Liam & Leah

Tárgy: Re: Liam & Leah Csüt. 7 Aug. - 13:16

Leah & Liam

Valahol a semmiben

- Ha megfulladsz, hogy én éljek, akkor nem jó ember lennél, hanem bolond. Nem kell meghalnod másért, hogy jó legyél, ha van más megoldás, hogy mindketten túléljük, akkor azt kell választani. Nem várhatja el amúgy se senki azt, hogy feláldozd érte az életed. – nem attól lesz valaki jó ember, hogy az életét áldozza a másikért. Ez inkább mártírság, ezzel egyszerre tesz jót és rosszat annak, akit megment. Ha meghal azért, mert engem megment, akkor most a bűntudat marcangolna és folyamatosan csak úgy érzem, hogy bizonyítanom kell, hogy megmutassam nem volt hiábavaló az, amit tett, és ez… én ezt nem akarom. Nem akarok bűntudatot, nem akarom, hogy valaki meghaljon értem. Szeretnék élni, ki ne akarna, de nem ilyen áron. Más életéért cserébe nem akarok élni. Nem tudom, hogy annak a Leah-nak, aki az életét adta érte volt-e más lehetősége. Nem hinném, mert akkor úgy csinálta volna, hogy mindketten élve jussanak ki, nem? Az ilyen áldozatok mindig terhet helyeznek a másik vállára, úgymond ez a rossz, ami kiegyensúlyozza azt, hogy még élhetsz.
A kérdése hallatán pár pillanatig csak a homokot nézem. Nincs olyan perce a napnak, hogy ne fordulna ez meg a fejembe, de ahogy kimondja Scarlett nevét… már eddig is fájt a hiánya, de most szíven is szúrt. Nem Leah hibája, nem is az enyém. Azt mondják, hogyha elég sokat gondolsz valakire, akkor az illető azt megérzi. Fogalmam sincs igaz-e. Én nem érzek mást a hiányát, ami minden nappal egyre csak nő bennem, és úgy érzem lassan szétrobbanok. – Igen, hiányzik. Folyamatosan ő jár a fejemben. Hallom a hangját, látom magam előtt, vele álmodok, aztán felkelek és látom, hogy nincs sehol. Ramaty egy érzés a hiányára kelni.– megrázom kissé a fejemet, mert nem hinném, hogy pont azt akarja hallgatni, hogy nekem milyen rossz, mikor ő… láthatólag sokkal rosszabbul van, mint én.- De kösz, remélem, hogy nem csak szép pár voltunk. – kiakarok jutni innen, de ahogy telnek a napok, egyre inkább érzem én is úgy, hogy csökkenek az esélyeink a hazatérésre. Nem azt mondtam, hogy esélytelen, csakhogy kevesebb az esélye minden egyes nappal. De megígértem, hogy visszamegyek, és akármibe is kerül, visszafogok találni hozzá. – Na és te? Van valaki, akit hiányolsz magad mellől? Akivel te is megérdemled a boldogságot? – biztos kell lennie valakinek, aki hiányzik neki, akivel ez az egész kibírhatóbb lenne. Mindenkinek van valaki olyan az életébe, aki valamilyen oknál fogva többet jelent, mint mások. Ez alól pedig Leah sem lehet kivétel, bár… bár végülis itt van Tati, a legjobb barátnője, de hátha van valaki más, valaki olyan, aki más jelentőséggel bír az életében, mint a legjobb barátja.

Tárgy: Re: Liam & Leah Kedd 5 Aug. - 22:56

Liam & Leah

Átveszem a cigit, és miután már ég, gyorsan bele is szívok. Érzem, ahogy tartom, hogy remeg a kezem, remegnek az ujjaim az elfojtott indulattól. Mit elfojtott? Amióta megérkeztünk, félek, nyavajgok, pedig többségében a barátaim vigyáznak rám, akik megértőbbek, mint bárki is a korábbi életemből. Abból az életből, amelynek a mélyére most fejest ugrom ismét. A szőke haj, Shannon külső, és visszatér az ivászat, a cigizés is. Lehet, hogy ez való nekem, hogy aztán ismét egy baleset főszereplője legyek, ahonnan nem lesz ismét egy Leah, aki megmentse a hátsómat. Oda való vagyok, abba a sötét pöcegödörbe, amelyben a lelkem is vegetál már egy ideje. A börtön számomra akár megváltás is lehetne, együtt lehetnék azokkal, akik valóban hasonlóak hozzám.
Liamnek is megpróbálom elmondani, amit egykor Tatinak, csak a srácnak nem tudom úgy kiönteni a szívem, mert bár egy levegőt szívunk nap mint nap, őt nem akarnám mindezzel terhelni. Kívülállóként nem tiszte rálátni a motivációimra. Az arcán látom a meglepetés jeleit, és azt is, hogy túl ködösen fogalmazok, talán mélyebben is bele kéne másznom, még sosem adott rá okot, hogy ne bízzak benne, elég jólelkű gyerek. Felsóhajtok, talán még kéne próbálnom. Végül nem bírom tovább, és elöntenek az érzelmek, ám ő most is gáláns, mint mindig, átölel. A vállába fúrom a fejem, és annyira fura, hogy a régi alakomat viselem. A fizikai érintkezéstől már teljesen elszoktam Shannon tekintetében, Leah annyira kis bújós volt, szóval ez most... Tényleg kezelhetlen.
- Ez közel sem olyan...mint amit ő tett. Ha jó lennék, akkor úgy csinálom, hogy közben én fulladjak meg, hogy te túléld. – Rázom vadul a fejemet, már ki sem látok a könnyeimen, nem tudom, hogyan lehetne feldolgozni mindezt, szegény Tatinak is állandóan csak nyávogok, panaszkodok. Talán még Aaron is meggyűlölne, ha így látna. Mindig azt hangoztatta, mennyire tetszem neki, tehát Leah külsejére nyálcsorgatott, aki most nem is én vagyok. Mindenki más legalább a párjából erőt tud meríteni, nekem még ez sem sikerülhet.
- Neked hiányzik ő, ugye? Scarlett... Nagyon szép pár vagytok, te meg megérdemled, hogy boldog legyél. – Kissé arébb ülök, hogy ne legyen számára kényelmetlen, hogy engem kell ölelgetnie, holott a szerelme visszavárja.

Tárgy: Re: Liam & Leah Pént. 1 Aug. - 9:07

Leah & Liam

Valahol a semmiben

Csak megértően, vagy inkább együtt érzően bólogatok a szavaira, és egy gyufa segítségével rögtön meg is gyújtom neki a cigarettaszálat. Igen, ez lenne a minimum azok után, hogy szerzett nekem csokit, de ha nem vett volna is így tennék, szóval… majd valahogy rendesen meghálálom azt. A bagóról meg csak annyit, hogy nem vagyok én rászokva, ami azt illeti anyám eltűnéséig még csak nem is füstöltem soha, de utána… csakis akkor kerül a számba egy szál, ha valami nagyon rossz történik, és frusztrált vagyok. Azt mondják a nikotin segít, de valójába nem, csak eltereled a gondolataidat, de egyáltalán nem segít, na nem mintha ez olyan hatalmas gátló tényező lenne. Viszont, HA kijutunk innen, akkor megesküszöm mindenre, ami szent, hogy soha életemben még csak rá sem nézek egyetlen cigisdobozra sem.
Kérdeznék én sok mindent, de végül visszatartom, mert van egy olyan érzésem, hogy hamarosan választ kapok azokra a kérdésekre, így csak érdeklődve figyelem őt, a szavait, mert jelen helyzetben nekem így elég kusza ez. Már azt nem értem, hogy mi volt a baja azzal, aki… aki most. Biztos volt valami oka, és tudom, hogy nem rám tartozik, de azért nem baj az, ha érdekel, hogy mégis miért döntött úgy, hogy valaki másnak a testét használja, mint saját. Fura, már maga a képessége is, hogy képes más alakot feltenni és ha azt mondja, hogy az az övé, akkor az övé is lesz. Nem mondom, hogy öntse ki a szívét, mert tudom, hogy semmi közöm nincsen ahhoz, hogy mi történt vele, így inkább csendben maradok és aprókat bólintva nyugtázom a szavait, bár azért az meglátszik, hogy nem igazán értem azt, hogy pontosan miről is van szó, hátha elmondja.
Van az az érzés, mikor valami nagy titokra számítasz, de nem azt kapod, mint amit vártál, és körülbelül úgy hat ez, mintha egy deszkával vertek volna fejbe. Na, most valami hasonlót érzek, nem is kicsit döbbenek meg a szavait hallva. Régebben azt hittem, hogy a börtönnel csak szórakozott, de ezek szerint… mégis miért került volna börtönbe? Az meg még megdöbbentőbb, hogy volt valaki, aki meghalt, hogy ő kijusson, és ezért úgy döntött, hogy a megmentőjévé válik, így elérve, hogy az tovább éljen? Fura, nagyon fura, főleg mert mindenki azt mondogatja, hogy légy önmagad, bár… bár ha ő már Leah, akkor végülis önmaga volt, igaz? Azt hiszem kezdek ebbe nagyon belebonyolódni, és a gondolkodásból kizökkent az, ahogy meghallom a zokogását.
-Dehogy vagy! – ha engedi, akkor kicsit közelebb húzódom, hogy megölelhessem őt. Rossz látni, hogy ennyire kiborult, bár megértem, nem lehetett valami könnyű élete. – Jó ember vagy Leah, engem is megmentettél, ha te nem vagy, akkor én sem lennék most itt. – igen, sikerült kiderítenem azt, hogy ő volt az, aki ott a hajón nem hagyta, hogy feldobjam a bakancsomat, és bár nem mondom ki azt, hogy köszönöm, azért az arcomon biztos látszik, hogy hálás vagyok neki. – Nem kéne, hogy bűntudatod legyen a történtek miatt. – mert gondolom én, hogy az van, ha a legjobb barátnője az életét áldozta érte. – Már nem tudsz változtatni rajtuk, annyit tehetsz, hogy megpróbálsz beletörődni, elfogadni, hogy nem tehetsz semmit a múltad ellen. Nem élhetsz két ember helyett egyszerre Leah! – lehet, hogy tévedek, de én úgy érzem, mintha erről lenne szó. Hogy valamiért… nem is tudom, feláldozza saját magát, mert jobbnak tartja azt a lányt, akinek az alakját viselte.

Tárgy: Re: Liam & Leah Szer. 30 Júl. - 23:02

Liam & Leah

- Köszi. Én rá se szoktam, de most kell valami... – Veszem át tőle, és ha hajlandó, akkor odatartok egy szálat, hogy meggyújtsa nekem. Se gyufám, se öngyújtom nincsen, így mindenképpen rászorulok most ezzel. Végülis én is vettem neki mars csokit, ezt letudom hálának. Régen a bulizós korszakomban divatból füstöltem, kávéztam, és mentek az energiaitalok is, ám csak a piának lettem a rabja, amely jól meg is pecsételte a sorsomat a nyolc halálos áldozattal. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna elkerülni a börtönt, erre nincs mentség, gondatlanságból elkövetett többszörös emberölés. Keserű félmosollyal figyelem, amint ő is beleiszik a whiskey-be. Sorstársak vagyunk, hát ez van.
- Valójában... már nem. Eredetileg néztem így ki. Ilyennek születtem. Egy szőke ribancnak, aki azt hiszi, nincsenek korlátai. Hát voltak. A képességem az alakváltáson túl viszont megengedi, hogy mindig kiválasszak magamnak egyetlen alakot, ami a sajátom, bármi történjen is. Ezért nem értem, hogyan kerülhettem vissza... ismét ebbe. – Csóválom a fejemet, nagyon nem akarok már ez lenni, azonosultam azzal, aki télen lettem. Akit Tati is megszeretett. Nem, ő engem szeret, testtől függetlenül. Még a hangom is más, csak a geszusaim maradtak ugyanazok. A szomorú szempárt ezzel a kék csábos izével nem is tudom úgy visszadni, mint szeretném. Az viszont tényleg egyértelmű, hogy szegény Liam semmit nem ért az egészből, a homlokráncolása nagyon erről árulkodik. Felsóhajtok, talán Tati után őt is be kéne avatnom. Tisztességes gyerek, nem veszítenék vele semmit, legalább megérthetné, hogy mi is történt velem. Egyszer talán majd Aaronnak is elmondom. Ha látom még egyátalán.
- Nem, tényleg nem én. Leah a legjobb barátnőm volt, egy igazi, önfeláldozó lélek, akire csak hasonlítani szeretnék. Olyan, aki meghalt azért, hogy ő lehessek, és kiszabaduljak a börtönből. Most már én vagyok ő. Vagy mégsem... – Hajtom le a fejem, és elcsuklik a hangom, egyszerűen nem tudom folytatni. A szívem úgy fáj, mindenből elegem van. Hátradőlök, és kitör belőlem a zokogás.
- Egy csődtömeg vagyok... – Sírom, és a másik kérdésére már válaszolni sem tudok. Szégyelem magam előtte, hogy még a bűnömet is megvallottam, és nem tudom kezelni ezt az egész helyzetet. Tatinak ott van Gabe, nekem meg nincs senkim. Annyira egyedül vagyok...

Tárgy: Re: Liam & Leah Kedd 29 Júl. - 0:15

Leah & Liam

Valahol a semmiben

-Itt az egész. – nyújtom felé a cigarettát. – Leakarok szokni. – oké, tudom, hogy nem éppen úgy néz ki a dolog, mintha leakarnék, de érthető az, ha rágyújtok egyszer-kétszer ebben a helyzetben igaz? Mindig elhatározom, hogy leszokom, aztán a végén történik valami olyan, ami miatt újra és újra rágyújtok. Nem tudom, hogy Scarlett tud-e arról, hogy néha-néha rágyújtok, bár… bár miért tudná? Ha vele vagyok, akkor soha nincs szükségem arra, hogy mérgezem magamat a megnyugvásom érdekében. Főleg mert ne is értem semmi hasznát, nem érzem úgy, hogy minden rendbe jönne. Nem is hinném el csak egyetlen embernek. Egyetlen szempárnak, egyetlen mosolynak, egyetlen hangnak. Amíg ő nem mondja, hogy nincs semmi baj, addig semmi nincsen rendben.
Az üveget viszont már elveszem tőle, ahhoz nem vagyok elég lelkiismeretes, hogy ne húzzam meg. Vissza is adom neki, ahogy végzek és kicsit homlok ráncolva hallgatom a szavait. – Ezek szerint… így nézel ki valójában? – remélem, nem sértődik meg vagy hasonló, de nekem fogalmam sincsen igazából arról, hogy miről is beszél. Azt eddig is tudtam, hogy képes alakot váltani, de eddig abban a hitben voltam, hogy így néz ki valójában, viszont akkor ezek szerint nem. Csak az a fura,hogy miért Leah alakjában van mindig, ha… ha nem ő Leah. Biztos van valami oka, amit nem tudok, és ha van egy kis szerencsém, akkor hátha elmagyarázza nekem, hogy miként is mennek a dolgok, mert kicsit megvagyok zavarodva vele kapcsolatban. Tényleg nagyon fura ebben az alakban látni őt, hiszen már megjegyeztem őt magamnak és most egy számomra ismeretlen arc néz vissza rám. Nem mondom, hogy ribancosabb lenne, csak… csak nagyon más, mint amilyennek megismertem. A szavai viszont meg kéne, hogy lepjenek, de annyira azért nem lepnek meg. Nem tudom, hogy miként is érti azt, hogy találkozott Leah-val, akit én… halottnak gondolok. Nem is tudom miért, csak ezt súgja az ösztönöm, ahogy beszél Leah alakjának birtoklásáról. Én nem látomásokat látok, csak nagyon gyakran álmodom Scarlettel, és nagyon rossz érzés az, hogy mire felkelek rá kell jönnöm, hogy ő nincs itt, hogy egyedül vagyok. Hallom a hangját, csak az ő hangja jár a fejemben. Folyamatosan érzem a hiányát, mikor a vízbe nézek, az ő arcát látom, ahogy mosolyogva pillant vissza rám. Tudom, hogy gondol rám. Ezt nem lehet megmagyarázni, csak érzem, hogy így van. Egész nap csak rá gondolok, az egyetlen dolog, ami vigasztal ebben a helyzetben, hogy ő biztonságban van. És tudom, hogy mikor esténként a csillagokat nézem, és gondolok rá, akkor ő fél világgal arrébb ugyanígy tesz. Talán butaság, de sokkal könnyebb így feldolgozni azt, hogy itt rekedtünk. – Nem ismertem Leah-t, nekem… nekem te vagy az eredeti. – mondom halvány mosollyal az arcomon. Látom rajta, hogy nagyon nincsen jó passzban, úgyhogy legalább megpróbálok valahogy segíteni neki, már ha ez lehetséges ilyen helyzetben. – Mondott is valamit? – a legtöbb tévhittel ellentétben a látomások zömének általában van jelentése. Anya szerint a tudatalattink szól ilyenkor hozzánk, ami azt jelenti, hogy igazából magunknak próbálunk üzeni valamit. Kell, hogy legyen valami értelme, nem igaz?

Tárgy: Re: Liam & Leah Vas. 27 Júl. - 23:21

Liam & Leah

Na a képzelődés része nekem tényleg megvolt, de amennyire fél füllel hallottam, másoknál is előfordult, hogy a sziget valami furcsa módon olyan halucinációkat képes gerjeszteni, hogy halottakat lássunk. Ebben nem volt hiba, ugyanis az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy valaki áll felettem. Tati és Gabriel tőlem nem messze, összebújva aludtak, és ahogyan dörzsöltem a szemem, az alak elkezdett távolodni, amikor felnéztem, akkor már az erdő szélén láttam. Nem is akárki volt az, Leah, az eredeti, akinek én pusztán az alakját viselem. Viselem? Most még az sem. Nem tudom, hogy miért pont most talált rám, miért most érett meg benne az elhatározás, hogy az őrületbe kergessen azzal, hogy örökkön örökké lázongó lelkiismeretemet a mélybe taszítja. Eddig is sokat sírtam miatta, nem tudtam beváltani azt, a it kért, hogy éljek teljes életet mindkettőnk helyett. Egyátalán nem jött össze. Ahogyan Tatica is megmondta, valahogy kettőnk jelleméből próbálok valamit összegyúrni, mintha ez egy megfeleléskényszer lenne. Meg kellett volna tartanom eredeti önmagam, és csak módjával jó útra térni. Csak ha a tükörbe nézek, akkor egy angyalibb lányt látok, akit követni akarok, olyan lenni, mint ő, ez mégsem megy zökkenésmentesen. Most itt vagyunk, talán még hónapokig, és talán soha többé nem lehetek már ő, mindig a szőke önmagam maradok. Az nem történhet meg, mert akkor inkább a vízbe ölöm magam, hiába is próbált Tati nyugtatgatni, hogy megoldjuk valahogyan. Nem álltam fel, nem követtem a látomást az erdőbe, csak felültem, és sirdogáltam egyet, ismét. Tatinak ott van Gabriel, Aaronról meg még azt sem tudom, hogy mit akar tőlem, különben sincs itt. Erősen kétlem, hogy nagyon zokon vette volna az eltűnésemet. Nem lát majd pár hétig, bepróbálkozik egy másik lánynál, én meg el leszek felejtve. Pótember voltam nála. Egyel több indok, hogy igyak. Ezután már vissza sem aludtam, csak nekiestem az üvegnek, amelyből csak egy van, ezt kell ki tudja hogy meddig beosztanom. Most valahogy mégsem érdekelnek a következmények, szorgalmasan pusztítom. Hangot hallok magam mögött, és Liamet pillantom meg, aki picit furcsán néz rá, biztosan a külsőm miatt. Ők már barnaként, mandulavágású szemekkel fogadtak el, erre most kapnak belőlem egy ribancosabb kiadást, igazán nagyszerű.
- Csak akkor zavarsz, ha nem adsz egy slukkot. – Felelem fáradt, meggyötört tekintettel, és arébb ülök, hogy ha szeretne, akkor helyet tudjon mellettem foglalni. Ha már ül, akkor odanyújtom az üveget, hogy meghúzza ő is. – Láttam éjszaka Leah-t. Az eredetit, nem azt, akinek mocskos módon birtoklom az alakját... – Mondom, és teljesen úgy veszem, hogy tudja, miről is beszélek.

Tárgy: Re: Liam & Leah Pént. 25 Júl. - 14:33

Leah & Liam

Valahol a semmiben

Csoda, hogy még nem kezdtem el képzelődni, meg hallucinálni, mert úgy érzem lassacskán teljesen kikészülök ettől a szigettől. Nem tudok aludni éjszakánként így sem, mert… mert hiába vagyunk itt jó néhányan, mégis úgy érzem, mintha egyedül lennék ezen a szigeten. Magányosnak érzem magam pedig nem vagyok az, mert sokan vagyunk, mégis… mégis így érzek. Szétfeszít egy érzés, és még csak nem is tudom mi az. Sejtem persze, hogy sejtem, de ha tudnám is, hogy miben gyökeredzik mindez, akkor sem tehetnék ellene semmit sem. Nincs itt. Fogalmam sincsen hol van. Nem tudom, hogy miért nincs itt, mert itt kéne lennie, úgy volt, hogy itt lesz. Persze, most hogy látom hova jutottunk, talán örülök is annak, hogy nem kell mindezt átélnie, de… de sokkal könnyebb lenne, minden ha itt lenne velem. Így pedig csak sétálok fel-alá a parton és próbálom elképzelni, ahogy minden a legnagyobb rendben van vele. Hogy ott ül a birtokon a társalgóban lévő fotelben és jókat nevet másokkal. Hogy jól érzi magát. Tudom, hogy esélytelen, de sokkal könnyebb úgy megmaradni, hogyha így képzelem el. Fogalmam sincs, hogy keresnek-e már minket. Nem tudom, hogy pontosan mióta vagyunk itt, talán kicsivel több, mint egy hét, de ez tényleg csak egy tipp. Az pedig csak feltűnik nekik, hogy nem jöttek vissza a diákok. Viszont, ha fel is tűnik, akkor mit tehetnének? Ha a mi képességünk nem működik, akkor félek, hogy Scarlett sem tud rám akadni, és ez… nem akarom, hogy azt higgye meghaltam. Tudom, hogy kell lennie velem valami normális indoknak arra, hogy nem jött el velem a hajóútra. Nem lehet, hogy csak úgy meggondolta volna magát, hogy most mégsem akar velem lenni, mert akkor legalább üzen valahogy, de még ez sem történt meg. Csak támaszkodtam a korlátnak és néztem, hogy mikor fut be és száll fel a hajóra. Aztán már csak az egyre távolodó partot néztem. Kiszállhattam volna, mert nélküle a nyaralás gondolata nem volt annyira élvezetes, de úgy döntöttem, hogy maradok, és megpróbálom élvezni a dolgot, ha már ő úgy döntött, hogy nem akarja. Ha úgy döntött, mert… mert nem tudom elhinni, hogy csak úgy szó nélkül faképnél hagyna. Ő nem olyan, mi… mi tennénk ezt a másikkal.
Azért lett annak végül eredménye, hogy alvás helyett inkább a partot jártam végig, mert sikerült a partra vetett cuccok között néhány holmit, aminek azért hasznát vettem. Kezdve a ruhával, mert már nagyon idegesített az, hogy folyamatosan csak félmeztelenül járkáltam ide oda. Az én méretem szerencsére, az meg hogy elázott… jelen pillanatban nem nagyon lehetünk válogatósak. A kötést is levettem a fejemről, mert most már tényleg úgy érzem, hogy sokkal jobb, szinte nem is érzem, hogy lenne ott valami. Már csak a seb van ott, ami fáj még néha, de semmi olyan, amibe bele kéne halnom. Találtam cigarettát is, persze a legtöbb elázott, de maradt még pár épen maradt szál, amit gyorsan el is tettem, de öngyújtó, vagy gyufa nélkül nem tudom meggyújtani, ezért pedig nem fogok tüzet csiholni. A szerencse végül mellettem áll, mert sikerül találnom gyufát, és legalább húsz eltört gyufaszál után sikerül is az egyiket lángra lobbantani és meggyújtani vele a cigarettát. Nem vagyok dohányos, akkor szoktam rágyújtani, ha frusztrált vagyok, vagy valami hasonló. Próbáltam már leszokni, de mindig úrja és újra rágyújtok, mert valami mindig történik.
Először észre sem veszem a szőke lányt, aki nem messze tőlem vonult félre a többiektől, de mikor kis híján orra bukok egy nagyobb darab kőben, akkor már sikerül magamnak őt kiszúrnom. Mint mondtam, úgy érzem, mintha egyedül lennék ezen a szigeten, úgyhogy oda is megyek és megállok mellette tisztes pár lépés távolságba, hogy ne másszak bele az intimszférájába. – Hello! – először kicsit meglepődök, hiszen nem ismerem a lányt, de úgy két pillanattal később rájövök arra, hogy ismerem én őt, csak nem ezt az… arcát. – Nem zavarlak, ugye? – mert, ha igen, akkor keresek én magamnak egy másik partszakaszt, hogy aztán ott gyötörjem magamat.

Tárgy: Liam & Leah Pént. 25 Júl. - 10:24

Liam & Leah

Felicity rendes volt, és félretett nekem jó nagy üveggel a titkos piatartalékból, én meg vagyok most annyira önző, hogy nem adok belőle senkinek, csak egy takaróba gyűröm, elvonulva vele a parttól nem messze, hogy azért halljam, ha keresnének, de ne legyek annyira szem előtt, hogy végre össze tudjak zuhanni. Tati nagyon aranyos volt, hogy még az elején félrevont. Nem akarok állandóan a terhükre lenni, mindenkinek megvan a maga baja, nekem a hajótörésen felül még a visszaesés a Shannon-létbe is. Neki van egy Gabrielre, és isten a tanum, nem vagyok féltékeny a boldogságukra, ám ha a lány kezét markolászom, lelkiismeretfurdalásom van, amiért nem hagyom őket kettesben. Ezért inkább elvonultam, hogy azon rágjam magam, miért nem voltam megértő Aaronnal. Az egyetlen pasival, aki érdeklődést mutatott irántam, én meg a saját démonaimmal harcolva mindig eltaszítottam magamtól. Hol megértést követeltem, hol azt, hogy legyen már határozott, rosszfiú. Sosem tudtam, hogy mit akarok, és a helyzet egyre rosszabb, hiszen most még a szőkeséggel is szembe kell néznem, aki visszabámul rám az óceánból. Az egyik sziklás rész mögött húzom meg magam, időnként belekortyolva a ginbe, amelynek olyan régen ízlelt miliője van, talán hónapok óta nem ittem alkoholt, és még azt hiszik rólam, hogy mennyire imádom a kólát. Imádom, de egyben megoldás arra is, hogy ne veszítsem el az eszemet, mint amikor a terepjáróval a tömegbe rohantam. Halkan pityergek, időnként a hajamat tépve, aminek következtében szőke tincsek ragadnak a markomba. Utálom ezt, utálok ez lenni... Miért nem maradtam otthon? Lehetek valaha... ismét az önmagam? Akit bár nem én választottam, de már én vagyok...?

Tárgy: Re: Liam & Leah

» Leah & Tati
» Leah & Aaron
» Leah Carmichael
» Brooke&Leah
» Sylvie & Liam