Sötét víz

Tárgy: Re: Sötét víz Csüt. 17 Júl. - 18:03

Hiába vagyo X-men a diákok a fejük szerint döntenek, nem nagyon hallgatnak rám, ugyan felhúznám magam, de most nem nagyon érdekel, csináljanak amit akarnak. Mivel jobb ötletem nincs, aki jön jön, aki nem nem, megindulok vissza a barlang bejáratához, majd az ott lévőknek kiadom a dobozokat, hogy hozzák és én is fel kapok egyet és visszaindulok a táborba. Remélem nem esik bajuk és visszatérnek, ha végeznek, de azért magamba dühöngök a makacsságuk miatt. Ugyan megérdemelnék, hogy leesenek, de nem kívánok a halálukat. Nem távolodunk el messze a templomtól, amikor a benn maradok egy fényjelenség kíséretében megjelennek. Nem foglalkozom velük már így is elegem van az egészből és csak annyi a dolgom, hogy a cuccokat visszavigyem a táborba, bár nem sok minden van, mert a keményfejű banda a barlangba ment Indiana Jonest játszani.

Tárgy: Re: Sötét víz Csüt. 17 Júl. - 17:27

Sötét víz

Nem, nagyon nem jó ötlet ez így, de mégis mi mást tehetnék? Jó eséllyel haldoklom, és mivel így elégé feláldozható elemmé váltam, megpróbálhatom, nem? Komolyan mondom, hogy megértem Bryce akadékoskodását, és szívesen vissza is mennék a táborba, de… de azt meg nehezen tudnám magamnak megbocsátani, ha ez a hülye palló leomlik mikor a csajok mennek át. Tesztalanynak tökéletes leszek, jó eséllyel amúgy se húznám ki mire megérkezünk a partra, és inkább halok bele a zuhanásba, ha választani kell.
Azon elégé meglepődök, hogy Josie végre láthatólag észhez tért. Nique elég jól kezeli az embereket, valahogy csak sikerült hatnia Josie-ra is. Még Bryce kezeit is lefejtegeti rólam, ami külön öröm, mert olyan túl nagy erőm nincsen most ellenkezni a csapat másik férfi tagjával. Nique ötletére csak bólintok egyet, és megvárom mire elkészül ez a kötözös dolog, amit mondjuk annyira azért nem díjazok, mert nem adok valami nagy esélyt adnak, hogy csak úgy tartsanak engem, ha a palló leszakad miközben átakarok menni rajta. Azonban van egy olyan megérzésem, hogy nem sokat segítene az, ha elkezdenék vitatkozni velük, úgyhogy inkább csak összeszedem a maradék erőmet és neki veselkedek az útnak, ami természetesen nem sikerül. Egyből leszakad alattam a palló, én pedig zuhanok a mélybe, magammal rántva Nique-t és Sylvie-t. Lehunyom a szememet és valami bocsánatfélét mondogatok magamba folyamatosan, és várom a becsapódást, a halált. Aztán jön a villanás. Fura, mert nem ilyenek képzeltem el a halált, és ahogy óvatosan kinyitom a szemeimet már látom is, hogy… nem haltam meg! Legalábbis egyelőre. A szamuráj szavait viszont dühösen hallgatom, és ha lenne egy kis erőm akkor neki is esnék szerintem. Megcseszheti! Önző? Csak azért mert úgy voltam vele hogy inkább én zuhanjak le, mint hogy a társaim? A haragot, azonban hamar felváltja az érdeklődés és a döbbenet, mikor befejezi a mondandóját. Egyrészt, mert ki az az Angyal? Ő tartana itt minket? És, ha nem ragaszkodok ennyire ehhez, akkor most… valamelyikünk visszakaphatta volna a képességét? Mondanom sem kell, hogy kellőképpen rosszul érzem emiatt. Aztán meg még itt van egy újabb kérdés. Mi az a forrás, és mégis hol kéne keresnünk? Az pedig már végképp betesz, hogy egy vérrel teli fiola kerül hozzám. – Srácok… bocsánat. – azt hiszem teljesen jogos az, hogy engem hibáztassanak, mert ha logikusan végiggondoljuk akkor tényleg én vagyok a hibás, de.. de így éreztem helyesnek, és megint hibáztam. Akárcsak Scarlettel kapcsolatban, mikor elmentem. Nagyon nem megy ez nekem, és ezzel az újabb hibámmal most lehet, hogy végleg elvágtam magunkat.
A kezemben lévő fiolát elnézegettem néhány másodpercig, de aztán csak megrántom a vállamat. Ha nem iszom meg, akkor jó eséllyel elpatkolok, úgyhogy mit veszthettek? Amit el kellett rontani azt elrontottam, ezzel talán most nem hibázok.

//Köszönöm a mesét, szuper volt Smile

//

Tárgy: Re: Sötét víz Szer. 16 Júl. - 11:44

I just want to play!

Én ennyire nem vagyok rémes és használhatatlan - na jó, de -, csak egyszerűen segíteni akarok, és nem fair, hogy ezek után szinte leüvöltik a fejemet, és... és... hát persze, hogy eltörik a mécses. Gondolkodás nélkül indulok meg, amíg meg nm érzem Liam karját az enyémen, aztán konkrétan be kell hajolnom, amikor megránt lefelé és térdre esik. Aggódó tekintettel pillantok rá, mert hát na még valahol mélyen talán én is felfogom, hogy baromira nincs jól, de azért nem úgy istenigazából. Aztán Nique szavaira kissé megtörlöm az arcom és még Liam karja alá is nyúlok, hogy ha kell segítsek neki felállni. Kigyúl az isteni szikra valahol zavaros gondolataim mélyén és mivel tényleg igazán fontos feladatot kaptam hevesen bólogatni kezdek.
- Igen! Én... én segítek és elviszem őket a partra! - kicsit még ki is húzom magam és mintha töröltek volna mindent megszűnik a sírás, maximum az arcom marad kissé maszatos tőle. Aztán innentől jön a zavaros rész, amikor is is Bryce jó eséllyel Liamet akarja rángatni, meg konkrétan üvöltözik. Hát az biztos, hogy ezt nem fogom hagyni neki. Kihúzom magam, na nem mintha így nem lennék még ugyanúgy jóval alacsonyabb nála, aztán szépen elé állok és ha kell, komolyan lefejtem a kezét akárkiről, akit rángatni próbál. - Vissza kell vinnünk a partra a holmikat, szóval... gyerünk utánam! - egészen határozottan szólalok meg, legalábbis az eddigiekhez képest, bár még mindig nagyon jól látszik, hogy nem vagyok kifejezetten beszámítható, de hát ez miért változott volna hirtelen? Innentől már kissé nehezen követem az eseményeke. Még a látásom se teljesen tisztult ki a villanásnak hála, amikor már fel kéne fognom, hogy mit is magyaráz a szamuráj ipse. Ráncolom erősen a homlokomat.
- Milyen... forrás? - igen ennyi maradt meg, a többi kb. teljes K.O. Nem tudom, hogy mégis mi a feje folyik itt, láthatóan kellően össze vagyok már zavarodva, arra pedig végképp csak nagyokat pislogok, hogy Liamnek egy fiola vért kellene meginnia... vagy sűrű málnaszörpöt, de azt miért adott volna a kardos pasas? Tanácstalanul pislogok körbe, jó eséllyel simán teszem, amit mondanak, ha kell akkor húzok vissza a partra, úgyis elég nagy esélye van annak, hogy nem sok kell, hogy ki ne dőljek, miután a szervezetem úgy istenesen túlpörgött mára.

//Köszönöm a mesketéééét! ^^ Éljenek a szamurájok! Very Happy

//

Tárgy: Re: Sötét víz Szer. 16 Júl. - 10:27

Josie-t még idejében sikerült visszarángatni, Liam pedig úgy dönt, hogy mivel eleve haldoklik, ő maga indul el a kicsiny kőpallón. Nique megpróbálja ezt a kötözős megoldást, Sylvie pedig igyekszik szőke barátnőjét tartani. Felicity a háttérből nézelődik, Bryce pedig megpróbál utasításokat eszközölni, de nem hallgat most rá senki. Liam végül megindul, ám a kőpalló szinte azonnal megreped alatta, már éppen zuhanna le, magával rántva a két lányt, amikor egy vakító villanás következtében a temlom előtt találják magukat, előttük a szamuráj ruhás alak, maszkkal az arcán.
- A próbán elbuktatok. – Itt Liamra sandít. – Az önfeláldozás fényében kellett volna továbbhaladnotok, de önző voltál. Ha te lezuhansz, senki más nem képes átkelni a hídon. Ha magad elé engedtél volna valakit, aki könnyebb, most sokkal könnyebb dolgotok lenne az Angyal ellen. Egyikőtök odaálhatott volna a kerékhez, hogy visszaszerezze azt, ami számára elveszett. Magatok maradtok hát. – A szőke lányra, Dominique-ra emeli most a tekintetét, a lány pedig láthatja a szemkivágásoknál, hogy nem japán, egyértelműen kékek a szemei.
- Mindazonáltal a próba ura értékeli azt, hogy megkiséreltétek a lehetetlen. – A szamurájruházat alól előhúz egy vérrel teli fiolát, és Liam felé sandít. – Igya meg, és hagyjátok el a templomot. Ne gyertek vissza többé. Keressétek a forrást. – Hátat fordít, és visszasétál az épületbe, anélkül, hogy bármi mást hozzáfűzne.

//Ez már a záró volt részemről, de természetesen még írhattok ti is zárókört^^//

Tárgy: Re: Sötét víz Kedd 15 Júl. - 13:18

Valóvan nem épp szerencsés a helyzetünk, bár megpróbálom a csapatot visszarángatni a térképre, de legalább a csoport többi tagjához, de hát nem hallgatnak rám, vagy csak nem akarnak. Engem is érdekel, hogy miért nem tudunk képességeket használni, de hülye sem vagyok, hiszen ez kész öngyilkosság, mutánsok, akik képesek használni a képességüket és emberek, akiktől elvették a képességeiket, sosem éltek nélküle, ezek nem teljesen komplettek.
- Menjetek, ha akartok, de ha nem tértek vissza élve, akkor még meg is verlek titeket.
Ordítom le a fejüket, lévén mi nem felfedezésre lettünk kiküldve, hanem élelmet keresünk. És még ők kezdenek nekem parancsokat adni, miközben ők még csak diákok, én meg x-men vagyok. ~Ezek a mai fiatalok!~ Tudom, hogy én sem vagyok sokkal idősebb, de ez már részlet kérdés.
- Ez most komoly? Ti bementek, engem meg visszaküldtök?
Nem az bánt, hogy nem akarnak a közelükben, hanem az, hogy mindezt úgy teszik, hogy feljebbvalójuk vagyok és nem is kérdezik, hanem mondják.
- Azt biztos nem! - Kiabálok. - Aki nem tud egy lépést sem tenni fájdalom nélkül, az visszajön velem a táborba, a többiek azt csinálnak, amit akarnak.
Ha esetleg valaki olyan, aki megfelel a feltételeimnek, bemegy a barlangba az után én is bemegyek és kirángatom. Nem érdekel az ellenvetés és semmi más, aki sebesült, az ne kalandozzon nekem barlangok mélyén a sötétben vagy akár sziklák felett, mert ha be kell mennem, akkor én is látom a belső részt. Amennyiben be kell mennem valakiért, akkor még annyit teszek hozzá.
- Ne légy hülye, inkább keresetek egy kavicsot vagy követ és azzal teszteljétek a pallót. Ha meg valakit küldötök, akkor ne a legkönnyebbet küldjétek, hanem egy nehezebbet, hiszen nem lehet tudni, hogy egy nehezebb egyén hogy fog hatni a kövekre, amik talán elbírják a könyebbet.
Majd karom fogom a sérültet és kihúzom, ha már vissza lettem küldve a táborba

Tárgy: Re: Sötét víz Hétf. 14 Júl. - 16:17

Sötét víz

Liam felé csak bólintok, számomra nem volt kérdés, hogy mennem kell, egyszerű a képlet, én tök egészséges vagyok, semmim nem sérült meg, az a pár karcolás nem számít.
Tagadhatatlanul csalódott vagyok, amikor meghallom, hogyan dönt Nique, és határozottan nem vagyok abban biztos, hogy mindez jó így. Ettől függetlenül nem dönthetek helyette, nem is hagyná, de aggódni még aggódhatok, amit meg is teszek, szépen, csendben.
Amikor újra megjelenik a szamuráj, csak fáradtan sóhajtok egyet. Kapják be mind. Komolyan nem igaz, hogy mit össze szívatnak minket, és ez még valószínűleg csak a kezdet. Ezeknek vajon ez a hobbijuk? Unatkoznak a kis magánszigetükön, és olykor lerobbantanak egy-egy hajót, hogy kedvükre játszadozhassanak a pórul jártakkal? Mondhatom, csodás kilátások.
Josie sírdogálásával nem tudok mit kezdeni, talán ilyen állapotban sokkalta könnyebb megbántani valakit, fogalmam sincs. Ettől még holt biztos, hogy nem fogom megengedni, hogy kockáztassa az életét, és az első adandó alkalommal otthagyja a fogát. Nem tudom, hogy alapesetben mennyire tojik a veszélyre, de most tuti, hogy nagyon is.
- Legalább három mutáns…
Szólok közbe halkan Liam szavaiba, elvégre, három pár lábnyomot találtunk. Ettől függetlenül lehetnek többen is, mondjuk, még az is lehetne, hogy egy, három különböző lábbeliben, de ez elég hülyén hangzik, hiszen mégis minek váltogatná valaki a cipőit egy kicseszett szigeten…
- Basszus, Liam, biztos jó ötlet ez így?
Sóhajtok fel, mikor meglátom a vért a szája sarkában, úgy tűnik, szegényre nagyon rájár a rúd, s ki tudja, mi lesz még itt, nem biztos, hogy fogja bírni. Ha így haladunk, csak egy kis idő kérdése, és én is hadirokkant leszek, akkor meg aztán megnézhetjük magunkat. A francba is, arról nem volt szó, hogy mindenféle kellemetlen arcok lakják a szigetet.
Nique egész szépen megpróbálja elrendezni ezt a kérdést Josieval meg a többiekkel, remélni tudom csak, hogy hallgatni fognak rá, én most inkább Liam mellett állok, s figyelem, hogy fest. Nem tagadom, aggódom, mert a jelek szerint belül van valami gond, és ez az, amit itt mi nem tudunk orvosolni, ha lenne is köztünk orvos, nem hiszem, hogy a körülmények és az eszközei megfelelnének ahhoz, hogy segíthessen.
Míg Liam és Nique elindulnak, addig várok, bár először hátulról tartom Niquet, a derekánál fogom körbe, hogyha Liam esik, ketten talán meg tudjuk tartani, ha meg nem, hát essünk mindhárman, legalább nem veszítem el a barátnőmet… Viszont, ha sikerült átérniük, elindulok én is, lassan, óvatosan, természetesen térdelve, és reménykedem benne, hogy nem fog leszakadni ez az ótvaros szütyvedék. Nem szereznék lezúgni, mindenesetre, erre is fel vagyok valamilyen szinten készülve, de ez inkább lelkileg számít csak, hisz hiába kapaszkodom a kőpalló szélébe erősen, ha leesik, valószínűleg az egész esik. Ezen a ponton azonban már erőteljesen munkál bennem ama gondolat, hogy jobb lett volna otthon maradni.

Tárgy: Re: Sötét víz Hétf. 14 Júl. - 11:26

No more bullshit

♫ Don't give up
Please don't give up ♫

Amikor már azt hiszed, hogy nem jöhet rosszabb, hogy mindent láttál az életben és nem kerülhetsz mélyebbre, akkor mindig jön a sors és akkorát köp a levesedbe, hogy nem lesz utána gusztusod megenni azt, még ha éhen is halsz, akkor sem. A mi levesünk azt hiszem, hogy már nem csak egy köpedelemmel van tele.
- Josie, kérlek ezt most ne! – próbálok nagyon kedves lenni, s nem még nagyobbat rúgni belé, ha már így is sírva fakadt. A hiszti nem az én kenyerem, ezt nem eszem már egy éve, de meg tudom érteni. Én is védekeztem ezzel a világ ellen mindaddig, míg emiatt nem veszítettem el az apám.
- Senki nem akart megbántani! Ne sírj! – kérlelem, de hasztalan, ő megindul, Liam pedig utána. Az összecsuklás és a vér látványa kiviszi a színt az arcomból. Nem azért, amit látok, hanem azért, amit sejtek emögött.
- Merde! – morranok franciául. A többiekre pillantok, legfőképpen Brycehoz intézem a szavaimat.
- A talált holmikat vissza kéne vinni a partra! Felicityvel el tudnátok indulni? – fordulok itt a lányhoz is. Önmegnyugtatásból megint a nyakamban függő medált kezdem babrálni, s közben fogalmam sincs róla, hogy az ékszer testvérét ő már látta függni Sebastian nyakában. Tekintetemben szinte könyörög a kérés, hogy menjenek. Nem tudom, hogy mi lesz itt velünk, de a készletekre szükség van odalent a parton. Ha magunkkal visszük mindet a pallón, tutira lezuhanunk. S nincs hátizsákunk se, amibe bepakolhatnánk.
- Josie! – fordulok az isteni szikra felgyúlásával magamban a lány felé. Megragadom a vállait, ha még nem szaladt el. - Lennél a vezetőjük? Ez egy nagyon fontos feladat! Ugye elvezeted őket a partra és elviszitek az élelmiszert meg a gyógyszereket?
Arra apellálok, hogy talál majd ebben kihívást, s közben nagyon remélem, hogy Feli és Bryce kordában tudja majd tartani őt. Liamet is elküldeném velük, de míg én beszélek, ő megindul, hát esélyem sincs bármi értelmeset közölni tovább. Ha nem mennek, akkor nem mennek, nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Én javasoltam, s logikusnak is tűnt, de a többieken múlik, hogy mit csinálnak. Egy a biztos, én nem hagyom itt Liamet. Sérültet nem hagyunk magára akkor sem, hogyha van olyan makacs, hogy ne hátraarcot fújjon, hanem előrefelé törjön.
- Várj egy kicsit! – szólok utána, remélhetőleg még idejében ahhoz, hogy ne nagyon akarjon megindulni. - Van egy ötletem! – szólok, azzal a lendülettel pedig már bújok is ki a nadrágomból, hogy ismét csak teljesen fürdőruhában maradjak. Nem találtunk kötelet – vagy ha mégis, akkor valaki ennél a pontnál lehetne olyan szíves, hogy odaadja nekem, s akkor azzal végzem el a rögzítést, amit a nadrág két szárával akarok – így marad ez, ha a két szárát a kötél két végének tekintjük, akkor elég hosszú lehet ahhoz, hogy ne egymás mögött terheljük közvetlenül a pallót, de össze tudjuk rögzíteni magunkat. Talán öngyilkos ötlet, de arra apellálok, hogyha Liam megy is elöl, ha a bokájára – ha kapok közben kötelet, ami hosszabb, akkor a derekára – csomózzuk a hevenyészett rögzítőt, akkor mászhatok utána úgy, hogy nekem pedig a csuklómra kötünk – közél tekintetében megint csak más a leányzó fekvése, mert akkor a hónom alá, hogy jobban tudjam egész felsőtesttel tartani, ha esetleg le találna zuhanni, s nem lenne mibe kapaszkodnia, csak a rögzítő – és ha megborulna az egyensúlya, akkor talán, de csak talán fent tudnám tartani. Vagy mindketten leesünk. Benne van a pakliban ez is az is, de meg kell próbálni. Bár jobb lenne, ha ő is visszamenne a partra. Mindenesetre, hogyha nem próbál meg visszafelé haladni – sem ő, sem a többiek – akkor marad ez a kötözgetős buli, így nagy valószínűséggel másodiknak megyek Liam után. Enyhe kifejezés az, hogy félek. Majd' belehalok, úgy rettegek, soha talán nem féltem még ennyire semmitől. Kilátástalannak tűnik ez az egész, de próbálom menteni, ami menthető. S közben remélem, hogy Sylvie megmarad sérülésmentesnek. Azzal, hogy nem küldöm előre, őt is óvni szeretném. De persze nem fogok erőszakoskodni. Nagylány, ő is tud dönteni. Mindenesetre át kell jutni ezen a redves pallón, s ha ez valami csoda folytán sikerül, akkor a túloldalon szeretném megvizsgálni Liamet. Legalább a hasfalát megtapogatni, hogy érzek-e a hasüregben vért. Az elég jellegzetes, apám elmagyarázta, hogy miből lehet érezni. De persze csak akkor, ha már túl sok a vér. Az meg nem olyan remek..
- Csak ne add fel. Csak senki ne adja fel.. – mantrázom, hátha ezzel elérek bármit is. Szavaim anyanyelvemen szöknek belőlem elő, suttogásként éledve fel.

Tárgy: Re: Sötét víz Szomb. 12 Júl. - 18:27

Sötét víz

Hálás pillantást vettek Sylvie-re, amiért nem nekem kell kimondanom, hogy akkor gyere és sétáljunk bele valami csapdába! Utálok mások életéért felelni, nem is szívesen sodrom őket veszélybe. Nique szavaira csak megértően bólogatok. Igaza van, sajnos, bármilyen kegyetlenül is hangzik ez kimondva, de vele sokkal kisebb az esélyük a túlélésre. Azonban, ha már itt tartunk, akkor bemegyek én is. Nem sok kedvem van hozzá, de abban is igaza van a lánynak, hogy sokkal jobban jár Felicity és Josie is, ha egy X-Men vigyáz rájuk, mintsem, hogy én, mert azért valljuk be férfiasan, nem érzem én olyan jól magamat. Bryce szavaira viszont csak a fejemet rázom meg. Oké, ő egy X-Men, és lehet, hogy nem kéne ellentmondani neki, de… szükség törvényt bont vagy mi. – Nem fordulhatunk vissza úgy, hogy láttuk ezt. Mennyire tudnál nyugodtan aludni, ha tudnád, hogy egy mutáns biztos van itt rajtunk kívül, és még a képessége is működik. Nem tűnt valami barátságosnak. – nem őrültünk meg, csak.. ez is logika. Ha nem találtunk volna itt senkit, akkor valóban az lenne a legegyszerűbb, ha fognánk a készleteket, amiket találtunk és vissza battyognánk a táborba, de sajnos nem így van. Nem a mi feladatunk a felfedezés, de ha már itt vagyunk, és találkozunk egy ellenséges mutánssal, akkor én nem fogok visszamenni a táborba anélkül, hogy ne tudnám mi a franc is folyik itt. Úgy érzem közel vagyunk egy válaszhoz, ami legalább egy dolgot megvilágosíthat előttünk. Ami pedig a legjobban nyugtalanít, hogy mutánsokkal van dolgunk, mert ha egy van, akkor többnek is kell lennie, és a szemétládák képessége minden bizonnyal működik, ami ránk nézve semmi jót nem jelent. Úgyhogy nem, nagyon nem lenne okos ötlet csak úgy hátraarcot venni és menekülni, csak mert ijesztő. Nem akarok senkit sem bajba sodorni a mi lustaságunk, vagy félelmünk miatt. Bemegyünk és kész.
A kezembe nyomot… hegyes botot…lándzsát, mindegy, hívjuk fegyvernek, természetesen elfogadom és az arcomon egy halvány mosollyal bólintok. Vigyázunk magunkra, eddig nem azt tettük? A mögöttünk felhangzó pukkanásra fordulok meg, és rosszat sejtve nézek a szamurájra. Most mi van, meggondolta magát? Mégsem lesznek próbák, csak intézzük el őt helyben? Természetesen már megint engem néz, de most ez annyira nem zavar, mint először. Most így jobban belegondolva a dolgokba, szerintem csak a véletlen folytán bámul engem egyfolytában, mert nincs rajtam semmi olyan, ami miatt vezetőnek hihetne. – Szuper… - ennyit tudok kibökni a szamuráj szavaira. Egy próba letudva, méghozzá az önfeláldozás próbája. Szemöldök ráncolva figyelem, ahogy az út kivilágosodik előttünk, és egy kicsit jobban rá is szorítok a Felicitytől kapott fegyverre.
Komolyan mondom, hogy az ütő is megáll bennem, mikor meglátom Josie magánakcióját. Oké, nem volt szép tőlem, hogy úgy leteremtettem, de valamit muszáj volt tennem, mert komolyan nem értem mi baja van a lánynak. Valamit be kellett, hogy szedjen, mert ennyire senki nem lehet sötét, hogy meginduljon csak úgy egymaga a mélybe. Még ha rá is tudna lépni a pallóra, tuti, hogy leszédülne róla. – Josie, várj! – mondom, és kinyújtom felé a kezem, és sikerül is elkapnom a kezét, de azzal a mozdulattal le is rántom a földre, mert térdre esek, szerencsére azonban nem hasalok el, mert a lándzsára tudok támaszkodni, azonban így is kellően rosszul festhetek. Kiköpök a földre és meglepetten veszem észre, hogy nyál helyett vért pillantok meg a földön. – Remek, ez rohadtul nem az én napom. – jegyzem meg csak úgy, és egy fájdalmas nyögés kíséretében tápászkodom fel a földről. Josiet remélhetőleg sikerült visszafogniuk, ha újra próbálkozik, mert nagyon nem lenne jó az, ha elkezdené itt mutogatni azt a hatalmas nem létező akrobatikus képességét. Szívesen leteremteném megint, de mit érnék el vele? Semmit. – Megyek először oké? Ha engem elbír, akkor titeket is elfog, és ha mégse, akkor… - a mondatot nem fejezem be, mert felesleges. Inkább zuhanok le, mintsem hogy elvérezzek. Ez sem éppen a legjobb ötlet, mert ha meg leszakad, akkor lőttek az esélyünknek, hogy kiderítsük mi is munkálkodik itt, de… de jelen pillanatban én vagyok a feláldozható elem közülünk. Ha áldásukat adják, akkor elindulok a pallón, reménykedve abban, hogy nem ez életem utolsó fejezete. Ha pedig nem, akkor, ha nehezen is, de hallgatok rájuk, most nem érzem magamban az erőt, hogy olyan nagyon ellenkezni tudjak.

Tárgy: Re: Sötét víz Szomb. 12 Júl. - 15:48

I just want to play!

- Oké, Liam, megjegyzem! - mutatom fel megerősítésképpen még a hüvelykujjamat is. Amúgy nem, nem fogom megjegyezni és jó eséllyel ebből az egészből elég kevésre fogok majd emlékezni, de hát ez van, ha az ember belőve indul el küldetésre. Vagyis én csak azért jöttem, hogy felmérjük a terepet, nem tudtam, hogy kifejezetten küldetésről lesz szó, hát mégis honnan tudhattam volna, csak akartam valami plusz készletet, hogy ha kifogynék, akkor ne legyen nagy gáz, mert nem tudom meddig leszünk még itt és meg van rá az esély, hogy addig elfogy a cucc. Mindenesetre végül csak kijutunk, vagyis Nique, megjelenik a szamurájpacák is és... abban a pillanatban törik el a mécses, amikor Liam kissé megemeli a hangját. Érzem ám, hogy mindenki furán néz, a magas csini meg így beszél velem, aztán még Sylvie is rátesz egy lapáttal és kb. úgy reagálok, mint egy öt éves, akinek épp szóltak, hogy nem kapja meg a polcról az áhított cukorkát, amire már nagyon vágyott. A szám lebiggyed, a vállaim pedig szép lassan zárkódnak, ahogy lassan könny gyűlik a szemembe és próbálom visszatartani a kitörni akaró sírást. Nem megy.
- Sa... sajnálom. - azt hiszem innentől a megbeszélés további része nagyjából kimarad számomra, mindenféle "Éljétek túl!" és hasonló búcsúzkodások is, az se jut nagyon el hozzám, amikor visszatér a szamuráj pasas, és valami hősiességről, meg önfeláldozásról zagyvál össze. Most csak a saját kis világom létezik számomra, amiben nagyon csúnyán rám lett szólva, és ami miatt én most nagyon-nagyon el vagyok keseredve és... Na itt látom meg az újabb változást, ahogy megjelenik a vékony híd előttünk, amin minden bizonnyal át kell majd jutni. Hát ha mindenki azt hiszi, hogy úgyse vagyok jó semmire, akkor... akkor majd meglátják! Ha esetleg épp nagyban megy a tanakodás, hogy ki mit csináljon, akkor én a drogosok magabiztos járásával - nem cikk-cakkban! - indulok meg előre a cél felé. Eszem ágában sincsen átmenni térdelve, nem, ha nem állít meg senki, akkor simán, gondolkodás nélkül indulok meg. Van az, amikor az alvajárók nem döglenek bele a hülyeségeikbe, lehet ez így a drogosokkal is nem? Talán simán átjutok, mire a többiek észreveszik, hogy eltűntem.

Tárgy: Re: Sötét víz Szomb. 12 Júl. - 15:06

Fear me, if you dare

Amikor végre mindenki kimondta, amit szeretne, halk pukkanás hallatszik, és a szamurájhacukás fickó ismét megjelenik, ezúttal mögöttük. Liamnek címzi a mondandóját, láthatóan őt szúrta ki először.
- Az első próbát kiálltátok. Az önfeláldozás próbáját. Kész lettél volna önként a fejedet a hurokba dugni, csak hogy megments másokat. Helyes. Most lehetőségetek lesz rá. – Biccent, és eltűnik, a diákok előtt pedig az alagút kissé világosabbá válik. El tudnak rajta indulni, és ha megteszik, pár perc után kiszélesedik a járat, és egy szakadékon át vezet, amelyen egy rendkívül keskeny, és ingatag kőpalló vezet át. Egyértelmű, hogy csak térden csúszva tudnak átmenni rajta, és csakis egyesével, mert ha állnak, vagy sietnek, lezuhan. Nem tudni, hogy mekkora súlyt bír el a palló, ellenben azt észreveszik, hogy Liam szája szélén vér csordogál, a fiú pedig érezheti, hogy nagyon rosszul van, mintha belső vérzése lenne, talán az oldalába kapott tűzgolyó végzetesebb, mint amennyire elsőre látszott. A kérdés, hogy mit tesznek most, egyátalán mi legyen a sorrend?

//16-án jön a következő kör. ^^//

Tárgy: Re: Sötét víz Csüt. 10 Júl. - 11:42

Mikor látom, hogy Sylvie megoldja a helyzetet egy jól irányzott dobással és a lángoknak parancsoló férfi elszelel, nem kezdek el idétlenül a levegőbe szurkálni, hanem simán letámasztom a fegyverem tompa végét és ránehezedve várom, hogy a többiek összegyűljenek – na és persze, hogy megszokjam az égető nap utáni félhomályt. Azonban közben egy újabb idegen jelenik meg, akit ráncolt homlokkal figyelek és végighallgatom a mondandóját. Gőzöm sincs, hogy miért Liam-et tekinti vezetőnek, de jelen pillanatban nem is érdekel, mivel azon ütközöm meg, hogy a férfi eltűnése után mindenki szorgalmasan és engedelmeskedve elkezdi kiválasztani a három jelöltet. Ez meg mégis mi?! Komolyan mindenki megbolondult? Egyszerűen nem hiszem el jó pár másodpercig, amit látok. Tényleg, most őszintén senki fejében nem fordult meg, hogy simán csak kisétálunk és nem megyünk le még mélyebbre, ahol ezek az idegenek kényük-kedvükre játszhatnak velünk, mint bábmester a marionett bábukkal? De, biztos megfordult... Tisztában vagyok ezzel, azonban egyszerűen elintézzük egy olyan felvetéssel, hogy lehet, hogy nem engednek ki. Ennyi. Próbálni már senkinek sincs kedve. Egyszerűen csak itt maradunk.

A megütközésem az arcomon jól látszik most az egyszer, de a nemtetszésemet szavakkal nem nyilvánítom ki. Rendben, legyen, ahogy ők akarják. Érzem a remegő kezemen, hogy túl fáradt és gyenge vagyok most ahhoz, hogy több emberrel is vitába szálljak egyszerre. Hagyjuk…

Mindezek ellenére, be kell valljam, hogy féltem őket. Némán figyelem, ahogy lassan, de biztosan megbeszélik, hogy Liam, Nique és Sylvie megy a próbákra. Beleszólni sincs erőm, egyszerűen látom rajtuk, hogy ha én jelentkeznék, szinte mindenki lehurrogna, hogy ne legyek már ennyire nevetséges. Mikor felém tolják a pisztolyt csak kérdőn nézek rájuk egy ideig és aztán, ha tényleg nincs senkinek semmi ellenvetése, bizonytalanul elveszem. Ó, nem azért, mert nem volt a kezemben soha életemben puska, egyszer apa még vadászni is elvitt magával, amikor kicsi voltam (természetesen drága édesanyám legnagyobb felháborodására és a tiltakozása ellenére). Egyszerűen nem akaródzott fegyvertelenné tennem a többieket. Azonban, ha tényleg muszáj volt elvennem a fegyvert, akkor nem erőszakoskodtam, megadtam magamat a többiek akaratának.

Aggódva nézek végig rajtuk. Nique lába ezeknél az ismeretlen feladatoknál gondot jelentene. Annyira jószívű volt eddig, mindenkin segített, erre mikor neki kellene az ellátás, inkább halad tovább. Ezt becsülöm benne. Nem sok ideje ismerem, de nagyon becsülöm. Liam-ért is aggódok. A fejsérülése és most ez, hogy a bőrét pörkölték meg, idegőrlő lehet hosszútávon és sok nehézséget okoz. Nagyon remélem, hogy több baja nem esik. Csakúgy, mint Sylvie-nek. Talpraesett lánynak tűnik és remélem, hogy az elkövetkezendő órákban (percekben vagy napokban) is megállja a helyét. Ahogy végiggondolom ezt, összeszorul a torkom, miközben a tekintetemet hármuk arcára emelem, gyorsan váltakozva közöttük.

- Srácok… vigyázzatok magatokra, nagyon kérlek benneteket! – kérem halkan, mégis szinte követelve azt, hogy ne essen bajuk. Lehet, hogy keménynek mutatom magamat, de engem is nagyon megviselt az, hogy hajótöröttek lettünk és ennyi ember egyszerre lesérült. Nagy csapás lenne, ha még közülük is valaki nagyobb gondba keveredne. Utolsó mozdulattal odalépek Liam-hez, megfogom az alkarját, feljebb emelem és az előbb kifaragott, éles fegyveremet (ne szépítsünk, egy botot adok oda neki… na jó, lándzsa) a tenyerébe illesztem, majd ráhajtom az ujjait, ha engedi, majd határozottan belenézek a szemébe. Ezzel a mozdulatsorral akarom bebiztosítani, hogy legalább ezt a kis segítséget elfogadják és ne utasítsák el, ahogy előbb a fegyvert.

– Hátha szükség lehet rá. Ne-nem tudom mi vár rátok, ahova most mentek, de jobb, mint a semmi – rántom meg kissé szégyenlősen a vállamat, majd lesütve a szememet arrébb lépek tőlük, mintegy megadva a búcsú végleges hangulatát...

Tárgy: Re: Sötét víz Szer. 9 Júl. - 15:32

Make our choices

♫ This must be a bad trip ♫

Basszus Josie, te most komolyan a hajad miatt aggódsz? Lehalok ettől a nőtől, elhagyom az összes agysejtemet a társaságában, de mégis, ezen most fel kell nevessek. Hisztérikus, fájdalomból – is – született nevetés ez, de nevetés. Ebbe kapaszkodom, ez tart életben, amíg próbálkozom a gödörből való kiveckelődéssel.
- Majd adok neked balzsamot, hogyha hazaértünk végre és kimoshatod a hajadat. – kapaszkodom a józan eszem utolsó morzsáiba is egy poénnal, majd el is hagy vicces kedvem a szavak hallatán. A képességemet cseszhetem, az nem működik, de annyi baj legyen, igazán meg sem kellene lepődjek a dolgon. Ez a mi formánk, hogy a franc egye meg!
- A magas csinit Liamnek hívják! – oktatom ki, mert inkább ez, sem hogy azzal foglalkozzam, mennyire is fáj a bokám. Bár a dagadás nem erősödik, szóval esélyesen nem ugrott ki sehová, csak csillagokat láttam a hirtelen odavágástól, s kissé túlgondoltam a helyzetet. Legalább ennyi haszna legyen a szigetnek. Nincsenek képességek, amik vannak, s nincsenek sérülések sem, amik vannak. Ojjé, szeretek itt lenni! Meg egy nagy francokat..
Él, mindenki él. Ebbe kapaszkodom, na meg Josieba, hogyha lenyúl értem. Ha annyira ki tud emelni míg én a deszkán állok, hogy a talajszintbe kapaszkodhassam, akkor a segítségével ki tudok kecmeregni. Persze nem megnyugtató, hogy nagy ámuldozásában simán kinézem belőle, hogy visszaejt, úgyhogy teperek, mint állat, hogy ki tudjak kerülni a veremből.
Nagyjából a szamuráj megjelenésére kerülök ülő helyzetbe a gödör szélén, s próbálok onnan a rákjárásban elkúszni, hogy fel tudjak állni. A bokám fáj, mint állat, de már klasszisokkal jobb, mint az esést közvetlenül követő percekben volt, úgyhogy amikor Sylvie felém tolja a puskát, csak csendesen megrázom a fejemet. Kapja csak Felicity. S ha már így egybegyűltünk egy kis beszélgetésre, úgy Brycehoz fordulok, bár a szavaim mindenkihez szólnak.
- Az a javaslatom, hogy maradj itt velük.. – célzok Josiera, aki nem beszámítható és Felicityre, aki pedig sérült. Mégis jobb, ha egy X-men van velük, nem? Igyekszem felelősen gondolkodni. Na meg az sem mellékes, hogy nem akarom Sylviet magára hagyni. Persze azt nem tudom, hogy Liam inkább maradna, mert erről nem szólt, s talán két sérülttel Sylviet sem segítjük ki, de úgy érzem, hogyha még egy percet el kell töltsek tétlenül, ahogy a gödör alján is tobzódtam, akkor megőrülök.
Reflexből nyúlok a nyakamban függő kirakós-medálhoz, aprót sóhajtok s egy halk „Ne haragudj, mon amour!” is elhagyja ajkaimat minden ízében az anyanyelvemen. Seb nincs itt, nem tud megvédeni, hát nekem kell gondoskodnom magamról, s a többiekről is. Elcseszett hős szindrómám lehet, s mindez miért? Mert elég volt nekem egy embert látni meghalni. Most ezzel vezekelek. Segíteni akarok, még ha őrült is vagyok.
- Semmi hasznomat nem veszik akkor sem, ha itt maradok. – fordulok Liam felé, amint leeresztettem a kezemet és már nem piszkálom kényszeredetten azt a medált. Nem mondom, hogy nem vagyok betojva, de ettől még ami eszembe jut, azt ki is mondom. - Ha van rá bármi halvány esély, hogy ők elmehetnek, akkor gyorsabban el tudják juttatni a partra azt, amit találtak, mintha én bicegnék el oda. Vannak sérültjeink, elkél a segítség. – igyekszem nagyon logikusnak beállítani az amúgy nem teljesen racionális döntésemet. Tudok járni, nem tört el a lábam, úgyhogy nesze cseszd meg, ha próba kell, hát adok én neked! - tölt el a harci kedv a szomorúnak egyáltalán nem mondható szamuráj irányába.
Ha menni kell, hát menni kell, odasorjázom hát Liam és Sylvie közelébe, összeszorított foggal, de ráterhelve bokámra, nehogy látszódjon, hogy mennyire vagyok sánta. Nem veszélyes azért, ennyi fájdalommal el kell bírjak, meg amúgy is, örülhetek, hogy nem maradtam ott komolyabban. Hogy most mi lesz? Nem tudom. De nincsenek naiv reményem azt illetőn, hogy simán megússzuk a dolgokat, hiába szeretném nagyon.

Tárgy: Re: Sötét víz Szer. 9 Júl. - 14:43

Sötét víz

- Hahh, ezt neked!
Kiáltok fel diadalittasan, mikor elkapom, és még fel is kiállt. Seggfej. Minimum ennyit megérdemelt a tűzgolyója után. Remélem, Liam nem sérült meg nagyon, és hogy Nique is jól van a kiáltása ellenére, Josie meg… hát ha neki van is baja, perpill szerintem úgysem érez belőle semmit, amilyen állapotban van. A képességem viszont nem működött, úgyhogy mostanra eléggé megerősödött bennem a gyanú, hogy valaki blokkol minket, és elég bika lehet az illető, ha ennyi emberre ki tudja vetíteni, és párakat meg mentesíteni az ereje alól. Eléggé nyugtalanító a dolog. Mivel az ipse lelécelt, nem bírom ki, hogy ne nézzem meg, hová vezet a lépcső, úgyhogy lemerészkedek, nem kell nagyon sokat mennem, már ki is lyukadok valami szállás félére, ahol elég sokan megfértek egyszerre. Így a templom láttán gyanítom, hogy itt laktak a helyiek, más ötletem legalábbis nincsen. Ez lehetett a nyugalom szigete, ágyak, nappali, vagy valami ahhoz hasonló, fogalmam sincs.
- Az anyja!
Csillannak fel a szemeim, amikor meglátom a puskát, na ezzel már lehet valamit kezdeni. No, nem nekem, én nem tudok lőni, nem ezzel, ha íj lenne, azt mondanám megütöttem a főnyereményt. Azzal jól tudok célozni, de fegyvert még sosem sütöttem el, de hátha a többiek közt akad valaki, aki nem totálisan agy halott a témához. Mivel úgy tűnik, mást nem találok, a zsákmányommal visszaspurizok a templom elé, ezzel már talán van egy halovány esélyünk a nem fair játékot játszó mutánsokkal szemben.
Akkor érek fel, amikor a szamuráj ipse elkezd csacsogni valami próbáról. Meg az anyád. Most komolyan… mi ez a hely? Valami elcseszett szekta? Eszem elszáll.
- Josie, te beteg vagy…
Mordulok fel, komolyan, ez a csak tényleg szívott valamit, most már kétség sem férhet hozzá. Még hogy játék, persze, biztos piros pacsizni akarnak. A puskát közben természetesen odaadom Liamnak, úgy tűnik, ő legalább ért hozzá, ami jó jel, legalább nem lesz teljesen hasztalan az eszköz. Nem mondom, tutira oda lehet vele sózni rendesen, de ha az életünk a tét, én inkább lőnék.
- Nekem nem gond, megyek.
Jelentem ki Liamra nézve, mintegy felmentve az alól, hogy ő mondja ki a nevem, ezzel talán olyan dologba taszítva bele, ahol ott hagyhatom a fogam. Egyrészt, tényleg én vagyok az egyik közülünk, aki a legjobb állapotban van, másrészt nem vagyok épp ijedős bige, meg aztán, kicsit már az adrenalin is pumpál bennem.
- Nem hinném, hogy meg fogják engedni, hogy kimenjünk.
Állapítom meg a tőlem telhető legnagyobb finomsággal Bryce szavainak hallatán. Komolyan nem értem, hogy gondolta a dolgot, talán egy próbát megérne, de közel sem vagyok benne biztos, hogy van értelme, és nem csak rontanánk vele a helyzeten. Képességek nélkül kicsit sem vagyunk ütőképesek. Nekem mondjuk még az is megfogalmazódott a fejemben, hogy ha átmegyünk ezen a próbán, talán a képességeinket is visszakaphatjuk. Nem akarom, nagyon nem, de azt hiszem, ha ez így megy tovább, szükségem le rá, még az irányíthatatlanságával együtt is.
A fegyverrel Nique elé sétálok, és felé nyújtom, nem akarom, hogy jöjjön, és erre biztosan rájön a cselekedeteim nyomán, ám mivel nem tolom az arcába, azt is tudhatja, hogy a végső döntés rábízom. Féltem, jobban, mint bárkit ezen az egész szigeten, magamat is beleértve, de nem mondhatom meg neki mit csináljon. Ha elfogadja, jó, ha nem, akkor Felicity kapja meg, ő az egyetlen, aki egyszerre beszámítható, és szüksége is lehet rá a sérülése miatt. Aztán, ha eldőlt, kik mennek erre a próbamicsodára, akkor indulhatunk is, én nem fogok itt szobrozni. Él bennem a remény, hogy a másik károm delikvenst elengedik, és akkor ők elhúzhatnak a talált cuccokkal, és esetleg hozhatnak segítséget…

Tárgy: Re: Sötét víz Szer. 9 Júl. - 13:40

A kötszeres doboz igazán nagy szerencse volt, amit Felicity ki is használt, egyből lenyel három fájdalomcsillapítót, hiszen neki is fájdalmai vannak és ez látszik is rajta. Nem irigylem, bár van egy olyan érzésem, hogy az egészhez a profnak köze van az egészhez, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy legalább már gyógyszereink és kötszerünk is van.
- Nem baj, nem kell szabadkozni, azért van.
Nem tartom irigynek, mert megevett 3 pirulát. Eléggé véres az oldala, hogy a sebe elég komolynak tűnjön. Nem vizsgáltam meg, de így is meg tudom ítélni ezt. De ez csak a szerencse kezdete volt, ugyanis találtunk egy dobozt, amiben élelem is volt.
- Természetesem viszem.
Ketten indulunk a többiek után, amikor valaki repül ki elégé megégve a házból, amit felfedeztek. Nem szólok semmit, de a társam egyből támadó állást vesz fel, amin látszik, hogy nem jelentene még veszélyt egy mókusra sem, főleg nem arra, aki ezt művelte a társammal. Mivel senki nem jön ki a barlangból a repülő tűzgolyóhoz sétál, én pedig követem, amikor meghallom szarkasztikus megjegyzését, ami nem igazán kedves, bár elég találó. Leteszem a ládákat és a füstölgő társamhoz lépek.
- Mi történt?
Miután válaszolt megkérem, hogy vigyázzon a dobozokra és a sérült lány után futok, hogy nehogy valami hülyeséget csináljon. Mire odaértem már csak a csapat többi tagja volt jelen, társam pedig a levegőbe szurkál a botjával. Furcsa látvány.
- Jól van gyerekek, mint az egyetlen x-men, mindenki menjen ki és térjünk vissza a csoporthoz.
Utasítom a tanítványokat, bár úgysem fognak hallgatni, de azért megpróbálom hátha össze sem számolom, hogy kik vannak itt, és ha hiányzik valaki, akkor azt észre sem veszem. Meglátjuk, hogy mi lesz ebből.

Tárgy: Re: Sötét víz Szer. 9 Júl. - 12:55

Utálom ezt. Megint forog velem a világ, és nem látok mást, csak foltokat és pacákat elúszni a szemem előtt, így próbálok a hangokra alapozni, azonban ez sem egy könnyű feladat, mert úgy zúg a fejem, hogy azon kívül alig hallok valamit, de próbálkozni azért szabad. Beletelik néhány másodpercbe, ami nekem inkább óráknak hat, hogy feltudjak tápászkodni a földről, és Felicity hangja az, ami magamhoz térít a kábaságból. Már éppen visszaszólnék neki valami nem túl szépet, mikor elszelel. Egyáltalán nem vagyok jó kedvemben, és ez a nyavalyás tűzgolyó sem hiányzott az életemből. Amikor viszont meghallom a támadónk fájdalomtól ittas kiáltását, akkor legszívesebben örömtáncot járnék, de ugye komolynak kell maradni, és nem is nagyon tudnék itt ugrabugrálni, úgyhogy ezt most elvettem, és mikor már jobban leszek, akkor majd járok örömtáncot.
-Oké… - ennyit tudok kinyögni elsőre, mikor meglátom azt a szamurájt, és azt, hogy velem szemez. Vagyis gondolom, hogy szemez, mert maszk van rajta, és nem láthatom merre néz, de felém fordítja a fejét, úgyhogy…. gondolom engem néz. Elsőre még az is megfordul a fejemben, hogy neki is mindjárt elkezdenek lángok táncolni a keze körül és célba veszi valamelyik még ép testrészem, de szerencsémre csak beszél, ám ez sem valami biztató. Azt hiszem most már tökéletesen összezavarodtam. Azt hitem erről a szigetről, hogy bantu néger őslakosok lakhatják maximum, erre itt van egy fickó, aki kénye kedvére dobál tűzgolyót, majd találkozunk egy szamurájjal, aki valami próbán akar minket alávetni. És a legjobb az egészben az, hogy a hely inkább hajaz az egyiptomiakra, mint japánokra, úgyhogy tökéletes a káosz a fejemben, ami ezt az egész szigetet illeti. Josie reakcióját hallva köszönetet mondok, hogy nincs képességem, mert legszívesebben villámokat eresztenék a csajba. Mi baja van? A kérdésére viszont legszívesebben hanyatt vágnám magam, de az állam így is leesik. – Neked meg mi bajod? Mi a francot szívtál? Dehogy mész be, darabokban látnánk viszont! – éppen annyira emelem fel a hangom, hogy tudjak valamelyest hatni rám, mert ez a csaj… biztos, hogy szívott valamit, de a minimum az, hogy van valami gond ott a fejében. Játszani? Ez egy cseszett szamuráj, az előbb meg egy fickó dobálózott tűzgolyókkal, és erre ő mit csinál? Kifigurázza a helyzetet, majd játszani akar. Nem fér a fejembe, hogyan maradt életben eddig ez a lány.
Viszont dönteni kéne erről az egész próba kérdésről, mert … mert a szamuráj engem nézett úgyhogy gondolom valami vezetőféle vagyok a szemében. Bevárok mindenkit, hogy ideérjen, mert csakis úgy dönthetünk, ha már mindannyiunk itt van. Visszamehetnék a táborba, elvégre Felicity és Bryce találtak ellátmányt azokban a dobozokban, de… de engem érdekel az, hogy mi a franc folyik itt, és ha már eddig eljutottunk, akkor miért fordulnánk vissza? Sylvie-től elkérem a puskát, csakhogy leellenőrizzem milyen állapotban is van, illetve a tárat is megvizslatom. Négy töltény. Szuper. Persze, visszaadom neki a fegyvert, elvégre ő találta, én csak biztosra akartam menni, hogy rendben van-e, és ne éles helyzetben derüljön ki, hogy egy darab töltény sincs benne. Aztán végignézek magunkon, és… és nem túl biztató a helyzetünk. Felicity-in még mindig látszik, hogy nincsen top formában, Nique elég nehezen áll a lábára, Bryce és Sylvie a jelek szerint megúszták a dolgot, míg Josie… látszólag neki sincsen komolyabb baja, de ő meg olyan, mint valami kisgyerek, úgyhogy… esélytelen, hogy én oda beengedjem őt. – Na jó. Felicity és Nique, titeket nem szívesen engednélek be oda, Josie téged meg még annyira sem. – nem azért mert lányok, szó nincs róla, csak hát… mint már mondtam. Felicitynek még mindig elég csúnya a sebe, Nique pedig elég nehezen lépeget, Josie meg szimplán beszámíthatatlan. Nagyon nem szeretek főnökösdit játszani, de… de nem szeretném, ha ilyen állapotban mennének be oda. Tudom én, hogy az ő életük, meg az ő felelősségük, de akkor sem. Vitatkozhatunk ezen, de nem vagyunk úgy beljebb. Abban még kitudok egyezni, hogy Nique menjen helyettem, ha úgy érzi, hogy menni fog, mert azért aggódnék, hogy nincs velük egy pasi, mert nem lehet tudni, hogy mi lesz azokkal, akik itt maradnak, míg a többiek a szamuráj maszkos fickó után mennek. Sylvie és Bryce mindenképp kéne, hogy jöjjön, ők vannak a legjobb állapotban közülünk. Arról, hogy Josie vagy Felcity bemenjen oda szó sincs, Nique-t is csak elég nehéz szívvel engedném oda be, de… de ha meg én megyek, akkor talán a sérültek maradnak védtelenebbek, úgyhogy nincs igazán jó megoldás. Ha Nique úgy érzi, hogy inkább itt maradna, akkor megkérem Sylviet, hogy adja nekik oda puskát, ha még nála van és induljunk el minél előbb. A másik esetben is jó lenne, ha odaadná a fegyvert a barátnőjének, mert arra még támaszkodni is tudna, ha szükséges.

Tárgy: Re: Sötét víz Szer. 9 Júl. - 8:52

Áucs!

- Bocsika! - húzódom picit hátrébb, ezzel is persze egy nagy adag port verve le a gödör széléről. Nem szándékos a dolog, csak na... sok itt a por, ez igazán nem az én hibám nem? A kérdés hallatán kissé ráncolom a homlokomat és óvatosan a tarkómhoz nyúlok, ami kissé lüktet a becsapódástól. Amikor visszaveszem előre a kezem, akkor érzékelem csak a kevéske vért. Igazán nem sok, de tényleg. - Aha, jól vagyok, csak egy kis vér van a fejemen. Össze fog állni tőle a hajam! - kiabálok le. Na jó azért nem kiabálok, csak épp olyan hangerővel nyomom, amit nagyjából lehet hallani. Azért a kötél emlegetésére körbenézek, de elsőre nem sikerül semmi használhatót meglátni.
- Csak itt van egy pasi, tüzet dobál és kissé megpörkölte azt a srácot, a... magas csinit, de láthatóan él, mert fel tudott állni. - azt kérte, hogy tájékoztassam, szóval ezt is teszem, teljesen átlagos hangon, mintha minimum egy filmet mesélnék neki és nem velünk kapcsolatos infot. A többiekről meg nem sokat tudok, távolabb is vannak, meg minden és nem is hallom meg a fejemben lévő zúgás miatt Felicity hangját. Mindenesetre, ha Nique eléggé fel tud rugaszkodni, akkor nyújtom neki a karom. Nem vagyok egy nagy erőember, főleg mert amúgy is vézna vagyok, de azért segítek neki felhúzódzkodni, amennyire tudok. A pasas közben elszelel, mire hátra nézek már sehol sincs, szóval próbálom felmérni, hogy mégis mi van, és hol vannak a többiek és úgy általában... mi van.
- Hű, király! - kerekedik el a szemem, amikor előkerül a szamuráj pasas, és jön a nagyon maszlagos dumával. Még rögtönözve le is utánozom a szöveget azon a nagyon komoly hangon és persze csak a legvégén nevetem el magam kis híján, de meg tudom állni. Ellenben az nyilvánvaló, hogy a fickó Liamre nézett, hát akkor neki kell eldönteni, hogy mi is legyen pontosan. Elég kis esélye van, hogy pont én leszek a teljesen beszámíthatatlan az, akit beküld próbálkozni, de hát miután nem vagyok beszámítható efféle éles logikával egyáltalán nem rendelkezem, ezért lelkesen pillantok rá. - Mehetek én is játszani? - a tarkóm már nem is vérzik igazán, majd a tengerben lemosom a hajam, poros és koszos vagyok persze, de hát ki nem az igaz? A többiek meg nincsenek itt, vagyis azt se tudom hirtelen, hogy ki van itt és máshol van ott... vagy valami ilyesmi. Szóval egy a lényeg, tök muris a szamuráj pasas, és szívesen szórakoznék vele egy kicsit, amúgy is tuti, hogy az egész csak valami látomás, bár a többiek is látják, ami fura, de... kollektív látomások is vannak nem?

Tárgy: Re: Sötét víz Kedd 8 Júl. - 15:18

Sylvie egy méretesebb követ felkap, még el is bírja. Odahajítja a tüzes fickó felé. Bár fejbe nem tudja dobni, de a vállát telibe kapja, az illető fájdalmasan felkiált, és hátat fordítva elszelel az egyik járatban. Teljesen civilizáltnak tűnik, tehát nincsenek egyedül, és miután a mutáns képessége működik, nem a szigettel van a gond, őket blokkolja valaki szándékosan. Josie végül tud segíteni Nique-nek, akinek csodával határos módon mégsem ugrott ki a bokája, csak durván megütötte, nem kell helyrerántani. Fogösszeszorítva rá tud állni, nem lesz semmi gondja a tánckarrierrel.
Felicity tovább keresgélnek, és ezúttal még nagyobb szerencséjük van, egy komolyabb kajás csomagot találnak. Vélhetően a konyhás készletek egyikét sodorta ide a víz. Konzervek, ehhez nyitók, kétszersültek, és még chips is. Nem azt mondom, hogy hetekig kitart, és még sokan is vannak rá, de legalább valami. Sylvie amikor lemerészkedik a lépcsőn, valami elhagyatott fődiszállásba botlik, amit úgy tűnik, vagy tucatnyian lakhattak egy időben. A templom alatt ágyak, társalkodó helység, amelynek falán egy felakasztott puskát talál, négy töltény van benne. Vezet járat itt lent is, fent a templomban is. Josie-ék eközben különös moralylásra lesznek figyelmesek. Az egyiptomi kulturától függetlenül egy szamurájmaszkos alak tűnik fel a folyosó végén, és tökéletes angolsággal szólal meg, miközben egyértelműen Liamre néz, őt tekinti vezetőnek.
- Válasszatok sorsot. A próbáitokon megítéltettek majd. Ki lészen hát a három jelölt? - Kérdezi, majd hátat fordít, és megindul befelé a folyosón.

//júli 11-ig lehet írni, én 12-én jövök. //

Tárgy: Re: Sötét víz Hétf. 7 Júl. - 23:37

Hálásan pillantok Bryce irányába, mikor segít nekem. Tényleg nem vártam volna el senkitől sem, de a jelenlegi helyzetemben szinte megköveteli a szituáció a plusz kezeket és erőt. Így hát kissé felélve vésztartalékaimat, „újult erővel” nyitogatom a ládákat, ám, amit látok benne, egyre inkább elkedvetlenít. Mégis, ki pakolt be így a hajóba? Komolyan mondom, hihetetlen, hogy mindenki szobrokat és családi képeket bugyolált mindenféle anyagba. Az elázott fényképezőgépekről és számítógépekről ne is beszéljünk. Tehát a siralmas eredményemet látva csak szomorúan megrázom a fejemet, mikor Bryce kérdését meghallom.

- Semmi, az ég adta világon semmi, mintha csak a hajó maradványai is ellenünk dolgoznának. – Azonban, mikor közli a jó hírt, felcsillan a szemem. – Tényleg? Ez nagyszerű! – Mosolyodok el örömtelien és azonnal a szerencsés láda felé indulok, hogy jobban szemügyre vegyem a tartalmát. – Ne haragudj, de van, ami nem várhat – szabadkozom, mikor előkaparom a fájdalomcsillapítót és miután meggyőződöm róla, hogy ez tényleg az, aminek látszik, rögtön, víz nélkül lenyelek három darabot. Még bőven marad a dobozkában a többieknek is, úgyhogy nem érzem magamat egy önző némbernek, aki csak a saját… nos, több, mint 10 centis, ráadásul jó mély sebére gondol. Bár még nem érzem a hatását, máris megkönnyebbülve sóhajtok fel, majd visszarakom a helyére a pirulákat. – Ez már nagyon kellett.

- Tudnád hozni őket? – kérdezem és remélem, hogy nem várja el tőlem, hogy én rohanjak a dobozzal és a hevenyészett fegyveremmel a többiek után. Ha hozza, ismét csak egy halk köszönöm hagyja el az ajkaimat, majd elindulok felfelé, a többiek felé Bryce-szal az oldalamon…

Ám, ahogy felérek és látom, ahogy a hasadékból egy Liam repül ki és a kint, a szabadban növő pálmafák egyikének ütközve végre a gravitációnak engedelmeskedve földet ér… Nos, hogy is mondjam, az ujjbegyeim kifehérednek, ahogy magam elé emelve a fegyveremet, görcsösen rászorítok a botra. A lábam berogy kicsit, ugrásra készen, mint valami ragadozónak, minden izmom automatikusan megfeszül és egy pillanatra még levegőt venni is elfelejtek. Aztán a következő másodpercben Liam-hez megyek. Így első látásra azt mondanám, hogy nincs súlyosabb baja, annak ellenére, hogy a füstgomolyagokat a szakadt, elfeketedett ruhájával egyetemben, nem tudom egyelőre hova rakni.

- Gondolom nem most akartál tűzoltósdit játszani – csúszik ki a számból egy szarkasztikus mondat, de a bentről jövő hangok miatt akaratlanul is arrafelé terelődik a figyelmem. Nem, nincs idő itt most az emberek pátyolgatására. Az újonnan felszökő adrenalin szint és a fájdalomcsillapító jótékony hatása, eddigre meghozza az eredményét. Alig érezve az oldalam sajgását lépek be óvatosan a sötétbe, ahol egyetlen egy ember ad viszonylagos világosságot. A kezén táncoló tűzcsóvák állandóan váltakozó árnyékokat vetnek az arcára és a legkevésbé sem kedvesnek mondható mosolya még inkább vérszomjasabbnak tűnik. A fogát fedő nyálréteg pedig ebben a fényben még inkább csillog, akárcsak a szeme. A látványtól egy pillanatra megdermedek, de aztán ismét megfeszülnek az izmaim és a fegyverem végét felé tartva lépek előre óvatosan.

- Lányok, jól vagytok? – Természetesen tudom, hogy a kérdés értelmetlen, de a kommunikáció felvétele ilyen helyzetben egyáltalán nem negatívum. Csak halljam a hangjukat, hogy tudjam hol vannak és hogy élnek-e egyáltalán. Nem látok egyelőre sokat, a kinti tűző naphoz képest ez a barlangszerű bejárat félhomálya megvakít. Egyedül a vörösben izzó férfi ontja magából a fényt, így első pillantásra észre sem veszem a lyukat és az amellett lévő Josie-t sem. Egyedül a rés bejáratához közel eső Sylvie-t veszem észre, így felé kezdek el oldalazni, miközben megforgatom a botomat a kezemben. Hogy miért? Csak hogy mozgásban legyen, hogy bármilyen mozdulatra reagálhassak, ha netán a férfi támadni akarna. Ha támad, a támadástól függően vetődök oldalra, hajolok le, vagy épp lépek felé, hogy szúrjak az éles végével a botomnak és utána hirtelen, mielőtt el tudná venni tőlem, húzom is vissza. Hiszen azt egyből leszűrtem, hogy nem békések a szándékai.

- Ki maga? – jön az újabb kérdés tőlem és reménykedek egy válaszban, miközben komoran farkasszemet nézek az illetővel. A lángok ugyanúgy, töretlenül hívják táncba az árnyékokat az arcán. Talán még időt is nyerhetünk azzal, ha beszélteti valaki. Pár másodpercre rá pedig hallok egy sikolyt, ami vészesen emlékeztet Nique hangjára. Cserepes ajkaimat feszülten passzírozom össze és a gyomrom is megugrik kicsit. Nem éppen biztató hang…

Tárgy: Re: Sötét víz Hétf. 7 Júl. - 20:42

Sötét víz

Én nem vagyok olyan optimista a templomot illetőleg, mint Liam, elvégre láttunk három pár lábnyomot, és elméletileg a mieink közül még erre senki nem járt. Szóval tuti biztos, hogy ebben a templomszerű akármibe nem épp életbiztosítás belépni, és ha nem lenne ott Nique, én ugyan nem mennék be senki után. Legalábbis azt hiszem.
Nique sikítása az, ami elég hamar gyorsabb tempóra ösztökélne, de a jelek szerint a sors nem pont azt szeretné, hogy utolérjük őket. Legalábbis nagyon gyanússá válik a dolog, amikor megpillantom azt a pasast kilépni ott, ahol a lányok eltűntek. Ez tipikusan olyan helyzet, amire azt mondja az ember lánya, hogy ajaj… Azonban nincs idő megmukkannom, mert látom a lángokat a kezén, és az első dolgom az, hogy ugrok jobbra, és közben fohászkodom az égiekhez, hogy Liamnak ne legyen baja, mert nem igazán hiányzik még valaki, akinek az életéért kell küzdeni, s aggódni, vajon haza jut-e épségben.
Most veszem csak észre, hogy elég fura bokor mellett landoltam, félig meddig mögötte, így mikor felülök, akkor észreveszek egy kőlépcsőt. Oké, a nap második leghülyébb ötlete bizonyára az, hogy én ide egyedül lemenjek, meg aztán, egyébként sem hagyhatom ott Liam-t annak a tűzgolyós csávónak. Azt mindenesetre megjegyzem, hogy ez itt van, mert meg akarom nézni, bármilyen veszélyes is legyen.
Most viszont azt teszem, ami a második gondolatom volt azután, hogy észrevettem a tűzgolyót. Használni fogom a képességem, legalábbis megpróbálom, hátha most már működik. Szánt szándékkal még soha az életben nem próbáltam meg a fájdalom érzetét generálni senkiben, de most olyannyira zabos vagyok az egész helyzet miatt, hogy igenis ártani akarok neki. Ha nem sikerül, még mindig van esélyem mást csinálni.
Ami jelen pillanatban nem lesz több annál, mintha megpróbáljam a sérült Liam helyett magamra vonni a figyelmét, mert jelen állapotában nem hiszem, hogy ő bármit tudna tenni. Így felmarok egy követ a talajról, és a férfi felé suhintom, már ha nem lécelt le közben, de kétlem. Ha ennyi nem elég, hát kap többet is, remélhetőleg elvonom a figyelmét, és Liam talál valami fedezéket, vagy a többiek elérik, tudom is én. Én mindenesetre készen állok az ugrásra, ha kapok egy olyan tűzlabdát én is, meg ott a menekülő utam is le a kőlépcsőn, ha minden kötél szakadna. Gőzöm sincs róla, hogy biztonságos-e, de jelen pillanatban nem bővelkedem választási lehetőségekben.

Tárgy: Re: Sötét víz Hétf. 7 Júl. - 9:32

Szegény lány sebbel az oldalán hajolgat, ezt nem tudom nézni, így én is besegítek. Nem tartom magam szerencsés alkatnak, de igazából szerencsétlennek sem, egy átlagos alak vagyok ebben a kérdésben, de most megütöm a jackpot fát, amikor az első dobozt, amit kinyitok tele van elsősegélyhez nélkülözhetetlen dolgokkal, kötszer, antibiotikum és minden más, ami kellhet a sérültek gyógyításához itt a szigeten. Ekkora szerencsém ritkán van. A dobozt félre is teszem, majd Felicity felé fordulok.
- Találtál valamit? Én találtam egy elsősegély csomagot.
Nem akarok felvágni vele, hiszen egy csapat vagyunk és nem verseny, egyszerűen közlöm vele a jó hírt, majd keresek tovább. Ha esetleg találok valamit a dobozokban, vagy a földön, valami használhatót azt is az előző doboz mellé vagy rá teszem, attól függ mi az, de nem adom fel a keresést, esetleg, ha a többi dobozban csak szemetet találok, akkor is a doboz használható, hiszen tárolni lehet benne dolgokat és akár hűtőként is használhatjuk, hogy bizonyos élelmet elásva benne a föld alatt hidegen tartja. Ugyan nem olyan hideg, mint az otthoni, de néhány élelem eltartható így. Már az ősember is tartotta így az ételt, vagyis hát nem teljesen így, de szerencsésebb, ha nem egyből a földdel érintkezik és ha muszáj, akkor valami ruhával ki is bélelhetjük. Bármit, amit találok ha az nem valami állat teteme vagy tényleg használhatatlan szemét. Növényi részeket esetleg használhatjuk komposztnak, ha hosszabb ideig fogunk a szigeten maradni és arra kényszerülünk, hogy magunk termeljünk élelmet, kevésbé fejlett elődjeink is megoldották, elvileg nekünk is meg kell.

//Net hiány miatt elcsúsztam, remélem nem gond, h határidő után írtam//

Tárgy: Re: Sötét víz Szomb. 5 Júl. - 11:33

Legalább nem egyedül megyek Josie és Nique után, ez is valami. Futkos a hátamon a hideg ettől a helytől, mikor pedig meglátom ezt a templomszerű izét…hát nem túlzok ha azt mondom, hogy minden szőrszálam az égnek áll. Persze, azért próbálom nem kimutatni, mert semmi jóra nem vezet az, ha elkezdek most itt pánikolni, de azért egy egészséges félelem van bennem. Már a filmekben sem szerettem az ilyen helyeket. Lakatlan szigeten álló, elhagyatottnak kinéző templomba belépni öngyilkosság, mert valakit tuti felfalnak a kannibálok, de…de talán van annyi szerencsénk, hogy ez a hely tényleg elhagyatott, és nem vár ránk semmiféle kannibál, vagy bennszülött, mert náluk lenne a hazai pálya előnye.
-Okos lány. – jegyzem meg, ahogy Sylvie Nique nevére mutat és a nyílra. Oké, biztos, hogy bent vannak, már nincs is más hátra, minthogy megkeressük őket és minél kevesebbet időzünk ezen a helyen. Valami azt súgja, hogy nem éppen itt kéne keresgélnünk élelem és ellátmány után, bár ha ez egy templom, akkor…akkor talán van valami kaja is itt nem? Hacsak nincs már évszázadok óta kihalva a hely, mert akkor csontokon kívül aligha találunk valamit, nekünk pedig égető szükségünk lenne minden használhatóra.
A puffanásra kapom fel a fejemet, ami tőlem nem is olyan távol történik meg. Miért nem lepődöm meg azon, hogy ezen a helyen tele lehet minden csapdával, amibe minden bizonnyal belesétáltak a csajok? Már éppen indulnék is a hang irányába, hogy segítsek nekik, mikor egyszer csak előttem terem egy vigyorgó pasas. Az meg sem fordul a fejemben, hogy milyen jóképű, simán csak ledöbbenek. Ki a franc ez? Nem úgy néz ki, mint valami helyi őslakos, dárdát sem látok nála, és még köpő csöve sincsen, de…mutáns. Egy pillanatra még az is átfut az agyamon, hogy talán velünk volt a hajón és elkóricált, de amilyen gyorsan jött az ötlet, olyan gyorsan vetődik is el, mert én is rájövök, hogy teljesen esélytelen. Ami viszont még inkább izgat, hogy miért működik a képessége, ha a miénk nem, bár…talán a miénk is már működik, viszont ezt nem tudom kipróbálni, mert bármennyire is próbálok kitérni a tűzgolyó elől, érzem ahogy az oldalam megpörkölődik, majd olyan könnyedén vágódok neki egy fájdalmas kiáltás kíséretében a fának, mintha csak a szél fújt volna el. Elégé kótyagos a fejem, elég homályosan is látom a körülöttem zajló eseményeket, és hiába próbálok felállni, nem megy. A rohadt életbe! Remélem, hogy Sylvie megússza dolgot, hiszen ott volt velem, de ha szerencséje van, és remélem, hogy az van, akkor annak a tűzmágusnak, csak velem volt baja, de…csak álljak fel valahogy és tudjam használni a képességem, mert tuti kinyírom akkor! A képességemmel még csak erőm sincsen megpróbálkozni jelen pillanatban, úgyhogy… egyáltalán ott van még az a pasas? Elegem volt, hogy csak foltokat látok!

Tárgy: Re: Sötét víz Pént. 4 Júl. - 20:40

Pain is temporary

♫ Survivor ♫

Josienak komoly szerencséje, hogy nem vagyok vérszomjas, mert ha az lennék, akkor már régen leütöttem volna, s visszavonszolom a partra, hogy ott kikötöztessem valakivel egy fához és addig őriztessem, amíg ki nem józanodik. Tuti, hogy beszedett valamit, ide nekem a rozsdás bökőt! Kell ám a nyakunkra egy beszívott, beállt csaj, kész életbiztosítás.
- Ne feszegesd a határokat, mert meg találod járni! – morgok rá franciául, na nem, mintha hinném, hogy érti. Ha lenne most itt egy kanál víz, akkor abba is bele tudnám fojtani, de még csak a gondolat végig se jutok, amikor rám ripakodik, hogy nyert. Mégis miben versenyeztünk, Szentséges szűzanya! Mit vétettem, hogy éppen egy dzsungelben kell hajkurásznom Josiet?
A nyelvöltésre csak egy morranás a válaszom, nincs időm többre, mert a csaj már szalad, én meg utána. A porba azért rajzolok, de többre nem futja, mert a végén még szem elől téveszteném az öngyilkos hajlamú barnát. Arra inkább szintén nem szólok semmit, hogy ki képzelődik itt kettőnk közül. Nem kicsit megütközöm azon, hogy apámat látom, s élek a gyanúperrel, hogy a másik alaknak meg josiehoz lehet köze. Talán az anyja, aki halott? Testvére? Akárkije.. a lényeg a halotton van. Nem akarok odakerülni szellemként én is a háztetőre, vagy bármilyen magaslatra. Ideje hát, hogy minél hamarabb megá..
- Áááá! – sikoltok fel, ahogy beszakad alattam valami. Halványan érzékelem, hogy Josie nyekken valahol, de a leérkezést övező éles fájdalom a bokámban nem csak, hogy újabb artikulálatlan üvöltést csal elő belőlem, de tökéletesen lényetelenné is teszi azt, hogy hol van a lány. Önzési rohamomban a fájdalomtól könny szökik a szemembe, összegömbölyödöm a lyuk alján magzatpózba, s bokámat dédelgetem, mint valami eszelős.
Ilyen lehet, amikor akasztják a hóhért, jut eszembe, hiszen eddig én láttam el sokakat és mondogattam, hogy tudom, hogy fáj, minden rendben lesz és efféle baromságokat. Persze, tudtam én, de más valamit tudni és érezni is.
Remegve tornászom magam ülésbe, s nézek rá a máris kétszeresére duzzadt bokámra. Ha ilyen gyorsan dagad, akkor az azt jelenti, hogy nem egy sima ficamról van szó. Nem, az nem lehet! Ha ez itt most eltörött, tuti biztos, hogy nem fogja tudni senki rendesen ellátni, s annyi nekem és a táncnak. Elég csak arra gondolnom, hogy soha többé nem fogok tudni kivitelezni egy-egy kecses tánclépést, s máris rázni kezd a zokogás. Önsajnálatomból Josie riaszt fel. Megfojtom, esküszöm, de meg én!
- Persze, minden csodás! – morgok, mint a bolhás kutya. - Jó lenne, ha nem vernéd a port a képembe! – kérem finoman és nőiesen, bár ez is olyan hangnemben jön elő belőlem, mintha a lány fenekébe állítottam volna egy egész kaktuszt. - Te jól vagy? – kérdezek azért valami kedveset is. Hallottam a csapódást, nem lehetett kellemes, akárminek is vágódott neki. Akármit is gondoljak szertelenségéről, azért nem akarom, hogy baja essen. Barátnők nem leszünk, de ha meg kell védenem, akkor meg fogom tenni. Csak a rohadt bokám ne lüktetne ennyire! Sose bírtam a fájdalmat túl jól.
- Kinek a mije? – kamillázok, miközben a képesség emlegetésére reflexből nyúlok az időben az egyik énem után. Kívámcsi vagyok, hogy vajon a mi képességeink is visszajöttek-e vagy sem. Ha igen, akkor a lyuk szájánál, nagyjából Josie mellett megjelenik a tíz éves önmagam. Ha nem, akkor persze nem történik semmi.
Akármennyire is nehezenre essen, megpróbálok feltápászkodni anélkül, hogy ráterhelnék sérült bokámra. A gödör falát használom támasztéknak, s pár fájdalmas szisszenés árán, de sikerül állásba tornázzam magam.
- Tudsz segíteni? – nézek fel Josiera. Jobb híján csak ő van itt nekem, s nem szeretnék megdögleni a gödör alján, úgy meg pláne nem, hogy valakinek a képessége működik, s ezt akaratlanul is összekötöm azzal a világos valamivel, aminek gyanúsan tűz külleme volt, s mintha elreppenni láttam volna. Bár ennyi erővel az is lehet, hogy hallucinálok. Meg se döbbennék, itt már lassan semmin sem.
Felnyújtózkodom, hogy lássam, mennyre mély ez a gödör. 173 centiméter magas vagyok, ha a fejem fölé nyújtózkodom, akkor úgy plusz 40 centire érek fel a középső ujjammal, nyújtózkodva. Nem tudnék ilyen magasan megkapaszkodni, hacsak nem ugrom, de azt szemmértékkel nagyjából be tudom mérni így, hogy mennyi híja van annak, hogy a talajszintet elérjem.
Sok. A négy-öt méter mélységgel nem tudok mit kezdeni. Tökéletesen esélytelen a dolog, még ha tudnék is ekkorát ugrani, akkor se hiszem, hogy képes lennék kihúzni magam a lyukból. De nem várhatok itt, amíg Josie valahogy kiszed, mert a végén még megpókhálósodom.
Ásnék én a falba mindenféle mélyedéseket, hogy kapaszkodónak szolgálhassanak, ha ez a rohadt fal nem lenne kőből. Persze, nyilván nekem lehet csak akkora szerencsém, hogy egy többször használatos csapdába zuhogjak bele. Ha nem fájna ennyire a bokám, akkor még puffognék is, de így csak arra van energiám, hogy a nyelvemet harapdáljam, hogy ne kezdjek el sikoltozni fájdalmamban azon a ponton, amikor megpróbálok ránehezedni a bal bokámra.
- Ha már fent vagy, légy szíves tudósíts korrektül, hogy mi történik és az égre kérlek ne hagyj le egyetlen információt se azért, mert számodra nem tűnik fontosnak! – fogom könyörgőre. - De csak mindezt azután, hogy szereztél egy kötelet vagy bármit, ami segíteni tud engem a kijutásban!
Az utolsó szavaim már szinte elfúlnak. Milyen kínos már ez! Eddig én segítettem, most meg itt fogok megrohadni egy gödör alján. Nem, Nique, ne ess pánikba! - tuningolom magam, s közben megkeresem a csapdatetőről behullott deszkák közül a legstrapabíróbbat, s a gödör falához, széléhez támasztom. Van vagy egy méter hosszú, vagy legalábbis közel annyi, szal ha fel tudnék lépni a tetejére..
Kitámasztom L alakban a deszkát egy – vagy több – másikkal, majd nekiveselkedem. Nehezen tudom eldönteni, hogy mivel járok jobban, ha kiugrott és sajgó bokájú lábamat helyezem fel a deszka vékony peremére, s onnan húzom fel magam arra támaszkodva, vagy ha azt a lábamat hagyom alul, s a jóval lépek fel. Fájni fog így is úgy is, de marad a B terv. Beharapom alsó ajkamat, hogy nehogy hang jöjjön ki fájdalmamban a torkomon, majd amint ránehezedem a bokámra, hagyom is a fene nagy némaságot annyiban és egy hatalmas sikollyal adok magamnak lendületet ahhoz, hogy fellépjek a deszkaperemre. A falon ügyetlenül támaszkodva próbálom feltornászni magam, s bár fent vagyok, mégsem tudom, hogy akkor most mit csináljak? Még mindig van legalább egy méter híja annak, hogy kijussak, s így nem is nagy a mozgásterem, lévén folyamatosan támaszkodnom kell, ha helyzetben akarok maradni. Csodás. Most már tényleg csak Josie segíthet, s remélem gyorsan teszi, mert nem érzem túl bomba biztosnak a pozíciómat így. A lábfájásról ne is beszéljünk emellett, természetesen.

Tárgy: Re: Sötét víz Csüt. 3 Júl. - 21:10

Áucs!

- Te vagy a fogóóóó! - nevetem el magam, amikor utánam ered végül is a szöszi. Jó azért nem tart neki sokáig, hogy elkapjon, mert nem váltok át szaladó üzemmódba, meg egyébként is a homokban annyira gyorsan nem lehet menni, szóval végül csak utol ér és ragadja meg a karom úgy istenesen. Azért erre már egy fokkal morcosabban nézek rám, aztán erőteljesen rá meredek, sőt úgy kimerevítem a szemem, hogy ihaj, amíg ő el nem pislogja magát. Amúgy igen, láthatóak a jelei annak nagyon is, hogy bevettem valamit, a pupilláim tágak és hát egyáltalán nem mondható természetesnek a viselkedésem. - Nyertem! - öltöm ki aztán a nyelvem rá, amikor végre pislog egyet, mert hát amúgy jó eséllyel sejtése sincs róla, hogy most épp farkas szemet néztünk és versenyről volt szó, mert ezt az apró részletet ugye nem közöltem előre, de amúgy is ő állított meg, hogy nézzek a szemébe, és amúgy meg miért tette volna, miért lett volna annyira fontos, ha nem a játék kedvéért? Pillantok múlva már ki is szabadulok, miután sikerült a látomásnak eléggé lefagyasztania őt. Én annyira nagy dolognak nem tartom, mert hát... van bennem elég kábulatra okot adó anyag ahhoz ne vegyem készpénznek azt, hogy itt vagyok én csak idősebb kiadásban, meg egy ismeretlen pasas, akiről azt se tudom, hogy mégis ki a fészkes fene, hát akkor miért kéne izgatnia az ittlétének?
- Lehet, hogy akkor csak képzeled. - szólok még vissza neki, de persze már határozottan a ház felé tartok. Oh, nem fogok én beijedni egy olyan apróságtól, hogy hiányzik a fél oldala, meg hogy fura minták vannak rá festve. Az csak szimpla dekoráció nem? És annak meg amúgy frankón néz ki, szóval irány befelé. Hátha van bent valami terülj-terülj asztalkám, mint a Szépség és a szörnyetegben. Tök poén lenne! Meg se hallom igazából a felszólítását, miszerint ne menjek be, csak a második mondat jut el hozzám, amikor már úgy fest mégis csak utánam merészkedett. Egy pillanatra megállok és hátrapillantok. - Lassú vagy, kapcsolj magasabb fokozatra! - nevetem el magam és egy pillanat múlva már el is tűnök szépen a lyukon keresztül. Ellenben a nagy jó kedv nem tart sokáig, mert egy pillanat múlva úgy placcsanok a falon, mint annak a rendje. Enyhén szólva is kóvályog a fejem, ahogy próbálok feltápászkodni. Dörzsölöm a tarkómat, ami hülyeség, mert az tuti, hogy nem segít semmit sem. Az első felállási kísérlet nem arat nagy sikert, mert a szédülésnek hála visszacsüccsenek a hátsómra, és nagy nehezen sikerül a fickót is kiszúrni, aki úgy fest épp azt a srácot akarja megpörkölni, aki velünk jött. Meg mintha lett volna egy másik is... igaz? Oh, fene tudja! Azért hirtelen nem józanodtam ám ki, de talán egy fél fokkal tisztábba a fejem, ha ezt elmondhatja magáról az, aki most találkozott egy fallal méghozzá nem is épp barátilag. Óvatosan kúszok oda - miután a felállási próbálkozást feladtam - a lyukhoz, ahol Nique eltűnt.
- Hahó! - jön is az automatikus kuncogás, amikor a hangom olyan szépen visszhangzik a falról, de próbálok valamiféle komolyságot magamra erőltetni. Felmutatom a mutatóujjamat, amíg ezen dolgozom, aztán valamivel komolyan ábrázattal nézek le. - Minden oké odalent? - jó, lehet hogy ez nem a legjobb kérdés, főleg hogy utánam jött ide és lett baja, de... ez van. Aztán persze felemelem a fejem, hogy megnézzem magamnak ezt a tűzdobálós pasit is, aki... tűzet dobált! - Baszki... működik a képessége! - szólok le Niquenek, pedig jó eséllyel ő még csak azt sem tudja, hogy ki a halálról beszélek, ezt az apró információt sikerült kihagyni a rögtönzött és nagyon rövid beszámolóból.

Tárgy: Re: Sötét víz Csüt. 3 Júl. - 15:29

Fear me, if you dare

Josie és Nique tehát a láthatóan hulla rokonok ellenére is beljebb hatolnak a templomba. Slyvie jól sejtette, nagyjából a 12. században építhették, de hogy milyen istenségnek, vagy milyen vallásból kifolyólag az egyenlőre nem derül ki. Személgetik a motivumokat, lehet benne némi egyiptomi is. Az alapvető figyelmeztetést enyhén szólva figyelmen kívül hagyják, és amikor belépnek, nagyjából mind a ketten lépnek bele sikeresen egy-egy a bejárnál elhelyezett, és leálcázott csapdába. Josie esetében olyasmi, hogy súlyérzékelős, egy kattanást hall, a következő pillanatban pedig úgy kilövi a padló, hogy a szemközti falnak az egy nagy puszit, csoda, hogy csontjai törnek. Nem ájul el, de nagyjából mindene fáj. Nique sem jár sokkal jobban, ő veremcsapdába zuhan, egyetlen mázlija, hogy nem voltak az alján karók. A verem pár méter mély, a szőkeség az érkezésnél úgy kiugrasztja a bokáját, hogy öröm nézni.
Liam nem sokkal mögöttük lépdel, és bár a csapdákba nem esik bele, de amikor a két lány kilőve, egy jóképű, de ördögien mosolygó fickó lép elő. A kezeim lángok táncolnak. Szintén mutáns, és működik a képessége. Liamet annyira váratlanul éri a dolog, hogy már alig tud kitérni, de az oldalán egy lángoló folt jelzi, hogy gyakorlatilag telibe kapott egy tűzgolyót, a háta pedig kissé megroppan mert a légnyomástól az egyik pálmafának csapódott.
Felicity szerencsére nem foglaltoskodik most semmi veszéllyessel, csak nézelődik a ládák környékén, de ez nem is az ő napja. Csupa szemetet, döglött patkányt talál a ládák első generációjában. Persze tovább is nézelődhet. Éles kő viszont van, azzal csinálni tud magának valami dárdaszerűt. És éppen látja, hogy Liam hogyan kap kissé lángja, majd dícstelen ívben csapódik a fának.
Bryce ellenben egy olyan ládát talál, ami tele van kötszerrel, antibiotikumokkal. Ez aztán igazán mázli! Még jó, hogy ketten keresgélnek. Sylvie viszont a két csapat között nézelődik, leginkább Liam nyomában, de a tűzgolyóból már nem kap, viszont a templomtól nem messze észrevesz egy furább bokrot, amit ha elhajt, egy különös kőlépcsőt fedez fel. Ha elindul rajta lefelé, valamiféle elhagyatott hadiszállásra bukkan. Kicsit rozoga, körül kéne néznie, hogy mi is van itt, mert egyértelmű, hogy már nem tartózkodik itt senki régóta, de talán meg lehet próbálni felderíteni.

//6-ig lehet írni, én 7-én teszem be^^//

Tárgy: Re: Sötét víz Kedd 1 Júl. - 21:43

Sötét víz

- Határozottan jobb...
Felelem Liam felvetésére, nem azért mert betojtam volna valamitől, sokkal inkább azért, mert féltem a párost, jobban mondva Niquet, aki meghazudtolva a józanságát Josie után ment gond nélkül. Komolyan nem értem.
- Várj, megyek én is.
Indulok rögtön Liam után, mert egyrészt nem szívesen engedném el egyedül, hiába van pasiból, másrészt egyre kevésbé szeretnék a parton maradni. Nem tudom, mi volt az, amit Liam halott, de bármi is, idekinn túlságosan nyílt terepen vagyunk.
- Szerintem gyertek ti is!
Pillantok vissza Felicitiyre és Brycera, mert még mindig tartom, hogy együtt kell maradnunk, viszont láthatólag Josie és Nique nem hajlandóak bevárni minket. Komolyan, megtépem valamelyiket, ha valami bajunk esik emiatt. Jó, inkább csak Josiet, mert természetesen én is észleltem, hogy ő volt a felbujtó. Így már nem hallom Felicity kérését, de jelen helyzetben semmiképp sem tudnék segíteni, mert akkor Liam maradna átmenetileg egyedül, azt meg végképp nem szeretném.
Mikor odaérünk a házhoz, ami most már inkább egy bizarr templomra hajaz, én is bemászom Liam után. Na, azt nem mondom, hogy nem áll égnek minden egyes haj és szőrszálam, de igyekszem nem mutatni, hogy parázom. Igyekszem viszonylag alaposan körülnézni, de a legelső most az, hogy beérjük a lányokat. Nem akarom, hogy Niquenek bármi baja essen, ahhoz túlságosan is fontos nekem.
- Hé, Liam… figyi!
Mutatok le a földre, ahol meglelem a nyilat, és Nique nevét. Hiába na, okos lány ez az én kis szobatársam. Remélem, talál valami kötelet, és jól odaerősíti valahova Josiet, vagy legalább nyakon csípi vele, hogy visszaterelje, ha már másképp nem megy.
Közben visszapillantok, hogy Felicity és Bryce merre járhat, mert így három felé szakadva még rosszabbnak ítélem helyzetet, és igyekszem úgy követni Liamet a nyíl mutatta irányba, hogy közben még láthassanak a többiek is, és tudjanak követni. Mindenesetre, ha választani kell, akkor loholok Liam után, mert egyedül maradni végképp nem akarok.
Tartom a véleményem, hogy iszonyat para ez a hely… így belülről még inkább. Nem nagyon szeretnék sokáig itt időzni, és marhára nem azt csináljuk, amiért idejöttünk, de most már mindegy. Remélhetőleg lesz még alkalmunk megnézni a szétszóródott ládákat, és nem kell összekaparni senkit, mert azt biztosra veszem, hogy nem vagyunk egyedül.

Tárgy: Re: Sötét víz

» Cassidy & James - Sötét alakok egymás között