Sky Estate

First topic message reminder :






A Sky Estate Californiában, a San Francisco feletti hegyekben fekszik, pazar kilátással a San Paolo Öböl és a Csendes-óceán találkozásánál elterülő San Francisco-ra. Az óceán és az öböl egy szűk szorosban találkoznak, amin a Golden Gate híd vörös tornyai közötti íve feszül keresztül. Az esti város fényei milliónyi apró csillagot rajzolnak a tenger ringó hullámaira és a Sky Estate bálteremének teraszáról az elit végigpillanthat az aranykorának csúcsára ért birodalom egyik legfontosabb városának lüktető életén.



A Sky Estate elit szórakozóhely, diszkrét szolgálatásainak köre sokféle igényt kielégít a megfelelő pénztárcával.





A főbejárat a hegy felől nyílik. Itt hatalmas park van, és a hotel másik oldalán van az előkelő kétszintes, karzatos bálterem, amelynek két emelet magas üvegfalai mögött hatalmas terasz helyezkedik el, innen a város legjobb kilátása nyílik az öbölre, San Francisco-ra, és az óceánra. A hotelnek van még egy udvara, ahol úszómedence található. A magasabb szinteken hotelszobák, lakosztályok vannak és néhány lakosztály egészen prémium szolgáltatásokkal jár...

Jót mosolyog Emma kívánságán.
- Ez csak a legtermészetesebb, Frost kisasszony. Elvégre hosszú lesz az út hazáig. – utalok itt a limuzinra és arra mi minden is történt benne.
Nem igazán folyik bele a társalgásba, azt Emmára hagyja. Sokkal jobban érdekli a jelenlévőknek. Tekintetét különösen a hölgyek vonzzák, főképpen egy fehér alapon fekete szépség. Emma mellől eltűnve indul meg a kártyaasztal felé. Épp mire odaér, egy úr kéri fel táncra a hölgyet. Zane kissé fancsali képet vágva áll meg az asztal mellett, tanácstalanul. Kissé kényelmetlenül érzi magát egymagában, mit halványan gyöngyöző izzadságcseppjei is jeleznek homlokán.
Az előbbi jelenetre visszagondolva észrevesz egy szőkeséget (Liliane Fontaine) a kártyaasztalnál. Mintha azzal a férfival bájcsevegett, ki koromfeketét vitte táncba. Már megint egy gyerek… Sosem nőnek fel? És még játszani is engedik. Fantasztikus! Sajnos a kártya nem az ő játéka, abban nem tud csalni, mint a rulettben. Hiába, az energiamanipuláció legfeljebb a kártyaosztás gyorsaságában nyújt segítséget, a lapok nem válnak átlátszóvá tőle.
Morcosan szólal meg:
- A kis hölgy van már tizennyolc? Gyerekeknek illegális a szerencsejáték. – megjegyzését egyszerre intézi az osztónak és a lánynak is. Nem mintha beépített titkosrendőr lenne, pusztán pillanatnyilag rossz a kedve. És mit tesz ilyenkor egy törvényen kívüli? Hát másokkal gonoszkodik!

- Én úgy hiszem, alapjában véve mindannyian közveszélyesek vagyunk. Csak van, aki ügyesen leplezi - kontrázok szavaira. Egy csipetnyi sértettség vagy orrhuzogatás sincs bennem csak mert nem úgy szólt hozzám, mint egy hímestojáshoz. Nem ismerjük egymást, nem udvarlással kezdtünk közeledni, így nem is hiányoznak a megszokott körök. Neki fáj a feje, nekem nincs ínyemre a szituáció, persze hogy nem édelgünk.
- Nem kisasszony, de kizártnak tartom, hogy efféle díszes társaságba ne lenne legalább egy. Ha meg mégsem, akkor maga a szálloda biztos rendelkezik vele. Szóval nem hiszem, hogy aggódnunk kellene a hiánya miatt - nyugtatom, mintha valóban enynire fontos lenne a kérdés. Pedig nem úgy tűnik, mint aki valódi orvosi ellátásra szorult. Kicsit odakoppintotta a fejét, ami sajogni fog még egy ideig. Ma mrá nme célszerű alkoholt fogyasztania és táncolni is csak erős partnerrel. De ennyi, amjd kialussza.
- Szívesen. Bár kettőnk közül még mindig én úsztam meg könnyebben. Az Ön feje fáj, nekem viszont nem kell azzal foglalkoznom, hogy tüntessem el a holttestét úgy, hogy azzal ne rondítsak bele az estélybe - jegyzem meg vigyorogva, bár talán csak a fele tréfa. Mint mindennek. Tudom, hogy ez is beletartozik a munkakörömbe, még ha szerencsére ritkán kell csak eleget tennem neki.
A tükörben követem nyomon takarító mozdulatait, még akkor sem hagyva abba, ha esetleg odapillantana. Nem kapom el a tekintetem, nem jövök zavarba. AZ efféle heylzetekre érzéketlen vagyok. Persze nem bámulom, főképp nem a dekoltázsát. Egyszerűen mintha csak azt nézném, miképp kaparja a macska a homokot. Inkább elbambulva, mintsem valódi érdeklődéssel.
- Nem, kisasszony. Mr. Appleton személyi testőre vagyok. És pont ezért úgy hiszem, a kislány szavai nem fedik a valóságot, vagy nem abban az értelemben, ahogy mi beleképzelnénk. Mr. Appleton elég gazdag és befolyásos férfi ahhoz, hogy kedvére válogasson a nők között, viszont elég tisztességes ahhoz, hogy efféle irányba ne terelődjenek szándékai - jegyzem meg teljesen határozottan. Persze, cseppet védem a főnököm, hisz alapjában véve ez is a dolgom. De érezhető, hiszem is,a mit mondok.

- Csak ha megígéred, hogy később kárpótolsz majd hiányodért - felelem kacér mosollyal Zane szavaira. Persze, egyértelmű, hogy nem lóghatunk egész este egymás karján, végül is az oszd meg és uralkodj elv hatásosabb. Meg nem is kirakati babának hívtam el, hanem a jobb-kezemként. Márpedig a jobb kezem önállóan is képes működni.
- Nagyon remélem, hogy igaza lesz - fordulok immár egy bájos mosollyal a mellénk lépő Nikola felé. Már tudom, hogy előtte nem kell titikolóznunk, bőven rendelkezik információval, és hát valamilyen szinten érdekeink fedik egymást. Végül is ezt az estélyt és a meghívást is ennek az átfedésnek köszönhetem.
A bemutatkozást a férfiakra hagyom, bár tudom, az illem úgy kívánná, magam kezdeményezzem, hisz én vagyok a meghívott, Zane "csupán" a kísérőm. Ám elég önálló és határozott férfi ő ahhoz, hogy maga lépjen a kezdeményez mezejére, még inkább megszilárdítva a döntést, miszerint remek választás volt.
- Igazán örömmel hallom, hogy ilyen nagy az érdeklődés és az adományozás. Roppant fontos a tehetségek felkarolása, útjuknak egyengetése és megkönnyítése - kontrázok magam is, idegen füleknek mesterien csűrt-csavart szavakkal. Mert azért az óvatosság sose árt, az efféle díszbeszédet pedig mondhatni tanították is nekem, nem mintha ne csordogálna már születésem óta ereimben.
- Igazság szerint még nem volt alkalmam igazán körültekinteni, felmérni a helyzetet, így még nem tudnám megmondani, akad-e olyan, ami igezán felkeltené az érdeklődésem. De azt hiszem, az Ön által felvetett lehetőségek után ez csupán idő kérdése - teszem még hozzá egy apró mosoly kíséretében, majd kicsiny kortyal ízlelem meg a remek italt.

-Hát azt eddig még nem sikerült eldöntenem, a szüleink jogi kart próbálnának rám erőltetni, de nem biztos, hogy ez meg is valósul. - Füllentek egy hatalmasat. Majd figyelem ahogy lekérik Shana-t táncolni.
Csak intettem neki és mikor eltávolodott elmosolyogtam magam. Micsoda hazugságot dobtunk be és szemrebbenés nélkül adtuk elő, úgy, hogy szerintem bárki bevette volna. De enyhítő körülmény ez mindkettőnk számára, hogy mondhatni tényleg elég szoros kötelék van köztünk, bajtársak vagyunk és persze kemények, mint a kő.
Követem Jürgent az erkélyhez, közben pedig kezembe kapok egy újabb vodka-martinis poharat, hogy legyen valami társaságom, ha netalán Jürgen mérges lenne az után, hogy elmondtam hogyan is kerültem ide. Márpedig ismerem magam, annyira, hogy tudjam elfogom mondani neki szóról-szóra hogy történt.

Kiérve megcsapott a szél és a friss virágok illata ami a lenti gondozott kertből jött fel az erkélyig. Az óceán hullámzott és a lemenő nap fénye meg-meg villantotta a felcsapódó vízcseppeket. A hold lassan felkelőben volt ahogy az Esthajnal csillag is már fent ragyogott az égen. Az utasszállító hajó messzi körvonalait megvilágította a jelzőfény majd szép lassan  elnyelte a messziség.

A kérdésre nem lepődöm meg hisz számítottam rá. Azonban egyáltalán nem tűnik mérgesnek így megkönnyíti a dolgot a számomra.
-Hát az úgy volt, hogy sétáltam a birtokon és miközben sétáltam...véletlenül, de tényleg csak véletlenül találtam egy piciny borítékot. Felvettem és eltettem, majd később megnéztem a tartalmát ami egy báli belépőjegy volt. Ám a meghívó névre szóló volt, de úgy gondoltam mi baj lehetne, ha eljövök a címzett helyett. Vettem egy báli ruhát és álarcot majd megjelentem itt Charles Xavier helyett... - Hallgatok el gyorsan és idegesen kezdem el kavargatni a vodka-martinit az olajbogyóval.
-Az álca nagyon jól jön. Köszönöm! - Még mindig picit félve sandítok Jürgenre. Azért gondolom Ő sem díjazza az ötletem amit véghez vittem, még szerencse, hogy nem a tanárom vagy a valódi bátyám, akkor aztán tuti kapnék tőle, de nem dicséretet.

Az italomat szürcsölve figyelem a bálozókat. Egyik másik italával sétálgatva nézegeti a luxust mit talán még magának sem engedhet meg. Engem például lenyűgözött a hely, a kastély ahol a szüleimmel éltem is szép, de közel sem ennyire. Vannak még akik beszélgetnek, flörtölgetnek. Egy szokványos rendezvény, kevésbé szokványos meghívottakkal.
Egy pillanatra én is a fekete hajú nőre nézek. Nagyon magabiztos és csinos is. Hát határozottan nem olyan, mint én, döntöm el rögtön.
-Persze, én itt leszek. - Mosolygok rá majd figyelem ahogy megszólítja a csinos nőt. Megcsóválom a fejem és a vigyor le sem vakarható az arcomról. Jobb ha keresek valami elfoglaltságot, mert a bátyusomat egyhamar nem látom viszont.

Océane és Venus számára

Let the sky fall
Naplemente az óceánon, vodka-martini, a nyárspolgáriság könnyed lerázása szimfonikus zenére

- Hogyne, később találkozunk, Miss Crawford - mondta udvarias biccentéssel Jürgen, és Océane-ra nézett.
Nem tudott nem elvigyorodni.
Hogy hogyan került a bálba ez az életrevaló lány, azt nem tudta, de most már bizonyos volt, hogy ennyi erővel tényleg testvérek is lehettek volna. Az északi letette kiürült poharát és rendelt egy vodka-martinit zöld olajbogyóval, majd jobb kezét finoman és udvariasan Océane hátára téve, fejével az erkély felé biccentve indult meg. Figyelmét megragadta egy kis csengő konfliktus a bejárat környékén Appleton embere és egy fekete hajú, szemüveges nő között majd néhány pillanatra teljesen lekötötte a dús keblű, magas, fekete hajú hölgy, (Venus) és Jürgen arra gondolt, a nő olyan volt, mint valami filmből előlépett, brit démon.

Amint kiértek az üvegfalak között, teljes erejével csapta meg arcukat a tengeri szél, és minden pompáját kitárva terült el előttük a Csendes-óceán. A lemenő nap félköríve beleoltotta lángjait a hullámokba, a távolban pedig egy hajó halvány sziluettje olvadt a horizontba. Jürgent egy pillanatra egészen magával ragadta a teljes, tökéletes szabadság megtestesült látványa. Hunyorogva nézett a messzeségbe, több irányba, amerre Japánt, Hawwaii-t, Oceániát, Ausztráliát, Új-Zélandot lehetett sejteni. Meghúzta a vodka-martinit. Majd Océane felé fordult és mosolyogva tette fel a kérdést, ami fúrta az oldalát.
- Na mondd csak, Delfinlány, Te hogy keveredtél ide? - A férfi nevetve csóválta a fejét. - Mindenesetre, remélem, nem haragszol a fedősztoriért. Gondoltam, hátha.... Szükséged van egyre. Léa, a húgom elmúlt 18 éves, egyetemre fog menni és épp San Francisco-ban van. És velem jött ide. És a kék szemek pont kapóra jönnek mind a kettőnknek. Persze, csak ha szükséged van az álcára.

A férfi megvárta Océane válaszát, majd a korlátra könyökölve visszanézett a bálterembe. A brit démon épp egy fiatalabb, szőke lánnyal és egy elegáns férfival beszélgetett. Jürgen nem tudta kivenni a szavakat, de érezte, valami játékos feszültség van a levegőben. Befejezte az italát és elgondolkodva nézett a nő felé. Ritka, magabiztos jelenség volt. Vadászó típusú, valószínűleg intelligens, önző és kifinomult. A férfi elismerően bólintott. A nő hihetetlenül hasonló, és mégis, hihetetlenül más volt, mint ő. Az emberek végső soron, akár férfiak, akár nők, akármilyen színűek és hátterűek, emberek. Az erő, intelligencia, önbizalom mindenkinek szexi.

Az északi a lányra nézett és rájött, ötlete sem volt, Océane mondott-e valamit, kivételesen teljesen elbámulva gondolkodott el. A tenger felől sirályok vékony sikoltozását hordozta a szél, és a pálmák levelei a monszun terhétől szabadulva szöktek életre, bólogatva a lemenő nap felé. Az előző éjjel könnyű, meleg nyári eső áztatta a metropoliszt és mostanra levetette San Francisco a párát. A város egy hatalma és virága teljében lévő királynőként húzta ki magát alattuk, milliónyi frissen gyúlt lámpája fénybe borította a szárazföldi horizontot. A hegyek vörös-barnás sziklái remegve ontották magukból a nappal hevét és a sirályok lustán feküdtek fel a felszálló meleg szélre.

- Delfinlány, bocsáss meg, elmegyek még egy italért és folytatjuk. - Jürgen ellökte magát a korláttól. Ahogy ereje növekedett, egyre több alkoholt bírt a szervezete, hát egy újabb bárlátogatást követve egy friss vodka martinivel indult el a nő felé. A brit démon játékosan érzéki arckifejezése olyan volt, amit csak kortalan római szobrokon lehet megfigyelni. Az északi szájába vette az egyik olajbogyót és elgondolkodva rágcsálta el, majd odaért a társasághoz. Más biztosan udvariasan hagyta volna az ismerősöket beszélgetni és nem rondít bele a képbe, hogy egy ismeretlen nővel ismerkedjen egy mondat közepén, de más nem volt Jürgen Stark és igazából az északit nem is érdekelték az ilyen kicsinyességek.
- Szépjóestét, kisasszony. Velem tart egy táncra és egy italra az erkélyen?

A zene a hangulat adta magát, élveztem, hogy mind ennek a részese lehetek, bár nem hivatalosan, csupán kerülő módszerrel, de nekem így is jó. Elég, ha én és a házigazda tisztában vagyunk azzal kinek kéne most itt lennie. Megtehette volna, hogy kivizsgálja a dolgot, ám erre nem került sor és ezért hálás vagyok. Nem vagyok tolvaj, inkább fogalmaznék úgy, hogy kincskereső. Találtam egy értékes belépőjegyet és felhasználtam, az már ne legyen lényeges, hogy a rajtalevő névről tudom kié a boríték.
Ha ez a suliban kiderül majd megmagyarázom valahogy, végül is mi rosszat tettem? Eljöttem más helyett egy sima bálba, ebben szerintem semmi rossz nincs. Akkor meg miért próbálom győzködni magam, hogy tényleg így van? Ohh, hogy a fene essen bele a lelkiismeret furdalásba. Picit már rosszabb hangulatban vettem el egy újabb pohár italt és sétáltam a tömegben. Mindenhol csodaszép ruhába öltözött nők sétáltak és cseverésztek egy-egy ismerőssel. Én pedig egyedül iszogattam az italom, talán nem is volt olyan jó idejönni? És ekkor pillantom meg Jürgent a csinos szőke nővel. Egy pillanatig hezitálok, de aztán végül odamegyek a pároshoz. Röpke köszönésem után már mennék is tovább, a helyzet nincs ínyemre, utálok zavarni. A hölgyön is látszik, hogy ezúttal Ő se tudja hová tenni a dolgot, na, előbb kellene gondolkodnom és csak aztán cselekednem, ott kellett volna maradnom az italommal és várni a csodát, de persze ez nekem nem ment volna, rémes.
Jürgen szépen visszatessékel a társaságukba miután a lélekjelenlétét is visszanyerte, már azt hittem örökké szoborként fog ott állni.
Talán egy icipicit, de egyáltalán nem észrevehetően sandítok felé a kitalált sztorija hallatán. A húga? Mikor lettem az? De természetesen rájátszom én is a dologra, ez épp elég kínos nekem így is, hátha utána simán leléphetek, és észre sem veszik majd.
-Örülök, hogy megismerhetem Shana! - Nyújtok kezet a nőnek. Egyik pillanatban Jürgen-re a másik pillanatban Shana-ra nézek. Alighanem Jürgennek tetszik a nő és ez fordítva sem lehet másképp, megmosolyogtat a gondolat és remélem nem csak én kombinálok össze-vissza.
-Ohh, de igen, imádok utazni és a bátyámat is alig látom a munkája miatt. Még az Egyetem előtt szeretnék pár helyen megfordulni. - Elmosolyodom. Nem esik nehezemre ez a kis hazugság, hisz Jürgen-re amúgy is bátyámként tekintek azóta az ominózus kommandós este óta. Ezek után remélem felszedi a csajt, kínos lenne ha nem sikerülne.

"Let the Sky fall"
De még azért egyelőre annyit még nem ittunk

Az esti szél úgy hömpölygött be a kitárt üvegfalakon, mint a dagály, az óceán sós, fehér illatát hordozva magával végig a báltermen. A teraszon csendben bólogattak az üde, zöld pálmák és a házigazda beszédét követően a zenekar a karzatról halk zenébe kezdett.
- Milyen illedelmes, Mr. Stark. Rég találkoztam ilyen férfival, kihalófélben vannak mostanság. Mint látja, még akad bőven italom, szóval köszönöm, de talán később. Nem kéne, hogy megártson. De nagyon szívesen Önnel tartok, úgyse ismerek itt túl sok embert. Mondja csak, milyen jelmezt szeretne majd felpróbálni az este folyamán?
Jürgen halványan elmosolyodott. Shana Crawford összeszedett, magabiztos és kellemesen gördülékeny modorű nőnek tűnt. Kacér, váll nélküli estélyi ruhájának minimalistán elegáns szabását tökéletesen kiegészítette a gazdagon díszített nyakék. Intelligens és dekoratív? A férfi érezte a nőből áradni az önbizalmat. Az anyagilag és társadalmilag stabil lábakon álló, felső-középosztálybéli értelmiségieknek volt sajátja ez a fajta finom magabiztosság... Valamint az intelligens, erejükkel tisztában lévő mutánsoknak.
- Rendben, tartson velem, - bólintott - és ami a jelmezt illeti, nos...
A férfi nem fejezhette be a mondatát, mert a semmiből egy vörös hajú lány libbent be a beszélgetésbe.
- Üdv! Gondoltam ideköszönök, ha már megláttalak. De nem is zavarok tovább, kellemes estét! - köszönt rájuk a lány csengő hangon és már lépett is volna tovább.
Océane. Jürgen annyira meglepődött a kamaszlány hirtelen felbukkanásától, hogy abban a pillanatban nem is tudott válaszolni.
- Ki mondta, hogy zavarsz bármiben is? Ha gondolod, maradj csak, nekem nem probléma.
Shana diszkréten végigmérte a lányt és Jürgennek úgy tűnt, egy pillanatra elgondolkodva nézett Océane nagy, zöld szemeibe.
- Vagy ha én vagyok útban, csak szóljatok.
Hogy mi? Jürgennek a lélekjelenlétére volt szükség, hogy értelmezhesse a hirtelen kialakult helyzetet. Mit keres itt Océane, az iskolától távol, a kontinens másik oldalán? Ki hívta? Mi is ez a bál akkor? És ez a... Milyen útban? Kinek? Micsoda? Jürgen úgy döntött, hogy elkerül minden komplikációt, így nemes egyszerűséggel elengedte a sugallt feltételezést a füle mellett. Mielőtt Océane válasszolhatott volna, az északi átkarolta a vállát és visszahúzta, hogy a zavart elfedő, kedélyes hangon szólítsa meg.
- Pontosan, egyáltalán nem zavarsz, sőt. Miss Crawford, kérem, ismerje meg a húgomat, Léa-t. Léa, a hölgy Miss Shana Crawford.
Mindig egyszerűbb volt olyan nevet adni másoknak, amiktől nem idegenkedtek. Az ember a keresztneve hallatán egy sor metakommunikációs jellel reagál. Ha más nevet hall, lassabban válaszol, és ez egy avatott szemlélőnek feltűnő is lehet.

A bemutatkozások után Jürgen újra Shana felé fordult, továbbra is familiárisan átkarolva Océane-t.
- Miután nemrég fejezte be az érettségit, Léa utazással tölti a nyarat, és hát engem is meglátogatott, miután munkám most San Francisco-ba köt egy időre. Egy kis világjárás az egytem előtt, nem igaz, hugi? - Az északi könnyed nevetéssel veregette meg a lány vállát.
Jürgen, miután egymás életét megmentve menekültek ki az őket vadászó kommandósok közül Chicago-ban, nem csak barátként és társként tekintett a kamaszlányra, hanem felelősséget is érzett iránta. Olyan volt számára, mint egy fogadott húg, így a rögtönzött szerepek könnyen, magukat adva álltak elő.

A karzatról jövő zene a szláv romantika hosszan hullámzó karakterével olvadt bele a beszélgetésből, nevetésből, pohár- és tányércsörömpölésből összeálló alapzajba. Jürgen beidegződött rutinnal itta magába a környezete minden részletét. Appleton egy szőke hölgyhöz és kísérőjéhez lépett oda, miközben egy magas, formás testalkatú, fekete hajú nő magabiztosan vonult be a bálterembe, Appleton testőre pedig, aki mintha legszívesebben levakarta volna a lazán álló szmokingját, épp unottan szalvétát adott valakinek. Jürgen mindezt felmérte, ám az a pillanat sem kerülte el a figyelmét, ahogy az üvegfalak közül kibukkanva Shana haját arany-vörös sugarakkal lángba borította a lemenő Nap.

Minden bál fontos esemény. Ezt már politikai pályafutása kezdetén megtanulta. Itt nincs egy személy sem, aki valami folytán ne lenne fontos, ne lehetne rajta keresztül hatni valakire. Persze ahogy a sakkban is, úgy itt sem mindenki egyenértékű. Egy gyalog kevesebbet ér a futónál, ahogy az is a királynőnél. Ám sose tudni melyik gyalogból lesz értékesebb bábú amikor eljön az ideje. Dr. Helmsman pedig nem rest meglátni és kiaknázni a lehetőségeket az arra értékesekben. Nem meglepő hát, hogy elfogadta Frost kisasszony felkérését eme különleges eseményen való részvételre. S bár hőn imádott királynőjének óhaja parancs számára, mégis kedvére valónak találtatik eme rendezvény. Bár nem feltétlenül jobb örülni előre a medve bőrére. Ki tudja mi minden történhet itt. Mégis csak egy számára ismeretlen személy szervezi ki tudja milyen célzattal. Még akkor is ha Frost kisasszony fontos szövetségese.
Mindezen kételyei ellenére is kellő nyugalommal várta partnerét kivételesen nem a saját, hanem egy bérelt elegáns járműben. Megjelenése sem a szokásos. Nem kívánt kitűnni tömegből hószín hétköznapi viseletében, így szmokingot vett fel, a hozzá tartozó kellékekkel együtt. Csak az a fránya nyakkendő ne lenne, azzal mindig baj van! De azért valahogy elviseli. Nem túl szorosra húzta, mégis a látszatra azért adni kell.
Fancsali ábrázatára egyből vidám mosoly ül meglátva királynőjét.
- Frost kisasszony, maga most is olyan csodálatosan szép! Mint gyémánt a tűző napsütésben. – köszönti bókkal, s noha viszonyuk sokkal bensőségesebb, nyilvánosan igyekszik megtartani a távolságot, okot sem adva bármiféle pletykának. Jobb nem adni látszatát bárminek is. Persze ha Emma az oda út során a pajkos combsimogatáson túl mást is megkívánt, nem tagadta meg tőle, ledobván a hivatalos hangnem megkövetelte viselkedési formát.
Megérkezés a Csodák palotájához. Csupa fény és ragyogás. Ahogy illik karján Emmával lép be az eseményre, arcán komolyságot ül, kerüli mások látványos megbámulását. Végül is miben más ez a hely a többi impozáns épülettől? Nem először lát ilyet. Annál lényegesebb a többi vendéget megfigyelni. Ki a nagykutya közülük, s ki csak a kicsi, avagy a dekoráció. Jelen esetben ő is dekoráció, de koránt sem hatalom nélküli. Jól is van ez így. Nem kell tudnia a jelen lévőknek, hogy mit is képvisel ő, pláne távol otthonától és szavazó körzetétől. S ahogy elnézi őket, ismeretlenségüket, már tudja nem lesz gond. Később talán lesz alkalma felmérni a terepet. Talán Emma sem veszi zokon ha mellőzi. Bizonyosan ráakad a megfelelő nagy halra akit kedve szerint kifoghat.
- Nem tudom, hogy ki mit fog itt meglelni. Minden esetre nyitott szemmel fogok járni. Remélem nem fogsz haragudni érte ha ritkán leszek melletted. Ilyen eseményeken mindig szolgálatban vagyok. – kap le ő is egy pezsgőt a tálcáról.
- Erre az álarcos bál is kiváló lehetőséget ad. Nem mintha már most nem érezném úgy mintha abban lennénk. – szavait egy kaján mosollyal megtetézve jelzi, hogy nem csak az estélyi ruházatra gondol.
Az estélyt hivatalosan megnyitó beszédet követően, minő véletlen, ez a Sir Edward Victor Appleton figura éppen hozzájuk lép. Dr. Helmsmanban enyhe gyanakvás ver gyökeret szívébe a fickó kapcsán. Annyit azonban tud, hogy fontos személy Emma számára is. Így inkább majd később vizsgálódik házigazdájuk viselt dolgai iránt. Ha csak nem lesz jobb elfoglaltsága.
- Szintúgy nagy öröm számomra, hogy megismerhetem Sir Appleton. Dr. Zane Timothy Helmsman vagyok. – ajánlja fel jobbját kézfogásra. Attól, hogy gyanakvása irigységből fakad még lehet jól nevelt. Nem tehet róla, hogy nem britnek született, s így lovaggá sem üthetik. Pedig szép és jól csengő titulus lenne: Sir. Dr. Zane Timothy Helmsman.
S, hogy hűsége mennyire erős? Próbára kell tenni. Csak úgy derülhet ki. Mert hiheti az ember magáról, hogy ő milyen erős, gyors, ügyes vagy kitartó. Míg az élet kezét rá nem emeli, addig be nem bizonyosodik, hogy így van-e. De aki kiállja azt mivel sújtják, már büszkén húzhatja ki magát. S amilyen sok mindenben benne van a doktor, megkísérteni nem kevésszer meglehet.
Egyenlőre Emma mellett marad élvezve a pezsgő ízét, zöld szemeimmel mérve fel a társaságot, ki miféle bábú lehet eme esemény sakktábláján.

Bár alalpjában véve teljesen egyetértek a tanárnővel, már ami a bemutatkozást és idegen kapcsolatát illeti, azért csak nagyon nehezen fojtom el a vigyorom. Ha nem szólja el magát az előbb a lányka, mostanra akkor is sejteném, pedagógushoz van szerencsém.
És ugyanígy értem az Appleton-nal szemben táplált hirtelen ellenszenvét és dühét is. Tudom, ha egy hozzám közeli személy beszélne így egy idegen férfiról én is a leverés gondolatával foglalkoznék. Még jó, hogy nincs hozzám közel tartozó személy az életemben. illetve egy.. de most jobb, ha nem töröm az agyam rajta.
- Tudom kisasszony. Ő a főnököm - biccentek a mosdóajtóban. Szinte gyermeki örömel várom a reakcióját, majd fordulnék is sarkon, hisz ezek szerint a visszatalálás nem gond számára. Vagy remélhetőleg igen, eltéved és nem ér vissza a bálterembe. Azt hiszem, jó néhány katasztrófától mentesülne az este.
Ám alighogy belép az ajtón, még annak lengő mozdulatában van szerencsém megfigyelni, miképp vág egy legalább tíz pontos kürt a mosdó talaján, hogy aztán egy nullpontos hátassal érjen földet. Reflexszerűen ragadom meg a visszacsapódni igyekvő ajtót, hisz így is csoda, ha nem roggyant szét az a szerencsétlen feje a padlón, az ajtó rásegítése nem kellene plusznak. Hova rakjak most egy hullát?
- Ön nem köz-, hanem önveszélyes - ingatom a fejem morcosan, miközben zavar nélkül lépek be a női felségterületre. Szerencsére itt nincsenek szabadszemmel látható piszoárok, és ráadásul amúgy is üres a hely, szóval senki nem csap le a táskájával és nem kezd el sikítozni.
- Engedje meg - kérem, bár igazából csak az udvariasság kedvéért, hisz szavát sem várva tapogatom végig afejét, keresve a nedves ragacsot, de csak egy piciny érzékeny pontot lelek szerencsére. Hullakérdés elnapolva.
- Ez néhány napig fájni fog, ha szédül, hányingere van, vagy elájulna, keressen fel egy orvost - magyarázom, mintha csak magam is az lennék, noha az életben nem jártam egyetemre. A közelében is csak azért, mert a kampuszi csajok igen kapósak. De meccsek közben épp elég sérülés láttam és szereztem be magam is.
És közben persze hacsak enm ellenkezik, hát óvatosan felsegítem a két lábon járó szerencsétlenséget és a mosdóhoz vezetem. Persze nem engedem el a karját, amíg nem kapaszkodik meg a pultban. Még csak az kéne, hogy még egyszer elhátaljon.

Talán jobban jártam volna, ha az ajtó másik oldalán posztolok, vagy legalább még időben lelépek. Harcban is mindig az a fél veszít, aki nem lép időben. Hát nagyon úgy néz ki, most én vagyok a vesztes fél.
Tehetetlenül nézem, ahogy a hófehér zsebkendő lassan csokimaszatossá válik, és tanácstalanul figyelem, miként kacsint rám a fiatalabbik lány. Mert lányka még, hiába bizonygatja épp az ellenkezőjét a kezdő édesség-mártogatósnak.
Következő szavai viszont.. hát hogy is mondjam.. ha vénasszony lennék, akkor levegő után kapkodnék. Ha fiatal csitri hát a földig pirulnék, hisz olyannyira kétértelműek a szavak. Persze semmi rosszat nme feltételezek a főnökről, épp elég befolyásos és gazdag ember ahhoz, hogy bármilyen nőt megkapjon, és még afféle perverz hajlamot se fedeztem fel rajta, hogy a szárnypróbálgató ifjontokra buknak. Pedig épp elég időt töltök vele. Bár úgy tűnik, nem eleget, hisz ez a félreérthető pillanat is kimaradt a tudástáramból.
- Erre kisasszony - terelem inkább a szót, még a "becézésre" is csupán egy mondhatni feddő pillantással reagálok. Nem szeretem, ha jelzőket aggatnak rám, főképp efféléket nem. Ha nem itt lennénk, és nem a mostani pozíciómat tölteném be, és persze hát haa nő nem nő lenne, már rég Picasso lenne a falon. De hát ez a helyzet most más, így marad a sötét pillantás, és persze a már-már libériásinas mozdulat, ahogy kezemmel mutatom az irányt. Szerencsére úgy tűnik, a lebuktató lányka újabb prédára akadt, aki ráadásul nem a főnök, így legalább csak egy nőszemélyre kell figyelnem. Azért persze remélem, ezt a különös sztorit enm veti fel ott is a lányka, különben egy idő után Appleton kínos helyzetbe fog kerülni.
Közbne persze vezetem a mázgást, ha már ő jelzővel illet, hát megteszem én is, magamban.
- Megvárjam, vagy vissztalál kisasszony? - kérdem udvariasan, ahogy a bálteremtől alig pár percnyi séta után megállok egy mahagóni ajtó előtt, melyen apró, aranyozott női fej díszlik, egyértelművé téve, emlyik nem tagjai léphetnek beljebb.

Puccosabbnál puccosabb népek keverednek az egyszerűbb emberekkel. Mintha a főnök nem is célirányosan küldte volna a meghívókat, csak úgy találomra. Hisz akad itt elegáns hölgy, kihez épp odalép, és kiről tudom, hogy ama bizonyos sztriptízbár vezetője. De akad itt feketébe öltözött végzett asszonya, akárcsak esetlen tini.
No, meg a szeleburdi nők, kinek élő példája épp mellettem táboroz le, első körben lecsokizva magát. Apró sóhajjal figyelem ügyetlenkedését, és bár egy udvarias férfi már ugrana is, hogy a csorbát kijavítsa, én nem ilyen vagyok. Végül is a dolgom nem a szórakoztatás és nem is önön szórakoztatásom, hanem a megfigyelés és a biztonság. De mindezt csak addig tehetem, míg meg nem szólít a bajba jutott. Apró sóhaj, miközben már nyúlok is a szmokinggal kötelezően velejáró zsebkendőért, mikor a nő nyakában műris landol egy újabb példány, igaz, fiatalabb kiadásban. Kiket hívott meg a főnök?
- Tessék, hölgyem - nyújtom azért át a hófehér textilt, mert gondolom nem egymás ruhájával akarják letörölni a kényes pontot. És közben persze raktározom az új érkezésű infókat is. A nő tanár, legalább is a lány annak nevezte. Ezek szerint ők ismerik egymást valami iskolában. Ugyanakkor a fiatal csitri pedig Appleton-t ismeri, elég bizalmas közelből, már amennyire egy ilyen fiatal fruskával lehet bizalmas a helyzet.
- Ha gondolja, megmutathatom a mosdókat, ahol rendbe teheti magát -ajánlom már-már kedvesen, bár inkább csak udvariasan. Végül is, meghívott vendég, tehát a főnök valamiért azt akarta, hogy itt legyen.

Néhány leginkább a közönségnek szóló, lassú lépéssel távozom a pódiumról, hogy aztán ismételten magamba szívhassam a keringő érzetek sokaságát. Megannyi lüktető szív, keringő, rozsdás vasszín oldat. Ízek, ízületek, porcok, melyek köré húsukat mozgató izomzatuk szerveződik. Rések nyílnak, s záródnak testek felszínén, miközben levegő áramlik beléjük, s belőlük. Megannyi folyadék kavarog bennük, beléjük, belőlük. Díszes, színes, változatos kavalkád. Mindezt temérdek összemosódó érzet és gondolat színesíti meg, majd változtatja utánozhatatlan impresszió-remekké. Mozgó, gőzölgő, lüktető műalkotás. Kedvem volna belé plántálni művészi ihletésemből némi szobrászat útján, ám jelenleg ígéretesebb felhasználása is akad ezen lényeg nyüzsgő tömegének.
- Úgy vélem, igencsak ígéretes a felhozatal eme díszes társaságban - felelem a nyilvánvalóan nem nekem irányozott kérdésre úgy, hogy leginkább csak a kiszemelt hölgy és esetlegesen kísérője hallhassa tisztán.
Kéretlenül, ám csupán az illendőség határain belül eleresztve humoromat toppanok a Fehér Királynő és gardedámja elé. Lévén a hölgy társasággal érkezett, csupán enyhe meghajlással köszöntöm mindkettejüket. A megfelelő, ideillő szavakkal követve természetesen.
- Üdvözlöm önöket e nemes rendezvényen! Örömömre szolgál, hogy tiszteletüket teszik estélyünkön!
A magas rangú gyalogot már más úton-módon is volt alkalmam megismerni. Kellően sok információval rendelkezem róla ahhoz, hogy ne vegyem félvállról. Tenyerével gyakran illeti a technológiai kutatás-fejlesztéssel foglalkozó szférát. Úgy is fogalmazhatnék, benne van a keze, egészen alaposan. Büszke férfi, bár rendelkezik egyfajta különös, ritkán kimutatott játékossággal. Olybá tűnik számomra, mintha Shaw kistestvére lenne, aki bátyja eltűntével komoly önbizalomra tett szert. Kíváncsi vagyok, volna-e bátorsága úrnője ellenében cselekedni, ha előmenetele ezt kívánná meg tőle.
Épphogy kívül tartva magam a láthatóan bizalmaskodó távolságon, amolyan baráti csevegéshez megfelelő közelségbe lépek, s emígyen folytatom. Továbbra is csak mérsékelten szókimondón, hisz egyes vendégeknek közel olyan éles hallása lehet, mely - ha csak távlatokban bár, de - tán hasonlítható zsenimhez.
- Már a szervezéshez is igen komoly adományokat kaptunk, s minden bizonnyal hasonlóan sikeres lesz az elkövetkezendő néhány óra is. Ügyünk fontossága okán pedig nem tűr halasztást, mint tudjuk. Önök megtalálták már számításaikat, kit kívánnak támogatni jó szándékuk jegyében?
Ó, igen! A régi míves, rejtjeles beszélgetések! Kedvemre való játék, mikoron szavaim elsődleges jelentése tökéletesen konzisztens, a látszatnak megfelelő színezetű szöveggé áll össze. Mindeközben a másik, kellő háttér-információk birtokában megsejthető valójuk bizony titkos, kizárólak a megfelelő körökbe tartozó egyéneknek szánt dialógust építi fel.

Ámulva néztem a csodásan feldíszített báltermet közben pedig a vodka-martinit kortyolgattam. Alig figyeltem a körülöttem történő eseményekre így egy picit megriadtam mikor a férfi megszólított. Riadalmam nagyobb lett, mikor a professzor nevén szólított. Ám a hangsúlya nem vádló így félelmem picit alábbhagy. Igazán elegáns a férfi ahogy végre rá is merek nézni pármásodpercnél tovább.
Kezet nyújtok neki amit kézcsókkal illet, elmosolyodom és végre rászánom magam, hogy megszólaljak.
-Ez egy hatalmas titok és maradjon is az. - Mosolygok a házigazdára. Jobb, ha csak én tudom, hogy a meghívó nem a megfelelő kezekben kötött ki. Bebizonyosodott, hogy ez a bál  nem egy komoly tárgyalás elrejtésére szolgál.  
-Örülök, hogy megismertem Mr. Appleton.  - Mosolyodom el ismét és figyelemmel kísérem míg a mikrofonhoz ér. Az ilyenkor nagyrészt szokásos tájékoztatást és üdvözlő szöveget követően kellemes estét kívánt és lejött a színpadról. A zene ismét felcsendült ahogy a házigazda befejezte mondandóját.  A tömeg beszélgetésbe kezdett én pedig végigjárattam a tekintetemet a jégszobrokon. A tekintetet magukra vonzották a szobrok bár nekem nem nyerték el a tetszésemet. Valahogy jobban szeretem a kevésbé feltűnődolgokat amik után szinte kutatni kell, hogy megcsodálhassuk.
Egy pillanatra ledöbbenve néztem a szőkés barna hajú férfira, kizártnak tartom, hogy a szemem szórakozna velem, de Jürgen mit keresne itt? Kicsit talán túl sokáig is próbáltam kideríteni a látásom jó vagy már szemüvegre lenne szükségem, ám mikor társalogni kezd  egy lánnyal hallom mikor bemutatkozik. Nincs szükség szemüvegre, biztosan Idegent látom. Hezitálok, hogy odamenjek-e köszönni, végül is beszélgető partnerre akadt és udvariatlanság volna odapofátlankodni, meg hát tartok is attól, hogy rákérdez kaptam-e meghívót. Aztán végül egy újabb pohár ital társaságában odasétáltam a pároshoz. Valamelyest jobban éreztem magam a vodka-martini társaságában.
- Üdv! - Mosolygok a lányra és Jürgenre. - Gondoltam ideköszönök, ha már megláttalak. De nem is zavarok tovább, kellemes estét! - Sétáltam el a párostól a nagy erkély felé ahonnan látható volt az óceán.  Néha-néha visszanéztem a bálozókra miközben a hűs szellő cirógatta az arcom. Újabb ismerős arc nem bukkant fel a tömegben, gondolom ez is csak a véletlen műve lehetett.

Jürgen felfeküdt az este fényáradatára, mint egy hullám habjaira, és hagyta magát sodrani vele könnyedén. A lemenő nap ragyogó vörös hídja millió helyen fodrozódva tört meg az óceán tükrén és a tengerről úszó gomolyfelhők hasát bágyadt vörös fénybe fordította. Az esti monszun páráját elfújta a könnyű, sós esti szél az óceán felől, ami a félretolt, hatalmas üvegfalak között áradt végig a báltermen. San Francisco fényei sorban gyulladtak ki, és válaszként remegő pislogással tűntek fel az első csillagok. A Hajnalcsillag sárga fénye olyan magabiztosan uralta az esti égboltot, mint egy estélyre érkező hercegnő.

Jürgen a pultnak dőlve kortyolt a scotch-ból és végigpillantott a báltermen. Az elit vendégek úgy éledtek fel a könnyű esti időben és a hűsítő koktéloktól, mint a szentjánorbogarak. Elegáns szmokingos, kisestélyis férfiak, nők csevegtek a későbbi tánctéren és az arany-vörös napfény ezerszeresen csillogva tört meg a bálterem közepén egy magas jégszobor-kompozíción. Jürgen egy pillanatra a szoborcsoportra nézett. Nem teljesen tudta kivenni az átlátszó alakok minden részletét, de talán, mintha valami dinoszaurusz, egy íjat feszítő női alak, egy másik, hátát szenvedélyesen ívben megdöntő nő, egy harmadik, szárnyas ember és egy kardot rántó, vállas férfi alkották volna a szobrokat, mindemellett egy mamut ágaskodott két lábon. Olyan volt, mint egy XIX. századi, csatajelenetet ábrázoló, neo-klasszicista festmény.
A sznob előkelők elismerően bólogattak a jégszobor-kompozíció mellett.
Micsoda hülyeség, gondolta magában Jürgen. Egy újabbat kortyolt a whiskey-ből. Mintha egy ismerős, vörös hajú lányt pillantott volna meg egy másodpercre elegáns báli ruhában átlépni az orchideáktól és amarilliszoktól nehéz növényi indák között, amik a karzatról lógtak. Ám valószínűleg tévedett, és mire odafordult volna, az Océane-nak hitt nő már eltűnt.

Meglepetésére feltűnt a színpadon egy férfi, aki Sir Appleton néven mutatkozott be. Jürgen már találkozott vele pár héttel ezelőtt, amikor szerencsétlenül mindketten egy gyorséttermi kommandós rajtaütésbe kerültek. Tudta, a férfinek valamilyen köze lehet a különleges képességűekhez. Azonban viselkedése már akkor is eltért még a mutánsoktól megszokottól is, Jürgen pedig végső soron nem kutatta azt, ami nem tartozott rá. A beszéd végén üdvözlően emelte poharát, a közönség elbájolva tapsolt és a férfi már fordult volna újabb italért a pultoshoz, amikor valaki finoman a karjának ütközött. Jürgen megfordult és egy csinos, fiatal, szőke nő állt előtte.
- Elnézést! Általában nem így szoktam ismerkedni, szóval remélem elhiszi nekem, hogy véletlen volt.
A nő bal kezébe vette italát, nyújtotta a jobb kezét, Jürgen pedig pillanatnyi habozás nélkül az európai kontinentális protokoll mellett döntött, ezért finoman kézcsókra döntötte a felsőtestét, a kellő udvariassággal megközelítve a hölgy kézfejét. Szerette a protokolt. Volt benne valami germánosan metodikus elegancia.
- Shana Crawford vagyok. Önben kit tisztelhetek?
A nő magabiztos, rendületlen pillantással nézett a szemeibe. Nem pillantott félre, nem dobott fel egy jégtörőnek szánt kis viccet vagy bármi bájolási szemremegtetős trükköt.

Egy pillanatra egymás szemébe néztek.
Az északi mostanra úgy döntött, maga mögött hagyja az álarcokat, a menekülést és a kitérést. Az észak-amerikai kontinensre való érkezésének első hónapjait állandó meneküléssel töltötte, mint az azt megelőző éveket is. Úgy érezte, mostanra elég volt. Egy ponton túl nem lehet hátrálni. Volt valami szenvedélyes elhatározás benne, hogy kilép a fényre és nem bújkál tovább, akármi is jöjjön.
- Jürgen Stark. Örvendek, Miss Crawford.
Nyugodt, célratörő magabiztossággal mutatkozott be. Nem próbált csábítani, sem álarcot felvenni. Ezúttal még az angol akcentusát sem választotta meg aprólékosan, hagyta, hadd gördüljön abban a háromnegyedrészt brit, egynegyedrészt kevert európai akcentusban, ahogy tanulta, és ahogy neki természetes volt.
- Kér egy italt? A whiskey-jük egészen tűrhető, de most vodka-martinire váltanék. Csatlakozik hozzám?


//Sziasztok!

Annyira jó, hogy ennyien csatlakoztatok, nem is reméltem, hogy ennyi jófej játékos lesz Pár dolgot mondok csak, amiről már Océane, Nikola és én megbeszélést tartottunk.

Ez a játék rugalmas lesz, tehát belépni, egy időre kioffolni bárkinek lehet. Ha offolni szeretnétek egy időre, akkor küldjetek Nikolának, Océane-nak vagy nekem egy pm-et, és akkor én a következő kör elején a reagom végére kiírom, várhatóan ki lesz majd abban a körben. Aki visszaszáll, nyugodtan csatlakozzon be a saját reagjában, de érdemes előre szólni, meg ne előzzenek. A hotel nagy, tehát a kioffolt karaktereket le lehet parkolni itt-ott félreeső helyen egyet úszni, pihenni, flörtölni ismeretlenekkel, stb.
Az este álarcosbállal foyltatódik egyébként.

Szóval legyetek üdvözölve a játékban és az estélyen és hát... Let the Sky fall //