"Mikor az éj leszáll s a csillagok feljőnek, mikor a világ szavai elhalnak, elkezd beszélni a természet, akkor a végtelen mindenség megnyílik s az ember lelke lát." Jókai MórUserinfó: Enaid Smithson
Név: Dini Shadwell
Mutáns név: Természet
Születési dátum: 1964. 03. 17, India, Nagpur
Besorolás: Független
Képességek:Elsődleges képesség: Alakváltás
Osztályozás: Béta
Aktiválódás: 10 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: Állati alakok felvétele. Csak emlősét tudja felvenni, de azt minden hiba nélkül. Emberi tudatát valamilyen szinten megtartja ilyenkor, de inkább ösztönibb lesz, s minél tovább tartja fent az alakot, annál kevésbé marad ember. Ha sokáig volt állat és visszaváltozik, jellemében megjelennek az állati jegyek: védekező morgás, terület védelme, társadalmi értékrend eltérések. Az állat minden képességével (és hátrányaival) rendelkezik (pl denevérnél rossz látás, nagymacskáknál színvakság). Feltudja venni kisebb, illetve nagyobb állatok alakját, azonban a nagyobb testváltoztatáshoz több idő kell kicsivel. Míg a nagymacskákhoz elég fél perc, addig egy elefánt eléréséhez már 3-4 perc kell. Ruhája (ha nem veti le) alakváltáskor vagy elszakad (ha nem fér bele) vagy kiesik belőle.
Képesség távlatai: Teljesen kifejlődöttMásodlagos képesség: Sugallat
Osztályozás: Alfa
Aktiválódás: 12 éves kor
Képesség jelenlegi szintje: A sugallat a telepátia egy fajtája. Aki a másiknak sugall, nem szólal meg a fejében, viszont elültet benne egy gondolatot, pl: "Ki megyek a konyhába". Ha az illetőnek nem elég erős az akarata, ki fog menni a konyhába. Minél inkább átlagos egy sugallat (pl az előbbi példa), minél jobban bele illik a célpont személyiségébe, életébe, annál könnyebben válik sikeressé a sugallat. Azonban minél eltérőbb, nehezebb, az elvárás (például ha valakit arra akarnánk rávenni, hogy meggyilkolja szerelmét) azt annál nehezebb elérni, sőt, némely esetben lehetetlen. A gyenge akaraterővel rendelkezőket is csak a sugallat nehézsége védelmezi. Azonban ha minden nap többször megkapja a sugallatot, nagy valószínűséggel hajlani fog annak teljesítésére.
Az állatokat a legkönnyebb ily módon manipulálni. Ők minden sugallatot teljesítenek, amennyiben azt teljesíteni tudják.
Képesség távlatai: Teljesen kifejlődöttJellem: "... Engem nem lehet egyszerűen körül írni. Mindig más és más vagyok, attól függően minek a bőrébe bújtam bele előtte...
Régen, egy kedves, aranyos, átlagos kislány voltam. A felfedezések és a kíváncsiság, a kalandvágy és a rosszalkodás határozott meg. Miután megkaptam Brahmától az áldást, nem csak testem, elmém is megváltozott. Sokkal magányosabb természet lettem. Bár ez sokszor formálódott. Azt vettem észre, ha felveszem egy majom alakját, abban tengek, majd vissza változom, keresem a társaságot. Egy tigris alakja után a tömeg, a barátok idegesítenek, s inkább keresek magamnak egy vackot. Nehéz hát leírni, milyen is vagyok. Mivel Brahmá áldását szinte mindig használom, kiismerhetetlen, hogy éppen harapok, vagy szeretek. Talán emiatt a szeszélyesség miatt kerülnek olyan sokan. Este fürdés után megnéztem magam a teljes alakos tükörben. Nem is úgy néztem magamra, mint egy nőre, emberre. Inkább, mint egy darab húsra. Nem magamat láttam ott, hanem egy zsákmányt. Megijedtem. Lehet, hogy kevesebbet kéne ragadozóként kódorogni a kirándulások alkalmával? ..." - Részlet Dini Shadwell naplójából.
Külső: "... Ma apa megkérdezte, mindig ilyen kis soványka voltam-e. Felkaptam a vizet. Csak azért, mert ő 80 kiló, nekem miért kéne annak lennem? Különben sem vagyok sovány. Edzett vagyok, bár neki a sovány és ez egyre megy. ... A minap kifestettem magam, s megkérdezte beteg vagyok-e. Megkérdeztem, jól áll-e de nem válaszolt. Letöröltem. Többet nem sminkelek. ... Ma új ruhákat vettem. Az Indiából hozott gönceim itt nevetségesnek hatnak, folyton megbámulnak. Kellemetlen. Ennek végre örülni tudott. ... A boltban segítettem levenni egy gyereknek az egyik ecsetet a polcról, mert nem érte el. Emlékszem, amikor én voltam még ilyen pici, akkor még nem kaptam meg Brahmá áldását. Ma már nagy vagyok. Átlagos, olyan 170 körül. Elterveztem, hogy ha haza értem, megmérem. ..." Részletek Dini Shadwell naplójából.
Előtörténet: "
Kedves naplómHelló naplóm."
Daah a francba! Minek szokták megszólítani a naplót minden mesében, filmben könyvben?! Akkora baromság... Na jó...
"1986, Április 96.
Gondjaim vannak a kezdetekkel. Soha nem írtam naplót, de ha nem kezdem el, lehet bele kergülök az életembe. Le kell jegyeznem emberi mi voltomat, mielőtt végleg szerte foszlik. Remélem így meg marad. A naplók általában az adott napról szólnak, de jobb, ha leírom idáig mik történtek velem, hogy aztán visszaolvasva legyen róla fogalmam is.
Indiában születtem. Anyám indiai nő, apám amerikai kereskedő. Mikor megszülettem, apám már nem is volt velünk. Utazgatott, így is találkozott anyával. Azóta képzelem, mennyi gyereke lehet, akikről nem is tud.
De most komolyan, még csak nem is vonzó! Hogy lehet egy ilyen férfinek ennyi nője?. Mikor megtudta, hogy anyám terhes, apám házasságra kényszerítette. Innen a Shadwell név. Szerintem borzalmas, de ezt most hagyjuk. Anyám nevelt fel. Csintalan, rendetlen és hiperaktív voltam. Szerettem a táncot tanulni, de ha már írni, olvasni kellett majd elaludtam a padban. A legjobb élményem még is az volt, amikor először fényképezőgépet láttam. Hát komolyan mondom, majdnem loptam egyet magamnak. Szerencsére soha nem tettem meg. Lehet akkor Brahmá nem ajándékoz meg. Ahogy nőttem, úgy lettem egyre okosabb és szebb. Éppen bújócskáztam Ajittal. Egy fára másztam, magasan. Neki tériszonya volt, így sose nézett felfelé, meg se fordult a fejében, hogy esetleg a magasban legyek. 3 évvel volt fiatalabb nálam. Az egyik ág letört a lábam alatt. Felsikítottam, ahogy elkezdtem zuhanni, majd elkaptam egy ágat. Felpillantottam kezemre, de más volt... Szőrös, s kezdett felém terjedni, átváltozni. Éreztem, hogy a világ egyre nagyobb lesz körülöttem, egyre jobban markoltam az ágat, már nem igazán féltem. A ruhám lógott rajtam. Lenéztem. Elengedtem az ágat, egy másikat kaptam el, tovább lendültem, egyre le és le. Leugrottam a földre. Minden olyan nagy volt. Hangot adtam volna ki, nevettem volna, de csak makogni tudtam. Szaladtam a Nag folyóhoz, bár kétszer el is estem, hatalmas ruhámban. Gyorsan kimásztam belőle és elindultam. Olyan fura volt két lábon járni, nem az igazi.. Négy kézlábra ereszkedtem, s futásnak eredtem. Gyorsabb volt így.
Mikor oda értem, majdnem felsikítottam a meglepettségtől, de csak a többi majom figyelmét hívtam fel. Megint elfutottam, haza. Nem tudtam mi ez, s visszaakartam változni: sikerült.
Egy hét. Ennyibe telt, mire kiderült, tudom az akaratommal irányítani az átváltozást. Megpróbáltam sok mindent: kígyót, békát, madarat. Nem ment. Csak az emlősök alakját sikerült felvennem. Élveztem...
Egy év múlva már mestere voltam -hála a mindennapos bóklászásnak és gyakorlásnak- a képességemnek. Tudtam, mit hogyan, s ezzel együtt az állatokat is olyan mértékben kiismertem, mint még soha. Hisz egy voltam közülük... bármelyik közül. El akartam dicsekedni, de nem mertem. Féltem, hogy ha elmondom, Brahmá elveszi az ajándékot. Nem is szóltam senkinek, de mindenkinek feltűnt, hogy megváltoztam. Hogy túl sokat járok el otthonról, s mindent elhanyagolok. Változnom kellett, megtalálni az egyensúlyt.
12 éves koromban elindultam anyámmal a nagyszüleinkhez. Egy fásabb, kisebb erdőn vezetett át az út. Na jó, persze majom léptekkel nem tűnt olyan nagy erdőnek, de ahogy emberként haladtam anyámmal az ismerős fák között, sokkal hatalmasabb lett. Furcsa volt ez a nézet.
Már egy órája sétálhattunk, mikor megéreztem valamit. Hátra pillantottam, s bele néztem egy tigris két arany szemébe. Megmerevedtem, s nem eresztettem a pillantást. Tudtam, hogyha mereven ránézel, nem támad meg. Anyám látta, hogy megtorpanok, s hátra nézett. Ő mindezeket nem tudta... Szaladni kezdett, hiába kiáltottam rá. A tigris eltűnt a bokrok között, s én tudtam, hogy oldalról fog támadni anyámra. Alig hogy megpördültem, már láttam is, ahogy az állat rávetődik anyámra, aki sikoltva esik össze hatalmas termete alatt. Harapja, marja. Érzem anyám vérének az illatát. Sikítok, sírok.
-Engedd el! Hagyd békén! - ordítok rá az állatra, aki megáll, nézi anyámat, elengedi. - Menj el! MENJ EL! - kiáltok megint, s megindulok felé. Nem tudom.. mi történt, miért engedelmeskedik. De elment. Oda szaladtam anyám mellé, a tigris jól helyben hagyta. Félek, hogy meghal. Főleg a combjából ömlött a vér. Összeszorítottam a sebét, ruhámmal szorosan megkötöztem, hogy elszorítsa a lábát, ne tudjon annyira vérezni. Elküldött segítségért, s mivel a nagyszüleim háza már közelebb volt, mint a mi otthonunk, hozzájuk kezdtem szaladni. Félve, hogy talán én is a tigris áldozata leszek, de úgy suhantam a fák között, mint még soha.
Oda érve elmeséltem mi történt, lihegésemtől, sírásomtól alig értették. Végül néhány férfi puskákkal az erdőnek eredt, én pedig zokogva vártam őket a nagyszüleimmel.
Életem egyik legrosszabb egy óráját töltöttem ott. Vártam, hogy visszatérjenek, hogy kiderüljön, túl élte-e. Addigra már egy orvost is ide hívattak, hogyha megérkeznek, azonnal eltudják látni. Végül megérkeztek: anyám még élt.
Sietségemnek és kötözésemnek hála anyám túl élte a támadást, de a lábát majdnem amputálni kellett. Végül azt se kellett. Majdnem minden ugyan úgy ment tovább: de anyám soha többet nem lépett a fák közé. Elgondolkodtam, hogy mi történhetett az nap.. Miért hallgatott rám a tigris? Majmokkal próbáltam gyakorolni. Hiába beszéltem hozzájuk, le se ejtették, sőt nyugodtan tovább tetvészkedték egymást. De amikor magamban mérgelődve egyszer hozzávágtam a fejéhez:
- Ó hogy harapna meg a másik - akkor csodák csodájára, de megharapta az, aki éppen tisztogatta. Lett is belőle verekedés, én meg közben a hasamat fogtam a nevetéstől. Onnantól kezdve sose mondtam ki, amit akartam, hogy csináljanak. Ehhez kellett majdnem egy év, hogy rájöjjek, miként megy. Embereken is próbáltam, de rajtuk sehogy se fogott. Évek teltek el, mikor ismét megpróbálkoztam valakin kipróbálni: 16 voltam, Ajit volt az alany. Ő persze nem tudott róla. Éppen egy cukrot bontott ki, a papírját eldobta, az édességet bekapta.
-Vedd fel és dobd ki. - mondtam magamban neki. Lenézett a cukorka papírjára, felvette, majd kidobta a kukába. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb öröm az életemben, az elmúlt egy évből.
19 lettem, mikor anyám tüdőgyulladást kapott. Nem akarom részletezni, fájdalmas emlék. Nem élte túl.
Apámnak üzentünk, hogy igazából már meg is mutathatná végre magát, főleg, hogy anyám elment. Egy hét múlva meg is érkezett. Máshogy képzeltem el. Jóképűnek és délcegnek, nem ilyen pocakos, túl öltözött kereskedőnek. Fura volt vele megismerkedni. Nem öleltem meg, s ő sem engem. De mintha valami, a szeretet még is a szemébe lett volna, ahogy meglátott. Legalább is azt hittem, ezt látom, ezért bólintottam rá, mikor megkérdezte, vele tartok-e Amerikába.
És eljöttem. Elhagytam otthonom, családom, barátaim, az erdőt, hogy világot láthassak. Hát mit ne mondjak, kevés koszosabb és büdösebb hely van nagyvárosoknál, mint ahol éltünk. De lassan hozzá szokom, s megismerem apámat is.
Eltelt három év. És akkor holnap folytatom,
kis naplóm, elkezdem írni a napjaimat."