Jürgen&Zoey

Zoey láthatólag hálásan fogadta, hogy Jürgen bepillantott az alkotásaiba. A tizenéveseknek nagyon szüksége van az elismerésre. A férfi elgondolkodva pilllantott a lányra. Körülbelül nyolc év lehet köztünk, és mégis, egy világ választ el ettől a lánytól.
Jürgen a tóra pillantott, amin a lemenő nap utolsó sugarai a levelek között áttörve csillantak meg békésen, itt-ott ringó, arany foltokat festve a sötét vízre.
Helyem van itt, és feladatom. Jürgen a lányra nézett újra és elmosolyodott. Az, hogy vigyázzak ezekre a srácokra. Felnéznek rám. Számítanak rám. Tanítani kell őket és megvédeni. Nekik legalább legyen igazi, tisztességes kamaszkoruk. Hány éves ez a lány? Van barátja? Mennyire tartanak a kinti veszélyektől? Hogy tudnak úgy együtt lenni, hogy minden este rajtuk üthetnek? Meddig van kitéve a veszélynek ez a békés fellegvár?

A férfi az égre pillantott.
Amíg itt vagyok, addig biztonságban lesz a birtok.
A lány kérdése kibillentette a merengésből.
- Bulizni? Hm, nem vagy te egy kicsit fiatal az iszogatáshoz? - Jürgen elvvigyorodott. - Azt hiszem, akkor el kell fogadjam Charles állásajánlatát. Merthogy a kisasszonynak ma este tanári felügyeletre lesz szüksége. Indulhatunk?
A férfi felkelt és karját nyújtotta a lánynak.

A nap korongjának csúcsa lebukott a hegyek mögött. Az ég nyugati felén még halványkékre festették sugarai a fellegeket, és a világos felhők derűsen futottak a Nap után. Keleten azonban egyre sötétebb volt az ég, ahogy az éjszaka csendes, hűsítő szárnyai leszálltak a világra. A hangák susogva bólogattak az esti szélben. A magasban kigyulladt az Esthajnalcsillag derengő, sárga fénye.

//Köszönöm a játékot, és ment a PM, Zoey //

Zoey és Jürgen

Zoey érdeklődve reagált arra, amit Jürgen mondott, és teljesen meglepődött a férfi képességét látva. Ő pedig átvette a füzetet a lánytól, aki a móló végére telepedett, mintha a nap utolsó sugarait próbálná elkapdosni. A férfi megfordította a kezében a füzetet, és belepillantott. Ő is leült a mólóra a lány mellé, egyik lábát behajlítva, másikat felhúzva, így térdére támaszkodott. Elgondolkodva nézte a kinyitott lapon lévő alkotást, majd pár perc után elkezdte végiglapozni a füzetet, mindenhol elidőzve néhány percet.

Jürgen észre sem vette, hogy majdnem huszonöt perce nem szólt a lányhoz, csak teljesen kiürített elmével fogadta be az alkotásokat. Nem volt igazán műértő az alapvető értelmiségi műveltségen túl, ám így is megfogalmazódott a maga véleménye. A lány alkotásai még kiforratlan, kreatív művek voltak, jobban helyezkedve az intuitivitásra, mint a technikára. A formák ötletgazdagon és egy kialakulóban lévő stílusban vonultak végig a lapokon, olyan módon, hogy Jürgen úgy érezte, abban volt egy lüktető minta, ami akár a lány különleges képességű volta miatti sajátos személyiségrétegeit is jelezhette. Mindenesetre, a kreativitás néhol a precizitás kárára is előtérbe került. A férfi úgy gondolta, a lány tehetséges fiatal művész, akinek még bőven van ideje, hogy stílusa és személyisége kiforrjon. Ha hagyják neki. Jürgennek eszébe jutottak a veszélyek, a gondok, reflektoros helikopterek, sötét furgonok az  éjszakában, rendíthetetlen, kegyetlen kommandósok, akik azonnal kérdés nélkül ölnek...

A férfi rákényszerítette magát, hogy kiűzze mindezt a fejéből, és csak a rajzokra figyelt.
- Ne haragudj, teljesen elmerültem. Nagyon érdekesek az alkotásaid. Szerintem bíztató jövő áll előtted, mert tehetséges vagy. - Egy mosoly kíséretében mondta ezt a lánynak, arra gondolva, hogy egy dícséret, pozitív visszacsatolás biztosan sokat számíthat, főleg Zoey korában.
- Ha meg szabad kérdeznem, mióta foglalkozol a művészettel?

Zoey élénken válaszol Jürgen származására, Svédországról és Európáról kérdezve.
- Nos, Svédország első sorban... Szép, és hideg.
Jürgen egy pillanatra becsukta a szemét. Érezte a fenyők illatát, a hideg levegőt a tagjaiban, a hűs, sós tengeri szellőt az arcán. A kék, lila, sárga virágokat a tavaszi mezőn, a nyári forróságot, a kemény őszi vihart, a sötét telet.
- Tudod, Zoey, Svédország... Jóval nagyobb, és több minden van benne, mint azt előre az emberek gondolnák. Mint egy jéghegy víz alatti része. Egyébként, ez egész Európára is vonatkozik. Európa nagyobb... Kulturális régiókból áll. Nyugat-Európa más, mint Észak-Európa. Dél-Európa megint más. A Balkán az, ahol a Kelet és a Dél találkozik. Kelet-Európa szintén egy más vidék, ami ugye most mind szovjet fennhatóság alatt áll. Amit meg szintén kevesen tudnak, hogy ott van még Közép-Európa, elmerülve a szocializmusban. Hatalmas, és nagyon egyedi vidék. Ha valamit mondanom kell Európáról ma, az az, hogy megosztott, és a nagyhatalmak áldozata. - Jürgen a lányra nézett. - De tudod, a kor halad. Manapság már új szelek fújnak, Zoey. 1986-ot írunk. Ma a Vasfüggöny mögött is arról suttognak, hogy létezik olyasmi, hogy demokrácia. Egyszer ez az egész rohadt birodalom össze fog omlani. - mondta Jürgen.
Szórakozottan pillantott a tóra, majd egy pár másodperccel később a lányra nézett.
- Öhhm, izé, mit is kérdeztél még? Ja igen, az angol. Nos, igen, Európában általában többet és jobban tanulnak az emberek, ne vedd magadra. De az én angolom a munkám része volt. Az angol, a német és a francia, valamint értem, bár beszélni nem tudom, a spanyolt és az olaszt, meg az oroszt.

Ahogy ezt emésztgették egy ideig, Zoey is lesütötte a szemét, mintha szomorúan a gondolataiba merült volna, és Jürgen is gondolkodott az elmondottakon. Amerikában volt, és kezdett rájönni, mennyire európainak érzi magát. Mi lehetne az a szín, ami minden európait összefog? Talán a vörös? Óóó, nem, nem bizony. Mi az a szín, ami ellentéte a vörösnek? ...
A kék. Na de mi lenne kék alapon?
Merengéséből Zoey rázta fel., azzal, hogy a képességére kérdezett.
- Nos, hogy is mondjam... Talán legjobb lesz, ha megmutatom. - Jürgen a zsebében kutatva megkereste öngyújtóját, majd előhúzta, felemelte és a lányra nézett. Feltűrte bal karján a ruhát, majd bal kezéből átadta jobb kezébe az öngyújtót, a karja alá tartotta... És meggyújtotta.

Az öngyújtó benzines, sárga tüze nagy, lustán imbolygó lángban égett, körültáncolva, nyaldosva a férfi karját. Jürgen elgondolkodva nézte, miközben az érintkezés pillanatában felragyogott a karja és sárga, kavargó fény hullámzott rajta körbe, mintha forró plazma lenne a bőre alatt. Mint egy fénylő pajzs, ami akkor látszik, amikor felragyogva visszaveri a beérkező hatásokat. Jürgen lecsattintotta az öngyújtót és visszarakta a zsebébe, a fényesség pedig eltűnt.
- Tudod mit, ha szeretnél közelharci edzésre jönni, akkor ott megmutatom a képeségem többi részét.
Jürgen bátorítóan mosolygott Zoey-ra, és közben a móló végére értek. A csobogó víz halkan dalolt a háttérben, a fák levelei megnyugatóan suttogtak. A lány bevallotta, a tájképeket preferálja, Jürgen pedig érdeklődve várta, hogy Zoey elővegye az alkotásait.

A férfi érdeklődve hallgatta a lány magyarázatát és bólogatott. A múlú felé intett, ahol még sütött a nap és sétált arrafelé a lánnyal együtt. Zoey mosolygott, Jürgen tehát derűsen nézett a lányra, amíg az kifejtette a művészeti véleményét és a képessége mikéntjét.
- Nos, igen, a nevem nem amerikai, hanem germán, de nem német vagyok, hanem svéd. Igazából háromnegyed svéd és egynegyed izlandi, de inkább svéd, mert hát Svédországban nőttem fel. Különböző - a férfi hezitált egy kicsit, a megfogalmazáson töprengve - ... különböző okokból mozgalmas volt a gyerekkorom és Svédországban dolgoztam a kormánynak másfél évvel ez előttig, de különböző okokból szakítanunk kellett. Ami azt illeti, én is... Különleges képességű vagyok, hogy is mondjátok errefelé? Mutáns...

Jürgen forgatta, ízlelgette a szót. Mutáns. Elég furcsa egy szó volt, és olyan tipikusan amerikai, ha különleges képességű emberekre akarta az ember használni. Mutáns. Mintha valami zombi szörny lennék. Jürgennek eszébe jutott, a KFC gyorsétteremben hogyan álltak fel a romok közül a halott kommandósok, hogyan nőttek agyaraik, karmaik... Egy pillanatra még ő is beleborzongott. Úgy döntött, inkább vidámabb témára gondol, így a lányra pillantott.
- Szóval tájképeket festesz. Az emberi alakokkal, meg a grafikával hogy állsz?

A férfi bólintott és elindult a lány mellett. A víz csendesen ringott a palló két oldalán, csobogva simogatva a cölöpöket. Jürgen ruhájából csöpögött a víz, de már rég nem zavarták az ilyen kisebb kényelmi szempontok. Kezével kitörölte szeméből is a vizet és meg is dörzsölte a szemeit, a halántékát.
- Itt sokkal... Csendesebb, mint a kastélyban. Sokkal nyugodtabb. Nem csodálom, hogy festeni is ide jöttél.
A férfi végigsétált a lánnyal a pallón és ásított. Ha Zoey válaszolt, akkor Jürgen a tavat nézve hallgatta, majd újra a lány felé fordult.
- Szóval, ha jól értettem, valami részed volt abban, hogy fogásom volt az előbb? Megkérdezhetem, mire is vagy képes pontosan?
Sötét szárnycsapkodással felszállt a magas tölgyfáról a holló, és a nap hintázó arany hidat festett a tó hullámaira.

A lány megkönnyebbült, és bemutatkozott Zoey Cabral néven. Arcát először a tartózkodó félénkség, majd az öröm töltötte be, és szinte sugározta magából a jóságot. Meginvitálta Jürgent a móló végébe száradni, a férfi pedig mosolyogva bólintott. A lassan leszálló este még hagyott egy kis időt a meleg, békés nyári délutánnak, hogy kellő meleggel és élettel töltse el a világot az éjszaka előtt. A fű között ezernyi ízeltlábú harsogott, és a varjú egyik ágról a másikra telepedett, épp csak kinyitva szárnyait, lassú, megértő bólogatásra késztetve a tölgyek ágait, amiknek megnyúlt árnyékai hosszan táncoltak a tó hullámain.
- Örvendek, Zoey. Tudod mit, mutasd a képeket!
Eközben levette ingjét, hogy azt is kicsavarja és térdére támaszkodva felállt... Ám ez nem sikerült olyan könnyedre, mint tervezte a mozdulatot. Egy kis szúrás a mellkasában még mindig éreztette a lövést, ami átvitte a tüdejét és vállán, mellkasán, karján, hasán még ott voltak a polóniumos golyók frissen hegedt nyomai.
A férfi körül enyhén megfordult a világ és majdnem visszaesett a tóba, de hamar úrrá lett magán és megvetette a lábát. Bár sokszor olyan gyorsan gyógyult, és sokkalta többet kibírt, mint amit egy átlagember, neki is voltak fizikai korlátai és ezeket rendesen feszegette az elmúlt hetekben. A polóniumos golyót pedig direkt az ő nagyságrendjébe sorolhatóan veszélyes mutánsok ellen találták ki. Jürgennek volt pár ötlete, hogyan festhetett és feltételezte, egy rosszabb vámpírfilmbe beleillett volna.
Azonban bátorítólag mosolygott a lányra és miután bedobta a whiskey-s üveget a táskába és visszavette az inget, mellé szegődött, a móló felé.
- Hogy itt lakom-e ebben a kastélyban.... Az igazából jó kérdés. Nem rég érkeztem ide és még szokatlanul nagy és nyugalmas és békés és... Tudod, - nézett Jürgen Zoey-ra - én már rég... nem laktam.... sehol.

A férfi levette átázott, sokat látott zöld kabátját. Ahogy minden más ruhája, a kabátja is többször cserélődött az elmúlt hetekben. Ez elég új darab volt, és így is három golyónyom, tűz okozta pörkölés, üvegszilánkok tépte vágások, és egyéb sebek voltak rajta. A férfi morcosan állt neki kicsavarni a ruhát.
Könnyen dobogott a palló deszkája, ahogy valaki futva közeledett. Jürgen rosszkedvűen felpillantott és a tinilányt pillantotta meg, akit már a parton látott. Lágy vonásaival, könnyű barna hajával és vékony alkatával, valamint nagy, ijedt barna szemeivel, festékfoltos ujjaival Jürgen első ránézésre törékeny művészlelkű kamasznak mérte fel.
-Szia! Bocsánat ez az én hibám! Ne haragudj! Nagyon szívesen kimosom a ruháid vagy bármit megteszek neked! Remélem nem esett bajod azon kívül,hogy átáztál és a szivarod is! Nagyon szívesen kifizetem csak kérlek ne haragudj! Én csak segíteni akartam neked a horgászásban,mert itt soha az életben nem fogott senki halat.
A férfi még egy morcos pillantással végigmérte a lányt, majd visszafordította a tekintetét a tóra.
És elkezdett nevetni.

Jürgen nem egészen tudta miért, de hirtelen töretlen jókedvet érzett végigáradni magán. Mint egy csata utáni életöröm, mint egy megkönnyebbült sóhajtás. Nem tudta volna megmagyarázni, miért nevet első sorban. Mert olyan abszurd volt, hogy erre a szerencsétlen lányra komolyan haragudjon? Mert a lány egy másik mutáns volt, aki egyszerűen csak játszott a halakkal? Mert hirtelen nem nehezedett rá a nyomás, ami már hetek óra nem engedte szabadulni?
A férfi úgy érezte, mintha az erdőben úgy gyűrűznének a nevetés hullámai, mint a zöld sötétség, amikor a tóba esett. Mintha a fák biztonságot nyújtó lombja úgy szívná magába a nevetést, mint a kopott palló a nap sugarait.
Jürgen újra a lányra nézett és egyik kezével szemét dörzsölve kacagott tovább.
A férfi egyszercsak rájött, hogy nem is az emberekre haragszik, mint inkább... Nem is tudta megfogalmazni. De a többi mutánsra biztosan nem, és ha valakire aztán végképp, az a vékony, barna hajú tinilány volt a tó partjáról.
- Ne haragudj, - mondta rá nem jellemző mosollyal a lány felé fordulva - csak... mindegy, semmi. Ez igazából... Heh, mindegy, rá se ránts. Köszönöm a segítséget, legközelebb vagy a partról próbálkozom, vagy inkább nem is kísértem a tó istenét.
A lemenő nap fénye mosolyogva cirógatta a tavon ringó hullámokat, amik visszatükrözve a napfényt, kesze-kusza arany csíkokat festettek a két mutáns arcára. A túlparton a fák árnyékai puhán ugrottak a tó sötétzöld vízére, és a világ nyugodt lassúsággal sodródott az este felé.
Jürgen nagyot sóhajtott, majd ledobta maga mellé átázott kabátját.
- A nevem Jürgen Stark. Téged hogy hívnak? Itt laksz a kastélyban?

Zoey és Jürgen

A férfi egy újabbat kortyolt a whiskey-ből. A whiskeybe belekeveredett a hidegség, Jürgen ajkán és fogán érezte a hűs jeget. Letette a poharat és szívott a szivarból. Ahogy a percek teltek, kezdett lassan ellazulni. Nem volt más, csak a levelek csöndes susogása, és a hullámok könnyed, kotyogó hangja a csónak falán.

A férfi mozgásra lett figyelmes. Oldalt pillantva észrevett egy megközelítőleg tizenéves, barna hajú, fehér bőrű, naptól enyhén lepirult lányt. Bólintott neki, és visszatért a nem túl reményteli horgászstratégiához. Rövidesen fogyni kezdett a türelme, ám mielőtt elővehette volna a .38-ast, hogy elkezdjen a vízbe lövöldözni, egyszer csak valami megrántotta a madzagot.

Jürgen sok mindenben jó volt. Pontosan és rezzenéstelenül lőtt, első rangú közelharcos volt, nagyszerűen ismerte az emberi természetet és olvasta az emberek minden mozzanatát. Tökéletes kém volt, igazi katona, vérbeli harcos, tapasztalt vándor, és még mindig húszas évei elején járt. Sok mindent megtanult már és sok mindent megtanulhatott az életben. A horgászat nem tartozott ezek közé. Ahogy a madzag rángani kezdett, Jürgen a valahol látott berántós technikával próbálta horogra akasztani a zsákmányt. Azonban úgy rántotta fel a horgászbotot, hogy a horog és rajta egy megtermett, testes hal ívben repült ki a vízből, majd hangosan csobbanva érkeztek vissza a vízbe a csónak másik oldalán.
A férfi halkan káromkodott egyet, majd megróbálta még egyszer a trükköt. Most sikeresen lefékezte a hal repülését, és az állat a csónak közepén puffant, majd vadul el kezdett vergődni. Jürgen felvette a halat, ám az kétszer kiugrott a kezéből, harmadszorra pedig sikeresen visszacsusszant a tóba. A horgászbotot magával rántva. A férfi felpattant és utánanyúlt, de már késő volt. A csónak megbillent. A férfi egyáltalán nem elegáns fordulattal zuhant bele a vízbe.

Jürgen fújtatva emelkedett elő a sötét, zöld tó vízéből. Ahogy körbefordult, látta, hogy a lendület erreje a csónakját visszalökte a part felé. A férfi hosszú, erős tempókkal elkezdett úszni a csónak után, majd inkább nem mászott vissza, hanem kitolta azt a stégig.

Ha a lány nem ment még el, Jürgen nem messze tőle mászott ki, csuromvizesen, a stégre. A víz csurgott hajából, ruhájából, beterítve a naptól felhevült, fáradt, kopott fadeszkákat. A férfi köszönt a lánynak, majd sóhajtott egyet és szomorúan kivette felső zsebéből az elázott szivaros dobozt.

Jürgen hosszú léptekkel tartott a tó partja felé. A domboldalon ereszkedve megemelte a kezében tartott dolgokat - ládát, hátizsákot - hogy ne súrolják a füvet, és gondosan a lába elé nézett, a vízhez érve viszont már sietősen a csónakhoz ment. Éppen elege volt az emberekből, a zsibongásból, és arra vágyott, hogy végre a csónakban lehessen, beevezhessen a tő közepére, és ellehessen a gondolataival. Egy horgászbot, háló, csali és egyéb felszerelés, egy üveg whiskey, egy .38-as pisztoly, egy könyv és egy doboz szivar volt nála. Alig várta, hogy a csónakban horgászhasson, és eldönthesse, vissza akar-e menni, vagy egyszerűen kievez a túlpartig, nekivág az erdőnek és Alaszka vagy Dél-Amerika felé veszi az irányt.
Persze, erre nem volt sok esély, de eljátszani a gondolattal, hogy komolyan tervezgeti, már nagyszerű volt. A fű könnyen hajlott az esti szellőben, az árvalányhaj szőke tincsei lágyan hullámzottak, a hanga zöld fürtjei pedig kegyesen bólogattak hozzá, üdvözölve az estét. A rekkenő meleg múlóban volt, a tenger felől a hideg front felhőket kergetett maga előtt az égen, amik ijedt bárányokként futottak a pirosló horizont felé. Az erdő fái a hegyoldalban összeölelkezve, bólogatva szőtték a sötétséget és az egyik szélső tölgy lombjai között károgva megszólalt egy varjú.
- Ha nem hagyod abbba, megsütlek. Kevesebb túlélési esélyed van, mint a halaknak - mondta Jürgen, fenyegetően a madárra emelve az ujját. A varjú méltóságteljesen, felsőbbrendűsége tudatában kárrogott vissza.
Akármilyen furcsa is volt, Jürgen svéd léte ellenére sosem tanult meg horgászni. Szüleit korán elvesztette, ám előtte sem tanították meg soha. A Stark család háza egy tengerparti réten állt, egy északi város külvárosában, és ő kisfiúként hallal mégis csak a szupermarketben találkozott. Ha a vikingek ezt látnák.

Jürgen ötlete a horgászatra az volt, hogy felrak a bot végére egy madzagot, amire egy horgot rak és arra valami húst. A halak között mindenféle növényevők és egyéb futottak még lények is lehetnek, de legalább pár húsevőnek minden feltételezés szerint kellett akadnia. A húsevők meg húst esznek, így elméletileg a dolognak működnie kell. Ha nem működik, Jürgen bármikor elővehette a .38-ast és addig lőhetett a vízbe, amíg valami meg nem halt. Ha pedig meghalt, meg lehet enni, és az élet körforgása végül érvényesül.
Jürgen beszállt a csónakba és hosszú húzásokkal elindult a tó közepe felé. Annyira lassított le, hogy meggyújtson egy szivart és megbontsa a bourbon-t, töltsön jégre, majd letegye a whiskey-t a másik padra és tovább evezzen. A tó közepén pedig megállt, újra kortyolt az italból, ízlelte a finom szivart és nekikezdett a horgászós terv megvalósításának.