Mosókonyha

Tárgy: Re: Mosókonyha Hétf. 25 Május - 15:06

Dylan & Océane

-Igen, tőlünk is félnek, nem bírják feldolgozni a csodákat vagy azt, hogy valami más, mint amit ők gondolnak és tanítanak. - Régebben ahogy most is emlegetnek háborút az emberek és a mutánsok között, na meg persze a mutánsok egy része ezt nem is ellenzi, sőt, kirobbantani készül. Ami azért szomorú, mert én nem akarok az emberek ellensége lenni, hisz részben én is ember vagyok. A háború amúgy is kegyetlen és halálos játszma. Én nem akarok részt venni benne.
-Nem tudhatjuk Dylan, szerintem fejlettebbek nálunk, lehet minden nyelven tudnak. - Jó mondjuk fenn áll annak az esélye is, hogy tényleg nem értenének meg minket. De ha egyszer is találkoznék velük megpróbálkoznék szót érteni velük, mert mennyire izgi lenne már látni egy ufót? Sokan erről álmodnak, nekem meg sikerülne.
-Igen valami genetikai dolgot magyaráztak nekem is, de ettől még lehet ezt csodának is nevezni, valahogy ennek is ki kellett alakulnia, valahonnan kapnunk kellett, nem? - A semmiből nem kaphattunk képességeket. Valaki ezt vagy megtervezte vagy csak úgy kiszabadult egy kísérletben levő szérum és ez lett belőle, vagyis mi, mutánsok. Igazából erről senkinek sincs bizonyítéka, csak találgatások vannak. Szerintem mi már meg se éljük mire ez ki fog derülni.
-De ez szomorú, nem kellene minden jónak eltűnnie a Földről. - Szerintem a természet nem jól ítéli meg a kihalandó lények listáját. A pandák békés és barátságos lények, ellenben tudnék sok olyan állatot mondani akik csak rombolnak, pusztítanak. Nekik kellene kipusztulniuk, nem ezeknek a labdapamacsoknak.
-Valóban azok, csak ha Ők meghalnak vajon folytatódik-e majd ez a békés hely vagy lerombolják? - Nem akarom én, hogy meghaljanak, de egyszer úgy is be fog következni és akkor vajon mi lesz az iskolával, a sok gyerekkel akik itt találtak otthonra? Lesz vajon valaki aki folytatni fogja a munkájukat? Bárcsak így lenne, ennek a helynek öröknek kellene lennie.
-Dylan, a suli az mindenhol suli, csak itt picit spécibb. - Itt is tanulnunk kell, ahogy máshol is, mondjuk itt vannak edzések, szabad napok, lehet élvezni mellette az életet, persze azért adnak fel jócskán anyagot amit meg kell tanulni vagy ki kell dolgozni, de ez már csak így működik.
-Van ott kisebb medence is, nem mély, majd egyszer lemegyünk oda és megtanítalak úszni, jó? - Úszni nem nehéz, én se tudtam sokáig, de megtanultam, sohasem késő megtanulni. Az úszás nem csak remek sport, de király szórakozás is, majd megmutatom neki.
-Király, mert én is, összemérhetjük a tehetségünk. - Vigyorodom el. Legalább tudok mutatni neki egy jó helyet is.
-Ebben a tóban az a szép, hogy olyan messze van mindentől, csendes, csak a természet és a kisállatok vannak itt. tetszeni fog. - És itt most nem a látásra gondolok, hallani is lehet a természetet, én így szoktam tenni, behunyom a szemem és hallgatom a természetet, gyönyörű tud lenni.

Tárgy: Re: Mosókonyha Kedd 19 Május - 16:10

Oci & Dylan

- Az ember fura. De mondjuk érthető. Tőlünk is félnek gondolom, nemhogy a földönkívüliektől. – rántom meg a vállam mosolyogva. Mondták már nekem itt néhányan, hogy az emberek félnek tőlünk és, hogy nem barátot, hanem ellenséget látnak bennünk. Ez pedig igazán sajnálatos, én nem vagyok senki ellensége és nem is akarok az lenni.
- Hát, ha ők jutnak el ide, akkor tényleg azok, de… én nem sok esélyt látok, hogy ugyanazt a nyelvet beszéljük. – mert mégiscsak egy másik bolygó, talán egy teljesen új univerzum is, vagy valami, szóval szerintem azért az nem valami esélyes, hogy a nyelvünk megegyezzen, de fejlettebbek lehetnek.
- A prof szerint ez csak sima genetika. Evolúció. Nem értek hozzá, de ő a szakértő, szóval én elhiszem neki, hogy így van. – miért is ne? Anyám szerint ez egyszerűen csak csoda és kész, a prof szerint genetika, engem pedig annyira azért nem érdekel, nekem elég, hogy… ilyen vagyok és kész.
- Hát, előbb-utóbb ki kell halniuk, és ha elfogynak a bambuszerdők, akkor… akkor a pandák napjai is megvannak számlálva. –hacsak meg nem tanul az emberiség mesterségesen előállítani valami bambuszfélét, de attól félek, hogy az emberiség erre még nem igazán képes. Még mindig kicsit olyan, mintha ősemberek lennénk, messze vagyunk ettől.
- Hát…akkor ritka jó emberek lehetnek, azt hiszem. – mosolygok rá egy vállrántás kíséretében. Kevés az igazán önzetlen ember, de ők ketten akkor úgy tűnik, hogy nagyon a szívükön viselik ezt az egész mutáns dolgot. Nem mintha én nem, de…azért nem vagyok ennyire hazafi, vagy hogy is mondjam ezt…mutánspárti.
- Azzal nem lesz gond, bár… régen utáltam a sulit, szóval… de rendben, Oci, én pedig Dylan vagyok. – alias Szenzor, de ez már nem fontos, max ha X-Men lennék, de erre meg nem látok igazából semmi esélyt, mert nem akarok itt letelepedni, és még csak nem is vagyok valami nagy harcos.
- Nem is tudom…. úszni nem tudok, szóval nem hinném, hogy az uszodába olyan gyakran mennék. – nem tudok, mert soha nem volt olyan, aki megtanítson. Anya nem tud, és a nagybátyám ő meg…hát azt nem nevezném tanításnak, hogy bedob a vízbe és akkor vergődjek onnan valahogy ki. Az nem tanítás.
- Ez jó ötlet, kacsázásban amúgy is világbajnok vagyok! – vigyorgok rá. Szóval akkor a tó… nem mondom, hogy én olyan nagyon jól látni fogom azt, hogy mégis miért olyan szép az a tó, de gondolom egy ilyen helyen nagy figyelmet fordítanak arra, hogy jól nézzen ki ez a hely.

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Remélem okés lesz

Tárgy: Re: Mosókonyha Szomb. 16 Május - 19:30

Dylan & Océane

-Pontosan, ezekre nincs értelmes magyarázat. Ők se tudják mi miért, és hogyan vált lehetségessé, a sok zagyvaság amit elhordanak egyrészről félrevezetés, másrészről pedig maguknak nyugtatgatás, hiszen tudják, hogy épeszű válasz nincs. - Az ember már csak ilyen. Azt hiszi eltudja fogadni a másságot, a csodát, de ha a szeme elé tárul máris magyarázatot keres rá, vagy dühöng és fellázad. Az emberi természet kifürkészhetetlen, fura és rejtélyes.
-Honnan tudod? Lehet, hogy tudnak a nyelvünkön. Szerintem sokkal intelligensebbek nálunk, igaz, ez csak egy megérzés. - Én se tudok többre hagyatkozni, mint arra amit másoktól hallottam vagy éppen olvastam vagy filmet láttam. Nem tudunk róluk semmit, csak sejtjük, hogy léteznek valahol a világon kívül vagy a bolygónkon.
-Én már azon is elgondolkoztam, hogy esetleg mi mutánsok vagyunk az idegenek, az ufók leszármazottai vagy valami keveredés eredményei, gondolj csak bele, külsőre emberek vagyunk, de képességeink vannak, különlegesek vagyunk. - Jó, lehet, hogy az eszmefuttatásom téves, de ennek is meglehet a lehetősége, hiszen nem tudjuk honnan vagyunk és lettünk ilyenek.
Én mondjuk mindig is kíváncsi voltam, hogy a szüleim miért nem mutánsok, de nem hiszem, hogy ezt valaha meg fogom tudni, annyi biztos, hogy örököltem a géneket.
-Eddig is életben voltak a pandák, miért éppen most halnának ki, ennek semmi értelme, nem gondolod? - Nem csak cukik, a pandák különleges, jámbor macik, nem tudom miért kellene a világnak kiirtania magából az édes teremtményeket. A cápák, aligátorok bezzeg még mindig virulnak, szerintem ez igazságtalanság.
-Ők nem is kérnek érte pénzt Dylan, ők csak azt szeretnék ha tisztában lennénk az erőnkkel és csak jóra használnánk azt. - Pénzről még csak szó sem volt eddig, apum mondta, hogy fizet azért, hogy itt tanulhassak, de nem kértek tőle pénzt.
-Bizony Ők. - Bólogatok serényen.
-Megválaszthatod minek szólítsanak, semmi sem kötelező, kivéve az órákra való beülés. Én is szeretném, ha Ocinak szólítanál. - Valahogy megszoktam a nevem és szeretném ha így is maradna, menő a mutánsnév, de nekem nem kell.
-Én is eltévedtem az elején, többször is, de hidd el, meg lehet szokni. - Ohh a régi szép idők, számtalanszor tévedtem el a kastély falai között. Voltak vicces szituációk, kevésbé mulatságos helyzetek, de mára már tudom mi merre van, az eltévedés már nincs játékban.
-Kíváncsi vagy valami konkrétra, mint mondjuk könyvtár, uszoda, vagy valami egyéb? Esetleg csak úgy menjünk össze-vissza? - Nekem lényegében mindegy, bárhová is megyünk örömmel elkísérem.
-Van ám egy közeli tó is a birtok területén, ha van kedved oda is elmehetünk. - Az a tó még ha nem is látja az ember, akkor is valamiféle nyugalmat tükröz.

Tárgy: Re: Mosókonyha Pént. 8 Május - 16:37

Oci & Dylan

- És pont ők mondják, hogy csak azt hiszik el amit bebizonyítottak…ennyi erővel tényleg lehettek azok ufók is. Lehetetlen, hogy ne létezzenek ufók. – és én már kiskoromban eltökéltem, hogy biztosan találkozni fogok eggyel, csak legyenek jó szándékúak, bár talán az a legszebb halál, mikor egy ufó öl meg igaz? Menő az is.
- Bár… jó eséllyel nem egy nyelvet beszélnénk, már ha beszélnek, mert lehet, hogy ők telepatikus úton kommunikálnak, vagy valami fura hörgéssel … - esetleg szagokkal, bármi lehet, amit csak eltudunk képzelni, elvégre nem láttuk őket … még. Földön kívüliek igenis léteznek és ide fognak egyszer jönni valahogy.
- Hát azért… a természet törvényei szerint el kell pusztulniuk, mert amúgy elég életképtelen egy faj, hiába nagyon aranyosak. – rántom meg a vállam. Még suliba tanultam, hogy az evolúció ezt eldönti magától és az életképtelen faj majd táplálék lesz az erősebb fajnak, szóval… na igen, azt hiszem annyira azért nem rózsás a pandák helyzete.
- Jól van, hát…akkor majd talán beszélek velük, bár nincs pofám, mert semmi pénzem nincs, vagy hasonlóm amivel tudnám viszonozni, hogy itt vagyok… -szóval így egy kéréssel hozzájuk fordulni annyira talán nem tűnik fair-nek, de majd eldöntöm, vakvezető kutya…annyira azért nem vagyok vak már szerencsére.
- Azt láttam, ők járnak azokba a fura feszülős szerkókba, nem? – gőzöm nincsen kit láttam, de az biztos, hogy jó nagy darab volt, mert a léptei zaja is sokkal nagyobb volt, mint az átlag emberé, szóval nem csak nagy darab lehet, de még elég izmos is. Nem akarnék vele összefutni egy sötét sikátorban.
- Jó, hát aki rég itt van, annak evidens lehet, de azért nem tudom, én jobban örülnék, ha Dylan maradnék és nem Szenzor. – mert az fura, persze, idővel talán megszoknám, de nem kell annyit várni szerintem, mert alkalmazkodó vagyok, de…azért na, mégiscsak Dylan vagyok és maradok is ennél, ami engem illet.
- Áh, szuper, akkor… fel is veszem azt hiszem. – mindjárt jobb érzés így. A kedvenc ingem, nagyon nem lett volna jó az ,ha teljesen tönkre megy, mert ez még hazulról maradt rám, az egyetlen ingem amit nem loptak el, bár ennek az okát nem tudom. Kissé pici, de hát… én sem vagyok nagydarab.
- Persze, nagyon szívesen, csak… mutasd, hogy mi merre, én itt szerintem simán eltévednék. – minimum simán, maximum meg elég gyorsan, szóval… nem árt nem kockáztatni és inkább maradjunk a biztos útnál. /color]

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Remélem okés lesz

Tárgy: Re: Mosókonyha Csüt. 30 Ápr. - 19:49

Dylan & Océane

-Pont ez az, túlságosan fura az egész, nincs rá magyarázat, mégis szentül hiszik, hogy emberek készítették, de persze azt már nem tudják megmondani hogy. - Csóválom meg a fejem lemondóan. Amire nincs ésszerű magyarázat arra is próbálnak valami kitalálni ahelyett, hogy letudnák valami természetfeletti rizsával, szerintem egyszerűbb volna, na meg turistacsalogatóbb is lenne a hely, ha úgy tálalnák, mint valami ufóleszálló helyet. Persze így is biztos van látogatási tumultus, de úgy szerintem triplázódna az odalátogatók száma.
-Hát nem tudom, attól függ milyenek, ha nem világuralomra akarnak hajtani akkor én is megismerkednék velük. Végül is, mi is idegenek vagyunk a saját bolygónkon, lehet jól kijönnénk egymással. - Nem lehet tudni, hogy léteznek-e, mert földi bizonyíték nincs rá, persze sokan mondták már, hogy álmukban elvitték őket az ufók,d e ez még a létezésük bizonyítására nagyon kevés. Én hiszem, hogy vannak valahol idegen lények, az már más kérdés, hogy még egyet sem láttam közülük.
-Ez igaz, sajnálatos dolog, sőt, az ember írtja is a bambuszokat ami a kihalás szélére taszítja a kis bundásokat. Pedig olyan aranyosak, védeni kellene őket nem elpusztítani. - Lehet kis életképtelen szőrgolyók, de hát nem kell mindennek tökéletesnek lennie, én sem vagyok az, miért ne lehetnének a világon olyan élőlények akik egy cseppet gyengébbek és életképtelenebbek?
-Hát persze, de ha úgy gondolod mégis jó lenne, szerintem simán belemennének, rendes emberek és folyton azon vannak, hogy segítsenek nekünk. - Én legalább is így vettem észre. És egy kutyus nem lehetne akkora probléma, persze csak akkor ha jól nevelt, és egy vakvezető kutya miért ne volna az?
-Hát eléggé, nagyon sok kicsi gyerek is van itt, a szüleik meghaltak vagy eldobták őket maguktól, Ők nem tudtak volna életben maradni, itt biztonságban vannak és tanulhatnak, hogy később akár az iskola segítségére is tudjanak lenni. - A magam részéről még nem tudom, hogy szeretnék-e itt maradni, jó érzés a biztonság, jó barátok közelében lenni, de nem tudom, hogy a jövőmet eltudnám-e itt képzelni, lehet, hogy nem.
-Én sem vagyok hozzászokva. Vannak akik a mutánsnevemen szólítanak, de ők nem igazán ismernek engem és kézzel fekvőbb nekik, ha így szólítanak. - Nem mondom, hogy nem tetszik, ha Szonárnak hívnak, mert hát mégiscsak jobb a nevem, mint mondjuk Bundás vagy Kandúr. Mert ilyenről is hallottam már itt. Az ilyen mutánsnevek valahogy kicsit furák és viccesek is.
-Attól még legalább tudnád nagyjából, hogy mi merre van, még ha nem is sokat látnál belőle. - Mosolygok rá.
-Nem is mind olyan, de majd megismered őket. Úgy látom megszáradtak a ruhák nagyjából. - Jelentem be az örömteli hírt majd oda is lépek, hogy elvegyem a szárítóról a ruhákat és ami az övé azt a kezébe adjam.
-Ha van kedved akkor sétálhatnánk egyet. - Vetem fel úgy, mint lehetőség, na meg szívesen körbe kalauzolnám, ha szeretné. De ha más ötlete támadt és nélkülem, abba sem halok bele.

Tárgy: Re: Mosókonyha Pént. 24 Ápr. - 14:44

Oci & Dylan

-Tuti az ufók voltak. Én most sem tudnék egy ilyen izét csinálni, hát még 5000 évvel ezelőtt… - na igen, nekem már a matek is olyan, mint a földönkívüli nyelv, szóval biztosan az ufók műve az. Nem mintha nem bírnám az emberiséget, de ennyire okosak nem lehetek ennyire régen ráadásul.
- Naná,hogy az, most nem tudnának szerintem egy olyat építeni. Biztos az ufók voltak, remélem majd visszajönnek, szívesen találkoznék velük. – na persze ha barátságosak, de ha nem, akkor is igazából, mert nagyon bírom a sci-fi-t, sokat is olvasok, nézek filmeket és gondolkodom ezen. Tuti,hogy vannak földön kívüliek csak meg kell őket találni.
- Hát, nem tudom, aranyosak, de… amúgy borzasztó életképtelenek, mert a bambuszon kívül nem esznek semmit, képesek akár éhen halni is. – rázom meg a fejemet. Aranyosnak aranyosak, de azért szörnyen… hogy is mondjam….halálraítélt állatok, mert ha elfog a bambusz, akkor szép lassan elfog fogyni a panda város lakossága is.
- Nem is tudom, nem akarok vakvezető kutyát, tudod az… nem is tudom, nagyon… fura lenne. Régen volt, de már hozzászoktam a bothoz. – a bot amúgy sem éhes, és ami a legfontosabb: nem hal meg, és nem kell megsiratnom szerencsétlen kutyát sem így, mert a kutyákat bírom nagyon, ne haljanak meg itt nekem.
- Huh, ez elég durván hangzik. – an igen, hogy nem élnének. Én élnék, csak…vagy még az idős házaspárnál, vagy valami hajléktalan szálón, ahol már nincs mit ellopni tőlem, mert hát így is elég sok mindent vettek már el tőlem, legalábbis azt, amit idehoztam ugye. Az útlevelem sincs már meg, haza se tudok menni.
- Kösz, de…azért menő a mutánsnév, jó meg minden, csak nem vagyok hozzászokva. – rántom meg a vállam. Szerintem nem bújunk nevek mögé, csak elnevezzük magunkat, és ez jó, legalábbis nekem tetszik, minimum mintha valami szuperhős lennék, és imádom a szuperhősöket, ők a legjobbak.
- Persze, miért is ne? Gondolom itt leszek amúgy is egy ideig. – nem nagyon van hová mennem, elvégre csak az utcára úgy nem mennék,haza se tudok repülni, és jogilag én jelen pillanatban még csak nem is létezik, elvégre nincs nálam semmilyen irat, amivel igazolhatnám, hogy én én vagyok. Ez van.
- Félek amúgy sem látnék túl sok mindent belőle, de… tudom, hogy hol van a szobám, és ez itt. – a mosókonyha ugyebár, de körülbelül ennyi is, nem az volt az első dolgom, hogy körbenézzek, hanem egy telefon az anyámnak, hogy nyugodjon meg, élek még, csak épp… nem túl rózsás a helyzet.
- Néhánnyal azt hiszem igen, de… nem tűnt egyik sem olyan ellenszenvesnek. – egyáltalán nem, de persze elhiszem, hogy vannak olyanok, ő jár ide, ő tudhatja csak azt, hogy mégis mi a helyzet itt, én vagyok az új gyerek, aki tanulgat még csak.

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Remélem okés lesz

Tárgy: Re: Mosókonyha Szomb. 18 Ápr. - 16:38

Dylan & Océane

-Igen, apa is ilyesmiket mondott róla, hogy valami napéjegyenlőséget vagy mit mutat, de hát azért mégiscsak 5000 éves, vagy valamit nagyon tudtak annyi évvel ezelőtt vagy tényleg ufók műve. - Kacagom el magam. Lehet bolondos dolognak nevezni az ufókat, de lehet, hogy léteznek. Ha vannak ilyen földi építmények amikre nincs magyarázat akkor valószínű, hogy vannak a földön túli életek is, én nem zárnám ki ezt a tényt.
-Ezzel egyet is értek Dylan, lehet vannak bizonyítékok arra, hogy ember művelte, de szerintem képtelenség. - Valamiért azok a nagy tömbök borzalmasan nehezek lehettek ahhoz, hogy emberek mozgassák majd rakják őket össze. Nem lehetetlen, a mai szemmel nézve, de akkor még hol is jártak az ilyen dolgokban? Hát ez az, sehol sem. Mindent puszta kézzel végeztek, aligha bírták volna, vagy mégsem?
-Jaj, az nagyon klassz volna. Imádom a pandákat, puha kis mackók és olyan cuki, pufi fejük van. - Mosolyodom el. A legnagyobb élményem is az volt mikor foghattam az a baba pandát, édes volt és olyan kis plüss állat szerű.
-Egy vakvezető kutya nem csak arra jó, hogy segítsen, remek társ és barát is. - Nekem is volt kutyám, igaz cica barát vagyok inkább, de a kutyákat is szeretem, sosem árulnak el és feltétlen a szeretetük. De itt ugyebár állatot nem igen lehet tartani, ez egy iskola, a vakvezető kutya azonban segítőtárs, nem állat. Vagyis nem csak az.
-Hát attól még mind a ketten rendes emberek, sokan most már talán nem is élnének, ha nem lenne az iskola. - Hát igen, üldöznek minket, félnek tőlünk amire nem mondhatnám, hogy nincs ok, mert van, de mi sem vagyunk mind rosszak és gonoszak, ahogy az emberek sem mind bűnözők vagy angyalok.
-Engem sem hív senki a mutánsnevemen, nem is szeretem, lehet menő meg minden, de nem én vagyok, én Oci vagyok és szeretem magamat adni nem pedig egy név mögé bújni. Amúgy meg a Dylan az klassz név. - Kacsintok rá. Nem akarom, hogy úgy érezze nem elég jó itt a suliban. Épp annyira mutáns mint mi, nem számít, hogy nem pusztító a képessége, sőt, ez szerintem jó, mármint, nem árt vele senkinek.
-Ha gondolod bemutatok majd neked pár embert akik szintén nem bírnak veszélyes képességgel és mégis nagyon is mutánsok, persze ha van kedved hozzá. - Mosolygok rá bátorítóan. Vannak akiket ismerek, láthatatlanná válnak, szuper tapintásuk van, egyik sem olyan amivel ártani lehet. Én próbálok a kettő között megmaradni, nem csak a képességem használni, de ártani nem akarok, a kettő között vánszorgom, nem könnyű.
-Most éppen nincs órám, ráérek, megnézted már a sulit? Mármint úgy értem tudod mi merre van? Mert ha nem szívesen körbe vezetlek amint megszáradt az inged. - Nagyon kedves srác és hát kicsit gyámoltalannak tűnik, ha tudok akkor szívesen segítek neki, de csak finoman. Látom rajta, hogy magától is elboldogul, hogyha úgy hozza a sors.
-Tanárokkal találkoztál már? Van egy-kettő aki nagyon szigorú tud ám lenni. - Tör elő belőlem a csacsogás ismét.
Ismeretlen ez a srác, de mégis megbízom benne és csak jár a szám.

Tárgy: Re: Mosókonyha Szomb. 18 Ápr. - 8:04

Oci & Dylan

- A Stonhenge-re anya is ezt mondta nekem, de az állítólag valami druida izé, ami… talán a napéjegyenlőséget mutatja? Hirtelen nem tudom, hogy azt-e, vagy valami mást. – de az biztos, hogy nagyon elmés, ez is mutatja azt, hogy az ember mennyire okos volt, én például biztos nem tudnám ezt utánuk csinálni. – Egy értelműen az ufók voltak, három nagy piramis, ilyen mértani pontosság na meg azokat a hatalmas köveket mozgatni…csakis az ufók lehettek. – én hiszek abban, hogy nem vagyunk egyedül a naprendszerben, tehát hiszek az ufókban is, mert olyan nincs, hogy egyedül legyünk az univerzumban, az túlontúl fura lenne, szinte…lehetetlen.
- Oh. Azt hittem az egy ilyen város, ami…tele van fákkal, bambusszal, meg pandával. De akkor így értem már. – bólogatok. Pedig milyen menő lenne egy olyan panda város, igaz? Szerintem az lenne, bár én tuti nem építeném meg, durva munka lenne az, és annyira azért nem is vagyok oda a pandákért.
- Egyszer már volt vakvezető kutyám, de…tudod, jobban látok, mint a többi vak, szóval annyira nem kell kutya. – de csajozásra jó lenne, nem? De én abban nem vagyok jó, nem tudok jól csajozni, soha nem volt csajom, és jó eséllyel soha nem is lesz, ha ilyen maradok, ez van,beletörődtem már.
- Persze, kedvesek, nem mondom, hogy nem, csakhogy az egyiknek…. kicsit ijesztőbb a hangja. – jó eséllyel az arca is az lenne, ha látnám azt, de nem látom, így nem tudom megítélni, de mondjuk, hogy igen. Ennek ellenére azért elhiszem én, hogy kedves mindkettő, nem lennék itt, ha nem lennének azok, nem igaz?
- Menő a mutánsnév, de… tuti nem hallgatnék rá, engem eddig mindenki Dylan-nek hívott, nehezen szoknék át valami más névre. –meg hát mi vagyok én, kutya, hogy itt új nevekre kelljen átszoknom? A mutáns név jó, mutatja, hogy mi mások vagyunk, de attól én még Dylan maradok és kész.
- De, gondolom igen, de… tuti van olyan, aki mondjuk irányítani tud és az..veszélyes is tud lenni. – az én képességemben annyi a veszély, mint egy újszülött nyusziban. Hallok mindent, érzek mindent, de nagyjából ennyi. Innen megtudom mondani, hogy valaki éppen most jön a bejárati ajtón és telefújta magát undorító kölnivel.
- Áh, uszoda… szóval itt az is van? – nem tudtam róla eddig, nem rég vagyok csak itt, szóval nem is tudhatok azért mindenrő, de uszoda közelébe nem megyek, nem tudok valami jól úszni, szóval nem látom esélyét annak, hogy engem ott bárki is meglásson. Ha mégis, akkor átverték az illetőt.
- Persze, jó fej srácnak tűnik, nem mondom. – rázom meg a fejemet. Kissé érdekes, de azért nem tűnik egy rossz embernek.
- Köszönöm! – mosolygok rá. A kedvenc ingem, nem lenne jó, ha tönkremenne.
- Persze, miért is ne. Nincs órád, igaz? – csak mert ha igen, akkor nem szeretném őt feltartain, ne miattam büntessék meg.

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Remélem okés lesz

Tárgy: Re: Mosókonyha Szomb. 11 Ápr. - 22:11

Dylan & Océane

-Héé! - kacagom el magam. Mindent olyan gyorsan kérdez már azt se tudom melyikre feleljek először. De azért örülök, hogy ennyire érdeklődő, nekem is jobb, ha van kivel beszélgetnem az élményeimről.
-Voltam a Stonhenge-nél is igen. És láttam a piramisokat is. - Nevetem el magam. - Apa szerint a Stonhenge nagyon elmés emberek összetartó munkájának eredménye, bár Ő sem érti, hogy voltak képesek olyan mértani pontossággal összeállítani azokat az 5000 éves kőhalmokat. A piramisokra is szinte ugyanezt mondta, de szerintem is ufók munkája. - Kacagom el magam. Könnyebb az ismeretlenre azt mondani, hogy ufók munkája, mert ezzel mégiscsak adtunk egy megoldást, nem?
-A pandavárost úgy értsd, hogy ott van a nagy panda mentő egyesület székhelye és egy rezervátum is a pandáknak. - Mondom mosolyogva. A pandák annyira veszélyeztetettek, hogy muszáj óvintézkedéseket tenni, hogy fenn maradjanak. Még kis pandát is foghattam, annyira jó volt.
-Biztosan lehet beszélni velük, sőt, szerintem a vakvezető kutya nagyon is jó ötlet, a segítségedre tudna lenni és még nagyon is cuki lenne. - Vigyorgok. Az alapítok nagyon rendes emberek vagyis mutánsok. Egy vakvezető kutya nem csak állat vagy társ hanem segítség és támasz is, ha szavazásra lenne bocsájtva a dolog tuti igennel voksolnék.
-Értem csak Mr. Xavier jött el, de szerintem kedves ahogy a másik alapító is az. - Mind a ketten nagyon rendesek hiszen otthont adnak a mutánsoknak, tanulhatunk, biztonságban vagyunk és éreztetik velünk, hogy fontosak vagyunk. Szerintem nagyon jó emberek.
-A mutáns nevem nekem nem sokat jelent, de igazad van, akár Szívdöglesztő is lehettem volna. - Bólogatok. Nem rossz név, de én szeretem az Océane-t. Sokan csak azért hívatják magukat a mutánsnevükön, mert az igazi életükben annyi szörnyűség történt, hogy a nevükkel együtt akartak mindent újra kezdeni, ez érthető is. Nekem azonban szép életem volt a suli előtt is.
-Nem is kell egyformának lennünk, épp ettől vagyok különlegesek, nem gondolod? - Én szeretem, hogy különböző vagyok, hogy mást tudok, mint itt sokan mások. Mind egyediek vagyunk, egyezünk egy kicsit, hogy úgy érezhessük, hogy egy család vagyunk, de mégis van bennünk egyediség.
-Nos hát kicsi ez a suli és, hm, hát a lenti uszodában találkoztunk. - Most hogy is fejthetném ki jobban mi van köztem és Mike között? Én sem tudom. Épp annyira nem tudom, mint azt, hogy milyen idő lesz holnap. Mike olyan akár a rejtély, megfejthetetlen és kemény akár a dió.
-Attól még jól kijöhettek, Mike is tud értelmesen viselkedni, lehet vele beszélgetni. - Még nekem is sikerült beszélgetnem vele..mármint nem éppen akkor a bizonyos időben, de sikerült.
-Tiszta lett a ruha. - Mosolyogva emelem fel a kicsavart ruhát és az ottani szárítókötélre terítem.
-Már csak meg kell száradnia. - Örülök, hogy segíthettem neki.
-Van kedved megvárni míg megszárad és addig is beszélgetni? - Ajánlom fel a dolgot, nekem semmi tennivalóm nincs most és talán ma már nem is lesz több. Az óráknak is vége, szabad vagyok, mint a madár.

Tárgy: Re: Mosókonyha Pént. 3 Ápr. - 16:42

Oci & Dylan

-Váó, ez nem semmi, akkor… a Stonehenge-nél voltál már, igaz? Na és arra mit mondott? Vagy a piramisokra? Szerintem azok földönkívüliek voltak. – na jó, tudom, hogy nem vagyok valami nagyon tudományos, de szerintem akkor is az ufók műve az a hatalmas piramis, sőt, ha jól tudom, akkor három van belőlük.
- Pandaváros? Azta, és akkor ott..csak pandák vannak és kész? Vagy vannak ott más állatok is? – nem tudom, madarak, koalák, lajhárok, akármi, de azért durva ez, ki hitte volna, hogy a kínaiak annyira eltökélt panda fanatikusok, hogy azoknak a nagydarab bambuszzabáló állatoknak még külön várost is felhúznak. Elég durva ez.
- Oh, és nem lehet beszélni az alapítókkal? Én lehet beruházok egy vakvezető kutyára. – nem kellene amúgy, mert ha beszélek akkor látok valamennyire, de… a kutya az kutya, aranyos, és egy vakvezető kutya ráadásul még aranyosabb, nem? Legalábbis én így vagyok ezzel. Aztán ha azt sem engedik, akkor maximum…marad álom a dolog.
- Hozzám mindkettőjük eljött. Az egyik ilyen alacsony, a másik kicsit magasabb és mogorvább is. A hangja is kemény, az alacsonynak barátságosabb. – hangok alapján meglehet ítélni egy embert, ráadásul én hallok mindent, ami bennük történik, a szívverésüket is, szóval azért nekem nem éppen könnyű hazudni, de ritkán használom ezt ki.
- Ez is jól hangzik, de a szívdöglesztő sem olyan rossz azért, nem? – vigyorgok rá. Na igen, tudom,hogy csak elviccelem a dolgot. Én se használom a mutáns nevemet, nekem kicsit fura is. Én Dylan vagyok és kész, semmiféle más, fura lenne, ha elkezdenének engem mutáns néven szólítani, tuti oda se bagóznék.
- Oh, hát köszi, de… tudod, azért ez nem olyan, hogy felrobbantok egy kukát, vagy bármi hasonló. – rántom meg a vállamat. Még csak izmos sem lettem, ahogy mondjuk Pókember. Superman alapjaiban véve csaló, mert soha nem láttam képregényekben még edzeni őt, mégis úgy néz ki, mint akinek gyurmából gyúrták a kockáit.
- Tényleg? Na és honnan? – pillantok rá kíváncsian. Mondjuk ez egy suli, szóval a kérdésem így ennek tükrében elég nagy baromságnak tűnik, de mindegy, már megkérdeztem, nem lehet ezt visszacsinálni, ez van. Gondolom én egymás mellett ülnek valami órán, vagy ilyesmi, naiv lélek vagyok én, nem gondolok rosszra.
- Hát… fogjuk rá. Azt hiszem nem velem fog lejárni edzeni majd. – mert ellenben vele, én nem vagyok valami sportos testalkatú, soha nem is akartam az lenn, meg elég hülyén is veszi ki az magát, mikor egy vak srác pakolja a súlyokat a súlyzóra. Nem is merem, a végén még öt kiló helyett tizenöt kilót rakok rá, vagy még esélyesebb, hogy valaki más, mert kiakar velem szúrni.

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Remélem okés lesz

Tárgy: Re: Mosókonyha Vas. 29 Márc. - 12:22

Dylan& Océane

-Történész. Nem csak az óceánért rajong, de a történelemért is. Épp ezért számtalan alkalommal hajóztunk olyan szigetekre ahol volt valami titokzatosság, feltárni való rejtély. - Mosolyodom el. Emlékszem mikor olyan 10 éves lehettem, egy kisebb névtelen szigeten kötöttünk ki, amiről apa azt állította, hogy a Hawaii szigetek, már első ránézésre sem tűnt annak, de anyával ráhagytuk a dolgot. A következő meglepetés akkor ért minket mikor egy ott élő törzsre bukkantunk. Barátságosak voltak csak picit félénkek. Persze hamar kiderült, hogy Hawaii innen azért még messze van. De egy kalandnak elment.
-Igen, jártam Kínában és valami fantasztikus hely, láttam pandákat is bizony, és nagyon édes kis szőrgombolyagok. Sichuan tartományon belül például nagyon sok panda van. Van egy Pandavárosuk, ritka szép látványosság. - Ismételten kissé belelendülök a mesélésbe. De hát nem igazán van kinek elmesélni az átélt kirándulásaimat. Barátaim nincsenek valami sokan és ők már hallották a sztorik egy részét, a többire annyira nem voltak kíváncsiak.
Hamar végzek az öblítőkkel és figyelmemet a lassan a lefolyóba csordogáló vízre fordítom.
-Hát nem éppen egy állatmenhely a suli, sajnos nem lehet állatot tartani. Persze voltak már esetek vadászgörénnyel a suliban, de ez ritka. - Mosolyodom el. Persze a vadászgörény sem tartózkodhatott sokáig a suliban, de mókás volt keresgélni amikor eltűnt. majd ha itt hagyom a sulit ami persze be fog következni, akkor majd magamhoz veszem a cicámat, anyáék ugyan gondoskodnak róla, de az mégsem ugyanolyan.
-Tulajdonképpen úgy úr nincs, de szerintem Xavier professzor aki foglalkozik a sulival és Eric az aki begyűjti a mutánsokat, ezzel azonban nem vagyok tisztában. - Ezen még nem is gondolkodtam el. Biztosan közösen osztoznak a feladatokon, máshogy nem is nagyon működne a dolog. Sok tennivaló van a suliban és egy ember számára megterhelő lenne vezetni az egészet.
-Nem, az én nevem Szonár. - Vigyorodom el. A szívdöglesztő elég viccesen hangzik és valahogy nem teljesen fedi le a képességem mibenlétét. A szonár az tökéletes, de nem szoktak így szólítani. Az Ocit vagy az Océanet szoktam meg, a Szonár csak úgy van.
-Ez nem csak ENNYI, az is nagyon jó, minden képesség hasznos és különleges, úgyhogy különleges vagy. - Mosolyogva mondom, de teljesen őszintén.
-Szívesen! - Örömmel segítek ha van hol segíteni. És egy mosás igazán nem nagy dolog. Amúgy is ide jöttem, egy vagy két ruhával több, mit számít az? Na ugye! Ahogy elkezdem áztatni a ruhákat egy mosószeres vízben megkérdem, hogy kikkel került egy szobába. A válasza kicsit meglep, de nem szólok semmit sem.
-Igen..ismerem Mike-t, egy picit.. - Na ja, egy egészen picit csak, ohh, hogy szakadna rám az ég. Ha nem tetszene annyira a kék szeme na meg a megjelenése, a fölényes magaviselete akkor nem lennék ilyen helyzetben amilyenben vagyok, tagadni se tudnám, hogy belezúgtam a repülő srácba.
-Jól kijöttök egymással? - Azért gondoltam csak megkérdem, mert Mike elég nehéz eset.
A ruhák fele közben már szinte foltmentesre áztatta magát.

Tárgy: Re: Mosókonyha Szomb. 21 Márc. - 21:28

Oci & Dylan

- Talán ha elmondanád, hogy mivel foglalkozik, akkor lehet beugrana. – na igen, mert nekem néha csak úgy beugranak azért dolgok, bár igen ritkán,mert a memóriám sajnos szörnyű, volt, hogy a saját születésnapomat is elfelejtettem, de volt már olyan is, hogy kiment a fejemből, hogy vak vagyok. Szóval…igen, vannak ilyen dolgaim.
- Szuper lehetett az, na és…voltál Kínában? Ott vannak a pandák, nem? – azok a pandák aztán a világ legelrontottabb állatai.Komolyan, mást sem akarnak enni,csak bambuszt, más nem is esznek meg, ha kell éhen halnak, és ráadásul böhöm nagyok, pedig mást sem csinálnak csak bambusz kajálnak, én hiába ettem sok húst, ilyen vézna maradtam.
- Igenis, rakom is őket fel…. – mondom, miközben megtalálom a dobozokat, amiket említett, és már el is kezdem mindegyiket feldobálni a polcra, mert hát ugye ezeknek ott van a helyük, nem másutt. Anya soha nem bízta rám régen sem a rendrakást, szerinte én csak rumlit raktam,. nem rendet.
- Itt nem lehet állatot tartani? – oké, azért ez egy kicsit meglep, mert nagy kék szőrös benga gorillák lehetnek itt, de macska nem? Jó, csak viccelni akartam, láttam ám én, hogy ki az a nagy benga szőrmók, és eszem ágában sem lenne megsérteni, darabokra szedne engem, amilyen erős.
- Tényleg? Bírom a legendákat, de… ki is itt az úr? Mármint elfelejtettem, hogy melyikük kicsoda. A kicsinek a birtoka ez, vagy a nagy,morcosnak? – nem tudom a nevüket most így hirtelen, nekem csak úgy maradtak meg, hogy alapítók, de tudom, hogyan néznek ki, az … az nem elég? Na jó, tudom,hogy nem, röstellem is.
- Szóval akkor…szívdöglesztő vagy, mi? Biztos ez a mutáns neved is, igaz? Én Szenzor vagyok! – de nem igazán szeretem,ha így hívnak, mert nekem ez fura, mármint én Dylan vagyok, ha valaki Szenzornak hívna, az olyan fura lenne, mintha…mintha nem is tudom, a panda egyszer csak feltalálná magát és mással is tömné a fejét a bambuszon kívül.
- Igen, hasonló csak én…nem tudok robbantani meg semmi ilyen. Én csak…jól érzékellek, ennyi. – meg tudok képet is alkotni, de az más, ahhoz beszélnem kell, és így legalább egy kicsit kiküszöbölhetem azt, hogy valójában én egy vak srác vagyok. Fura, mi?
- Akkor köszönöm! – na igen, nagyon is köszönöm, mert én magam nem tudok semmit sem kimosni, sőt, kifejezetten béna vagyok, nem jó az, ha az ember úgy mos, hogy nem látja a színeket, bár igaz, hogy kézzel talán egyszerűbb ebből a szempontból, de szerintem nekem leesnének a kezeim utána.
- Dehogy, ha évekbe telne akkor se lenne baj, a lényeg, hogy segítesz. – na igen, nem hinném, hogy ezt azért olyan sokan megtennék utána, mert… na, az ember nem valami jó fej úgy általában, de szerencsére vannak azért kivételek, és ddig azt láttam, hogy kevés kivételtől eltekintve itt jó fej emberek vannak.
- Huh, hát… talán Mike? Nagyobb darab, de nem úgy,hogy hájas, és azt hiszem repülni tud, talán ismered. – rántom meg a vállamat. Nem kérdezem meg, hogy ő kikkel, mert én egyetlen embert sem ismerek innen. De majd később, igaz?

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Remélek okés lesz

Tárgy: Re: Mosókonyha Pént. 20 Márc. - 16:02

Dylan & Océane

Elmosolyodom azon amit a fiú mond. Értettem persze ezt a hasonlóság dolgot, de megmosolyogtat ahogy elképzelem a másik végletet is.
-Hát a neve ismerőse lehet sokaknak. - Bólogatok. Persze apa azért nem egy híres ember, legalább is annyira nem, mint egy színész vagy énekes. Anya persze teljesen más tészta, neki van egy divatcége ami azért egy kicsit már nevesebb, mint apa körutai, de hát valamiből azt is állni kell ugyebár. A szüleim az utazásnak éltek és ének most is, én csak úgy belecsöppentem ebbe a kavalkádba, szeretetben soha nem volt hiányom ám azért éreztem, hogy mindig is csak egy második helyet sikerül majd elérnem a szemükben, az első az utazás és a kaland lesz.
-Oh, hát bejártam már legalább a fél világot az biztos. - Kacagom el magam. Eszembe jut mikor apa megakarta kóstoltatni velem Franciaországban a csigát lévén, hogy franciák volnánk, hát nem járt sikerrel, a csigát eldobtam és a szomszéd asztalon levő tál levesbe került. Azóta se láttam több csigát amiért hálás is vagyok.
-Okés, esetleg a felborult mosóporos dobozokat felrakhatnád a polcra. - Adok egy egész könnyű feladatot míg én az öblítők helyrerakásával igyekszem boldogulni.
-Hát akkor szerencsés macskusz volt. Nekem is volt egy cicám, de a suli miatt otthon kellett hagynom, hiányzik is picit. - Na igen, de kezdek hozzászokni, hogy az otthoni dolgok azok ott is maradnak és itt kell mindent újra kezdeni. Nem mondhatnám, hogy ez olyan nehéz volna, élvezem a távolságot, Franciaország sosem volt a kedvenc helyeim egyike pedig hát francia volnék ízig-vérig, fura nem?
-Sosem tudni ki rakja ide az ingeket, van egy sulis legenda arról, hogy az épület régi urának a gondnokja teszi mindig ide az urának. De hát persze az ilyen legendák csak mesék, valószínűleg egyáltalán nem így van. - Vonom meg a vállam mosolyogva. Szeretem az ilyen sztorikat, de azért majdnem mindennek van logikus magyarázata. Mivel az ingek mindig itt vannak biztos, hogy lehet belőlük elvenni egyet vagy kettőt. Láttam már pár srácot akik ilyenekben járkáltak a folyosókon, tehát csak nem tilos.
-Nos..igen, de ilyennel nem szabad játszani, könnyen eluralkodhat az erőm rajtam és akkor irányíthatatlanul tombolna, kontrolállnom kell. Robbantani is csak bizonyos esetekben szoktam. - Azt nem fejtem ki, hogy éppen milyenekben. Kommandós támadás vagy helikopterek..na igen akkor használtam először komolyabban a képességem, nem semmi mekkora pusztítást vittem véghez, még ma is beleborzongok az emlékekbe.
-Ez is nagyon király, majdnem olyan, mint az enyém. - Mosolyodom el. Az enyémhez hasonlót még nem láttam, legalább is a sulin belül nem. Aztán, hogy hány mutáns él a nagy világban, arról fogalmam sincs, de bizonyára vagyunk épp elegen. Mike ugyan nem hisz nekem, de én nem tartom kizártnak, hogy bármikor kirobbanhat egy emberek és mutánsok közötti háború.
-Szívesen segítek neked, tényleg. - Veszem el tőle a ruhákat és belerakom egy nagy lavorba. Amit én kentem össze azt is beledobom és keresek valami öblítőt.
-Ezt géppel nem tudjuk kiszedni, szóval lehet egy kis időbe fog telni míg kézzel kimosom, nem baj? - Értem ezt az Ő ruhájára. A többi lényegében ráér, nekem legalább is biztos.
-Na és, kikkel kerültél egy szobába? - Kíváncsiskodom egy picit. Elég sok diákot ismerek, hátha azokat is akikkel egy szobában van.

Tárgy: Re: Mosókonyha Szer. 18 Márc. - 17:17

Oci & Dylan

- Ne is hasonlíts rá, csak úgy… képletesen tudod. Antonio Nado… ismerős, bár meg nem mondom, hogy honnan. – na igen, nem tudom most így hirtelen, hogy hol hallottam ezt a nevet, talán egy újságban, vagy a tévében mondták be, nem tudom, de a név maga ismerős nekem, szóval…hallanom kellett már valahol.
- Semmi baj, biztosan érdekes családod van. Gondolom te is elég sok helyen jártál már, nem? – én személy szerint csak Skóciában jártam, meg most itt Amerikában ugye, de még csak Angliába sem mentem át soha, egyszer akartam, de lekéstem a hajót, szóval… úszni már nem igazán volt kedvem utána.
- Persze, segítek, csak… mondd, hogy mit csináljak, nem vagyok valami jártas ebben. – és nem is látok sok mindent rendesen, szóval így extrán nehéz ez, mert takarítani azért úgy kell, hogy mindent felszedsz, de én gyakran meghagyok sok mindent, és anya egy idő után megelégelte a dolgot, inkább takarított ő helyettem is.
- Igen, tudom, de nem akartam lelökni csak…nem tudtam megfogni. De túlélte, vissza is jött, azóta a párkány közelébe se ment. – na igen, azért ott egy kicsit én is szívbajt kaptam, mert nem akartam megölni szegény macskát, de végül csak eltört a lába azt hiszem, bár nem tudom, hogy, szerintem nem is lábra esett.
- Oh, köszi, nem is láttam, de akkor… megköszönöm majd annak, aki iderakta. – mondom, ahogy odasétálok a polchoz, majd egy kis tapogatózás után sikerül is megtalálnom az ingeket, amikről beszélt, egyből le is kapom az enyémet és fel is veszem a tisztát. Mindjárt jobb azért így.
- Nem tudom, hogy meddig maradok, azért jöttem Amerikába, hogy megtaláljam az apám. Azért vagyok itt, mert… nos, valahol azért lakni kell, és ha már olyanok közt lehetek, amilyen én is vagyok, az duplán jó. Mutánsok között. Fura ez még mindig. – csóválom meg a fejemet mosolyogva. Nem tudom, nekem valahogy…furán hat, szokni kell még.
- Váó, szóval..ha akarnád akkor…felrobbanthatnád a szívemet? – nem vagyok valami nagy fizikus, de még csak biológus sem, szóval ha baromságot mondtam, akkor elnézést, de így hirtelen ez jutott először eszembe, ahogy mondta, hogy mit is tud. Nem semmi azért, nem hinném, hogy van itt haszontalan képesség. – Én is jól hallok, meg… a szaglásom, az ízelésem és a tapintásom is elég jó, a szemem nem igazán, de egy kicsivel többet látok, mint más vakok. – na igen, ennyiben szerencsém van, hogy legalább látok valamit, még ha az ahhoz is van kötve, hogy inger gazdag legyen a környék. Ezért beszélek folyton magamban, a hanghullámok visszaverődnek, így alkot képet az agyam.
- Oh, hát…igen, azt megköszönném, én elég béna vagyok, ha mosásról van szó. Tudod, nem látok jó, a színeket nem is látom, szóval… - szóval összemosok mindent, a rózsaszínt a feketével, a kéket a fehérrel, mindent összevissza, és ez nem túl jó, valljuk be.

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Remélek okés lesz

Tárgy: Re: Mosókonyha Szomb. 14 Márc. - 16:31

Dylan & Océane

Kissé elpirulok a kedvességétől, na igen, nem számítottam egy idegentől ilyesmire.
-Igen, az Óceánról kaptam, de nem azért mert hasonlítok rá, hanem, mert apám megszállott rajongója az Óceánnak és szeret hajózgatni. Szinte mindenhol járt már, talán hallottál is róla, Antonio Nado a neve. - Na igen, ha belekezdek akkor locsogok össze-vissza. Biztos nem érdekli az ilyesmi.
-Bocsi, nagyon belelendültem. - Zavaromban elmosolyodom és elkezdem a takarítást, mert ez a káosz mégsem maradhat így. Csak elnevetem magam azon amit mond, tudom én, hogy Ő volt, de hát miért volna ez lényeges? Nem direkt csinálta.
-Hát igen, van aki nem szeret rendet rakni, van kedved segíteni ha már más nem tette meg? - Próbálom bevonni, mert hát egyedül nem igazán jó itt lent lenni, valamiért annyira kihalt az egész és unalmas. Felrakom a polcra a mosószert és a többi öblítőt, mert hát szép sorban ledőltek a polcról. A víz magától is lefolyik majd, azzal nem kell különösebben foglalkozni.
-Szegény cicus, de szokták mondani a macskák talpra esnek. - Mondjuk két-három emellett...hát elég necces. A sztori folytatása nem tudom, hogy pozitív vagy negatív, de remélem a cica túlélte.
-Jesszus, azért jó lenne ha átöltöznél, hideg van idelent, ott a polcon találsz ingeket, mindig van tartalék, hogy miért azt nem tudom. - Vonom meg a vállam, mindig is itt voltak. Lehet, hogy volt már rosszabb helyzetben is, de egy megfázás sem gyönyörködtető.
-Lassan egy éve már, hogy ide jöttem. Jó hely ez, ha hosszabb ideig szeretnél maradni akkor meglátod, hogy jó. - Mosolygom rá. Anyáék még örültek is hogy jó helyre jöttem tanulni és nem valami veszélyes helyen vagyok. Persze nem teljesen vannak tisztában azzal, hogy a kicsi lányuk mit is tud, de annyit tudnak, hogy különleges vagyok és ez a hely megfelelő ahhoz, hogy kibontakozzam.
-Ennyire nem spéci, bár amiket felsoroltál azok mind nagyon klasszak. - Nevetem el magam. - Az én képességem hanghullám-manipuláció, elég furán hangzik, nagyon éles a hallásom, innen hallom a szíved dobogását, és képes vagyok felerősíteni hangokat ezzel robbantani. De ez még csak néha sikerül komolyabban. - Megint kissé jobban belemerültem a kelleténél. Pedig hát idegenekkel szemben elég tartózkodó tudok lenni, nem minden esetben, de a legtöbben igen.
-Segítsek kimosni az inged, ha már úgy is itt vagyok akkor segíthetek. - Nem azért mondom, mert úgy látom nem lenne képes rá, hanem mert tényleg örömmel segítenék neki. Kedves srác, állapítom meg elég hamar.

Tárgy: Re: Mosókonyha Pént. 13 Márc. - 21:34

Oci & Dylan

- Océane…szép név, várj, kitalálom! Az óceánról kaptad, igaz? Bárcsak láthatnám, hogy egész pontosan mennyire is hasonlítasz rá, de…biztos vagyok, hogy nem véletlen kaptad ezt a nevet! – mondom mosolyogva, ahogy közben feltápászkodom nagy nehezen a segítségével. Van egy olyan érzésem, hogy idősebb vagyok, mint ő, mégis… én vagyok a gyámoltalanabb most. – Igen, tudom…ilyen volt mikor bejöttem, valaki nem igazán akaródzott rendet rakni maga után. Szörnyű, hogy milyen trehány emberek vannak. – mondom nagyot sóhajtva, de azért kihallható az a hangomból, hogy én voltam az, aki az itteni zűrzavart okozta. Sajnos ebben jó vagyok, tönkretenni nagyon is jól tudok mindent, őstehetségem van hozzá.
- Oh, tényleg nem tört el semmi? Na, akkor szerencsés napom van ma, általában ilyenkor eltörök mindig valamit. Egyszer szegény macskánk lábát is eltörtem, véletlen lelöktem az ablakpárkányról szegényt. – kicsi voltam, és a macska ott egyensúlyozott, megakartam fogni, hogy behozzam, de… nem jött össze,és zuhant egy két- három emeletet biztosan. – Majd megszáradok, semmi gond, volt ennél rosszabb, egyszer egy hajléktalan szállóban aludtam, na ott durvább volt minden, eláztam, kiraboltak, az ágy is tele volt bolhákkal…ha azt túléltem, akkor ezt is túl fogom. – legyintek egyet Océane szavaira mosolyogva. Az ing majd megszárad valahogy, én pedig megkérek valaki szakavatottat, hogy mossa el nekem az ingemet.
- Amúgy… te mióta vagy itt? Én csak nem rég jöttem Skóciából, bár nem ide akartam jönni, csak úgy…kikötöttem itt. – mint a hajók. Nem tudtam, hogy hova tartok, én csak az apámat akartam megtalálni, de nem jött össze eddig, és végül itt kötöttem ki, de azért nem nevezném ezt eredménytelenségnek. – Na és mi a képességed? A falakon mászol? Vagy…lézert lősz a szemedből? Várj, várj, kitalálom! Feltudod magad robbantani, igaz? – már láttam itt mindent, szárnyas lányt, repülő fickót, égő lányt, falakon átrohanót….van itt minden és mindenki, bár az én képességem nem éppen világmegváltó, de állítólag ez is képességnek számít.

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Remélek okés lesz

Tárgy: Re: Mosókonyha Vas. 8 Márc. - 2:00

Dylan & Océane

A magam részéről tisztában vagyok azzal mennyire vagyok szerencsétlen. Természetesen már kicsi korom óta belehibázok a balhékba. Vörös trutyi kiöntése egy hófehér ruhára? Pipa. Reménytelen kedvetlenség? Pipa. Nekem mindehhez tehetségem van. A mosókonyhába érve azért meglep a káosz ami fogad. Hozzá szoktam ahhoz, hogy nagy itt mindig a rendetlenség, na, de hogy lassan medencézni lehetne itt az azért fura. Az illető aki a felfordulást okozta látszik, hogy nincs a helyzet magaslatán így hát magam cselekszem és zárom el a csapot ami szerencsére nem szenvedett kárt így csak elcsavartam és már nem is folyik tovább a víz. A tisztítószertől azonban habzik az egész helyiség, valami borzalmas, úgy néz ki, mint egy felhős ég egy pici különbség van csupán, hogy ez egy mosókonyha és nem az égbolt. Ahogy elzárom a csapot már csoszogok is a sráchoz, hogy felsegítsem a földről, jócskán átázott míg odalent üldögélt. Alighanem ebből még megfázás lesz.
Mosolyát viszonozva nyújtom a kezem neki amit elég nehézkesen fog meg, de végül sikerrel járunk és feltudom húzni a vizes földről. A ruha amit helyre kellett volna pofoznom, nos igencsak áztatja már magát odalent, tulajdonképpen az első fázis kész is.
-Az én nevem Océane, örülök, hogy találkoztunk Dylan, bár a körülmények nem a legjobbak. - Nevetem el magam. Arra direkt nem teszek megjegyzést, hogy nem jól lát. Nem kell hangsúlyoztatni amiről Ő is tud. Tisztában vagyok most már ezzel a dologgal, de nem hozom fel előtte.
-Mellesleg nem tettél tönkre semmit sem, a csap működik, a lefolyó elviszi majd a vizet is és ahogy elnézem azon kívül, hogy vizes minden, semmiben nem esett kár. Kivéve téged, csurom víz vagy, nem fázol? - Na igen, ha sikerül beindítani magam akkor jár a szám feleslegesen is. De ez mindig olyan emberekkel fordult eddig elő akiket ismertem egy ideje már, ezt a srácot azonban most látom először.

Tárgy: Re: Mosókonyha Szomb. 7 Márc. - 22:21

Oci & Dylan

Én csak nem értem, hogy miért kell nekem folyton valamit elrontani. Mint például most. Komolyan, ha még a csapot is elrontottam valahogy, akkor én… áh, mindegy, már rég lemondtam arról, hogy valaha is képes leszek nem elbaltázni valamit, ez egyfajta félre kódolhatott dolog lehet nálam, apám talán nagyon béna volt…bár gőzöm sincsen arról, hogy ki az apám, de pont azért vagyok itt, hogy ezt kiderítsem, mert azért érdekelne, hogy mégis ki volt az, aki felcsinálta anyámat. Nem mondom, hogy nem haragszom, de… már húsz éves vagyok, túlléptem azon, hogy nem volt soha apám. De azért kíváncsinak lenni nem bűn, igaz?
Hatalmas szerencsém van, hogy valaki rám talál itt a káosz közepén, de a jelenlétére csak akkor figyelek fel, mikor a ruha a földre esik. A hangját ugyanis meghallom, ahogyan a ruha a földnek ütődik, majd a lépések keltette visszhangok is eljutnak a fülembe, aztán a csap is elzárul, a hőmérséklete a levegőnek megváltozott és… igen, egyértelműen valaki más lélegzetvételeit is hallom, na meg a szívét is, ahogyan ver. Nagyot nyelek, nem tudom, hogy mégis mit mondhatnék. Amennyire látok, azért kitudom venni, hogy egy lány jött ide a segítségemre, legalábbis hosszú haja van és olyan lányos arca. Meg melle is van ha jól látom, szóval csak lány lehet, ugye?
- Szia! Igen, az… az nagyon jó lenne, köszi! – bólogatok mosolyogva, ahogy feltápászkodom, és először sikerül mellé fognom, de végül másodjára csak eltalálom a kezét és feltudok állni anélkül, hogy újra arcra esnék. Sajnos nem csak vak vagyok, hanem egy ügyetlen és szerencsétlen vak is, ez pedig így a lehető legrosszabb párosítása a dolgoknak, mert így is van épp elég bajom amiatt, hogy alig látok, mert…vak vagyok ugyan, de mióta a képességem megjelent, a hallásommal képes vagyok…látni. Vagy nem tudom, hogy működik ez, de ez a lényege azt hiszem. Vagy nem. Akárhogy is, de látok, csak szörnyen rosszul és a színek számomra nem léteznek. – Dylan vagyok, nemrég jöttem csak ide. Bocsi, hogy így tönkretettem mindent, de…nem látok valami jól.[/b] – na igen, és akkor még enyhén fejeztem ki magam. Nem látok semmit sem az égvilágon csak… a fülemmel látok, ez az azért már önmagában is elégé röhejesnek hangzik, nem?

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Remélek okés lesz

Tárgy: Re: Mosókonyha Szomb. 7 Márc. - 21:10

Dylan (Nyuszifül) & Océane

Na igen, általában kerülöm a nagy balhékat, viszont van néhány eset amikor a balhé talál meg engem. Mint például ma is. Késésben voltam az edzésről és tudom, hogy Jürgen nem az a kimondottan türelmetlen, de nem szereti ha késem, mert kevesebb időnk marad a technikám fejlesztésére. Lesiettem a lépcsőn és átvágtam az előtéren is és akkor megcsúsztam a vörös szőnyegen, az első kapaszkodom egy másik lány volt akinek valami pirosas folyadékkal telt pohár volt a kezében. Mikor megkapaszkodtam benne az a pohár a tartalmával együtt megbillent és a lány ruháját teljesen telibe kapta, na már most, itt jövök ismét a képbe. A lány nem volt elragadtatva tőlem és megkért, na jó, utasított, hogy vigye le a mosókonyhába kimosni a ruhát és imádkozzak, hogy ne maradjon rajta folt. Nos szerintem az imádkozást már most be is rekeszthetem hiszen tisztán látszik ebből a ruhából nem fog kijönni a vörös lé. Na meg azért nem tudom miért van annyira oda, a ruha nem nézett ki a piros lötty nélkül sem szebben.
Karomban a ruhával, elszontyolodva az elhalasztott edzés miatt ballagok le a mosókonyhába. Semmi kedvem az edzés helyett mosni egy amúgy is reménytelen ruhát, de ha meg meg se próbálom akkor az látszani fog és ki lesz akadva a lány. Mondjuk tutira ez egy szívatás, mert a hülye is láthatja, hogy reménytelen a folt kiszedése. Kénytelen, kelletlen végül mégiscsak lassan ott kötök ki. Beérve azonban egy kisebb-nagyobb káosz fogad. A srác a földön, nyakig tiszta víz és még mindig folyik a csapból a víz és minden tisztítószertől habzik. Ledobom a földre a ruhát, a legkisebb gondom is nagyobb ennél jelenleg. A csaphoz csoszogok a vízben és elzárom, majd amilyen lassan és óvatosan csak lehet odaaraszolok a sráchoz.
-Szia! Segíthetek? - Nyújtom felé a kezemet. Vélhetően csak segítségre szorul hiszen a földön ül a káosz kellős közepén. Kicsit megengedem magamnak, hogy megnézzem kinek is szeretnék segíteni. A srác haja vöröses és tiszta szeplő. Még nem láttam itt, mondjuk nem is igen ismerek sok embert a suliban. Leginkább azokat ismerem akikkel közös órám van, de még ott se mindenkit. Nem vagyok az a kimondott barátságkereső, nekem bőven elég az, ha elvégzem a sulit.

Tárgy: Re: Mosókonyha Csüt. 5 Márc. - 16:45

Oci & Dylan

Nem tehetek róla, nem igazán tudom még úgy teljesen uralni a …képességemet, ahogy fogalmazott a két fickó, akiknek most már a neve sem titok előttem. Eric és Charles. Avagy Charles és Eric. Vagy az alapítók. Akárhogy hívhatom őket végül is, de hálás vagyok, elhoztak ide, telefonálhattam is haza, szóval most már anyám sem aggódja magát halálra, szegény nagyon megijedt, állítólag már a rendőröknek is szólt, hogy tegyenek lépéseket, mert attól fél elraboltak. Nos, a skót rendőrök aligha tehettek volna bármit is, hogy megtaláljanak, de végül is sikerült épségben megúszni, igaz? Legalábbis nagyjából, mert azért az amerikai utcák nem valami barátságosak. Amerika annyira azért nem egy elképesztően jó hely.
De elkalandoztam már megint. Szóval nem tehetek arról, hogy sikeresen kidobtam a taccsot megint, méghozzá béna módon magamat hánytam le. Az én hibám volt, vagyis nem, de… mindegy, a lényeg az, hogy én hánytam le magam, így mondhatni mindegy miért történt a dolog, engem terhel. És ez a kedvenc ingem, még anyától kaptam az idejövetelem előtt, tök jó kis anyaga van, a színe is jó, én pedig lehánytam, szóval siettem is fel ide, hogy valahogy kiszedjem belőle a foltot, de hiába vagyok jobb helyzetben, mint a legtöbb vak, így is elég sok mindent döntöttem fel út közben, ne is beszéljünk arról, hogy a mosókonyhába is csak úgy beesek, ahogyan megbotlok a küszöbben.
- Kérlek, kérlek, gyere ki…. – nem mintha sokat segítene. Közben már a csap fölött görnyedek, kezemben egy szivaccsal próbálom valahogy kiszedni a foltot, amit a hányásom hagyott maga után ott galád módon. Gőzöm nincsen, hogy így sikerülhet-e, nem vagyok valami nagy háziasszony, még csak háziúr sem, szóval…ez valahogy kimaradt, pedig tudok például varrni. Igen, tudom, hogy elég röhejes egy dolog, ráadásul még vak is vagyok, de szeretek varrni, nem egy olyan ruhám van, ami az én kezem munkáját dicséri. Ügyes kezeim vannak.
- Basszus! – ezt is csak magamnak köszönhetem, én hülye rosszul nyitottam meg a csapot, aminek köszönhetően a víz tisztítószerestül együtt zúdul az arcomba, én pedig a hátam mögötti szennyes kosár miatt sikeresen terülök el a földön. A víz folyik, az ingem már elázott, én pedig megsemmisülten fekszem a földön. – Francba… - morgolódom hangosan, elvégre senki nincs a közelben, vagy ha van is, nem igazán figyelem, hogy érkezik-e valaki, mert… mert volt jobb dolgom is, csak hát nem igazán sikerült teljesítenem a kihívást. Kifogott rajtam a … víz. Vagy inkább a hülye mosókonyha. Vagy csak simán béna voltam…igen, béna voltam.

♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ Remélek okés lesz

Tárgy: Re: Mosókonyha Vas. 29 Jún. - 15:11

Szabad játéktér, új játék kezdhető.

Tárgy: Re: Mosókonyha Szomb. 28 Jún. - 23:39

Violet & Diego

- Otthon mondjuk nem ruha csinál ember. Te vagy szép, nem te ruha. – feleli tökéletes közvetlenséggel, cseppet sem tartva attól, hogy talán túlzásba esik. Ez olyan dolog benne, amiben nagy mértékben elüt alakoskodó társaitól, azoktól, akik mindig csak teszik a szépet a lányoknak, de nincs valód tartalom a szavaik mögött. Diego őszinte, ha valamit kimond, azt úgy is gondolja. S bár nem akarta lerohanni a lányt azzal, hogy kimondja, Violet tetszik neki, mint nő, végül mégis győzött benne a szövegelni akarás és közölte ezeket a szavakat. Mosolyogva, teljes igazságot szólva. Ami szép, azt el szokás ismerni, ez így természetes.
- Ahogy te gondol. Én nem tud tanítózni. Sose tudolnék. Tanár vanni lenni nehéz. Sok diák, sokféle. Alkotozkodni kell. – alkalmazkodni és alkotni összekeveredik benne, s egy új, teljesen értelmetlen szót kreál belőle. Érzi ő, hogy nem mondott valami értelmeset, s kicsit bele is zavarodik. Zavarában megpiszkálja lábával az előttük elterpeszkedő pad lábait, mintha lenne azon bármi rúgdalnivaló. Valamiért olyan érzés rohanja meg, mellyel még eddig nem találkozott. Kellemetlenül, kínosan érzi magát, s amint lelke mélyére nyúl az okokért, egyértelműen felfedezi a tényeket. Violet előtt nem szeretne rossz színben feltűnni, butának látszani. Diegi, diego. Mikor lettél ennyire.. milyen is? Ilyen. Már érti, hogy miért mondják: a nőkkel vigyázni kell. Teljes mértékben képesek arra, hogy puszta lényükkel olyan útra tereljék a férfit, amelyen nem érzi komfortosan önmagát, de amelyről nem szeretne lelépni egy pillanatra sem.
- Ez nem bátor, csak szükség. Hallom van itt valaki, tud sok cucc. – dolog. De nem keresi a szavakat, amikor folyamatosan akar beszélni. Helyettesít azokkal, melyeket jelentésben nagyjából passzolónak talál.
- Én tudni kell Prim. Minden. Vissza kell kap húg. Hiányzik egy rész. Innen. – mutat a szívére. Persze ez nevetséges is lehet tekintve azt, hogy nincsenek érzelmi emlékei a húgáról, így nem is hiányozhatna neki. De mégis, Primitának van egy hely a lelkében, egy olyan hely, ahonnan hiányzik nagyon, így él a gyanúperrel, hogy esélye lehet még megtalálni a húgát. Azért van itt, hogy megoldást találjon, hogy segítséget kérjen. Mert a vér nem válik vízzé, soha!
- Én ír. Vers, regény, rövid írás. – céloz itt a novellákra. Nagyon szeret írni, ez az élete. Eleinte csak hobbi volt, de aztán később életcéllá változott. Nagy terve, hogy angolul is megtanuljon annyira, hogy ezen a nyelven is tudjon alkotni.
- El mar como un vasto cristal azogado
refleja la lámina de un cielo de zinc;
lejanas bandadas de pájaros manchan
el fondo bruñido de pálido gris. – gondol egyet és szavalja el violetnek az egyik verse első versszakát. Anyanyelvén beszélve a hangszíne is egészen más, a hangja kissé karcosabbá válik, s megtelik azzal a spanyol érzékiséggel, ami a nyelv sajátja, s ami sokkal jobban kifejezi Diego egész jellemét. - Jelent olyas, hogy a tenger van ezüstözött tükör, visszaad ég úgy, mint egy lepedőnyi.. jaj, nem tudom szó.. cink! – vágja ki a rezet, majd folytatja a fordítást. Így elég nyögvenyelős, de szeretné, ha Violet is megértené a sorokat valamilyen szinten. Nem sokaknak szokta megmutatni az írásait, fordítgatni meg pláne, de most így érzi megfelelőnek. Hát hagyja, hogy elsodorják a szavak. - Messzi madárak seregei csinál színez a szürkére csiszatolt háttéren rajt.
Nem vár értékelést, nem vár semmit. De örül neki, hogy volt kivel megossza ezt, így ajkain mosoly játszik, ahogyan Violetre néz. A puszit örömmel fogadja, finoman utánanyúl a lánynak, hogy elléptében megérinthesse Violet vállát, kis simítást ejtve végig a lány felkarján.
- Ha már vagy száraz, engeded visszakísér én te szobádhoz te? Biztos van dolog neked, de szeret veled tölteni idő. – kérdez rá, mint valami zavarban levő kiskölyök. Végül halkan kineveti magát, s inkább azzal foglalkozik, hogy saját száraz ruhái közül kerítsen magára egy fehér pólót. Elvégre akármerre is megy innen, nem kéne egy szál farmerben, mezítelen felsőtesttel flangálnia. Mégsem illendő.

Tárgy: Re: Mosókonyha Hétf. 23 Jún. - 10:13

Diego & Violet

Water... water everywhere!

- Pedig még nem is láttál rendes ruhában... teljesen szárazon. - mosolyodom el kissé zavartan, azt hiszem pont azért mondom ezt, hogy kicsit tereljem a dolgot, mert hát nem tudom a legjobban kezelni azt, hogy valaki, akit most ismertem meg tökéletesnek tart. Azért nagyon remélem, hogy ez nem azért van, mert pont hogy vizesen látott és pont hogy jóval többet is megfigyelhetett, mint amit eddig bárki. Kedves srác és nem akarom, hogy csak a miatt tartson tökéletesnek, mert a blúzom éppenséggel nem takart eleget percekkel ezelőtt, és amiért most meg csak a pólója van rajtam.
- Jól van, akkor szívesen segítek. Azt hiszem csak az kell, hogy minél többet halld mások beszédét, vagy... az olvasás is sokat segít, és persze tanulhatunk szavakat is. - fogalmam sincs, hogy is kéne ennek nekiállni, de nem hiszem, hogy itt most a nyelvtanon van a hangsúly, maximum utólag ki lehet javítani az apróbb hibákat, de ha sokat gyakorol és próbálja kifejezni magát, akkor úgy azért nem olyan nehéz. Láthatóan elég bátran áll ehhez hozzá és nincs zavarban, hogy esetleg rosszul mond valamit, így nem nehéz tanulni. Aztán persze felfedezhetünk ezt-azt, amit még nem ismer, különlegesebb szavakat, vagy olyanokat, mint a mondjuk ez a tuskó kérdés, szinonimákat. Sose tanítottam még senkit, viszont elég nagy gyakorlatom van abban, hogyan magyarázzak el dolgokat másoknak, hiszen egész életemben ezt tettem, próbáltam felvázolni mindenkinek, hogy a betegségem pontosan mit is jelenet.
- Akkor bátor vagy! Én nem mernék csak úgy elmenni egy idegen országba, ahol nem ismerem még a nyelvet sem. - elismerően mosolyodom el. Egyáltalán nem gondolom, hogy rossz döntés volt a részéről, hogy ide jött. Persze nem lehetett egyszerű, de igenis nagy bátorságra vall, hogy csak úgy be merte ezt vállalni. Én kétlem, hogy el mernék menni mondjuk Spanyolországba csak úgy egyedül, főleg hogy még az arcok felismerése is gondot jelent. Biztos vagyok benne, hogy az elején neki is ijesztő volt az új és ismeretlen környezet. És még ez a történet is a húgával kapcsolatban. Nagyon figyelek, hogy megértsem, hogy miről is van szó, de rendkívül bonyolult. Hiába tudom, hogy mi vagyok és hogy vannak mások is ilyenek, de attól még ugyanúgy nem tudom ezt az egészet könnyedén kezelni. Időutazás... olyan nehéz belegondolni.
- Oh, értem, azt hiszem, de a professzor biztosan segít és szerinted vissza tér egyszer majd a húgod? - jó persze buta kérdés, nem tudhatja, de gondolom azért reméli, hogy így lesz. Nekem sosem volt testvérem, de ha lehetőség lenne rá, hogy újra lássam a szüleimet, mindent megtennék érte, hogy ez megtörténhessen. Nagyon hiányoznak nekem, gondolom neki is... bár nem, ha nem emlékszik rá. Elég zavaros ez az egész, de legalább itt könnyebben kezelheti és talán segítenek is neki majd, hogy akár meg is találja majd a testvérét idővel.
- Csak még nem tudom, hogy mi akarok lenni, pedig lassan ki kéne találnom. Te mit szeretsz csinálni? - tényleg sejtelmem sincs, hogy mi lenne jó nekem, miben lennék igazán ügyes, vagy mi az, amiben az örömömet lelném, de remélem, hogy rájövök majd még időben. - Persze, hogy számít, az hogy téged felismerlek, el se tudod képzelni milyen nagy dolog számomra! - valahogy reflexből jön a késztetés, hogy hajoljak oda és adjak egy puszit az arcára, azt hiszem hálából, egy olyan arcra, amit nem fogok másnapra elfelejteni. Aztán fel is pattanok, mikor az eddigi zúgás abbamarad és a szárító láthatóan leáll. Fura egy kellemetlen érzésem van, mintha csak ez most rossz lenne, hiszen felöltözhetek és mehetek tovább a dolgomra, és lehet hogy neki is van teendője, és... jó lenne még maradni.

Tárgy: Re: Mosókonyha Vas. 22 Jún. - 14:16

Violet & Diego

- A tökéletes mindenkinek van más. Te szép, kedves, mondtad ügyes. Nekem tökéletes. – mosolyog rá. Nem akar köntörfalazni, szerinte semmi rossz nincs abban, hogyha elmondja Violetről alkotott véleményét. A lány valóban csodálatosan szép az ő szemében, a jelleme hihetetlenül kedves és az még egy plusz adalék, hogy amikor kijavítja nyelvi hibáit, akkor sem szemtelen, nem okoskodó, hanem törődő csengők csengnek szépséges hangjában. Ha létezne szerelem első látásra, akkor könnyedén rásüthetnék Diegora azt a bélyeget, hogy beleesett ebbe a lányba. Az is lehet, hogy igazuk lenne. Nem tudja, mert ő nem hisz az ilyesmiben, így nem is gondol vele.
- Tanítottál nekem fatörzs és tuskó. Szerintem lesz te jó tanár! – kacsint rá kedvesen. Nem járt ő iskolába, nem tud semmit a tanárokról. Itt sem alkotott egyről sem véleményt, nem az a típus, aki csak úgy véleményezzen embereket. Legalábbis pedagógusokat. A cipész maradjon a kaptafánál, aki tehát nem ért a tanításhoz, az ne is savazza őket. Mindenkinek rosszul esik, ha ítélkeznek felette, ő már csak tudja, a szülei hoztak a feje fölött olyan ítéletet és döntést, mely meghatározta az egész életét. És persze egy diák véleménye nem változtatja meg egy tanár világát, de ettől még nem szeretne ő lenni az éles nyelvű vipera. Az különben is női szerep, meghagyja az olyan lányoknak, akik tipikusan ilyenek.
- Csak itt tanul ez nyelv. Otthon nem. – vallja be. Lehet, hogy ez kínos, hogy így nem kellett volna nekivágjon az idegennek, de kellettek a válaszok húgát illetően. Nyelvtudás nélkül vette hát nyakába a világot, mert nem értett semmit azon kívül, ami a levélben állt. És azt sem igazán. De érteni vágyott, hát addig kutatott, amíg idetalált. Jelenleg semmivel sem tud többet, mint egy évvel ezelőtt, de legalább már meg tud szólalni angolul. Az is valami.
- Igen. – bólint. Ez a dolog Primmel kapcsolatosan eléggé bonyolult. Nem is tudja, hogy miképpen magyarázza el. - A húgom él, de mégsem. Meghalt amikor volt három korú. Írt nekem levelet, hogy nem halt. Időutaz. Szeret engem. Velem élt. Emlékezzek rá, de ne gyászoljam. Elutaz, mert meghalna. Kitöröl jelenből önmaga, hogy ne fájjon ő halál. Nem értem. A Professzortól szeretném értés. Primavera volt. Primavera Velazquez. – szedi össze foghíjasan a dolgokat, melyeket a levélben olvasott. Spanyolul is ugyanilyen bonyolult lett volna, nem tudná értelmesen elmagyarázni.
- Itt van jó. Kedvesek. Nem ítélnek el. – mosolyodik el, majd csendben marad, amíg a lány válaszát hallgatja. Jó lehetett rendes iskolába járni, normálisan élni. Neki sosem sikerült, s bár nem lett tőle életunt, savanyú, szomorú, de ettől még nem állítaná, hogy az élete nagyon jó volt.
- Akármi lehetsz, csak akarj. Sokan élnek mássággal. Nem boldogtalanok. Engem mindig fogsz lát. Ha ez számít valami.

Tárgy: Re: Mosókonyha Csüt. 19 Jún. - 16:01

Diego & Violet

Water... water everywhere!

- Igen... valahogy úgy. - bólintok egy mosollyal. Értem én, hogy mire gondolt, de nem akarom folyton kijavítani, mert már így is megtettem párszor, és azért nem lehet kellemes, ha amúgy sem beszéli még jól a nyelvet, aztán meg valaki mégis folyton elveszi a kedvét azzal, hogy beleszól, hogyan kéne mondani. Persze gondolom szeretne fejlődni, meg tanulni és azt úgy lehet, ha valaki segít és kijavít időnként. Nem igazán tudom, hogy mi lehet az egészséges egyensúly, amitől rosszul se érzi magát, de jobban fog menni neki majd a nyelv.
- Oh... köszönöm, ez kedves, de nem vagyok én tökéletes, ez azért erős túlzás. - mosolyodom el kissé zavartan, hiszen tényleg így van, nem tartom magam kicsit sem tökéletesnek és ha azt nézem a betegségem miatt meg aztán főleg van bennem kellő mennyiségű tökéletlenség. Persze jól esnek a szavai, ezt nem is lenne értelme tagadni, látszik is rajtam, csak hát meglepő, hogy ilyen nyíltan kimond mindent. Hozzám képes, aki általában inkább magamban tartom a véleményemet felettébb nyílt jellem, de talán pont ezért nincs is baj ezzel. Két ember sokkal jobban passzol egymáshoz, ha kiegészítik egymást és nem teljesen egyformák. De mit is beszélek itt passzolásról!? Most találkoztunk, váltottunk pár szót, én meg már úgy gondolkodom, mintha... Gondolatban megrázom a fejem, miután még sikerült újra ki is javítanom őt, akkor is, ha tényleg nem akarok beleszólni a nyelvhasználatába, mert hát nem én vagyok a tanára. Ezt persze remekül megcáfolj a kérdésével, mert épp most igyekszik tanárrá avanzsálni engem.
- Végül is megpróbálhatom, bár nem tudom, hogy mennyire vagyok jó tanár, te biztos sokkal jobban vagy szárító használatban, de megpróbálhatom. - mosolyodom el kicsit és magamhoz képest nem visszakozom annyira, mint általában szoktam. Ez azért egész nagy fejlődés úgy gondolom, mert az esetek nagy részében az első reakcióm a nem, vagy a magamról való lebeszélés szokott lenni. - Tanultál angolt tanártól is azért? - az hasznos, ha van valami alapja, mintha csak teljesen egyedül kezdte volna el. Persze szavakat, egyszerűbb dolgokat tudok neki tanítani én is, de pl. az olvasás is sokat segíthet neki a fejlődésben, vagy csak egyáltalán az, hogy beszélget valakivel, mint ahogy most is csináljuk. Azt hiszem nem is feltétlenül arra van szükség, hogy szakszerűen oktassam, mint egy tanár, inkább csak hogy használjuk minél többet. Ez pedig nincs ellenemre, mert kedves srácnak tűnik, nem hiszem, hogy kellemetlen lenne vele máskor is találkozni, persze azokat a kis elszólásait leszámítva, ami számára nem elszólás, de nekem kissé zavarba ejtő időnként. Ilyesmit még biztosan fog produkálni, bár talán én nem égetem be magam majd újra, mint most az ázott veréb szereppel.
- Mármint a húgod írta? - táncolom kissé értetlenkedve a homlokomat. Jó-jó lehet hogy nem mindig tudom teljesen összerakni a mondatait, pedig azért nagyon oda koncentrálok ám. - Rossz lehetett egyedül barátok nélkül, de itt azért talán könnyebb nem? - legalább el tudja magyarázni, mert az emberek ezt nem értették volna. Elég bonyolult lehet, ha valaki örökké gyereknek lát, miközben felnősz. Buta kérdés motoszkál a fejemben, de még sem teszem fel. Ha ki tudná kapcsolni, akkor biztosan megtenné, nem lenne értelme ezt megkérdezni tőle.
- Én rendesen jártam iskolába, csak oda kellett sok mindenre figyelnem és úgy nem volt gond. Csak a... szüleim halála akasztotta meg ezt. Nem tudom, hogy mi legyek majd, ha felnövök, hogy ezzel az arcvaksággal egyáltalán mit lehet rendesen csinálni. - nem jó, ha emberekkel foglalkozol, mert nem ismered meg őket úgy sem. Imádok gitározni, de nem tudom, hogy megy-e annyira, hogy tényleg el is érjek vele valamit. Azt hiszem most ez a mutáns suli adott egy kis időhúzási lehetőséget. Ráérek eldönteni, hogy mi legyen velem, ameddig ide járok.

Tárgy: Re: Mosókonyha