Pietro Maximoff

"But there never seems to be enough time to do the things you want to do, once you find them..."

Userinfó: Főkarakter

Név: Pietro 'Peter' Maximoff
Mutáns név: Higanyszál
Születési dátum: Washington, 1966. január 20.
Besorolás: Független
Képességek: Szupersebesség

Elsődleges képesség: Szupersebesség
Osztályozás: Alfa mutáns
Aktiválódás: 6 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Emberfeletti sebességet képes elérni. Hangsebesség feletti mozgásra képes, mintha az idő megállna körülötte. Ennek megfelelően reflexei és érzékelése is kimagasló, illetve a felfogási képessége. Pillanatok alatt kiolvas egy tucat könyvet és meg is jegyzi, érti annak tartalmát. Szervezete és teste sokkal ellenállóbb, hogy ne sérüljön a képessége használata közben fellépő gravitációs és súrlódási erőktől, hisz egy normál mutáns vagy épp ember ettől a sebességtől kikészülne, rosszul lenne. Érintésével képes tárgyakat és más élőlényeket felgyorsítani, de csak akkor, ha tényleg fizikai kapcsolatban vannak egymással, amint elengedi, már nem működik a "varázslat".
Képesség távlatai: Az idő múlásával egyre tapasztaltabb és erősebb lesz, így a képességeit is fejlesztheti, ha nem csak piti lopásokhoz használja őket. Elérheti akár a fénysebességet is, illetve gyors mozgásával megtanulhat forgószelet generálni és a telekinetikus és egyéb szorításokból is kitörni, visszafoghatatlan sebességének hála. De ez még igencsak odébb van.

Jellem: Mondták már, hogy nem vagyok normális, hiperaktív vagyok, ráadásul még kleptomániás is. Szemtelenül pofátlan. Szóval na! Nem vagyok én kleptomániás, csak amolyan gyűjtögető életmódot folytatok, mert enélkül minden olyan unalmas lenni, ráadásul ebben is egyre kevesebb a kihívás. Meg ha egyszer megtehetem, akkor miért ne!? Türelmetlen vagyok, kapkodok, mert gyorsabb vagyok, mint bárki más, és pluszban még rájátszom a dolgokra azzal, hogy folyamatosan az órámat bámulom, mint ha nem venné észre a környezetem, hogy egy született gyalogkakukk vagyok. Pörgök, pörgök és be nem áll a szám. Mindenre rákérdezek, mindenről van véleményem, és az ütős sztoriknak élek, amire aztán elkerekedett szemekkel rávághatom, hogy "durva".
Az agyam gyorsabban teljesít, mint másiknak, így tényleg olyan, mintha megállás nélkül pofoznák, pedig mire megszólalok, már lepergett előttem az életem, vagy háromszor. Oké, négyszer is, de csak azért, mert majdhogynem 20 év alatt azért annyi minden nem történhetett. Bár anyám tutira beleőszült már a hülyeségembe, hogy mindig a zsaruk faggatják rólam a legújabb szerzeményeim miatt, amit persze ő ki is fizet, ahelyett, hogy megvárná, amíg kirámolom az alagsort, hogy a házkutatásnál ne találjanak semmit. Mire a zsernyák lenyeli a fánkot, én már megkerültem a bolygót. Oké, most nagyot túloztam!!!
Szeretek másokat szivatni, az őrületbe kergetni, de ez csak a szeretet jele ám, nem kell annyira izgulni. A modorom kissé nyers és van mit csiszolni rajta, de hát előttem az élet. Néha napján imádom magam, de ha jól tudom, ez nem akkora bűn. Vagy csak így próbálom meg leplezni, hogy mindenki egy csiga és halálra unom magam...

Külső: Retro srác. Ez az első dolog, amivel a külsőmet le lehet írni. Minden, ami feltűnő, ami drágának tűnik, ami csilli-villi, ami nem engedi, hogy egy tucat kölyök legyek, hanem igenis hű legyek ahhoz, hogy nem vagyok hétköznapi. A legkevésbé sem. Gyors vagyok, nagyon gyors, és ehhez nem lehet átlagos külsővel nyargalászni az utcákon. Ööö... kezdetnek ezüst színű haj. Vóóóááá!!! Legtöbbször fekete vagy szürke pólókat hordok, amin többnyire feliratok vannak. Vagy nagyon poénosak és köcsögök, vagy pedig valamilyen együttes neve szerepel rajta. Legtöbbször a Pink Floyd-os pólómban látni, mert imádom azt az együttest és a többi alternatív rock-ot, ami ebben az időben menőnek vagy különcnek számít. Van egy naaaaagyon feltűnő, ezüstös színű kabátom, a nadrágom az egész normális, de persze hogy ne legyen egyszerű, rögtön két övet hordok rajta. Az egyik a gatyámat tartja, ez nem nagy rejtély, a másik viszont arra van, hogy egy kis tasaknak adjon otthont, amiben a walkman-emet tartom, mert zene nélkül nem megyek sehová sem, csak arra jó száguldozni, pláne, hogy Jim Corce az isten. A fülhallgató is mindig nálam van így, illetve pár dolog, ami a lopáshoz kellhet, vagy egy nagy adag szigetelő szalag, hogy az illető befogja a száját. És akkor már csak az ezüst-szürke csukámról nem beszéltünk, aminek felemás a cipőfűzője. Kék és fekete. Van egy szemüvegem is, hogy a nagy menetszél ki ne csapja a szememet a helyéről. Meg egy óra mindig van rajtam, hogy lássam, mennyire vánszorog is az idő hozzám képest... annyira unalmas tud lenni.

Előtörténet: Ugyanolyan nap volt ez is, mint a többi. Halál unalmas. De nem is tudom, hogy mit várok a dolgoktól, hisz semmi sem lenn akkora dobás az életemben, mint ha betehetném a lábamat a Pentagonba. Na! Az vicces lenne, vissza is sírnám azt a pár percet, ha  ott elökörködhettem volna, de erre szinte egy pillanatnyi esélyt sem látok. Nekem olyan lenne úgyis, mintha másfél percig szívathatnám a népet, a körülöttem lévők viszont semmit se vennének észre az egészből, pedig jó móka ám eljátszani, hogy valaki behúzzon magának, és még arra is lenne időm a nagy felforduláskeltés mellett, hogy megkóstoljam azt a sótlan levest, amit ott a raboknak főznek. Nem csodálom, hogy ki akar szökni mindegyik, de lehet csak én gondolom így, és valójában tök finom minden, aztán ezért csukatják be magukat oda. Anyám szerint, ha így folytatom, akkor engem is becsuknak oda, de még a kulcsot is eldobják vagy lenyeletik valakivel.
Van egy olyan érzésem, hogy nem szereti a műgyűjtő tevékenységemet, pedig ha egyszer szépen szólna hozzám, akkor talán még virágot is csennék neki, de így csak anyák napjára kapja meg a gazt, amit kirakhat az asztalra, hogy a szomszéd barátnője gyönyörködhessen benne. Anyu elég felszínes tud lenni, és ügyel arra, hogy ne legyen rossz híre a Maximoff famíliának, pedig nem vagyunk szentek, se ő, se én. Pláne én nem. Loptam ezt-azt, nagy ügy. Bár így hirtelen már felsorolni sem tudnám, hogy miket gyűjtögettem össze magamnak, így kénytelen vagyok már a pincében lakni, mert egy normál szobában el sem férnék a saját kis játéktermemmel. Gyors leltár fejben, azt mondja, hogy…
Játékgépek, ital automaták, bowling bábuk, lámpa, mosdókagyló, csak tudnám, hogy minek. Rengeteg TV, süti, fagyi, magnó, diktafon, képek, táblák, egy próbababa, villogó táblák, miszerint „Ne sétálj!”, éééés még mindig állítom, hogy nem vagyok kleptomániás. Valaki bélyeget és szalvétát gyűjt, én meg csupa hasznos dolgot, mint kanapé, párnák. Oké, az ágy a sajátom, mármint azt anyu vette.
-PETER! GYERE VACSORÁZNI!!! –hallottam aztán az ismerős hangot. Hát igen… vagy akkor kiabál, ha menni kell kajálni, vagy akkor, ha valami balhét csináltam, és jön a szövegelés, hogy „PETER! MÁR MEGINT ITT VANNAK A ZSARUUUK!!!”. Hát én tutira nem kértem meg őket, hogy állandóan látogassanak meg, de mindenki szeret és biztosan hiányzom nekik. Azt sem értem mondjuk, hogy anyám minek adta nekem a Pietro nevet, ha folyamatosan Peter-nek hív, még a postásnak is így mutat be, mintha érdekelne engem az az alak, de most komolyan! Azt bezzeg sosem magyarázza, hogy mi van az apámmal. Durva.
Fel is nyargaltam a lépcsőn és mire anyám befejezte a mondatot, már az asztalnál is ültem.
-Mi lesz a kaja? –néztem rá kérdőn, aztán már a sütő ajtót nyitogattam, mielőtt még anyám lecsaphatott volna a konyharuhával, már a helyemen ültem. Láttam a rosszalló pillantásokat, így csak megadólag emeltem fel a kezemet, hogy nem kell sodrófával agyoncsapni. Jó leszek. Két másodpercig kb. LETEEEELT!!!!