Elrabolva

Tárgy: Elrabolva Vas. 27 Júl. - 20:24

First topic message reminder :

Grides everywhere...

A tegnapi nap még egészen átlagosan zajlott, maximum egy kicsit talán néhányan a miatt aggódhattak, hogy éjszakára sem került elő Jack és Carrie-Ann. Nem tudni hol lehettek, talán csak elkószáltak, aztán már az éjszakai erdőn nem akartak átvágni, bár erre valahogy kicsinek tűnik az esély, miután Jack elég sokat lógott az utóbbi pár hétben Josie nyakán, Carrie-Ann pedig az a mindenkihez csapódó típus, aki szinte már itta Nique szavait, szóval... A lényeg, hogy éjszakára sem kerültek elő, ám a reggel még ennél is kellemetlenebbül alakul, ugyanis hőseink egy kisebb csapata nem épp ott tér magához, ahol arra számítana. Nincs náluk semmi, pedig sikerült már legalább pár fegyvert, kisebb apróságot összeszedniük, de most teljesen védtelennek tűnnek újra. A talaj viszont alattuk nem a jól megszokott füves, vagy homokos, hanem kemény beton, amit érzékelhetnek. Külön-külön mindegyikük egy-egy cellában tér magához a földön, enyhén kótyagosan, érezhetően elkábítás után. Egymásra nem látnak rá, maximum hang alapján tájékozódhatnak, mert a cellák egymás mellett vannak. A cellákban a szokásos alig felszereltség uralkodik, egy ágy, pocsék matraccal, ablak nincs, és egy finoman szólva is használatra alkalmatlan wc. A rácsok zárva vannak, odakint pedig leginkább semmit sem látni, ugyanis a világítás elég gyér és nem nagy a berendezettség.
Viszont egy valaki azonnal változást érzékelhet magán, amikor kezd ébredezni, Amy-nek nem olyan könnyű a háton fekvés, mint mostanság éjjelente, ugyanis a hátán ott a szárny, a jól megszokott helyen, jó eséllyel rendesen szétszaggatta a pólót, ami eddig rajta volt. Leah pedig érezheti, hogy elérhető közelségbe került újra jól megszokott alakja.

//31-én este 20 óra körül jön a következő, egymásra ne várjatok, később sem lesz sorrend!
Az itteni csapat: Leah, Nique, Sylvie, Amy, Chad, Bryce, Scott
Ha kérdés van a keresendő mesélő: Charles//

Tárgy: Re: Elrabolva Vas. 10 Aug. - 14:08

We're lost again

- Zseni vagy csajszi, zseni! – lelkendezem hálásan, hallva, hogy Sylvie sikerrel járt. Az én rácsaim is lazulnak, de azért nem sikerül minden olyan csont nélkül, mint ahopgy azt terveztem. Végül azért csak bekerül mellém Leah, aki mit ne mondjak a legjobbkor jön, már épp kezdeném engedni, hogy elhatalmasodjon rajtam a pánik. Természetesen nem taszítom el magamtól, hagyom, hogy megöleljen, sőt még vissza is ölelem hálásan.
- Ez egy szar helyzet! - morgok bele az ölelésre, majd állásba pattanok, s megrázom magam. Nem érünk rá picsogni és rinyálni, tenni kell a dolgunkat, különben itt fogunk megdögleni. Bár az is tény, hogy lassan kezdem azt hinni, hogy mindenképpen a szigeten fog minket elérni a halál. Éljen a pozitívság, gratulálok Nique!
- De nagyon vigyázz ám magadra! – szólok Amy után én is, s felzárkózom Sylvie mellé. Még mindig vele érzem a legnagyobb biztonságban magam, elvégre őt ismerem innen a legjobban. Kell a biztos pont egy ilyen helyzetben. - Wáo! Micsoda lyuk! – szalad ki a számon, kipillantva az ablakon. Sosem volt tériszonyom, de azért ez a mélység elég durva. Nem egy Eiffel-torony, de nem is tűánik olyan biztosnak itt minden, szóval azért feléled bennem némi félelem. El is lépek az ablaktól, nem vagyok kíváncsi az alant elterülő semmire.
Amikor a gépterembe érünk, én inkább maradok a jó öreg akták között keresgélésnél, a gépekhez úgy látom értenek elegen, én meg amúgy sem vagyok egy nagy guru. A polcokat járom körbe, keresek valamit, de nem kifejezetten aktát, sokkal inkább valaki rejtett zugot, átjárót. Elég filmes klisé lenne, de jobb ötletem nincsen, s az iratokkal amúgy is sokan elvannak. Igyekszem mindent megfigyelni a szobában, azt, hogy hová nyílik az ablak, ha van, hogy van-e ajtó azon kívül, ahol bejöttünk, látok-e bármi szokatlant. Közben azért Amynek is intézek egy kérdést.
- Láttál valami érdekeset? Mekkora ez az épület, melyik szárnyában lehetünk? Bármi, amit el tudsz mondani, nagyon fontos lehet.. – rá kell hagyatkozzunk, ő az egyetlen, aki kívülről is látta ezt az izét, amiben vagyunk. - Ráláttál esetleg a part azon részére, ahol a táborok vannak? Jó lenne tudni, hogy milyen messze vagyunk onnan.. Bár nem, mintha jelen helyzetben számítana, de sose lehet tudni.. – próbálkozom. Közben a járkálós megfigyelését dolgoknak abba nem hagyom.

Tárgy: Re: Elrabolva Pént. 8 Aug. - 23:24

Elrabolva

- Atya ég, sikerült!
Jelentem rögtön, nem olyan hangosan, de nem tudom, ez engem miért lep meg annyira, az mondjuk már kicsit zavar, hogy magamtól nem jutott eszembe, bár közel négy éve nem volt szükségem ilyesmire, szóval talán annyira mégsem kell ostoroznom magam miatta. Megyek azokhoz a zárkákhoz, ahonnan nem tudnak kijutni a benne raboskodók, és kinyitom nekik a rácsot. Látom, hogy Leah, a barátnőm, és Scott is kijut, szóval szuper, nem vagyunk egy elveszett társaság. Niquet rögtön megölelem, mintha így akarnám szemrevételezni testének épségét. Scottra vetek még egy futó pillantást, mert bárhogy is váltunk el, azért érdekel, mi van vele. Aztán ha Chad drága magához tér, őt is megölelem, bár ez csak olyan tessék-lássék gesztus, szívesebben képelném fel, amolyan örülök, hogy jól vagy jelleggel, de ennyi ember előtt nem fogom megtenni.
Utána indulhat a mandula részemről, és mivel okosabbnak tartom csendesen haladni, ezért én megyek előre. Nem vagyok nyuszi amúgy sem, szóval nem zavar a tudat, hogyha történik valami, én kapok először a nyakamba az égi áldást.
Mikor egy emelettel feljebb érünk, figyelem, ahogy Amy kimászik az ablakon, hogy körülnézzen, jó ötletnek vélem, de nagyon remélem, hogy nem les ránk senki kintről, és nem lesz baja.
- Légy óvatos!
Szólok oda neki, mert az eddigiek alapján nem árthat majd, ha vigyáz magára, határozottan nem. Csak akkor nyugszom meg e tekintetben, ha sértetlenül vissza is tér közénk. Közben azért eléggé rám jön a para, ahogy kikukucskálok az ablakon, és rájövök, mekkora mélység is húzódik alattunk. Jesszusúristen. A tenger illata mostanra megszokottá vált, nem tűnik fel, hisz az utóbbi napjainkat is végigkísérte.
A szobába érve körülnézek, és mivel több gép is van, így leülök az egyikhez, Amy addigra már egy másik előtt ücsörög, több szem többet lát ugyebár, a kartonokat, dossziékat már így is épp elegen vizslatják, és ide is elkelhet még egy szem, meg aztán lehetséges, hogy a gépeken különböző adatok vannak. Én, ha el akarnék rejteni valamit, biztosan több részletre szedném, hogy rendkívül nehéz legyen a kirakós összes darabját a helyére illeszteni, Bekapcsoltam, és a mappák közt kezdtem kutakodni, esetleg képeket kerestem, ismeretlen programokat, bármit, ami szemet szúrhat, vagy segíthet valamerre elindulni. Mondjuk, én legszívesebben a kijárat felé indulnék.

Tárgy: Re: Elrabolva Pént. 8 Aug. - 21:35

Nem adtam fel, nem szokásom, hiszen 14 éves korom óta egyedül élem az életemet, talán a prof segítsége volt az egyetlen, amit elfogadtam életembe bárkitől, de azt sem ingyen, hiszen azóta is neki dolgozom. Egyszerűen csak leültem gondolkodni, bár ebben a zajban nem igazán lehet, hiszen valakik valami tárggyal verik a rácsokat, amit a folyosó, mint egy hosszú szócső csak felerősít. Aztán lassan mindenki kiszabadul és engem is kijutattnak a ketrecemből. Nem haverkodom én sem, ahogy Scott sem teszi, de nem maradok le a csoporttól. Lassan, de biztosan haladunk előre, bár nem igazán tetszik, hogy egy nő vezet, de eddig sem hallgattak rám a diákok, mért próbálkozzak fölöslegesen, csak kifáradnék és fölösleges is lenne. Mivel nem éri meg nekem a próbálkozás, hogy átvegyem az irányítást a diákok felett, inkább követem őket. Egy kis megkönnyebbülés a felső emelet, ahol már ablak is van. Kinézek az egyiken és felmérem, hogy vajon egy ember kiférne rajta, ha ez így van, akkor még mielőtt bárkinek bármi az eszébe jut senkitől engedélyt nem kérve keresek egy követ. Biztos van egy nagyobb kő valahol a földön, márpedig ha találok, akkor azt dobom ki az ablakon és a s=gt^2/2 képlettel kiszámíthatom a magasságunkat, ahol a g a gravitációs gyorsulás könnyebbség kedvéért 10-el számolok, t pedig az elengedéstől a becsapódásig eltelt idő, elég ha méteres pontossággal megmondom a magasságot, nem fizikai kísérletet végzek. Lassan számolok magamba miközben a kő becsapódik és gyorsan ki is számítom az általa megtett utat. Közben észreveszem, hogy a többiek eltűntek, de szerencsére hamar meglelem a csapatot egy számítógép szobában. Van aki már a számítógépeken nyomkod, van aki inkább a mappákat vette célba, de van, aki a falakat nézegeti. Én is egyből egy gépet foglalok be és kezdem el a dolgokat, mintha otthon lennék. Van saját gépem és hát egy technokrata barátom elég jól kiképzett, így gyorsan keresek dolgokat és könnyen kiszűröm a felesleges dolgokat, de persze nem vetek el semmit csak a neve alapján, mindbe beleolvasok, de szerencsére a tapasztalataim alapján pár mondat is elég, hogy eldöntsem fontos nem fontos kérdést, persze nem mindig jó megérzésem, így van, hogy némelyik dokumentummal többet is foglalkozom, főleg a rejtett és titkosított mappák tartalma, amivel így vagyok.

Tárgy: Re: Elrabolva Pént. 8 Aug. - 20:35

Darkness within

És igen, a wc tartály segítségével végre szét tudom verni azt a rohadt rácsot, és ki tudok szabadulni. Elég nyomorult érzés lett volna a többiekre hagyatkozni ebben. Nekem aztán ne tegyen szívességet senki. Ledobom a kerámia maradékát a földre, aztán kitolom a a zárnyelvet, amely enged, hogy kilépjek a feltáruló résen.
Úgy látom, hogy Sylvie nem igényel különösebb figyelmet, így megindulok a többiek nyomában, nem odacsapódva senkihez. A barátkozást nem egy ilyen helyzetben fogjuk elkezdeni. Annak is örülök, ha végre egyszer kijutunk innen. Ha nagyon muszáj, és még valaki bénázna, akkor besegítek, kár lenne azon egóznom, hogy rohadjon meg csak a cellájában. Ha így tenném, és Jean visszahallaná, nem számítana éppen piros pontnak az ilyesmi. De különben is, mit érdekel engem ő? Még az álmot sem tudom minek betudni, csak annyi támpontom van, nem egy ködös álom volt, teljesen valóságos, még az illatokra is emlékszem. Már csak ezért is érdemes lenne minél hamarabb visszatérni a szárazföldre, hogy kérdőre vonjam, tényleg megtörtént-e, vagy ahogy sejtettem, bilibe lógott a kezem. Addig szépen félreteszem a kérdést, majd kiderül. A szárnyas baba kilibben az ablakon, amin én csak kilesek, na innen szép pofára esni. Pedig laposra préselődni nem éppen a legkényelmesebb halál. Látványos, de nem az én műfajom. Ha kiderül, hogy a szárnyaska képessége kint mégsem működik, még mindig tudom pontozni a zuhanását, ha van íve, akkor talán a bronzhoz elég lesz. Rámarkolok a lépcső korlátjára, és mégis maradok az ablaknál, felmorranok, hogy Jean mekkora barom, hogy ilyen gondolatokat ültet bennem el, hogy képes lehetek visszatérni abból a holt tartományból, amiben most is vagyok. Ha Amy netán megbicsaklana a levegőben, még talán kinyúlhatok, hogy elkapjam. Végül ha visszatér, akkor ismét csatlakozom a többiekhez, és miután a gépekhez sem értek, meg kartonozni sem akarok, a termet vizsgálom meg, hátha találunk valami kereket, vagy titkos ajtót, alagutat, bármit, amitől mondjuk visszajön a képességem. Rombolni támadt kedvem, a wcs dolog feldobott.

Tárgy: Re: Elrabolva Szer. 6 Aug. - 20:57

Nagyon szeretnék már végre én is valami hasznos dolgot tenni, nem pedig csak egy helyben ácsorogni és nézni ki a rácsokon át. Visszakaptam a szárnyaimat, mégse veszem jelen pillanatban hasznukat, ezért próbálok meg én is keríteni valamiféle drótot vagy rugót és ez után bajlódni a zárral, de hát nem járok túl sok sikerrel, így végül a többieknek kell kiszabadítaniuk engem.
- Köszönöm! – motyogom halkan, picit szégyelve azt, hogy velem most csak a gond van, de tudom, hogy ez most nem a sajnálkozás ideje, tovább kell haladnom, így Sylvie mögött lépkedek, valahol Leah közelében, miközben csak haladunk és haladunk.
- Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet ez a hely, ahogy nézem, nem használhatják sűrűn. – nem kezdem el tapogatni a falakat, nincs arra szükség, mindenki látja azt, amiről beszélek. És hoppán, jön egy lépcsőfok is. Felfelé sétálok, miközben szárnyaim kissé megremegnek, idegesen, felkészülve szinte bármire, de ahogy néhány ablak mellé érünk, úgy állok meg hirtelen. Ha találok nyitottat, akkor ahhoz sétálok oda, ha pedig nem, akkor megpróbálok kinyitni egyet, majd óvatosan mászom ki rajta.
- Megnézem hol lehetünk! – tudom, hogy sötét van odakint, én mégis úgy érzem, hogy ezt most meg kell tennem, hátha látok valamit, ami hasznos lehet, legalább azt, hogy mekkora ez az épület, pontosan milyen messze vagyunk a parttól, akármit. Így hát kiugrom az ablakból, szárnyaim segítségével pedig azonnal megmaradok a levegőben, így repülök óvatosan a közelbe. Ideje megnézni, hogy merre vannak emberek.
- Mindjárt jövök, várjatok meg! Megnézem, hogy van-e valaki a közelben, bekukkantok néhány ablakon. – szólok oda társaimnak, mivel némi előfelfedezés soha se árthat, így hát remélem, hogy nem hagynak majd itt, én pedig óvatosan, szinte észrevétlenül repülök felfelé az éjszakába, majd oldalt, nézve meg nem egy ablakot, próbálva meg kideríteni, hogy hol akadnak emberek vagy bármi más, ami felkeltheti az érdeklődésemet, talán valahonnan még fény is szűrődik ki. Nem ártana tudni, hogy milyen emberek vannak itt, mutánsok vagy sima emberek, orvosok vagy katonák… csak hogy fel tudjunk készülni bármire és ha valahol sokan vannak, akkor irányt váltani sétánk során. Miután megvan a felfedezés, visszamegyek a többiekhez és ismét bemászok az ablakon, majd ha láttam valamit, akkor azt a tudtukra is adom, semmit se eltitkolva előlük. Most már talán mehetünk tovább, így jutunk egy számítógépekkel és iratokkal teli terembe. Leah kérdésével egyszerre ülök le az egyik nagyobb gép elé, majd ha az nincs bekapcsolva, hát bekapcsolom én magam.
- Igen, azt hiszem, hogy értek. Apámnak is van egy gépe és a cégénél is több, amivel már ismerkedtem. Megpróbálok kideríteni valami infot, hogy hol vagyunk, kik ők és mit akarnak tőlünk… vagy vannak-e itt mások is. – szóval ahogy mondom, ezen információk után kezdek el kutatni, bevetve néhány keresőmotort is, megjelenítve rejtett mappákat, rámenve mindenre, ami hasznosnak vagy éppen kevésbé hasznosnak tűnik név szerint. Egy ideig bizonyára eltart majd a dolog, de a többiek addig majd máshol kutakodnak vagy másik gépen, hiszen nem ez az egyetlen gép itt, én mégis úgy láttam, hogy ez lehet a főgép.

Tárgy: Re: Elrabolva Szer. 6 Aug. - 9:38

Where are you Tati?

A nagydarab, izmos csaj alakjában addig verem, feszítgetem a rácsokat, amíg végül megadják magukat, és a zár szétesik. Diadalittasan felsikkantok, és arébb lépek, Bryce-éhoz, hogy legalább egy férfiemberel kiegészülve folytathassam a mentőakciót. Ha kész, akkor veszem észre a cellájában roskadó Dominique-t. Az X-Menre hagyom a többi szabadítást, visszaváltozom mandulavágású önmagammé, és odahuppanok a szőke lány mellé.
- Nyugizzál csajszi, kijutunk innen, és szétrúgjuk a hátsójukat. Becs’szó! – Nyújtom ölelésre a karomat. Itt a szigeten annyit nyafogtam már, telepedtem másokra érzelmileg, lassan nem árt nekem is valamit viszonoznom. Ha tartózkodó, akkor én bújok oda, és megpaskolom a hátát, hogy aztán felálljak, talpra állítsam. Ha igényli, még támogatom is, pedig tudom, hogy Slyvie a barátnője, de legalább addig vele vagyok, míg egymásra találnak, aztán visszasietek a többiekhez, hogy megnézzem, mindenki jól van-e. Valahogy az iskolatársaim körében sokkal inkább csapatjátékos vagyok, mint régen, Shannonként. Akkor a bulizás, a pasizás érdekelt, amióta nem iszom, csak a kólát ezerrel, meg sikerült kiszabadulnom a sittről, valahogy máshogy látok mindent. Most bepánikolhattam volna, hogy megint rácsok mögött találom magam, de talán már van célom, hogy kint legyek, Tatiék, a társaim, és valahol Aaron is. Időnként hátrapillantok, hogy senki nem maradt-e le, ha így lenne, akkor megkérem Byrce-t, hogy segítsen összefogni a népet. Remélem nem ugat le, hogy mit vagyok ilyen határozott, végülis én csak egy diák vagyok. Felszaladok a lépcsőn, úgy érzem addig kell aktívnak lennem, amíg nem tör rám az éhség, vagy a kólahiány. Kikukkantok az egyik ablakon, még jó, hogy nincs tériszonyom, mert be lehetnék tojva ekkora magasságtól, foglalmam sincs, hogy hol is lehetünk, de ez még mindig a sziget. Mi a fenét akarnak tőlünk? De tényleg...
Bejutunk a szobába, ahol a számítógépekkel nem is tudom, hogy tudnék-e bármit kezdeni. Csípőre vágott kézzel sandítok vissza mondjuk Amy-re.
- Értesz hozzá? Nekem csak a tologatós játék megy. – Mosolyodom el, aztán barna tincseimmel játszva inkább a polcok kartonait veszem célba, ha ez hasonló hely, mint New Yorkban, hátha rájövök valami összefüggésre. Valaki nagyon mutánsellenes lehet, na de miért is? Egyátalán vezet ki ebből a szobából másik kijárat?

Tárgy: Re: Elrabolva Kedd 5 Aug. - 20:22

Grides everywhere...

Mindenki elég derekasan küzd, a többség a jó öreg fizikai erőt bevetve, így Sylvie az első akinek a merevítős trükkel sikerül kipattintani a zárat és kijutni. Egész jó kis ötlet, azt meg kell hagyni. Aztán Leah is sikeresen kijut, miközben Nique rácsa is meglazul, és Scott is kivégzi a wc-t, no meg végül Brycet is kiengedik a többiek, mint ahogyan Amy-t is végül, szóval mindenki sikeresen a folyosón találja magát. Hosszan elnézve a távolba nem látnak sok mindent, mert kissé haloványak még mindig a fények, de Sylvie innentől elég jól tudja törni az utat és átjutnak még pár rácsos ajtón, hogy nem sokkal később elérjenek egy felfelé vezető lépcsőt. A falak egyébként porosak, koszosak, egyértelmű, hogy nagyon ritkán használják ezt a helyet bármire is. Egy emelettel feljebb már egy fokkal talán tisztább, talán gyakrabban is használt a hely és itt egy-egy kósza ablak is nyílik kifelé, ám bárhol is néznek ki, odakint sötétet látni és nem utolsó sorban a homályos derengésben baromi nagy mélységet maguk alatt, mintha sziklaszirten lennének. A tenger sós illata is beszűrődik, víz mellett lehetnek, talán az van alattuk is eleve.
Tovább haladva viszont találhatnak hasznosabbat is, történetesen egy szobát, valamiféle irányító központ lehet, ugyanis számítógépek vannak a kornak megfelelően persze nem kifejezetten modern darabok, egyiken sincs facebook, vagy ilyesmi. Akad itt pár polc is, kartonokkal, dossziékkal, legalábbis így első ránézésre ez a nagy helyzet.

//Következő hsz 10-én este.//

Tárgy: Re: Elrabolva Kedd 5 Aug. - 19:47

We're lost again

Próbálkozom én keményen, de az egy dolog, hogy lefejtettem a huzatot a matracról, nem jutok előrébb, mert nem vagyok egy erőember, így a rugókat letépkedni sem sikerül, nem hogy kiegyenesíteni. Nem tudok jobbat, próbálkozom én, odacipelem a matracot a rácshoz és megpróbálom eltalálni a kulcslyukat a rugóval.. nem megy. Feszegetés közben viszont inkább arra koncentrálok, amit a szomszédos cellákból hallok.
- Jelentem nem megyek ezzel semmire!
Szúrom közbe, hogy ne várjanak tőlem csodát. A merevítős ötlet eszembe sem jut, de ha felrémlene, akkor is izélhetném, merevítő nélküli, háromszöges felsőjű bikinim van.
- A szétverés nem is rossz ötlet.
Születik meg az isteni szikta és hagyom is a fenébe a matracot, s imkább az ágynak esem neki vizsgálódási szempontból. Ha nincs lecsavarozva a földre, akkor megpróbálom úgy fordítani, hogy az egyik oldalon lebő "első" lábait be tudjam akasztani két cellarács közé, majd nekifeszülök a másik odlalról az oldalára fektetett ágynak, s tolni kezdem, mint egy eszelős. Ha sikerre viszem a dolgot, akkor a cellarács el is hajolhat. Persze ez nagy kudarcba is fulladhat, elvégre ha lehetne iylet csinálni, minden bűnöző megszökne. De azért próbálkozni szabad.
Nem mondom, hogy nem fáradok el hamar. A szigeten töltött idő jócskán nyomot hagyott rajtam, szívósabb lettem, de gyengébb is, a kialvatlanság és az alultápláltság nem tesz jót a kimerüléssel kombinálva. Viszont ha baj van, akkor valahonnan mindig kerül elő némi tartalék energia. Néha magamat is meglepem.
-Jutott valaki valamire?
Tartok szünetet leroskadva a cella padlózatára. Elegem van. Legszívesebben üvöltenék, ha nem tartanék attól, hogy az is elveszi az erőm.

Tárgy: Re: Elrabolva Kedd 5 Aug. - 14:03

Darkness within

A többiek rendületlenül próbálkoznak kijutni a saját cellájukból, én pedig bármilyen agyafurt is vagyok, azzal kell szembesülnöm, hogy ez nem illúzió. Mennyivel egyszerűbb lett! Pótkulcsom, szerszámom nincsen, hogy magamtól jussak ki, a képességem nem tért vissza, az álombéli Jean pedig már a múltté. Pedig ha itt lenne velem, akkor csak rá kéne parancsolnom, hogy juttasson ki innen, aztán már szedném is a lábamat valamerre. Kénytelen vagyok most a csoportmunkára hagyatkozni, ami egyébként nem a sajátom. Hallom, hogy páran beszélgetnek, igazából most csak a kis barna érdekel, a többiek esetében is kénytelen leszek smúzolni.
- Nem nyílik ez a szar. – Nézegetem a zárat, és miután arra várhatok, hogy a mások szabadítsanak ki, elkezdem rángatni, de ezzel vélhetően nem sokra megyek. Az ágyra téved a tekintetem, hát azt nem fogom tudni csak úgy felkapni, és nekivágni a rácsnak. Franc! A cellában nem túl sok mozdíthatót találok, marad a wc. Nem tudom hogy mikor űrítették utoljára, de a porcelánt sem jobban szét tudom verni, mint a vasat, ezért rátenyerelek, és megpróbálom első körben lecsavarni a helyéről, vagy letépni, hogy azán ha legalább valami darabot le tudok belőle szedni, azzal essek neki a zárnak. Ha végképp nem megy, akkor a vállamat feszítenem neki, nem fogok itt bent megrohadni, amíg a többiek rájöttek a szabadulás titkára.
Sylvie visszaválaszol, és ha tudná, hogy nem utálom, akkor is kétlem, hogy változna a véleménye. Legalább tudom, hogy nem ájult, a fejsérülését nekem köszönheti, szóval nagyszerű páros vagyunk. Egyre hevesebben ütöm, vágom a zárat, ki kell nyílnia. A levegőm egy idő után el fog fogni, így nem árt sietni. Valami pszichopata börtönében vagyunk, nem akarok odáig eljutni, hogy olyan csapdába kerüljünk, hogy el kell kezdeni levágni a lábfejemet, és ilyesmik. Őrült vagyok, de nem ennyire.

.

Tárgy: Re: Elrabolva Vas. 3 Aug. - 21:18

A hajótörés után nem gondoltam volna, hogy még rosszabb is lehet a helyzet, de úgy tűnik, hogy nagyon tévedek, mindig lehet rosszabb, ahogy még most is lehetne ezt fokozni, de minden egyes porcikám menekülne ettől a gondolattól. Ahogy felébredek, a szárnyaimat ismét magamon érzem, de mint hallom a többiek válaszából, nem mindenkinek tért vissza a képessége. Nagyjából megismerem azt, hogy kik lehetnek itt, de a kérdés az, hogy vagyunk-e többen is? Van-e olyan, aki esetleg elájult és még nem tért magához… Nem tudhatom, de valamit tennem kéne, így amikor meghallom Nique szavait, kissé elgondolkodom rajta és halkan felsóhajtva válaszolok.
- Én sajnos nem értek az ilyesmikhez. – sose volt szükségem arra, hogy bármi ilyesmit is használjak, hiszen bár nehéz, de mégis jó életem volt, kedves szülőkkel, akik igyekeztek mindent megadni nekem. Pedig most milyen hasznos is lenne… de ha legalább egy valaki ki tud jutni, az már siker. Ahogy hallom, a beszélgetés során kiderül, hogy Sylvie is ismeri a záras trükköt, ahogy az is, hogy Leah is talán meg tudja oldani a kijutást, bár fogalmam sincs, hogy ezt miként tenné.
~ Jól van Amy, szedd össze magad és próbálkozz te is! ~ - Morgan biztosan nem lenne büszke rám azért, hogy itt ácsorgom, várva a sorsomat. Szívem szerint megpróbálnék idehívni valakit, hogy elkapjam, de azzal a többieknek ártanék, főleg, ha ki tudnak szabadulni valahogy, így én is körbenézek a cellámban, ami valószínűleg üres lesz, de a matracban nálam is lehet rugó, szóval jöhet a szétszedés és valamiféle rugó keresése. Nem hiszem, hogy én a zárral túl sokra mennék, de megpróbálok szerezni magamnak valamit, amivel elkezdhetek ügyeskedni, ki tudja, talán kezdők szerencséje lesz, így ha megvan, akkor nekiesek a zárnak, max ha jön valaki, még bele tudom nyomni a testébe, szóval fegyverként is jól funkcionálhat.
~ Nem lehet olyan nehéz. ~ - próbálkozom tovább, miközben azért ismét lejátszom magamban, hogy kik lehetnek itt. Jó lenne, ha mindenkinek visszatérne az ereje, akkor biztosan meg tudnánk menekülni, de ha kijutok innen, akkor szintén hasznomat vehetik és bár nagyon nem akarok senkit se bántani, tudom, hogy néha meg kell tennie az embernek azt is, amihez nincs kedve, szükség törvénye.

Tárgy: Re: Elrabolva Vas. 3 Aug. - 19:44

Sajnos nem jött össze a kulcs létrehozása, de a kiáltásomra több válasz is érkezett, ami azt jelenti mások is vannak itt rajtam kívül. Első választ Leahtól kaptam, bár arcot nagyon nem tudtam társítani az archoz.
- Nem, sajnos nem működik, pedig akkor nem lenne nehéz kijutnom innen.
Gondolkodom, hogy mit érthet az igazi alakon és rá kellett jönnöm, hogy talán alakváltó, így egy kis szünet után folytatom.
- Biztos csak azok kapták vissza, akiknek nem segít a kijutásban.
Következő ember, akitől választ kaptam az Amy. Lassan kezdett leesni, hogy valóban csak azok kapták vissza a képességeiket, akiknek ebből nincs olyan előnye, ami segítene neki kijutni a cellából. Aztán jött a kérdésre a válasz, vagyis az is kiderült, hogy Nique is velünk van, bár róla sem tudok sok mindent. Lassan összeáll a kép, Amy, Sylvie és Nique. Talán még vagyunk. Ekkor jön újabb kérdés.
- Én is ismerem, de sajnos nincs nálam semmi hasonló sem.
Alig, hogy válaszolok egy újabb jelentkező jelzi a jelenlétét, még pedig egy Chad nevű srác. Egy másik srác is megszólal, de mivel nem árulta el a nevét, így nehéz belőni. Mivel egyelőre mindenki csendbe van, így visszatérek a rács vizsgálatához. Először a kulcslyuk helyét kezdem vizslatni, majd lassan a rácsokat és a felfüggesztést, ahogy már korábban is, remélem, hogy találok valami kis rozsdásodást vagy gyengébb részt. Amennyiben nem találok semmit, akkor a szoba felé fordítom a figyelmemet és inkább ott keresnék valami használhatót. Ha itt sincs semmi, akkor egyszerűen leülök a földre a használhatatlan wc-től minél messzebb, ami nem épp nagy távolság, hiszen a cella nem teszi lehetővé, hogy nagyon eltávolodjak attól a bűzlő tárgytól.

Tárgy: Re: Elrabolva Pént. 1 Aug. - 11:44

Where are you Tati?

Egyre több hang jut el a fülemig, ám a két kettő legfontosabb nem. Tati és Gabe. Sehol. A srác ugyan nem az én párom, de mindig figyelmes, előzékeny volt velem, és tudom, hogy a tesóm mennyire ki lenne borulva nélküle. Ha nincsenek itt, talán együtt vannak, erősíthetik egymást, és remélem nem miattam aggódnak. Felsóhajtok, és itt az ideje nekem is erősnek lenni, mert az itteni társakkal kell együtt dolgoznom, bátorságot meríteni belőlük. Ami viszont jó hír, hogy Dominique is itt van, az egyik legönzetlenebb teremtés, aki még a valódi orvosláshoz is konyít, amennyire én hallottam. Meg ha nekem és Amynek is visszatért a képessége, akkor lehet, hogy csak idő kérdése, hogy ez másokkal is megesik. Itt leszünk vagy huszan igazi hadseregként, senki nem fog az utunba állni. Kissé kinyújtom a kezem a rácsokon át, hátha oldalt tapogatózva rátalálok valakire, de ahhoz nem elég kicsik a cellák. Gondolkozz! Miután a matracban semmi használhatót nem találok, a rácsokat vizsgálom meg.
- Elég réginek tűnik.... ne ijedjetek meg, de azt hiszem ezt szét tudom verni. – Talán furcsán hangzik a filigrán távolkeleti kislánytól, ha már van ilyen tulajdonságom, akkor itt az ideje hasznát venni. Shannon ugyan nagyobb darab mint én, de soha többé nem akarom a szőkeséget a tükörben látni, még ha itt most nincsen is tükör. Belegondolok, hogy ki volt a legerősebb nő, akit valaha láttam, és ha még a súlykorlátaimon belül van, akkor átalakulok egy igazi testépítőhöz, és nekiesek a rácsokat felfeszíteni, majd egy erősödő ütésekkel. Addig ütöm, nem is figyelve a kezem épségére, bár tudom, hogy a rendes alakomban is fájni fog majd, hogy kinyíljon, elengedjenek a zárak. Ha ki tudok jutni, akkor keresgélek a közelben valami kulcsot, ha nincsen, akkor Bryce cellájához lépek ki, egy pasival azért már gyorsabban tudunk haladni, ha ő is kint van, akkor ketten bombázzuk a többiek rácsát. Ha pedig a folyosón vagyok, azért igyekszem résen lenni, fogvatartóink biztosan hallották már, hogy felébredtünk, csak az kéne, hogy hátbatámadjanak.

Tárgy: Re: Elrabolva Csüt. 31 Júl. - 20:41

Elrabolva

Bryce és Leah azok, akiket elsőként meghallok, örülök neki, hogy nem vagyok egyedül, mindemellett rég éreztem magam ennyire tanácstalannak. Egyszerűen csak annyit szeretnék, hogy ennek az egésznek legyen mihamarabb vége, és elzarándokolhassak valahová. Szerintem keresek egy barlangot a Himaláján, és többet emberek közelébe nem megyek. Meg víz közelébe sem, már azon kívül, amit megiszom.
Amy is bejelentkezik, mint valami tv közvetítés, olyan ez. Mindenkinek megismerném a hangját név nélkül is, egy ideje már itt vagyunk a szigeten, nem sokan vannak, akiknek nem hallottam egyszer sem a hangját.
- Nekem nem jött vissza.
Én emiatt speciel nem bánkódom, de ezt azért nem híresztelem, nem vagyok rá büszke, hogy nem tudok megbirkózni a saját képességemmel.
Mikor Nique is válaszol, elmosolyodom, és megkönnyebbülten sóhajtok. Jól van, ha valami történik, legalább a számomra egyik legfontosabb személy is itt van. Egy pillanattal később megszólal Chad is, amire felvonom a szemöldököm, és igyekszem gyorsan csomót kötni a nyelvemre, isteni szerencse, hogy nem áll előttem, mert még lekevernék neki egy orbitálisan nagy pofont. Pusztán azért, mert képes volt úgy eltűnni, hogy napokig aggódjak miatta.
- Nahát, az elveszett bárányka…
Folytatnám még, hogy lesz szíves ezúttal lenyelni a véleményét, de még időben megálljt parancsolok magamnak, mert tulajdonképpen annak igazán örülök, hogy jól van. Már a helyzethez képest.
- Én… ismerem.
Hagyom abba a fejemmel való rácsinzultálást, mert annyira azért nem esik jól, és az még biztosabb, hogy nem hasznos. Hajtű, hajtű… Most inkább eszemben sincs közölni, mire készülök, mert… nos, annak megvan a maga oka. Úgy ítélem meg a helyzetet, hogy elég sötét van, szóval nem fogok szégyenlősködni, és lekapom magamról a bikinimet, hogy az egyik kosár alját kifejtsem a fogaim segítségével, és a merevítőt kihúzom belőle. Ez még hosszabb is, mint a hajtű. Volt alkalmam ilyesmit művelni, mert pár hónapig nem volt hol laknom, mikor a szülői házat elhagyni kényszerültem. Természetesen gyorsan visszakapom a bikini felsőmet, és már megyek is a zárhoz, egész közel hajolva hozzá, hogy a hangokból megállapíthassam, jó helyen járok-e, esetleg kattan-e a zár. Gondolatban persze elküldöm magam a sunyiba, hogy ez nem jutott hamarabb eszembe, de mentségemre legyen mondva, eléggé kétségbeestem az első pár pillanatban.
- Voltam már jobban is.
Motyogom Scott kérdésére automatikusan, és csak utána esik le, hogy talán nem is felőlem érdeklődött. Most már mindegy, maximum egyel több önégető momentum ala Soleil kisasszony, nem gáz, elfér a zsákban. Amit Scottal leművelünk legutóbb, arra véleményem szerint egyikünk sem lehet éppenséggel büszke, de most nem fogok azon agyalni, hogy miként hozhatnám helyre, vagy érhetném el, hogy legalább kevésbé utáljon. Azt sem tudom, hogy ez tulajdonképpen miért zavar.
Mindegy, most az a lényeg, hogy megpróbáljam kinyitni a rácsot a merevítővel, ha pedig sikerül, akkor elindulok, hogy a többieket is megkíséreljem kiszabadítani.

Tárgy: Re: Elrabolva Csüt. 31 Júl. - 19:03

Grides everywhere...

A képessége senkinek sem működik, csak annak a két személynek, akik külön említve lettek.
Leah megnézheti a rácsokat és kiszúrja, hogy nála van néhány elég laza oldalcsavar és a beton is elég régi már, bár lehet hogy kelleni fog valami, akármi, amivel ütni tudja, hogy kilazuljon, mert így csak magától igen kicsi esély van rá, ő azért önmagában nem olyan erős, főleg ebben az alakban, talán... Shannon is hasznos lehet valamire. Chad így céltalanul nem talál kifejezetten hasznos holmit, ez tényleg egy tök üres cella, az alaphozzávalókkal csupán. Scott illúziós trükkje sem jön be a legjobban, simán ütközik a ráccsal, amikor megpróbál átsétálni rajta.
Nique bár nem ér el teljes sikert, de egészen jól halad. A matracot ki tudja fejteni, és talál benne rugót, bár ugye rugó alakú és baromi erős drótból készült, talán ha valamilyen úton-módon, egy nehezebb tárggyal le tudná lapítani, akkor ki tudná nyitni. Így is machinálhat a zárral, de nem éri el a belsejét rendesen, hogy kattanjon is, érezni, hogy nagyon kevés kell hozzá, hogy sikerüljön.

//Következő hsz 5-én este.
Értelemszerűen azokra, akik nem tettek érdemben semmit én se tudtam érdemben reagálni, mint odaát. ^^//

Tárgy: Re: Elrabolva Kedd 29 Júl. - 9:35

Darkness within

Teljesen hidegen hagyott, hogy ki nincs ott velünk a parton, mindenki a saját szerencséjének a kovácsa. Visszaoldalogtam nem sokkal később én is a többiek környékére, hogy legalább messziről figyeljem Slyvie-t, akit a szőke csaj valamellyest ellátott. Ahhoz már nem volt ingerenciám, hogy oda is menjek, talán majd az idő eldönti, hogy van-e értelme beszélnünk. Sikerült alaposan kicsinálnom, ám már előttem sem volt lelkileg a toppon, amelyről azonban nem én tehetek. Igazából azt kell mondanom, köpök arra, hogy mi a baja magával, vagy úgy nagyjából az egész világgal. Képes, és ellöki a segítő kezet, pedig aztán meg kellett erőltetnem magam, hogy pár szót is kipréseljek magamból. Nem vagyok a szavak embere, mégis erőltette, hogy nyilvánuljak meg. Csodálkozik, hogy ha nem megy könnyen, a noszogatástól nem lesz jobb a kedvem? Megvan a saját baráti köre, legyen csak velük. Kinyitom a szemem, még mindig nem éget az optisugár... Ellenben hideg van, szinte fázom a kövön.
- Kezdődik... – Anouk szerint a magunkfajtának a jég hátán is meg kéne élnie. Sokszor van egy olyan érzésem, hogy a viking hercegnő volt igazán a törékeny gyöngyszem, aki csupán a saját lelke védelmében ölt, valójában nagyon is védtelen volt, csak az idők során lett cinikus, Slyvie-nek még regeneráció sem kell, hogy harcos legyen. Dacos, és vad. Felemelem a fejem, tompa fájdalom suhan át a szemem előtt. Nagyfény sehol, csak amit a folyosó homálya ad. Vajon honnan jöhet a világosság? Hangok szűrödnek át, a társaimé, még a lány hangját is felfedezem köztük. Nem tudom, hogy hányan lehetünk, mindenki úgy jelentkezik be, mintha valami vadászgép flotta lennénk. Az Amy nevezetű még ujjong is, hogy visszakapta a szárnyait. Király vagy kisanyám, akkor repülj neki a falnak tiszta erőből, hogy még reggeli előtt csend legyen... Szótlanul méregetem a rácsokat, oldalt tőlem valaki éppen ütögeti őket valamivel. Ha zárva vannak, akkor meg kell próbálnom máshogyan harcolni ellenük. Behunyom a szemem, és arra gondolok, hogy mindezt csak az agyam képzeli, valójában nincsen is rács, vagy nincsen zárva. Ha olyanokkal kerültünk szembe, akik a képességeinkkel manipulálnak, akkor megpróbálok egyszerűen átsétálni a rácson, ki a folyosóra. Ha nem megy, akkor még mindig kitalálhatok mást. Addig viszont..
- Jól vagy.. kislány? – Mormolom félhangosan, bízván abban, hogy a barna meghallja, és hogy tudja is, hogy neki szól.

Tárgy: Re: Elrabolva Hétf. 28 Júl. - 21:08

Elrabolva

Lassan ébredek tudatomra, elsőre pedig nem is igazán észlelem, hol is térek magamhoz. Pontosabban azért nem lepődöm meg rajta annyira, mert az elmúlt napok történéseiről nem sok fogalmam van. Hogy mi történt? Nem tudom. Homályos minden, néhány kép van meg csupán, egy-egy arc, beszélgetésfoszlányok, homok a talpam alatt, de a többi.. teljes mértékben feketeség.
Mély levegőt veszek, noha a szemeimet még nem nyitom ki. Úgy érzem magam, mint akit egy centrifugából húztak volna elő, félő, ha kinyitom a szemem, vagy éppenséggel megmozdulok, gyomrom kevéske tartalmát egyből kiürítem, azt pedig egyáltalán nem szeretném.
Nyögve fordulok az oldalamra, négykézláb helyezkedem és kivárok pár pillanatot, amíg egészen stabilnak érzem magam, csak ekkor nyitom ki először a szemeimet. A legelső furcsaság, hogy a szoba nem forog olyan sebességgel, mint az előbb, a másik pedig, hogy ez már korántsem a sziget, ahol partra vetődtünk - igen, erre emlékszem.
Újabb nyögés hagyja el számat, amikor a falnak támaszkodva emelkedem álló helyzetbe és lassú, bizonytalan léptekkel közeledem a rácsokhoz. Hangok.. Hangok! Te jó ég, mást is hallok, nem vagyok egyedül! Némiképp megkönnyebbülök, pláne, amikor a hangokhoz sikerül arcokat is kapcsolnom. Sylvie! És még Amy is itt van! Meg a többiek is! Mély levegőt veszek, hátam támasztom a falnak és csak hallgatom egy ideig a hangjukat, ahogyan szépen sorjában mindenki "bejelentkezik".
- Sylvie, nem hiszem, hogy célravezető, ha csapkodod a rácsot - húzódik fájdalmas mosolyra a szám, arcom még mindig fájóan sajog. Ilyen szar helyzetben is képes vagyok béna poénokkal dobálózni, gratulálok magamnak, meg is tapsolnám magam, ha nem lennék ilyen szar állapotban.
- Chad is bejelentkezik - próbálok elég hangosan beszélni, hogy ők is hallják a dolgot, remélem sikerül. Persze közlöm a nevem, ha nem lenne elég egyértemlű a dolog, de jobb biztosra menni. A képességemről viszont fogalmam sincsen, szóval ideje kideríteni. Koncentrálok a burokra, szerencsére elég sokat gyakoroltam, szóval ha visszakaptam a képességemet, akkor könnyedén tudom felhúzni a pajzsomat. Egész egyszerűen próbálom megcsapkodni egy kicsit a rácsot, ha a bőröm koppan a fémen és érzem a fájdalmat, akkor továbbra sincsen burok, remélhetőleg kiderül.
- Mondd, hogy te ismered.. - bizakodó hangszín, jó volna, ha egy lépéssel előrébb tartanánk.. Tekintetem mégis a szoba felé terelődik, közelebb lépkedek, benézek az ágy alá, a matrac alá, a gusztustalan wc környékét is megszemlélem, hátha akad valami, bármi, ami a segítségünkre lehet.

Tárgy: Re: Elrabolva Hétf. 28 Júl. - 12:10

We're lost again

Sok minden történt, amióta először kikeveredtünk a partra azzal az ajtóval. Sok minden, de nem sok jó, bár nem lehet egy szavam se, hiszen élünk még, mindannak ellenére, hogy voltak helyzetek, amikor egy lyukas érmét sem adtam volna fogadásból arra, hogy ez így lesz. Vegyük például Liamet és a belső vérzését, amit elmulasztott az, hogy megitta a fiolányi gyanús küllemű anyagot. Vagy például Davet, akit a legutóbbi kalandozásunk során meglelt elsősegélyláda tartalmát felhasználva szakszerűbben elláttam, de még mindig nem vagyok benne ezer százalékig biztos, hogy milyen állapotig tudjuk feltornászni jelen helyzetét. Antibiotikum volt, az jó a fertőzések ellen – persze, ha megfelelő a fajtája, de ugye válogasson a radai, amikor ilyen helyzetbe kerül – a sebet a combján rendesen fertőtleníteni tudtam és össze is varrtam – még jó, hogy apám erre megtanított, bár az is tény, hogy a holttesteket varrni klasszisokkal másabb, hiszen ott nem kell figyelni rá, hogy a varrás szép legyen (nem is tudok szépet, szóval heg az biztos marad, nem is gyenge, amit sajnálok, de hogyha hiúsági kérdést csinálna belőle valaha az életben az azt jelentené, hogy él, szóval annyira nem bánt mégsem a dolog) és főleg nem okozunk fájdalmat azzal, ahogy a sebet összeférceljük. Azt hiszem, hogy tényleg mindent megtettem, de mégsem érzem ettől jól magam.
Nagyjából egy csomóban szoktunk aludni azokkal, akiket az első napon összehozott a szükség és a sebellátás, így mindig Dave közelében, mindig Sylvie és Carrie-Ann mellett hajtottam álomra a fejemet és Felicityt is igyekeztem nem magára hagyni. Brycet kerülöm, mint a pestist, mert még mindig mérges vagyok rá, nem tetszett a stílusa, kicsit sem. Liam pedig felnőtt – hozzám képest mindenképpen az – és járta a maga útját, vannak itt más ismerősei is.. Carrie-Ann eltűnése nagyon aggaszt, a lány olyan félénknek tűnt, olyan elveszettnek, s zavar, hogy nem tudom mi van vele. Alig jött álom a szememre, meg akartam keresni, de aztán valahogy mégis elaludtam. Már úgy megszoktam, hogy az álmaimba menekülök, hogy szinte természetesnek veszem azt, hogy ébredés után van az a pár pillanat, amíg azt érzem, hogy saját ágyamban fekszem, s csak utána szakad rám a valóság. De ez most más. Most amit érzek, az nem komfortos, nem álomszerű és különben is hol vagyok?
Felpattannak szemhéjaim, de azonnal vissza is zárom őket, mintha ezzel akarnék menekülni a valóság elől. A rácsok félreismerhetetlenek. Nos, csodás. Sylvie hangja ráz vissza a jelenbe, azonnal pattanok is, hogy a rácsokhoz ugorva megpróbáljam belátni, hogy merről is jöhet a hang. Jobb ötletem nem lévén kidugom a kezemet amilyen messzire nyújtani csak tudom a rácsokon kívülre.
- Sylvie! Itt vagyok! – válaszolok először csak neki, aztán próbálom feldolgozni a többi hangot is. Brycenak nem reagálok semmit, a dacos kamasz – aki sosem élt bennem tovább a tizenhatodik születésnapomnál – most így éli ki magát. Inkább Leah és Amy szavaira figyelek fel.
- Én nem tudom, az én képességem nem olyan látványos, de kipróbálom mindjárt! – válaszolok a „mindenkinek visszatért-e” kérdésre. Lehunyom a szememet, magam elé képzelem ötéves énemet, s megpróbálom előhozni őt a múltból. Hogyha sikerül, akkor a rácsokon kívül jelenik meg, velem szemben.
Amúgy ez egy megszokott rituálé, minden egyes reggel megpróbálkoztam ezzel, minduntalan sikertelenül. A képesség nem működött. Hogy most fog-e? Nem tudom.
Akármi is történik, a rácsokkal kezdek foglalkozni, mert nem túl jó ez a helyzet így. Körülnézek a celléban, járok benne körbe-körbe, mint a mérgezett egér, s próbálok találni valamit – bármit – ami hasznomra lehet abban, hogy kijussak innen.
- Halljátok! – eresztem el a hangomat. - Ki ismeri a filmes trükköt a hajtűvel meg a zárakkal? – próbálom felszakítani a gusztustalan matrac huzatát, hogy csekkoljam, esetleg nem-e rugós matraccal van dolgom, amiből ki lehet műteni a rugúkat ahhoz, hogy megpróbálhassak a zárral mahinálni a segítségükkel. A beszéd csak azért kell mindehhez, mert amíg hallom a többiek hangját, addig nem rettegek annyira, hisz szigorúan véve nem vagyok egyedül.

Tárgy: Re: Elrabolva Hétf. 28 Júl. - 11:44

A hajóút nem éppen úgy alakult, ahogy azt terveztük, mivel a helyett, hogy boldogan kikapcsolódtunk volna és mostanra már ismét a birtokon lehetnék, egy szigeten rostokolok. Bryce-nak hála találtam rá a többiekre, azóta pedig próbálkozok velük ismerkedni, kinél nagyobb, kinél kevesebb eséllyel. De hiányzik a birtok, hiányoznak az ott maradt barátaim és Morgan is. Vajon én is hiányzom neki? Vajon aggódik értem? Álmaimban más helyeken járok, ott boldog vagyok és minden rendben van, ahogy a hatalmas, fekete szárnyaim is rajtam vannak, amelyek úgy hiányoznak, mint még soha. Nem gondoltam volna, hogy ilyen rossz lesz nekem nélkülük, de most ez remek lecke volt arra, hogy felfogjam, én tényleg így vagyok egész.
Lassan mozdulok, de a megszokott alvóhelyem helyett csak a hatalmas, puha szárnyakat találom magam alatt, így a másodpercek tört része alatt pattannak ki szemeim és bár érzem, hogy a szárnyaim alatt már kemény a talaj, ez most nem számít, a feketeségek ölelésben tartanak, megvédve mindentől és mindenkitől, én pedig egy könnycseppet is hullajtok, olyan boldog vagyok hirtelen. Persze ez után esik le az, hogy a boldogságnak ára van, hogy ez a hely nem az, amire gondoltam, nem találtak ránk – vagy legalábbis nem a professzorék -, hanem egy teljesen más helyen vagyunk, sötét van, hideg és rácsok… Rácsok?
~ Mi a fene történik itt? ~ - megdörzsölöm kékségeimet, majd dús, kócos tincseimet hátraparancsolom, úgy kelek fel és az első mozdulatom természetesen szárnyaim megmozdítása, hiszen sikeresen elfeküdtem ennek a kemény „ágybetétnek” hála. Az pedig, hogy miként néz ki a felsőm csak ez után esik le, mivel bár rajtam van, még takar, mégis… elég sokat felfed felső testemből, de ezt senki se látja, egyedül vagyok… ismételten. Elkap a rettegés, a félelem egyre inkább úrrá lesz rajtam, egészen addig, amíg meg nem hallom az ismerős hangot. Sylvie… majd pedig Bryce és Leah. Ők is itt vannak, nem vagyok egyedül! Az örömködésem viszont azonnal véget ér… bárcsak inkább egyedül lennék és másoknak ne lenne baja, nem jó ez így, nagyon nem jó. Lassan én is a rácshoz sétálok, de nem érek hozzá, ki tudja, hogy nem vezettek-e bele áramot vagy valami, jobb biztosra menni.
- Én is itt vagyok, Amy! – szólalok meg, bár hangom kissé remeg, mégis, amikor meghallom Leah szavait, akkor felcsillannak szemeim és szárnyaim automatikusan megmozdulnak. – Az én szárnyaim is megvannak! – jelentem ki boldogan, csak a probléma az, hogy hiába van két hatalmas, fekete szárny a hátamon, innen nem tudok kijutni a segítségükkel. Viszont amikor megtudom, hogy Bryce is itt van, azért megörülök neki, hiszen még mindig hálás vagyok annak, hogy segített nekem. Persze mindez a szerencsén múlt, bárki rám találhatott volna, de talán a Sors valamiért így akarta. Az első gondolatom egyébként a hellyel kapcsolatban, hogy valakik rájöttek a mutánsok erejére és elkaptak minket, és már osztanám is meg a többiekkel rémes gondolataimat, amikor ajkamba harapva térek észhez. Ezt nem tehetem… Nem festhetem az ördögöt máris a falra, nem akarok senkire se ráijeszteni.
- Most mit tegyünk? Mindenkinek visszatért a képessége? – azért ezt nem lenne rossz még most megtudni, mert ha igen, akkor együtt már nem vagyunk gyengék, valakinek pedig csak akad valami használható ereje is. Csak jöjjön ide valaki, akkor már én se leszek gondban, mivel a szárnyaimnak hála el tudok intézni egy embert, ha muszáj, bár tény, hogy ahhoz ajtót kénye nyitnia. De ki lenne olyan botor, hogy egyedül jöjjön le hozzánk? Akiket rácsok között tartanak, azoktól általában félnek, hiába nem tettünk semmit se.

Tárgy: Re: Elrabolva Hétf. 28 Júl. - 8:35

Where are you Tati?

A két távollévővel alig volt kapcsolatom, és ha elhúztak, hát elhúztak. Nem vagyok a legjobban ahhoz, hogy komolyan idegesítsen a dolog, sikerült úgy leinni magamat, hogy engem nem is nagyon kellett elkábítani, akkor sem ébredtem volna fel, ha mellettem mondjuk megerőszakolnak valakit. A kótyagosság mindettől függetlenül, biztosan nem akartak kockáztatni, pedig durván bűzlöttem a piától. Megmoccanok, mielőtt kinyitnám a szememet valami keményet érzek magam alatt, hideg padlót. Felnyögve ülök fel, és nyitom ki a szememet. A halántékomon egy ér bosszúszomjasan zakatolni kezd, pa-pa-paaa-paaaa... Ez valami... kibírhatatlan! Kapok a fejemhez, és egy pillanatra bevillan látóterembe a kezem, amely kisebb, mint volt. Kisebb? Magam elé húzok egy tincset, barna! Na ne mááár, sikerült volna? Annyira akartam, hogy vissza tudtam bújni Leah testébe? Próbáljunk meg egy váltást, Tati akarok lenni, Tati akarok lenni. Combjaim modelles verzióra nyúlnak, melleim formája is azonnal változik. Igeeeen! Gyorsan visszaváltozom jól megszokott bájos távolkeleti verziómba, már annyira hiányzott, Shannon meg elmehet a pokolba. Örömködve pattanok oda a rácsokhoz, hogy... De baszki, rácsok...? Hol a jó életben vagyunk? Vigyorom lehervad, annyira mégsem jó a helyzet.. Rázom egy kicsit a rácsokat, de nem sok értelmét vélem a majomparádénak, inkább vissza a matrachoz, hogy legalább átnézzem, hátha találok benne valamit. Ablak nincsen, a helyiség teljesen levegőtlen, spórolnunk kell majd a levegővel. Két hang üti meg a fülemet. Egy férfié, és valami csapkodásé. Próbálok kilesni a cellámból, egyenlőre nem látok semmit.
- Igen Bryce, Leah vagyok most már tényleg! Megvan az igazi alakom. Neked működik? – Kérdezem egyértelműen a képességére utalva. Aztán egy női hang, Slyvie.
- Te is itt vagy kislány? Király! Vagyis annyira nem jó, de... na érted, legalább élünk. Még valaki? – Rángatom a fejem tétován, a cellasor nem enged túl sok rálátást a folyosóra. Ha zárva vannak a rácsaink, nem sok reményt látok rá, hogy magunktól kijussunk. Azért megnézem a rács szerkezetét, hátha nagyon régi, rozsdás szerkezet, amire ha nem is a kulcslyuknál, de közel hozzá ráütünk, talán elenged.

Tárgy: Re: Elrabolva Vas. 27 Júl. - 22:56

A tegnapi nap igen mozgalmas volt, ugyanis a hajóból kikerülő élelem keresése mellett egy barlangra is rábukkantunk, ami aztán néhány társunkat bekebelezte, majd kiköpte. Nem szó szerint, de fura volt látni, ahogy eltünnek a barlangba, majd néhány perc múlva szinte varázsütésre előkerültek a semmiből. Nem zavartattam magam, legalább volt segítség és a kíváncsiskodó csapat is azt csinálta, amit kellett volna az elejétől kezdve. Azt a nem sok dolgot, amit találtunk visszavittük a csoporthoz és innen szabad program volt. Az esti lefekvés is nyugodtan telt, vagyis nem tűnt úgy, hogy bárki ártó szándékkal a közelben lenne. Nem úgy, mint a másnapi ébredés. Ugyan ártó lélek nem volt a közelben, de mi sem ott voltunk, ahol lefeküdtünk, hanem egy beton alappal rendelkező, minimál dizájnnal felszerelt, szinte használhatatlan dolgokkal berendezett cellába, bár ezt elsőre a szoba tarthatatlan állapota miatt észre sem vettem, csak amikor megfordultam, hogy elhagyjam a helyiséget, akkor kerültem szembe a rácsokkal és azzal a ténnyel, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint vártam. Ahogy tovább figyeltem észre kellett vennem, hogy a korábban már megszokott látásom viszont nem tért vissza, pedig mennyire egyszerű lenne, újra látnám a színeket, amik az érzelmeket mutatják és újra irányíthatnám azokat, létrehozva egy kulcsot az ajtónak. Ekkor hallom meg egy társam hangját, aki ezek szerint ugyanúgy járt, mint én és ha ő itt van, akkor a többieknek is itt kell lennie.
- Itt vagyok, Bryce. Ki beszél?
Megyek a rácshoz és kiáltok ki, majd elkezdem vizsgálni a kulcslyukat, ha találok. Újra előtör belőlem a hiány érzet, ha visszakapnám a képességem lassan a kezembe kezdenék összpontosítani és létrehoznék egy kulcsot, ami talán nyitja az ajtót és ha ez megtörtént, akkor egyszerűen kilépek és a többieknek is segíthetnék. Milyen jó is lenne és jóal egyszerűbb volt az életem a képességem birtokában. Mindegy ez van, ezt kell szeretni.

Tárgy: Re: Elrabolva Vas. 27 Júl. - 22:06

Elrabolva

Azt szemet szúrt, hogy Carrie-Ann nincsen sehol, és kicsit aggódtam, a leányzó eléggé hozzánőtt Niquehez a napokban, így én is elég sokszor voltam a közelében. Most meg nincs sehol, s mintha valakitől hallottam volna, hogy a Jack nevezetű fiú sem került elő. Őt nem ismerem, de ettől még nem tartom túl pozitívnak, hogy ketten is szublimáltak.
Mikor lefeküdtem, még homok volt alattam, hanem betont éreztem, hideg volt, kellemetlen, megszoktam a szemcséket, és a tenger állandó morajlását. Amint érzékelem, hogy valami nem stimmel, azonnal felkapom a fejem, és már pattanok is talpra.
- Ó, hogy a jó életbe…
Valamelyest azért sikerül disztingválom, bár halkítani magamon abszolút nem. Természetesen megint bele kellett kerülnünk valami őrületbe, én ezt nem hiszem el, komolyan nem.
- Hahó… Valaki? Nique?
Természetesen az ő nevét mondom, lévén minden éjjel egymás mellett alszunk még itt a szigeten is, szóval ha én itt vagyok, talán van rá egy hangyányi esély, hogy ő is. Szeretném, megszoktam már, hogy mi mindig ott vagyunk egymásnak, ha már másom nekem nincs. Hirtelen kétségbeesésemben már majdnem ott tartok, hogy elsírom magam, de ehelyett a rácsokhoz sétálok, és rámarkolok. Első felindultságomban, s tehetetlenségemben úgy istenesen megrázom, mert komolyan, elmondhatatlanul elegem van már ebből a szigetből.
Naná, nem nyílik, miért is nyílna, megőrülök, kitépem a hajam, az ágyamat akarom, egy ölelést akarok, ki akarom bőgni magam úgy istenesen. Én csak egy idióta kamaszlány vagyok, rohadtul nem erre kalibrálva. Az biztos, hogy eztán ki sem fogom tenni a lábam a birtok területéről sehová.
- Nem hiszem el, nem hiszem el.
Motyogom halkan, talán nem is hallatszik, és a tompa hangok jelezhetik azoknak, akik még itt vannak, hogy ütemesen verem a kis kobakom a rácsokba.

Tárgy: Elrabolva Vas. 27 Júl. - 20:24

Grides everywhere...

A tegnapi nap még egészen átlagosan zajlott, maximum egy kicsit talán néhányan a miatt aggódhattak, hogy éjszakára sem került elő Jack és Carrie-Ann. Nem tudni hol lehettek, talán csak elkószáltak, aztán már az éjszakai erdőn nem akartak átvágni, bár erre valahogy kicsinek tűnik az esély, miután Jack elég sokat lógott az utóbbi pár hétben Josie nyakán, Carrie-Ann pedig az a mindenkihez csapódó típus, aki szinte már itta Nique szavait, szóval... A lényeg, hogy éjszakára sem kerültek elő, ám a reggel még ennél is kellemetlenebbül alakul, ugyanis hőseink egy kisebb csapata nem épp ott tér magához, ahol arra számítana. Nincs náluk semmi, pedig sikerült már legalább pár fegyvert, kisebb apróságot összeszedniük, de most teljesen védtelennek tűnnek újra. A talaj viszont alattuk nem a jól megszokott füves, vagy homokos, hanem kemény beton, amit érzékelhetnek. Külön-külön mindegyikük egy-egy cellában tér magához a földön, enyhén kótyagosan, érezhetően elkábítás után. Egymásra nem látnak rá, maximum hang alapján tájékozódhatnak, mert a cellák egymás mellett vannak. A cellákban a szokásos alig felszereltség uralkodik, egy ágy, pocsék matraccal, ablak nincs, és egy finoman szólva is használatra alkalmatlan wc. A rácsok zárva vannak, odakint pedig leginkább semmit sem látni, ugyanis a világítás elég gyér és nem nagy a berendezettség.
Viszont egy valaki azonnal változást érzékelhet magán, amikor kezd ébredezni, Amy-nek nem olyan könnyű a háton fekvés, mint mostanság éjjelente, ugyanis a hátán ott a szárny, a jól megszokott helyen, jó eséllyel rendesen szétszaggatta a pólót, ami eddig rajta volt. Leah pedig érezheti, hogy elérhető közelségbe került újra jól megszokott alakja.

//31-én este 20 óra körül jön a következő, egymásra ne várjatok, később sem lesz sorrend!
Az itteni csapat: Leah, Nique, Sylvie, Amy, Chad, Bryce, Scott
Ha kérdés van a keresendő mesélő: Charles//

Tárgy: Re: Elrabolva

» Elrabolva