sem, ha éppen maga alatt van, vagy ha úszik a boldogságtól a felhők felett. Az igazi kislányos jelleme vonz magához, természetesen mint barátot, mert nem is tudom, hogy adhatnánk e többet mint a feltétlen szeretet.
Gyorsan alányúlok, amikor a baleset éri, hogy ne csak fizikailag, de lelkileg is érezze, hogy bármilyen bohókás is lehet, most itt van valaki, aki odafigyel rá, bármit is tesz. Próbálok úgy fordulni, hogy bele tudjon kapaszkodni a nyakamba, és ne billenjen ki az egyensúlyból, hiszen a víz attól még csapkodja a vádlimat. Nem vagyok egy gyenge gyerek, de az ő szinte nádszálvékony, törékeny testét felemelni nem jelent problémát, és gyorsan visszagázolok vele a kis szigetünkre. Nem tűnik lehetetlen vállalkozásnak az sem, hogy majd visszavigyem a partra, kicsit meg kell magam erőltetnem, hogy a hullámok ellenében ússzak vele a hátamon, de az egészsége ne bánja, mintha az utóbbi időben Felicityék találtak volna valami elsősegély dobozt. Egy kicsit megpihenünk itt, aztán ellátjuk a kis beteget. Látom én, hogy a fizikai fájdalom egy dolog, sikerült előhoznom a sírós énjét, én hülye! Amennyire lehet, instant leápolom, de a végleges kötözést majd a többieknél fogja megkapni, és már hagyom is, hogy odabújjon az ölelésembe, ami meglep, hogy tényleg meg is teszi.
- Nincs mit Josie... – Jelzem neki ezzel, hogy nem akartam ráerőltetni a saját akaratomat. Ő olyan, amilyen, és teljesen igaza van, velem nem történtek szörnyűségek. Nem tudok belegondolni, hogy mi lett volna ha...? Talán akkor is túl tudnék lendülni a gondokon, de mi van, ha sokkal jobban beleroppanok mint ő? Mi van, ha kijön a képességem, és nem birom elviselni. Igazán erős lány, hogy egyátalán tartja magát, a drogokért sem itélem el, legalább megtalálta az eszközét.
- Nem azért teszem, mert elvárod. Kedvellek, és szívesen vagyok veled. Ez a barátok dolga, nem? Te is figyeltél rám, amikor olyan nyomi voltam a késsel. Na látod! – Borzolom össze a tincseit, és csak hevesen fejrázok. – Az értelmesebbekkel miért kéne foglalkozni? Azok nincsenek jól egyedül, vagy egymással? Nekem az ilyen lükékkel van dolgom. – Pimasz mosolyt vetek rá, és sután megveregetem a vállát, hadd pihenjen.

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Szer. 16 Júl. - 12:41

Jack & Josie

♪ Pain ♪

Tényleg nem sokat hatna, ha most megpróbálna meggyőzni róla, hogy nem jól csinálom. Nem igazán hatna meg a dolog, de nem ellene szól ez, egyszerűen a logikus gondolkodás most nagyon nem az enyém, ennyire egyszerű. Aztán jön a kérdése, amire nem akarok most válaszolni, nagyon nem, mert... mert nem akarok arra gondolni, hogy miket láttam, éltem át. Egyszerűen nem, azért csinálom ezt, hogy elfelejtsem és értékelem hogy hajlandó ezt figyelembe venni, nagyon is, vagy is a bennem lévő józan lány biztos értékelné, de ő nem nagyon van most a felszínen ugye.
- Köszi! - bököm ki, de aztán már fel is pattanok, elvetve azt a nagy komolyságot és már itt se vagyok. Irány a víz! Nem nagyon figyelem, hogy jön utánam, igazából most csak az a lényeg, hogy elfelejtsem teljesen, amit mondott, és jól érezzem magam megint De nem tart sokáig, mert egy pillanat múlva sikerül belelépni a kagylóba és fájdalmas kiáltással kapom fel a lábam, amitől persze az egyensúlyomból kibillenek és... nem sokkal később már nem érzem a talajt a lábam alatt, ellenben az ő karját igen, ahogy felemel. A könny persze patakzik az arcomon. Nem így terveztem, nagyon nem... ezt a napot, ezt az egészet! Ha nem zavar meg, ha nem veszem le a cipő, de nem hibáztathatom. Az egész miattam van, mert képtelen vagyok feldolgozni az életemet, ennyi. Könnyes szemmel pillantok rá és újra csak felnyikkanok, amikor kihúzza a kagylót a lábamból, aztán azzal a levéllel próbálja nagyjából rendbe tenni. Most még csak egy póló sincs nálunk, hogy azzal kötözzük be. Nem tudom, hogy mégis... mégis mit kéne tenni.
- Sajnálom... - bököm ki, amikor aztán magához ölel, én pedig bújok hozzá és próbálom letörölgetni a könnyeket. Mindent, hogy miattam kés ment a kezébe, mert nem figyelt, hogy elrángattam ide, hogy elviselhetetlen vagyok és képtelen kezelni a problémáimat. Egyszerűen az életem egy káosz és nem tudom, hogy mégis hogyan lehetne jobb. Ez nem olyasmi, amit az ember eldönt és majd hirtelen minden megváltozik és csodás lesz, ez... ez egyszerűen nem működőképes így. - Nem várom el, hogy pesztrálj... biztos... biztos vannak nálam értelmesebbek is, akikkel foglalkozhatsz. - akikkel eddig volt a parton, akiket nem kell állandóan ide-oda pakolászni, akik nem verik ki nála a biztosítékot. Nem hiszem, hogy bárki is azzal akarná tölteni az idejét, hogy belém próbál életet verni. Veszett fejsze...

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Kedd 15 Júl. - 20:56

Josie & Jack

♪ Bleeding love ♪

Most igyekszem jól érezni magam vele, ha ő képes félredobni a gondjait, akkor kár rá ebben az állapotában emlékeztetni. Ilyenkor nem számít a megrovás, de még a tanács sem. Mellette kell maradnom, hogy ne essen túl nagy baja, és ha átvészelte mindezt, akkor talán megbeszélhetjük. Bár... még ebben sem vagyok biztos. Ha kijózanodik, akkor én legyek az, aki játsza a szerzetest? Inkább nem. Akkor is itt leszek, ha kellek, fogom a fejét, ha netán hányni támadna ingere, és elfogadom azt, hogy ez az ő élete, nincsen szüksége pótapákra, amit tudok neki adni. A barátságomat kaphatja, talán az is elég lesz, aztán hátha magától rájön, hogy meg kell próbálni előre nézni. Az látszik róla, hogy végtelenül szeretetéhes, mórózus állapotában is a tüskéi erről árulkodtak. El akart taszítani, mert annyit szenvedett már, ezt szokta meg, most pedig hogy mindent félretett, látszik, hogy igénye van a boldogságra, csak éppen nehéz kezelni, hogy kettős életet él. Nehéz, de nem lehetetlen. A csókja nagyjából csak a megütközést váltja ki belőlem, amúgy is vízes volt a szánk, így csak rámtapadt, mint valami polipcsáp, nem nagyon éreztem belőle bizsergető érzést, hiszen tudom, hogy józan állapotában meg sem fordult semmi ilyesmi a fejében. A lényeg, hogy kiérünk a kis szigetre, és eldőlünk egy kicsit. A nap itt úgy ki tudja szívni az ember erejét, hogy én, aki hiperaktív vagyok, kicsit elhasználtnak érzem magam. Felmerül bennem, hogy Posey vajon hova is dughatta el azt a bizonyos anyagot, de jobb nekem, ha nem tudom, talán még megsemmisíteni támadna kedvem, azzal még inkább az őrületbe kergetném. Jobb ez így.
- Nem akartalak felzaklatni. Biztosan szörnyű lehet így. Akkor ne is mondd, lesz még időm faggatni téged. – Nem fűzöm tovább a gondolatot, hagyom, hogy magától túllegyen a dolgon, és nem vetek fel támát, ő megteszi helyettem, és még engem is túlteljesítve már pattan fel, hogy visszainduljon a vízbe. Lekövetem a mozgásat, alig vagyok csak mögötte pár lépéssel, a háta mögül még a hátát is fröcskölöm vízzel, aztán feljajdul, azonnal észreveszem, hogy baj van. Elkapni ugyan már nem tudom, de szinte azonnal a hóna alá nyúlok, hogy ne nyeljen vizet. A lábát kitartja a vízből, én lehajolok, és a combja alá markolva átkarolom, nemes egyszerűséggel felkapva, mint holmi ősember, és visszaviszem a kis szigetre. Óvatosan teszem le, és mellé térdelek. Hümmögök egy sort, és a lehullott levelek közül ragadok fel egy nagyobbat.
- Semmi baj Josephine. – Bátorítóan meredek rá, és amennyire csak lehet, lassan kihúzom a kagylót, és utána közvetlenül törlöm a vért, amennyire csak lehet, felitatom. Na hogy ezzel hogyan fogunk visszamenni a szárazföldre... Majd jön a hátamon, nem tudok jobbat. Addig viszont maradunk.
- Hát ez hihetetlen, tiszta háborús sérültek leszünk. – Mellé huppanok, amikor már nem vérzik annyira a lába, és széttárom a karom, hogy dőljön hozzám, ha úgy tetszik.

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Kedd 15 Júl. - 16:12

Jack & Josie

♪ When I'm gone ♪

Jó eséllyel most nem is nagyon hatan rám valamiféle kioktatás, akármennyire is próbálkozna vele. Nem vagyok kifejezetten abban az állapotban sajnos, vagyis hát neki sajnos, én most tökéletesen jól el vagyok így, sőt jobb, mint, amikor legutóbb találkoztunk, bár jó eséllyel ő most nem igazán osztaná a véleményemet, de ez most nem is nagyon érdekelne. A csók témára csak finoman megrántom a vállam, de nem tehetek róla, tényleg úgy ledöbbent, hogy ihaj, nem csoda, ha azt hittem, hogy valami más miatt gondolta ezt ennyire túl. Nem számít, csak a kis versenyünk a szigetig, amit persze én érek el előbb, mert jó vagyok, vagy mert hagyott, de ez utóbbi most megint csak nem érdekel. Az se nagyon hatan meg, ha közben egy cápát kellett volna leelőznöm a célegyenesben, még szerintem az is simán ment volna.
Végül ledobom magam a homokba szépen, és hátradőlve élvezem a napsütést, amíg be nem ér és le nem dobja magát mellettem. Azért erre is sor kerül végül, ha nem is azonnal, én pedig oldalra pillantok, amikor megszólal. Kicsit még ki is húzom magam, ahogy felkönyökölök és jó kedvűen pillantok el a távolba. Szép hely, tényleg úgy is lehet venni, mintha az ember szimplán csak egy kellemeset nyaralni, igaz, hogy közben nincs normális tető a fejünk felett, meg van egy kiló sérült, de... ez már csak olyan elhanyagolható apróságnak tűnik jelen állapotomban. A kérdésére tűnik el csak a mosoly az arcomról. Erre azért már felülök és kissé bágyadtabban rántom meg a vállam.
- Miért érdekel? Nem... nem akarok ezzel foglalkozni. Rosszakat, többnyire olyat, amin valakinek baja esik. Nem akarod tudni. - megrázom a fejem és egy pillanatra újra elkomorul a tekintetem. Nem tetszik a téma és nem is akarok erről beszélni, ez nagyon jól látszik rajtam. Egy pillanat múlva már talpon is vagyok, és nagy lendülettel indulok meg a homokban a sekély víz felé. - Gyűjtsünk kagylót! - a cipőt már az előtt levettem, amikor kiértem a partra és most szép lendületesen trappolok bele a vízbe, aminek persze így az a következménye, hogy egy pillanat múlva már fel is hangzik egy kissé éles kiáltás és szépen a hátsómra huppanok a vízben, amikor emelem a lábam és elveszítem az egyensúlyomat. Vékonyka vércsík indul meg a vízben tova, ahogy a hullámok mossák a rövidke partszakaszt, nekem pedig lassacskán megindul az arcomon a könnyed könnyfolyam, ahogy a lábamat ölelgetem, amiből egy kellően méretes kagyló meredezik ki felé.

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Hétf. 14 Júl. - 22:10

Josie & Jack

♪ On my way ♪

Aztán azt várhatom, hogy a drog kiürül belőle a hidegvizes fürdőtől. Nem baj, attól még reménykedek, talán majd egyszercsak. Nincsen gondom a mostani leányzóval, mert jó dolog, ha ilyen szuper kedve van, csak kérdés, hogy az ember az ilyen túlfűtött állapotban mennyire tud önmaga lenni. Valahol a drogok nem változtatnak meg, csak a gátlásokat oldják. Lehet, hogy Posey amúgy egy életvidám lány lehetne, lehetett volna, de valami úgy felzaklatta, szétzúzta az önértékelését, hogy már csak az álomvilágban képes létezni. A képessége lenne az? Nem akarja látni a sok szörnyűséget? Megértem, én sem könnyen tudnék velük szembenézni, de ez olyan, mint Pán Péter repülése, kell egy szép gondolat, amibe kapaszkodni tudunk. Megülni a felhők szélén, és gondtalanul átvészelni az alattunk dúló vihart. Lehúzom a pólót, ő igen kedvtelve nézegetek, igyekszem erről nem tudomást venni. Ha igazán meg akart volna ismerni, akkor megtette volna józanul is. Mindegy, ha már itt vagyok, nem hagyom cserben. Ez az állapot ideiglenes, ha kiürül, borzasztóan rosszul lesz. Felkészülök lelkiekben, még ha vidámnak is mutatom magam, már most azon tűnődöm, milyen füveket fogok keresgélni, amiből borogatást csinálok majd a homlokára. Nem tudom, hogy mitől kedvelem ennyire, mert szinte teljesen az ellentétem, de a fenébe is, nem tudom nézni, ha valaki ennyire boldogtalan. A csókot követően kissé le vagyok merevedve, aztán mintha mi sem történt volna, visszazökkenek, és már pancsolok is tovább, mégsem tudja szó nélkül hallgatni.
- Nem éppen. Ennyit nézz ki belőlem Posey. – Nem kezdem el kioktatni, vagy felhívni rá a figyelmét, hogy nálam nem így működnek a dolgok. Meg szoktam valakit ismerni, talán a barátságon túl mást is akarhatok valakitől, de ez így... Nem is tudom, fura. Tudom, a haverjaim már végigmentek az egész lánykollégiumon, de miért kéne egyformának lennünk? Két kapcsolatom volt eddig, azok elég sokáig tartottak, valahogy mégis a barátságot láttam azokban is. Nem kell mindenkinek komoly szerelem, meg ez a csábítgatós izé. Nem tudom egyébként is, hogy bennem mit látna, nem vagyok a szokványos badass arc, akiért mostanság döglenek a lányok. Én csak úgy vagyok, na. Zenélgetek, rajzolok, ezek nem túl férfias dolgok, de én így szeretek élni. Nem bulizok, túrázok, biztosan nem tudnék rávenni senkit, kivéve a hiperaktív kiskölyköket, akiket le sem lehet lőni. Én is az vagyok, és pont ezért lepődtem meg nagyon a kezdeményezésén. Nagyokat csobbanva úszom utána, de nem azzal a szándékkal, hogy leelőzzem, azt nézem, hogy nem lesz-e közben rosszul, hogy ott legyek azonnal. Ám kimászik a partra, és ott is ugrabugrál, amilyen kis cuki. Fejcsóválva követem a partra, ahol én is levetem magam, valahol mellé.
- Gratuálok, jó gyorsan úszol. – Mosolygok rá kedvesen, eltűntetve pillantásomból az aggodalom szikráit, aztán az egyik kisebb faágat felragadva a homokba elkezdek rajzolni. Sajnálom, hogy nem működik a képessége, de egyszer úgyis szembesülnie kell azzal hogy démonok nélkül is lehet élni. Talán ha boldogabb, akkor könyebben el tudom vele fogadtatni. – És miféle jósképeket rajzoltál? Most tudnál valamit, visszaidézni? Tudom, hogy itt nem tudunk, semmit, csak kiváncsi vagyok... – Ha elkomorul erre, az sem baj.

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Hétf. 14 Júl. - 20:57

Jack & Josie

♪ The name of the game ♪

Végül is a kettő elég hasonló, talán csak egy kissé ütősebb az, ami nekem van, no meg nem olyan egyszerű az ember kijózanítani belőle. Persze azért próbálkozni lehet, de nem megy az olyan egyszerűen. De a hatás az valahol talán hasonló, habár a drog azért magasabb rétegekbe tud felrepíteni, mint a szimpla alkohol. Nem számít, most csak az, hogy itt vagyunk és jól érezzük magunkat, én legalábbis igen, bár vicces lenne tudni, hogy ő azt hiszi, hogy mindez azért van, mert egyszerűen jobb a kedvem. Nem sok esély lenne erre józan állapotban, vagy inkább nagyjából semmi sem. A pólóját azért tényleg örülök, hogy hajlandó kicserélni, mert az nagyon ciki, mondhatnám halál ciki. Gyorsan el is hajítom, amikor végre lekerül róla, vagy ő... mindegy, az a lényeg, hogy ne legyen itt. A fehér viszont még nem kell, megnézegetem inkább a felsőtestét. Azért nem rossz darab és legutóbb annyira nem mértem fel, mert értelmes állapotban voltam, vagy értelmes szerűben mondjuk úgy. Most viszont nagyon nem, ezért bátorkodom megpaskolni az arcát, aztán egyszerűen csak egy kósza gondolatnak hála még egy csókot is kap. Nem hosszút, csak egy röpkét, csak egy szinte szájra puszit, ha már amúgy is ilyen közelről szemléltem meg. Biztos hülyét kapott volna, ha mondjuk simogatni kezdem a mellizmait, vagy ilyesmi, ezzel járt jobban. A riadt tekintetére viszont konkrétan kitör belőlem a harsány nevetés.
- Hű, de rád hoztam a frászt, ne mond, hogy ez volt az első csókod, mert mentem lehidalok! - nagyon nehezen megy, hogy abbahagyjam a nevetést, el se tudom mondani mennyire. Csak akkor veszem rá magam végre, amikor felveti az úszóverseny lehetőségét. Megrántom a vállam, aztán szépen belevetem magam a vízbe. Miért ne? Egy verseny jó és bármennyire i hiszi az úszástól nem fogok kijózanodni, annál most több és ütősebb van bennem, hogy erre akár csak kis esély is legyen.
- Lemaradsz! - pillantok hátra két karcsapás között, miközben a kis szigetet célzom meg. Hamarosan el is érem, és ha amúgy is hagy nyerni, akkor simán én érem el először. Lelkesen sikkantva ugrok a levegőbe, aztán csak elterülök a homokban, és bevárom, amíg ő is megérkezik. - Remek volt! Ugye, hogy remek volt? Ez az egész hely... remek! A víz, meg homok, meg a napsütés. - a mosolyom még mindig töretlen, egyelőre tényleg nem úgy fest, hogy bármennyire is visszatért volna az életunt Posey, akire olyan nagyon vár. Nem egyelőre csak én vagyok, ázottan, most már hátulról homokosan is, hiszen csak úgy simán ledobtam magam és nincs rajtam se törölköző, se semmi persze.

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Vas. 13 Júl. - 21:57

Josie & Jack

♪ Freak The Freak Out ♪

Természetesen nem tudom, hogy milyen az, ha valaki drogos, inkább az alkoholistákat ismerem jobban, rendszeresen dolgoztam ingyenkonyhán önkéntesként, ott annyira lecsúszott alakok voltak, hogy hírből sem ismerték a kábítószert. Fillérekért kaptak egy bárpultról kicsavart rongyot, és azonnal be voltak tőle állva. Engem nem zavart, jól elbeszélgettem mindenkivel, segítettem, támogattam őket, hogy legalább pár órát kihúzzák ital nélkül. Nem azért tettem, mert jól mutat majd a sportösztöndíjas önéletrajzban, ott többségében inkognítóban voltunk, én voltam Kevin, a végén már egészen jól hallgattam rá, bár nem szeretek másokat megtéveszteni, itt szükségszerű volt. Lehámozom a pólómat, végülis olyan, mintha a strandon lennék, ezért gyorsan legyűröm a félszegségemet, aztán várom, hogy menjünk akkor a fehér cseréért, de láthatóan most más tervei vannak.
- Nem volt vele gondom. – Az arcpaskolásra vigyorgok egy sort, a habtestes dolgon meg csak vállat vonom, nem célom az öncélú pózolás. A lányoktól sem szeretem, én miért tenném? A nevetésén még mindig nem gyanakszom, csak azt látom, hogy jobb a kedve. Talán elfogadta, hogy nem haltunk bele, vakációként is lehet erre a dologra tekinteni, mint amikor egy kicsit ismerkedik egymással az osztály. A harsány nevetés kissé fura azért, eddig túl negatív volt, halvány mosolyokat tudtam kicsikarni. Bevizezem a hajam, és rákészülök az úszásra, a kezem most nem érdekel túlzottan, majd igyekszem nem belenyúlni semmibe, amitől elfertőzödhetne, végülis orvostanhallgatónak készültem, ha nem jönne be a foci. Továbbfűzi a mondatot, és kiderül belőle a titka. Így már érthetőbb, és egyúttal megkönnyebbülök, hogy tudom mitől van, másrészt meg rémisztő, hogy a drog rabja, és a valóságban egy megkeseredett lányról van szó, aki mégis a szívembe lopta magát. Ő jobban igen, mint a mostani felszabadult, de magát hamis illúziókban ringató lány. Szívesen vagyok vele így is, csak... Valamit mondani akar, odahajolok, erre cuppan az ajka az enyémen. Annyira meglep a dolog, hogy vissza sem csókolok, na nem mintha tenném. Totál nem ismerem a lányt, így elkerekedett szemekkel, riadtan bámulok rá, most mi van? A csók nálam szent dolog, na ne mondja már, hogy belémszeretett, mert már vágok is azonnal az óceánnak. Nem azért, mert annyira csúnya, vagy buta lány lenne, de meg sem fordult semmi a fejemben. Ismerkedni akartam, barátkozni, így csak próbálom feldolgozni a történteket. Nem merek rákérdezni, mert nem sok értelmét látom. Csak reménykedek, hogy a hideg víztől kijózanodik, mert az igazi Posey kell nekem.
- Várj meg, mit szólsz delfinek helyett úszóversenyhez? Ha már bent vagyok, akkor legyél gyorsabb nálam, mondjuk addig a kis szigetig. – Mutatok a mélyebb víz felé, ahol egy kis korallzátonyon egy pálmafa ül. Aztán ha készen áll, nekiiramodok, de mindenképpen hagyom nyerni, pedig sportban verhetetlen vagyok. Aki kenutúrákat is szervez, annak nagyon kell tudni úszni.

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Vas. 13 Júl. - 10:57

Jack & Josie

♪ Kiss me ♪

Hát fehérben nem is kell feltétlenül, de ez a virágos szerelés azért mégis csak eléggé nőies. Persze érthető, ha nem talált mást, de az én sima kimentett egyszínű fehér pólómmal jobban járna, nekem meg jó lesz ez és akkor mindenki örülhet, mint majom a farkának nem igaz? Egyébként különösebben nem is látszik meg rajtam, hogy beszedtem volna valamit, nem szokott, főleg ha valaki nem ismeri a jeleket, egyszerűen csak tényleg határozottan jobb a kedvem, mint eddig volt. Zavarba persze kicsit sem jönnék attól, hogy leveszi a pólóját, vagyis nem jövök, jelenleg legalábbis egy ici-picit sem. Miért kéne? Én is szimpla bikiniben vagyok, abban, amiben még az útra jöttem, vagyis, ami a hajón volt rajtam. Nincs ezzel gond.
- Így mindenképpen jobb, amúgy is kellemesebb látvány, ha mutogatod a habtestedet, mintha ebben a rózsaszín rémségben feszítesz. - paskolgatom meg az arcát, mint valami jóllakott óvodásnak, miközben szépen leráncigálom a vízbe. Nem kell olyan nagyon kérlelni szerencsére. A viccelődésére persze azonnal elnevetem magam, talán egy fokkal jobban, mint ahogy az reális lenne, de van olyan józan állapotban is, hogy az embernél bekattan valami. Az a bizonyos még egy kisujj láttán is halálra neveted magad állapot meg van ugye? Na valahol most én is ebben leledzem. Nehezen fogom vissza magam, ezért van a harsány nevetés, és ezért szórakozom olyan jól most.
- Nem baj, majd mi is gyorsak leszünk, eszméletlenül gyorsak! - vigyorodom el, mikor beleveti magát a vízbe, én pedig követem szépen a példáját, és elmerülök a habok között. Meleg van, kifejezetten jót tesz a hűvös víz, csak nem érdemes sokat nyelni belőle, hiszen mégis csak sós. A kérdésére kuncogva rázom meg a fejemet és egészen közel hajolok hozzá, mint aki épp valamilyen nagy titkot akar elárulni, még a hangomat is egészen suttogóra fogom. - A-a... van még egy kis... tartalékom. Tudod egy kis... anyag, ami felpörget. - egy pillanatra beharapom az alsó ajkamat, mintha épp most mondtam volna el a legnagyobb titkot a világon. Végül is így is van valahol, aztán egyszerűen csak közelebb hajolok, mert jó eséllyel most vagy értetlen, vagy döbbent arckifejezés ül a pofiján és egyszerűen egy cuppanós puszit nyomok a szájára, aztán menten el is nevetem magam és merülök el újra a vízben. Arról volt szó, hogy delfint keresünk, ahhoz viszont beljebb kell úszni, olyan terepre, ahol tényleg mélyebb a víz és van is rá esély, hogy lássunk valami érdekeset.

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Szomb. 12 Júl. - 22:02

Josie & Jack

♪ Massachusetts ♪

A lényeg hogy most már itt vagyok, az új barát pedig nem lelte halálát a kövek és a víz között, sőt, még az általam kedvesnek indított becenevére is hallgat. A teljes név olyan komoly, mégis királynői, olyan szép francia, a Josie viszont olyan kis komolytalan, mintha egy öt éves kislánnyal beszélgetne az ember. Ha tudnám, hogy baromira nem állok messze a valóságtól, nem találtam volna ki új nevet a számára, így viszont úgy gondolom, hogy ez illik hozzá. Óvatosan lépkedek a kövek tetején, ügyelve arra, hogy ne csússzak meg, mert a felfröccsenő víz síkossá teszi őket, főleg ahol még hínáros, vagy moszatos is valemennyire. Biztonságban elérem a víz szélét, és most már akár hallótávolságban is lehetünk egymástól. Nem tűnik fel hogy szedett valamit, csak hogy lényegesen jobb most a kedve, mint legutóbb. Próbálom nem a saját számlámra írni a dolgot, hiszen segített, még hagyta is, hogy megöleljem őt, a változás pedig annyira szembetűnő, hogy én most nem is tudom... Közelebb lépdel, és még nevet is rajtam, én együtt nevetek vele, hihetetlenül jó érzés hallani, hogy jó kedve van, még jól is áll neki, én csak kapkodom a számba az apró csokis kekszeket, és csillogó szemekkel nézem ahogyan a part felé lapátol.
- Csini? Bóknak veszem. – Erősítem meg, még ha az arckifejezése azt sugallja, inkább röhejes vagyok a női cuccban. Na de miért kéne egy pasinak mindig feketében szambáznia? Mi van, ha nekem a rózsaszín nagyon is alapszín a ruhatáramban? Jó, homár nem vagyok, de vannak nagyon elegáns pink pasi cuccok. Edzőcipőt, és farmert nem vennék fel, de volt már ilyen színben baseball sapkám. Megáll előttem, én lenyújtom neki a dobozt, és végre meg tudtam lepni egy kicsit. A felhívására egy picit meglepődve nézek, mérlegelem a dolgot, mintha nehezen tudnék dönteni. Hagyom, hogy átvegye az egész dobozt, utána kibújok a félig szakadt csajos pólóból, de most megint félig ruhátlan vagyok. A leégéstől vagy napszúrástól nem is félek annyira, de nem akarok senkit zavarba hozni, hogy itt mutogatom magam. Ő kérte, úgyhogy a lelkiismeretfurdalást igyekszem elnyomni magamban.
- Jól van Posey, ha az szerinted jobb, akkor elfogadom. – Bólintok apró, félszeg mosollyal. Olyan magabiztos most, hogy nem nekem kell belerugdosni a lelket, hogy helyet cseréltünk ilyen téren. Ő ad tanácsokat, ő rántja meg a kezem. Szerencsére van annyi ügyességem, hogy ne essek minimum seggre a köveken, ezért amikor megrántja hát persze hogy a fájós kezem, akkor csak felszisszenek, és magamtól ugrok mellé. Szegény papucsom elázik így, de legalább nem lépek valami éles kagylóba.
- Na ebben lehet szépen megfulladni, ha csak nyolcvan centis vagy. – Vigyorodom most már el jobban. – Delfint? Azok nem túl lassúak kislány. – Rántom meg a vállam, és nem foglalkozva azzal, hogy mi lesz most a keksz-szel, belevetem magam a habokba, a hajam gyorsan vizes lesz, a kezem sem érdekel, csak hogy végre félre tudja tenni a hajótörést, meg hogy ilyen rossz a kedve. Bevizezem a hajam, már a nyakamról, fülemből is csorog kifelé a víz, de kit érdekel?
- Milyen jó kedved van! Örülök neki, a többiek vidítottak fel?

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Szomb. 12 Júl. - 11:00

Jack & Josie

♪ Happy ♪

Azért azt fejesnek nem mondanám, inkább csak egy laza csobbanás, amivel két lábra érkezem, hiszen nem nagyobb a víz ott, ahol belezuttyanok, mint hogy mondjuk úgy combközépig érjen, az azért nem olyan durva, abba nem lenne túl hasznos fejest ugrani, főleg a sziklás part közelében, bár tény és való, hogy mivel nem vagyok beszámítható állapotban, nem is várható el, hogy logikus és okos döntéseket hozzak. Nem számít, nem is veszem észre a közeledőt, csak amikor csalódottan konstatálom, hogy a delfin - remélhetőleg nem cápa - elúszott, és meghallom, hogy valaki a nevemen szólít, vagyis inkább az új nevemen és innentől már elég tiszta, hogy ki is az, még ebben az állapotban is, mert hát ez a Posey csak egy valaki szájából hangozhat el. Amikor pedig megfordulok már nyilvánvaló, hogy tényleg jól ismertem fel a hangját és jól tippeltem, hogy ki is az. És persze az első reakcióm, amikor végigmérem az a kitörő hangos nevetés. A végén kapom csak a szám elé a kezem, mert komolyan még a könnyem is kicsordul. Nem akarok én igazán bántó lenni, de ez a szerelés, valami... rémes, komolyan!
- Nagyon... csini vagy! - nem, nem bírom, újra kitör a megállíthatatlannak tűnő nevetés, aztán nagy nehezen odalépdelek a vízben hozzá. Ügyesen kerülgetem a víz alatt megbújó kagylókat, mert azért akad pár, majd végül megállok előtte és kikapok a dobozból egy kekszet. - Kösz! Imádom a csokis kekszet, de... komolyan vedd le ezt a pólót, mert... mert meghalok! - tényleg próbálom visszatartani a nevetést, de nem nagyon megy, akárhányszor csak ránézek, mindannyiszor ugyanúgy kitör belőlem, főleg hogy még az a rémes turbánszerű izé is ott van a fején. Egész jó srác, nem kéne ilyen gagyi külsővel elcsúnyítania magát. - Van egy fehér pólóm, max. cserélünk oké? - a parton legalábbis, de ez amúgy is a víz, nem kell póló. Sőt, igazából... Elkapom a kezét, nem nagyon van bennem most annyi logika, hogy keksz is van nála és szép lendületesen berántom magam mellé a vízbe. Nagy volt legutóbb a szája, csak nem fog eltaknyolni, vagy ilyesmi, hanem majd lábra érkezik, hiszen én is állok, fogjuk rá, hogy az állapotomhoz képest egészen stabilan.
- Gyere, fogjunk delfint! - az már rég nem rémlik, hogy a keze nincs a legjobb állapotban, meg amúgy is a delfin fogáshoz nem kell kéz, maximum majd ő rájön, hogy nem kéne a vízben áztatni a sebét, meg gondolom a kekszet sem, de na... ez itt a tenger, szórakozzunk!

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0 Pént. 11 Júl. - 19:21

Josie & Jack

♪ Szerelemre hangolva ♪

A srácok a parton valami hevenyészett tábort kezdtek el összerakni, az elsők között csatlakoztam hozzájuk, imádok kempingezni, de ezt igyekszem nem kifejezteni, mert még lelőnek egy ilyenért. Nincs mivel, de akkor is. Az egyik társaság némi nem túl átázott kaját is talált, így egy pár napig még nem fogunk éhezni, de nagyon gyorsan ki kell találnunk, hogyan is lesz tovább, amíg meg nem érkezik a mentőegység. Merthogy meg fog, erről nincsenek kétségeim. A két alapító igen erős, komoly tudással rendelkező különleges egyén, egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy ne találnának ránk. Pólót sikerült találni, de egy lányét. Rózsaszín, szivecskés! Mindegy, legalább nem égek le. Letépkedtem az ujját, mert ezüstös csillagokkal volt kirakva, különben is úgy feszült rajtam, mintha valami homi lennék, hosszra viszont igen durva volt, talán valami hálóingnek használták, így lent is kurtítottam belőle, a megmaradt darabokból pedig rendkívüli kézügyességemről tanubizonyosságot téve egy hevenyészett turbánt csináltam, hogy ne kapjak napszúrást, úgyhogy rém pasis lehetek a szakadt rózsaszín pólóban és fejfedőben.Újdonsült ismerősömet nem látom most sehol a társaságban, a gitározáshoz még fáj egy kicsit a kezem, így el kell hárítanom az erre való felkéréseket, csak azzal tudok kibújni, hogy ha ezt túléljük, elviszem őket egy igazi túrára, ahol mondjuk a víz olyan összefüggésben merül fel, hogy saját magunk dönthetünk amellett, hogyan evezzünk, mondjuk kenuban.
Kisétálok a partra, remélem nem fognak sokan röhögni, ha meglátnak így de őszintén szólva nem is nagyon tudnék mit csinálni, nem vagyok egy veszekedős fajta, azt hiszem még velük is nevetnék, annyira nagy blamázs. Észreveszem a sziklákon ugrabugráló lányt, és nagyjából két évet öregszem amikor megcsúszik a lába, és további tizenötöt, amikor fejest ugrik a vízbe. Közelebb sietek, hogy vajon mikor bukkan fel, szerencsémre nem kell sokat várnom, mert még meg is őszülnék hirtelen.
- Szia-szia Posey. Hát te mit csinálsz errefelé? Csokiskekszet? – Nyújtom felé a közösből kimentett vaniliás karikás dobozt, aztán helyet foglalok a sziklák egyikén, amelyről beugrott. Így utólag nézne nem is biztos, hogy fejes volt, jó az seggesnek.

Tárgy: Jack & Josie 2.0 Csüt. 10 Júl. - 15:27

Jack & Josie

♪ Nicotine ♪

Halknak dúdolgatok valami régi dallamot. Nem is emlékszem, hogy pontosan mikor hallottam, vagy hol, de az sem lenne meglepő, ha valamikor belőtt állapotban jutott volna el hozzám, így aztán érthető, ha még kicsit sem rémlik. Nem is számít, semmiféle értelmes gondolat nem forog most a fejemben, így hát az sem, hogy honnan ismerem ezt a dalt. Egyszerűen csak a parton egy sziklásabb területen szökkenek egyik szikláról a másikra és minden alkalommal, amikor kissé megcsúszok könnyed nevetéssel konstatálom, hogy még nem estem bele a vízbe. Amúgy se lenne nagy dolog, ha ez sikerülne, igaz sekély a víz, de kellemesen hűvös, ami itt a napon még jól is esne, maximum az esetleges fájdalmas következménnyel nem számolok most, miszerint meg is üthetem magam egy kósza nagyobb kövön, ami a vízből meredez felfelé, de tudjátok van az a bizonyos alvajárók mázlija, na ez sok esetben a drogosokra is igaz. Eddig még nem történt soha semmi komoly bajom, mintha csak a sors is úgy akarná, hogy folytassam tovább azt, amit eddig. Egyébként sikerült találnom egy egész jó cipőt, azon kívül csak bikini van rajtam, lila, ami eredetileg is az enyém volt, a többi cuccomat, ami egy darab póló, meg egy kissé szakadt rövidnadrág, amit a víz sodort a partra letettem a parton, egészen szép rendesen, mintha számítana, mintha valaki megdorgálna, ha nem kezelem rendesen a cuccaimat. Szóval a talált cipőnek hála nem csúszom meg, mivel viszonylag tapadós gumi a talpa, de amúgy egészen ruganyos darab, ami segíti a mozgást.
Amikor pedig kiszúrok a távolban egy uszonyt egész nagy lendülettel lököm el magam a sziklától, amin most épp állok és egy nagy csobbanással merülök el úgy majdnem térdig a vízben. Persze ennek hatására a távolban előbukkant delfin el is tűnik, bár persze az sem biztos, hogy egyáltalán ott volt és nem csak én képzeltem oda, bár ez utóbbiról nehezen tudna most bárki is meggyőzni. Az arcomon azért látszanak a csalódottság jelei, úgy egy másodpercig, aztán kiszúrok a homokban egy kagylót és máris lelkes sikkantással guggolok le, hogy kihalásszam magamnak. Igen, kb. úgy viselkedem, mint egy öt éves, aki most lát életben először tengert, kagylót... világot.

Tárgy: Re: Jack & Josie 2.0

» Josie&Jack
» Josie&Jack - The end is near
» Josie & Jack
» Josie & Jack - A kalandtúra
» Jack & Josie - Rajzlecke