Kórház

A nő egyértelműen alszik. Nem kizárt, hogy valamilyen külső hatásra került jelenlegi, alvó állapotába. Minden esetre rendellenesség, külsérelmi nyom nem tapasztalható nála sem. Arca kisimulva, mint aki az igazak álmát alussza. Ha feltételezzük, hogy ezek a bizonyos igazak nyugodt, békés álmot látnak alvás közben.

Testalkata átlagos, annál talán valamivel vékonyabb. Dirk kis rásegítéssel még el is bírhatja, bár a vizsgálóasztal remekül gurítható, ha lecsatolják a padlón a rögzítéseket. Megfelelő mennyiségű és minőségű kerékkel rendelkezik erre a célra. Mindössze egy kis óvatosság és kézügyesség kell hozzá, nehogy felboruljon mondjuk egy kanyarban.

Jaime nem lát mást a folyosón, csak néhány helyzetjelző lámpát a padló mentén. Ám mikor kilép a folyosóra, a plafonon bekapcsol a világítás. Attól függően, mennyire távolodik el az ajtótól, arrébb is felkapcsolnak a lámpák, mögötte pedig szépen sorban lekapcsolnak, ahogy elhagyja őket.

A folyosón a távolban fényeket látni, és némi mozgást is. Mintha közelítene, ám mielőtt ez bizonyossá válna, a vélt közeledés megáll.

Folytatás új helyszínen: Klikk!

/Így igaz, helyszínváltás következik.
Mivel a találkozó is ezen a héten lesz, a körváltás ezúttal augusztus 3. vasárnap 14:00. Így azoknak is lesz egy kis ráadás idejük, akik egész szombatjukat szocializálódással töltik./

Némi optikai csalódás és túlzott bizakodás áldozataivá válhattak hőseink, lévén a kisebbik szobának mindössze az ő szobájukra nyíló ablakai vannak, azok is leginkább megfigyelési célzattal lehetnek ott. A zavart az okozhatta, hogy a kisebb szoba túlsó fele viszont tükröző felület, ezáltal akár külső ablakok illúzióját is kelthették a megfelelő szögből.
Az ismeretlen nő a többiekhez hasonlóan a vizsgálóasztalhoz van kötözve, és nincs eszméleténél.

Jaime játszik egy keveset a számtáblával. Az reagálva a gombokra pittyegni kezd, szikrázik néhányat, majd szerencsétlen nő újabb áramütést élhet át. Akad azonban pozitív hatása is ennek a kis kísérletezésnek. Kinyílik egy ajtó, mely mögött feltárul egy folyosó. Ultramodern burkolat, falakba épített világítás, mozgásérzékelők. Hosszú egyenesek, derékszögű kanyarok.

Daniel pedig sehol. Hiába meresztgetik a többiek szemüket, nem látják. Pedig egészen biztos, hogy nemrégiben még ott állt a közelükben.

/Körváltás: július 28. hétfő 19:00
Kérdés esetén szokásos módon a megfelelő topicban vagy pmben nyugodtan lehet kérdezni.
Danielt saját kérésére írtam ki a kalandból, mivel az elkövetkező időkben nem tudna írni. Neki köszönöm az eddigi részvételt, és várjuk vissza a tréfásan beszélő indiánt a következő alkalommal. /

Nos az ötlet, hogy kézzel nyissam ki az ajtót nem járt sikerrel, ugyan várható volt, de még nem próbáltam ez előtt hogy így nyissak ajtót, de legalább egy újabb tapasztalat, amit felírhatok. Nem gondoltam volna, hogy 65 éves koromba is tanulhatok újat, de a jó pap holtig tanul. Közben a hölgy is beszélni kezd.
- Mire gondol? Nem vagyok génsebész, bár a sebészet a szakterületem.
Már feladtam a próbálkozást az ajtóval, miközben a hölgy az árammal játszik. Néha ugyan megcsípi, de sokra nem megy vele. Próbálkozásai kudarcosak, de egy pillanatban végre sikerül elérnie valamit és az egyik fal nyílik meg, mögötte egy hasonló szoba, ugyan harmada a mienknek, de mintha lenne kijárat, legalábbis ablakai, ami már több, mint amit erről a szobáról eddig elmondhattunk. Ahogy felmérem a szomszéd szobát egy újabb nőt veszek észre, aki talán alszik, talán őt is elkábították, ki tudja mit tettek vele. Egyből rohanok, hogy segítsek, de magától feláll és elindul. Nem tudom mi van a nővel, de ismét felfedez valamit, amit piszkálni lehet. Nem szólok bele a dolgába, inkább a nőt kezdem vizsgálni. Nem kézzel, csak a testi reakciókat figyelem, hiszen orvos vagyok és elvileg ebből is tudnom kellene, hogy mi a baja a hölgynek. Szeretném meggyógyítani a lány sebeit, de még nem engedte meg, hanem folyton csak egy ufókkal foglalkozó területet emleget.

Dirk hamarabb csordogál bele kezével a hajszálnyi résbe, bár kellően vékonnyá válik így a szövet ahhoz, hogy bármilyen erőhatásra törjön. Ezt sejtheti is, így visszahúzhatja ahelyett, hogy esetleg értékes darabokat veszítene kezéből.
Jamie ezzel szemben hosszasabban elidőzik. Egyrészt többször is megcsípi a kezét egy-egy szikra, amit egy esetlegesen rossz helyre kötött kábel pattint ki. Másrészt viszont sikerül valahogyan előidéznie egy igen különleges jelenséget. Egészen konkrétan a szemben lévő fel felemelkedik, és feltár egy üvegablakokkal és egy fedetlen ajtónyílással ellátott helyiséget, ami nagyban hasonlít a jelenleg körülöttük találhatóra. Két lényeges különbség azonban, hogy a túloldali legfeljebb harmada ennek a helyiségnek, illetve odaát egy vizsgálóasztalon ismeretlen nő fekszik lekötözve. Szemei lehunyva, teste mozdulatlan.
A következő pillanatban még amolyan búcsúzóul az egyik kábel sikeresen megcsapja Jamiet, melynek következtében a lány földre kerül, haja pedig komikusan merev állapotba.
Szerencsére nincsen komoly baja, mindössze izmai fájnak csuklótól vállig, és ujjai finoman remegnek.
A szétszedett panel mellett egy vélhetően most kimozdult takarólemez mögött számtábla.


/Körváltás csütörtök, azaz 2014.07.24. 19:00/

Végre mindenki kiszabadult, valakik saját erőből, az Indián szó szerint, én csak kibújtam a köteleken keresztül, de a hölgy csak segítséggel menekült a kötelek fogságából. Mivel orvos vagyok és hát a képességem sem hétköznapi, főleg nem egy orvosnak, így fel is ajánlom a lánynak a segítségem, aki a bemutatóm hatására inkább megijed, mint hogy elfogadja a segítséget és az 51-es körzetről hadovál, ugyan hallottam róla, de én Japánban születtem, dolgom ott nem volt, viszont tudom mivel foglalatoskodnak ott, nagy valószínűséggel a csapat legöregebbje vagyok, ha még ez nem is látszik. Közben az indián meg is magyarázza a lánynak, hogy mik vagyunk, vagyis saját magát, hiszen rólam nem tudatja, hogy én is sors társ vagyok.
- Én sem vagyok földönkívüli, Japánban születtem és én is mutáns vagyok.
Azzal nem igazán foglalkozom, ami a többieket zavarja, hogy nincs ajtó, hiszen nekem elég egy rés, de mint láthatták vagy nem, még az sem kell, elég, ha a falon túl nem egy mély szakadék van, de nem hagyom itt őket, gondolkodom, miközben az indián meséli a képességét.
- Én sem emlékszem hogy kerültem ide és nálam sincs semmi, ami az enyém lenne. Ha mutáns hozott be, akkor akár teleportálhattunk is.
Miközben az indián nézegeti a falat, hogy nincs-e rajta ajtó én újra körülnézek a szerszámok között, amik között találok szokványos orvosi műszereket is, de vannak itt régen akár használt eszközök is, amikről nem akarom megtudni, hogy milyen emberkísérleteket végeztek. Ahogy a lány én is a használható eszközöket a zsebembe rakom, nem csak kötszert és fájdalomcsillapítót, ahogy Jaime, hanem számomra komolyabb beavatkozáshoz szükséges eszközöket is.
- Valóban nem vagyok indián, én orvosi végzettséggel rendelkezem és Amerikában dolgzom. Képes vagyok a sejteket manipulálni, akár a sajátomat, akár másét. Biztos ne gyógyítsam meg a sebeid?
Mondom pakolás közben, hogy a lány megnyugodjon. Ugyan nem titkolni való a másodlagos képességem, ami valójában előbb alakult ki, de fölösleges elmondani, úgysem használtam még. Közben az indiánunk talál egy ajtót, aminek nincs kilincse. Elvileg ki tudom nyitni. Odasétálok a helyhez, majd a kezemet kilapítom, hogy a résen át tudjak nyúlni, majd a túl oldalon megfogom és nyitni próbálom. Az eredménytől függetlenül a társasághoz megyek, akik közben egy ajtó mögött matatnak, ami túl kicsi, hogy ágyastúl hozzanak be, de Jaime mondata értelmet nyer, amikor én is benézek. Nekem ez túl bonyolult, 20-as évekbe nem volt ennyi minden, ami árammal működött és hát nem is nagyon értek én ehhez, orvos vagyok nem műszerész. Remélem elérnek valamit, bár ha már nyitva van az ajtó, akkor tökéletesen fölösleges próbálkozás volt.

Daniel hosszan elidőzik a falak és a padló felderítésével. Igen alapos, bizonyára az ősök vérének köszönhetően. Hibátlanul felderíti a padló teljes felületét, itt-ott kisebb-nagyobb pormacskákba, esetleg por-nagymacskákba botolva. Keresgélése nyilvánvalóvá teszi számára, hogy vélhetően nincsen lefelé nyíló rejtekajtó, avagy érzékei kevesek felderítéséhez.
Természetesen nincs minden veszve, hiszen annyi fal és egyéb felület van még hátra! Nem csoda hát, hogy újabb hosszú percek telnek el, míg minden elérhető és ésszerű érzékszerv segítségével megvizsgálja őket. Végül a tapogatás ellenére látása az, ami nyomra vezeti. Egészen konkrétan a Jamie által erősen megbámult falrészen, ahol mintha a felület egy része különvált volna a többitől. Ha ez egy ajtó, akkor bizony a kilincs nélküli fajtából való.
De Jamie továbbra sem az etikett szerint éli életét, s cseppet sem szokott le a bámulásról. Ahogy Dirk hozzáér az egyik pulthoz, rögtön odakapja a fejét. Bizony, ha alaposabban megnézik azt a pultot, az oldalán szekrényajtók sorakoznak, éppen csak nincs fülük vagy kilincsük. Valószínűleg lerohadtak azok a fülek, vagy sohasem voltak.
Minden esetre ha valahogy felfeszítik őket, különböző orvosi köpenyeket és mindenféle szerszámot találhatnak. Ezzel akár csonton is lehet szobrászkodni, valószerűtlen, hogy műtenének vele. Véső, kalapács, fűrész, csavarhúzó szimpla hegyes véggel...
Dirk hallott már olyan fajta emberkísérletekről, amikhez akár ilyen eszközöket is használhattak. Szíve mélyén a legtöbb orvos reménykedik abban, hogy a múltidő itt helytálló.
Daniel újabb kis részletet talál a falon, ami különálló. Ezt viszont le is lehet veszíteni megfelelő erővel. Mögötte elektronika található. Vezetékek, és egyéb alkatrészek, amit csak komolyabb műszaki ismeretekkel lehetséges felismerni. Az ajtó mellett található, nagyjából egy A5ös papír méretének megfelelő területű, és átlagos embernek fejmagasságban helyezkedik el.
/És az előzetes kockadobások még nem ismert tényezők kapcsán:/

Játékmester carried out 1 launched of one Hat oldalú dobókocka :

Játékmester carried out 1 launched of one Hat oldalú dobókocka :

The member 'Játékmester' has done the following action : Dices roll

'Hat oldalú dobókocka' :

Kockadobás Dirk és Daniel részére (ilyen sorrendben).

The member 'Jaime B. O'Daae' has done the following action : Dices roll

'Hat oldalú dobókocka' :

Indián pasi, akinek még nem tudom a nevét, de talán előbb utóbb megtudom varázsolni kezd, bár valószínűleg ő is mutáns és valószínűleg a hölgy is, de ezt még nem tudom, aminek az eredménye az, hogy kiszabadul. Ugyan én nem tudok ilyet, de a testem még itt van, így a körmömet kiélesítem és azzal próbálom elvágni a köteleket, amik tartanak. Sebek nincsenek rajtam, hiszen ha lennének is, azok begyógyulnának a képességem miatt. Ha esetleg nem férek hozzá a kötélhez, akkor egy biztos módszer, ami tutira sikerrel zárul, mégpedig a testem manipulálásával a sejtjeimet széthúzom és így már úgy tudok felállni, mintha csak otthon a kanapéról állnék fel. Az indián próbálja megnyugtatni a lányt, de ez az erős tört beszéd szerintem még jobban csak megijeszti a lányt.
- Segítsek?
Teszem fel a kérdést az indiánnak, aki miközben bemutatkozik, már megindult a lány felé, hogy segítsen neki. Én is bemutatkozom, ha már az indián vette a fáradtságot.
- Az én nevem Dirk.
Mutatkozom be helyesen, bár nem azért, hogy felvágjak, hiszen mégis csak egy másik kultúrából jött és csak most tanulja a nyelvet, nem bántom meg ezzel. Közben a nő válaszol a feltett kérdésekre bár nem túl bőbeszédű. Mivel a társam biztos segít a hölgynek nem kellek oda, inkább körbenézek, hogy miféle dolgok vannak itt. Mivel orvosi végzettségem van mindent felismerek, ami az asztalon van. Ha eddig Daniel nem szabadította ki a lányt, akinek még mindig nem tudom a nevét, akkor fogok egy szikét és azzal szabadítom ki. Látom, hogy a korábbi mozgolódása eléggé kisebesítette a kezét, így fel is ajánlom a segítséget.
- Segíthetek a sérülésekkel? Értek hozzá és hát a képességem is meg van hozzá.
Remélem elfogadja a segítséget, de ha kételkedik, akkor megvágom magam, egy picit hagyom őket nézni, kb 2 másodperc, majd el is tüntetem. Remélem azért nem ijednek meg túlságosan.

//Dobnék, de valamiért sem a Chrome, de ahogy látom ez másnak is probléma, de Mozzilával sem tudok dobni. Nem az a baj probléma, hogy nem tudom hol kell, hanem nem nyitja le ha rákattintok. Ezért kérem a mesélőt, hogy dobjon helyettem.//

Komoly küzdelem árán, de Danielnek végül sikerül felsérteni a szíjakat karmaival. Ennek eredményeképpen az minden további feszítéstől és karmolástól csak tovább szakad, végül egy reccsenéssel megadja magát. Egyik, majd másik keze is kiszabadul, ezáltal hozzáférhet a lábait tartó szíjakhoz is, melyek hasonló anyagúak és vastagságúak. Szabad kezekkel és karmokkal azonban közel sem tart annyi ideig használaton kívül helyezésük, mint az előzőeket.
Komoly küzdelem árán, de Jaimenek sikerül egészen vörösre dörzsölnie a kezét, egyiken még némi vér is kiserken. Ez természetesen egyáltalán nem hatja meg a szíjakat, valószínűleg nála jóval erőteljesebb személyek kordában tartására lett tervezve.
A helyiségben, amennyiben valamiféle orvosi szobának tekintjük, semmi meglepő nincs. Alaposabban körülnézve leginkább egy afféle kórterem és műtő keverékére hasonlít. Akad itt még két másik hasonló vizsgálóasztal, valamint kisebb asztalokon különböző műtő eszközök. Sebtágítók, fogók, szikék, és sok olyan dolog, amit az orvosláshoz kevéssé értők legszívesebben meg sem próbálnak elképzelni, vajon mire használhatják...
Aki legalább a jogosítványhoz szükséges egészségügyi ismeretekkel rendelkezik, az a fal melletti polcokon könnyedén felismeri a kötszereket, a fájdalomcsillapítók és nyugtatók egy részét, valamint néhány sebkenőcsöt és fertőtlenítőt. Elmélyültebb ismeretek mellett azonban elképzelhető az is, hogy az illető megtalálja a műtétkor használt aneszteziológiai anyagokat és eszközöket, gázmaszkot, erősebb intravénás nyugtatókat. Esetleg néhány hormonkészítményt, amit sokkos betegeknek szokás adni.
Természetesen nem hiányozhat a defibrillátor sem, amiből egy hordozható és egy rögzített változatot is találhatnak. Emellett kissé olybá tűnik, mintha egyszerűen elhanyagolták volna a helyet. Kosz ugyan nincs, de példának okáért semmilyen feljegyzést vagy kórlap, ehhez szükséges formanyomtatvány vagy akár írószerszám sincsen a helyiségben.

/Mindenkitől szeretnék kérni egy kockadobást./

Az este nyugalmasan telt, bár még álmomban sem teljesen tiszta az, bár nem is álmodok róla, hiszen az agyam a tegnapi műtéten kattog. Szerencsére jól sikerült, de akkor is ennyi akció még a legbrutálisabb akció filmben sem történhetett volna, ilyet biztos nem mutatnak a vészhelyzetben vagy bármelyik más kórházi sorozatban, bár nem igazán nézem egyiket sem, elég, hogy a munkába ilyennel foglalkozom. És ekkor felébredek... egy kórházban? Nem, inkább egy fogorvosi kezelőben vagyok, de nem is ez a legnagyobb baj, hanem, hogy le vagyok kötve. Körbenézek és még ketten vannak a szobába, egy ránézésre lakota indián és egy azonosíthatatlan nemű másik, kinézetre fiú, de a haja... Ez mindig zavarba hoz, persze az sem segít, hogy nem teljesen látok rá, hiszen hülye pozícióba vagyok forgatva pont merőlegesen rá, aki még egy kicsit hátrébb is van, így csak néhány dolgot tudok rajta megnézni, ezért sem merek következtetést levonni a nemét illetően. Egyelőre nem szólok semmit, hiszen nincs mit mondanom. Sérülés nincs rajtam, de hát ezen nincs mit csodálkozni való a képességem miatt, de ha a társaimnak akad valami gondja, akkor azt tudom gyógyítani... mármint amint kiszabadulok innen. A képességem miatt meg tudnám oldani a menekülésem, de egyelőre leköt, hogy rájöjjek, hogy mégis hogyan kerülhettem ide, de a gondolkodás eredménye csak annyi, hogy zsongani kezd a fejem. A környezet ismerős, de nem mondom, hogy ettől kellemesebb lenne, amit még tetéz, hogy ki vagyok kötözve és hát nem a kedvenc szabadidős tevékenységem a kórházban lógás, inkább olvasnék egy jó könyvet vagy néznék valami idióta sorozatot a tévében. Közben az indián számomra meghatározhatatlan nemű felé fordul nőnek szólítva és felteszi a kérdést, amit én is feltehettem volna.. ~Végre megtudom a választ a kérdésemre a nemével kapcsolatban.~

*Lassan tisztul a kép a mély, s egyébként nagyon csábító-marasztaló sötétségből. Bántóan éles a fény. Bizonyára reggel van, vagy inkább már alaposan benne jár a délelőttben, ha ennyire világos van. Lehet még lustálkodik kicsit, s akkor egyszerűbb lesz ebédelnie, nem kell későn reggelizni, majd későn ebédelni, hogy aztán a vacsora is az éjszakába csússzon bele. Ezt így eldöntve, az éles fény miatt csukott szemmel és nem hunyorogva tovább fordul a másik oldalára... fordulna. Nem megy.*
~ Mi a..?~ *Így nyáron biztos nem alszik vastag dunyha alatt, de azért annak is más érzete van, máshogy nyomja az ágyra. Egységesen, puhán, melegen, szeretőn. Ez csak néhol, keményen és ridegen. Egy szemöldök-összevonást követően már nyitja szemeit, szokás szerint emelné egyik kezét, hogy élénk színű hajába beletúrva hátraigazítsa tincseit, de nem emelkedik meg a keze. Most már kipattannak szemei, a kábulat, az álmosság pillanatok alatt foszlik szét. Döbbenten nézi a kórtermet, vagy mi is ez?*
~ Balesetem lett volna?~ *Él a kép, hogy a szálloda felé hajtott autójával, s hát nem szokása kímélni a kicsikét. De nem rémlik semmi egyéb, semmi baleset, semmi szokatlan, de az sem, hogy a vezetés után mit csinált. Valami zaklatottat álmodott, ez rémlik, de nem tudná felidézni, mi is volt az. Elfordítja a fejét: még két személy, de nem tudja, kik ők. Nem is érdekli. Nem bízik bennünk, s nem teszi őket bizalomgerjesztővé, hogy le vannak szíjazva. Felülne, megint a haját simítaná hátra, s ekkor tudatosul benne, hogy ő is le van kötözve. Szökik az adrenalin a magasba azonnal, idegesen rángatja meg újra és újra kötelékeit próbálván szabadulni. De minél kevésbé fog ez neki sikerülni, annál jobban önti el a hideg veríték, annál jobban uralkodik el rajta a pánik.*
~ Nem, nem lehet megint...! Nem! Nem!~ *Vajon a szék elég stabilan van rögzítve?*

Elsőre legalábbis ez jut eszébe az embernek. Főleg, ha elég naiv, vagy csak nem akar arra fókuszálni, hogy le van kötözve a vizsgálóasztalhoz. A képen látható szék is egy vizsgálóasztal, csak éppen fel van hajtva a támlája.


Ahogy még két másik ember is rajta kívül, nem sokkal odébb. Minden esetre valamiféle kórterem vagy vizsgáló lehet...

/Első kör vége: július 9. szerda éjfél, addig annyit írtok és olyan sorrendben, ahogy nektek tetszik. Ha mesélői hozzászólás kell, kérlek szóljatok, hogy biztosan észrevegyem!/