Leah & Aaron

Tárgy: Leah & Aaron Csüt. 10 Júl. - 9:10

First topic message reminder :

Aaron & Leah

Mondhatni kissé ferde szemmel nézek most a kapura, ami előtt immár másodjára támasztom le a motorom. Bár Leah szerint ez egy tök átlagos, legfeljebb eliteb iskola, amolyan alapítványi suli, mégis.. a hivatalos menet, amin keresztül végre elértem őt telefonon nem a megszokott volt. Persze ki tudja, lehet csak másabb a bürokrácia náluk. Talán angolok...
Mindegy, végül is ne a megtett út a lényeg, hanem az elért cél, vagyis a remélhetőleg hamarosan elérhető cél. Fogalmam sincs, mit kajtatok ennyire utána, New York-ban halomnyi csajt szedhetnék össze feleennyi belefektetett energiával, és talán még North Salemben is. De lehet, pont ezért izgat ennyire ő. Mert más, mert érdekes. És mert kihívás számomra. Én pedig szeretem a kihívásokat, főképp, ha utána learathatom a babérokat.
Ráérősen dőlök a motornak, karjaim összefonva, és bár látszólag a kaput fixírozom, másfele jár az eszem. Találkoztunk már a parton, kávézóban, moziztunk. Mára valami meglepőt akartam, vagy legalább is mást. Azt pedig csak remélni tudom, hogy ő is élvezni fogja. Mindenesetre én felkészültem, a motoromon most ott feszül kétoldalt a ritkán hordott túratáska, benne némi élelem, ital, pléd és még pár hasonló apróság. Többnyire, ha túrázni megyek a haverokkal, mindezt hátizsákba rakom, de most kissé kényelmetlen lenne egy utas mellett, így maradnak a "zsebek".
Igazság szerint még nem tudom pontosan, merre is megyünk majd. De hát ez a lényege az ilyen utaknak. Bele a semmibe, míg nem akad meg a szemünk egy olyan helyen, ahol szívesen megállnák. Meglehet egy parton végezzük majd, így hát egy rövidnadrág is lapul a többi dolog között, hisz a viselt fekete farmerom, pólóm és bőrdzsekim nem alkalmas az ilyen szórakozásra.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Kedd 16 Szept. - 10:03

Aaron & Leah

Értékelem én a türelmét, ezt az incselkedős változatot akár még hónapokig is lehetne húzni. A dolognak azonban van pár szépséghibája. Az egyik az, hogy én sem vagyok fából, nagyon is szerettem én élni, bulizni, míg a lelki dolgok be nem jöttek, és el nem ment az önbizalmam. A másik, hogy az ő idegeit sem akarom húzni, hiszen komolyan tetszik a figyelmessége, és az, hogy olykor olyan kis porcelánbabaként kezel. Az elejétől megpróbálom arra vinni őt, hogy legyen velem határozott, néha viszont pont a szeszélyességem miatt riasztom el. Nem könnyű velem, ezért is volt ideje, hogy kicsit kinyilvánítsam, mit is akarom most. Elég ciki lenne, ha most azt mondaná, hogy nem, vagy hogy ráér a dolog, és menjünk először Faye-hez. Akkor a maradék magamba vetett hitem is elillanna.
- Teljesen. – A tarkójára fonom az ujjaimat, finoman végigcirógatva a haján, éppen annyira húzva csak meg a tincseit, hogy fenntartsam a vágyat. Régen csináltam már ilyet, de ezt nem lehet elfelejteni. Tudok én élni a női kelléktárral, és végre tényleg tetszik valaki. Nem mellesleg úgy tűnik, hogy én is neki. Többször elmondta már, hogy neki nem mindegy, tehát nem csak arra hajt, hogy legyen valaki éjszakára, bennem lát valamit. Így bátran bólinthatok rá, mert lelkileg is jól megvagyunk, azt leszámítva, hogy keveset tud a zűrjeimről. Nem most fogom tágítani az ismereteit.
- Én is így gondoltam, csak nem akartam helyetted kimondani. – Az ajakharapás teljesen bezsongat, ha nem lettem volna az utóbbi időben ilyen visszafogott, akkor azt mondanám, hogy keressünk egy parkot, aztán hadd szóljon. Így várok, mert mégiscsak én vagyok a lány, a józanabb ebben a kapcsolatban, mert alig tudom megállni vigyorgás nélkül, ha lejebb pillantok, és immár látható jele is van annak, hogy itt valamire készülünk. Na de vissza a motorhoz, nem ártana útközben figyelni, mert ha feltekeredünk egy oszlopra, abból minden lehet, csak összebújás nem. Átveszem a sisakot, és elnémulok. Hátulról átölelem, immár rutinos utasként nézelődök mögötte. Száguldunk a józan ész határain belül mérhető sebességgel, és lassan úgy tűnik, célhoz érünk. Azt hittem, hogy lakása van, egy családi ház azért nem vall kis pénzre. Nagyot nyelek, én bezzeg milyen csóró vagyok. Nem elég, hogy édes, még pénze is van.
Lekapom a sisakot, amikor megálltunk, átadom, és a kezébe illeszve a sajátomat, szinte futólépésben haladok mögötte. Végre valakinek én is kellek, ahogyan vagyok. Belépek mögötte, még hunyorogva, mert szoknom kell a benti sötétet. Nem kell körülnéznem, nem az a cél, hogy körbevezessen. Nem illetődöm meg, én akartam így. A derekára siklik a kezem, vad szenvedélyes csókkal viszonozva a megkezdett támadását, és már szabadítom is meg a pólójától. Magam sem tudom, hogy honnan jött a hirtelen erő, de azon kapom magam, hogy odalököm a folyosó falának, és a nyakát kezdem el vad puszikkal ostromolni.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Hétf. 15 Szept. - 16:15

Aaron & Leah

Én megpróbáltam úriember lenni. Tényleg megpróbáltam. Bár nme vagyok az a tipikus szoknyahajhász, azért az egyetemi csajokat elég könnyű megdöngetni. Ehhez képest Leah-t nem tepertem le a tóparton, noha igen incselkedős látvány volt, ahogy nem másztam rá a moziban sem, mikor azt a rövidke szoknyát viselte. Pedig mennyi mindent el lehet játszani egy besötétített teremben... És most is.. bár némi latesti sajgással, de zokszó nélkül vinném vissza Salem -be, ha.. ha nem akadályozná meg a "sisakpáncélom" felvételét, ha nme suttogná felajánlkozó szavait füleimbe. Mert bármilyen diszkrét és burkolt is, felajánlkozik nekem. Nem mintha én eddig érdektelenségről tettem volna bizonyságot.
- Teljesen el akarod venni az eszem, mi? - fordulok felé, immár minden tartózkodás nélkül túrva ujjaim selymes tincsei közé, hogy újfent ajkamra húzzam ajkát.
- Itt lakom a városban, nem foglak valami retkes motelba vinni, mint valami... Nem ezt érdemled, főleg nem első alkalommal - kacsintok rá, pajkosan beharapva alsó ajkát, majd immár tényleg elengedem és húzom fel a sisakot. Még el is kell érni a célig, márpedig egy vérhiánnyal szenvedő fej ebben nem segít.
És amint érzem, hogy most már tényleg a motorozásra koncentrál valóban kigurulok a parkolóból, ám a Salem-be vezető út helyett egy másik elágazást választok. Egyértelmű, hogy én tudom, merre megyek, neki legfeljebb a városnézés marad, bár ennél a tempónál se sok. Néhány lámpa, kanyar, úgy nagyjából bő tíz perc az egész. A felhőkarcolókat kisebb lakóházak váltják, inkább kertesek, mintsem paneltömbök. Több fa, keskenyebb utak. Látszik, hogy immár valamelyik "zöldövezetben" járunk. De csak néhányan sétálgatnak, egy kutyát sétáltató öregasszony, egy kocogó pasi. Kertvárosi idill vesz körül minket, mikor felkanyarodom az egyik feljáróra és az oldalról megközelíthető garázs lehúzott ajtaja előtt állítom le a motort.
- Gyere - szállok le, húzom őt is egyik kezemmel, míg a másikkal a sisakot veszem le és lököm a maotorra. Bár nem a villanegyed, de tudom, hogy itt nem lopják le róla, és ráadásul az elrendezésnek és a szokványos sövénynek hála kissé takarva is marad a járgány.
Aztán már veszem is elő a kulcscsomót, amin a korában látott kis bicska fityeg és kiválasztva az egyik kulcsot nyitom a bejárati ajtót, tessékelem be rajta Leaht hogy aztán azonnal csukjam is be mögöttünk. A kulcs a folyosón lévő szekrényen landul, én pedig szinte azonnal lépek is elé, újfent hajába túrva, immár mindkét kezemmel.
- Üdv nálunk - sóhajtom szájára, hogy aztán azonnal le is támadhassam, legalább az első csók erejéig...

Tárgy: Re: Leah & Aaron Vas. 14 Szept. - 11:15

Aaron & Leah

Kész, ez így biztosan nem lesz jó. Az elején megpróbáltam visszafogott lenni vele, olyannak tűnni, mint aki megközelíthetetlen, magamat bűntetve azzal, ami történt, amit tettem, aztán szépen lassan elvarázsolt. Lassan? Most találkozunk harmadszor, és az egyik, legfontosabb titkomat már tudja, és megannyiszor hívta már fel a figyelmemet arra a tényre, kellek neki. Elvisel a butaságaim ellenére is. Nem csak külsőleg kellek neki, amit én régen elégnek tartottam volna. Odafigyel arra, hogy mire vágyom, mitől vonulok vissza, és ez... valami komoly. Nem akarom túlgondolni, de talán ki lehet mondani, még ha szerelmet nem is vallottunk, hogy ő... a pasim? Tati biztosan pukkadna a nevetéstől, mert valahogy magamat Shannonként sem tudnám így elképzelni, Leah-ként meg pláne nem, de mit tegyek, ha valaki hatással van rám? Már idejét sem tudom, hogy mikor voltam utoljára valakivel, egy idő után megtanultam nem gondolni arra a dologra, csak éppen ez nem nehéz, ha visszahúzódó vagyok, ám ha valaki a derekamat cirógatja, ráharap az ajkamra, óhatatlanul feltódul minden, főleg ha az illető nagyon is... tudja, hogy mi kell nekem. Nem őt kínzom. Vele együtt magamat is. Beleharap az ujjamba, amely valóban nem fáj túlságosan, viszont tovább repít, amelyből már érzem, hogy nem fogok tovább várni. Ideje feladni az önként vállalt száműzetést.
- Akkor... majd később indulunk vissza... – Felelem neki, arra vonatkozóan, hogy Faye még egész este, éjszaka a nyaralóban lesz található, de őszintén szólva ebben az állapotban először nem beszélgetni lenne kedvem. A csókot viszonzom, ám nem hagyom, hogy felhúzza a sisakot, csak a fülébe súgok.
- Ne várjunk, jó? Még hatvan kilóméter... és bármilyen aranyos is lehet a hugod, először nem rá vagyok kiváncsi. Kiveszünk egy szobát? – Ez nem zárja ki, hogy majd a nyaralójukban a nap végén még történjen valami, de itt és most úgy érzem, ki kell nyilvánítanom, amit akarok. Finoman pusszantok bele a fülébe, éppen hogy ne süketüljön meg. Ha ezek után nemet mond, nagyon-nagyon szomorú leszek. Meg fogom érteni, le fogok higgadni, mert ráérhet végülis a dolog, akár éjszakáig is, de olyan jó lenne, ha már belelovaltam magam.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Pént. 12 Szept. - 16:46

Aaron & Leah

És én az övé.. de még mennyire... Ám jobb, ha ezek a gondolatok most elkerülnek, hisz a mai nap, még ha Leah igencsak ígéretes szavakat mondott is, nem az enyém. Legalább is a jelenlegi állás szerint, miközben kínomra csak még inkább rásegítenek játékos ujjai.
- Ne kínozz - sóhajtok fel "lecsapva" kezére, és combom helyett számhoz emelem, játékosan ráharapva ujjaira. Persze ügyelek, nehogy felsértsem a bőrét vagy fájdalmat okozzak neki. Inkább csak jelzem, ha sokáig incselkedik, ebbe az állapotba kerülök. Mármint harapok. Ha mást nem, kínomban a saját öklöm.
- Nem zavarsz - ingatom a fejem mosolyogva, majd lenyelem a maradék kólám. Legalább valami hűs, ami nyugtat...nyugtatna, ha Leah nem kezdené újra.
- Bármi mást? - visszhangzok, mint valami barlang, ám azonnal mosolyogva csóválom is a fejem.
- Ne kísérts a kétértelmű szavaiddal - nevetem el magam, és már indulok is meg az ajtó felé. Még egy apró biccentés a pultosnak, a színpadnál felharsanó újabb tapsviharral már nem is foglalkozva lépek ki a szabadba, persze összekulcsolt ujjaink révén húzva őt is magammal a motorig.
- Nagyon fog neked örülni - sóhajtok fel, miközben újfent magamhoz húzom egy röpke, most tényleg röpke csók erejéig. Nem hagyom, hogy elmélyítse, hogy az őrületbe kergessen, végül is, nekem még vissza kell motorozni Salembe. És húzom is fela sisakom, meggátolva az esetleges "támadásokat," majd felülök és várom, hogy mögém telepedjen. Amint érzem, hogy átölel, érzem hátamnál testét egy könnyed mozdulattal búgatom fel a lovakat és gurulok ki a parkolóból. Irány vissza, irány a meglepetések és újdonságok sárgára kövezett útja.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Kedd 9 Szept. - 20:53

Aaron & Leah

A reflektor rá is vetül, vélhetően van valami háttérember, aki duetteknél igyekszik mindkettőt megvilágítani. Nyilván ha direkt halkabban énekel, akkor átirányítják rám a fényeket, hogy őt ne hozzák zavarba, és végül így ér véget a szám. A csókunk után boldogan sétálok le vele a színpadról, nem zavartatom magam, ezúttal felvállalom, hogy mi most egy pár vagyunk. Én itt ebben a testben valakinek tényleg fontos vagyok. Ha csak a kóla vagy egy szám erejéig, az sem baj. Már így is több, mint amit az elmúlt hónapokban bárkitől is remélni mertem. Talán most egy kicsit elengedhetem magam, és gondolhatok magamra úgy, mint egy értelmes lányra, akinek nem zaklatott állandóan az élete.
Pontosan érzi, többet jelentett, mint a közös ének. Sokkal inkább a lelkiekről van szó, hogy mit tudunk egymásnak nyújtani. Igyekszem én is figyelni a gesztusaira, hogy mire vágyik. Alkalmazkodni amikor visszavonul, és nem elitélni azért, mert neki is vannak furcsaságai. A véres demostráció kifejezetten különös volt, de nem rettentett el. Azt hiszem aki közülünk való, az ne lepődjön meg semmin. Visszasietünk az asztalhoz, immár egymáshoz simulva, ezúttal kapok egy simogatást az arcomra, amit csók is követ. Ezúttal teljesen rábízom magam, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy vele akarok lenni, ha nem ma éjjel, akkor legközelebb.
- Te meg az enyém. – A homloktapasztás egészen megnyugtató, nincsen bennem az a lelkes kötekedés, ami legtöbbször, most először biztonságban érzem magam mellette. Ahogyan ő is sejti, a titok részleges megosztása feloldott bennem nem kevés gátlást. A pillantásomból kiérezheti, hogy bár voltak fenntartásaim, de talán itt az ideje félretenni őket.
- Megértelek. Legyen akkor úgy... – A szabad kezemet a combjára csúsztatom, és játékosan végigszaladok ujjaimmal bele fölfelé, ám nem viszem végig, inkább csak felkuncogok, és bólintva bújok hozzá. – Szívesen megismerem őt, ha nem zavarok, és akkor még mindig ott alhatok nálad. Vagy bármi mást is csinálhatunk. Rajtad áll. Induljunk most, hogy vele is tudjunk lenni kicsit? – Pillantok most rá sokat sejtető tekintettel. Nem tudom, hogy lesz-e ebből hosszútávú kapcsolat, de ahol most tartunk, az nekem tökéletesen megfelel.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Vas. 7 Szept. - 11:05

Aaron & Leah

Nem nagy dolog ilyen kis apróságokkal örömet okozni a másiknak. Mert mosolya, meghajló gesztusa mind azt jelzik, Leah boldog, hogy nem hagytam magára, még ha ilyen kis apróságról is van szó. Mindezek ellenére nem szállok le a székről, nem sétálok rivaldafénybe, mintha csak egy vokalista lennék, rá hagyva a dicsfényt. Még mikrofont se ragadok, elég hallható így is a hangom, nekem elég. És hát most nincs akkor tömeg és hangzavar, hogy elnyomja. És legfőképp, nem akarom Leah-t túlénekelni. Ez az ő száma, ő választotta, és az ő szólama inkább a hangsúlyosabb benne, még ha nekem is jut némi szóló. De attól még én is élvezem, játék az egész, bohóckodás, mit mosollyal élvezek.
Főképp, mikor a végére érve Leah hozzám lép egy csókra. Elégedetten ölelem át a derekát, cseppet sem foglalkozva a lent tapsoló rajongókkal. Úgy érzem, ez neki többet jelentett, mint egy kis játék, egy kis bohóckodás egy karaoke bárban, én pedig készséggel vettem benne részt.
Aztán visszaadva a terepet a következő bátor jelentkezőnek kísérem vissza az asztalunkhoz, hogy némi nedvességet ereszthessünk az éneklésben kiszáradt torkunkra.
- Fogós kérdés - sóhajtok fel, és tényleg úgy is érzem. Ám mielőtt kifejteném, jobbom arcára simítom, ujjaimmal hajába túrva, hogy egy újabb csókot lopjak, immár közönség nélkül.
- Legszívesebben a New York- házba vinnélek. Mert közelebb van és mert akkor csak az enyém lehetnél - vallom be sóhajtja, homlokom homlokához támasztva, apró szusszanásokkal nyugtatva magam, hisz nagyon jól tudom, mi mindent "tehetnék" vele, ha idehaza lennénk.
- De Faye-t nem hagyhatom ennyi időre magára. Reggel eljöttem, és ha itt alszunk, leghamarabb holnap délután érnénk vissza. Mert reggel nem engednélek el - nevetem el magam halkan, fájó lüktetésel engedve el arcát, hogy kezem inkább kezére csússzon.
- A lába még mindig be van kötözve, pihentetnie kell. Nem szeretném, ha valami baja történne, ha megcsúszik a konyhában, vagy a lépcsőn ugrálva elesik. Szóval.. azt hiszem, vissza kell térnünk Salem-be, és ha még mindig nálam akarsz éjszakázni, akkor a húgom karmai közé kell eresszelek...

Tárgy: Re: Leah & Aaron Szomb. 6 Szept. - 9:49

Aaron & Leah

A játékos puszinak is megvan az ideje, na ez nem az. Éppen most vallottunk meg súlyos titkokat, jelezve, hogy nagy mértékben bízunk a másikban. Ez elég fontos előrelépés a kapcsolatunkban, mintha kimondanánk, hogy hosszútávon szeretnénk egymástól valamit. Azt még nem tudom, hogy mit, ezt megelőzően nem volt rám jellemző a tartós kapcsolat. Nagyon nem, erre jön egy srác, aki így a mandulavágásúban is megtalálja a szépet, az izgalmast, ez valahol romantikus, és szenvedélyt érzést is kelt bennem. Fura, de arra gerjedek, aki gerjed rám. Valahol ez így is törvényszerű, mindenkinek legyezgeti a hiúságát, hogy kell valakinek, de ha ez még kölcsönös is, hogy nekem is bejön a másik, hát dupla az élvezet. Mondjuk még mindig furán érzem magam párszor, új testben élek, de nem ártana lassan elfogadnom, hogy így s érvényesülhetek. Amikor a combomra simul a keze, ezúttal nem merevedek meg, nem tolom el, igyekszem természetesnek venni, hiszen jól esik. A csókunkból nehéz kigabalyodni, én vagyok az erősebb, hiszen ha nem tudunk leállni, az nagyon ciki helyzet lenne. Inkább felsétálok a színpadra, nekem van egyszerűbb dolgom, miután tudok énekelni Leah-ként, és vágyam sem látszik annyira rajtam, mint ahogyan a srácoknál.
Fent szemezek még vele, sokat sejtetően, aztán belekezdek, annak ellenére, hogy ő még nincsen mellettem, maximálisan bízok benne, duett lévén ezt csak ketten énekelhetjük el, még maguk a hivatásos énekesek között is gyakori, hogy a duett indításakor csupán az egyikük van reflektorfényben, a másik pedig csak később ér be. Ha zenei téren nem is egyezik az izlésünk, slágergyanus fülbemászó ez a szám, az is el tudja énekelni, aki annyira nincs otthon az ilyesmiben.
Majdnem elnevetem magam, annyira jól esik, hogy csatlakozik, felvállalja magát, velem együtt. Ez már valami. Mégis csak mosoly lesz belőle, színpadiasan meghajolok, amikor elhallgatok, és az ő taktusa jön. Élvezettel hallgatom őt, aztán felváltva, majd a refrénnél együtt visszük végig a számot. A végén mégis elnevetem magam, és odalépve mindenki előtt csókolom őt meg, hogy aztán halljuk az üdvrivalgást. Egyetlen csók csak, mégis felszabadító érzés. Lesétálunk a színpadról, kéz a kézben.
- Na és hol legyen az az otthon? Itt, vagy North Salemben? – Kérdezek rá, hiszen mondta az elején, hogy a huga ott maradt, nekem mindkét megoldás jó lehet, kérdés, hogy mennyire érezné feszélyezve magát, ha felvinne magához, és ott van Faye is.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Csüt. 4 Szept. - 13:49

Aaron & Leah

Őszintén bevallva, nem olyan nehéz dolog belefeledkezni a csókba, főképp, ahogy Leah a játékos puszit kissé elmélyíti. Ösztönösen simul kezem combjára, persze még a diszkrét határokon belül, hisz legutóbb a moziban is itt szakadt el a cérna. Bár az elmúlt egy-két óra történései, a vallomások után valahogy úgy érzem, ez most már nem lehet gond. Legfeljebb a hely. Jaj igen, a hely.
Nehezen, de mindketten megálljt parancsolunk élődő vágyunknak, bár azért egy halk szusszanással tudtára adom, mennyire nehezemre is esik. De ez egy nyilvános hely, egy karaoke bár, ami nem erre alkalmas, hanem az éneklésre. És ha már ennyire óhajtja, hát felvetem az alkut, amit rögtön meg is vétóz.
Ám ahogy a fülemhez hajolva suttogja el akaratát, nem kérését, akaratát, hát szépen szólva is férfiasan görcsbe rándul a gyomrom. No, nem a félelemtől, sokkal inkább az izgalom, amit az elém vetített kép okoz. Persze Leah nem mondott semmi "biztosat", és hát valljuk be, ütközünk majd némi akadályokba, de erre most nem akarok gondolni. inkább követem őt, kissé kábán, hisz fantáziám jóval előrébb szaladt, mint kellene, de hát a franc essen bele, pasi vagyok!
Mire én is a színpadra érek már felcsendülnek az első dallamok, és amint beazonosítom a számot egy halvány vigyor jelenik meg arcomon. Mintha csak azt sugallnám, nem egészen ez az a stílus, amit én választottam volna. És látszólag nem is óhajtok részt venni benne, csak egy lépésre tőle, a pulttól elcsencselt székre ülök fél hátsóval, felhúzott lábamon verve a taktust. Ám ahogy elér a refrénhez vigyorogva bekapcsolódom magam is, hogy még is megmaradjon a duett hangulat. Nem túl hangos, akárcsak Stevie, csak a hangulatért. Ám így is kiérezheti, talán annyira nem borzalmas a hangom, férfiasan mély, enyhén karcos, mintha sokat bagóznék.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Hétf. 1 Szept. - 19:54

Aaron & Leah

Amióta rávezettem, hogy a csípőmre markolt ujjai milyen jól esnek, azóta csak ezt teszi. Határozottan tetszik, hogy mennyire irányítható ebben a tekintetben. Mert legyen férfi, közhelyek nélkül is erős, aki adott esetben megvédhet, de az mennyire jól esik már, hogy így figyel rám. A kóla csak az indítás volt, azóta csak a kívánságaimat lesi. Afféle Hamupipőkének érzem magam mellette, a vad tekintet és a motor már csak plusz kiegészítései annak, hogy különösen jó érzékkel keveri a romantikát és a szenvedélyt. Ha egy kicsit őszintébb tudnék magammal lenni, akkor már rég kimondtam volna, hogy mennyire rá vagyok kattanva, csak hát a srácok nem igazán szeretik a kimondott szavakat, csak ha ők bókolnak. Amikor közöltem, hogy aranyos, hogy cuki, inkább lelomboztam vele. Inkább meg se szólalok, mert a moziban is majdnem kiüttettem a drágát.
- Köszi! – Dőlök hátra, most élvezem a körberajongó figyelmét, de leszögezem, hogy ameddig a városban leszünk, emancipált nőként legalább bizonyos dolgokban bele fogok szálni a költéseinkbe. Megérkezik végre ő, gyorsan elragadok két pohárral, és édes mosolyt vet rá egy csókot nyomok az ajkára, nincsen nehéz dolgom, ott ül mellettem. Elkezdek falatozni a sültkrumpliból is, remélve, hogy minél tovább megmarad a fitt kis alakom, de a futást azért majd nem szabad elhanyagolnom. A szám végén hujjogok, és tapsolok, és Aaronra vetek sokatmondó pillantásokat, ám most én kapom vissza az előbb átküldött csókot. Kinyitom az ajkaimat, hogy ne csupán üdvözöljük egymást, feledkezzünk is bele a pillanat varázsába. Mézizű táncot járunk egymás belsőbb régióiban, utána kapom csak el magamat, már megint sikerült felnyomnia a pulzusomat. Mégsem vagyok rosszalló.
- Na jó, figyelj, én nem alkudozom. – Tenyerelek az asztalra, és felállok. – Azaz mégis. – Lehajolok hozzá, és a fülébe súgom a következőket. – Énekelni akarok veled, és kész. Nálad alszom ma éjjel. – Ennyit az alkuról, mindkét esetben az én akaratom fog érvényesülni. Tudom, hogy utóbbira ő is vágyik, a megfogalmazásomból nem derül ki semmi konkrétum, de több, mint amivel eddig egymás tekintetében jutottunk. Felmegyek a színpadra, a dj sráchoz fordulok, odamotyogok valamit, és pár pillanattal később már indul is az én taktusom, és nagyon remélem, hogy bekapcsolódik, amikor ő jön. Az enyém Babyface, az övé Stevie Wonder. A szöveg a kijelzőn. Nem gyors szám, a hangom viszont nagyon szépen cseng, kiváncsi vagyok az övére.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Vas. 31 Aug. - 16:36

Aaron & Leah

Egy elégedett sóhaj, egy kaján vigyor a válasz elsőként, ahogy hozzám dörgölőzik, és egy pillanat, míg kezem csípőjére simul, mintegy utalásként. A korábbi szenvedélyes pillanatok után talán nem kéne jobban ingerelnie. Nem mintha nem tudnék uralkodni magamon, de azért én is csak férfiból vagyok, ő pedig.. nos dögös csaj a javából, és valahogy mintha az az elutasító zárkózottságát is levedlette volna, amit még a parton viselt merev páncélként.
- Azonnal hozom az italát, hölgyem - veszem fel vigyorogva a rendelést, és sietek is a pulthoz vele. A kis létszámnak hála viszonylag hamar megkapom azt, bár tény, a pultos srác furin nézett, hogy kettőnknek három pohár kólát kérek, plusz egy tál sült krumplit, de nem nagyon foglalkoztunk egymással. Pénz került a pultra, onnantól kezdve pedig érdektelenné váltam.
És ahogy gazdát cseréltek a zöldhasúak, úgy vált ideiglenes tulajt a mikrofon is. Az első bátortalan hangok még vigyort idéznek elő bennem, miközben már a választott box-hoz visszatérve teszem le a tálcát és ülök Leah mellé. Tetszetős a helyválasztás, hisz valamilyen szinte takarásban vagyunk, megadva a meghittség csalfa látszatát, ugyanakkor rálátunk a színpadra, figyelemmel kísérve az épp aktuális előadót.
Egyesével tűröm számba a szalmaszálakat, miközben a srác egyre bátrabban, már-már elfogadható stílusban fejezi be az utolsó akkordokat. A hölgykoszorútól élénk tapsot kap, tőlünk egy-egy gratuláló bólintást.
- Mondani akarsz valamit? - kérdem vigyorogva Leah beszédes pillantását látva, ám mielőtt valóban szólhatna meglepetésszerűen szorítom szám a szájára, akárcsak korábban, beléfojtva az ellenkezést vagy épp "okoskodást".
- Kössünk egyezséget... - szólalok meg újfent, mikor már kevés a levegő ahhoz, hogy folytathassuka csókot és kénytelen vagyok elengedni őt.
- Elénekelsz te valamit, egyedül, csak hogy lássam, van-e benned elég kurázsi. És ha nem füttyögnek ki, akkor felmegyek én is oda. Nos?

Tárgy: Re: Leah & Aaron Szomb. 30 Aug. - 20:21

Aaron & Leah

Talán tényleg jól esik, hogy valakivel elbeszélgethetek, és külsőre is bejövök neki. Mindkettőre szükségem van, önmagában egyik sem állná meg a helyét, hiszen csak beszélni, úgy hogy közben nem kapok egy ölelést, csókot, vagy csak a fizikai részről szóljon a dolog, úgy érzem csak hiányérzetet keltene benne, míg Aaron a maga titokzatosan karizmatikus módján nagyon jól kevergeti a lapokat. Tudom, hogy sok tekintetetben naív vagyok, vagy szándékosan siklom át dolgokon, nekem jobb így. Pasi, biztosan megvan a maga priusza.
Ahogyan érzi is, vannak dilemmáim, de az érzéseimnek, de még a testemnek is nehezen tudok nemet mondani. Megtettem hónapokon át, amikor úgy véltem, mit sem számítok, de ha így felfigyel rám valaki, miért ne engedjem el magam? Tudom, hogy vannak olyanok, akik az ártatlan szüzikékre gerjednek, a külsőm alapján rám lehetne sütni, még ha formás is vagyok, de belül van egy múltam, amelynek egy részét a jövőmbe is át akarnám vinni. Ha lehet, akkor éppen Aaron-nal, akiről úgy tűnik, hogy partner lenne ebben. Zihálva elengedjük egymást a kapaszkodásból, még mindig megrezzenek, ahogyan a mozdulat közben a nyakamhoz is óhatatlanul hozzáér. Női szemmel nagyon is gerjesztő őfelsége, el tudnám képzelni, hogy behódolok. Elkapom a pillantását, végül nem visszük tovább a beszélgetés ezen vonalát, így nem tudom, hogy mire gondol, maradunk az én ötletemnél. Már a motornál vagyunk, amikor előállok a kívánsággal, azt hiszem sikerült tökéletesen letarolni az egóját, a srácok között kevesen vannak, akik imádnának spontán énekelni, tudtam én, kockáztattam, sebaj, jó móka lesz akkor is.
- Majd meglátjuk. – Csóválom a fejem a látható kisebbségi érzés láttán, és indulunk is. Immár rutinosan pattanok mögé, miután a fejembe csaptam a sisakot. Sosem jártam még a városban, így miközben kapaszkodok, nagyokat fordítva a fejemen, alaposan megnézek mindent. New York tényleg a világ fővárosa, mert még a kis utcákon is rengetegen kóborolnak, a srác szerencsére ügyesen lavirozik közöttük. Lassan elvesztem az időérzékemet, annyi itt a látnivaló. Amerre megyünk, azt észreveszem, hogy sok a velünk egykorú, felmerül bennem, hogy jól gondolom e, hogy valami egyetemi városrész lehet. Én magam sosem támogattam a korlátok közé szorítást, a birtokra is azért mentem, mert ez valami más, de az egyetemet ahogy van, felesleges időpocsékolásnak tartom.
- Az csak rajtad áll. – Felelem kacér mosollyal, láthatja rólam, hogy nem tettem le a galád kezdeményezésről, hogy ő is részt vesz a dologban. Már ötletem is van, hogy milyen szám legyen, vannak olyan megoldások, duettek, ahol van egy főénekes, a másik pedig inkább csak háttérvokálozik neki. Ha Aaron nem szeret, nem tud énekelni, akkor talán egy ilyenben benne lenne, itt nem kell produkálnia magát. Csakazért is ki fogom tőle valahogy sírni. Elfogadom a kezét, és már libbenek is mögötte. Bent nem is baj hogy nincsen tömeg, nekem nem kell nagy közösség, ám talán a srácra buzdítóan hat, hogy nem telt ház előtt kell a megmérettetést komolyan vennie. Körülnézek, határozottan nagyvárosi milliő, amit is tapasztalok. Otthon Woodsborrow-ban ha kiálltam a szimpadra, talán ha hét-nyolc fiú és lány vonaglott a szimpadom előtt, de mindegyiket ismertem pontosan névről, ez azért más lesz. Király! Érzem, hogy véredényeimben felpörög az adrenalin, és vadmacskás vigyort vetek a srácra.
- Jó lesz ez babám. – Dörgölőzök oda, és csak bólintok a kérdésre, jöhet is a kóla. Levetem magam a boxba, ahova kisér, és bemelegítésnek meghallgatunk egy számot, ami kicsit bátortalanul indul, tőlem bátorító bólogatásokat kap, fiatal szemüveges srác, és a végére olyannyira belejön, hogy mások is taspolnak. Ez az egész voltaképpen csapatmunka! Oldalt pillantok Aaronra, amolyan na látod tekintettel mosolyogva.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Csüt. 28 Aug. - 12:23

Aaron & Leah

Mint egy csap, amit végre megnyitottak. Bár a múltjáról nem mesél, azt hiszem, az számára még tényleg korai lenne, képességének határairól apránként csepegteti az infót, mintha csak bizalmát akarná így erősíteni. Bár én is nagyjáztam a határaim, szóval mondhatni, kvittek vagyunk ezen a téren.
És azt hiszem, más téren is egész jól megtaláljuk a közös nevezőt, legalább is úgy érzem, a csókot most nem csak nekem nehéz félbehagyni. Akármennyire is ártatlan lánykának tűnik, akármennyire is "zavarodott", azt még tudja, mivel lehet egy srácot hergelni. Még jó, hogy egyéb dolgokban igen sokat kellett tanulnom az önuralmat, így most is, bár nehézkés a légzés és a rendezett gondolatok elsőre, azért csak sikerül épkézláb mondatokat kinyögnünk, még ha azt hiszem, gondolkodnunk is kell, miről volt szó.
- Tudtam én- kacsintok rá pajkosan megbocsájtó szavait hallva, majd vérge csaka motorhoz érünk. Bár bőven lenne ötletem, ezek után mivel tölthetnénk el az időt, eszembe sincs valóban felvetni. Még a végén félreértené a dolgot, annyit meg most már enm érne. Szóval csak türelmesen várok, míg dönt, majd meglepetten szaladnek fel szemöldökeim meglesni, milyen magas a homlokom.
- Karaoke bár? Hát.. mondd, New York-ban mi nincs? - kérdezek vissza vigyorogva, majd bólintok. Ha ő énekelni akar, hát menjünk. Én hallgatok.
- De engem aztán fel nem ráncigálsz a színpadra - vetem még oda nevetve, és már húzom is a fejembe a sisakot, jelezve indulási készségem.

Szelíden dorombol a motor alattunk, ahogy a városba érve kissé lassabb ütemben tudom le az utcákat. Itt azért már nagyobb a forgalom, bolondabbak a vezetők is, és Leah-val a "hátamon" nem mennék bele olyan versenyekbe, mint nemrég Eva-val. Szóval csak olyan kényelmes tempóban, de érezhetően egy kiválasztott irányban. Nem kell keresgélnem a kívánt helyet, a város valóban teli van ilyesmikkel, de egyet még én is közelebbről ismerek. Nem messze az egyetemtől, a campusi diákok elég közkedvelt helye. És bár szünet van, azért most is áll néhány autó és motor a parkolóban, ahová magam is bekanyarodom. Szerencsére nem egy zsúfolt szombat este, de azért még mindig van kinek énekelni.
- Megérkeztünk. Remélem ez tetszeni fog - mosolyodom el, leszállva a motorról, levéve a bukót és megvárom, míg ő is végigviszi ezt a műveletsort. Aztán megfogom a szabad kezét, itt a városban még sem hagyhatjuka bukókat a motoron, és megindulok befelé. Kívülről egy egyszintes, fehérre mázolt épület, melynek ablai a hangulat kedvéért be vannak deszkázva, a bejárat felett pedig színes neon hirdeti: College Karaoke.
Odabent bulis félhomály uralkodik, még ebben a délelőtti órában is, bár jóval kevesebben lézengenek, mint este. A fal meleltt sorakozó boxok bő fele üres, a pultnál is csak egy-két srác üldögél, bár a rózsaszínesen megvilágított pódiumon egy csaj meredten bámulva a képernyőt próbálkozik egy Madonna-számmal, míg három barátnője tapsikolva bíztatja. Nos igen, a próbálkozó bátortalanoknak ez a legjob bidőpont.
- A szokásos kólát? - irányítom az egyik boxhoz Leah-t, ahonnan jól látni a színpadot és vigyorogva várom, hogy elhelyezkedjen. Igazából nem is hinném, hogy mást kér, de azért úgy illik, ha megkérdezem.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Kedd 26 Aug. - 11:03

Aaron & Leah

- Azért így se rossz. Majd vigyázok. Kár, hogy nálam nem úgy működik, mint a középkori bosziknál, akiknek volt tartaléktestük. Minden ami megtörténik velem, bármilyen alakváltásomra is hatással van. – Ha tehát megsérülök, hiába vennék fel másik alakot, azon is meglátszana, ebből kifolyólag nincsen jelentősége annak, hogy Leah lehet hogy szűz volt, én már nagyon nem, így már nem lesz fura hogy mégegyszer át kell esnem a tűzkeresztségen, csak az lesz érdekes, hogy ez a test kisebb, és ha ténylegesen nincs is meg az a bizonyos erény, nincsenek bejáratva a rendszerek, szóval közel hasonló élményben lehet talán részem. Más kérdés, hogy lelkileg ezt sokkal jobban tudom már most kezelni, mintha elsőként futnék neki a dolognak. A komolysága igazán jólesik, végigcirógatom az arcát, ahogyan odabújok, ő pedig a tincseim között matat.
- Csak ameddig mindketten élvezzük. – Felelek a vigyorára hasonlóan, hogy lássa, vannak nekem elképzeléseim, csak nem dolgoztam fel ezt a múltbéli dolgot, pedig nagyon is imádtam én élni. Még ha titokban arra is vágytam mindig, amire mindenki. Hogy szeressék. Bármennyire is bulizós valaki, azt hiszen legbelül mindenki reménytelenül romantikus, még egy sorozatgyilkos is, aki figyelemfelfeltésből teszi, ami tesz. Eljutottam arra a szintre, hogy teljesen természetes, amit a tükörben látok, megtanultam teljesen átállni a sötétebb sminkre, a kisebb ruhák hordására, most már tényleg én vagyok Leah. Shannon egy másik élet volt, mintha reinkarnálódtam volna. Soha többé nem tenném meg ismét, elég volt egy ilyen lelki törés, még egybe már belehalnék azt hiszem.
- Ah, pedig... – Válaszra már esélyem sincs, kezd túl jól ismerni, hogy úgyis visszavágtam volna valami pimaszsággal. Nem is baj, átengedem neki az irányítást, erre van szükségem, hogy valaki vigyázzon rám, átöleljen, és tudassa, hogy nem kell mindig nekem gondolkozni. Szép dolog, hogy ha egy nő lába előtt hever a pasi, tudom, furcsa kis szabályokat állítok fel, és egyben örülök is, ha határozottságával mindent felrúg, tisztelni tudom érte, mert úgy teszi, hogy közben nem aláz meg. Odatapadok akár a matrica az ajkaihoz, keményen belemarkolok a hajába, hogy érezze a vágyat, s mikor a hátsómra markol, akkor még meg is feszülök, annyira bizsergető érzés. Utolsó csókunk után még pár pillanatig megszólalni sem tudok, csak sötét szemeim csillogásából érezheti, hogy valamit jól csinált.
- Egye fene, meg van bocsájtva. – Nevetem el magam halkan, nem akarom magunkra felhívni a figyelmet, mert a hajam annyira összegabalyodott, kapkodom a levegőt, a rosszalló tekintetek most nem hiányoznak. Elfogadom a kezét, és megindulunk vissza az utrcára. Átveszem a sisakot, és viszonzom a csókot, végre eljutottunk oda, hogy ez természetes, de nem unalmas, elcsépelt.
- Maradjunk. Ha már ennyit jöttünk, ne álljunk meg reggelinél. Mennyire tudsz énekelni? Vannak itt karaoke bárok? Ebben az alakban meglepően jó a hangom. – Döntöm oldalra a fejemet, hogy mosolyogva várja a válaszát, hogy aztán felkattintva a sisakot mögé üljek.

[/color]

Tárgy: Re: Leah & Aaron Vas. 24 Aug. - 16:26

Aaron & Leah

- Nem. Nem a vérem gyógyító, a testem nem "tűri" a sérülést. Tehát rajtad nem tudnék segíteni, szóval vigyázz magadra - mosolyodom el, ugyanakkor mintha egy csipetnyi komolyság is megbújik hangomban. Tudom, hogy nem kellene, hogy nem engedhetek senkit magamhoz közel, Leah mégis olyan kis különleges, kíváncsivá tesz, felkelti figyelmem. Azt pedig csak a sors tudja, mi lesz ebből, ha valóban szabadjára engedjük magunkat.
- Azért jó tudni, hogy nem akarsz bántani - vigyorodom el, miközbne ujjaim bár selymes tincsei között járnak. Szeretem a hosszú hajú nőket, az az igazán nőies. És kétségtelenül élvezetes belefolyni a zuhatagba, vagy épp szenvedélyesebb pillanatoknál "belekapaszkodni".
- Szinte.. Azt még neked se hagynám, hogy tüllszoknyácskát húzz rám - suttogom mosolyogva az ajkaira, ám a válasz helyett inkább elnémítom a csókkal, beléfojtva az esetleges kuncogást is. Hamarosan úgy is egészen más jár a fejünkbe, ahogy egyre hevesebbé válik az az ismerkedő érintés. Bár nem vagyok egy vadállat, ahogy hozzámsimul akaratlan morranok bele a csókba, akaratosan ragadva teljesen magamhoz az irányítást. És míg egyik kezem fejét tartja határozottan, addig a másik végigsiklik hátán, majd egy leheletnyi időre a gömbölyűbb alsó régióra téved, hogy aztán visszatérve derekára szorítsam magamhoz, míg el nem szakítja ajkát az enyémtől. Vele együtt zihálok, nagyokat nyelve próbálván visszafogni magam, és főképp a testem, hogy ne mozduljak azonnal utána, ne vonjam ismét magamhoz. Mert a hely tényleg nem alkalmas, legalább is nem fényes nappal és legfőképp nem az első alkalomhoz. Hisz Leah még szűz, ha mondhatjuk így, én pedig nem szeretném, ha az eddigi törekvéseim kárba vesznének egyetlen meggondolatlanság miatt.
- Remélem most már nem haragszol annyira, hogy nem egyenest hozzánk mentünk - vetem fel egy kölykös mosollyal, ahogy ujjaink összefonódnak ismét. Az előbbi heves érzékletességhez képest most annyira kevés ez az érintés, még is visszafogom magam. Egyenlőre.
Inkább visszavezetem magunk a kajázóhoz, pontosabban szólva a parkolóban heverő motorhoz és újfent a kezébe nyomom a sisakot, ám mielőtt feltehetné, még csak lopok egy gyors csókot tőle. Mert most már úgy érzem, abszolút engedélyem van rá.
- Szóval akkor a Szabadság szoborhoz? Vagy inkább mégis másfele mennél? Esetleg menjünk vissza North Salem-be? - kérdem mosolyogva, egyenlőre még mindig a kezembe fogva csak a sisakot, mert általában nem szeretek abban beszélni.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Pént. 22 Aug. - 10:06

Aaron & Leah

Ami a múltamat illeti, elég vad éjszakákon vagyok túl, a velem egykorú tinik, akik az éjszakai királyai, királynői nem fognak felhördülni egy kis vér látványától, még ha az illető a sajátját is ontja ki. Nem megszokott, ellenben nem is különleges látvány. Amolyan vállvonós. Amikor behegednek a sebek, már sokkal jobban csillan fel a szemem, érdeklődve. A mutáció még a mai napig is lenyűgöz. A birtokon már megszoktam, de ha egy külsős teszi azt, az inkább érdekességszámba megy, semmint megijednék tőle. Aaron kellemes társaság, nem tudom, hogy mit akarunk egymástól, megnyugtató, hogy túl vagyunk mindezen. A börtönös sztorit nem szívesen akasztanám a nyakába, ahhoz még friss a közös élmény. Ha igazán jóban akarunk lenni, inkább adagolnám a priuszt, mert eléggé széplelkű srácnak tűnik a véres bemutató ellenére is. Ez csupán azt árulja el, hogy nagyon jó regenerációs képességgel rendelkezik.
- Ez azt jelenti, hogy a véred gyógyító? Engem is meg tudnál menteni, ha arról lenne szó? – Kérdezem a farkasvigyort kissé furcsálva, de hát kinek mi. Ismét a derekamon a keze, nem ellenkezem, belesimulok az ölelésébe. Ki hitte volna, hogy amikor leszólított a parton, hát ez lesz belőle. Lassan el kéne hinnem, hogy külsőleg is lehet bennem valami figyelemfelkeltő. Ha úgy tekintetek lassan magamra mint Leah, mondhatom többesszámban, hogy a félig japán félig amerikai egzotikumból bizony kevesen vagyunk jelen a bolygón. Valahol azt hallottam, aki nem tartozik egyik rasszhoz sem, egyben mindkettőhöz, az olyan szempontból szerencsés, hogy a kevert vér pont a pozitív külsőségeket mutatja meg. Csinosabb vagyok, mint a japán lányok többsége, az amerikaiak meg túl sokan vannak, és miután sok a bevándorló, inkább a fehéreket emelném ki, az európaiak közül, de vajon miért is keveredtem ide gondolatban? Ja igen, hogy lassan elfogadom magam.
- Nem akarlak én bántani, de azért jó tudni.... – Viszonzom a mosolyát, nem árt, ha az embernek strapabíró pasija van, ha elfajulna a helyzet. Megnyikkanok, amint ujjai elmerülnek a hajamban. Átkozottul tudja, hogy mit csinál. Nem kéne így kiadnom magam, túl könnyen adja meg magát a testem.
- Szinte...? – Felelem évődően gonoszkás mosollyal. Átkarolom a nyakát, lábujjhegyre állok, hogy ne kelljen annyira lehajolnia, mert az istennek sem akarna megcsó... És mégis! Végre, ő kezdeményez. Duruzsolva olvadok el az extázisban, amelyet az érintése okoz, ahogyan bebarangolhatjuk egymás ajkait még belülről is. Rövid csók, de annál érzékig, teljes testemmel lekövetem az övét, érezheti, hogy zihálok a szokatlan levegővételtől, érezheti is a mellkasom gyors emelkedéséből, ahogyan az ágyékunk is összeér lent. Végül elengedem, hogy ne itt az utcán jussanak eszembe fura gondolatok.
- Nem tudom, hogy mit tettél velem... de azt hiszem, illesz hozzám. – Mondom ki tűnődve, ahogyan mellé lépek, és a kezére kulcsolok rá. A parton még nagyon kötekedő, visszafogott voltam, most ugyan nehezen is, de közöltem, hogy érzek valamit. Szótlanságba meredve indulok mellette, azt hiszem megbeszéltük, hogy mi legyen a mai program, még ha most nem is tudom felidézni.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Kedd 19 Aug. - 18:20

Aaron & Leah

Értékelem, hogy nem ájul el, nem lesz rosszul, de még csak nem is fintorog. Már ami az undort illeti. Mert sokan az efféle attrakciókat öncsonkításnak titulálják, pedig hát az én esetemben ez a veszély nem áll van. Vagy épp csak finnyáskodnak, ha vért vagy sérülést látnak. Az ilyeneket nem szeretem, ám Leah kiállja a próbát, igen hősiesen. És ez csak még inkább tetszetőssé teszi a szememben.
- Impozáns? Ekképp még nem gondoltam rá. Bár van benne valami - bólintok, folytatására viszont farkasvigyor kúszik a számra. Mivel már nem kell vérzéstől tartanunk, így az összekoszolástól sem, hát azonnal visszalépek hozzá, két kezem derekára mar és húzom is újfent magamhoz. Mert hát, minek pazaroljuk az édes perceket olyan távolságból, ha már az előbb ilyen kellemesen összebújtunk.
- Alapjában véve bármit. A fájdalomküszöböm igen magas, bármit tégy is.. A sebek behegednek, a csontok összefornak, helyrejönnek. Még akár vissza is növesztem a dolgokat, bár azt kevésbé szeretem. Elég viszkető érés - vigyorodom el, jobbom immár hajába merítve. Csak mert tetszenek a barna tincsei korábbi szavait cáfolva. Ha szőke cica kellett volna, észre se vettem volna a parton.
- És neked szinte mindent meg is engednék - vigyorodom el újfent, immár elég közel ahhoz, hogy érezzem leheletét, már-már ajkának puhaságát, amit hamarosan valóban meg is tapasztalok. Azt hiszem, sokkal oldottabbak lettünk, valami különös gát szakadt fel a tudattól, hogy mindketten msáok vagyunk. Még ha ez számomra valami egészen mást is rejt, némi aggodalmat, gondokat. De most nem hagyom, hogy ezek kerüljenek előtérbe, inkább csak az élvezet, mit illata, közelsége, puhasága nyújt.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Vas. 17 Aug. - 21:54

Aaron & Leah

Tudom én magamról, hogy máshogyan is öltözködhetnék, dobálhatnám a csípőmet, ahogyan régen, bár az alapvető szépségemen nem változtatna, a szexepilnek megvan az a jó tulajdonsága, hogy képes osztályzatokkal felhúzni az eredeti külsőt. Különben meg ez az egész nagyon szubjektív, én ha női szemmel nézem magam, fura mód jobban tetszem a mandulavágású félig japán lányként, mint a konvencionális szőke amcsinak. Egzotikum, vagy mifene, viszont méretben meg olyan pici vagyok, hogy az tényleg nem mindenkinek jön be. A lényeg, hogy Aaron felfigyelt rám, még ha olyan kiállhatatlan szeszélyes is a jellemem.
- Igen, igazad van. Nekem már az is fura volt, hogy érdeklek valakit. Az utóbbi időben... – Harapok az ajkaimba, és pótcselekvésként az ében tincsekbe túrok, ahogyan félrenézek, próbálom kezelni a helyzetet, amely nem rossz, csak valóban olyan, amiben nem volt részem, vagy ha volt is, így még nem.
- Akarok én magamról beszélni, megnyílni, meg minden, de még magammal kapcsolatban sem vagyok tisztában. Nem arról van szó, hogy nem mondanám el, csak... amit elmondanék, még az is olyan képlékeny. Talán ha már konkrétabb, jó? – Valamiért Tatinak jobban meg tudtam minderről nyílni, de hát ő lány, a barátnőm, sőt, ha úgy vesszük, a testvérem, akiért mindent megtennék, Aaron pedig egy cuki pasi, aki figyel rám, és egyre jobban remegek az érintésétől, de mi van, ha én kitárulkozom, aztán pár hét múlva már nem is látom többé. Valahogy... bután érezném magam. Viszont nem sürget, ez határozottan édes tulajdonsága. Fura módon a lelki dolgokba nehezebben megyek bele, átölelni, megcsókolni pedig olyan könnyedén megy, talán ezért is lenne felszabadítóbb, ha egy kicsit összebújánk. Tudom, bolond vagyok, hogy nem inkább akkor hajlok az ilyesmire, ha már lelkileg is egy hullámhosszon vagyunk, de na... nem tehetek róla. Inkább ara figyelek, amit ő mondana, mert a vallomásommal mintha belőle is kihúztam volna, de előtte még oly finoman összesimulunk, a csípőmre font kezének köszönhetően nem is nagyon kell húznia, mégis örülök az erejének, a magabiztosságának, valahogy el tudok olvadni ebben az érintésben.
- Milyen? – Kérdezem meglepődve, viszonzom a finom kis puszit, aztán lejebb pilantok, és átveszem a zsepkendőt, nagyjából sejtem már hogy mire készül, a hemó szót véletlenül még én is ismerem, idült alkoholistaként tudnom kell, hogy a véralkoholszint nevében is benne van ha jól emlékszem. Összeszűkítem mandulavágású szemeim, ahogyan figyelem az attrakciót. Valóban felszisszenek, teljesen átérzem a helyzetet, hogy nekem mennyire fájna, pedig én aztán nem vagyok egy empatikus alkat. A húsbavágó élmény hamarosan nyom nélkül felszívódik, én ha eddig nem is, de most kissé más szemmel nézek rá. Oldalra döntött arccal mosolyodom el, ahogyan hallgatom a magyarázatát.
- Impozáns. Csak nem azt akarod mondani, hogy bármit megtehetek veled? Na nem mintha a véres dolgokra buknék, csak ki tudja...

Tárgy: Re: Leah & Aaron Pént. 15 Aug. - 16:23

Aaron & Leah

- Kiegészíteném titokzatos dögös barnára - vigyorodom el szavai hallatán. Bár tény, hogy Leah nem az a tipikus kihívóan dögös csaj, de talán pont ez a titokzatosság a vonzó benne. Meg persze a helyzet által kínált játék és kihívás. Ami számomra roppant kecsegtető.
- Sokat? Alig valamicskét - nevetek rá halkan, persze nem kigúnyolva. Értem én, hogy érti. Tudom, milyen nehéz mások előtt felfedni a képességünk, valós önmagunk, főképp úgy, hogy nem lehetünk biztosak abban, a másik miként reagál majd. Nézhetnek ránk meglepetten, félve de akár undorodva is. Találkoztam már mindenféle pillantással. Bár tény, én igen kevés embernek fedtem fel valós kilétem, inkább csak ha a ballépés úgy hozta. Ám igen kevesen vannak még az élők soraibna közülük.
- Mindenképp. De nem sürgetlek - bólintok a simogatásra. Igen, mindenképp érdekel Leah múltja, az ok, ami arra késztette vagy épp kényszerítette, hogy elfedve valós alakját valaki más bőrébe bújva éljen. Mert kétségtelen, nem csak úgy "kitalál" egy külsőt, hanem lemásolja másét. Tehát ez az alak is valaki másé. Ő vajon tud róla? Egyáltalán él még? Megannyi bizalmas kérdés, aminek még nincs itt az ideje, és amik szétfeszítik a kíváncsiságküszöböm.
Saját vallomásom, vagy legalább is a burkolt szavak viszont úgy tűnik, az ő kíváncsiságát is felébresztik. Tenyereim otthonosan fognak csípőjére, egyáltalán nem bánom a finom rávezetést, sőt, egy fokkal most magam lépek feljebb, ahogy közelebb húzom testét, szinte teljesen hozzásimulva.
- Remélem nincs hemofóbiád - mosolyodom el, és egy pillanatra megfeledkezve az egész játékról érintem számat az övéhez. Csak egy röpke, édes érintés, ízlelés, kihasználva az oldottságot. Ám mielőtt teljesen belefeledkeznénk elengedem, sőt, hátrébb is lépek. Nem szeretném összemocskolni.
- Ezt fogd meg kérlek - nyújtok át egy tiszta zsebkendőt, amit a nadrágzsebemből húztam elő egy kisebb kulcscsomóval együtt. A karikán néhány kulcs pihen, a New Yorki és a North Salemi lakáskulcsok, plusz a pincekulcsom és a laborkulcs. Valamint egy apró bicska, amolyan hirtelen szükség esetére. Bejáratott mozdulattal pattintom ki a pici, alig három centis "kést", és fordítom a bal kezem tenyérrel felfelé.
- Demonstráltál, demonstrálok - mosolygok bátorítón Leah-ra, majd a tenyerembe vájom a fémet, végigvágva vele a húst átlósan. Arra persze ügyelek, hogy csak felbuggyanjon a vér, de ne csapjon rá. Ám így is elég szemléletes a dolog. Meglehet, ő felszisszen, nekem hangom se hallatszik. Az efféle kicsiny sebeket már rég megszoktam. Aztán nyújtom is a kezem a zsepiért és törlöm le mélybordó vérem. Ha elég szemfüles, még láthatja, ahogy a viszonylag mély seb szélei "összehúzódnak", önmagát forrasztva be heg nélkül, alig egy fél perc alatt.
- Anyám kétszer vágta fel az ereit, és a gyerek ugyebár utánozva tanul. De rá kellett jönnöm, hogy nekem az sose fog menni - vonom meg a vállam, a kést is a papírba törölve, majd a kulcscsomó visszakerül a nadrágba, a mocskos zsepit pedig összegyűrve lököm el. Papír, lebomlik.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Szer. 13 Aug. - 20:02

Aaron & Leah

Közelebb kerültük egymáshoz, ez tény és való. Nem vagyunk tökéletesen egy hullámhosszon a jellemünkből fakadó eltérések miatt, az idő múlásával viszont látom, hogy csiszolódunk, megjelennek az első kompromisszumkezdemények. Hajlamos vagyok lenyelni az elsőként feltóduló választ, ő próbál megértőbbnek mutatkozni. Nem mindig beszélünk, sokszor csak nézzük egymást, elmerülve a másik tekintetében, és ez az egész, valahogy... boldogító. Már akkor felgyorsult a pulzusom, amikor megláttam a birtok határában, így, hogy a titkaim egyikét rábízom, jól érezheti, valami halvány kötelék fonódott köztünk.
- Dögös barnaként? – Simogatom meg az arcát, és bár most nem csókolom meg, mégis hozzá simulok egy ölelésre. Várom inkább a hatást, amelyet a vallomásom vált majd ki belőle, nem úgy tűnik, mintha nagyon meglepődne, pedig a mai világban azért még mindig nem elterjedt az a nézet, hogy mutánsok élnek köztünk. Köztük. Ki milyen szemszögből fogja fel a tényt. Örülök neki, hogy nem menekül el tőlem, akkor kárbaveszett időnek fognám fel, amit együtt töltöttünk, a szívem pedig belesajdulna, hogy egy ilyen hülyeség miatt ment köztünk gallyra minden. Valahol fellélegzem, amikor a szemének törelten csillagásából azt érzem, hogy így is kellek neki, nem kezd el viszolyogni a tudattól, hogy más lehetek, mint ő.
- Most még... talán tényleg nem, már így is sokat árultam el. – Bólintok bizonytalan mosollyal, még sosem mondtam el senkinek, akiről nem tudtam biztosan, hogy ő is hasonló, valahogy még Shannonként is passzív voltam ezen a téren, ha más nyitott, felfedtem magam, más esetben meg sosem. Furcsán vagyok bekötve, tudom.
- Majd egyszer megpróbálom, ha még kiváncsi leszel rá. – Pusszantok oda egy finomabbat most ismét az ajkára, róla sem tudok túl sokat, de elfogad így, a szeszélyeimmel együtt, furcsa módon még azt is érzem, hogy ha képes értem sokat utazni, figyelni a kólamániámra, akkor nem egy éjszakára akar. Pedig aztán ahogy Tati fogalmazott, ricancosnak sem ártana lennem, igazából amennyit Shannonként akcióztam, annak töredékével is előre tudnék lépni Leah alakjában. A sejtelmes mosolyt, és a felvezetést érdeklődve figyelem, talán azt akarja közölni, hogy ő is... hasonló? A csípőmre vonom a kezét, azt akarom, hogy átöleljen, bizonyítsa szüntetelnül, hogy kellek neki. Testileg-lelkileg.
- Nocsak... mesélj. – Felelem tűnődően, és kiváncsian vetem rá a tekintetemet. A végén még kiderül, hogy nagyon is hasonlóak vagyunk. Akkor pedig nem is tudom, hogy valóban várost akarok nézni.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Hétf. 11 Aug. - 11:08

Aaron & Leah

Bár még elérnek hozzám akadékoskodó szavaim, előrébb valónak érzem a csókot, mint a választ. És látszólag ő sincs ellene, sőt, talán az elmúlt alkalmak játékos "puszilkodásához" képest ez az első igazi csók. Legalább is ami az ő felszabadultságát érinti. Mintha levetkőzött volna egyet gátlásainak ruhájából. Pedig olyan meggondolatlan. Hisz nem tudhatja, hogy magam is ehhez a kivételes fajhoz tartozom, nem tudhatta, miként reagálok bejelentéséhez. Vagy inkább demonstrációjához. Olyan kis meggondolatlan, ám talán érzelmileg már kötődő, ezért eme bizalom. Ez talán még hasznomra lehet.
- Ugyan Leah.. ha dögös szőkét akarok magamnak, keresek. Nekem így tetszettél meg, és akkor még nem is tudtam, hogy erre képes vagy - mosolyodom el gyengéden, és míg ő tenyerei közé zárja az arcom, addig én csak a mutatóujjam siklatom végig arcélén, míg hallgatom újabb vallomását.
Nem ez az igazi alakja. Akkor milyen? Talán pont a freudi elszólásként említett dögös szőke? De miért rejtegeti, miért nem viseli azt? Bűntényt követett el, más okból keresik? Megannyi megválaszolatlan kérdés, amire úgy tűnik, most nem is fogok választ kapni. Pedig szívesen faggatnám, megismerve a teljes háttérsztorit, hisz a tudós csak a teljes képlettel tud valós munkát alkotni, és míg hiányos a darab, addig a fehér foltokat keresi, kitölteni óhajtván az ismeretleneket.
- Értem - bólintok kedvesen akadozó szavaira. Tehát ebben a"testben" még szűz. Igen érdekes felállás. Ugyanakkor nagyon tetszetős is.
- Nem mondom, hogy nem keltetted fel a kíváncsiságom. Ugyanakkor érzem, hogy most még nem osztanád meg velem, így nem is erőltetem. Viszont tudnod kell, hogy bármikor nyitott vagyok rá.
Ezt még hozzá kellett tennem. Tudnia kell, hogy érdekel, hisz kár lenne tagadni. Szeretem a titkokat, másokét, hisz minden titok egy kulcs, mely nyit egy másik ajtót, vagy épp bezárni képes. És szeretem, ha a kulcsok nálam vannak. Ugyanakkor a bizalomnak legalább felszínesen, látszólag kölcsönösnek kell lennie, hogy mélyülni tudjon. Nehéz kérdés elé állított, nehéz döntés meghozatalára késztetve. Tudom, ha utólag derül ki saját kilétem, a szememre hányja majd, hogy nem fedtem fel előtte, hogy míg ő a bizalmába avatott, én kizártam belőle. Márpedig az új információk és a segítsége megszerzéséhez nem ez a legjobb út. Adni kell, hogy kaphassunk...
- Ugyanakkor tudnod kell Leah, hogy kettőnk közül nem csak te vagy más - fogalmazom finoman, játékosan burkolva az egyértelműt egy halvány, féloldalas mosollyal is megspékelve. Vajon kapcsol-e rögtön, megérti-e, hogy nem csak ő mutáns, nem csak ő az, aki rejtegeti valóját.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Szer. 6 Aug. - 21:32

Aaron & Leah

Az egész helyzet nekem még túlságosan friss, már az is érdekes, ahogyan az ajkamra tapasztja a sajátját. Az elején furcsa volt, nem éreztem a sajátoménak, állandóan arra gondoltam, hogy ő most Leah száját csókolja, nem is engem. Ez összességében azért ostobaság, mert nem különböző testeim vannak, minden az enyém, akár sebet szerzek, az ugyanúgy megmarad az alakváltásnál is. Ha csókol, akkor engem csókol. Ha ölel, akkor engem ölel. Ha tovább is mennénk, az velem történne. Csak egy dolgot nem értek. Mindig azt hittem, hogy Leah Shannonhoz képest inkább cuki volt, mintsem szép, de olyan rajongással simogatja a lábamat, belenéz a szemembe, ezt már nem tudom annak be, hogy végülis srác, bárkivel lefeküdne, ha arról van szó. Jó, nyilván könnyebben, mint mi lányok, de mégis érdeklem, ebben az alakban, azzal a jellemmel, azzal a kiálhatatlan stílussal, ami a sajátom. Leah nem olyan volt, mint én most. Tatinak igaza van, Leah-nak csak az alakját vettem fel, de kár rá jellemileg is hasonlítanom, mert akkor teljesen elveszteném magamat. Ha viszont azt összeadom, hogy nem vagyok egy tökéletesen külsejű lány, ami pedig a belsőmet illeti, ég óvjon tőlem mindenkit, és mégis érdeklem. Miféle egy mazohista ez az Aaron fiú? Zsák meg a foltja? Most már csakazért is meg akarom mutatni neki, hogy mire vagyok képes. Mármint az alakváltást, nem valami más egyebet, ha már pikáns dolgokra gondol az olvasó. Arról is beszélhetünk majd később, de most a komoly dolgok jőjjenek. Kézen fogom, és miután fizettünk, egy félreesőbb kis utcában meg tudom mutatni azt, hogy már a pincérnővel szemez.
- Azért örülök, hogy nem ítélsz el. De egyet tisztázzunk. Nem fogok a kedvedért más alakot felölteni, hogy ha valami szőke bombázóra vágynál, vagy ilyesmi. Ha kellek, akkor így kellek, jó? – A tökéletes szót halva megrezzen kicsit a térdem, engem még soha, de tényleg soha, senki nem gondolt tökéletesnek. Ha jó pontot akart nálam szerezni, akkor telibe talált. Megcsókol, én pedig szenvedélyesen vissza. Átfogom az arcát, valahogy most biztonságban érzem magam.
- Azért mondom, hogy fura lehet esetleg... elsőre, mert nem ez volt az eredeti alakom. Nem fontos, hogy miért, most már ez vagyok én, de amióta... Szóval így még... Na érted, nem magyarázom. – Ettől függetlenül azért érdekel a válasza, ha így nem jövök be neki, akkor még mindig visszatáncolhatunk, bármit is szerettünk volna. Felsóhajtok, és a mellkasába fúrom a tincseimet, hiszen azonnal visszaváltoztam, nehogy felfedezzen valaki.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Kedd 5 Aug. - 11:45

Aaron & Leah

- Tény, az egy jóval költségesebb függőség - vigyorgok rá vidáman. Tréfálkozunk, ennyi az egész. Eddig se aszerint válogattam meg a csajaim, hogy mit esznek, isznak és mennyit. Jó, persze azért van egy egészséges határ, ami felett már inkább undorító, mint csinos valaki, de Leah még bőven ez alatt a határ alatt van. Sőt!
Ezt tükrözi válaszom is, mi letagadhatatlanul bújtat némi szexualitást, ami látszólag nincs ellenére. Nocsak! Bár kissé összekuszálódnak szavai és valljuk be, még nekem is rejteget némi érthetetlenséget, de mindezt betudom a tipikus női zavarnak. Általában a lányok java részét elkapja ez az érzés, ha épp arról beszél nekik egy srác, mennyire bejön neki, ilyen értelemben is. Bár kissé engem is meglep, igaz én jobban leplezem.
~ Mikor volt rá példa ~
Azt sejtettem, hogy nem szent, ugyanakkor azt nem hittem volna, hogy ennyire zárdai életet él. Mert azért, hacsak nem évek teltek el, az ember emlékszik, legalább nagyjából behatárolva, mikor és kivel.
És az érdekes helyzet csak tovább fokozódik, ahogy felpattanva sétára buzdít. Oké, én simán benne vagyok, de azért ennyire nem sürgős. Vagy mégis?
Ám semmi pénzért nem állnék le akadékoskodni, így hát állok fel én is, ültömből, miközben már szedem is elő tárcám, némi borravalóval megtoldott összeget lökve az asztalra. North Salem-be tartó útjaimon többnyire itt kajáltam, szóval nagyjából ismerem az árakat. Meg a minőséget is, azért táboroztunk le itt.
Ahogy kiérünk az épületből újra megfogom a kezét, ahogy az asztalnál is, összekulcsolva az ujjainkat, majd nyugodtan megindulok vele, mintha csak vissza akarnánk sétálni North Salembe. Hisz még eléggé a külvárosban vagyunk, itt a parkolót még némi cserjés szegélyezi, amit apránként vált fel egy kisebb erdő. Mert így hangulatos, mert így van a legtöbb filmben is. Hát erre irányítom lépteink, minek toporogjunk a forgalmas főút szélén, mikor adott ez a lehetőség is.
- Leah, az hogy tetszel, az nem jelenti azt, hogy muszáj - jegyzem meg barátságosan. Kicsit olyan, mint egy szűzlány, aki nagyon akarja, de mégsem. Noha igen sok minden érdekel, még akár a játékos "erőszakosság" is, akarata ellenére sose tennék ilyet. És nem csak neki, másnak sem. Hisz legalább ezt a jogot tarthassa meg mindenki magának, a választás jogát.
- Így? - pislogok rá értetlen. Bár a téma nem lenne túl bonyolult, egyre inkább belezavar. Persze "fiatal" kapcsolatoknál kissé mindig döcögősen indul a dolog, főképp, ha az egyik fél zárkózottabb. De mi van ezen ennyire túlspilázandó? Nem másztam rá, nem tepertem le. Persze burkoltan megvallottam, hogy nem lenne ellenemre a dolog, de akkor se értem...
Közben lassan besokasodnak mögöttünk a fák, elrejtve minket a kíváncsi tekintetek elől, elrejtve előlünk a kajázót, a parkolót és a motorom. Még se idegeskedem, ismerik már annyira a járgányt, hogy oda-odalessenek rá. És különben is, aki rá meri tenni a kezét, azt kettétöröm. Nem a kezét, az illetőt.
A sűrű takaró viszont úgy tűnik, oldja Leah-t is, én pedig érdeklődve várom, vajon mit akar mutatni, mi az, mi ennyire zavarja, mitől ennyire túllihegi a dolgot. Aztán egy röpke pillanatig helyette Sue, a pincérnő alakja magasodik előttem, ugyanabban a ruhában, amit épp visel az étteremben. Aztán újfent Leah áll előttem, saját ruhájában, egy nagy adag zavarral.
Meglepetten lépek hátra egyet, kissé talán értetlenül pislogok. Egy mutáns? Örülnöm kéne épp vagy toporzékolnom? Egy mutáns...
A bennem gubbasztó őrült tudós épp nyakába kapva köpenyét táncol, míg józan énem helytelenítőn csóválja a fejét. Vajon melyik a jobb?
Egy alakváltó... Találkoztam már hozzá hasonlóval, ám az nem sokáig bírta a dolgot, értékes vére hamar odaveszett. De vajon Leah-t képes lennék-e ekképp befolyásolni, vérét venni, kísérletezni vele. Adná-e? Eltéríthető-e oly könnyedén, mint Faye, vagy hamar rájönni a háttérre? Ugyanakkor az összkép túl csábító. Már ott, a tóparton felkeltette a figyelmem, noha akko rmég semmi nem tudtam róla, azt végképp nem, hogy egy közülünk. Ha kihagynám a helyzetet azzal önmagam hazudtolnám meg.
- Megdöbbentő? Picit - bólintok, újfent hangomra lelve, leküzdve az előbb emelt távolságot, talán picit többet is, hisz immár közvetlen előtte vagyok, jobbom arcára simul, míg számra különös, féloldalas mosoly ül ki.
- De csak azt tudom mondani, így még tökéletesebb vagy - suttogom, immár az ajkára, majd szorítom is rá a szám szenvedélyesen. Érezheti, nem itt helyben akarom megejteni a felvetett témát, egyszerűen csak azt a különös örömöt kell kifejeznem, amit érzek. Győzött az őrült tudós.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Vas. 3 Aug. - 0:08

Aaron & Leah

Számomra igenis nagy dolog, valami hasonló, mint amit Leah is tett értem, csak míg ő tényleg az életét adta, Aaron pusztán vigyáz a hugára. Nem ugyanaz, de akkor is a gondoskodás megnyilvánulása. Számomra becses tulajdonság, amely alapján a kezdeti szimpátiámhoz egy nagy adag piros pontot is társít.
A piritóshoz, de még a kólához elég egy kéz, a másikkal pedig össze tudunk kapaszkodni. Nem szólalok most meg, hallgatom őt. Nem is a szövevésnyesség a gond, nekem már az is újdonság, ha valakinek igazi családja volt, még ha ilyen csúfos véget is értek. Sajnálom a testvérpárt, becsülöm is őket, hogy képesek felnőni a feladathoz, a saját lábukra állva megmutatni a világnak, hogy milyen fából faragták őket.
- Így már értem kedves. Köszönöm, hogy elmondtam, kissé ködös volt. Mindenesetre tényleg sajnálom. – Bólitok a szavaira, elég objektívnek tűnik, szerintem már feldolgozta a tragédiát, vagy nem is igazán érintette mélyen. Lehet, hogy nem egy családcentrikus alkat, amivel amúgy nincsen bajom, én sem. Úgy vagyok vele, hogy ha megkedvelünk valakit, ahhoz jobban tudunk kötődni, mint azokhoz, akik csecsemőkorunk óta meghatározzák az életünket.
- Nem fogok róla szót ejteni. – Nem mondom, hogy igérem, hiszen ha Faye hozza fel, akkor nyilván válaszolok, és visszakérdezek, szeretek beszélgetni, legtöbbször lányokkal, de nem fogom felfedni szándékosan Aaron titkát, hogy fájdalmat okozzak a hugának. Belátom, hogy talán tényleg jobb így, meghagyni a jótékony tudatlanságban.
- Aranyos tőled, hogy ilyen viccesen fogod fel, de még mindig jobb, mintha piálnék. – Felelem talányos mosollyal. A kóla is függőséget okoz, de muszáj volt valami pótlékot találnom arra, hogy tényleg józan tudjak maradni. Ha csak héba-hóba innék mindenfélét, milyen garancia lenne rá, hogy nem csábulok ismét az ital felé? Nem, ez tényleg jobb így. Ellenben a válaszán tényleg meglepődöm, kimondja amire gondol, ködösítések nélkül.
- A hangulatot nem rontja el, ha ilyen szépeket mondasz. Nem is tudom, hogy mikor volt már rá példa, hogy utoljára... szóval érted. Jól esik tényleg... – Bólintok, és halvány mosoly jelenik meg az ajkaimon, nagy levegőt veszek. – Sétáljunk. – Vetem fel, és anélkül, hogy válaszolnék a szabadságszobros, vagy múzeumos ötletére, felállok, és őt is húzom. Türelmesen megvárom, míg odainti a pincért, és fizet. Szerintem a motort ott hagyhatjuk, elég forgalmas kajálda, a személyzet is figyelhet rá. Nem vagyok errefelé ismerős, ezért hagyom, hogy arra vezessen, amerre csak szeretne. Ha már tartunk valahol, akkor kezdek csak bele.
- Nem mondom, hogy ellenemre lenne a dolog, sőt. Benne lennék, de azon túl, hogy már idejét sem tudom, hogy mikor voltam együtt valakivel, valahogy... így még sosem csináltam. – Zavarban vagyok, azt hiheti, hogy valami perverz vagyok. Megvárom, amíg egy kevésbé forgalmas helyre érünk, mondjuk egy félreeső utca. – Inkább megmutatom. – Remélem nem rémül meg, de amikor nem figyel senki, gyorsan felveszem a pincérnő alakját, aki ott sertepertélt körülöttünk, amikor még reggeliztünk. Aztán gyorsan vissza a sajátomba. – Nagyon megdöbbentő? – Kérdezem felpillantva rá, remegő ajkakkal, szinte félve a választól.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Csüt. 31 Júl. - 16:42

Aaron & Leah

Dicső tett? Meglehet mások szemében valóban az, hogy alig huszonéves fejjel a szabad élet helyett húgom felvigyázását választottam. Mások szerint önfeláldozás. persze, mert ők nem látjáka hasznot, amit én nyerek ebből. és így van jól. Sokkal kényelmesebb számomra, ha mindenki a dicső lovagot látja bennem, így máris, minden tett nélkül is nyíltabbak hozzám. Mert ugyebár nem lehetek én olyan rossz fiú, ha feláldozom a fiatalságom, a szabadságom egy féltestvérért?
A kezemre simuló ujjak apró mosolyra késztetnek, egy pillanatra moccannak sajátjaim is, összefűzve ujjaink. És hacsak nem akadályoz minket az evésben, így is marad. Ha nem, hát az se baj. Visszakérdezésére visont halkan felsóhajtok, szabad kezemmel hajamba túrva. Nos igen, ez elég szövevényes dolog.
- Nem, és ne haragudj, ha nem fogalmaztam egyértelműen. A szüleim autóbalesetet szenvedtek. A jelentés szerint megcsúsztak az úton. De ez így nem egészen teljes. A baleset után fedeztem fel otthon, hogy anyám gyógyszeres üvege üres, a dátum szerint már napok óta nem szedte. Hivatalosan baleset, de szerintem újfent kiütköztek rajta a betegségének a tünetei, és lehet belekapott a kormányba, vagy tett valamit, ami miatt apám elvesztette az uralmát a kocsi felett. Szóval Faye szemében ez egy szörnyű tragédia. Az enyémben anyám utolsó kísérlete, ami számára sikeresen zárult. Ez az, amit még véletlen se említhetsz meg neki - intem kedvesen, még is figyelmeztetőn. Jobb, ha Faye abban a tudatban él, hogy egy szomorú baleset áldozatai, mintha megtudja, a saját nevelőanyja okozta a halálukat.
- Persze ha jól sejtem, nem erről fog folyni közöttetek a társalgás - nevetem el magam és már épp kortyolnék bele a saját kólámba, de annak már csak hűlt helyét találom. Legalább is azt nézve, ahova én tettem.
- Tényleg belőled él meg a cég - ingatom a fejem vigyorogva, hagyva, hogy az úticél, a kellemesebb téma felé terelődjön a társalgásunk. Ám a Leah által vázolt helyzetre halkan felszusszanok, és bár nem csinált semmit, tekintetem elsötétül, arcomra amolyan kihívó félmosoly ül ki.
- Azt hiszem, az én és a hangulat érdekében jobb, ha erre nem válaszolok teljesen őszintén, és főképp nem az első gondolatommal - nevetek fel halkan, diszkréten, még is sokat sejtetően. Ha nem lennék tekintettel akaratára? Nos, azt hiszem, pasi létemből kiindulva nem nehéz kitalálni, mire gondolok.
- Leah, te nagyon szép vagy és nos.. finoman fogalmazva is kívánatos. Szóval erre a kérdésre nem felelek teljesen őszintén. És túllendülve az első gondolatokon a Szabadság-szobrot választanám. Minden amerikainak látnia kell, meg kell járnia, lobogtatni kell azt az idétlen kis zászlócskát. És arról nem is beszélve, milyen szép a kilátás - felelem immár enyhültebb vidámabb mosollyal. Megsértődik, esetleg felhúzza magát? Nem tudok vele mit kezdeni. Ő kérdezett, én pedig még ha burkoltan is, de válaszoltam. Ez persze nem azt jelenti, hogy itt helyben leteperném, vagy hogy csak ez irányítana. De kár is tagadni, hogy értékelném a lehetőséget.

Tárgy: Re: Leah & Aaron Kedd 29 Júl. - 22:50

Aaron & Leah

Már harmadszor találkozunk, úgy érzem, ennyi belefér, mert folyton visszatér hozzám, érdeklem. Nem arról van szó, hogy bepróbálkozott, aztán kiderült, hogy nem vagyok gyorsan kapható, és lefalcolt. A múltamról kérdez, megfigyeli, hogy mi az ami kedvemre való, azt hiszem ezt minimum értékelni illik. Helyet foglalok az ölében, apró ujjaimat végigfuttatom az arcát, majd a tarkóján, ha már ott vagyok, valami célzata is legyen. Tovább nem megyünk, pedig kiváncsi lennék némi folytatásra, viszont megérkeznek a szendvicsek, amitől a gyomrom is megkordul. A lekvárt ugyan hiányolom, rettentő édesszájú vagyok, de a felvezetett hozzávalóktól is összefut a nyál a számban.
Visszaülök, és az imádott kólám pusztítása után már harapok is bele a piritósba, amely egészen tetszetős. Tele a szám, ő beszélget. Kicsit szövevényes ez a családi sztori, nem is nagyon köt le, de végre beszél magáról, így nem forgathatom a szemem látványosan. Én mindent hátrahagytam, így nem tudom átérezni a szülők hiányát. Kissé ugyan szúrósan nézek, amikor látom, hogy beleiszik a kólájába, azt hittem, hogy én kaptam mindkettőt. A játékszabáyokat letisztáztuk, ha kólát rendel, az mindig az enyém. Felsóhajtok, ez komolyabban érint, de nem vágok közbe, folytassa csak.
- Mégis vigyázol rá. Dicső. – Bólogatok, de nem akarok átmenni túlságosan nyálasba, vagy tolakodóba, hogy minősítsem a tettét. Amikor tartok némi szünetet, akkor indítok egy letámadást a keze irányába, hogy megsimogassam kicsit, majd tovább hallgatom őt. Valamennyi indulatot látok átsuhanni az arcán, talán csak én képzelem bele, az ember mindig más, amikor a családjáról beszél. Ha nagyon akarnék, még én is lehetnék Johnson, csak éppen a hátam közepére nem kívánom a megszokott családmodelt. Shannonként ugyan ez lett a vesztem de úgy vélem a családját maga választja az ember.
- Na és akkor apukád? Ő is Faye-el lakik? Vagy vele mi lett? – A visszakérdezése után megrázom a fejem, én már elmondtam az ötletemet, ő egy sor másikat vet fel. Kicsit mérlegelek ugyan, tényleg nem tudnék dönteni. Ezúttal legyen ő az, aki most meghatározza, hogy mit tegyünk. A reggelit ő indítványozta, de akkor legyen a mai nap teljesen ő a kalauzom.
- És ha úgy vesszük, hogy nem számít, hogy én mit akarok, akkor te most mihez kezdenél velem? Őszintén. – Könyökölök fel az asztalra, már készen vagyok a szendvicsemmel, ízlett is nagyon, már csak a kólámat iszogatom. Előbb az elsőt, aztán a másodikat, amelyikről azt hiszi, hogy az övé.

Tárgy: Re: Leah & Aaron

» Aaron & Leah - Egyetemi buli
» Aaron Adler
» Aaron & Jared
» Halálos iramban - Aaron & Eva
» Leah & Tati