Imogen Brightmore

"Éjjel egyik, nappal másik, körbe- körbe jár, míg meg nem csókol a szerelem, s benned testet talál..."

Userinfó: Főkarakter - Charles Xavier

Név: Imogen Brightmore
Mutáns név: Paletta
Születési dátum: 1955. december 2. New York, USA
Besorolás: Független
Képességek:

Elsődleges képesség: Hanglátás
Osztályozás: Béta mutáns
Aktiválódás: 13 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: A szervezete a képességének hatására a szinesztéziát magasabb fokra fejlesztve elérte, hogy a hallása megszűnése helyett lássa a hangokat és tökéletesen képes legyen értelmezni is őket. Majdhogynem hall, ha látótávolságban van az, ami történik, így képes zenélni is, a dalainak rezgéseit pedig úgy irányíthatja, ami hat a környezetében lévő emberekre, akik hallják, szint megbabonázza őket, hívogatóan hat rájuk. Ha valakivel életében már találkozott, akkor ha rágondol és úgy játszik hangszeren, akkor az illetőt nagy távolságból képes magához vonzani, a célszemély egyszerűen érzi, hogy neki most oda kell mennie. A hanghullámokat irányítva akár hangrobbanást is előidézhet, de ezt többnyire  erős érzelmi befolyás hatására éri el, csak úgy amikor akarja még soha se sikerült neki. Képes olyan hangtartományokat is látni, amiket egy normál ember nem hallana, legyen az túl magas, vagy túl mély tartomány.
Képesség távlatai: A magához hívott személyt, akár a Föld másik feléről is megbabonázhatja, nincsenek távolság korlátok. Idővel a hangrobbanást is képes lesz irányítani.

Másodlagos képesség: Színváltás
Osztályozás: Delta mutáns
Aktiválódás: 20 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Képes a színeket más színekre cserélni, de jelenleg még nem túl nagy felületen és mindig csak egy színt. Pl. a hajszínét átalakíthatja másra, vagy egy nagyobb faliszőnyegben kicserélheti a pirosat kékre, de minden más szín marad olyan, amilyen volt. Más élőlényekre, tárgyakra is képes hatni. A képesség egyelőre pár órán keresztül marad meg, ha az adott személy, élőlény, tárgy eltávolodik tőle.
Képesség távlatai: A változtatott felület mérete nő, és a színváltás megtartásának időtartama.

Jellem: Teszem, amit kell, minden és bármit az én egyetlen Narcissamért, az én drága virágomért, aki miatt érdemes küzdeni minden egyes nap, akiért vállalni tudok bármit, ami nehéz és fájdalmas. Bármelyik anya megértené ezt, még azok is, akik ugyanúgy mint én, nem lehetnek együtt szívük egyetlen igaz szerelmével egy csöpp kislánnyal. Kitartó vagyok, nagy bennem az akarat és képes vagyok tűrni mindent, amit csak kell. Régen is mindig azt mondták rólam, amennyire még emlékszem rá, hogy ha akarom nem állhat ellen nekem senki és semmi. Ha elhatározok valamit, akkor az úgy lesz, én pedig elhatároztam, hogy jó életet biztosítok a lányomnak, még ha ezt nem is élheti le mellettem, de akkor is szépen fog élni, mert... mert muszáj, mert így akarom. Nappal egyébként csendesebb és visszafogottabb vagyok, teszem a dolgom, és élvezem is a munkámat. sokat dolgoztam azért, hogy becsüljenek és az, amit elértem jó legyen, de nem elég mindenre. Ott az éjszaka, amikor másnak kell lennem, amikor változik a világ, amikor minden felgyorsul, kigyúlnak New York fényei és előmerészkednek a sötétebb alakok. Akkor kell nekem is átváltoznom azzá a nővé, aki mindent megtesz egyetlen aprócska pici lányért, aki bármit elvállal, hogy eleget keressen, hogy ő semmiben se szenvedjen hiányt.

Külső: Szőke göndör haj, élénken szillogó kék szemek, világos, már-már fájóan fakó bőr, és halvány rózsaszín ajkak. Ez keretez nagyjából. Az orrom egészen átlagos, nem nagy, nem is túl pisze, a szemem se túl húzott. Igazából nincs rajtam sok különleges. Nem hordok kihívó ruhákat, és nem is öltözöm a legújabb párizsi divat szerint, hiszen ilyesmire nem telik. Csak az egyszerű hétköznapi viselet, amit már megszoktam és áldom az eget, hogy már jó ideje már nem veszik olyan komolyan a fűző használatát sem, legalábbis egy átlag nő esetén. Nem túl gyakran hordok ékszert sem, és ha mégis, akkor is csak keveset és szolidan, egyedüli értékem az ezüst fülbevaló, amit még édesanyámtól örököltem, és még nem került rá sor, hogy eladjam.
Aztán ott van az éjszakai alakom, kihívó smink, vörös haj, élénk rúzs, kihívó, játékos tekintet és persze cseppet sem szolid öltözet. Csak apró eltérések attól az átlagos nőtől, aki nappal vagyok, de mégis elég arra, hogy a felületes szemlélők ne ismerjenek fel, no meg más körökben mozgok én és... Annabelle.

Előtörténet: - Több pénzre lesz szükség, hogy Narcissa rendes iskolába járhasson, ennyi egyszerűen nem elég, ezzel te is tisztában vagy. - fáradtan rázom meg a fejem. Nem tudok többet előteremteni, így sem költök magamra, így is mindent, amit tudok félreteszek neki, hogy jól neveljék, hogy jó iskolába járhasson, hogy mindent megkapjon, amire csak szüksége lehet. Még csak tíz éves, nem akarom, hogy meg ismerje az élet nehéz oldalát, hogy lássam ilyen, amikor mindenért meg kell küzdeni, amikor nem pottyannak csak úgy az ölébe a dolgok. Szeretném, ha ő legalább boldog lenne, akkor egy kicsit én is az lehetek. Halkan sóhajtok végül és lassan bólintok.
- Meg fogom oldani. Előteremtem azt a pénzt, jövő héten már a dupla összeggel jövök. - mert ezt kérték, kétszer annyit. Az én egyetlen Narcissámat még egészen pici korában fogadták örökbe, mert képtelen lettem volna felnevelni. Épp csak befejeztem az iskolát, épp csak elkezdtem dolgozni, és nem ment volna. Életem legnehezebb döntése volt őt másoknak adni, de ha egyszer nem tehettem mást... Az apja eltűnt, szó nélkül, pár hét nagy szerelem után. Fogalmam sincs hova és miért, csak lelépett szó nélkül, én pedig itt maradtam az iskola végén terhesen nagy álmokkal, amik gyorsan foszlottak szerte. Nem volt háttérországom, szüleim, akik segítenek. Csak az anyámra emlékszem, ő pedig tüdőgyulladásban halt meg mindössze hat éves koromban. Akkor kerültem árvaházba, akkor omlottak össze körülöttem a falak, amik elrejtették, hogy az élet nem egyszerű. De küzdöttem minden nappal, és sikerült befejeznem az iskoláimat is, a magam erejéből, ösztöndíjakkal még... így is. Soha sem volt egyszerű nem hallani a világot. Tizenkét évesen veszítettem el a hallásomat, miután kizuhantam az ablakon. Azt mondták kész csoda, hogy túléltem és csak pár csontom tört el, de valami olyan ütés ért, hogy az agyamban bevérzett valamit és egyszerűen a hallásközpont kikapcsolt, az orvosok szerint végleg, szinte semmi esély sincs rá, hogy ez valaha változzon, de ezt már elfogadtam. Rá egy évre kezdtem el látni a hangokat. Csodálatos volt és persze egyben félelmetes is, de könnyebb lett így az életem, mára már tökéletesen értem, hogyan működik ez az egész. Amit látok azt "hallom" is, és talán e miatt van különleges tehetségem, ami a hegedűt illető. A nagy színház zenekarában játszom, első hegedűsként, ami az én koromban nagyon nagy dolog, de... ez sem elég, hogy az én Narcisszám mindenből a legjobbat kapja.

Összeszedtem a pénzt, de milyen áron. A becsületem, a lelkem adtam oda érte és ez innentől már mindig így lesz. Egy kis városi lebuj, ahova végül utolsó kétségbeesésemben betértem. Tudtam, hogy muszáj valahogy elkülönítenem a két életet egymástól, így hát vagyok én nappal, egy csendes, középosztálybeli nő, aki imádja a zenét, aki nem sokat ismerkedik és nem érdekli a tény, hogy még pártában van, pedig már összesúgnak a háta mögött, és van Annabelle, a nagyszájú, a vörös, a csipkelődően játékos... egy szerep, amit viselnem kell éjszakánként, hogy meg legyen a pénz a kislányom iskolájára, a ruháira és a szép életére. Nem könnyű, de össze tudom egyeztetni. Nem alszom sokat, de érte képes vagyok rá. Azért hogy pár hetente meglessem őt, hogy majd én tanítsam őt hegedülni, mint egy egyszerű tanár, hogy lássam a mosolyát, és hogy minden rendben van vele. Csak ez a fontos, a többi... csak egy álom, Annabelle csak egy szükséges rossz a jóhoz vezető úton.