Killian Hicks

"Mindenki hazudik"

Userinfó: Főkarakter/Főkarakter neve/Titkos karakter (Ha ő az első karaktered, elég ha annyit írsz oda, hogy főkarakter, ha már ő egy multid, akkor írd be a főkari nevét, ha titkos, akkor elég annyit, hogy titkos, de a két alapító egyikének üzenned kell vele, hogy ki a főkari)

Név: Keresztnév és Vezetéknév
Mutáns név: A rá jellemző mutáns név (magyarul)
Születési dátum: Hol és mikor született?
Besorolás: Tanár/Diák/Ember/Törvényen kívüli/Független/X-men/Múltbéli
Képességek:

Elsődleges képesség: Mentalizmus
Osztályozás: Alfa
Aktiválódás: 6 éves korában
Képesség jelenlegi szintje: Komolyabb gondolkozás nélkül átlát olyan összefüggéseket, amelyre más nem lenne képes. Egy rezdülésből, egy leszakadt gombból, furán álló papírból is közel tökéletes következtetéseket tud levonni anélkül, hogy mások gondolataiban olvasna. Képes akár fizikai, akár lelki eredetű dolgokat is felfedni, múltbéli, vagy jövőbeni történésekkel kapcsolatban is helytálló megállapításai lehet. (olyan, mintha nagyjából tisztában lenne mások ET-jével, vagy korábbi játékaival, anélkül hogy ott lett volna). Rejtvények, különös esetek felderítésében különösen jól vág az esze.
Képesség távlatai: Nincs fejlődési út.

Jellem: Marcona, morózus, és önelégült. Csak neki lehet igaza. Némi istenkomplexus-sal, mert hát ateista, így nem hisz semmiben, annak ellenére, hogy a mutánsok jelenlétének bejelentése nem sokáig várathat magára, őt ez hidegen hagyja.  Leginkább nem vesz erről tudomást, hiszen úgysem ismerné be, hogy mások képesek tenni a békéért. Mondhatnánk azt, hogy az ominózus összecsapás előtt emberibb volt, és csak a fájdalom tette keserűvé, de nem, ő mindig is ilyen volt, csak most van mire fogni. Súlyos pszichés zavarai vannak, olykor kiveri a víz, ha tömegbe kell mennie, elfogja a páni félelem. Nem üldözési mánia ez, inkább iszony a világtól, egyedül kell lennie, legalábbis kevesen lehetnek mellette, hogy lenyugodjon. Ám ha elfogadják, megértik az indokait, kiváló nyomozó, bármilyen helyszínről ránézésre megmondja, mi is történt ott, olyan összefüggésekre jön rá pusztán megérzésből, amelyre mások gondolni sem mernének. A zsenialitás hihetetlen arroganciával párosul, képes bárkit vérig sérteni, nem számít, hogy milyen pozícióban van, utána pedig szó nélkül figyeli, ahogyan mások kérnek bocsánatot, helyette. A lelki örömök nem igazán számítanak, csak azért van társaságban, mert érdekes lehet mások szárnypróbálgatása, valójában azonban nagyon is magányos, ritkán barátkozik. Ha mégis elfogadja a rigolyái ellenére, azt viszont állandóan ugráltatja, aljas módon hozzá lehetetlen helyzetekbe, mégis, egyedüli módon tud vele beszélgetni. Összességében nem rossz ember, nagyon is rá tud világítani mindenki gyenge pontjára, ezzel együtt viszont a megoldásra is.

Külső: A kinézet leírása, ruházat, bőrszín, arcforma, gesztusok, kisugárzás, minden, amit mások benyomásként szerezhetnek rólad.  

Előtörténet: A szerető család sosem volt a sajátom. Anyám zsarnoki, aki mindig uralkodni akart rajtam, apám pedig egy puhány alak, aki behódolt anyám ugráltatásának. Talán előbbitől örököltem, vagy láttam el, hogy csak nekem lehet igazam. Már gyermekkoromban magamnak való voltam, bizonyos tárgyakat csak úgy ittam, mint a matematika, ahol fontosak az összefüggések, ám az egész iskolát fegyelmikkel tudtam csak elvégezni, ugyanis a tekintélyelvűség nem az én világom. Nem tudtam nyugton maradni a helyemen, és végig figyelni egy olyan emberre, aki számomra teljesen érdektelen, vagy nem szimpatikus. A kamasz éveimben már egy fokkal egyszerűbb dolgom volt, mert amint teltek az évek, egyre komolyabban kijöttek azok a tulajdonságaim, amelyek igazolták, különleges vagyok. Egy anyámmal folytatott, logikusan felépített vita után végre beiratkozhattam egy katonai akadémiára. Na nem azért, hogy hadseregnek tudjak segíteni, az már csak mellékes volt. Hanem olyan dologgal foglalkozhassak, ahol kellőképpen meg tudom tornáztatni az agyamat, mint a katonai rendőrség, hadbírósági tárgyalások. A tanulás nem volt zökkenőmentes. Igen érdekes volt, amikor egy-egy oktatónak én magam világítottam rá, hogy mi a logikátlanság a tanmenetben. A szakosodás az egy dolog, de már előtte, az alapozásnál olyan hibák voltak, felesleges volt terepre küldeni olyan leendő aktakukacokat, akik az életben nem fognak élő ellenfelekkel találkozni. Én magam is bőszen kerültem a fizikai érintkezést, még gyakorlati szinten sem, nem vagyok én hülye, hogy másért megdögöljek. A helyszínelés az rendben van, amikor már nem kell úgy igazából harctérre mennem. Az akadémia nyomozati oldalán rengeteg hasonló elmével találkoztam, akikkel együtt rengeteg tanulmányt fejtettünk meg, ezt élveztem a leginkább, az elméleti nyomozást, a szimulációkat. Nem is igazán szerettem volna síró, rettegő emberekkel találkozni, akiket ki kell hallgatni, az valahogyan nem az én mentalitásom, közönyösséget szoktam mutatni ott, ahol mások empatikusak. Az akadémiát kiváló ereményekkel végeztem el, mellette pedig egy rakás megrovással, és csak néhány tanárom, mentorom mentett meg a kirúgástól. Ismerték zsenialitásomat, és nem akarták volna, hogy csak úgy elkallódom. Az akadémia elvégzése után visszatértem Angliába, ott kezdtem el igazán ténykedni, mégis, a hazai pálya nagy előny lehet. Hát kiderült, hogy mekkorát tévedtem. Túlságosan otthon éreztem magam, és a rendőrségnek is besegítettem, amit nem lett volna szabad. Mutánsként úgy véltem, megtalálom mindenben a logikát, ám ellenfelem ezúttal szintén mutáns volt. Nem pusztán a fizikai ereje, savat is tudott köpni, amit pont telibe kaptam, amikor helyszínelésem alatt visszatért a tett helyszínére. Alig tudtak megmenteni, a tüdőm nagy mértékben károsodott, komoly műtéttel tudták helyrehozni, míg a mellkasomon a mai napig látszik a sav marta sebhely. A mutánst végül levadászták, de ez rajtam vajmi keveset segített. Egyébként sem voltam tereprejáró, most már csak akkor megyek ki, ha legalább pár emberem felderített először, de olyan is előfordul, hogy még akkor sem, fényképek alapján is bőven elég a véleményezésem. Erős fájdalomcsillapítókat szedek, néha már hobbi szinten is, mert néha még most is érzem a sav füstölgő szagát az orromban, a roncsolódó húst a csontjaimon, ilyenkor asztmatikus köhögőroham tör rám, az a legjobb, ha az irodámban vagyok, ott van oxigénmaszkom. Ismeretségi köröm nem mondható tágnak. Végül visszatértem az államokba, mert a new yorki közeli, hozzám hasonló alak úgy vélte, hogy hasznára lennék az iskolájának. Egyedül biztosan nem vállalom, ha szervez valami csapatot, akkor talán. Egy próbát teszek, megnézem, milyenek a körülmények.