Portland - Larsen & Co.

Elégedetlenül ülök be hátulra és kortyolok egyet a whiskyből. Egyből jobb, sóhajtok egyet. Nathanielről továbbra sincs hír, lépett-e valamit. Pár percre kifelé bámulok, de sok dolgom van, így aztán a kezem hamar ráakad a napi jelentésekre. Bosszúsan csapom össze nem sokkal és a telefonhoz nyúlok, hogy aztán éppen olyan eréllyel tegyem is le. Megvan, elintéztem.
Visszamélyedek a mappába. Semmi sem úgy alakul, ahogy elterveztem. Mintha minden csúszna ki a kezemből.
Arra eszmélek fel, hogy a kocsi az egyensúlyát veszti, nekiütközik valaminek, majd megpördül és az oldalán csúszik. De már akkor érzem, hogy baj van, nagyobb, mint vártam. Az idő lelassul, de én sem tudok mozogni úgy, ahogy akarnék.
Amikor az idő kereke visszazökken a helyére, érzem, hogy valami meleg csordogál a mellkasomnál. Lenézek, majd a kezem is vinném arra, ha nem azon feküdnék. A fejem is sérült, a bele csorgó vértől alig látom, amit amúgy nem is szeretnék látni. Már csak annyit tudok tenni, hogy várok. ~Ha újra láthatnálak….~
Érzem, ahogy a fájdalom felkúszik, majd el is múlik. Hangokat, zajokat. De már nem tudom kinyitni a szemem. Jó így. Kényelmes…

***

Másnap az összes nagyobb üzleti oldal teljes oldalban taglalja a balesetet, a halál okát és körülményeit, valamint az életutamat. És ha olvasnám, tudnám, hogy egy dolgot kihagytak belőle. Hogy mennyire szerettem azt, aki eltűnt az életemből, számomra most már örökre.

Portland – Larsen & Co.

Az első, hogy elhelyezem a poloskát, mert az a legfontosabb, aztán egy gyors terepszemle, melynek keretében végigpróbálom a fiókok nyitását, átpörgetem az asztalon lévő dogokat, de persze csak óvatosan, hogy ne látszódjon semmi nyoma, hogy megpiszkálta volna őket valaki, de sajnos nem jártam ebben sikerrel.
Larsen-nek biztosan túl sok az ellensége, hogy ne legyen paranoiás és ne zárjon el mindent, vagy ne az irodájában tartson olyan dolgokat, amik felhasználhatók lennének ellene.
Marad a remény, hogy a lehallgató eléri a célját és megtudok pár dolgot, amivel segíthetek Nathe-nak és megszolgálom a pénzemet.
Mikor megszólal a riasztó felkapom a fejem, mert ez elég érdekes. Elvileg nem indítottam el semmilyen riadót, a kóddal léptem be, de hát még azt is eltudtam képzelni, hogy van itt valamilyen mozgásérzékelő vagy hasonló. De ezen most nem igazán volt időm agyalni, mert sürgősen le kellett lépnem.
Szerencsémre még időben ki tudtam surranni és mielőtt az őrök ellepték volna az emeleteket én már fenn voltam a tetőn és, ahogy jöttem, úgy távoztam is.
Viszont a riadó kiváltásával volt egy kis gondom, mert ha feltételezik, vagy akár tudják, hogy behatoló járt az irodában, lehet, hogy mindent felforgatnak és akkor, bár elég jól elrejtettem, megtalálhatják a lehallgatót.
Engem sem ejtettek a fejemre, tudom, hogy visszafelé is lehet manipulálni az adatok kiszivárogtatását, így muszáj lesz valahogy meggyőződnöm róla, hogy a poloskával minden rendben van és ennek egy módja van. Fenn kell maradnom a tetőn, kockáztatva ezzel, hogy előbb-utóbb felfedeznek, mert, ha gyanakszanak valamire, akkor körül fognak nézni és Larsen emberei nem idióták…….sajnos.
De látnom kellett, hogy mi történik a férfi irodájában és ezt csak innen tudtam megtenni.
Szerencsére, mivel a legfelső emelet volt a székhelye, így nem tartotta fontosnak, hogy az ablakokon függöny, vagy más belátást akadályozó cucc legyen, így egy jó távcsővel figyelni tudtam……és hallani is, hiszen reggel, amikor a főnök megjelent, az első hangok után már meggyőződhettem róla, hogy a kis szerkezet működik, tehát még a helyén van.
A szavaikból ítélve a biztonsági főnöke volt nála rapporton és egészen elégedett lehettem a teljesítményemmel……egészen addig, míg meg nem láttam, hogy Mr. Larsen írogatni nem kezd! Hoppá ridikül! Ez nem jó jel!
A vészvillogó ezerrel jelzett a fejemben és szinte biztosra vettem, hogy vagy kiszúrták a poloskát, vagy csak sejtenek valamit és biztosra mennek.
Így aztán a semmiért kockáztattam, legalábbis úgy néz ki. Nem vehetek semmit biztosra, amit Nathannal kapcsolatban mondanak és mással sem sajnos.
Nagyon bosszantott a dolog, mert nem szeretek üres kézzel a megbízó elé állni. Tudom, hogy Nathe csak a megfigyeléssel bízott meg, de most már produkálni akartam valamit és azt is utáltam, ha valaki túl akart járni az eszemen.
Nagyon úgy nézett ki, hogy Larsen lakását kell megcéloznom. Biztos voltam benne, hogy otthon tartja a fontos iratait és ott sem ártana elhelyezni pár poloskát.
De előtte nem árt egy kis tréfa, ami talán kizökkenti ezt a hidegvérű, számító embert a magabiztosságából. A magamfajtának nem gond beszerezni egy kis anyagot a dílerektől, amit megpróbálok bejuttatni Larsen úr ingatlanára, lehetőleg egy könnyen megközelíthető helyre, akár a garázsába, aztán felhívom a zsarukat és megkukkolom, ahogy szétszedik a lakását.
Ezt a terv és én, míg célpontom az irodában gubbaszt, neki is látok a kivitelezésnek.

Szinte együtt izgul a betörővel, pedig nagyjából sejti, mi lesz a végkimenetel. Sosem érti, mire jó ez a főnökének, az első esetnél a józan ítélőképességét is kétségbe vonta, aminek majdnem kirúgás lett a vége. De ő a főnök, azt tesz, amit mond.
Bent azonban már nem tudja követni. Nem engedett kamerát betenni az öreg, ők már csak így hívják, de aggatnak rá cifrább és kevésbé szép jelzőjű nevet. Nem bírják. A kiváló munkát azonban bőkezűen jutalmazza, így nincs miért hátraarcot tenniük.
Idegesen dobol a pulton és számolja a másodperceket. Harminc másodpercet adhat neki és pluszba még két jelzést, mire a valódi riasztó megszólalhat.
Iratok nincsenek elöl, és a fiókok is zárva vannak. Eléggé paranoiás Niklas, hogy semmit se hagyjon elől, ha elmegy az irodából és ezt mindenkitől meg is követeli. Tart a kémektől.
Harminc másodperc múlva megnyomja a riasztó gombot, és mivel egyezményes jel, a másik szinten tartózkodók is elindulnak az iroda felé. Addigra talán már a betörő is ki tud surranni, hagynak neki időt, de elég neccesen, nehogy túl feltűnő legyen, hagyták.
-Nagyon szuperek voltuuunk!! – nyeli le az utolsó falatot az ételből és jól megveregeti a srác vállát.
Mielőtt bármit is mondanának, előtte szétnéznek az irodában, ahol nem találnak semmi különöset, de a jelentést le kell adniuk a főnöknek is, így a biztonsági szobába térnek vissza.
Innen hívják fel Niklast.
-Uram! Elnézését kérem, hogy ilyen késői órában zavarom, a vendégünk megérkezett, eljutott az irodájába, ahogy kérte. Minden érintetlennek tűnik. Kívánja, hogy tegyünk valamit?

***

Álmából veri fel a telefon csörgése, de még az előtt kinyílik a szeme, hogy a telefon megszólalna. Nem szól bele, végighallgatja az őrt. Ezt várta.
-Rendben van, ne tegyenek semmit, a szokásos protokollon kívül. – nem felhajtást akar, hanem információkat. Visszafelé. Leteszi a telefont, majd nyugodtan a másik oldalára fordul és elalszik.

***

Másnap reggel frissen és éberen lép be az irodába. Mivel nem tűri a nyüzsgést, a jelentés várja az asztalon és a biztonsági főnök.
-Hallgatom. – kényelmesen hátradőlve ül le, a székbe, fél perc múlva pedig forró, gőzölgő fekete … tea érkezik az asztalára, amit a titkárnő tesz oda.
-Nos, uram. A behatolás profi kézre vall, alig lehetett észrevenni, csak mikor már az iroda felé indult. Egy kamerát kiiktatott, de már későn értek oda az embereink.
Egy jegyzettömböt vesz elő és golyóstollal írni kezd.
-Volt valami szokatlan, elvittek az épületből valamit?
-Nem, uram, minden érintetlen volt.
-Nézzék át a biztonsági rendszert és a beépült embereket is ellenőrizzék. Nem tűröm, hogy bármi kikerüljön tőlem. – kicsit keményebb a hangja.
-Úgy lesz, uram. - azt, hogy mit gondol jelenleg Niklasról, nem jelenik meg az arcán. Elég súlyos pénzeket kap a hallgatásáért.
-Az éjjeli ügyeletesekre nem lesz ezentúl szükségem. – a tömböt átadja a főnöknek, aki elolvasva a sorokat „Kiváló munkát végeztek, prémium jár mindenkinek, aki ügyeletben volt és érintett volt benne.”, bólint.
-Vegye megtörténtnek, uram.
Visszaadja a tömböt, miután rámutatással még visszakéri Niklas, hogy újabb mondatokat írjon fel rá.
-Nathaniel ügye hogy áll? Mára mondtak eredményt. – szinte azonnal nyújtja vissza a tömböt.
„Poloska van az asztali lámpa alatt, ott is marad. Mától, míg nem jelzem, csakis Malia takaríthat itt. A hír negyedét mondja el, a többit a tárgyalómban.”
-Így van, uram. Semmi változás nem történt, mintha nem törődne Mr. Larsen úrfi a követelményekkel. Kívánja, hogy tegyünk valamit?
Elgondolkodva dől vissza hátra Niklas, ujjait összeérinti, s csak fél perc múlva szólal meg.
-Zároltassák a bankszámláit. Az ürügyet magára bízom és kedves Margaretre. – utalva a jogi asszisztensre, és ebből is tudni, hogy a biztonsági főnök nem feltétlenül csak biztonsági főnökként van Niklas mellett.
-Mást tegyünk még, uram?
-Nem szükséges. Pár nap múlva kérek jelentést az eredményről. – int a kezével, hogy elmehet, miközben a csésze felé nyúl és belekortyol. Láthatóan, hogy lánya hol van és hogy van, nem érdekli. Pedig hogyne érdekelné, csak nem olyan okból, ami miatt egy apa aggódna.
-Igenis, uram.
A biztonsági főnök feláll, a tömböt átnyújtja vissza Niklasnak, majd távozik.
Nem szereti, ha poloska van a szobában, most is egyből kiszúrta a folytonos adását, nem került neki sok időbe. Általában vagy egyből kiiktatja, vagy hagyja még egy ideig, hogy téves információkat adjon ki. Arra kíváncsi, hogy ki is lehet az, aki poloskát tett ide. Vár még és a fals információk hálózatát tudja, hogy most el kell indítania.
[/color]

Portland – Larsen & Co.


Azzal, hogy egy párducfejet látnak utoljára a működő kamerában, az a célom, hogy kicsit lelassítsam az őröket, mivel valószínűleg ezek után nem rohannak ész nélkül fel az irodához, hanem óvatosan közelítenek, talán megzavarodnak és inkább telefonálnak, hogy mitévők legyenek, szóval, ha csak kis időt is biztosít ez nekem, már megérte.
Hiszen idő kell ahhoz, hogy lehetőleg észrevétlenül hatoljak be az irodába, a kódot használva, ami pár idegtépő percig úgy néz ki, hogy még sem sikerül, hiszen az utolsó, harmadik próbálkozás után már nem marad más választásom, ha el akarom rejteni a poloskát, mint, hogy betörjem az ajtót és bízzak a jószerencsémben, hogy nem kutatnak elég kitartóan és nem találják meg a kis szerkentyűt.
Igyekszem nyugodt maradni, miközben beütöm a számot és meg kell vallanom azért elég nagy kő esik le a szívemről, mikro meghallom a pittyenést és felvillan a zöld szabad jelzés.
Igazából talán lehet, hogy visszavonulót fújtam volna, ha most sem sikerül, legfeljebb próbálkoztam volna máskor.
Már a tetőről is nagyjából fel tudtam mérni, hogy egy tágas, nagy irodát fogok találni, amiből nem hiányzott a magamutogató luxus, amit ki is néztem Larsen-ből, így aztán a bőség zavarával küzdhettem, hogy kitaláljam, hová is akarom rejteni a lehallgatót.
Természetesen valami olyan helyet kellett találnom, ami mindenhonnan jól hallhatja az itt zajló beszélgetéseket, de nem találja meg az első takarító.
Mondjuk nem hosszú távra kell terveznem, hiszen a Nathe-nek adott határidő is közeleg, addig mindenképpen eredményt kell produkálni.
Az íróasztal sarkán trónol egy masszív asztali lámpa, aminek díszes talpazata ideálisnak tűnik az én szempontomból, így aztán annak aljára ragasztom a poloskát, ellenőrizve, hogy, ha felemeli valaki se le nem esik, se nem látszik, legfeljebb, ha valaki megfordítja és célirányosan keresi.
Mikor elkészültem, azért ha már itt járok, igyekszem átnézni az elérhető iratokat, megpróbálva a fiókok nyitásával is, de nem akarok látható nyomot hagyni, így feltörni nem török fel semmit, különben is sürget az idő, jobb lesz távozni, mielőtt az őrség megemberelné magát és felér ide.
Igyekszem olyan észrevétlenül távozni, ahogy jöttem.

Portland – Larsen & Co.


Sejtettem, hogy nem lesz egy sétagalopp az irodába való bejutás, de ha eredményt akartam elérni és elvégezni a megbízatásomat, akkor muszáj volt lehallgatót telepítenem Larson irodájába, hiszen másként nem tudtam volna időben figyelmeztetni Nathanile-t és még kevésbé bizonyítékot szerezni a férfi piszkos üzleteire.
Ahogy a fiú én is biztos voltam benne, hogy csak ezeknek a birtokában, jórészt zsarolással lehet majd visszakozásra kényszeríteni ezt a nagyhatalmú és ravasz üzletembert.
Ahogy abban is biztos voltam, hogy még így sem lesz könnyű menet és mindent meg fog tenni, hogy ő kerüljön ki győzedelmesen ebből a csatából. A híre alapján nem igazán volt hozzászokva, hogy veszítsen.
Mondjuk, ha rajtam múlik, akkor most meg fogja tapasztalni, hiszen ezért bérelt fel Nathi és én sem szeretek veszíteni.
Az első akadály rögtön a tetőről levezető ajtónál kezdődik, hiszen természetesen zárva van, bár itt még nem olyan erős a biztonság, így könnyen túljutok a záron.
A folyosón vannak kamerák és bár számítottam rájuk, azért el kell ismernem, aki felszerelte sem volt kezdő, mert sok időmbe telt mire elsurrantam alattuk és valószínűleg még így sem sikerült mindegyiket teljesen kikerülnöm. Bár eddig még nem fújt senki riadót. Lehet, hogy az őrökkel viszont szerencsém lesz?
Az iroda ajtaja viszont már láthatóan sokkal jobban védett és kód nélkül elég érdekes lesz bejutni. Ha betöröm, akkor egyrészt valószínűleg riadóztatja az eddig álmatag biztonságiakat, másrészt nyilvánvaló lesz, hogy valaki akart valamit odabenn és akkor átvizsgálják az egészet, könnyen felfedezve a poloskát. Az ajtót figyelő kameráról akkor még nem is beszéltem.
Mindenképpen gyorsnak kell lennem. Ha a kamerát kiiktatom, akkor biztos ideküldenek valakit. Össze kell zavarnom őket!
A számkód felderítésére van ötletem és, ha esetleg nem válik be, még mindig maradhat a B terv. Az idő nem nekem dolgozik, hiszen bármikor jöhet erre egy őr, így neki is kezdek.
A fejemet alakítom csak át a nagymacskáénak, majd a lehető legmorcosabb nézésemmel ugrom a kamera elé, hogy egy pillanatra lássanak aztán a fogaimmal leszakítom a kukkoló eszközt. Gyors visszarendeződés és máris egy spray van a kezemben, amivel befújom a zárkódos készüléket, remélve, hogy a gyakran használt gombok szépen kirajzolódnak. Gyorsan pötyögök, hiszen bár van pár variáció, de remélhetőleg hamar a jóra lelek.
Aztán már szabad az út befelé, ahol már csak a poloskát kell elrejteni.

Bár nem jött hozzá, amit nem is várt, a horgot azért részben bekapta. A testőrök kiszúrják messziről, ki is lehet az, aki próbál kukkolni. Csak sejtette, hogy ő lesz az, a kocsiba visszaszállva jelezték. Akkor tartotta volna ostobának, ha odamegy hozzá. Nem véletlenül választotta ki a nőt, de sajnos túl szentimentális mégis. Ez lesz neki a jó.
Mert ha jól teszi össze, akkor a fiacskája kérte fel. Ha más, akkor sem zavarná.
-Hagyjátok mozogni, bárhová megy. Kíváncsi vagyok, mit tesz. És meddig hajlandó elmenni. – egyet kivéve. Azért testőrök. -Egy kis poloska sem árt.
Ezzel részéről ez a kérdés lezárásra került. Tudja, hogy az illetékesek teszik a dolgukat.
Az épületig simán eljut Sheena, azonban a tetőn keresztül bejutni, már nehezebb. Biztonsági zárral rendelkezik, a tulajdonos eléggé paranoiás ahhoz, hogy minden zárjon alaposan, ha zárni akar. Egy profinak azonban még ez sem jelenthet gondot.
Az elhelyezett kamerák jól láthatóak, vakfolt azonban kevés van, ezért feltehetően valamelyikbe belefuthat, ha nem figyel eléggé.
Az iroda, ahova igyekszik, a bal szárny legvégén van.  Szinte egy lakosztálynyi méretet foglal el. Az ajtót éjjelre, illetve, ha nem tartózkodik bent Niklas, zárkóddal tartják zárva. Nem ad semmit sem csak úgy olcsón.
Itt már viszont kamera figyeli a bejárati részt. Kérdés az, hogyan oldja meg a helyzetet a betolakodó.

Portland – Larsen & Co.


Mivel nem tudtam, hogy Larsen-nek mi a szándéka, ezért eszemben sem volt leszállni a motorról, odalátogatni hozzá meg még úgy sem, még ha olyan „felhívás keringőre” támasztotta is az autóját TÖK EGYEDÜL. Na persze! Én meg most jöttem le a falvédőről!
A parkolóban azért nem csak ücsörgök a motoromon és bámulom a fickót, hanem lehajolok, mintha valami baj lenne és azt ellenőrizném, miközben fokozatosan vizslatom a környéket, mert tudom, hogy a gorilláinak is itt kell lennie valahol. Az tuti biztos, hogy nem hagyják csak így magára védtelenül, igaz nem teljesen az, ha a képességét is figyelembe vesszük.
Ettől függetlenül nem kizárt, hogy kiszúrhatnak, ha elég profi a csapata, mert én sem vagyok láthatatlan, ráadásul, ha most hirtelen távoztam volna, még feltűnőbb lett volna.
A hozzáértésüket sem vonom kétségbe, hiszen a pénzén meg tudja fizetni a legjobb szolgáltatást és még a hűségüket is, az biztos, hogy én nem látok egyelőre veszélyt.
Aztán alig tíz perc múlva meg is jelennek az emberei, akikkel Larsen látszólag elégedetten, csalódás nélkül távozik.
Muszáj kockáztatnom, hogy követem, de most még távolabbról teszem, mivel sejtésem szerint az irodájába megy vissza és, ha most rátapadok, akkor már biztos a lebukás.
Miután meggyőződtem róla, hogy tényleg felmegy az irodájába, akkor egy közeli mélygarázsba leteszem a motort és elfoglalok egy jó kis figyelő helyet a szembelévő hát tetején, ahonnan belátok hozzá. Igaz lehallgatni egyelőre nem tudom, de szándékomban áll éjszaka betörni és egy poloskát elhelyezni.
Ha nem jön közbe semmi, akkor, ahogy leszáll az éjszaka a magammal hozott felszerelésből előszedek egy nyílpuskát, melyre vékony, de erős hegymászókötél van erősítve és azt átlőve a másik tetőre átmászom rajta, hogy ott, a tetőre vezető ajtón keresztül jussak be az irodaházba.
Ha zárva van, akkor megpróbálom kinyitni és elkerülni a kamerákat, ha itt is felhelyeztek esetleg belőlük. Mivel egész nap figyeltem a mozgásokat, tudom, hol van az iroda, így oda igyekszem.

Az autók jótékony takarásában figyelem, ahogy a kissrác, az akció hősöket megszégyenítő rutinossággal mímel egy jó nagy esést és bár nem látom a hozzá siető emberektől, de a kinyúló hüvelykujj tudatja velem, hogy sikeresen végrehajtotta a megbízást.
Gondolatban gratulálok a kölyöknek és még egy mosolyt is kap, igaz ezt nem láthatja, de elégedett vagyok mind a választásommal, mind a gyerkőc teljesítményével, megszolgálta azt a tíz dollárt becsülettel.
Azonban, ahogy oszlik a kíváncsiskodok gyűrűje, kicsit meghűl bennem a vér, mert a sofőr egy kis kézitükörrel a kezében kiszáll az autóból és precízen végignézegeti a jármű alját, ami nagyfokú felkészültségről tesz tanúbizonyságot, de szerencsére a figyelme már nem üti meg azt a profi színvonalat és nem veszi észre a jeladót.
Persze az is felmerül bennem egy pillanatra, hogy a kölyök még sem rakta fel a kütyüt, de nem lett volna értelme a kis mutatványának különben, előtte is elszelelhetett volna a pénzemmel. Inkább ügyes volt és jó helyre rejtette a kis szerkezetet.
A kocsiban a beszélgetés semmi újat nem mond, így inkább elteszem a vevőberendezést és lassan elindulok, hogy ne legyek túl feltűnő, hogy megint követem őket, a jeladó majd úgy is útba igazít.
Azonban alig megyek egy fél utcasarkot, mikor hirtelen elveszítem a jelet, vagyis jobban mondva semmilyen jelet nem fogok és ez nem jó. Az első utcában lekanyarodok és megyek is visszafelé, és megdöbbenve látom, ahogy Larsen a kocsi hátuljának dőlve várakozik, viszont közel és távol nincs körülötte senki, legalábbis én nem látom az embereit.
~ Mi folyik itt? ~
Kicsit előrébb leállítom a motor a máik oldalon, egy parkolóban, de eszem ágában sincs egyelőre közelebb menni, kivárásra játszom, amíg bizonytalan a helyzet.
Az, hogy felfedezte a jeladót, mert mi másért álldogálna ott, még nem jelenti azt, hogy tudja is ki és miért rakta oda. Van bőven ellensége. Nekem meg lehetőségem, hogy kiköszörüljem a csorbát.

Portland – Larsen  & Co.



Nem először követek valakit, hiszen egy megfelelően kivitelezett gyilkossághoz elengedhetetlen, hogy felmérjem a napi ritmusát, a szokásait és ehhez sokat kell a delikvens után rohangálni, hol járművel, hol gyalog. Ezért szeretem a motort is, hiszen azt elég nehéz lerázni még a legnagyobb forgalomban is, bár az is biztos, hogy egy idő után mindenkit ki lehet szúrni, ha elég hosszú ideig kell követni. Főleg, ha elég profik a testőrök és Larsen, mint, ahogy már tapasztaltam, nem kispályásokkal veszi körbe magát, így különösen óvatosnak kell lennem.
Éppen ezért kell sürgősen nyomkövetőt rakni a kocsijára, ha nem akarom, hogy előbb-utóbb kiszúrjanak. Ehhez viszont az kell, hogy a kocsi közelébe jussak, de nem úgy néz ki, mintha a sofőr nagyon ki akarna szállni a kocsiból, pedig biztos melege lehet odabenn.
A lehallgatóval sajnos nem sokra megyek most. Larsen nem az ablakhoz ül, így aztán csak zavaros szófoszlányokat tudok kivenni és egy kis idő után szétmegy a fejem a hangzavartól, így inkább úgy döntök, hogy megpróbálkozom a jeladó felrakásával, ami szerencsére mágneses, így egy mozdulattal felrakható.
Már egy ideje kiszúrtam egy 14 év körüli gördeszkázó kölyköt, így már ki is ötöltem, hogyan fogom ezt kihasználni, ráadásul még magamat sem kellett még véletlenül sem megmutatni. Nem baj, ha a sofőr nem tud beazonosítani.
- Hé, kölyök, akarsz keresni egy tizest? – szólítom meg, majd elmagyarázom neki, az igazolványomat is bevetve, hogy magánhekus vagyok és egy srácokat molesztáló fickót követek, és kéne a segítsége, hogy továbbra is megtehessem.
Tudom, hogy minden kölyök szeretne ilyen akcióban részt venni, így őt sem nehéz felpiszkálnom és szíves örömest benne van, hogy segítsen nekem feltenni a jeladót.
A következő pillanatban már a másik járdán dübörög, majd látványos esést produkál a kocsi hátuljánál, és mire páran aggódva sietnek hozzá, egy felém felemelt hüvelykujjból tudom, hogy sikerrel járt. A pénz már megkapta, így kis idő után, ameddig mindenkit megnyugtat, hogy jól van, már gördül is tovább.
Nem sokkal később Larsen is kijön és beül a kocsiba a nővel, aki vele tartott, és aki minden bizonnyal a titkárnője a viselkedése alapján. Na őket már nem nehéz lehallgatnom.
Bár nevet nem mondanak, azért nem nehéz kitalálnom kiről folyik a csevej.
~ Szóval lehallgatják és valószínűleg másként is figyelik Nate-t. ~ jegyzem meg, bár ez nem lep meg, viszont örülök neki, hogy a találkozónkkor nem szúrtak ki, pedig valószínűleg már akkor is figyelték. Az biztos, hogy szólnom kell erről neki, de úgy látom magától is sejtette, mert ezek szerint óvatos volt. Erre bizonyíték a szám, amit adott nekem.
Addig igyekszem lehallgatni a kocsiban ülőket míg indulni nem akarnak, akkor bevágom az ülés alá és ismét követem őket, de most már sokkal kényelmesebben, ha még mindig a helyén a jeladó.

Miután elváltam Nathe-tól átgondoltam, hogy miként is látok neki a feladatnak. Végül is nem volt elsőre nehéz dolgom, legalábbis nem kellene annak lennie, hiszen csak megfigyelésről van szó és, ha valami gyanús lenne, hogy Nathe és családja ellen irányul, akkor figyelmeztetni a férfit.
A megfigyeléshez szeretnék majd lehallgatást is hozzácsapni, ezért a motoromba pakolok egy kis kézi lehallgató puskát, mely ma a csúcstechnikát képviseli ezen a téren és baromian nem volt olcsó, de hát a szakmámban nem árt, ha az ember halad a korral, különben könnyen elszalad mellette a világ.
A szerkentyűt nem nehéz használni, csak rá kell irányítani a lehallgatandó területre, személyre és egy fülhallgató segítségével már hallom is mit beszél. Akár még egy magnót is rá lehet csatlakoztatni és felvenni a társalgást. Előnye még a lehallgatónak, hogy akár az üvegen keresztül is hatékony, mert a rezgéseket érzékelve fogja fel a hangokat. Szóval azt hiszem nem volt rossz befektetés, főleg ilyen esetben nem, mikor pár poloska elhelyezése Larsen irodájába vagy lakásába túl nagy kockázat lenne. Bár még nem kizárt, hogy szükség lesz rá.
Most, hogy a fia nem jelentkezett valószínűleg a férfi már kellően felidegelte magát, mert nem nagyon van hozzászokva ahhoz, hogy ne az ő kedve szerint menjenek a dolgok.
Biztos, hogy hamarosan hallani fogok Nathanielről tőle.
Jelenleg a felszerelésem a mocim ülése alatti csomagtérben pihen, én meg indulásra készen ülök a járgányon a fejemen egy sötétített üvegű bukóval. Követni legegyszerűbb motorral valakit, könnyebb lavírozni a forgalomban, kevésbé szúrok szemet.
Látom, amikor kijön a cégének otthont adó épületből és beszáll a kocsijába.
Mivel majdnem dél van, feltételezem, hogy ebédelni indult, de az üzletemberek még ezt is kihasználják, így talán most sem lesz okom panaszra. Követem.
Nem tapadok rá, csak annyira, hogy ne tévesszem szem elől. Majd ha alkalmam lesz rá, teszek rá jeladót és poloskát, így könnyebb lesz követni is majd.
Most egy elegáns étteremnél állnak meg és Larsen kiszáll, én meg behúzódok szemben a parkoló autók közé és előhalászom a lehallgatót, amit a testemmel takarva a járda felöl az étterem felé irányítok. Ha szerencsém lesz, talán ablak mellé ülnek, ha nem akkor lehet erről lemaradok, akkor viszont majd az autót veszem célba.