Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. Amikor a még a legegyszerűbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk. Nem kutatnánk. Nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt... Ez hát a késztetés. A vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni. Itt vannak. Közöttünk, az árnyékban a fényben. Mindenütt. Vajon ők tudják már?
Az oldal alapítása: 2013. szeptember (A játéktéren 1988-ban járunk.)
Belépés
chatbox
promónk
Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)
Csipőre tolt kézzel figyelek fel diáktársamra, aki talán már előttem érkezett. Afféle magánpikniknek tűnik az érkezése, hiszen könyvet is hozott, elemózsiát is, igazán sajnálnám, hogy ha meg kéne őt zavarnom, ő mégis int nekem. Ez lehet, hogy pusztán udvariasság. Ha tényleg érdekelném, akkor minimum felállt volna, de miután neki már megvan a programja, az is csúcs, hogy képes miattam mindent félretenni. Kérdés, hogy most mi legyen. Jobb dolgom nincsen, csak a kólát sajnálom, viszont Tatjánával egészen sikerült összecsiszolódnunk, jól sült el a kis kirándulás, most viszont itt állok étlen szomjan. A könyvre téved a tekintetem, annak idején nem rajongtam az olvasásért, de amíg a javítóban hosszú hónapokat töltöttem, Leah-n kívül nem sok szórakozási lehetőségem volt, így jobb híjján olvasgattam is, egészen meg lehet szokni. Beszélgetni szívesen odamennék, de a kajájából lejmolni nem nagyon. Talán rávetető, hogy eljőjjön velem az ebédlőbe? Talán... Viszonzom a barátságos mosolyt, és közelebb lépek. A fülem mögé tűrök egy sötét, hullámos tincset, és egyik lábamról a másikra állva úgy döntök, hogy kezet nyújtva megszólalok. - Hali, Leah vagyok, Leah Carmichael. Ugye nem zavartalak meg nagyon? – Kérdezem félszegen, nem szokásom ráakaszkodni senkire. Az egykori bátorságom a múltté, elfogadtam, hogy igazán jó barátot közel sem olyan egyszerű szerezni. A gyomrom követelőzően megkorran, de szándékosan kerülöm annak látszatát, hogy a szendvicséből kérnék. - Van kedved bejönni velem az ebédlőbe? Nem olyan régen érkeztem, igazából azt sem tudom, hogy merre van, és hát... a délelőttöm nagyon zűrösen telt. Mit szólsz? – Kérdezem most már fokkal bátrabban, hátha értékeli a határozottságot.
Sötétszürke, fűzős félcipőm halkan kopog a hátsó udvarhoz vezető folyosón, indigószín tavaszi ruhám lágyan táncol a kellemes szélben, sötét hajam követi a példáját. Bal kezemmel magamhoz szorítván cipelem kedvenc könyvemet – Sherlock Holmes kalandjai -, jobb kezemben pedig lépteim ritmusával megegyezően lóbálom a fehér zacskót, amit pár perce töltöttem meg az ebédemmel – egy sajtos- és egy sonkásszendviccsel, ugyanis mindkettő szimpatikusan kacsintgatott rám, s a bőség zavarával szembetalálván magam inkább mindkettőt bepakoltam – terveim szerint úgyis eltöltök pár órát idekint, nem fog kárba menni. Még mielőtt kiérnék a boltíves kapukon túlra, már megcsapott a virágok halovány illata, egy kis mosolyt csalva az arcomra. Az utóbbi napokban valahogy nem találtam kedvet a kinti világ meglátogatására, ezért most így újra a friss levegőn lenni igen csak felemelő érzés. Pár perc után elértem a folyosó utolsó szakaszát, s lassan elém tárul a hátsó udvar a maga tavaszi pompájában, áthatva a madarak alkalmankénti csiripelésével. Tudatos léptekkel indulok megszokott kis padomhoz a cseresznyefa bal oldalánál, ahova már a kezdetek óta járok. Már épp letelepednék és nekilátnék a kis elemózsiám elfogyasztásához, mikor az udvar másik oldalán megpillantok egy lányt, aki épp az ablakokat vizslatja. Lassan lepakolok a padra, majd leülök, közben a távolabbi alakot figyelvén. Valahogy nem illik bele a környezetbe, ahogy ott tétován álldogál, mintha nem tudna mit kezdeni magával, kisugárzása nem éppen magabiztos így távolról. Ahogy végigpásztázom a szemeimmel, bebizonyosodik előérzetem, miszerint még nem láttam errefelé, szóval nem érkezhetett olyan régen. Szórakozottan előpakoltam a szendvicsemet, mire válaszul a zacskó zajosan méltatlankodik a szélben, minden bizonnyal felém irányítván a lány figyelmét ha eddig még nem vett észre, s egy biccentéssel magamhoz invitálom egy barátságos mosollyal az arcomon. Amint csatlakozik hozzám, köszönök neki, s bemutatkozok. Nem erőltetem a beszélgetést, de ha kezdeményez, szívesen elbeszélgetek vele, s felajánlom egyik szendvicsemet.
Leah Carmichael
mutant and proud
Diák
power to the future
Play By : Malase Jow
Hozzászólások száma : 371
Kor : 27
Tárgy: Brooke&Leah Vas. 23 Márc. - 12:53
Brooke & Leah
Just anotherstrory
Egy jó fél óra bandukolás után egy másik motoros jelenik meg a földúton, itt mindenki ilyesmivel jár? Lassan akkor nekem sem ártana valami ilyesmi. Na de honnan vegyek rá pénzt? Itt biztosan mindenki luxus háttérrel rendelkezik, én még a szüleimmel sem tartom a kapcsolatot, a nagyanyám pedig a kis nyugdíjából kétlem, hogy az ilyen kedvteléseimre tudna nekem pénzeket kuporgatni. Áh, mindegy, jó nekem a busz is, főleg, ha nem ilyen pervezekkel akadok össze. Remélem Tatjana már jól van, de talán Logan a megbízhatóbbak közé tartozik. Kár, hogy így alakult a kezdeti, ismerkedős kirándulásunk, de a fő, hogy túl éltük. Miközben sötét tincseimet dobálja a szél, lépdelek a busz nyomvonalán, és azon tűnődöm, hogy egészen otthonosan fogom tudni érezni magam itt, végülis a vezetők felfigyeltek rám, és éreztették, szükségük van rá, és már az első napok egyikén egész jól el tudok beszélgetni valakivel, igaz, majdnem kibeleztek minket. A második motoros összességében viszont egy nagyon csinos, helyes srác, nem úgy, mint a marcona Farkas. Egy furcsa, vörös fénnyel csillogó napszemüveget visel, róla még alig hallottam, ő lenne Küklopsz? Nagyot nyelek, a pasikkal még szőkeként sem volt szerencsém, most pedig ebben a töpszli testben még hódítani sem tudok, az alakváltást csábításra használni pedig csalás. Talán egy-egy alkalmira használnám, de ha komoly érdeklődővel lenne dolgom, nem akarnám így átverni. Ő a polgári nevén mutatkozik be, Scott. Igazán kedves velem, ahogy maga mögé emel, és már tűzünk is vissza. Úgy döntök, hogy a bizalmamba fogadom, és elmesélem neki a buszos sztorit, ő pedig megigéri, hogy tájékoztatja a professzort. Utána már szótlanul hozzá simulok, szigorúan azért, hogy ne borzolja össze hajamat a szél. Végül a birtok határában ő másfelé indul, én az udvaron szállok le. Elporzik, én pedig akaratlanul is felveszem Tatjana alakját, úgy külső, muszáj gyakorolni. Aztán ismét Leah vagyok. Megkorran a gyomrom, reméltem, hogy ha lemegyünk a lánnyal a városba, ehetek is valamit, ez így kútba esett. Na de akkor most merre? Annyira nem vagyok még itt régen, hogy kiismerjem magam. Én hülye, ennyit megkérdezhettem volna a sráctól. Tétován figyelem az ablakokat, hátha valami árulkodó jelre felfigyelek, netán összefutok valakivel.