A Nap szép lassan kúszott fel az égre, Rózsaszínesre váltott a fekete égbolt. A fáradtság már mardosott, de kitartottam. Ha én nem tartok ki, akkor ki más teszi meg helyettem? Jürgen továbbra is eszméletlen volt, emiatt aggódtam a legjobban, nem ismerem csupán pár órája mégis nagyon aggódok. Szörnyen fest, nem csak a testén lévő hegek és golyók ütötte sebek miatt, hanem ahogy aludt, túlságosan is elgyötört volt az ábrázata. Magamban többször is kértem, hogy tartson még ki, hogy már nincs sok, de mindig csak egyre hosszabb lett az út és az idő rohanvást szaladt előre. A birtok messze volt még és nekünk kevés volt az időnk. Szeretem a képességem és eddig úgy voltam vele, hogy semmiért nem cserélném el, de most megtenném, hogy meggyógyíthassam. Annak is örülnék, ha teleportálni tudnék, semmi perc alatt odaérnék a birtokra és Jürgen hamar felépülhetne..
Ehhez hasonló gondolatok aggasztottak miközben vezettem. Egy pillanatra talán, nem is többre, de elkalandozott a figyelmem az útról és nem vettem észre a szembe haladó kamiont, egy hajszálon múlt, hogy nem rohantam bele. A szívem vadul kalapált és kivert a víz, majdnem darabokra törtem a Volvo-t és magunkat is. Örültem, hogy ezt Jürgen nem látta. Ezek után tutira nem hagyott volna vezetni...milyen jó lenne, ha felébredne, még ha letolna a béna vezetési stílusom miatt is jó lenne, legalább tudnám, hogy rendbe fog jönni. Még mindig elborzadva gondoltam vissza arra mikor olyan hirtelen ájult el, akkor azt hittem meghalt. Talán ezért is nézek felé többször is, mert félek, hogy ez bekövetkezik.
Újabb egy óra vezetés után megcsillant a birtok kapuja a feljövő Nap fényében. Mosoly ült az arcomra és gázt adtam. Behajtottam a kapun majd leállítottam a motort, hátra hajtottam a fejem és nagyot sóhajtottam. Egy percnyi néma csend után fogtam és óvatosan dőltöttem vissza az ülésére Jürgen-t majd kiszálltam a Volvo-ból. Körülnéztem, de nem láttam senkit aki segíthetett volna. Féltem magára hagyni Idegen-t mégis elszaladtam a kastélyhoz. Beérve az épületbe megpillantottam Camille-t. Ő az egyik legszimpatikusabb tanár a suliban, legalábbis a számomra, így nagyon örültem, hogy ráakadtam. Igaz, hogy nem a professzor, de bizonyára Ő is tud segíteni.
-Tanárnő!! - Kiabáltam bele a kastény csendjébe. - Kérem jöjjön velem, van egy sérült férfi odakint, segítségre szorul. - Hadartam el a lényeget és reméltem nem kérdez vissza hanem azonnal velem jön, az időnk fogyóban volt.
Kezdőlap 
by 
