Nelson & Serena

Tárgy: Re: Nelson & Serena Szomb. 23 Aug. - 14:34

FOLYTATÁS: ITT

Tárgy: Re: Nelson & Serena Pént. 22 Aug. - 19:19

Serena & Nelson

A cidri ellenére egészen jól érzem magam itt a keleti parton. Pár napja vagyok csak itt, sikerült leamortizálni a kis bögyös szomszéd hálószobáját, a rám jellemző stílusban kezeltem. Azon tűnödöm, hogy milyen arányban osszam meg az időmet a birtok, és a saját házam között, mindkettőnek megvan a maga varázsa. Itt valami tanári minőséget várnak tőlem, vagy ha nem is azt, inkább állandó készültséget, hogy ha menni kell, hát menni kell. Egyszemélyes golyófogót látnak bennem, azt hiszem nem is alaptalanul, ebben nem sok konkurensem van, kivéve a tajparaszt fickó a bazi nagy karmokkal. Nélkülöz minden eleganciát, stratégiai érzéket, mégis bomlanak utána a nők ahogy hallom. Pedig a hálókosztüm letépésének is megvan a maga varázsa, ha azok a durva karmok fennakadnak valamiben... hát nem lennék a kislány helyében. Na de vissza a partra, ahol valami elveszett libuska óbégat a vízről. Azistenit, a világmegmentősdit nem nekem találták ki, úriember vagyok ugyan, de nem hülye. Kinőttem már a szőke dzsigoló fehér ferrariban klisékből. Nem a kocsi teszi az embert, ilyesmibe pénzt ölni egyébként is hülyeség. Egy jó öreg, gyűjteménybe is elférő ritkaság persze más kérdés, csak villogni... Feltűnési mániám csak egészséges szintig van. A káromkodás nem igazán illik a mentőakcióhoz, de hát senki sem tökéletes. Már úgy értem, akit ki fogok cibálni a jeges tó környékéről, máris hendikeppel indul, a bajbajutott hölgyek nálam nem éppen tartoznak a jófogásba, kivéve persze azt az őzikeszeműt, akit a kutya döntött le. Valahogy mostanság mindig a vízparton tör rá a menthetnék. Franc! Jobb híjján ledobáltam magamról mindent, aztán belevetem magam a vízbe. Tudom, hogy nem túl férfias dolog nyafogni, de hát miért is kéne úgy tennem, mintha jó kedvem lenne a dologtól? A kishölgy örüljön, hogy egyátalán nem lesz vízes a hátsója. Mégis mosolyt fakaszt, amint megpillantom, hogy ki is az, méghozzá egy régi ismerős, egyik kis tanítványom. Ahogyan visszaköszön, még akár el is nevetném magam, ha nem kéne erőlködnöm, hogy kitoljam a partra. Ott kipattanok, megrázom magam, hogy őt majd minél kevesebb víz érje, és úgy segítem ki hogy ne kelljen a vízben taposnia.
- Tanár úr? Azt hiszem az idők során fordult a kocka. Ha mégegyszer leurazol, esküszöm, leharapom a fejedet. Pertut is ittunk, hát nem emlékszel? – kissé remegek még a hidegtől, viszont úgy látom, hogy hajlandóságot mutat arra, hogy valami benti helyszínen folytassuk, így visszatér a vidor mosoly az ajkaim tövébe. Nagyon is jól emlékszem rá, az a típusú lány volt, aki képes volt az ügyetlenségével olyan láncreakciókat megindítani, amiből a fél osztály nem jött ki szárazon, szó szerint. Az italt nagyon jól bírta, ami nálam alapkövetelmény, miután nem tudok beállni, az ízét, hatását szeretem. Jókat beszélgettünk, már akkor sem volt diák-tanár viszonyunk, inkább valami elveszett unokahúgként kezeltem, akit százhúsz évem alatt igazán ritkaságszámba menő egyébként tudtam kezelni széleskörű kapcsolatlistámon.
- Nem éppen. A seggeteket fogom megvédeni a... de várj csak, egy szóval sem mondtad kis hülye, hogy ilyen rejtett tehetséged van. Na áruld csak el Nelson bácsinak, mielőtt visszaváglak a tóba... – Csípem ujjaim közé az arcát, és meglepődve tapasztalom, hogy nyolc év bizony nagy idő a halandók életében igazi felnőtt nő lett, még ha a helyzetkomikumai nem is változtak. Egy cseppet sem. Megindulok felfelé, a pulcsit visszahúzom a cipőbe már nem lépek bele, inkább felsétálunk a szobámba, ahol minden álszemérem nélkül tolom le előtte a gatyámat. Látott elevet művészetórákon egy szál ádámkosztümben, bár igaz, rég volt, most most már más a szitu, de hát kit érdekel a szemérmesség. Gyorsan megtörölközöm, még a hajamat is, amely a víznek és a hirtelen jött szárításnak köszönhetően úgy néz ki mint a koalabunda. Magamra kapok egy tiszta boxert, és egy vászonnadrágot, bent kényelmes viselet. A pulcsit ledobom, bent már kellemes a hőfok, úgy pattanok le a fotelembe.
- Egy sört?

Tárgy: Re: Nelson & Serena Szomb. 16 Aug. - 14:11

Nelson & Serena

Nem vagyok az a típus, aki könnyen esik pánikba, most sincs szó erről, csak hát... tényleg nem tudok úszni a csónak pedig csak lazán sodródik befelé, evező nincs és marhára nem áll jól a szénám. Vajon a tó megszívatja az embert és mindig befelé visz, vagy ha meg van az irány, akkor egy idő után kijutok vele partra? Netán ami még kellemetlenebb megáll a víz közepén és akkor annyi meg egy bambi? Nem merem a dologba mélyebben belegondolni, hogy őszinte legyek, és mielőtt szükség lenne rá meghallom az nem épp lelkes üvöltést a partról, amire persze egy jóval lelkesebb integetés a válasz. Nem ismerem fel innen a fickót, de legalább a ruháit elkezdi ledobálni, tehát remélhetőleg van esély rá, hogy tényleg ki akar vinni. Mennyivel könnyebb lenne hívni valakit, aki telekinézissel operál, és az illető simán ki tudna vinni gond nélkül, netán hullámokat gerjeszthetne egy hidrokinézises diák, de a fickó úgy látom az egyszerű megoldások híve és az úszást választja. Ez is egy opció.
Baromi nehéz megállni, hogy ne nevessem el magam, amikor meghallom a futó káromkodást, amikor tudatosul benne, hogy a víz nem meleg túlságosan, bár még mindig jobb, mintha mondjuk ősz lenne, vagy tél, azért ahhoz képest annyira nem vészes, amikor legalább az evező után kapkodtam, nem úgy éreztem. - Hajrá! - azért ennyi biztatás csak belefér, miközben szegény tapossa a vizet, én pedig nagyon drukkolok, hogy ne fulladjon bele, mert mégis csak jó lenne, ha elérne eddig, aztán nem sokára felbukkan a csónak szélénél, én pedig finoman szólva is meglepetten fogom fel a tényt, hogy még ismerem is. Azért kell pár pillanatot gondolkodnom, hogy a név is beugorjon. Tanított, ez tuti és beszéltünk is párszor, de azért már jó rég volt, ellenben ő nem sokat változott, bár ugye ebben a korban nem olyan látványos, ha eltelik pár év, bár még egy ősz hajszála sincs, elég jól tartja magát na.
- Nelson Blackwell... tanár úr? - szélesen elmosolyodom, mert hát már nem mondhatom, hogy szükség van a tegezésre, de mégis csak más, ha valakit ismersz fiatalon, és közben te is felnőtt lettél, de attól még ugyanaz a korkülönbség megmaradt köztetek. Bonyolult na.
- Azért csak felnőttem, netán... ezt a kis malőrömre érted? - nevetnem kéne, de látom én, hogy már kék a szája, szóval azt hiszem tényleg nem ez a legjobb alkalom arra, hogy ezt részletesen megtárgyaljuk, mert a végén még tényleg belefagy nekem itt a vízbe. Így inkább csak megrántom a vállam, afféle "Ez van." stílusban. Na igen szoktak történni velem dolgok, ez egyáltalán nem ritka és még inkább nem meglepő. Kissé szétszórt vagyok, netán mondhatni szeleburdi, de nincs ezzel baj, nem lehet mindenki megfontolt, az unalmas lenne.
- Mióta vagy a birtokon és... itt is tanítasz? - csúszik ki a számon azért egy kérdés, miközben kikászálódom a csónakból a parton. Adnék én neki valami meleget, de éppenséggel még csak kabátot sem hoztam, nem hogy törölközőt, vagy pokrócot. - Azt hiszem be kéne spurizni, hogy ne fagyj halálra igaz? - a szája olyan kék, mint a fene, úgyhogy kétlem, hogy nagyon ellentmondana arra, hogy keressünk valami melegebb helyet, bár felveheti a pulcsit, de a nadrág attól még vizes marad, meg egyébként is nem lesz hirtelen száraz.

Tárgy: Re: Nelson & Serena Pént. 15 Aug. - 16:24

Serena & Nelson

♫ Say a little prayer ♫

Hirtelen milyen cidri lett, meg kell még ezt szoknom, hogy a keleti parti városkák olyan közel vannak az óceánhoz, hogy már nyár végén is beüthet a cidri. Alig pár év telt még csak el, hogy megy ez az állandó könnyezetszennyezés, ami miatt a Golf-áramlat meleg hatását kidobhatjuk a kukába, mert most augusztus végén magamra kényszerítettem egy emelt nyakú pulcsit. Nem fogok megsülni tőle, de a képességemben nincsen beépített hidegtűrés. Jól reagálok a sérülésre, attól még lehetek fagyos, na. A diákokat még mindig nem találják, egyre inkább úgy érzem, hogy van értelme a jelenlétemnek, néha oldalba kell rúgni a nyávogókat, hogy legyen némi megerősítés arra vonatkozóan, hogy nyugi van, meglesznek. Én, és a társasági élet ilyen megnyilvánulása igen érdekes képletet hoz előtérbe. Az ebédidő lassan elszáll, lemehetnék North Salembe, hogy a tóparti hambisnál betoljak valamit, vagy csak megnézzem, hogy Teresa mi jót csinált, akkor is szokott főzni, ha nem vagyok otthon. A gyomrom korgása tettekre sarkalna, már éppen indulnék vissza a tópartról, hogy elvarrjam a szálakat, a Bently az udvaron parkol, tíz percen belül már a rotyogó marhahús illatát fogom érezni, bármerre is visz az utam. Azaz csak vinne, mert sikkantást hallok, amire odakapom a fejem, hogy megnézzem, honnan is jött. Valahol a tó közepén fedezem fel a csónakot, ami eddig elkerülte a figyelmem. Mit elkerültem, nem is néztem oda, csak zsebredugott kézzel tapastam az ösvényt, hagytam, hogy amúgy rövid, katonás hajamba beletépjen ez az istenverte jeges szél. Igen, nyáron jegesnek érzem, pasiként is lehetek fázós, ez van.
A csónakban valaki kiabál, innen messziről csak azt látom, hogy nő. Nem tud kikecmeregni, de akkor minek ment be az istenadta? A rohadt...
- Megyek már... – Üvöltöm be, nem túl jókedvűen azt meg kell hagyni. Lekapom a pulcsit, ing és trikó nem volt alatta, ledobom az edzőcipőt zoknistól, és belegázolok a vízbe. Úgy térközépig ér már a víz, amikor..
- Bassza meg, ez kurva hideg... – Minden más dologban lehetek domináns hím, nekem ez a gyenge pontom. A víztől amúgy is ódzkodom, hiszen nem sebesülés, de ha eltelíti a tüdőmet, ha a víz alá kerülnék akkor nem is tudom, hogy mi történne velem? A halálom talán végleges lenne, ha nem tudnám kipréselni belőle valahogy a folyadékot... Úgyhogy a hideg, a félsz, minden közrejátszik. De hát ki is vagyok én? Nelson Blackwell, az örökéletű koktélmacsó, aki nem ijed meg egy pocsolyától. Két karomat a fejem fölé lendítem, és páratlan eleganciával csobbanok a víz alá, hogy gyorsúszásban tegyem meg a távolságot a csónakig. Kibukkanok amikor már közel vagyok, rámarkolok a szélére, ekkor látom csak meg őt.
- Serena... – Vigyorodom el most már. Az ő életében jó régen volt, nyolc éve, hogy a művészeti iskolában tanítottam, mint vendégelőadó, na és persze lelkesen álltam modelt a férfi akt képeknek. Az akkor tizenhat éves lánytól nem akartam semmit, nagyokat beszélgettünk, még inni is voltunk párszor, amolyan különös férfi-nő haverság szövődhetett volna köztünk, de szemeszternek vége szakadt, én továbbálltam, és nem láttam többet.
- Te soha nem változol angyalom. De tényleg, soha... Most viszont kitollak, mielőtt lefagy a tököm. – Erőteljes lábtempóba kezdek, és pillanatokon belül megfeneklik a csónak a fövenyen. A szám persze lila, mint az istennyila, nem vagyok én ehhez hozzászokva. Még arra sincsen érkezésem, hogy megtudjam, mit is keres itt a kislány. Már kész nő, de akkor is kislány, az én szememben legalábbis.

Tárgy: Nelson & Serena Csüt. 14 Aug. - 8:00

Nelson & Serena

Jó, oké, aláírom, hogy nem a legjobb ötlet elaludni egy csónakban, de az isten szerelmére, ha egyszer ki van kötözve a partra, akkor mégis mi a jó élet történhet? Na ugye, hogy semmi! Arról már igazán nem tehetek, hogy a kötél nem volt épp a toppon, vagy hogy nem vagyok profi csomózó. Én csak a lágy ringatózásra vágytam egy könyv társaságában, meg a napsütésre és ennyi. Igazán nem az én hibám ez... az egész. De azt hiszem kezdjem az elején igaz? Szóval a dolog úgy indult, hogy néhány órája még úgy a délelőtt közepén fogtam a könyvemet, a kedvenc kockás, sárga-piros rövid farmeremet - igen saját festésű! - hozzá egy laza drappfehér pólót, olyan könnyű anyagút, ami nem baj, hogy nem totál ujjatlan, de lecsúszik a válladon és egy kis könnyed szellő simán átfúj rajta, így aztán nem döglesz meg akkor sem, ha épp kifejezetten meleg van. Lényeg a lényeg, hogy kaptam magam, felkaptam egy random könyvet is az asztalomról - a káosz tetejéről - aztán az utamat az erdő felé vettem, célirányosabban a tó volt a megközelítendő pont. A csónakot csak ideérkezésemkor szúrtam ki, kikötve a mólóhoz, csak így üresen hagyva és akkor már gondoltam, hogy miért ne csüccsenhetnék bele, élvezve a jó időt, meg a víz feletti kellemes szellőket és... szóval tudjátok, jó ez. Az az apróság már nem volt számításba véve, hogy elalszom közben és az sem kifejezetten, hogy az egyetlen meglévő lapát csak úgy hellyel közzel van a helyére téve, így amikor az első gyomorkorgásomra sikerült szó szerint felriadnom azzal az elánnal végeztem ki és borult be a vízbe. Ez még önmagában nem is lenne olyan nagy gond, csak épp mostanra sikerült felébredni annyira, hogy kiszúrjam azt a fájdalmas tényt, miszerint a... nyüves csónak nem a parton van, hanem attól elsodródva egyelőre még csak két méterre. - Az jó... életbe! - néhány kellemetlen szó még azért csatlakozott az előbbihez, miközben azért azt a lapátot megpróbáltam visszaszerezni, persze esélytelenül. Mindezek után már igazán nem maradt más, mint hogy körbenézve próbáljam felmérni a terepet és lehetőség szerint nem sokat mozogni, mert hogy a nyüves csónak minden egyes mozdulatommal beljebb talál sodródni és azzal az apró bökkenővel a beszálláskor nem számoltam, hogy van egy cseppnyi gondom az úszással. Történetesen az, hogy... nem tudok basszus! - Hahóóó! Valaki! - remek megoldás, de mégis mit lehetne tenni azon kívül, hogy megpróbálok valamilyen úton-módon segítséget szerezni? Ziher, hogy nem ugrom bele a vízbe kockáztatva a fulladást, mert nem tudom, hogy itt milyen mély a víz, és valaki csak jár erre. Szép az idő, szép ez a nap is... könyörgöm valaki járjon erre!

Tárgy: Re: Nelson & Serena