Seb & Nique V. - Irány a tó!

Seb & Nique

♫ I look in your eyes
So full of light
And I can feel the mysteries
That won't be disguised
You see through my heart
This moment never parts
And I can feel your heart in mine
It won't be denied ♫

- Az előbb is azt mondtam, hogy nagyon szeretlek, csak nem tudom néha, hogy mit is szeretek benned. Nem fogalmaztam pontosan, haragudtam. Bocsáss meg, nem akartam, hogy úgy érezd egy pillanatig is, hogy nem szeretlek téged. – semmisülök meg a szavak súlya alatt. Nem gondoltam át, amit mondtam neki a szobában, felfortyantam és bebizonyítottam magamnak megint, hogy a harag rossz tanácsadó. Eszembe nem jutott volna, hogy úgy érzi egy pillanatig is a szavaim hallatán, hogy nem szeretem őt. Ez őrültség! Elrabolta a szívemet és nem kérném vissza tőle sohasem.
- Mondtam már, szerelmem – mondom ezt és csakis ezt az egy szót franciául. Szt szokták mondani, hogy az anyanyelvén mindenki sokkal hitelesebben tud szerelmet vallani, s hát lehet benne valami. Akaratlanul is franciául jön elő belőlem ez a becéző verzió. - hogy nem érdekel a múltad. Mármint nem ítéllek el érte, nem fogok kiakadni rajta. Ami volt, elmúlt. – mosolygok rá. Nem akarom, hogy akár csak egy pillanatig is úgy érezze, hogy a hódítósága és a róla terjedő pletykák miatt fogom megítélni őt. Engem csak az érdekel, hogy velem hogyan viselkedik, s amíg feltétel nélkül bízom benne, addig nincs is miről beszéljünk a régi kalandjai kapcsán. Sőt, még talán vigyorogva el is hallgatnék egy-két kínos szitut, amiben sármőrsége keverte őt, vagy az „áldozatait”. Nem a dolog pikáns voltára gondolok, de a humorfaktort, kárörvendést tudnám értékelni.
Van az úgy, hogy értjük a másikat, de magunkat nem. Ő ebben akkor előrébb járhat, mint én, mert én sokszor őt sem értem, de már fel is adtam, hogy boncolgassak mindent. Csak hagyom, hadd sodródjak ebben az egész szerelem-dologban. És minden furcsaságával jól érzem magam az áradatban. Nem akarok kikecmeregni belőle.
- Nincs ebben semmi tisztességtelen! – csattanok fel, majd enyhülten hozzáteszem, észrevéve, hogy kissé kínos a kirohanásom. - Úgy értem, hogy nem a te hibád. Ez nem hiba, ez csak tény.
Nem merem kimondani azt, ami a nyelvem hegyén van. Tulajdonképpen azt hiszem, hogy nem szeretném, ha parancsolna önmagának, viszont azt sem szeretném, hogyha kiábrándulna belőlem azért, mert én nem vagyok olyan tapasztalt, hogy azt nyújtsam neki, amit más nőktől megszokott.
A félelem vele jár, mármint ezzel a kapcsolattal. Nem tudom, hogy a többivel is, de egyszerre jó érzés úgy ragaszkodni valakihez, ahogyan én teszem Sebastianhoz, másrészt meg fullasztó a rettegés annak kapcsán, hogy mi lesz, ha elveszítem őt azért, mert valamit nem úgy lépek, ahogyan kellene?
- Hát persze, hogy szeretlek! – nevetek vele együtt. Futón megölelem, mert egyszerűen nem tudom kihagyni a mozdulatot. Muszáj, olyannyira muszáj, mint éltető levegőt venni. Szinte fájdalmas, hogyha nem érhetek hozzá, ha nem ölelhetem meg, ha nem borzolhatok bele a hajába, vagy simogathatom, csókolhatom egy beszélgetés közben. Igyekszem én nem állandóan rajta lógni, mert nem vagyok egy tipikus rajongással teli tini. Engem sajnos hamar felnevelt a baleset, tizenhat voltam, amikor kiléptem a gyerekkorból s már nem is fogok oda visszajutni soha. Nem is tudom, hogy akarok-e. Azt hiszem, hogy nem. Jó ez így, kivéve azt a tényt, hogy elvesztettem az apám.
Hagyom magam belefulladni a csókba, legyen az bármilyen finom, gyengéd, érzékeny húrokat pengető. Lehunyt pilláim mögött mosolyog előttem a világ, s amint a csóknak végeszakad, úgy a vállára hajtom a fejemet, míg tovább hallgatom szavait.
- Csak akkor tedd meg, ha magad miatt ezt akarod. Én nem akarlak megváltoztatni, Seb, legyél az, aki vagy, ahogyan jólesik, mert amíg tisztelsz engem és szeretsz, addig nem lehet ezzel semmi baj. - nem teszem hozzá, de benne van a mondat mögöttes részében az is, hogyha esetleg vágyna arra, hogy egy nővel úgy együtt legyen, lehetőleg ahhoz is inkább válasszon engem, mint valaki mást, futó kalandot, mert azt talán nem élné túl a kapcsolatunk.
Elfogadom a felém nyújtott kezet, hagyom, hogy felhúzzon a lépcsőről. Mielőtt elindulnánk, még odahajolok hozzá, s a nyakát átölelve – élvezve, hogy egy lépcsőfokkal felette állok, s így nem vagyok olyan kicsi mellette – homlokomat az övéhez érintem, majd szép lassan hajolok közelebb, előbb az orrommal simítva az övét, majd ajkait ízlelve meg. Kell ez a csók, kell, hogy legyen benne szenvedély, hogy nyelvem rést üssöm ajkai között, hogy igazán belefeledkezzem az egészbe, ahogyan a kapcsolatunkba is belefeledkezem. Ez a felszabadultság csókja, a szakítástól való félelem elengedéséé.
Csak akkor lépek mellé, s fogom meg a kezét, amikor már elfogy a szusz a csókból, s belőlünk is. Nem érdekel, hogy a folyosón forrtunk csókban össze, lássa meg aki akarja, igen, ez a szerelem! És nincs ebben semmi rossz.
- Nem biztos, hogy olyan jeges az! - öltök nyelvet rá. Ez a hidegtűrése illetve pont, hogy nem tűrése nagyon szórakoztató. - A tenger biztos hidegebb lesz, s én abban is meg akarok mártózni, szóval nagyon remélem, hogy lesz a hajóútnak valami szigeten kikötős, tudomisén milyen, de tengerben fürdésre lehetőséget adó része. Még sosem mártóztam meg tengervízben. – nos igen, apámmal csak a tóra jártunk le, vagy uszodába. A tenger nagy álmom volt mindig is, örülök, hogy most lehetőségem lesz nem csak látni, hanem közel lenni hozzá. Azt mondják, hogy hajóról igazán gyönyörű..

Nique & Seb

♫ Start Of Something New ♫

Tényleg aranyos tőle, ám most így gondolom. Csak csapongok az érzelmeim között, nem tudom a helyén kezelni őket. Talán sokkal egyszerűbb lett volna, ha meg sem csókol, és pusztán barátsággal rángat ki a letargiából. Hülyeség, ha ő nem teszi, én tettem volna. Mintha nem létezhetne köztünk semmi más, csak a mindent elsöprő szerelem. De akkor miért ölöm őt állandóan? Visszatükrözne rám mindent? Ha kikacag, ha rámutat a gyengémre, akkor úgy érzem, megtehetem én is. Ez így is van, ám én nem ismerem a határokat, fejest ugrok a végletességbe, ezzel viszont csak azt érem el, hogy a drágámra is a frászt hozom, és ő még inkább meg van rettenve, pedig én érzem magam rosszul attól, ahogy viselkedtem.
- Nem? De hát az előbb mondtad, hogy... – Hogy éppen ilyenkor akár utálhatna is. Na jó, nem így mondta, hanem hogy nem tudja mit szeret bennem. Eléggé sziven ütött, de tökéletesen igaza van. Köpni nyelni nem tudtam, mert a barátságommal, a félénkségemmel hódítottam meg, akkor mi szükség volt a macsódkodásra, amikor neki ez nem kell? Magamért szeret, nem azért, amiért másoknak netán tetszettem. Mégis kénytelen vagyok felnézni, és elmerülni a sötéten kavargó szempárban, és tudatni vele, csak az övé vagyok. Megtehetném, hogy hátat fordítok, és visszavedlek azzá, akinek tulajdonképpen születtem, de félretettem a francia érzelmes lány kedvéért. Megtehetném, ha éppen nem égettem volna fel ezt a hidat magamban. Nem tudnék már úgy élni, nélküle sem. Megmutatta, hogy akár érhetek is valamit, kár lenne mindezt kitörölni.
- Akkor szeretjük egymást, örülök, hogy még mindig így gondolod. És tudod... örülök, hogy te még senkivel... Nekem így jobb. Nem az a cél, hogy pontosan tudj mindent. Amiken keresztülmentem, azt hiszem, akibe szerelmes vagyok, az legyen olyan, aki tényleg az enyém. Sajnos fordítva már nem tudok szépíteni, de vehetjük úgy, mintha... mert úgy még sosem csókoltam senkit, hogy szerettem is, másról pedig ne is beszéljünk. – Leülök melllé, és persze fogom a kezét. Próbálom megérteni a mondatait, nem is vallok velük kudarcot. Az ő érzéseit tökéletesen átlátom, a sajátom a gond.
- De... ez az én hibám. Zavarba hozlak, aztán meg feltüzellek. Ez nem tisztességes. Csak éppen nem tudom, hogy mi a helyes. Néha csak elragad a hév, mintha csak rutinból csinálnám, de ez nem szólhat arról. Le kell higgadnom, nem azért szeretlek, amit fizikálisan nyújtanál. Tudom, hogy állati ócskán hangzik, főleg tőlem, de még az sem kellett, hogy megcsókolj, már előtte a hangodat akartam hallani, azt, hogy mesélj magadról, nem pedig azt, hogy széttedd a lábad. Nem, ez nem barátság, félre ne érts, valami bizsergető a csókod, ahogy hozzámérsz, csak tudod a pasiktól meg elvárják, hogy kandúrok legyenek még álmukból is felkeltve. Nehéz parancsolni az ösztönöknek. – Amikor jelzi, hogy akár oda is adná magát, bólintok, végülis tudom, a sors iróniája, hogy pont ezért nem akarom. Amíg nem vagyok magamban teljesen biztos, addig nem. Mi történne, ha együtt töltenénk egy éjszakát, én pedig úgy érezném, hogy ez nagyjából ugyanaz volt, mint eddig bármi? Nem tudom, hogy miért várnék rakétakilövésre, mert nagyjából azt szokták ilyen tökéletesen megtervezni, viszont tartok attól, hogy amit most szerelemnek hiszek, az csak fellobanás, aminek a szex véget vetne. Szeretni akarom, szerelmeskedni vele, anélkül, hogy megkapnám őt. Kissé furcsán hangzik így, mert nem tudom, hogy ha egymás karjában ölelnénk egymást, ruha nélkül, mennyire tudnám visszafogni magam, de azt hiszem ez akár egy próba is lehetne. De nem most, egymás idegein táncolunk eléggé amúgy is.
- Én is félek. Nem gondoltam, hogy a szerelemtől félni szokás, de most olyan rémisztő. Hogy ennyire komoly, és csak te jársz az eszemben. Ha lent vagyok a városban, nézegetek egy zenei albumot, és az jut eszembe, hogy vajon neked tetszene-e. Őrület. – Temetem a kezembe az arcomat egy pillanatra, aztán megrázom magam, felnézek, és elnevetem magam. Nem kigúnyolni akarom az érzést, tulajdonképpen át sem gondoltam, hogy mit kapok, ha magamat adom. A medálos mondatnál elkerekedik a szemem, és belesajdul még a szívem is, hogy szomorú.
- Úristen, te.. tényleg szeretsz. – Ingatom a fejem. Komolyan gondoltam, amit mondtam, tényleg ilyen furcsa gondolataim voltak, de hogy még vevő is legyen rá. Kitárom a karomat, hogy oda tudjon bújni, és megsimogatom a haját. Most már egyértelmű, hogy kiáltuk az első komoly próbát. A szerelem nem csak a tündérmesékben létezik, ám ha rátalálunk, nagyon meg kell becsülnünk, nem lehet csak úgy félvállról venni. Lehet benne lazulni, mert szép dolog, de nem összekeverendő a vággyal, szimpátiával. Nagyot nyelek, hogy ismét tudjam folytatni.
- Én azt hittem, hogy neked van eleged belőlem, amit meg is értenék. Nem mondom, hogy kezdjük előlről, mert... legalább már tudom, hogy mit akarok. Téged, csak téged. – Ő is a hajamat simítja végig, ez valahol olyan cuki, bátorító jellegű dolog mindkettőnk részéről. Ő nem csókol meg, én viszont igen. Semmi komoly nyelvtéma, csak az ajkára tapasztom a sajátomat, és lehunyom a szemem.
- Együtt. A medál a mi gyűrűnk. Akarom, hogy egyszer majd az is legyen. Amikor majd készen állsz rá. A szobából pedig ki fogok költözni, és keresek egy újat. Valami kisebbet, am a tiéd is lehet, amikor éppen úgy akarod. – A szexről már nem ejtek több szót, egyértelmű az álláspontom, azt akarom, hogy tudja, együtt kell lépnünk, minden esetben.
- És most jöhet a jeges tó? Amúgy sem árt a hidegzuhany... – Állok fel, és a kezemet nyújtom. Jól elveszekedtük az időt, még egy szál semmiben is látott, itt az ideje, hogy végre egy kicsit valóban elengedjük magunkat.

Seb & Nique

♫ I've been waiting for so long
Now I've finally found someone
To stand by me ♫

Nem mondom, hogy nem estem legalább egy kicsit darabokra az előbbi diszharmóniából kifolyólag. Igyekszem én úrrá lenni rajta, de nehezen kezelem az ő kirohanásait együtt azzal a ténnyel, hogy nagyon is vonzódom hozzá, minden tekintetben. Nem egyszerű ez a helyzet nekem, s bár próbálom rutinos rókaként kezelni, nyilván kilóg a lóláb.
Ajkaimat harapdálva lépdelek mellette, majd amikor elengedi a kezemet, kissé megütközve nézek rá. Miért kerüli a tekintetemet? Mi ez az egész már megint? Gyomrom apró gombóccá szűkül, feszengve állok mellette, mint valaki megszeppent kiskölyök.
- Nem vagy az! – bukik ki belőlem, belevágva a szavába. Nem tartom idiótának, nem szeretném, ha ezt érezné mellettem. Én nem akarom, hogy boldogtalan legyen, hogy zavart. Őt szeretem, az egész lényét és bár furcsa ennyi idő után ez az elsöprő érzés, mégis bennem van. De most.. most sejtelmem sincs róla, hogy mit szeretne nekem mondani.
Szemkontaktusról szó sem lehet, elvette tőlem ennek lehetőségét, de én mégis makacsul rá fókuszálok, s ha felnéz, azonnal elkaphatja tekintetemet. A szavai maguk alá temetnek. Vannak pontok, amikor azt várom, hogy most fog velem szakítani és visszamenekülni a saját világába, abba, amit megszokott. Beleroppannék. De nem ezt mondja, a végére kijön belőle, hogy szeret engem, s amikor felnéz, akkor már semmi nem gátolhat meg abban, hogy odalépjek hozzá és megfogjam mindkét kezét, így fordítva őt finoman magam felé, hogyha hagyja.
- Először is kezdjük ott, hogy szeretlek. Ez a legfontosabb dolog, amit most mondani tudok neked. Ebben biztos vagyok, ezt értem, ezt érzem, ez rendben van így. A többi dolog, amiről beszélsz, nos az bonyolult. Nem ismerem a saját testemet, ahogy mások se ismerik. Nem tudom, hogy mire miért reagálok úgy, ahogy, de nem azért zavar ez a folyamatos témázás a testiségen, mert szemérmes lennék és ebben sértene, hanem.. – apró sóhaj szakad fel belőlem. Nincs senki a folyosón, de ha lenne se érdekelne momentán. Elengedem a kezét, leülök a lépcsőfokra, amin állunk, s felnyújtom a kezemet Sebnek, jelezve ezzel, hogy üljön le mellém. Ha megteszi, akkor oldalasan fordulok, hogy jobban ráláthassak arcára beszéd közben.
- ..hanem azért, mert cédának érzem magam attól, hogy még csak ilyen rövid ideje ismerlek, de akarlak téged. Néha egy-egy hevesebb csók alkalmából úgy érzem, hogy menten felgyulladok. Nem lenne szabad. Egy lányba azt nevelik bele, hogy várjon, hogy szemérmes legyen, de én nem tudom, hogy milyen egy normális lány élete. Én csak azt tudom, hogy milyen az enyém. Néha megijeszt, hogy mennyire úgy érzem, az életem csakis veled teljes. Ez gáz, nem? Mármint így kijelenteni, hogy odaadnám magam neked, mert annyira szeretlek és bízom benned, hogy ez is természetes, mint elképzelés? – megvonom a vállamat. Nem tudom, mit mondhatnék, tényleg nem tudom. A szavak csak úgy sorjáznak elő belőlem, de nem hiszem, hogy van bármi értelmük is. Összefüggéstelen lehetek.
- Tudom, hogy mit akarok, de ettől még félek a saját akaratomtól. Nem tudom, hogy érted-e ezt így.. – most rajtam a sor, hogy lehajtsam a fejemet. Arcélem vörössé válik a kimondott szavak súlya alatt. Az utolsó monológjára azonban feltekintek, kikerekedett szemekkel nézek rá.
- Nem tudom megmondani neked, hogy mit akarj. – biggyednek le szomorúan az ajkaim. Nagyon fájna, hogyha a monológom után most mondaná azt, hogy nem kér már belőlem. Hogy mégsem engem akar. - De ha te idiótának hiszed magad, akkor én is az vagyok. Maradva a nyakláncos példádnál és annál, amit hozzáfűztél: ha megtetted volna, akkor neked adom a kezemet. Igen, akár pár napnyi ismeretség után.
Nem tudom, hogy hiszek-e a sorsban. Talán nem. De ettől függetlenül nem várhat tőlem senki racionalitást úgy, hogy egész életemben csak egy ember előtt volt nyitva a szívem, s nem féltem attól, hogy sérülhetek. Sebastian kapcsán sem félek. Pedig talán volna mitől, de én ennyi idő után is ki merem jelenteni, hogy rábíznám magam az öröklétben. Halványan pedzegettem ezt már neki, nem akarom folytatni. Talán így is sokat mondtam, nem maradt hátra már sok minden. Érdeklődéssel és egy kis félelemmel tekintek rá.
- Van arra bármilyen esély, hogy ezt az egész kapcsolatosdit együtt tanuljuk ki? Megpróbálok némi szociális érzéket mutatni, hogyha.. hogyha egyáltalán még úgy érzed, hogy kellek neked. – ő kell nekem. De ezt már mondtam. Így most rá van bízva, hogy mit reagál. Nem bújok hozzá, nem csókolom meg, de futón a hajához nyúlok, hogy belesimítsak tincsei közé. Rettegek attól, hogy mit fog mondani, de ettől függetlenül bízom benne. Meg magunkban. Szerintem menne ez nekünk, még ha nagyon sokat kell tanuljunk a szerelemről, akkor is.

Nique & Seb

♫ Gotta Go My Own Way ♫

Nem is nagyon tudok mit mondani hirtelen elsőre, mert szembesít azzal, hogy tökéletesen átléptem a határt. Pár hete vagyunk még csak együt, én pedig olyanokat mondok neki, amit még nála bőven tapasztaltabb lányok is arcpirítónak gondolnak. Nagyjából ilyen beszélgetések zajlódhatnak le Ethan és egy picit is talpraesetebb lány között. Ha nem számolnám, akkor is nagyjából négyszer rúgtam bele az elmúlt két percben, a válaszai nem késnek. Csendben hallgatom őt, miközben mindenre visszavág. Már a folyosón vagyunk, érzem, ahogy kihül a szívem. Sétálunk lefelé a tóhoz a belső lépcsőkön, és a szememre vágyja, hogy nyers voltam ismét, és hogy mindent a szex köré kanyarintok. Amikor leérünk a földszintre, akkor már tudom, hogy nem akarom ezt, senki nem kényszeríthet erre. Összeszűkül a szemem, és legszívesebben a földhöz vágnám a papucsomat. Ehelyett valami teljesen logikátlant teszek.
- Ne haragudj kicsim, én csak... egy idióta vagyok... – Hajtom le a fejemet, még fel sem merek nézni, nagyon is kerülöm a tekintetét. Nem fogom ezúttal a kezét, csak rágubbasztok a lépcső korlátjára, valahogy nem akaródzik tovább mennem.
- Bocsáss meg, nekem még ez... teljesen szokatlan. Furcsa. Elképesztően furcsa. Nincsen rá jobb szó, kifejezés. Nem ezt szoktam meg. Nem akarlak lebecsülni, de ha számodra újdonság, azt azért értem, de én, teljesen más életet éltem, és most nagyjából az ellenkezőjét csinálom. Ami nem baj, viszont az ösztöneimen, a berögződéseken nem tudok változtatni. Nem, ez nem igaz. Tudok, próbálok. Csak tudod megszoktam, hogy ha egy gyönyörű lány a közelemben van, akkor ott érek hozzá, ahol akarok, és azt mondok, amit akarok. Felrúgod a világomat... Egyszer azt mutatod, hogy ne is beszéljünk semmi ilyesmiről, máskor meg még nálam is jobban be vagy indulva. Ettől hülyülök meg. De tartom, amit mondtam, így nekem nem kell az egész. Én nem azért vagyok veled, hogy csak hempregjünk. Szeretlek, csak még meg kell szoknom. – Ezúttal felnézek rá, sikerült őszintén kinyögnöm, hogy csupán falként, afféle rutinból csábítgattam most őt. Azok, amikor csak az arcát pusziltam meg, az igazi, valódi volt, néha pedig magam is megrökönyödök azon, hogy ez mind eddig bennem volt. Az acsarkodásaink sokszor feleslegesek, csak azért teszem, hogy izgalmat találjak benne, pedig miért ne élhetnénk harmóniában? Miért ne működhetne veszekedések nélkül.
- Nem akarom, hogy a játékszerem legyél. Tisztellek Nique. Talán te is lehetnél egy kicsit következetesebb, hogy tudd, mit akarsz, de nem, ezt nem várhatom el. Ezzel nekem kell tisztában lennem. Sajnálom. – Most közelebb is lépek, bánatosan simítva végig az arcán, és ha hagyja, akkor meg is ölelem. Ha engedi, ebben az ölelésben maradok, amíg csak lehet.
- Tudod, hogy mi rémített meg? Azt hittem, hogy szerelmesnek lenni nem menő, de nagyjából amikor megcsókoltál, úgy éreztem, hogy soha többé nem akarok másól semmit. Szóval... Amikor a medált említettem, akkor valami olyan hülye gondolatom támadt, hogy.... megkérem a kezed, de mindezt pár napnyi ismeretség után... Mondom, én egy idióta vagyok, néha visszatáncolok, néha rádmászok, igazából én nem tudom, hogy mit akarok. Franc!

Seb & Nique

♫ Everywhere ♫

Elkerekedett szemekkel meredek rá, hirtelen nem tudva, hogy mit is mondhatnék. Ahogyan szokták mondani, ez a se köpni, se nyelni szindróma, és úgy érzem, hogy ettől menten felrobbanok.
- Persze, csesszél le! Kezdem kicsit unni, hogy akármit mondjak, képes vagy úgy visszavágni, mintha direkt a gyomorszájamba léptél volna. Kedves akartam lenni, vicceltem, de persze neked ezt is komolyan kell venni és ilyen flegmán válaszolni. Néha rohadtul fárasztó vagy Sebastian és komolyan nem tudom ilyenkor, hogy mit is szeretek benned ilyen nagyon! – marok oda. Nem úgy keltem, hogy ma is vipera leszek, de azért ami sok, az sok. Mondjuk ahhoz képest, hogy mennyire felhúz, még mindig egészen konszolidáltan válaszolok, nem is emelem fel a hangomat, csak a vállvonásának rokonát hívom elő, s dohogok egy sort.
Megenyhülök, hogyne tenném? Hisz így szeretem, ahogy ő is elfogad engem olyannak, amilyen vagyok. Ettől mondjuk még nem lesz kevésbé bosszantó az, amit az előbb sikerült ellőjön, de nem akarom tartani a haragot. Az ágyon ülve, fekve már a múlt homályába vész az egész.
- Vedd, aminek akarod! – közlöm, s hirtelen nem is esik le, hogy mire gondolt. Még mindig pironkodom a plafon miatt, pláne, hogy képes tovább ragozni a dolgokat. Komolyan mondom, úgy menekülnék vele ebből a szobából, mintha soha itt sem lettem volna. Na jó, ez erős túlzás, de azért na, komolyan nagyon zavarba sikerült jöjjek, s ez azt hiszem nem írható már a szocializálódásom kimaradásának számlájára.
- Na az halálosan biztos, hogy én fel nem nézek oda többé, akármit is csináljak ebben a helységben! – csattanok fel, így hűtve a vörösséget a fejemről. Persze ez megint olyan megjegyzés, amit nem kellett volna tennem, mert könnyen saját dugámba dőlhetek. De mindegy, sikerült kinyögnöm, hát most már így marad.
Brr, ebbe a barlangos dologba is beleszaladtam elég rendesen, még a hideg is kilel tőle, de azért igyekszem valami nagyon frappánsat reagálni, nehogy a végén szó érje a hát elejét, hogy elvitte a cica a nyelvemet és a jellemem savát-borsát.
- Nem tudom, szívem, mi lányok nem szoktunk semmiféle barlangot becézgetni, úgyhogy nézd el nekem ezt a szlenghiányosságomat. Megjegyzem, s ma is tanultam valamit! – hajtok fejet színpadiasan. A hobbira inkább nem reagálok, mert a végén még olyat találnék mondani, amiből én jövök ki rosszul.
Összességében minden parázzsá válásom ellenére jó a kedvem, el tudok tekinteni attól a fiaskótól az udvarlást illetőn. Még mindig nem értem, hogy miért akadt ki annyira, amikor szerintem az udvarlásnak semmi köze nincsen a szexhez. Azt úgy fogalmaztam volna meg, hogy meg akart kapni, hogy behízelegte magát, de nem véletlenül nem ezt mondtam. Az tény, hogy idegesíthettem, ő is bosszantott engem, azért is született az a csók, amit először kapott igazi dühből. Nem bánom azóta sem, de valahogy nem is nyilatkoznék róla ilyen nyersen. Mert legyen bármilyen parázs néha ez a kapcsolat, pattogjunk egymásra akármennyire, ettől még nagyon fontos nekem és igenis meghódított, a dolog nem -perverz, nem-pikáns módján. A szívemet, a lelkemet, mindenemet.
A tó felé haladva nem nagyon szólalok meg, nincs mit mondanom. Az igazat megvallva egy kicsit talán mégis haragszom, vagy inkább csalódott vagyok, de nem akarom éreztetni vele, hogy esetleg megbántott, ezért nem ragozom a dolgokat. Jobbnak látom, hogyha nem beszélek inkább, csak nézem a tájat, mint valami turista. Persze, hogyha Sebastian szól hozzám, akkor készséggel reagálok neki. De azt hiszem, hogy a közénk feszülő csend sem tud kínos lenni, vagyunk olyan viszonyban, hogy ne legyen.

Nique & Seb

♫ It Must Have Been Love ♫

Hosszú távon tényleg kénytelen leszek visszaszokni a „normálisnak” mondott életritmusra, nappal fent vagyok, éjszaka alszunk, ugyanis olyan sok buliba nem fogok elmenni mostanság. Vagy ha igen, Nique-vel együtt, de ha egy pár akarunk lenni, akkor nekem is kell alkalmazkodom, ha ő nappal tör rám, muszáj vagyok bent is lenni, hogy ne akarjak meghalni a kialvatlanságtól. Elég nyúl dolog lenne az álmosság miatt nyafogni. Mondjuk ez így érdekes lesz, mert ha jól tudom, a lakótársaim is pont éjszaka aktívak, így ha szunya közben beesik mondjuk Ethan valami dögös barnával, akkor az a minimum hogy leordítom a haját, ha éppen aludnék. Amikor beköltöztem, még ideálisnak gondoltam a hasonló leosztást, mégis változunk, mint ahogyan semmi sem állandó az életben. Kissé ugyan cicázunk egymással, ám a bókjára most nem vagyok vevő. Tényleg nem.
- Én...nem udvaroltam neked. Udvarolni azoknak szokás, akit szándékosan meg akarunk kapni. Csak idegesítettél, igazából olyan módon, hogy mindig magamat láttam benned. Önző dolog, de ne hidd, hogy álbókok voltak. – Rántom meg a vállamat. Ha igazán tetszik valaki, ha beleszeretsz, majdnemhogy mindegy, hogy mit mondasz. Jó, azért nem teljesen, mert ha elküldöm az anyjába, akkor most tuti nem karmolássza a hátamat, de nem mondtam neki semmi olyat, amit a lányok általában hallani szeretnének a kiszemelt lovagtól. Egyszerűen... megtörtént. Beleszerettem valahol az önsajnálat, és a veszekedéseink közepette. Tetszett, hogy nyers és gyönyörű is egyben. A nevetésén nem tudok tovább hunyorogni, bekapcsolódva enyhülök meg, aztán csak bólintok, lesöpörve magamról a kezét.
- Egen, már mondani is akartam, hogy ne legyél annyira domina, mert még kisebbségi érzésem lesz, hogy csak arra gondolsz. – Csóválom a fejemet mosolyogva, és vállon veregetem magam gondolatban, nem is sejtettem, hogy mégiscsak vevő a témára. Az elején olyan kis bátortalannak tűnt, mégsem támadtam le, többet jelentett a barátsága is egyben. Merthogy ez nem csupán szerelem, valahol nagyon jó barátom is. Nem olyan szinten, mint egy barátnő, hanem úgy, mint egy szerelmes. Aki időnként a rózsaszín ködön átlátva helyre is teszi az embert. Vagyis én őt. Lemászok róla, aztán adok számára ultimátumot, amiben igazából csak nyerhetek, főleg, hogy még öngólt is lő azzal, hogy csak a plafon felé fordítja a tekintetét. Gyorsan átötözöm, aztán egy törölközőt a nyakam köré tekerve már bújok is be a papucsba.
- Ah, ezt bóknak veszem. – Felelem szelíd önelégültséggel, mintha az adottságaimnak szólt volna a sikoly. A kezemet nyújtom neki, aztán odahajolva belesúgok a fülébe. – Talán azért nem, mert a plafon, a tükör... akkor szoktuk nézni, ha valamit csinálunk. A múlt alkalommal miért néztél volna fel? – Na igen, olyan magas a belmagasság, hogy még véletlenül sincsen az ember lányának fókuszában, ha nézelődik. – Különben meg kéjbarlangnak valami teljesen mást szoktunk hívni. De ne aggódj, az utóbbi időben leszoktam a hobbi-barlangászásról. – Vonom meg a vállamat, a témát lezártnak tekintem, mehetünk pancsolni. A nyakláncot morzsolgatom a szabad kezemmel, igencsak tetszetős, igazán hálás vagyok érte. Kisietünk a folyosóra, behúzom magunk mögött az ajtót, hogy megcélozzuk a tavat.

Seb & Nique

♫ Let's go girl ♫

- Upsz, ott a pont! – vigyorodom el. Az egy dolog, hogy mostanában tudok aludni, de valóban, én is inkább az éjszaka fent vagyok, nappal alszom dolgot preferáltam. Bár, amióta összebarátkoztunk a szobatársnőimmel, különösen Sylvievel, azóta igyekszem az ő bioritmusukat felvenni, hogy több hasznos időt tölthessünk együtt csajos beszélgetésekkel is. Meséltem például nekik Sebastianról is és kénytelenek volták végigasszisztálni a legutóbbi készülődésemet a piros ruhás estén. Mit ki nem szívták a véremet, hogy úgy izgulok, mintha szerelmes lennék. Utána magyaráztam el nekik a szituációt. Azóta persze minden romantikus megjegyzésüknek én vagyok a céltáblája, s bármit csináljak eszetlenséget, csak legyintenek, hogy „Áh, a szerelem elvette az eszét!”.
Miért, nem szoktál? – kérdezek vissza én is. Vigyorom még mindig igen széles, s csak a csók taszítja valami másféle mimikába ajkaimat.
Nem direkt húzom én, s fogalmam sincs hogy mit csinálok, csak úgy ösztönösen törnek fel belőlem a mozdulatok, az a kis harapás, a karmolás. A morranása nem riaszt meg, zene füleimnek, bármilyen zavarba ejtő is ezt bevallanom magamnak.
- Hát persze, hogy nem gondoltunk másra! – lobbanok lángra és porladok is el a kínos szitutól. Persze akkor még nem tudom, hogy a nyakláncos beszélgetés után lesz még valami, amitől spontán öngyulladok.
- Lehengerlő az udvarlós szöveged, már tudom, hogy miért habarodtam így beléd! – forgatom meg a szemeimet az okfejtése kapcsán. Tettetett haraggal nézek rá, de persze hamar ki is bukkan belőlem a nevetés. Nem zavar, hogy élcelődik velem, én is így szoktam kifejezni a szeretetemet. Ez valami beteges játék a mi kapcsolatunkban, egymás húsába beletépős, őszi avaron lehullós dolog. És már megint ezek a versek. Tele van a fejem velük.
- sok lesz már ma a párzásból! – csattintom a mellkasára tenyeremet, ezzel próbálva kissé leállítani. Elegem van abból, hogy folyamatosan vörös a fejem, amióta beléptem ide. Persze a méltatlankodáshoz vigyorgás társul, egészen addig, amíg fel nem pattan, el nem ugrik gatyaletolás-iránt és én meg fel nem nézek a..
- Szentséges ég! - kapom szemeim elé a kezemet. Fel sem tűnik, hogy sikerült hangosan felkiáltanom. Ez a mocsok meg itt vihorászik nekem, én meg dohogok tovább. Persze közben kilesek az ujjaim közül. Nem vagyok én fából és hát na, jó hátsója van, ilyen perspektívából is.
- micsoda kéjbarlangban laktok ti? Hogy nem szúrtam ezt ki a múltkor? – célzok a tükörre égő fejjel. Felpattanok az ágyról, mint akit megcsípett valami.
- Asszem ja, jót fog tenni egy kis friss levegő! – jegyzem, mint az egyszeri bulizó, akinek kicsit megártott az alkohol. Vagy a drog. Nos, jelen esetben az én drogom ő volt, seki más. Felkapom a táskámat és elindulok kifelé a szobából kézen fogva Sebbel. A tóig csak nem szaladunk bele megint valami olyan témába, amitől megint én fogok pironkodni, mert ez a szerep, nos nem annyira kényelmes nekem. Meg kell embereljem magam azt hiszem.

Nique & Seb

♫ Destiny ♫

- Kisasszony én mindig is így éltem. Amikor először találkoztunk, gondold csak át, mikor is volt? Talán verőfényes napsütésben? A sötét az én világom... – Értem én az ugratós szándékot, ennek megfelelően ördögien vigyorgok, hátrébblépek, megforgatom a karom alatt, a másikat pedig felteszem a levegőbe, a csípőmet pedig oldalra döntöm, amolyan Travoltás stílusban. Amúgy is táncolni vágyott velem, íme az előleg. A kérdésen ellenben megütközve ugrik fel a szemöldököm.
- Szoktam én, micsoda gyanúsítás ez Dominique... ? – Hitetlenkedek, ingatom is hozzá a fejemet, a csücsörítésen csak a szememet szűkítem össze, ilyenkor meg tudnám fojtani egy kanál tojáslikőrben. Az a kár, hogy a horrorfilmek manapság sokkal inkább a rémes maszkba öltözött mészárlásról szólnak, nincsen bosszúálló szellem, vagy skizofrénia, mint a 60-as Psycho-ban. Az ilyen filmektől tudnék csak igazán rettegni. Ellenben a külföldi filmekben az is rémisztő, hogy nem a te nyelveden mondják a dolgokat. A gonosz halott lengyelül kifejezetten beszaratós volt. Nem fejtem ki neki, mit is tartunk, drágalátos hímtársaimról, én is egy vagyok közülük, lassan másfél hónapja nem volt semmi akció, valahol természetes a kívánalom, de nem halok bele. Az is teljesen újdonság, amit most adni tud nekem, minden érintése kétszázhúsz voltnyi orgazmus. És persze ezt tudja, él is vele, nem mindig tudatosan. Nem is bánom, hogy ezt teszi, az övé vagyok testestül lelkestül. Főleg amikor az ölelése közben még végig is karmol a hátamon. A morranásom, amit az előbb felé küldtem, most elmélyül, nem tudom eldönteni, hogy nem rettenne e vissza, ha egy ilyen akciót követően csak úgy ledobnám az ágyra, és vadul elkezdeném csókolgatni a mellét, hogy aztán a lába közé is érjen a kezem. Tényleg nem számol a következményekkel, vagy csak tudja, hogy mit akar, és azt is feszegeti, meddig maradok vele úri fiú? Ha így folytatja, nem sokáig...
- Nem is kell ismerned, alapból mindenki fütyül utánad... Még a lányok is... – Most én viszomzom a vigyorát, és állandóan hullámzok a feltörő vágy, és a bamba nevetgélés között. Mintha minimum valami pillangót úsznék, felemelkedek levegőért, aztán ismét a jéghideg víz. Talán eddig azért nem mászott rá senki még barátkozás szinten sem, mert az államokban még egy pillantást is szexuális zaklatásnak lehet venni, főleg egy kiskorú ellen. Azt hiszem, messzemenőkig bűnös vagyok, életfogytot érdemlek.
- Na... erre nem is gondoltam, dögcédulást én is szoktam hordani, nem mintha akkora patrióta lennék. – Rántom meg a vállamat, már eldőlt, hogy melyiket választottam, kitartok a döntésem mellett. – Medált a medálba, tiszta sor, még jó, hogy nem másra gondolunk... – Ismét a fejem rázom, ezúttal már nyíltan nevetve, majd hozzáteszem. – Amióta nem vágtál képen az udvaron, valahogy nagyon témánál vagyunk szépségem. Pedig akkor sem tudtál volna elriasztani, nem azért vagyok veled, mert annyira ellenállhatatlan vagy. Kell nekem egy privát stand-up comedys, és azt kell mondanom, maradéktalanul felülmúltad a várakozásaimat, a cicás külsős csak járulékosan hozzákapcsolt dolog. – Kacsintok rá, és igazat is mondok, olyan lelke van, amit egyszerűen nem tudnék figyelmen kívül hagyni. Jó, nem mondom, hogy ha látványosan csúnyább lenne, akkor gáz lenne, de valahol... még akkor is érdekelne, igen! Az ágyban már egészen romantikusba kapcsolunk át, belőlem is kiszakad az ismételt vallomás, teljesen összekapcsolódunk, és most nem a testiségre értem. A simogatása is belsőségesebb, nem annyira vágykeltő.
- Egen, a nőstények. Viszont a hímek kapják a legjobb falatokat, és ha ők párzani akarnak, nincsen apelláta, úgyhogy jól viseld magad, macskám. – Feltolom magam az ágyról, hogy elinduljak átöltözni, a válasza ellenben nem lep nem, nem akarok én semmit sem rá erőltetni. Ellenben amikor nem előfordul, és a szemét sem takarja el, hanem csak a plafont bámulni, majdnem elröhögöm magam, ahogy letolom a gatyám. Merthogy pont az ágy felett van egy hatalmas tükör. Csábító korszakom alap kelléke, szerettem magam, és az aktuális hölgyet nézni, és az volt a tapasztalat, hogy ez érzékien izgató volt nekik is. Ezért ha a szőkeség most azt figyeli, akkor tökéletesen fog látni mindent. Ez van... Viszont nem kezdek el macsóskodni. Szolid mozdulattal már fel is csusszantom a fürdőnacit, ami persze testhezálló mint az állat, és nem csak elől, de hátul igencsak látszik a fokhagyma alakú fenekem.
- Mehetünk hercegnőm? – kérdezem a kezemet nyújtva, még véletlenül sem emelve ki hogy mit láthatott. Ahogy ismerem, úgyis szóvá teszi, vagy megint pironkodni fog? Egyik sincs ellenemre.

Seb & Nique

♫ Listen to your heart ♫

Először megrökönyödök, de aztán kirobban belőlem a nevetés. Annyira nem ezt a választ vártam, de mégis olyan szinten illik Sebastianhoz, hogy nem is tudom, miért nem gondoltam rá. A további magyarázatra is figyelek, de még mindig vigyorogva, majd a végén rosszallón csettintek a nyelvemmel.
- Ejnye fiatalember, nem tanították meg neked, hogy nem szabad megcserélni a nappalt az éjjellel? – dorgálom meg, mint valami vénasszony, rá is játszom rendesen. Sose volt anyám, nem tudom, hogy hogy szid meg egy anya, vagy hogyan akar megrendszabályozni, éppen ezért elég röhejes még a próbálkozás is, de nem magyarázom túl. A lényeg a jókedv, s az van, nem is kevés.
- Jó filmeket nem tudnál nézni? De komolyan, a végén még elpusztulnak az agysejtjeid! – csücsörítem el csúfondárosan ajkaimat. El is határozom, hogy legközelebb egy ilyen éji mozizásra hozok neki jó horrort, ismerek párat, szerettük apámmal a parás filmeket. Bár meg kell még addig szerezzem őket angolul, mert csak a francia címüket tudom, és így elég nehéz lenne.. lesz. De megoldom, amit én kitalálok, azt általában véghez is viszem. Mint ezekkel a nyakláncokkal is, melyek a táskámban lapulnak egyelőre.
- Hogy lenne már kanos? – kérdezek vissza csípőből, majd el is vörösödöm a „mint mindannyian” lekattanásakor. Nem, ez határozottan nem az a téma, amibe bele akarok mászni, inkább csókolózzunk, abban legalább kezdem eléggé otthonosan érezni magamat. A fenékmarkolás mondjuk új élmény, de nem zavar egyáltalán. Átölelve őt tenyereimet a hátára simítom, s a fenekemet illető mozdulatára egy finom kis karmolás a válaszom. Éppen csak hogy érintik körmeim a hátát, de van szenvedély a mozdulatban, az tagadhatatlan. Nem sebzek, nem esem túlzásba, ám ha esnék, azt se venném észre, lévén a dolog meglehetős mértékben ösztönből fakad nálam.
- Én meg mondtam már, hogy nem ismerek egyetlen bigottat sem, szóval az állításodat nem tudom sem megcáfolni, sem alátámasztani. – vigyorgok rá. Nem mondom, hogy nem vagyok zavarban attól, hogy milyen szinten jó nőnek lát, olyannak, amilyennek én nem tartom magam, de ez nem veszi el a kedvemet attól, hogy szájaljak vele. Egyszerűen ilyen vagyok és ilyen is maradok.
Mellette kényelembe helyezem magamat az ágyon, s csak figyelek, s a visszakérdezésre megvonom a vállamat. - Tulajdonképpen számomra az volt a pasisabb motívum, amibe bele kell illeszteni valamit, mert az olyasmi, mint egy katonai dögcédula, de azért van abban is valami, hogy általában a nőt szimbolizálja az, amibe a pasi bele.. - legszívesebben lecsapnám magam. Ebbe nem kellett volna belekezdenem, de most már mindegy, elhadarom a végét, hadd ne higgye, hogy zavarba tudom hozni saját magamat. Szabadszájú voltam mindig is, s ha nem ülnék itt mellette úgy, hogy nincs éppen túlöltözve, akkor nem is érződne ennyire kínosnak számomra az, amit elkezdtem magyarázni. - ..szokta illeszteni a sajátját. Mármint medálját a medálba! – teszem azért hozzá, bár nem hiszem, hogy nem fog kiröhögni. Nem baj, majd együtt nevetünk.
Jóleső kuncogás szakad fel belőlem a vallomása hallatán, átkarolom a nyakát és magahoz vonom, hogy gyengéden megpuszilhassam az orra hegyét. Először a homlokára akartam puszit adni, de van egy olyan sejtésem, hogy akkor nem kicsit necces módon belátna a dekoltázsomba, s nem akarok én sem szemérmetlen, sem kínzó lenni, így marad az orrhegy érintése ajkaimmal. Aztán eleresztem, hogy a nyakában függő medállal, illetve néha-néha mellkasának simogatásával játszadozzam.
- Igen? – tettetem a hülyét. Felvonom szemöldökömet, majd szabad kezemmel legyintek egyet. - asszem akkor sokat lógtam a biológia órákról. Ezt nem is tudtam. Jóféle faj az oroszlánoké, nőuralom. Bejön nekem! – humorizálok. Persze, tudtam én ezt a vadászos dolgot, de nem lenne ilyen vicces a szitu, hogyha nem akarnék játszadozni. Beszélni úgyis imádok és idétlenkedni is, szóval külön öröm, hogy dobott egy olyan labdát, aminek kapcsán megtehetem.
Az új gatyára már majdnem reagálnám, hogy mutassa meg, de ő gyorsabb és fel is pattan. Én csak az oldalamra hengeredek, felkönyökölök és tenyerembe támasztom arcomat, úgy tekintek rá. Egészen a kérdéséig.
- Jé, nem is tudtam, hogy ilyen szép nálatok a plafon! – kezdem kissé dadogva, majd belejövök a végére. Egyértelmű abból, ahogy hátamra gördülök az ágyon fekve, hogy az elfordulást választom. Már legalábbis ez van tervben, de azért nem mondom, hogy nem fókuszálok egy röpke pillanatra arra, ami a látóterem sarkában tanyáz, nevezetesen Sebastianra és arra a bizonyos gatyára. Bah, és még a szemem sem sül ki a szégyentől. Szörnyű nő leszek, már látom én. Szörnyű. De ízig-vérig nő.

Nique & Seb

♫ Lay all your love on me ♫

A finomabb csókokból lassan átlépünk a szenvedélyek viharába, legalábbis amikor ketten vagyunk. Legalábbis olyan helyen, ahol más nem annyira láthat. A lelki dolgokon túl az érintések, az intimitás is része lett a kapcsolatunknak, mégis van benne valami sokkal mélyebb, mint amikor az ember csupán egyetlen alkalomra mászik be a leányzó ágyába.
- Miután nélkülözni kényszerültelek, marad a pornó. – Vigyorgok rá, de nem, nem akarom őt zavarba hozni, igazából még ez sem igaz, látszik a tekintetemen, hogy viccelek. Vállat rántok, nekem aztán nem gond a beszámoltatással, neki lehetnek meglepőek a válaszaim. – Valójában megnéztem egy bűnrossz kalandfilmet, ami annyira gagyira sikerült, hogy maradt a horror. Abból viszont vagy három. Talán hajnalban sikerült elaludnom. Sikerült egy kazal hülyeséget álmodnom, még olyat is, ahol én voltam a menekülő kislány. Eszelős volt... – Rázom meg a fejemet nevetve, és cseppet sem vagyok most sértődős kedvemben, Határozottan jó úgy ébredni, hogy az ember párja lepi meg valami extrém csinos kivitelben.
- Azt, hogy te tisztességes vagy, teljességgel elhiszem. Ő meg kanos, mint mi mindannyian. Ennyi. – Fogalmam sincsen, milyen szomjasságról beszél, vélhetően valami betegsége lehet a srácnak, de őszintén szólva ez hidegen hagy. Furcsa érzés valakiért felelősnek lenni, de abban biztos vagyok, hogy ő az enyém, és ha kikészítem a féltékenységemmel, az sem érdekel. Nem, féltékeny nem vagyok, a bizalmam messzemenőkig él, mert nem adott rá okot, hogy máshogy tegyek, inkább én lehetnék napraforgó a szemében, de valamiért mégis, állandóan kattog a védelmező ösztönöm.
Tudom, hogy minden új neki, ami belülről, mélyebbről fakad, ahogyan az érintésem, s a testem reakciója. Nem baj, azt mondta, hogy kiváncsi. A tisztesség határain belül ezért nem is fogom vissza magam. Hagyom, hogy összesimuljunk, érzem, ahogyan kapkodni kezdi a levegőt. Vagyis pont az ellenkezője, benn is akad nála a szusz. A csapásán flegmán felnevetek.
- Az. De abból a legszebb. Különben pedig megmondtam már az elején, még a bigott vallásosakból is kihozod az állatot. – Hagyom, hogy végül bontsuk az ölelést, már így is kellően pironkodásra késztettem. Szeretném azonban, ha nem mennénk el csak a testiség irányába, annál ő sokkal többet tud nyújtani. Viszont ő tört rá, ne csodálkozzon, hogy ha kevés ruhában lát, vagy megindul a fantáziám, ha a meztelen bőrét látom. Lehuppanok az ágyra, és érdeklődve szemlélődöm, aztán a kérdés...
- Akár... de erősen kétlem, hogy azért öltöztél volna pancsoláshoz, hogy mégis ledobj mindent előttem. Ráérsz drágám. – Simogatom meg a halántékát. Így is tudunk haladni, lehet, hogy még stagnálni is fogunk. Alig ismerjük egymást pár hete, nem akarom abba kergetni, hogy lelki gondjai legyenek egy elsietett sportolás miatt.
- Az én logikám szerint nekem szántad, amit valamibe kele kell illeszteni. Nem? – A hozzáfűzött mondatára csak megrázom a fejemet, elképzelni sem tudom, honnan jutott eszébe, hogy bármi nem tetszene vele kapcsolatban? Vannak olyanok, amikor helyre kell tennem a szőkeséget, de egy ajándék, ne kéne? Őrült! Odahajolok, és csak egy puszit nyomok az ajkára, ahogyan felakasztom a nyakába a sajátját, ő talán az enyémet, és el is dőlünk, hogy kissé belemerüljünk az érzékek birodalmába.
Ahogy látom, ismét nagyon érzékenyen reagál, még a hangja is elcsuklik, amint visszakérdez, én azonban nem válaszolok, csak félhangosan kuncogok, mintha méhek zümmögnének a torkomban, nagyjából olyan lehet így. Az arcát simogatom, pedig nagyon is erős a késztetés, hogy legalább lejebb csusszanjon a kezem egyre gyakrabban emelkedő és süllyedő mellére, amelyek olyan formásak, tökéletesek, ezt pedig nem csupán a szerelem szépíti meg. Igazi érzéki szépség, még ha nem is tudja magáról. Felkönyölök inkább mellé, hagyom, hogy ismét egyesüljön a két pillantás, amelyet egymásra vetünk, bele is borzongok az érintésébe, és ahogyan a tincseimhez nyúl.
- Szeretlek. – Puszilom meg csak úgy egyszerűen az arcának egyik kis gödrét az ajka mellett, és valahol a világba kiáltanám, hogy boldog vagyok, végre egyszer az életben, nem számít a családom, Alice pedig elmehet a pokolba.
- Az oroszlán? Nem tudod, hogy ott a nőstények vadásznak? Mégis... hízelgő a dolog, ha valaki csak az én területemre téved.... - érintem meg a köldökét. – Széttépem. –Csattogtatom a fogamat játékosan, mint valami kölyökmacska, s ő folytatja is a fejtegetését. – Nincsen gondom a vízzel, a múltkor olyan rosszul sikerült, most igazán pancsolhatunk. Van egy új gatyám is. – Pattanok le az ágyról, és nyitom ki a szekrényt, ahonnan egy fekete, kissé testhezálló boxerfürdőrucit veszek elő. A csípőmre tolom a kezemet, és merőn nézek rá.
- Elfordulsz, vagy leselkedsz? – Kérdezem oldalra döntött fejjel. Egyik esetben sem fogok megsértődni, utóbbinál pedig nem fogok ellenszolgáltatást várni. Majd kiderül, merre is haladunk tovább.

Seb & Nique

♫ You got to give her some faith - hold her tight
A little tenderness - gotta treat her right
She will be there for you, takin' good care of you
Ya really gotta love your woman... ♫

Meglep kissé, ahogyan vadul, de nem zavartatom magam. Nem kicsit össze vagyunk hangolódva, s amúgy sem látja senki, ahogyan magához ránt, így még csak az a fránya nyilvános hely dolog sem kerülhet elő belőlem. A szemtelen megjegyzésére csak egy pimasz tekintetvillanás a válaszom.
- Igen? – vonom fel szép ívű szemöldökömet, majd érkezik a végső csapás, mint valami korbácsütés. - És mit aktívkodtál az éjjel, hogy nem bírtál felkelni a délelőtt folyamán?
Amikor kimondom már érzem, hogy leég a képemről az összes bőr tőle. Igazán nem úgy értettem, ahogyan hangzott, s már visszakoznék is, de az olyan szerencsétlen lenne, amilyennek momentán érzem magam, szóval nem szólok egy büdös szót sem, csak inkább hagyom elsikkadni ezt a témát. Tuti vagyok benne, hogy azt fogja hinni, hogy gyanúsítgatom valamivel és megint kiakad majd, pedig nekem eszemben nem volt megsérteni. Valahol azért remélem, hogy most nem lesz igazam és nem ért félre. Felőlem elmehet bulizni meg ilyenek, nem tartozik nekem elszámolással. Én csak kíváncsi voltam, de a túró tudja, hogy mi csapódik le ebből Sebben.
- Ne nézz már így rám, Malcolmmal csak egy közös óránk van, nem tudom még a vezetéknevét sem, csak annyit, amit elmondtam. Inszomniás. – öltök nyelvet. Elképesztően jólesik az, hogy úgy veszem észre, hogy zavarja, amikor más srácokról ejtek szót. Nem barátkozom fiúkkal, úgyhogy nem lehet egy szava sem, de ezek a reakciók eléggé fel tudnak villanyozni.
Ahogy az ajkaiba harapok, s ő reagál rá, úgy messzemenőkig elönt a zavar. Felmorranok, de ez inkább dorombolásnak fogható fel, válaszul arra, ahogyan fenekembe markol. Eszemben sincs tiltakozni ellene, itt nem lát minket senki és különben sem volt még ilyesmiben részem, ám ettől eltekintve nagyon kellemes az élmény. Csípőm az övének feszül, s bár nem vagyok tapasztalt, az anatómiai ismereteim nem hiányosak. Fülem hegyéig vörösödöm, de nem húzódom el tőle. Épp csak kap egy odacsapást a vállára, amikor madárijesztőnek titulál.
- Madárijesztő az eszed tokja! Különben is, nem hallottad azt az aranyszabályt, hogy egy kapcsolatban akkor is gyönyörűnek kell tituláld a párodat, hogyha azt összegyűrte az éji álom és az ágy? Khm.. a párna, meg a lepedő.. – helyesbítek, bár kár volt. Kibontakozom az ölelésből, mert úgy érzem, hogy itt az ideje. Megszédít a testének közelsége, s az sem javít a helyzeten, hogy nincsen túlöltözve és én már a múltkor megállapítottam, hogy eszelősen jól néz ki.
Maradunk inkább a táskánál, figyelem, ahogyan szórakozik vele, illetve figyelném, de ekkor megint olyan szavak ütik meg a fülemet, amelyektől ismét csak zavart torokköszörülésre tudok fakadni.
- Itt és most? – találom meg a hangomat egy szemtelen visszakérdezés erejére. Nem vagyok annyira elveszett, bár azért meg kell hagyni, hogy ez a szitu egy kissé sikamlósabb a legutóbbinál, amikor itt jártam. Kellett nekem jönni ezzel a képességgel!Egyszerűen csak odaadhattam volna a láncokat.
- Miből gondolod? – kérdezek vissza. Nekem tökéletesen a dögcédulára hajazó darab az, amelyik férfias, de végül is ugyanolyan láncon lógnak, nekem mindegy, hogy melyiket viselem. Csak érdekel az, hogy honnan jutott erre a következtetésre.
- Nem muszáj ám viselned, hogyha nem tetszik. - magyarázkodom, mert ezt szerintem tudnia kell. Nem akarok semmit ráerőltetni, s azért is mondom ki, mert nem szeretném, hogyha úgy érezné, megbántana azzal, hogyha mégsem fejezi ki tetszését.
Akárhogy is, de felkerül nyakamba a lánc – hogy melyik, az a magyarázatától függ – s én is a nyakába akasztom a másik felet.
Ha éppen mondat közben lennék, akkor is ajkaimra forrna a szó, de így, hogy nem beszélek, csak hagyom, hogy végigfektessen az ágyon, s megcsókolja a nyakamat, a lélegzetem megint szórakozik velem, s kis időre bennem reked. Mocskosul eltalálta azt a pontot a testemen, amire olyan ösztönszerűen reagálok, hogy ezzel még magamat is meglepem. Úgy tűnik, hogy nekem a nyakam, s a kulcscsontom tájéka az, mint másnak a fül. Apa egyszer, amikor még italozott elmesélte nekem, hogy anya a füle mögött szerette kapni a puszikat, így például ők sosem adtak egymásnak szájra puszit, csak a fülét puszilta meg anyának. Nem tudom.. én nem hagynám el a nyakpusziért az ajkak érintését, de momentán a lelkemet eladnám még egy csókjáért, mely a nyakam bőrét illeti.
- Mitől kellene félnem? – pillantok rá kikerekedett szemekkel. Ajkaimon mosoly játszik, de hangom reszelősebb a szokottnál. Vicces dolog ez a szenvedély, suttogásra késztet, s ahogy az ő teste is reagált énrám, az enyém is reagál a cselekedeteire. Egy pillanatra megváltoztatja a hangomat, s felkorbácsolja minden lehetséges érzékszervemet.
Nem biztos, hogy az évszázad ötlete itt maradni mellette és feküdni az ágyán úgy, hogy nem tudom kiverni a fejemből azt a gondolatot, hogy meg akarom kapni őt. Vagy azt akarom, hogy ő kapjon meg engem. Minden nézőpont kérdése. Tudom én, hogy korai lenne, éppen ezért nem is mozdulok semmi olyat, ami szemérmetlen lenne, csak fekszem mellette, s próbálok inkább arra gondolni, amikor legutóbb itt voltam. Teljesen ártalmatlan éjszaka volt, semmi sem történt. Ha akart volna, már akkor játszhatott volna az érzékeimmel, de nem tette.
Finoman beleborzolok a hajába, majd simításomat lejjebb siklatom a nyakának vonalán, vállára, hogy végül megint csak mellkasán állapodjon meg tenyerem, ahogyan azt a medence mellett is tettem. Szórakozottan játszadozom a nyakában függő medállal, hozzá-hozzáérve a mellkasához.
- És mit tervezett az oroszlán mára? Úgy tudom, hogy a macskafélék nem szeretik a vizet. Mi lesz akkor így azzal a tervemmel, hogy úszni megyünk? – helyezem a kezébe a kérdéssel a további történéseket. Övé a gyeplő, vegye csak át. Szívesen adom.

Nique & Seb

♫ Color of the Night ♫

Tényleg nincsen sok barátom, ismerősöm, akikért fel kéne kelnem. Nique-n kívül talán csak 1-2 ember, és miután nem volt senkivel megbeszélve már konkrétum, bőven engedtem magamnak időt, hogy az átmulatott éjszaka után kidőljek. Átmulatásnak gondolom, pedig csak filmeket néztem. A régi bulisabb életem nem hiányzik, de roppant nehéz a fordított életmódot most normálisra cserélni. Az autózáson kívül csak a box tetszik, na meg a vitorlázás, de itt még igazi hullámok is alig vannak, talán majd egyszer kipróbálom. A lány persze hiányzik, de nem akarok ráakaszkodni, neki bizonyára még az is új, hogy van kihez bekopognia, nekem pedig jóleső érzés, hogy számítok. Ha most faképnél hagyna, valószinűleg rosszabb lennék, mint előtte, remélem majd így kockáztat.
- Sosem számolsz a következményekkel... – Morranok rá, mint holmi kandúr, harag azonban nincsen a szememben. A nyakam köré fonja a karjait, én pedig keményen rámarkolok a csípőjére, ahogyan magamhoz vonom. Még szerencse, hogy legalább kiöblítettem a számat, anélkül kissé ütős lett volna. Méregdrága készítmény, nem kapni minden drogériában.
- Tudok én aktív lenni, ha van mit csinálni. – Ez így is van, fiatal vagyok még, ha nem alszom éjszaka, és utána erőltetett menetben kell túrázni, én azt is bírni fogom, ellenben Malcolm említésére felvonom a tekintetem. Nem vagyok egy féltékeny alkat, az sem érdekelt eddig, hogy akiket megkaptam, kivel voltak előttem, és hogy mi lesz majd ha én már nem leszek a képben, ellenben a szőkeség esetében furcsa gombócot érzek a torkomban. Olyan védelmező ösztön lép be, amelyről eddig nem is tudtam. Bárki megnézheti a drágámat, még barátai is lehetnek, de ha bárki csak úgy ér hozzá, ahogyan nekem nem tetszik, lerúgom a fejét. Eddig jutok gondolatban, aztán már keringőzünk is, nem csak az ajkakat illetően, közben átölelem a derekát, és hagyom, hogy forogjon velünk, a világ. Az ajkamba harap, holott pontosan tudja, hogyan reagálok rá, még közelebb vonom, a csípőjéről most tudatosan téved a hátsójára a kezem, hogy finoman belemarkoljak. Amikor csipőtájon összeérünk, még azt is érezheti, hogy valami ott lent megmoccant egy pillanatra. Folytatás nincsen, nem is akarom, hogy legyen most, tudni akarom, miért jött, ráadásul ilyen strandolós verzióban.
- Édesem amikor a múltkor a karjaim között ébredtél, te voltál a valaha volt legszebb madárijesztő. – Felelem kíméletlen adogatásfogadással. Aki ellenem ászt akar ütni, az jobban készüljön fel. A táska a kezembe kerül, a felhíváson meglepődve tapogatom a holmit. Lenézek rá, de közben az előttem ingerlően meztelen combokra fókuszálok. Ócsúdok, és vissza a táskára, ám még felhívást is kapok, erre már élénkség ébred türkizfényű tekintetemben.
- Nem dőlök be, ez csapda. Megigértem neked. Én foglak levetkőztetni, vagy te magadtól. – Értem félre szándékosan a kérdést, de ezzel leszögezem, komolyan gondoltam, hogy tisztességes leszek. A pimaszság és az ingerlés egy dolog, de nem fogok megengedni magamnak olyasmit, ami nem lenne fair. Ha felold az „eskü” alól, majd kimondja, akkor sem a képességem által fogom megnézni, egyszerre fogjuk felfedezni egymást. A táskán viszont nincs korlát. Odapillantok, és bekapcsolom a pillantást. A kékség most vörösen örvénylő folyammá változik, mintha minimum valami démon lennék. Ez benne a szép, ilyenkor olyan a szemem, amilyennek csak akarom. Ezüst is lehetne, de az most nem annyira látványos. Azonnal kiszúrom a nyakláncokat, és finoman elmosolyodva bólintok, s kikapcsolom a képességet. Csak ezután tekintek rá vissza, nehogy véletlenül is feleslegesen lássak valamit.
- Gondolom tiéd az, amelyikbe az enyémet kell illeszteni. Aranyos tőled, már kiváncsi voltam, mikor váltjuk valóra. – Kiszedem a táskájából, óvatosan félretolva a többi kelléket. Az övét a nyakába akasztom, aztán átadom neki a sajátomat, hogy viszonozza azt. Végül ha már így az ágyon vagyunk, véteknek gondolnám elpazarolni a pillantot, hogy ketten lehetünk.
Mellé csusszanok, és végigdöntöm őt takarón fekvő helyzetbe. Szelíd erőszakkal teszem, bármikor közbeszólhat, ha ellenére lenne. Szőke tincseibe túrok bele, és most viszonzom azt, hogy az ajkamba harapott, majd a nyakára térek rá. Úgy vettem észre, hogy azon az estén cseppet sem volt ellenére.
- Bejöttél az oroszlán barlangjába, és kicsit sem félsz... Bátor kislány... –Miközben csókolom a nyakát, a kezem még véletlenül sem téved nem kívánt területre, az arcát simogatom.

Seb & Nique

♫ I had a dream the other night ♫

Nem is tudom, hogy mire számítottam. A tíz óra az sokaknak koránnak számít, hogyha hétvégéről van szó, s bár én is szeretek aludni, amikor ilyen szép az idő, akkor inkább odakint tanyázom. A lelkem mostanában rendben van annyira, hogy nagyjából ki tudom aludni magam éjjel, s így nem húzom a lóbőrt egész nap. Bár az igazat megvallva azóta, hogy kipróbáltam milyen is annak a karjaiban elaludni, akit szeretek, mindig van egy pillanat az ébrenlét és az álom határán, amikor magam köré képzelem Seb óvó ölelését. Ez nem tudatos, az agyam szórakozik velem, s nem is mindig emlékszem rá. De mégis, ez a részemmé kezd válni, s nem bánom egy cseppet sem.
Felnevetek, amint kinyitja az ajtót s meglátom ágygyűrött, nyúzott ábrázatát. Végigpillantva rajta nem mondom, hogy nem jövök zavarba a ruházkodásának állapota – illetve testének látványa – miatt, de nincs időm belepirulni, mert már ránt is be az ajtón úgy, ahogy arra nem számítottam.
- Dehogy sok! – nevetgélek, miközben nyaka köré fonom karjaimat. Hátamat a mögöttem becsukódó ajtólapnak vetem, így húzva kissé magamhoz Sebastiant is. - Mind olyan lusta, mint te vagy és még alszanak. Csak Malcolmot láttam itt kóricálni, de ő azt hiszem inszomniás, szóval a tíz óra neki már olyan, mintha egy fél napja ébren lenne. – magyarázom lelkesen. Malcolmmal vannak közös óráim, onnan ismerem őt, de nem nagyon tudok sokat a betegségén és a képességén kívül róla. Nem is érdekel, ha már itt tartunk. Soha nem vonzott a jelleme, olyan magának való.
Ajkai az enyémre tapadnak, s én beleviszem ebbe a csókjátékba az elmúlt egy nap nem-találkozásának ízvilágát, nyelvemmel kutatón keresem az övét, táncba hívva azt, s mielőtt elválnának ajkaink egymástól, még bele is harapok Seb alsó ajkába élvetegen. Tekintetemben csillan a gesztus pimaszsága, s nem szűnik meg ragyogni akkor sem, amikor mellé huppanok az ágyára.
- Szabadnapos a bejárónőd? – ingerkedem szélesen vigyorogva. Ölembe veszem a táskámat, kihúzom a zipzárt, majd lendületesen vissza is csukom azt. Szélesebbre szalad mosolyom, s Seb ölébe tolom át a kék-fehér strandtáskát.
- Hoztam neked valamit, találd ki, hogy mi az! – biztatom ezzel a mondattal arra, hogy használja csak nyugodtan a képességét a táskán. Kíváncsi vagyok, hogy megtalálja-e anélkül a kis szütyőt és a benne leledző nyakláncokat, hogy kinyitná a táskát. Amúgy a törülközőmön, naptejen, szendvicseken és ásványvízen kívül még a napszemüvegem akadhat látómezejébe, ha a képességét használja.
- Most mutasd meg milyen ajándékot kaptál az égiektől! – egyértelműsítem még a szándékomat, majd törökülésbe fordulok az ágyán mellette ülve. Alapjáraton nem szokásom így helyezkedni szoknyában, de ez a ruha tipikusan a fürdőruhámhoz lett véve, így nem szégyellem, ha esetleg belátni a szoknya alá, s kivillan a bikini alsóm. Papucsaim az ágy mellett hevernek.

Nique & Seb

♫ My love ♫

Nagyon jól sikerült a musical, azóta is a varázsa alatt állok. Ezek a franciák tényleg tudnak valamit, nem véletlen hogy annyit jártam én is odaát, meg Kanadában. Talán ez is közrejátszott, hogy még búskomor állapotomban is rá tudtam az elején hangolódni Dominique-ra. Találkozásaink után mindig tartunk némi szünetet, hogy ülepedjen a dolog, de bevallom, nagyon motoszkált bennem, amire felkért, hogy nagyon is kiváncsi arra, hogy milyen jók lehetnénk együtt. Nem rohanok én sem, de időnként nagyon nehéz csak rá koncentrálnom, holott még alig vagyunk együtt néhány hete. Egyszerűen nehéz az átállás, előtte heti több alkalom is előfordult a gyakorlatozásra, most pedig ez teljesen megszűnt. Viszont bejött helyette az ölelés, a szerelmes pillantás, a beszélgetések. Nem mindennapi minőségi csere volt, még tökéletesen hat az újdonság varázsa. Ellenben éjszaka sikerült jó sokáig tévéznem, aztán újranéztem pár kedvenc filmememet, mert végképp nem számoltam ma korai ébresztéssel, végülis hétvége van. Hajnali tíz magasságában kopogtatnak. Úgy nyögök fel, mint akit agyonvertek. Talán csak a képzeletem játszott velem, de nem, túl sokan járkálnak már kint, legalább meg kéne néznem a dolgot.
- Pillanat.. – Szólok ki, és a vállamat kőrözve ülök fel, hogy kicsit magamhoz térjek. Egy szál boxerben vagyok, gyorsan a tükör elé lépek. A hajamat pár vízes ujjmozdulattal helyrerakom, és a csap mellé készített szájöblítővel némi semlegeset is varázsolok az ajkaim közé. Kinyitom az ajtót, és megpillantom a szőkeséget.
- Mi a fene, születésnapom van? – Aztán gyorsan kikukkantok, és behúzom a szobán belülre. – Gyere gyorsan, mielőtt még lecsap rád valaki. Túl sok itt a kan. – Villantok rá egy lehengerlő mosolyt, végülis nála ha minden igaz, én vagyok az alfa. Végigmérem, és persze állati jól néz ki, igazi kínzás az, hogy mostanság ilyen kevés ruhát vesz fel, és még csak tizenhét éves. Mi lesz vele húsz évesen? Világmárkák fehérneműmodelje lesz? Nem adom! Ha már bent vagyunk, zárom be az ajtót, és vonom a karjaimba, hogy egymásra tapadjunk egy üzvözlő csók erejéig.
- Hiányoztál lecsókirálynő. Mik a szándékaid? – Kérdezem évődve, bár a fürdőruhából itélve ismét pancsolni támadt kedve. Kicsit szégyenlősen meredek a szobám romjaira, az ágyam még bevetetlen, ennél rendszererőbbnek ismert meg. Na majd ha tényleg magamhoz térek. Lecsüccsenek az ágy szélére, magam mellé húzom, s várakozóan figyelek rá.

Tárgy: Seb & Nique V. - Irány a tó! Vas. 29 Jún. - 8:28

Seb & Nique

A musicallátogatás óta két nap telt el, s én megint merényletre készülök. Tegnap nem találkoztunk, mert programom volt a lányokkal – néha olyan is kell, s hagynom kell Sebet is élni, mert nem lóghatunk egymás szájában folyton. Bár nem mondom, hogy zavarna az, ha minden percünket együtt töltenénk, de azért egészséges keretei vannak a dolognak, s nem hanyagolhatom el a barátaimat sem, az nem lenne szép – de ma már felkelés után kiterveltem, hogy mivel is sokkolom Seb idegrendszerét.
Felkaptam magamra a fürdőruhámat, rávettem egy pánt nélküli, fodros szoknyás farmerruhát, majd miután csíkos strandtáskámba bepakoltam törülközőt némi innivalót és pár szendvicset – és persze A szütyőt, aminek a tartalmát tegnap vettük meg bevásárlótúránkon Sylvievel – belebújtam fehér flipflop papucsomba és megindultam a fiúk hálószobái felé.
Nincs korán, úgy tíz óra lehet, szóval nem szégyellek bekopogni az ajtón. Remélhetőleg senkit nem verek ki az ágyból, de ha igen, hát annyi baj legyen. Amíg várom, hogy kinyíljon esetlegesen a nyílászáró, addig lekapom a csuklómra aggatott hajgumit, s könnyed, nyáriasan laza lófarkat rittyentek magamnak.
Nagyon rá vagyok feszülve erre az úszásra, hihetné bárki, s nem is járna messze az igazságtól. Most viszont nem vegytisztán csak az úszkálás kedvéért szeretnék kimenni vele a tóra, hanem azért, mert szerintem nagyon szép ott és egész megfelelő helyszín lenne ahhoz, amit át szeretnék neki nyújtani. Megbeszéltük, hogy még a hajóút előtt szert teszünk rá, s én meg is vettem. Nem tudom, hogy ilyesmire gondolt-e, de majd kiderül. Ha nem tetszik neki, legfeljebb nem hordja.
- Szia! – köszöngetek hevesen az esetlegesen erre járó srácoknak, akik a szobákból csattognak ki-be. Nem zavartatom magam, elvégre az emelet koedukált, maximum a hálószobák nem azok. Amíg nem kezdi rám senki forgatni a szemét, addig nem gorombulok be. Utálom, hogyha megjegyzéseket tesznek rám a hátam mögött, s ha meghallok egyet is, rémesen ki tud akadni a mutató.

Tárgy: Re: Seb & Nique V. - Irány a tó!