Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
"Habár én nem is nevezném háborúnak. A háborúkat ugyanis egyenlő esélyekkel vívják."
Userinfó: Titkos karakter Név: Emma Grace Frost Mutáns név: Fehér királynő Születési dátum: Boston, Massachusets 1958. 07. 08. Besorolás: Törvényen kívüli Képességek: Telepátia, Gyémánt-alak
Elsődleges képesség: Telepátia Osztályozás: Alfa mutáns Aktiválódás: 15 évesen Képesség jelenlegi szintje: Charles Xavier után talán az egyik legerősebb telepata. Képes gondolatolvasásra, agykontrollra, illúziókeltésre, emléktörlésre és adásra, mások szemén keresztüli látásra, érzékeli más telepaták jelenlétét, és tudja őket blokkolni is. Képesség távlatai: Telepatikus képessége folyamatosan erősödik (tér, idő, stb).
Másodlagos képesség: organikus gyémánttá való átalakulás Osztályozás: Béta mutáns Aktiválódás: 18 évesen Képesség jelenlegi szintje: Testének teljes felületét képes gyémánt-páncéllal bevonni, beleértve az épp viselt öltözetét is. Ebben az alakjában fizikai ereje megsokszorozódik, emellett szinte sérthetetlen, nem hatol át rajta se ember alkotta fegyver, se mutáns támadás, avagy telepatikus beavatkozás. Ugyanakkor ebben az alakban a saját telepatikus képessége is blokkolódik. Páncélját csak gyémánttal, vagy nagyon erős nyomás ráhatásával lehet megrepeszteni. (ahogy tette ezt Eric is, meggyengítve a védelmet, ami immár Charles számára nem feltörhetetlen) Képesség távlatai: A képesség teljesen kifejlődött
Jellem: Pragmatikus. Amióta csak ismerem ezt a szót, azóta tetszik. Pragmatikus, lényegretörő, határozott. Vezetői jellem, mely Shaw elvesztése után erősödött meg bennem. Rá kellett jönnöm, vagy is újra fel kellett fedeznem magamban, amit eddig is tudtam. Utálom, ha vezetni akarnak, szolgasorsba taszítani. Nekem a királynői szerep jár...
Külső: Csinos test, olyan nőé, aki nem veti meg a testmozgást. Haja szőke, szemei kékek, öszefoglalóan tipikusan illik rá a vonzó jelző. Ruházata többnyire kihívó, hisz nem rest használni fizikai adottságait a másik nemmel szemben. Gyémánt alakban teste áttetsző, kristályos, csillogó felületű.
Előtörténet: Azt mondják a gazdag családba született gyerekeknek jó. Mert ők mindent megkapnak. Persze, mindent, mi pénzzel megfizethető, semmit, mihez igaz érzelmek kellenek. Játékokkal teli szobák, szép ruhák, ajándékok, mit meg sem kell osztani a testvérekkel, hisz jut mindenkinek. Csak kedves szavak nem jutottak nekem. Ian... Homályosan bár, de még emlékszem az első napra, mikor belépett a terembe. A szemei.. igen, a szemei fogtak meg, ahogy szájával együtt mosolyogtak, ahogy rám pillantott. Állandóan a közelében akartam lenni, megérinteni, érezni az illatát. Hallani a hangját. És ő beszélt hozzám, mindig, sőt, egy idő után akkor is, mikor nem nyitotta szóra a száját. Először azt hittem, tréfálkozik velem, aztán meg azt, hogy bekattantam. Végül is, senki sem csodálkozott volna rajta. De nem, apróbb próbák jöttek, kisebb cselek, mire rájöttem, nem tréfálkozik velem, nem is bolondultam meg. A gondolatait hallom, mik legalább olyan zaklatottak voltak, mint a sajátjaim. Hisz míg én egy tanárba voltam szerelmes, ő egy diákba. És mindketten tudtuk, ezt nem szabad. Ám én kevésbé, így egy délután a szertárban elcsattan az első csók. Először hadakozott, le akart teremteni. Aztán megadta magát, ahogy megadtam magam én is... Azt viszont sose hittem volna, hogy apám könyörtelen tekintete mindent lát, minden a tudomására jut. Ma sem tudom, hol buktunk le, ki árult el, pedig olyan óvatosak voltuk. De egy nap Ian nem jött órára és délután se találtam a lakásán. Az ki volt pakolva, csak egy levél várt, melyben leírta, kirúgták, kirúgatták és a legjobb, ha elhagyja a várost. És engem... Én pedig a családom... Azt mondják, mindenkinek van egy végzete, mely könnyen elpusztítja. Úgy tűnik, az én végzetem a szerelem. Az élet különös, hisz alighogy elcsitul az egyik érzelem, már lángra is kap a másik. Troy-t az utcán ismertem meg, miután elszöktem otthonról. Felajánlotta a lakását, a társaságát, a szerelmét. Én pedig vigasztalódni szaladtam a karjaiba. De soha, semmi sem lehet tökéletes. Bár ő fiatal volt, sötét üzelmekbe élt, hatalmas tartozást halmozott fel a helyi maffiózónál. Nem hagyhattam, hogy őt is elvegyék tőlem, így segítettem neki összeszedni a pénzt. A telepatikus képesség remek játszótárs egy kaszinóban, hisz anélkül tudhatom mások lapjait, hogy lebuknék. De hiába vittük el a pénzt, a bandavezér vérszemet kapott, főképp, mikor Troy elárulta, milyen ügyesen játszom. Ő persze nem tudhatta, miképp "csalok". Én viszont nem akartam egy újabb zsarnok játékbabája lenni, csak elmenni, hogy végre nyugodtan együtt lehessünk. De nem ment ez ilyen könnyen. Fegyverek kerültek elő, fenyegető szavak csattantak. És ő berezelt. Mint egy gyémánt, úgy zuhant a csalódás a szívemre, ahogy elárulta, ki is vagyok és hogy milyen gazdag a családom. Hiába bizonygattam, apám ugyan egy fillért sem fog értem fizetni, nem hittek nekem. Pedig igazam volt. Napokig senyvedtünk egy zárt szobába Troy-al, de hiába kért tőlem bocsánatot ezerszer. Úgy éreztem, újra csak elárultak, felhasználtak, elhagytak. Aztán az egyik délután a főnök egy pisztollyal hadonászva rontott be két gorillája társaságába, és dühös szavakat fröcsögve kiabálta, hogy apám nem hajlandó fizetni, csak a baj van velünk. Hűs nyugalommal álltam a szoba közepén, még a rám meredő fegyvercső se tudott megrendíteni. Tudtam, hogy immár csak egy kolonc vagyok, mindenkinek. A fegyver elsült, ám a fájdalom és a megváltó halál helyett csak valami különös hűvösséget éreztem. Pedig úgy vártam már azt a forró fájdalmat. Kiabálás térített magamhoz. Meglepetten pislantottam végig csillogó kezemen, testemen. Óvatosan kocogtattam ujjammal a bőröm, illetve az azt borító réteget. Gyémánt.. hogyne tudnám mi az, megannyi ékszert halmoztam fel a családi otthonban. Ekkor már céltalanul röpködtek a golyót, a három pasi berezelve hátrált, én pedig csak mentem utánuk. De Troy nem követett, a sarokban ült, bíborló vértócsát eresztve maga köré, míg feje furán bicsaklott előre. Elárult, haragudtam rá, de ezt nem akartam. A közelebb álló férfi felé lépve löktem meg őt, hitem szerint csak kissé, ám ehhez képest a falhoz préselődött, kiejtve kezéből a fegyvert. Nem gondolkodtam, nem tudtam, mit teszek, csak a felgyülemlett haragot és félelmet akartam elűzni a lelkemből. Egy-kettő-három... három dördülés, három holttest. Halálra váltan ejtettem ki a kezemből a fegyvert és indultam meg kifelé. Futás közben vettem észre, hogy újra bőr borít, és ruha, szerencsére. Fogalmam sem volt, mit kezdjek magammal, hova menjek. Haza nem mehettem, de nem is akartam volna. Apámnak nem értem annyit, hogy a mérhetetlen vagyonból csak egy kicsit is leperkáljon az életemért. Visszamentem egy másik kaszinóba és gyűjtöttem egy kis pénzt, majd felszálltam az első buszra. A busz New York-ba ment én pedig egyetemre. Az egyik pszichológia előadáson ismerkedtem meg Astriddal. Nem volt egy köntörfalazó egyed, az első kávézásunk alkalmával közölte velem, hogy ő is telepata, és segít nekem. A mentorom lett, barátnőm, segítőm. Nélküle talán sosem fejlődik olyan rohamléptekkel a képességem. De Astrid nem ismert könyörületet, semmilyen formában. Nem csak mentor akart lenni, hanem isten, aki a többi embert bábuként rángatja, gyilkosokat és áldozatokat csinálva belőle. És ezt nem hagyhattam. Nem mintha sértette volna a világnézetem, nem. Sokkal inkább, mert tartottam tőle, előbb-utóbb engem is bábbá akar tenni, nem pedig a trónra emelni. A saját sírját ásta meg az én felkészítésemmel, hisz anélkül sose sikerült volna az elméjének legmélyebb zugába hatolnom, leblokkolva a képességét, mondhatni kómába taszítani. Az egyetem elhagyása utáni évek kissé összefolynak. Talán a tanulás, a mindenféle munka és város tette, vagy a sok szórakozás, a pia, a férfiak, a klubok. És az a különös hely. Egy sziget. Nem emlékszem egész pontosan, hogy kerültem oda, és az ott eltöltött idő is homályos. Mint mikor a kórházban egy műtét után folyamatosan szedálnak. Csak újra egy zárt ketrec, őrök, és megannyi hang. Nem csak a fejemben, hanem körbe mindenhol. Tudtam, nem vagyok egyedül, de bármennyire is akartam használni a képességem, nem ment. Azt hiszem, tényleg leszedáltak. Csak képek maradtak, egy különös férfi, katona. És mintha Kayla-t is láttam volna, de nem értettem, mit keres ott. Aztán az egyik éjjel különös hangokra ébredtem. Kiabálás, lövöldözés, futkosás. ÉS kinyílt az ajtóm és ott volt Ő. Még mindig nem értettem, mit keres ott, nem értettem, mi történik. De mentem vele, és a többi magamfajtával. A páncélom működött, a telepátiám nem. Még nem. Az események és a többiek sodortak, kijutottam a szigetről, de Kayla-t újra elvesztettem... A menekült mutánsok közül néhányan egy különös klubot emlegettek, ahol nem lehet bajunk, ahol a magunkfajta biztonságban van. Így kerültem a Pokoltűz klubba, így ismertem meg Shaw-t. Különös és különleges ember volt, különleges képességgel. Világuralmi tervei, az egyszerű emberek iránti utálata nemhogy taszított, kifejezetten vonzott, főképp a sziget után. Shaw hamar meglátta bennem a lehetőséget, maga mellé emelt. Főként, mikor apám halála után a Frost vagyon rám szállt, ezzel anyagi hátteret is biztosítva terveinknek. Céljaink ha nem is egyek, roppant hasonlóak voltak. Mindketten tudtuk, a mutáció nem genetikai selejt, hanem az újabb lépcsőfok a ranglétrán, az uralkodó egyedek sajátossága. Az emberek csak csótányok, eltaposásra vagy szolgasorsra hivatott értéktelen egyedek. Ám Shaw hibába esett, elragadtatta magát, nem figyelve az apró jelekre, következményekre. És ez lett a veszte. Egy előnye volt a háttérben maradásomnak. Túléltem az ütközetet, és immár sajátomként birtokolhattam Shaw sisakját, mely mentsvár volt Xavier ellen. A Pokoltűz klubba való visszatértemkor már tudtam, nincs többé olyan, aki felettem állhatna. Immár én vagyok a bábmester, aki az arra érdemeseket felkarolja. Shaw-al ellentétben én tudtam, nem a szemtől szembeni harc a megoldás, nem apró szálakat kell megpendíteni. Nekem kell lennem a póknak a közepén, aki mindegyikhez elér, mindegyiket mozgathatja. Így hát felhasználva a pénzem, beépülünk lassacskán a gazdaságba, politikába, hadászatba. És kiemelem, támogatom a megfelelő embereket. Van, akit akaratommal, van akit pénzemmel fogok meg. És van, aki szívesen osztja a nézeteim. Ahogy teszi ezt Dr. Zane is. Remek tudós, okos ember, de férfi szegény. Viszont hasznos mutáns, roppant hasznos. És a többiek is, akik osztják nézeteim, vagy gyengék, hogy ellenálljanak az akaratomnak. A Fehér királynő végre trónjára került!
Charles Xavier
mutant and proud
Tanár
let me to help you
Play By : James McAvoy
Hozzászólások száma : 1244
Kor : 39
Tárgy: Re: Emma Frost Szer. 9 Júl. - 12:01
Uhúúú, tök jó lett, nagyon szépen megalkottad, összehoztad, meg vannak a motiváció, a szép és részletes leírás, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy jó kezekbe került a kari. A pb választás is tökéletes. Nem is zúgom nagyon az idődet, foglalózz ezt, azt, amazt, aztán foglald el a trónod. ^^
Kezdőlap 
by 
Nem is zúgom nagyon az idődet, foglalózz ezt, azt, amazt, aztán foglald el a trónod. ^^