Dr. Helmsman rezidencia

Egy kis trükk még nem bizonyult elegendőnek az akarat teljes megtöréséhez. Minden esetre sikerült az irányt a fürdőhelyiség felé megvenni.
- Nincs is kádam. – tesz ténymegállapítást Zane ama szándék nélkül, hogy ezzel nyugtassa meg a lányt.
- Csak tus van. Meg szappan. Az leviszi a gonosz manókat és nem fognak ártani neked. – utóbbi terén hajthatatlan. Bőrtisztítószer használatát semmiképpen sem kívánja mellőzni. Az erőviszonyok jelen korban még a férfi oldalán állnak, így az ajtón való kitolás sikertelen. Keletlenül sóhajt fel. Semmi kedve sincs ehhez a hacacáréhoz. A gyerekek problémásak, utálatosak. Ezért sem szeretne porontyot. Vagy ha mégis, akkor nagyon jó genetikai tulajdonságú nőnek kell lennie. Talán ha elejétől kezdve akarata szerint neveli akkor sokkal engedelmesebb lesz, mint eme rossz kislány.
Kicsúszik a kezei közül, így ismét kénytelen a gonosz manókhoz fordulni. Bármilyen formában és bárhová is bújjék Mollie, az elektromosság elől nem tud elbújni, az áram ott folyik a falba épített vezetékekbe. Zanenek nem esik nehezére átvezetni és ismét egy gyengéd elektrosokkban részesíteni a kiscicát, miközben ott áll a fürdőszoba ajtó mellett, várva, hogy reményei szerint oda rohanjék be a lány.

Úgy kapaszkodtam Zane-be, mint fuldokló az utolsó szalmaszálba, és mivel sejtettem, hogy ha megint egy teli kádban fogok kikötni, akkor nem csupán úgy fogom magam érezni, hanem ténylegesen ez lesz a helyzet, eszem ágában sem volt beadni a derekamat. Azt persze észrevettem, hogy egyre haladunk előre, és volt egy sanda gyanúm, hogy pontosan merre, de nem tudtam semmire sem gondolni, amivel meg lehetett volna győzni, hogy csobbanjak, és suvickoljam át magam, még akkor is, ha elfogadtam Zane igazát, amit miért ne tettem volna, elvégre ő sokkal okosabb volt, mint én.
- De nemrég fürödtem igazi kádban, akkor biztos lejött rólam egy csomó - próbáltam meggyőzni őt, hogy nem olyan fontos az a fürdőszoba látogatás. - És ha addig sem volt gond, hogy mindig csak magamra spricceltem annyi vizet, amennyi muszáj volt... de nem szeretem a sok vizet... nem akarok elmerülni... Hadd ne kelljen! Naaaaaaaaaaaaaa!
Sajnos a fürdőszoba közelebb volt, mint gondoltam. Egy-kettőre odaértünk, nekem pedig csak egy pillantást kellett vetnem a kádra, máris a sokszorosára nőtt bennem a viszolygás, meg némi pánik.
- Igen, igen, igen, kukac vagyok - bólogattam hevesen, megpróbálva kitolni Zane-t az ajtón, hogy én is kiférjek. - Nem akarok fürdeni, kérlek szépen, doktor bácsi, hadd ne kelljen, nem akarok, nem akarooooooooook!
Ha továbbra is kötötte az ebet a karóhoz, alakot váltottam, és bebújtam a szekrény, a csap, vagy bármi alá, ahova csak lehetett, hogy biztonságban legyek, de ha túl közel jött, akkor tovább iramodtam, és ha kellett fel-alá rohangáltam, csak hogy ne kapjon el, és ne kelljen fürdenem.

Még egy dolog amihez hozzá kell szoktatni Molliet: az autókhoz. Érthető ha fura sárkánynak tartja gyermeki fantáziája folytán. Hogy lesz ebből a gyerekből valami kézzelfogható mutánsfelnőtt elképzelése sincs. Csak abban bízik, hogy a nevelés révén sikerül ezeket az utcai babonaságokat űzni kobakocskájából. Még ha életre tudná kelteni fantáziáját, csak-csak hasznos lenne, de így, inkább hátrány. Állandóan az ő értelmi szintjén kell magyarázkodnia.
- Pedig fogsz… - motyogja nem is annyira a kislánynak szánva szavait, mint inkább magának. Az ő pedagógiai tudománya nagyjából eddig terjedt. Más, primitívebb, ugyanakkor hatékonyabb módszereket kell alkalmaznia. Amit még a macskák is felfognak. Csak szemeit forgatja az újabb okvetetlenkedő kérdésre.
Így jutott el végül a macskaidomítás technikájához. Ha már az értelemre nem lehet hatni nincs más megoldás mint a testre való hatás. Persze csak észrevétlenül nehogy rá gyanakodjék. Az nagyon nem volna jó. Kihasználva a nagy fantáziát tett valami nem túl gyermekbarát dolgot. A hatás pedig a vártak szerinti, mint egy kémiai reakciónál. Ugyan semmi melegséget nem kelt benne a kislány odabújása, de egyfajta elégedettség eltölti. Meg van a cica.
- A gonosz manókat csak víz és szappan tudja leszedni. Ahogy te csinálnád az nem fog jó lenni ellenük. Már túl sokan vannak. Nem szabad kímélnünk őket. – hangjából enyhe bátorítás hallatszódik ki. A fürdőszoba felé igyekszik mozogni kislányostól mindenestől.
- Vagy talán olyan gyáva kukac vagy, aki fél a víztől? – próbálja kicsit felbosszantani a kislányt, hátha úgy könnyebb lesz a bejutás a fürdőbe. A helyiség nem nagy, teljesen ki van csempézve, WC, tusolókabin, mosdótál, kis szekrény és más ehhez hasonló eszköz található benne. Meg persze tisztító- és illatosító szerek, és szivacs.

- Nem szeretem az autókat - ráztam a fejem határozottan. - Ültem már egyszer olyanban, és nagyon ijesztő volt. Túl gyorsan ment, nagyon hangos volt, és olyan szörnyes. Mintha egy sárkány pocakjában ülnék. Utálom a varázsszekereket. Nem is akarok soha olyat vezetni.
Azért annyi legalább kiderült, hogy neki is voltak hősei. Egynek még a nevét is elárulta. Nagyon tetszett a történet, amit róla mesélt, főleg, mivel azt mondta, valóban létezik. És mivel az én fejemben Fleming bácsi egy erdei varázsló volt, aki egy fatörzsben élt, és varázsnövényeket gyűjtött, annál inkább örültem neki, hogy egy felnőtt is megerősítette, hogy a mesék igenis valóra válhatnak.
- Volt neki csúcsos süvege, mint a többi varázslónak? - Csak ennyit kérdeztem.
Ami a fürdést illeti, igazán nem értettem, miért ez a vesszőparipája minden felnőttnek. Jó, tudom, hogy piszkosnak lenni nem szabad, mert az csúnya, és akár beteg is lehetek tőle, de azért szoktam én fürdeni, csak éppen minimális vízzel, inkább csak magamra pancsoltam a folyóból vagy a szökőkutakból, amennyire szükségem volt, mivel nem ki nem állhattam az állóvizet. Ezen pedig azok a jópofaságok sem tudtak enyhíteni, amivel Zane megpróbálta feldobni a fürdés gondolatát.
- Nem, nem, nem - ráztam a fejemet egyre hevesebben. Már egészen a falhoz lapultam, és elhatároztam, ha kell, az idők végezetéig így maradok, de akkor sem megyek még egyszer egy teli kád közelébe. - Nem akarom.
Arra is csak a fejemet ráztam, hogy a gonosz manók majd bántani fognak, jelezve, hogy engem ez sem érdekelt. Végül is már elég régóta éltem az utcán,és még nem bántottak. Csak nem fognak ezután sem. Egészen addig tudtam ebben hinni, amíg meg nem csípett valami. Nagyon. Na jó, annyira nem volt vészes, de a váratlanság eléggé megijesztett, főleg, hogy nem láttam, ki csinálta. Szerencsére tudtam, ki felelős érte.
- Segíts, doktor bácsi - bújtam Zane-hez, félve zárva össze a szemeimet. - A gonosz manók bántottak. Megcsíptek. Szedd le őket rólam!
Ha továbbra sem engedett a fürdésből, kérlelőn pillantottam rá.
- Jó, de nem mászok be a kádba. Majd... fürdők úgy, ahogy eddig, jó?

Lelkesedésből nincs híján. Vajon kitartással is fog bírni eme cseperedetlen ember egyed? Előbb-utóbb kiderül.
- Nem kell semmilyen varázslatos dolgot tenni. Csak beülni az autóba és odahajtani. Meglehet számodra az is varázsszekérnek tűnhet. De amit megtanulod majd működését és használatát, már nem lesz az. De erre nem ma fog sor kerülni. Ahhoz túl kicsi és fejletlen vagy. – ténymegállapítását a leghűvösebben teszi meg. Nyilván ha rajta múlna gyorsan tenne a természet munkája ellen. Ám ki tudja, lehet íly gyermeki formában is hasznukra lehet. Remélhetőleg Frost kisasszonynak is tetszeni fog a gyermek.
Hűvös állapotából érdekesebbénél-érdekesebb kérdései hozzák ki, nem kevés döbbenettel fűszerezve.
- Sajnálom, arról a földről már eljöttem. Nincs már semmilyen mesefigura ki bármit is motiválna bennem. Sokkal ingább buzdítanak a valaha él és nagy tetteket végbe vitt emberek. Talán inkább róluk kellene mesét hallgatnod. Hallottál már Fleming bácsiról aki talált egy olyan gombát, melynek nedve meggyógyítja a legtöbb betegséget? És így sok gyermek és felnőtt életét mentette meg. Na, ő egy kedvenc. – nem meglepő ha egy tudósnak egy híres tudós a példaképe. Zane ezek közül is csak egyet említett. Talán ez is elég ahhoz, hogy a kis Mollie ejtse a témát.
Ellenállása a fürdés gondolata folytán szinte várható volt. Macskaösztöneiből eredezteti. De Zane nem lenne doktor ha nem tudna túljárni egy kislány eszén. Nem ér hozzá egy ujjal sem.
- Tisztálkodás alatt nem csak az értendő, hogy pancsolunk a vízben. Van finom szappan és illatos olaj, ami jó szagúvá tesz. – beszél Zane. Sarokban tartja a kislányt, de csak úgy ott áll vele szembe, mintha szavainak meggyőző ereje lenne. Zöld szemei szenvtelenül nézi a kicsi lányt.
- És ami a gonosz manókat illeti, ők igen mohók. Minél több finomságot adsz nekik, annál jobban követelik azt. S ha nem kapnak, fájdalmat okoznak neked. – csak szemeit mozgatva vezet ki a hűtőszekrény energiájából egy láthatatlan sugarat Molliera. Csak egy kis áramcsípés. A fájdalom hirtelen jön, de gyorsan távozik is.
- Látod, én szóltam.

- Majd sokat fogok tanulni - bólogattam tettrekészen, szándékosan háttérbe szorítani a kételyeimet, hogy engem tényleg felvennének-e bármilyen iskolába. - De kik azok a feltörekvők? És mit törnek fel? És hol van a világuk? Egy varázslatos helyen, ahol mindenféle meselények élnek? És hogy lehet odajutni? Szárnyas egyszarvú visz oda? Vagy varázsszőnyeg? Egy szekrényen át kell menni? Össze kell csapkodni a sarkunkat?
Lám, máris kiderült, hogy tényleg rengeteg dolgot kell még tanulnom. Hiszen eddig nem is tudtam, hogy vannak törős emberek, akiknek egészen másik világuk van, mint nekünk. Nem mondanám, hogy különösebben meglepett, hiszen a mesefiguráknak is élniük kell valahol, de azért váratlanul ért, hogy Zane még róluk is tudott, ahogy talán arról is, milyen varázslatos úton lehet eljutni hozzájuk.
- Neked ki a kedvenced? Meseföldén kivel találkoznál nagyon? Én biztos nem tudnék dönteni, annyi mindenki lakik ott!
Zane igazán kitett magáért, hiszen alig egy-két órája ismertem, de máris szét tudtam volna pukkadni, annyi finomsággal tömte tele a pocakomat. Az utolsó nyalintás tej után büszkén hunyorogtam fel rá, majd elpilledve dőltem oldalra. Mintha valaki vízilufinak nézett volna, és feszülésig zúdította volna belém a vizet. De ezeket a ritka pillanatokat meg kellett becsülnöm, hiszen az én helyzetemben sosem lehetett tudni, hogy mikor jutok legközelebb ennivalóhoz.
- Nem akarok - nyűgösködtem a fürdés ötletét hallva, miután visszaváltoztam emberré, és felkínlódtam magam törökülésbe. - Utálok fürdeni, és pár napja már fürödtem, tegnap meg belecsúsztam egy szökőkútba, úgyhogy még igazán nem lehetek piszkos.
A sarokba kúszva fontam össze a karomat, és még egyszer megráztam a fejemet.
- Nem megyek - jelentettem ki. - A gonosz manók eddig sem bántottak soha, ma sem fognak. Szerintem nem is olyan gonoszok. Ráadásul ma kaptak egy csomó finomságot, úgyhogy biztos jókedvük van.
Ha Zane erősködött, az ajtófélfába is belekapaszkodtam, ha pedig vinni akart magával, akkor sem engedtem el, csak visítottam, mint egy kismalac, miközben kapaszkodtam mindenbe, amibe csak lehetett, hogy ne keljen fürödnöm.

Megcsóválja fejét a kislány riposztját hallva:
- Sokat kell tanulnod majd abban az iskolában arról hogyan is viselkedünk a feltörekvők világában. – jegyzi meg epésen.
Néha haszonnal is jár a macska a házban. Végül is addig sem kell neki dolgoznia. Elrakja a felmosót és karbatet kézzel nézi végig a kis cicalány működését, hideg tekintettel. Gondolatai azonban a korábban elhangzottak körül forgolódnak. Mary tilalmára, melyből kiderült mennyire tisztában van alacsony származásának. Még a mutánsok között is annak számítana, hiszen egy kiscica nem sok mindenkit tudna legyőzni. Ezért kell a kiképzés.
Aztán meg azok a gonosz manók. Arra mit is mondhatott mást, mint igent. Ha manóként tekintünk a kórokozókra. S persze magának olvas, hogy is másképpen tenne egy férfi. Félni pedig egy könyvtől sem fél. Legalábbis még olyan mutánssal nem találkozott, aki a könyveket tudná uralni. Így hát valóban úgy tűnhet a kislánynak, hogy nem fél semmitől.
Végre tiszta a padló. Zane megereszt egy halvány, elégedettséget kifejező mosolyt.
- Látod, tudod te ügyesen is használni képességedet. Azonban ideje volna tisztálkodni. A bőröd és a szőröd is teli van apró, gonosz manókkal! És nehogy nekem elkezdj nyalakodni! Emberként fogsz szépen megfürdeni. – hangja határozott, ellenkezést nem tűrő. Tartása várakozó. Vannak kételyei Mollie szófogadása terén. Ám a macskafogó játékhoz semmi kedve sincsen.

-Nem mehetek - ráztam a fejem, kötve az ebet a karóhoz. - Mary régebben megpróbált elvinni, de mindig elküldtek. Nem azért, mert macska is tudok lenni. Azért, mert odakint lakom.
Hangom nem volt sértett, nem is éreztem megbántva magam emiatt, sem azt, hogy ez igazságtalan lenne. Egyszerűen magyaráztam Zane-nek a tényeket, a velejáróit annak az életmódnak, amit én folytattam, és amit ő láthatóan nem ismert. Nem panaszkodtam, hiszen nem láttam értelmét a felháborodásnak: én ezt szoktam meg, soha nem is láttam mást, így számomra ez volt a normális.
- Hú, gonosz manós mesekönyved is van? - terült szét egy hatalmas, izgatott mosoly az arcomon. - Neked ki olvas esti mesét? Vagy te saját magadnak olvasol? Nem félsz utána, ha ijesztő a történet és nincs ott veled senki?
Bár nehezen tudtam volna elképzelni, hogy egy ilyen nagy, sokszor eléggé félelmetes kisugárzású férfi félni is tudjon, még nehezebben tudtam volna elképzelni, hogy gonosz manókról olvas, és még csak meg sem kottyan neki. Vagy mégis? Tényleg ennyire klassz lehet felnőttnek lenni? Olyankor nem fél az ember semmitől?
Mikor megérkezett, csodálkozva meredtem rá. Először azt hittem, ő is csupa tej, de aztán rájöttem, hogy csak csupa fehérbe öltözött. Villámgyorsan húzódtam arrébb, ahogy csukta be a hűtő ajtaját, nehogy bezárjon a jéghideg ládába, amivel széles tejcsíkot húztam magam után a földön.
- Dehogy felejtettem el - nevettem csodálkozva a furcsa feltételezésen. - Nagy vagyok, nincs bundám, se farkam, és a hajam is hosszabb.
Azért persze a kérésének engedelmeskedtem, hiszen ennyin már ne múljon a boldogsága. Azt is hagytam, hogy letörölgesse az arcomat, ha ez neki annyira fontos. Ugyanezen oknál fogva vontam vállat arra is, hogy ,,emberhez méltóan" igyak, ami ugyan számomra nem voltam egyértelmű, hogy mit is takar, de hát pohárból sokféleképpen nem lehet inni, úgyhogy neki is láttam kiszürcsölni-hörpölni a tejet, hogy egy csepp se maradjon. Odáig azonban nem jutottam el, mert láttam, mire készült Zane azzal a furcsa, nagy nyeles izével. El akarja tüntetni, ami a földön maradt!
- Majd én megcsinálom! - rikkantottam tettrekészen, és már le is ugrottam a székről, de mire földet értem, már macska voltam.
Sietve trappoltam oda a kilötyögtetett tejtócsához, hogy szorgos lefetyeléssel habzsoljam be, és így takarítsam el a padlóról. Ilyen helyzetekben kimondottan könnyű hatékonynak lenni.

Újfent csak bólint.
- Igen, pont olyanban ültem. – arra már nem is mond semmit, hogy a helikopterezést eljátssza. Hagyja, hadd csinálja, majd elszédül és lenyugszik. Néha nem árt ha a gyerek a saját tapasztalataiból tanul. Azokra fog aztán csak igazán emlékezni és többet el nem követni a hibát. Persze vannak olyan ostobák is, kik nem tanulnak hibáikból. Azok vesszenek csak el!
- Rosszul tudod. Napközben is mehetsz a játszótérre. Elvégre nem csak magaddal játszhatsz, hanem más gyerekekkel. Csak ne változz macskává. Azt az emberek nem szeretik. – okítja a csöppséget.
- Igen, mindezekről van szó a mesekönyvekben. – hagyja rá a kislány fantáziájára a dolgokat.
- Meg nagyon apró kis élőlényekről, akik ha bejutnak szervezetünkbe, betegségeket okoznak. – tesz hozzá valami valóságtartalmat is.
Megnyugodva, hogy tudja mi a konyha vonult el tusolni. Azon fertályórára el is feledte a gondot okozó kislányt. Rekreált, elméjét is pihentette.
Fehér fürdőköpenybe burkolva, műanyag fürdőpapuccsal lábán érkezik vissza a konyhába. Valahogy sejtette, hogy nem fog minden normálisan működni. Nagyot sóhajtva csukja be a hűtőszekrény ajtaját.
- Elfelejtetted, hogy most nem vagy macska formában. – emeli fel a padlóról a tejes dobozt. Elővesz egy poharat és a tej maradékát abba tölti, majd leteszi az asztalra.
- Légy szíves állj fel! – parancsol rá és egy ruhadarabbal megtörli pofikáját.
- Ülj a székre, az asztalhoz és emberhez méltón idd meg a tejet. Addig feltörlök. Legközelebb ha így viselkedsz, te fogod feltörölni a rossz helyre öntött tejet! – nevelés vagy idomítás, maga sem tudja melyik a helyes alkalmazott mechanizmus. Meglátjuk aktuális módszere mennyire bizonyul hatékonynak.
Elővessz egy felmosórongyot és feltörli a tej maradékát a padlóról.

- Nahát, te ültél már heliporopterben? - álmélkodtam, amikor elújságolta nekem ezt a számomra hihetetlenül izgalmas élményt. - Olyan igazi repülősben? És így ment, hogy... BRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR-BRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR-BRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR-BRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR...?
Két kezemet a fejem fölé emeltem, hogy keresztezzék egymást, s úgy vágtáztam körbe-körbe a szobában, miközben saját tengelyem körül is forogtam. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy néha nem sokon múlott, hogy nem vertem le semmit, de mivel minden maradt a helyén, gondoltam, minek aggódni? Egyre csak brummogtam a helikopter hangját, teljes átéléssel, miközben körbe ,,repültem" párszor minden bútort, ami nem volt szorosan a falhoz tolva. Ebből azonban nem volt sok, így a kört elég hamar kezdhettem elölről. Annyira magával ragadott a játék, hogy ha Zane szólt is hozzám, biztos nem hallottam meg, hacsak nem emelte fel eléggé a hangját. Persze előbb-utóbb magamtól is abbahagytam, hiszen a szédülés nem kegyelmezett nekem csak azért, mert én olyan szívesen játszottam volna tovább a repülőset.
- Játszótérre még nem mehetek, nappal van - ráztam a fejem. - Majd ha senki sem lesz ott, akkor én is bemehetek.
Azért teljesen odáig voltam, hogy hajlandó volt nekem olvasni, sőt, még saját mesekönyve is volt, amit ő írt. Ez a doktor bácsi tényleg nagyon okos volt, ha még saját könyvet is írt.
- Van a mesédben sárkány? - kérdeztem izgatottan ugrálva körülötte, amíg ő a polcokon keresgélt. - És lovag? És királyfi? És királykisasszony? És kalózok? És tündérek? És manók? És boszik? És egyszarvúk? És varázslók? Vannak benne szép rajzok? Van benne fekete-fehér rajz is, amit kiszínezhetek?
Nem kicsit szontyolodtam el, amikor közölte, hogy most nem fog olvasni, de aztán rögtön kárpótolt érte valamivel, úgyhogy rossz szavam nem lehetett.
- Persze, hogy tudom - bólintottam felélénkülve. - Nem ez az első lakás, amiben megfordulok. Ez már a második. Emlékszem még, mi az a konyha. Ott vannak az ennivalók.
Büszkén vonultam el, hiszen kimondottan műveltnek éreztem magam, amiért ezt már én is tudtam. Amíg ő tisztogatta magát, betámadtam hát a hűtőszekrényt, amiben ugyan jócskán fölfelé kellett ágaskodnom, hogy elérjem végre a tejes dobozt, d végül csak megkaparintottam. Elvégre régi vadász voltam, egy kartondoboz csak nem fog kifogni rajtam. Zane ha visszajött a hűtőajtót tárva-nyitva találhatta, engem pedig egy jókora tejtócsa kellős közepén a földön ülve, laza terpeszben, ahogy csupa maszatosan próbáltam benyakalni a dobozban maradt tejet éktelen csámcsogás és cuppogás közepette.

Galambzargatás ösztönét betudja ama macskaösztönből eredő kielégülési vágynak, mit a folytonos nincstelenség és éhezés szült meg a csöppségben. Így ráhagyja. Különben sem szereti a galambokat. Mindig nyilvános illemhelynek nézik hófehér zakóját. Igen kellemetlen eme égi áldást eltávolítani. Nem csoda, hogy ilyen sok vegytisztító van galamb lakta nagyvárosi terek közelében.
Csilingel? Egy ajtózár nyitás? Micsoda fantáziája van! Csak egy gyors pillantással jelzi, hogy még nem süket, bármennyire is öregnek tartsák egyesek.
A liftes mókázásról pedig inkább nem is gondol semmit. Annyi bizonyos, hogy óvodát sosem fog nyitni.
- Majd legközelebb. – válaszol szenvtelenül. Biztosra veszi, hogy új élmény számára a lift. És hogy ezt is mennyire érdekesnek tartja. Jó ez a lelkesedés, csak ez az ovis intelligencia… nagyon fáj egójának.
Otthon, tiszta otthon. Zane útja irodájába vezet, ahol az egyik szekrény titkos fiókjában tárolja ama jó anyagot, mivel teríti a környékét. Övtáskája maradékát oda helyezi vissza, hagyván, hogy a kislány felderítse a terepet.
- Igen, szoktak erre menni helikopterek is. Egyszer egy még meg is állt a tető felett. Engem hoztak haza. – büszkélkedik magáról, hogy milyen fontos ember ő, miközben visszatér a nappaliba.
- Fogócskázni zárt helyen nem illő! Kint a parkban vagy a játszótéren játszhatsz. – hangulata csak attól enyhül, hogy a kislány figyelme a könyvekre terelődik. Persze mind tudományos könyvek, de ő ezt úgysem érti meg.
- Olvasok. Sőt, valahol itt van az én ’mesekönyvem’ is, amit írnom kellett a doktorátusomhoz. – keresgél a polcon, hogy hova tehette.
- Áh! Most nem találom. De nincs is rá most idő olvasni. – a kislány felé fordul.
- Mollie! Remélem tudod, hogy nézz ki egy konyha. Keresd meg, aztán a hűtőszekrényből kitölthetsz magadnak egy kis tejet. Ülj le a székre és idd meg. Addig letusolok. – vonul be a fürdőszobába, hogy lemossa magáról a reggeli testmozgás piszkát és bűzét.

Vidáman bandukoltam Zane mellett, néha megkergettem út közben néhány galambot, lila elefántokról szóló kiszámolósat dudorásztam, szóval nagyon jókedvemben voltam. Nem zavart, hogy a doktor bácsi meg olyan morcos volt. Már egészen megszoktam, és egyébként is vigyorogtam én kettőnk helyett is. Mikor megérkeztünk, érdeklődve figyeltem, ahogy elfordítja a kulcsot a zárban, hiszen ilyesmit is nagyon ritkán figyelhettem meg, de inkább nem kértem meg, hogy én is kipróbálhassam, mert tudtam, hogy úgysem engedné meg. Úgyhogy csak olyan közel dugtam az arcomat a kezéhez, hogy az orrom hegye már hozzá is ért.
- De jópofán csilingel - jegyeztem meg halkan.
A liftben hol a kezeimet a számra tapasztva viháncoltam, hol előbb leguggolva, majd lassan felemelkedve próbáltam lépést tartani az emelkedéssel.
- Megyünk még egy kört? - lóbáltam meg a kezét kérlelőn.
Mentünk vagy sem, ha megérkeztünk a lakásba, az utasítására azonnal hátrakulcsoltam a kezeimet, hogy még véletlenül se érjek semmihez, de ez nem akadályozott meg abban, hogy vidám trappolással járjam be a lakás minden egyes zugát.
- Fúúúú - álltam meg az ablak előtt, végignézve az alattunk elterülő városon. - Milyen nagyon vagyunk magasan? Szoktak erre menni heliporopterek is?
Aztán mentem tovább.
- De sok itt a hely - táncikáltam körbe a nappaliban. - Fogócskázunk majd?
Betámadva a könyvszekrényt elragadtatva bámultam a polcokon sorakozó könyvek gerincét.
- Mennyi rengeteg mesekönyved van! Olvasol majd nekem mesét? Sárkányos-lovagosat, jó?

Mese… Amit eme csöppség mesének gondol az több mint maga a valóság. De jobb is ha annak gondolja. Legalább könnyebben megjegyzi majd a tanultakat. Csak azt a picike kezet ne kellene fognia… Olyan gyerek méretű. Sosem szerette a gyerekeket, még akkor sem, amikor ő maga is az volt. Volt bennük valami ostoba érzelgősség. Persze benne is, de azt is utálta. Még szerencse, hogy felnőve kikoptak belőle eme förtelmes vattacukros érzések.
- Még szép, hogy sikerülni fog a segítségemmel. – jegyzi meg nagyképűen. Felkarol egy taknyos kóbor kismacskamutánst, kiemeli a szemétből, hogy nagy vad oroszlánt faragjon belőle. Vagy amit sikerül. Nem tudni még mit rejt a cicamica dns-e.
- Szeretem a táncot. Ha az kecses és művészi. De ezt a tingli-tangli utcai szemeteskuka táncot köszönöm, nem kérem. Nincs művészeti értéke. Ennél jóval előkelőbb táncfajtákat kell elsajátítanod, hogy levegyél a lábamról. – mert hát mi mást is tanulhatna majd az iskolába a mesék, az üzletpolip és a tejszürcsölés mellett, mint a klasszikus tánc. Tiszta My fair lady, csak nem másfél órában, hanem évtizedben.
Végre hosszú és fájdalmas útjuk végéhez érkeztek Zane lakóházához. Kulcs nyitja az ajtót, ami egy tágas belépőbe vezet. Nem az a tipikus félhomályos proli lakóház. Jó állapotban és festékszórós rajzoktól mentes lifttel emelkednek fel a magasba, egészen a legfelső emeletre, a luxusszintre. Minden csupa pompa és csillogást. S a főnyeremény a hármas számú ajtó mögött található.
- Itt lakom. Légy csendes, míg illemtudóan meg nem tanulod a házirendet. Kényesek a szomszédok. S bármi legyen is a falon, az nem a te kezeid közé való. – utal itt a régészeti tárgyakra, miket egyiptomi nyaralása alkalmával szerzett meg. Hogy ez mennyire volt jó befektetés, azt majd a jövő dönti el.

Manhattan Upper East Side részén, nem messze az Ötödik sugárúttól található Dr. Helmsman rezidenciája, az egyik lakóház legfelső emeletén. Tágas szobák, csupa ablak, kevés bútor és személyes tárgy jellemzi, egy igazi legénylakás. A lakás éke a hálószoba. Igaz, ritkán folytat itt szexuális kapcsolatot, arra jobbára ott van a klub, ám nem példa nélküli. Éppen ezért legfinomabb selyemből készült ágynemű borítja, melyet nem a gazda, hanem a bejárónő cserél. A tágas, városra néző széles üvegablakos nappalin kívül található egy alig használt konyha és mellék helység. Bár Zane-nek a munkahelyén is van irodája, de lakásában is kialakított egy dolgozószobát, ahol foglalatoskodhat titkos ügyein. A kor legmodernebb személyi számítógépe is megtalálható íróasztalán. Falakon mindenfele óegyiptomi dísztárgyak. Gyűjteményének éke egy torz arcú fáraómaszk, amit külön egy zárt üvegszekrényben őrizz hálószobája falán.