Sky Estate

First topic message reminder :






A Sky Estate Californiában, a San Francisco feletti hegyekben fekszik, pazar kilátással a San Paolo Öböl és a Csendes-óceán találkozásánál elterülő San Francisco-ra. Az óceán és az öböl egy szűk szorosban találkoznak, amin a Golden Gate híd vörös tornyai közötti íve feszül keresztül. Az esti város fényei milliónyi apró csillagot rajzolnak a tenger ringó hullámaira és a Sky Estate bálteremének teraszáról az elit végigpillanthat az aranykorának csúcsára ért birodalom egyik legfontosabb városának lüktető életén.



A Sky Estate elit szórakozóhely, diszkrét szolgálatásainak köre sokféle igényt kielégít a megfelelő pénztárcával.





A főbejárat a hegy felől nyílik. Itt hatalmas park van, és a hotel másik oldalán van az előkelő kétszintes, karzatos bálterem, amelynek két emelet magas üvegfalai mögött hatalmas terasz helyezkedik el, innen a város legjobb kilátása nyílik az öbölre, San Francisco-ra, és az óceánra. A hotelnek van még egy udvara, ahol úszómedence található. A magasabb szinteken hotelszobák, lakosztályok vannak és néhány lakosztály egészen prémium szolgáltatásokkal jár...

- Örülök... Élvezd az estét...
Még utolsó csengések Enaid fejében, jókívánságok, bátorítás. hisz amikor összetalálkoztunk leginkább ezt hiányolta. Hogy élhessen, hogy igazán élhessen. Ha jól érzem, még táncpartnere is akadt, nem is akármilyen.
Hogy Appleton-nal egy lényt "élveznénk", még észrevétlen nekem, hisz nem telejs mélységgel merültem el Enaid-ban, és ugyanolyan jól leplezi ő is jelenlétét. Talán csak az a különös érzet, mely őt is következtetésre juttathatja, meglepő kérését tárva elém.
- Sose voltam telefonközpontos kislány - villantom kékjeim nevetősen táncpartneremre, látszólag minden sértettség nélkül. Mert mi okom is lenne rá, csak kérés volt, nem utasítás. Legalább is nagyon remélem.
És hagynám is az egészet, ám a felkínált viszonzás túlon túl kecsegtető. Még ha csak egy "szem", hacsak egy kicsiny része a tudatának, akkor is egy lehetőség, egy engedélyezett bekacsintás a már tapasztalt kín nélkül. Túl kedvező ajánlat kíváncsi lelkemnek.
- Azért nagyon remélem, játszópajtásnak tekint és nem a játékszernek - teszem azért még hozzá némi figyelmeztetésként. Csak hogy tudja, nem azért engedek, mert ő így akarja. Hanem mert én így döntöttek. Bár kapcsolatunkban egyenrangú felek vagyunk, legalább is annak kell lennünk, jobb olykor fel is idézni ezt az elvet.
Tovább viszont nem halogatom, lehunyom szemem, mintha csak a táncot élvezném, hisz érzem, Edward magabiztosan vezet, és keresem is azt az egy nyitott tekintetet, arra ügyelve azért, hogy saját elmém ne legyen nyitott könyv számára, hisz megőrizném titkaim. Inkább Enaid felé "veszem az irányt", újfent megmerülve zaklatott, érzelmekkel zsúfított elméjébe.
- Úgy sejtem, közös ismerősünk akadt...

Bármennyire is meglepő lehetne egyesek számára, örömömre szolgál, hogy világléptékű sakktáblám egyik legfontosabb bábujának egészsége makulátlan. Kedvemre való mind formája, mind működése alapján. Igaz, egyelőre nem áll szándékomban játszadozni vele. Szükségem van rá bábjátékomban, mely jóval nagyobb prioritást élvez.
- Ennek igazán örvendek - biccentek finoman, nyomatékosítva szavaim. Mosolyom töretlen.
Látszólag tán a zene az, mely kedvem az egekbe repíti. Valójában azonban sokkalta inkább egy élő, érző, lüktető test az, mely enyhe borzongással tölt el. Ő az, egészen biztos vagyok benne. Bár néhány éves gyakorlás vajmi kevés számomra ahhoz, hogy elméjét testének pozíciója alapján behatároljam. Igaz, szükségtelen is. Jelen vagyunk testében éppúgy, mint a kezeim közt lélegzőében.
Különös, mintha táncpartneremmel egészen egyszerre figyelnék másfelé. Bár rezdülés csupán, ám sejtésnél hajszálnyival határozottabb érzet ez. Mintha halovány utalás történt volna már arra, miszerint ismerik egymást. Persze ez közel sem jelenti azt, hogy most éppen őt figyeli, így efféle elmélkedésre nem ragadtatom magam. Arra azonban sokkalta inkább, hogy kipróbáljam, mennyire pallérozott is a kisasszony elméje.
- Mondja csak, képes volna egy röpke konferenciát szervezni a hószín szépséggel? Tán már volt alkalmuk találkozni, ha jól sejtem.
Azon információim, melyek ide vezettek közel sem oly biztosak, mint általában. Enaid van, hogy egészen másképp látja vagy értékeli a környező világot, mint egy ember tenné a helyében. Az emberek egyszerűek, ő nem. Tán ezért is a kiemelt szimpátia, érdeklődés részemről. Partnerem közelebb húzom annyira, hogy halk szavakkal is szólhassunk egymáshoz.
- Egy szemem felnyitom, s ha csak ebbe tekint, könnyedén megérthetjük egymást akár szavak nélkül is. Míg tekintete nem téved el, fejfájásra sem lesz oka.
Emlékeim szerint több kiemelkedően éles érzékszervekkel rendelkező vendégünk is akad, így a kép teljessé tétele gyanánt megejtek egy kósza kacsintást. Nem szívlelem azt, ahogyan manapság elbagatelizálták eme egyébként kedves gesztust. Régen a megfelelő alkalmakkor használták, mára azonban oly ügyetlenül és túlzottan sokszor alkalmazzák, hogy már-már kellemetlenné vált. Természetesen nem akkor, ha értő kezekbe kerül, mint a kommunikáció egy eszköze.
Ahogy ígértem, egyetlen szemem valóban felnyitom, még ha ez csupán hasonlat is. Egyetlen elmeközpont, ha az elektromos alapon működő neuronháló által képzett csoportosulást értjük ez alatt. Ez az, amit a telepaták érzékelnek, s amivel gyakorlottakhoz képest igen csak kezdetleges gondolatátviteli lehetőségeimet magam is alkalmazom.
Akárhogy történjék is, Enaid testében ismerős borzongás ébred, ily módon előre is tudatva vele közelségem.

Kezdtem rémesen pocsékul érezni magam. A kezdeti melegség amit az ital okozott olykor már dühítően forró volt. A fejem csaj egy icuri-picurit sajgott, de a zene tett rá még egy lapáttal, akármennyire is szép zene nekem már sok. A pirosas lével folyatott aprócska balesetem nem kis nézőközönséget hívott össze. Aki tehette messziről, de csak éppen hogy, odapillantott a mesterművemre ami gyönyörű pirosas színben pompázott. Talán szégyenlenem kellett volna amit tettem, de az ital hatására szinte fel se tűnt mit tettem. Az meg, hogy kicsit is szégyelljem magam eleve kizártnak tekinthető. Szépen kapaszkodtam egy darabig a copfos férfi karjába, de aztán át lettem passzolva Jürgen-nek. Egy másodpercig talán bántott, hogy így lepasszoltak, mintha egy korcs kutya lennék aki kézről-kézre jár, mert nem kell senkinek. Vagy, mint egy cafat húsdarab amit az oroszlánok elé vetnek. Mindkét hasonlat tökéletes arra ahogy velem bántak. De keseregni éppen annyira felesleges, mint józannak lenni egy ilyen partin. Ám Jürgen láthatóan jobbnak látta, ha józan vagyok, mert az az ismerős melegség megint áramlani kezdet a testemben. Bosszúsan néztem fel rá aztán a Venus nevezetű hölgyre. Te atyaég! Ez a nő nem tudja mit veszít azzal, hogy nem táncol Jürgennel. A helyében kapnék az alkalmon, a bátyusnál jobb partnert nem is találhatna, ez nem a másik férfi ellenében szól, de ismerem Jürgent. Udvarias és kedves, le merném fogadni, hogy táncolni is tud. De hát mondani szokták, hogy mindenki a saját hibájából tanul. Jürgen bizonyára talál magának másik táncpartnert addig míg e hölgy le nem futja köreit a partnerével.
Egy pillanat erejéig még odanéztem ahogy a nő és a férfi táncolni mennek, de tovább már nem érdekelt a dolog. Arrébb álltunk Jürgennel és egyre jobban éreztem ahogy a gondolkodásom helyre rázódik és a szoba sem jár tovább keringőt. Elléptem mellőle és kicsit szégyellni kezdtem magam amiért ekkora galibát okoztam. határozottan nem ez volt a célom, a figyelmet se akartam felhívni magamra, mégis úgy tűnik mindenki látta a piros löttyös mutatványom.
-Hát...nem volt szándékos, de az biztos, hogy az emlékeikbe ivódtam. - Megengedtem magamnak egy halovány mosolyfélét. -Akkor legközelebb szólok még mielőtt ennyit innék és akkor tudunk koordinálni. - Mosolyogtam.
A bál új körhöz érkezett és megkezdődött az álarcosbál. A sok maszk közül egyiket sem találtam olyannak amilyen tetszett volna így amit magammal hoztam azt vettem elő. Egy valkűrt öltöttem magamra. Hatalmas nagy fülek, sejtelmes arcvonások, ez jellemezte a maszkom és most engem is.
-Köszönöm, de van sajátom. - Utasítottam vissza udvariasan a boy-t. Jürgen is a sajátja mellett maradt, Még alig táncoltunk egy keveset amikor a démon maszk már Jürgenen volt. Élveztem, hogy egy álarc mögé bújhatok és teljesen más valaki lehetek. A zene magával ragadott. Most már kevésbé bántam, hogy ital nélkül kell szórakoznom. De ha megpróbálnám ismét kiütni magam, nem kizárt, hogy Jürgen ismét nem hagyná. Olyan, mint egy gardedám, odafigyel rám. De valahol azért jó, hogy nem vagyok itt egyedül. Az óceán felől közeledő hűs szellő megsimogatta az arcom. Valahol egy hajó megszólaltatta kürtjét ami a báli zene ütemén is áthallatszott. Kíváncsi lettem volna, hogy a bálozók miről beszélgetnek egymás közt, de az a képességemmel való visszaélés lenne, így hát minden zajt kizárva csak a zenére figyeltem és arra nehogy Jürgen lábára lépjek ügyetlenkedésem közben.

Let the Sky fall
Hormonok, karmok, dráma, meggylikőrrel nyakon öntve

- Graciana, édesem, Graciana.
Jürgen teljesen elképedt. Olyan alapvető hibát vétett, amit legutoljára kezdő korában, azzal, hogy rosszul ejtette a nő nevét. Szedd össze magad, öregem, mi van veled?
A hölgy ezután megsimította a férfi arcát és nem mulasztotta el könnyedén végigkarmolni a bőrét. A karmai nyomán abban a pillanatban sárga fény gyulladt ki az északi arcának oldalán halványan, mintha eddig láthatatlan plazma derengett volna fel. A fények úgy kavarogtak Jürgen bőrén, mint a víztükör, ha kecses női ujjak borzolják. A férfi mostanában egyre inkább érezte képességének erősödését és megpróbált egy trükköt - Lejjebb engedte a pajzs védelmét. A bioenduráns rendszer érzékenyen fogadta az apró rezdüléseket és a fodrozódás alatt hosszú, vörös csíkokat hagytak Venus karmai. Játékosan szexuális mozdulat volt, precízen végrehajtva. A hölgy egy finom simítással kárpótolta a férfit, Jürgen pedig rendületlen nyugalommal figyelte a mozdulatok diszkrét, intim erotikáját.
- Ki fogom dobni a manikűrösömet! Ne haragudj, édes, ezek a balga nők már csak ilyen szeszélyesen és meggondolatlanul választanak szépészt maguknak. Venusnak szólíts inkább, a Graciana nem áll a nyelvedre, azt hiszem.
Jürgen visszafogottan mosolyogva bólintott, mintha észre sem vette volna a saját nyelvbotlását.
- Nem történt semmi, Venus. - Egy kicsit ízlelgette az újabb nevet, elégedetten nyugtázva, hogy ezt jobban kedveli. Arcán egy pillanattal később összeforrtak a csíkok. - Ahhoz, hogy nyomot hagyj, jóval mélyebben kell belém vájnod a karmaidat.
Az északi visszafogott félmosollyal zárta a mondatot. Gondolkodás, fontolgatás nélkül, őszintén válaszolt. A hölgy pedig újra átpattintotta a labdát az ő térfelére.
- Szeretem a beleegyező, megadón viselkedő.. khm.. akarom mondani, hogy tökéletes modorú, előzékeny férfiakat!

Az üvegfalakon keresztül ekkor újra végigszántott az óceáni szellő, a virágok illatát hozva a balkonról. Hűsítően kavargott az érzelmek, hormonok, ösztönök olajos hullámai felett, mint a tömény vodkára töltött martini. Jürgen megérezte benne a szabadság illatát. A tenger illatát, a sót, a víz tajtékzó csobogását, a halk, távoli hajókürtöt. Hirtelen szűk lett neki a diszkrét szúrkálódással terhes, elit társasági légkör. A nő elejtett mondata pedig egyszerűen irritálta. Úgy feszült neki Jürgen személyiségének, mint a felfelé áramló meleg, dél-amerikai tengervíz az északi jéghegyeknek. Amennyire izgatóan erotikusnak tartotta a nő buja dominanciáját, annyira bosszantotta is az érzelmi elköteleződés követelése. Jürgen úgy érezte, Venus rajongásra vágyott, udvarlásara, hódolatra és ez ingerelte. Nem valami férfibüszkeségből adódó indulat kerítette hatalmába, hanem az érzelmi manipuláció egyszerűen fárasztotta. És különben is, mi van megint ezzel a folytonos érzelmi uralkodni vágyással? Ezt nem is értem. Mi az embereknek ezzel a mániája? Ha valakitől érzelmeket akarsz, akkor te is adsz, és partnerek vagytok, elköteleződve egymás iránt, ha meg csak szex, akkor szex. Mindenesetre nyugtázta annyival, hogy az emberek nem ugyanolyanok. Felteszem, ez olyan lehet, mint nekem a szabadságvágy. Mindenkinek a maga démona, gondolom. Jürgen tehát udvariasan, de határozottan válaszolt a Venus által feldobott megjegyzésre.
- Valóban, a tökéletes modor az udvariasság velejárója, amit két egyenrangú fél mutat egymásnak. Ha esetleg valaki betörnivalót keresel, nos, gondolom, meglesz itt a megfelelő ifjú titán a célra, ha a kísérődet megunnád. Annyi hódolatot gyűjthetsz itt be, hogy még megcsömörlesz. Ha azonban karizmára és értelemre vágynál, hát még össze fog sodorni a tánc. Csak akkor kapaszkodj erősen a karmaiddal. - Jürgen egy derűs mosollyal zárta a mondatát.

Ekkor Océane finom eleganciával meggylikőrt borított a beszélgetés közepébe. Az északi és a copfos férfi egyszerre mozdultak, előbbi Venus-t húzta félre, a másik a szőke kislányt karolta át védelmezőn, mint egy értékes játékbabát. Jürgen egy pilllanatra csodálkozva nézett a másik férfira. Ugyanazt a birtokolni vágyást látta rajta, mint már másokon is. Nem értette, egyes más férfiak miért tekintettek tárgyként a nőkre. Egyszerűen annyira idegen volt számára a szexualitás és a birtoklás kapcsolata, hogy elképzelni sem tudta, másoknak ez hogyan tevődik össze. Nem értette azt sem, hogy ha valaki nem egyenlő, hús-vér, élő partnert keres egy nőben, akkor miért nem vesz egy guminőt, hisz az minden várakozásnak tökéletesen megfelel, birtokolható és nincs saját akarata.
Nem volt ideje gondolkodni. Venus gyorsan kilépett a karjaiból, ám reakciójából Jürgen nem tudott olvasni. A nő arcvonásai, mimikája olyan tökéletes pajzsként zárultak össze, hogy a férfinak fogalma sem volt, a hölgy mit érez vagy gondol.
- Egy igazi lovagot semmi sem tántoríthat el szíve hölgyétől, s a vele való tánctól. Kérem szép hercegem, hogy vigyázzon a hölgyre, amíg vissza nem térek! Utána talán kikísérem a női mosdóba, hogy egy kicsit rendbe szedje magát. C-c-c, leányom, egy hölgy nem viselkedik így!

Az északi szája szinte magától húzódott fel, és komolyan küzdenie kellett, hogy ne vigyorogjon. A copfos illető korábban valami furcsa, idétlen lendüléssel válaszolt Océane érkezésére, amiből Jürgen arra következtetett, hogy felé akarja terelni a lányt. Mindenesetre, miután Venus-t félrehúzta az ital hatósugarából és a nő kilépett a karjaiból, elkapta az egyszemélyes vörös zivatart. Finoman átkarolta Océane hátát és kivette kezéből a kiürült poharat, majd saját poharával együtt tette egy érkező pincér tálcájára. Tapintatosan tartotta meg a lányt, hogy ne essen össze és bekapcsolta az erejét. A forróság dübörögve ömlött szét a mellkasában, csontokon, ereken, inakon keresztülzúgva. Karjain harsogva tolult végig, és még a férfi is meglepődött az energia nagyságán. Ahol kezein átlépett Océane-ba az erő, a bőr halványan, melegen felfénylett a kézfején, amit ő nem vett észre, ahogy a kettejük egyensúlyára figyelt, ám Venus még láthatta a pulzusra lüktető, meleg derengést az északi bőrén.
- Természetesen vigyázok rá, ez magától értetődő. A következő táncra pedig később is sort keríthetünk, amikor kötelező táncodat lejártad a kísérőddel.
Jürgen nem értette, mi célt szolgált a hirtelen tegezésből magázásba váltás, ám ő következetesen megmaradt a tegezésnél, ha már egyszer idáig léptek. Nem zavartatta ilyen apróságokon magát. Még látta, hogy a copfos és a démon elviharzanak táncolni, de már nem figyelt oda.

Jürgen arrébb húzta magukat és folyamatosan engedte át Océane-ba az energiát. Fél percen belül a lány józanra regenerálódott. Az alkohol eltűnt az axonvégekről, és Jürgen érezte, ahogy az idegsejtek között visszaáll a -90 mV nyugalmi feszültség. Végigtapintotta, ahogy Océane idegrendszere normális ingerületre állt, majd lassan elzárta az erőt, ami meleg, jóleső áradatként ömlött végig a lányon.
- Szóval Delfinlány, sikeresen berobbantál a társaságba. - Jürgen most már nem tudta megállni, hogy el ne vigyorodjon. - Hát nem vagy semmi, kicsi húgom. Legközelebb koordináljuk ezt és megállíthatatlanok leszünk. A nyárspolgárok rettegni fognak, a sznobok rémeivé válunk.

Ekkor halk morajlással új felvonásba ért a bál, és a személyzet maszkokat kezdett osztani a vendégek között. Sok elit sznob izgalomba jőve sutyorgott a tánctéren, miközben a boy-ok a különböző báli maszkokat osztogatták. Amikor az egyik a közelükbe ért, hagyta, hoyg Océane válasszon, majd finoman fejét rázva utasította vissza a neki felajánlott maszkokat.
- A sajátom jobban tetszik. Menjen fiam, hozza be a kocsimból. A fekete Aston Martin a parkolóban.
Jürgen a sluszkulccsal egy húszdollárost is csúsztatott a fiú kezébe. A pénz megtette hatását, fél kört tehettek meg a táncparketten, amikor a boy sietve ért vissza Jürgenhez, kezében a maszkkal.

A kézzel festett és fából faragott  XVI. századi japán oni maszk igazi mestermunka volt. Jürgen gondosan választotta meg erre az alkalomra a démonmaszkot. Felhelyezve folytatta a táncot. A zenét válogató protokollosnak elszánt közép-európai ízlése lehetett, ami a hidegháború alatt politikai tartalommal is bírhatott, mindenesetre, a friss tengeri szél szárnyain a zenekar páholya felől Strauss zenéjének ismerten letisztult, elegáns vonulatai kapaszkodtak fel az esti fényekre.

A nap teljesen lement és a szürkületet átvették a csillagok, amikor az álarcos vendégsereg keringőzni kezdett.

Igen furán jön ki ez a felkérés. Zane szemöldöke felszalad a meglepődést érzékelve a hölgyön. S a hószín írisz. Na, ez viszont őt lepi meg. Kivel hozta össze a véletlen? Csak nyelve ne legyen életlen. Egyenlőre csak bátorítólag mosolyog, s vezeti a hölgyet a táncparkettre. Ezen tudását sem az egyetemen szerezte, hanem az azt követő években, mikor egyre sikeresebbé válva kezdtél el rangos bálokra hívogatni. Ott pedig nagyon hasznos a tánctudás. Így kibérelt egy oktatót, s pár hónap alatt el is sajátította azt, amit tudni kell. Azóta is bőszen gyakorol.
Partnere is jól mozog, ez már elsőre feltűnik neki. Ahogy a mosoly is, amint feltűnik Enaid arcán. Hiába. A nőket valamilyen tudományosan meg nem magyarázható ok miatt a tánc mindig felpezsdíti, mi több, felizgatja. Rá nincs ilyen hatással, s noha könnyedén mozog, nem érez semmi különösebbet. Persze úgy illik, hogy mosolyogjon, s ez megy neki.
- Hölgyem, maga igazán kecsesen mozog. – bókol partnerének, elvégre nem árt egy kis beszélgetés sem. Abban sokkalta inkább mester.
- És a ruhája is igen elegáns. Személyre szabott tervezés? – érdeklődik, hisz úgy illik. Ki tudja miféle szerzetet rejt a maszk. Meglehet fontos beosztásban lévő férfi felesége vagy más hölgy rokona. Elég komolynak tűnik az est, szóval egyszerű hétköznapi ember bizonyosan nem lehet.

Hm… Láthatólag igen sértődősek az első bálozó kislányok, ha már egy ilyen gyenge beszólástól is elszaladnak. Ritkán történik meg az, hogy Helmsman jót tesz, most sikerült. A szerencsejáték nagy függőségbe, nyomorba és szegénységbe tudja juttatni még a jótét lelkeket is. Ő már csak tudja, hiszen az Itt a piros hol a piros játékban sok balfácánt kopasztott meg még kamasz korában. Azt is képességének köszönhetően tehette meg.
Szerencséjére nem marad elfoglaltság nélkül, hiszen megkezdődött a bál álarcos része. Nem mintha ő nem azt viselne egész életében, mindazonáltal talán eme szövetdarab kellőképpen elfedi rémisztő ábrázatát, miktől kislányok is megijednek. Tévedett. Maga sem érti, hogy kerülhetett a maszkok közé ez a darab, de egyből megtetszet neki. Rögvest magára is öltötte. Ma már biztos, hogy ő az éjszaka réme. De legalább tudni fogja, hogyha sikerül táncpartnert találni, az nem félős hölgyemény lesz. Már pedig ő nem szereti az emberi gyengeséget, még a nőktől se. Az a sok érzelmi nyavalygás… De hagyjuk is el most ezeket a dolgokat, s kezdődjék inkább a partnervadászat! A nyáj nagy, a leggyengébb prédát kell kiszemelni. S ahogy Helmsman sétál a tömegben kiszúr egy igazán elegáns fehér öltözetű hölgyszerű képződményt (Enaid Smithson), kinek arcát is míves ezüstmaszk fedi. Tudja, hogy nem királynője az, más a ruha szabása. Arcán bájos mosollyal lép a hölgyhöz.
- Üdvözlöm kisasszony! – köszönti.
- A Denevérember elrabolhatná egy táncra? Ígérem, nem fogja rács mögött végezni. – ostoba poén, de megteheti, hisz arca fedve, s ha korábban nem figyelte meg a nő ki is ő, úgy nem kell tartani attól, hogy lebukjon. Meg különben is, itt annyi az idegen ember, hogy mindenkit megjegyezni képtelenség. Esetleg egy arcfelismerő mutáns képes lehet rá. De egy ilyen miért lenne meghívva ebbe a bálba?

Tölgyessy Hajnal lassított a motorral, és a Susuki dorombolva siklott végig a parkoló autók között. Az esti szellő belekapaszkodott a karjaiba, combjaiba, az égen már megjelentek az első csillagok. Elmúlt a nappali forróság és a nő érezte a tenger illatát. Hajnal leparkolta a motort az autók között, és a fák alatt megigazította fekete selyem estélyi ruháját, melyen elegáns, mély vörös sávok kanyarogtak válltól combközépig. Hajnal kisétált a kocsik közül és elindult a hotel felé. A csobogó szökőkutakat lámpák világították meg, amik körül esti bogarak köröztek. A hosszú járda mentén, ami a kapuk felé vezetett, gazdagon virágoztak a kardmagasságú nőszirmok, a vöröslő amarilliszek, a kék, trópusi virágok hajlongtak a szélben, a sötétzöld pálmák alatt.

Hajnal cipői halkan kopogtak a járdán. Apró táskájában nem volt más, csak a maszk, egy parfüm és a meghívó, ami titokzatosan, névre szólóan érkezett. A nő érdeklődését teljesen felkeltette a bál, így hát akkor sem hagyta ki, ha tudta, napokat kell utaznia, hogy ideérjen. A bejáratnál felmutatta belépőjét, majd továbbhaladt a bálterem felé, aminek hatalmas, dupla ajtóin áthaladva kelllems zene, beszélgetés, pohárcsörömpölés egybefonódó hangjai, és a tenger illata fogadta. A karzatról lógó orchidea-indák, a félretolt, hatalmas üvegfalak, az elegáns tömeg és a szláv zene mind pompás hatást nyújtott együtt. Hajnal érezte a körülötte bizsergő energiákat a bálteremben. Az emberek testének melegét, a szél fuvallatát, tajtékzó romantikus zenét, a táncolók mozgásának ritmusát. Keresztüllibbent a tömegen, a bár felé tartva.
- Egy bloody mary-t kérek.

Az ital fűszeres íze szétomlott a szájában, és a nő egy pillanatra becsukott szemmel élvezte a koktélt. Majd megfigyelte a környezetét és elindult a pulttól. A tánctér közepén egy páros feltűnően tangózott a szláv zenére, amire Hajnal felhúzta a szemöldökét. Itt-ott harsányabb emberek keltettek feltűnést, máshol elegáns vendégek beszélgettek. Középen egy furcsa kompozíciójú kégszobor-csoport foglalta el a helyet. Hajnal már épp a terasznak vette az irányt, amikor kisebb morajlás és kavargás közepette a vendégek elkezdték felhúzni maszkjaikat. Hajnal tehát átvette másik kezébe a bloody mary-t és kihúzta sajátját a táskájából.

A XVIII. századi francia maszk fényes, mély vörös színe tökéletesen illett a nő ruhájához. Elegáns formájával thibátlanul illeszkedett Hajnal arcához, és felső felén, oldalt vörös és fekete tollak szöktek ki belőle ívben, így viselője leginkább egy nagy, kecses madárhoz volt hasonlatos. A főnix-maszk kiváló báli darab volt, Hajnal pedig tisztában volt vele, hogy hatalmas szerencséje volt azzal, hogy megszerezhette. Érdeklődve pillantott körbe a teremben. A karzatról újra zene hangzott fel, és az álarcos vendégek táncba kezdtek.

- Mindenkinek más szerepel a munkaköri leírásában - kontrázok vissza, talán már picit enyhültebben, akár még mosolyogva is. Persze az már más kérdés, hogy az én munkaköri leírásom a negyedét sem tartalmazza annak, amit teszek. Mert hát a munkavédelmisek tuti fejreállnának a valóságtól, bár mifelénk nem szokásuk ellenőrizgetni. De azért jobb a tiszta munka, mármint papíron.
- A fejemet teszem rá, hogy csak Ön érti félre - erősítem újfent korábbi véleményem. Mr. Appleton tuti enm az ilyen fruskákra gerjed, ha meg mégis.. nos akkor elég rételmes ember ahhoz, hogy okosabban tegye, és ne pont egy ilyen cserfes nőszemélyt pécézzen ki magának, és ne hívja meg egy olyan eseményre, ahol épp a jó oldalát kívánja mutatni mások felé. Szóval egyértelműen csak félreértés lehet.
- Örülök, hogy ennyiben kiegyeztünk - bólintok elégedetten. Valóban értékelem, hogy nem kezd el csüngeni a dolgon, nem erőlteti a faggatózást. Úgy se tudna kiszedni belőlem semmit legfeljebb az ideiegim táncolnak, amik bár acélerősek, el tudnak szakadni.
- Szívesen, nem tettem semmi extrát. És egyébként is.. tudja, az a munkaköri leírás, sok mindent tartalmaz - mosolyodom el, talán először valóban őszintén, miközben kitárom előtte az ajtót és rögtön utána kilépek magam is. Nem szokásom indokolatlanul a női mosdóban tartózkodni, főképp nem céltalan. Aztán hagyok egy-két pillanatot, hogy némi előnyre tegyen szert, majd magam is visszatérek a bálterembe. Egyetlen pillantással nyugtázom, hogy a tanárnő biztonságosan ücsörög egy széken, az épp visszatérő lánykával. Ugyanakkor az is szemembe ötlik, hogy megkezdődött a maszkabál, így gyorsan lenyúlok egy teljesen egyszerű fekete álarcot és akasztom magamra. Mint a púp a hátamra, annyira kell ez a cucc, de a főnök egyértelműen jelezte, mindenki viselni köteles. És ez alól sajna én se vagyok kivétel.
Így már mint egy fekete gyászhuszár sétálok a teremben, látszólag csak úgy, mondhatni párt, társaságot keresve, ám valójában a terepet mérem fel, keresem a főnököt a táncolók között, ami nem is nehéz, ismerve ruházatát.

Nem zavar Edward pillanatnyi elkalandozása, ahogy Zane odébb vonulása sem. Elég időnk lesz még együtt tölteni hazáig, vagy akár maradhatunk is a városban valamelyik szállodában, hisz nem sürget senki, nem kell senki felé elszámolnunk időnkkel.
- Errefelé.. Inkább North Salem felé, úgy érti - vágok vissza mosolyogva, mintegy felvillantva eme ismereteim. Nem szolgál újdonsággal a tény, hogy rajtunk kivül más is megpróbálja maga köré csoportosítani az ifjú tehetségeket. Ám az már inkább, hogy a jelenlévőkre itt is számíthatok.
- Nem gondoltam, hogy a "konkurencia" is megtisztel minket. Úgy látom, Ön igen nagy élvezettel szövögeti a szálait - mosolyodom el minden sértettség vagy felrovás nélkül. Igazából nem zavar az új információ, sőt, így talán még könnyebb lesz ama intézmény közelébe jutnunk.
- Köszönöm, már sokkal jobban vagyok. Mintha újjászülettem volna - kontrázok udvariassági köreire mosolyogva. Igazság szerint különösebb fizikai változásokat enm észlelek magamon, hisz ahogy arról sem volt tudomásom, miféle változások mentek végbe testemben Shaw hatására, úgy az Appleton által előidézett áltozásoknak sincs különösebben észrevehető hatása. Eddig.
A keringő első bevezető taktusai kellemes érzetként futnak végig rajtam, régi időket idézve fel, régi táncórákat, nevetést, gyermekkori "bálokat". És már fürkészem is a maszkákat körbehordozó szolgálókat, majd megpillantva egy nekem tetszetőst intem magamhoz és ügyes kézzel teszem fel, elfedve félig arcom, bár azt hiszem, így is viszonylag könnyen felismerhető vagyok annak, aki ismer.
- Megtisztel - bólintok udvariasan Appleton felkérésére az elit körökben használt szófordulattal és hagyom, hogy a táncolók közé vezessen. Lépteimen, a felvett beálláson érezheti, tanultam táncot, ezt a táncot is, igen magas szinten. Hisz megkövetelték szüleim, hogy a mi társadalmi rétegünknek megfelelő viselkedést és ismereteket elsajátítsuk, használjuk. És ez a tudás az évek alatt sem kopott ki, nem is fog soha.
Talán az első, vagy a második fordulat az, ahol ismerős "ízt" érzek. Így van ez, ha olyan kerül a közelembe, akire kivételes precizitással rá vagyok hangolva. És mivel csupán alig egy-két ilyen személy létezik eddig, hát nem nehéz felismernek gondolatiat. Olyan kis riadt, olyan kis megszeppent, ugyanakkor olyan gyermeki öröm is fűti, mint csak igen keveseket a teremben.
- Nem említetted, hogy eljössz. De azért örülök, hogy valóban próbálod élni is az életet, Enaid....

Egy pillanatra oldalvást fordítom fejem, remélve, hogy Emma nem sértődik meg időleges mellőző magatartásomon. A tapsra leszek figyelmes, majd a látszólag zavartalanul folytatódó késő romantikus dallamokon. Azt cseppet furcsállom, hogy tangózni kezd a párocska efféle zenére, ám eszemben sincs elrontani szórakozásukat.
A férfit egyébként is érhették csapások bőven. Szerencsére errefelé elfogadóbb társadalmunk, különösen manapság, s lassanként kezdenek kevésbé ellenségesek lenni fajtájával szemben. Arról nem is szólván, milyen remek alibivel érkezett! Valódi primadonna a maga egyszerű módján. Emlékszem, dzsentri családok férjvadász legidősb' lányai hasonlóképpen igyekeztek bálba. Pimaszul, dacára koruknak. Akár egy gyönyörű márványszobor, vagy egy valódi festmény. Leginkább mindkettő. Formát a fűző, látványt a festék ad. Igazán ötletes lény az ember. Kedvelem őket.

Eszmefuttatásomat két szívdobbanással később már le is zárom, s visszafordulok nagyra becsült vendégem felé.
- Tudja, Ms Frost, rajtunk kívül más is foglalkozik errefelé tehetséggondozással. Példának okáért az a tanárnő, aki rendszerint akaratlanul is tájfunhoz hasonlatos pusztítást végez maga körül, még ha többnyire akaratlanul is.
Félreértés ne essék, eszemben sincs mutogatni. Pusztán tekintetemmel jelzem, kire is gondoltam, s tartózkodom hosszas bámulásától, hiszen az rangomhoz méltatlan fokú illetlenség volna.
- Apropó! - kérdezem, halkítva szavaimon - Hogy szolgál az egészsége? Remélem, elmúlt már az a makacs nátha, mely legutóbb vihar idején megtalálta!
Szemeim tükröznek némi aggódást, ám jóval több udvariasságot, s valódi érdeklődést. Természetesen tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy nem nátháról volt szó, hiszen magam kezeltem. Afelől sincsen kétségem, hogy gyógyultnak tekinthető. Ezek amolyan kötelező körök, illetve finom emlékeztető. Arra, hogy kinek is köszönheti egészségét, illetve intelem odafigyelésre saját testi épsége iránt. Szövetségeseim és üzletpartnereim minél tovább bizonyulnak stabil tényezőnek, annál biztosabb számításaim végeredményének megvalósulása.

Tételszünetben finoman, játékosan jelzi az ütőshangszerek meglepően fiatal, alig tizenéves mestere, bizony elérkeztünk a következő fogáshoz. Ó, ne ételre gondoljunk esetünkben! Sokkal inkább egyfajta játékra, mely magasabb körökben is társadalmilag elfogadott a nagyobb összejöveteleken. Zenekarunk és a teljes személyzet is maszkokat helyez szeme elé. Néhány inas a vendégek között kezdi osztogatni őket. Klasszikus, régi időket idéző darabok. Némelyik tollas, szőrös szegélyű, s mindegyik legfeljebb viselője orráig lóg le.
Fokozandó a hangulatot karmesterünk kiváló keringőket vezényel, hogy ahogyan azt ilyenkor illik minél több vendéget csábítsanak a táncparkettre. Teszik ezt attól függetlenül, hogy a meghívottaknak tán egészen kis hányada ért az efféle társastáncokhoz.
- Szabad? - kérdem meghajolva a Fehér Királynő felé, mikor arcomat már hollók koromszín hangulatát idéző maszkom takarja.

Jürgen egy finom cívódás közepébe csöpppent. Szinte tapintani lehetett a levegőben a hormonokat, a visszafogott erotika ott fénylett a sötét szemekben, ott gyöngyözött a koktélospoharak oldalán, apró cseppekben szaladt végig a lapockák között. A tengeri szél hűsítően simította végig a báltermet, nagy, fehér szárnyakon hozva az estét. Az óceán sós illlatába az oleanderek és az orchideák illata vegyült a balkonról. A zene hangjai erősödtek, ívekben kúsztak fel a terem üvegfalain.

A copfos férfi és a brit démon két nagyágyúként csavarta maga körül a beszélgetést, és az északinak úgy tűnt, a kis szőke lány csak úgycsapódik faltól falig a hullámokkal. Jürgen a nő bemutatkozására mosolyogva bólintott, és amikor az kiszabadult az ölelésből, finoman kezet csókolt neki, nem érve a bőréhez, ahogy az illemhez nem értő amerikaiak szokták, csak finoman engedve lehelletét a hölgy kézfejére. Majd kiegyenesedett és a démon szemébe nézett.
- Jürgen Stark. - Fejét hanyagul oldalra billlentve nézett a nő szemébe, nem titokzatosan, hanem elegáns magabiztossággal. - Örvendek, Miss Garcia.
A táncfelkérésre a nő kihívóan válaszolt.
- Hacsak nem akar a kegyeimért megküzdeni, ahogy igazi lovaghoz illik, úgy az első táncom az úriemberé!
Jürgen csak elmosolyodott, miután neki is lapot osztottak. Én nem keverni jöttem a kártyát, kisasszony, én borítom az asztalt. Azonban csak finoman ennyit válaszolt:
- Hogyne, hölgyem, természetesen. Az ígéretek kötelező szabályok mindenkire. Menjen csak, a kötelesség előrébbvaló, a szórakozás várhat még egy kicsit.
És közben alig láthatóan, mosolyogva kacsintott egyet. Arcizma sem rándult, és bal szemének pillanatnyi hunyorítását jobbról sem Daryl, sem Liliane nem láthatta.

Ekkor minden korábbi értesítés nélkül egy vörös hajzuhatag repült be a képbe és teljesen indokolatlanul, valamint mindenfajta megfontolás nélkül, egy pohár cseresznyelikőrt locsolt végig a helyszínen. Jürgen edzet reflexei rögtön működésbe léptek és könnyen, de erősen átkarolta és hátrébb húzta magával a fekete hajú femme fatale-t, kilépve az ital hatúsugarából. Ügyelt rá, hogy keze végigsimítsa a nő karját. Ha a démon elvesztette volna egyensúlyát, Jürgen megtartotta egy pillanatra a karjában, majd talpra segítette.
- Csak óvatosan - mondta halkan, tovább mosolyogva, miközben Océane továbbvitte az inváziót és a copfos férfiba kapaszkodva táncra kérte. Az északi gondolkodás nélkül prübálta tovább sodorni magával a nőt.
- Ó, úgy látom, a lovagját egy időre kiütötték a tánctérről. Talán jobb lenne előbb megragadni egy italt, és utána elindulni a tánctérre, mit szól? A mixer kiválóan keveri a vodka-martinit.

Elégedetten szemlélem a szavaim által kiváltott hatást. Mintha kicsit megszeppentettem volna, és legalább egy lélegzetvételnyi időre becsitul. De csak tényleg annyira sajnos.
- Minden viccnek a fele igaz – kontrázok, ha már a közhelyekkel piszkál, bár az orromat ért molesztálásra összeráncolom a homlokom. Nem rajongok az efféle személyeskedésért, vagy is hát én annak veszem. Igazából az olyan flörtölős csajos taperolásokat sem szeretem, noha tudom, hogy mindaz eszköze a játéknak. Ám az ilyen teljesen ide nem illő mozdulatokat kerülöm, ha tehetem. Hát most nem sikerült igazán.
- A tiszteletet nem lehet megfizetni kisasszony, csak kiérdemelni – felelem heccelésére teljesen komolyan. Azt sose tagadnám, hogy van bennem egyfajta tisztelet Appleton iránt és nme csak a képessége okán. Emberként bánik velem, nem úgy, mint egy cseléddel. És ez már alapból jó pont neki. És van még ott bőven plusz pont, amiket az elmúlt évek alatt szerzett.
- Viszont továbbra is tartom magam a korábbi kijelentésemhez, miszerint olyat akarunk belemagyarázni a félreérthető szavakba, ami nincs is – egészítem még ki, felhívva a figyelmét a korábbi szavaimra. Egy szóval sem mondtam, hogy a lány hazudott. Csak hogy felnőtt fejjel mi rögtön a legrosszabbra gondolnánk. De meglehet csak a fejkoppintás okán ilyen szelektív a hallása Bár amilyen szeleburdinak tűnik, meglehet ez az alapjárata.
Ami a foglalkoztatásom szükségességét illeti csak bólintok. Nem fogom részletesen kitárgyalni, miért is kell Appletonnak testőr, végül is, nem tartozik rá. Hiheti azt is, hogy csak egy újabb hóbortos gazdag, aki ekképp is fel akar vágni tehetősségével.
- Tudom – bólintok újfent, némiképp szűkszavúan, majd egy apró sóhajjal öblítem le magam is a kezem, ha már úgy is a csapnál állunk. Ezért csak nem fogok átmenni a férfimosdóba?
- Ez egy jótékonysági estély, adománygyűjtés szempontjából. De remélem megérti, hogy nem beszélhetek olyan részletekről, amire nem kaptam felhatalmazást. Különben elveszíthetem a főnököm bizalmát. Egyszerűen csak élvezze az estét kisasszony, a táncot, az ingyen ételt és italt, bár utóbbiból a helyében most kerülném az alkohol tartalmút. Aztán majd ha hamupipőke ledobta a cipellőjét maga is hazatér és kész – vonom meg a vállam végezetül. Ennyi a mese. A királyfi nem kapja fel az üveglábbelit és nem rohan hetedhét országon keresztül megtalálni a leányzót. Mert ez csak egy bál, semmi más...

Hamar beleuntam a látványba...na jó, abba esélytelen beleunni, de azért, ha egyedül van az ember akkor hamar unatkozni kezd vagy az én esetemben egy újabb pohár vodka-martiniért nyúl. A pincér munkájához híven cipelte végig az italos tálcát a bálteremben, mikor végre a közelembe ért intettem neki, hogy jöjjön ki az erkélyre. A tálcáról levettem egy pohár, majd gondolkodás után még egy pohár italt és útjára bocsátottam a pincér srácot. Kihajolva az erkély korlátján néztem ahogy még mindig érkeznek a bálozók. Egyik másik limuzin gurult be a másik után, voltak akik nem a bál témája szerint öltöztek fel amit magam is furcsáltam, de hát biztosan vannak ilyen kukacoskodók akik a szabályok ellen lépnek, sokszor teszek én is így, ám ezúttal éppen elég szabályt szegtem meg ahhoz, hogy az öltözködéssel kapcsolatban már ne vétsek. Egyik poharamat szárazra ittam és a kezembe vettem a másikat és ekkor vettem észre, hogy vodka-martini helyett valami pirosas színű löttyöt kaptam kézbe. A szeleburdiságnak tudtam be és belekortyoltam, az ízvilág szinte tökéletes volt, nem mondom, hogy jobb a vodka-martininál, de nem rossz. Az óceán hullámzását figyeltem ahogy habokat hány a partra. A hold hatalmas sajt alakja visszatükröződött a víz felszínéről. De majdnem kiestem a korláton, mert egyszerűen nem tudtam felfogni miért van három hold. Egy hold volt fent, egy volt lent és egy...középen. Hunyorítottam a szememmel ám ettől még rosszabb lett. Hát mást nem tehetek így elfogadtam, hogy a hold sokszorozódott. A piros löttyöt iszogatva lettem figyelmes egy nagy kutyára odalent, a parkolóktól nem messze. Először a pohárra néztem aztán újra abba az irányba ahol a szőrös jószág sétálgatott, de már nem volt ott. Megráztam a buksimat és értetlenül néztem hol be a bálterembe hol pedig erre a pirosas izére. Aztán hogy-hogy nem szikra gyúlt a fejembe és rájöttem mitől látok fekete kutyát ott ahol nincs és miért szaporodott a hold a keleténél többre. Részeg vagyok, vagyis talán még az éppen nem, de egy picurit már beütött amit és amilyen mennyiségben én már összeittam. Ha jól számolom olyan 4 vagy 5 pohár vodka-martini járt már nálam és üresen távozott, mármint a pohár természetesen, és most pedig itt ez a meggyléhez hasonló italocska amiben garantáltan nincs kevesebb alkohol tartalom.
Megrántottam a vállam, úgy terveztem, hogy mulatozni jövök ide és mivel olyanra nem akadtam aki szívesen társalog velem vagy táncol esetleg, kijön az erkélyre nézi a csillagokat, az alkohol mellett döntöttem és túlzásba is vittem. Elkuncogtam magam és besétáltam a bálterem fényűzésébe. Az emberek láthatóan többen voltak, mint mikor az előbb itt voltam.
Egy pillanatra torpanok csak meg, az egyik jégszobor mintha megmozdult volna. Odasétáltam a mamut alakú jégszobor hosszú hegyesre faragott agyarához és végig néztem, akár még kardnak is elment volna ez az agyar.
A jégszobor szemébe néztem, már ha ennek az izének van szeme és odaintettem neki. Majd mint aki jól végezte dolgát itallal a kezemben elsétáltam. Pillanatnyi hezitálás nélkül sétáltam arra amerre Jürgen is ment, hogy táncra kérje a lányt vagyis gondolom, hogy arra készült, mindent én sem tudhatok. Mikor odaértem megbillentem, és a pohár tartalma ami persze a sötét vörös ital volt, annak a copfos fiatalembernek a ruhájára ömlött. Csupán a fele volt annak amit a pohárba töltöttek, de éppen elég ahhoz, hogy eláztassa a ruhát ott ahol látszódhat. Ráadásul tetézve a dolgot még bele is kapaszkodtam nehogy elessek és ami a földre jutott ital, belemerítkezzek.
-Ez a fránya gravitáció. Bocsánat! nem volt szándékos. - Motyogtam miközben ügyeltem arra, hogy ne csússzak el.
Bizonyára a férfi ki lesz akadva, azt hiszem jogosan, de én csak rámosolyogtam, mint aki igazán nem tehet semmiről. Szerencsére a szőke diák társam, azt hiszem Liliane, de biztos nem vagyok benne nem szenvedett italfoltokat ahogy a fekete hajú nő sem akihez Jürgen igyekezett.
Továbbra is kapaszkodtam a férfiba majd hirtelen ötlettől vezérelve ami talán a maradék józanságomból maradt, megszólaltam és szavaim a leöntött férfihoz szóltak.
-Esetleg egy táncra? - Vigyorogtam és reméltem nem vág ki az erkélyen, bár esélyes a dolog. -Csak azért gondoltam, mert addigra megszáradhat a ruhája és tánc közben a kutya se nézi mi van magán és a jelmezbálra pedig mást kell magára húznia, na mit szól? - Mosolyogtam tovább. Csak nem haragszik meg, véletlen volt. Szándékosan nem tennék ilyet, csak picit sokat ittam és a talaj olyan volt most számomra akár a függőhíd, sose arra mozgott amerre léptem.