Vezérlő

Rádión egyeztetve egyáltalán nem tart sokáig, míg rádión keresztül sikerül konzultálnia a két csapatnak. Rövidesen kiderül az is, hogy miként lehet újraindítani a generátort - lévén az orosz úriember bizony elsősorban gépész és csak másodsorban katona -, valamint hogy ezt hol is lehet megtenni. Miután a generátor beindult, azonnal visszakapcsolnak a fények, a liftek, és minden ajtó elektromosan zárhatóvá, nyithatóvá válik. Szerencsére ettől még nem szabadulnak ki azonnal a különös szörnyetegek. Érdekes momentum, hogy jelenlegi ketrecüket a térkép orosz barátunk elmondása alapján kennel néven jelzi a térkép.
Minden esetre mindenkinek jut hely valamelyik apró, valószínűleg személyszállításra vagy felderítésre szolgáló ötszemélyes tengeralattjáróban.
A mérnök vállalja, hogy elviszi magával a hölgyet, és láthatóan Dirk macskája is azzal a csapattal kíván utazni. Még ketten beférnek a járműbe, a többieknek másikkal kell utaznia. Kezelésük egyszerű, ám némi ügyességet igényel.
Nem telik bele sok idő, mire eltávolodnak a víz alatti bázistól. Talán ennek következménye, hogy mindenki megszédül, elálmosodik. Lehetséges, hogy a nyomás okozza, amit egy ekkora szerkezet jóval nehezebben egyensúlyoz ki, mint a hatalmas monstrum.
Sötétség.
Hőseink ott ébrednek, ahol legutóbb elvesztették tudatuk fonalát. Valahol ülve, vagy fekve, de mindenképpen a helyzet adta legkényelmesebb - és biztonságosabb - pozícióban szundikálhattak. Most azonban felébrednek mind. Az emlékek megmaradtak, még a fájdalom utóérzete is esetleg, minden más nyom azonban eltűnt, ide értve sebesüléseiket is. Órájukra nézve nyugtázhatják, hogy valóban egészen sok idő kiesett számukra. Órák.

/Köszönöm mindenkinek a részvételt! Aki végig ktiartott, annak különösen köszönöm a türelmét! Legközelebb remélhetőleg felkészültebben és az igényeket jobban ismerve tudok belefogni a mesélésbe. Addig azonban el kell telnie némi időnek. Mindenkinek további jó játékot! Ha valaki más folyományt is szeretne a történethez, az nyugodtan írjon rám privátban, és egyeztetünk. (Nikola)/

Az orosz katona megmutatja a térképen a bázist, elmondva mi hol van, többek között a generátor is. Annak gondolata, hogy valahol 20000 méterre a tenger alatt lennének nem kifejezetten örül, de legalább már biztos információ, főleg ha menekülnie kellene nagy hirtelen. Sok energiára lesz szüksége egy védőburokhoz, mert ebben a mélységben a víz nyomása több mint halálos. Még egy indok, hogy megtalálja a generátort. A jelek szerint hőenergiát használ fel. Tökéletes! Abból bőven belakomázhat és elhúzhat innen.
Memorizálva a térképet indul neki. Őt nem érdekli se a látomás, se a szörnyek, se a rádiótelefonálgatást. Egyedül csak a kijutás, melynek egyik módja a generátor beüzemelése és energiájának megcsapolása. Így hátra hagyva a díszes társaságot indul neki az útnak. Talán nem kerül harci helyzetbe, de a biztonság kedvéért eltárolt energiájából továbbra is tart maga körül egy elektromagnetikus védőmezőt. Legalább a meglepetésszerű orvgyilkos lövéseket hárítsa, a többit már képes lesz tudatosan is az energia elnyelésével. Gyors léptekkel indul hát a generátor felé.

Pár mondatot csípek el, mielőtt betoppanok a csapatba, akik változó örömmel foganak, van, aki csak hallott rólam, egyedül Jaime őszinte öröme, ami egy kicsit feldob ezen az elátkozott helyen. Valami látomás jön, amiből elég sok minden lejön és mivel eddig nem lőtt le senki, ami igazán bizalomgerjesztő, bár sok gondot nem okoznának nekem. Nem igazán tudok mit csinálni, mert a csoport nem nagyon fogadott be, lévén, hogy elrángatott egy szörny és mégis mintha csak munkából jönnék, olyan rendezett vagyok, ami inkább a képességemnek köszönhető, nem a szörny kíméletességének. Furcsa a látomás, de egyelőre nem tudok vele mit kezdeni.
- Elnézést, hogy csak úgy betörök, de esetleg valaki felvilágosítana az eddig történtekről?
Mondom, miközben leeresztem a kezem, hiszen nincs nálam fegyver és ha lenne is, akkor előbb tudnék bárkit megölni, mint engem bárki, még ha előbb is lőne, engem a saját képességem véd.
- Ja és ha lehet, akkor a fegyvert másfelé irányítanád, én fegyvertelen vagyok, amúgy sem tudnál sok kárt tenni bennem, ő meg csak szökni akar, ahogy mi is, erről az elátkozott helyről.
Megköszönöm, ha valóban elirányítják a fegyvert, mert az legalább minimálisan a bizalom jele lenne.

Borisz innentől figyelmen kívül hagy mindenkit, Jaime kivételével. Neki igyekszik megválaszolni a kérdéseit, mivel eddig ő tűnt a leginkább együttműködőnek. Ez látható az orosz hozzáállásán is, mivel vele nem olyan lekezelő, mint a szedett-vedett társaság többi tagjával. Az egyik kis asztalra félretett papirosok közül kezd néhányat széthajtogatni.
- Ez nyim város, ez tengernek alatta. Rígi katona bázis. Miénk volt, de amerikanszki titkos csoport jött kísérletezni rabokon lent. Embereken. Meg szörnyeken. Megint volt itt csapat tőlük lent, volt harcunk velük. Nem ők nem ejt foglyok.
Egy oldalnézetű keresztmetszetet mutat az állomásról, ahol rögtön rá is bök a vezérlőre. Bár a feliratok cirill betűvel írottak, a számok arab számok, a mértékegységek pedig SI rendszerűek. Az alattuk lévő szint hatalmas, és igen összetett. Nem csoda hát, hogy annyi ideig kóboroltak benne. Lakószínt lehet, mivel nagyon sok kis helyiség van benne. Borisz az alatta lévő csarnokszerű helyiségre mutat, mely tekintélyes belmagassággal bír, és terebélyes alakjának köszönhetően kitölti a folyosólabirintus alatti szint legnagyobb részét.
- Ez itt növényház. Dzsungel. Mellette lépcső vezet le, a közepén a nagy lift. Alatta szint generátor és börtön. A generátor egy barlangból veszi vizet és föld alól meleget.
Ekkor toppan be a helyiségbe Dirk és az ő új barátja, érkezik a látomás, s hirtelenjében nem is igazán kell több magyarázat hozzá, milyenfajta dzsungel is lehet ez, hová lettek az amerikai fegyveresek, illetve hogy mi is az a plafonig nyúló óriás fa a növényház közepén. Majd egyszersmind kitisztul mindenki feje. Megszólal a rádió.
- Hello... hello... Ehhez inkább pasi kéz kell.
A látomásból már ismerős nő hangja hallatszik a hangszórókból. Többen még azt is láthatták a körülötte állók szemén át, mikor egy rádiót nyomkodott.
Az orosz a biztonság kedvéért azért egyelőre a négylábú furcsaságra fókuszál, kezét a ravasz közelében tartva.

/A rádióbeszélgetés - ha arra kerülne sor -, nyugodtan lebeszélhető előre privátban, hogy ki mit ír a hozzászólásba./

Elkezdem az őrült nőszemély módszerével a gombokat nyomkodni és végül megérkezem oda, ahol ő is van, néhány emberrel kiegészülve, akik közül többen fegyvert is tartanak, ugyan lelőhetnek sok bajom nem akadna belőle, de jobb az óvatosság és még mielőtt kilépne, felteszi a kezét, hogy nem ellenség. Nem akar bajt csak szabadulni innen lehetőleg minél messzebb ettől a helytől. Feltett kézzel, hátam mögött a nem épp barátságosnak mondható szörnnyel lépek ki, mire Jaime felismer és szól, hogy én vagyok az, aki vele voltam. Ennek örülök, talán nekem nyer időt, amíg elmagyarázom a dolgot.
- Nem akar rosszat, pontosan én sem tudom, hogy micsoda, de láthatjátok, hogy nem bántott- ami nem teljesen igaz, de egy kis füllentés belefér- ő is csak ki akar szabadulni innen, még segít is, ne bántsátok.
Mondom el a dolgot a társaimnak, remélhetőleg nem nyitnak azonnal tüzet a szörnyre, mert ahogy ő a mi szemünkbe, a legtöbben, akik szökni akarnak az emberek szemében szörnyetegnek számítanak, mert az emberek nem értik a képességünk nyújtotta lehetőségeket és a mögötte lévő okokat, pedig nem bonyolult, de az embereknek egyszerűbb gonosznak kinyilvánítani az ismeretlent, mint megérteni azt. Én magam tudós emberként mindig is az okot kerestem, de ahogy az emberek, sajnos a mutánsok legtöbbje is hajlamos a lustaságra és inkább nem keresni a miértet.

Trükkje nem vált be, de nem is volt rá szükség. A katona ismerőse sokszínűcskének, aki még rájátszik a szerepre, de Cooper hadnagy leinti kezével. Az erős akcentussal beszélő orosz katonai szavaiból kisilabizálja a lényeget: a kijutáshoz aktiválni kell a generátort. Kiváló. Azon tud segíteni. Főleg ha csak kezdő lökést kell adni a gépezetnek. Sajnálatosan ő nem termel energiát, csak a környezetében lévőket tudja elnyelni és tárolni. A meglévő mennyiség talán elég lesz a feladathoz, minek megoldásához neki is lát. Nem foglalkozik most holmi idegen eredetű vadállati lényekkel. Menne már. Estére randija van egy prostival. S tapasztalatai szerint a jelen lévő hölgyeknek az ő udvarlási szokásai nem tetszőek. Pedig már nagyon viszket ott deréktól lefelé.
Amint választ kapnak Kayley kérdésére, nevezetesen a generátor hollétére, máris indul arra. Ha ez elmarad, magától kezd el keresgélni. Közben készen áll, hogy bármikor elnyeljen feléje kilőtt golyó vagy más lövedék energiáját. Nem árt az elővigyázatosság. Az amerikai kommandósok nem az eszükről híresek. Bár most ő is amerikai katonának nézz ki. Talán nem lőnek rá egy tisztre. Bár sose tudni, lehet, hogy valami renitens zsoldos csapatról van szó. Lényegtelen. A kijutni, no az a lényeges!

Az orosz egy kézzel fogott, csípőjével oldalról, széken lévő lábával alátámasztott puskával figyeli a kis csapatot. Bal kezével előre billenti eddig hátrabillentett sisakját, és az egyetlen láthatóan felfegyverzett személyre céloz. Sejthető, katonaként leginkább az azonnali ártalmatlanítás érkezne reflexként a gépfegyver segítségével, mint megoldás. Ám valamiért lehetséges, hogy nem biztos a csapat veszélyességének fokában. Esetleg abban, kinek az oldalán is állnak. Jaime egészen barátságos köszöntésére már éppen reagálna, mikor a doktor előrelép, és előadja magát.
Furcsálkodva tekint rá az orosz, majd szavai hallatán egészen átható meglepetés ül ki az arcára, mígnem a meglepetés hirtelen kohécselésbe csap át. Szinte azonnal érkezik az egeket zengető nevetés, ami vodkán és medvékkel való versenyüvöltésen edződhetett torkából előtör. Csak úgy zeng a vezérlő, hangja pedig már-már fenyegető jelenléte okán is. Olyan, mint mikor egy békésnek látszó mackó az ember arcába mosolyog. Kevéssé megnyugtató. Szerencsére hamarosan megszólal, és így már közel sem annyira ijesztő a fizimiskája.
- Jaime, én Boris vagyok. Az amerikanszki barátod pedig nagyon furcsa, de vicces. Tetszik. Mondod neki, ha nyugton marad, nem lövöm le őt sem. Az a pisztoly sem kell. Nem vagytok ellenség.
Lejjebb engedi a fegyvert, de minden jelenlévő biztos benne, hogy bármikor egyetlen rándulása méretes bicepszének, és máris célon lenne az a bizonyos orosz golyószóró.
- Van vészkimenet, de kell hozzá generátor. Leállt, azért van vörös fény. Rádiót megcsináltam én. Vannak lent amerikanszki kommandó, akik lövik mindenkit.
A lift ajtaja becsukódik az így már hátrálni nem igen tudó csapat mögött, bár látszólag nincs is szükségük rá jelenleg. Az viszont láthatóan felkelti Boris figyelmét, hogy valaki elhívhatta ezt a liftet.
- Van még másik veled, Jaime?
Mire visszaér, Boris már kilépett oldalra, hogy akár mellé is bejöhessenek a - vélhetően hozzá hasonlóan - pórul járt jövevények, ő pedig az ajtót fedezi fegyverével. Ekkor nyílik ki a lift, és kilép belőle egy ismerős arc. Mögötte furcsa, csupasz, tigrishez hasonlatos alkatú szörnyeteg gubbaszt négykézláb. Ahogy a szemébe pillantanak, egy szívdobbanásnyi időre elméjükbe jut az összes többi sorstársuk - közöttük a dzsungelben tartózkodók - érzékszervei által ebben a minutumban észlelt minden inger. Ettől meg is szédülhetnek kissé, bár az egyensúlyukat valószínűleg nem veszítik el.

/Ezúttal nincs körváltásra kiírt dátum./

Először nem tudtam, hogy mi kapott el, majd egy kicsit távolabb letett, így volt lehetőségem megnézni a szörnyet, ami elkapott és Jaime mellől elvitt. Nem nagyon tudok rá mit mondani, mint egy két lábon járó macska, akinek karmai és agyarai vannak. Elég ijesztő, de eddig nem mutatott olyat, amiről arra tudnék asszociálni, hogy bántani akarna, márpedig ez jó jel. Alig hogy felfogtam a lényt és a kinézetét, egy újabb furcsaság ütött szöget a fejembe, szó szerint. Hallottam, hogy kommunikál, mégsem láttam mozogni a száját és ekkor rájöttem, telepátiát használ a lény. Röviden elmondja az élete történetét és azt, hogy került ide, majd a lényegre tér, hogy segít kijutni innen, ha magammal viszem és még az őröket is elárulja, hogy két fajta van, az ellenséges és az akadály. Nem nagyon értem, hogy az utóbbin mit ért, de majd kiderül. Együtt tudok érezni a lénnyel, hiszen magam is bizonyos szempontból egy szörny vagyok, egy meg nem értett lény, egy mutáns vagyok. Az emberek nem értik, hogy attól, hogy a génjeim mások még ember vagyok, ahogy ők is, hiszen ugyanilyen mutáció miatt alakult ki a szemük, hajuk, szőrük színe, a szájuk és a fülük formája és minden egyéb a testükbe. Nincs ellenvetésem, hogy a lény velem jöjjön, így elindulok arra az útra, amire már elindultam a picit bolond, sok színű lánnyal. Társam szerencsére tudja merre kell mennem, így hamarosan egy liftnél találom magam, amit le is hívok, hiszen felmászni semmi kedvem nincsen a liftaknába. Amint megérkezik a lift röviden konstatálom a gombokat és ha esetleg érthetetlen lenne a szövegezés (mintha azt olvastam volna, hogy orosz lenne, de nem vagyok biztos), akkor Jaime módszerét alkalmaznám, vagyis amit láttam tőle korábban, hogy véletlenszerűen nyomkodnám a gombokat, amíg a megfelelő helyre nem érek.

Szájnyalást csak az kap, aki megérdemli. Egy újabb golyóra pedig nincs szüksége. Az a kettő, ami van neki, bőven elég.
Elindul a lift. Mennyire meglepő! Sokkalta inkább a vérfoltok, miket felfedeznek. Ha éppen kéznél lenne egy analizáló készülék most szívesen megvizsgálná, ám a körülmények nem adnak erre lehetőséget. Főképpen, hogy egy gépfegyveres katonacsávó fogadja őket. A jó doktor felkészül, hogy elnyelje az esetlegesen kilőtt golyók energiáját. Felismeri az orosz akcentust, hisz Kátyát is szívatta néhány furán kiejtett szó miatt annak idején.
Persze a hölgyek semmi hasznosat nem tudnak mondani. Tipikus. Fegyverre fegyverrel, ez ám a pacifizmus. Hevenyészett kijáratkeresési kísérlet… gyatra. Még szerencse, hogy volt olyan előre látó és magára gyömöszölte azt a katonai ruhát még abban a szobában.
- Először is vigyázz, katona! – kiált rá a bakára.
- Cooper hadnagy vagyok. Ezek pedig páciensek. Tudja jól mihez. Csak sajnos kicsit megkavarta őket a sok vodka. – ül arcára széles mosoly, miközben előre lép. Leüti Kayley pisztoly szegező mancsait. Jobb nem fenyegetni a géppuskást, a hitelesség kedvéért.
Biztos lábbal áll meg a katona előtt, várva a tisztelgést, s ha kell viszonozva azt. Félelem nincs arcán. Miért is kellene, hisz képessége aktív.
- Jelentést kérek, katona! – adja ki következő határozott parancsát.