Andre C. McCann

"A rettegés olyan mint a pestis, elemészti a tested. De egy barát könnyen segíthet ezen."

Userinfó: Főkarakter

Név: Andrew Clark McCann
Mutáns név: Rémálom
Születési dátum: San Francisco, Egyesül Államok, 1968. 02. 11.
Besorolás: Független /A karakterlap megalkotásakor/
Képességek: Félelem valóra váltása

Elsődleges képesség: Félelem valóra váltása
Osztályozás: Béta
Aktiválódás: 7 éves korában
Képesség mostani szintje: Jelenleg képes kiolvasni az emberek fejéből a félelmeiket. Ezek képek formájában jelennek meg Andy agyában. Ezt nem lehet „kikapcsolni”, gyakran akkor is működésbe lép, ha nem is akarja. Valamint ezeket a rémképeket valóra tudja váltani. Jelenlegi szintjén csupán egy emberre képes kiterjeszteni. Azonban ezek a megteremtett dolgok másokra is hatással lehetnek.
Képesség távlatai: Andy a jövőben képes lesz több emberre is egyszerre kiterjeszteni az erejét. Valamint  képes lesz elraktározni magában az emberek félelmeit, és később megidézni Őket.

Jellem: Még életének sötétebb szakaszaiban is a kedvesség volt rá jellemző. Nem szeret senkit megbántani, vagy átgázolni bárkin is.
Talán képességéből adódóan elég empatikus srác. Nagyon nagy kötődési vágya van és ehhez kapcsolódóan megfelelési kényszere. Elég könnyű közel kerülni hozzá, ez annak is köszönhető, hogy kimondottan naiv, könnyű kihasználni. Nem lehetetlen kihozni a sodrából, azonban jól tudja kezelni az indulatait.
Nem mondhatni túl nagy humorzsáknak, de érti a vicceket és néha még rá is lehet venni egy-két poénban való segédkezésben.
Tudni kell róla, hogy meleg. Nem rejti véka alá, mutánssága mellett ez már egyáltalán nem tűnik olyan nagy dolognak a számára.

Külső: Andy középmagas, pontosan 178 centiméter magas. Hogy mit és mennyit eszik, azzal nem törődik annyira, de nincs rossz formában. A minden napi futás karban tartja a testét. Sötétbarna, göndör haja van és mogyorószín szemei. Arca rendkívül tükrözi érzelmeit, ezért mindig látszik rajta, hogy éppen min megy keresztül lelkileg. Néha napján fenn hagyja a borostáját.
Öltözködésében nincs kimondott stílusa. Ha kimozdul, akkor szeret felvenni kicsit elegánsabb ruházatot a hétköznapi helyett. Kedveli a csokornyakkendőket is.

Előtörténet:
1978. Május. 3.
San Francisco, Egyesült Államok

- Hé kölyök! Gyere ide!
Szólalt meg hangosan a szinte már kórosan elhízott Mrs. Finch. Andy lassan felemelte kissé szomorkás tekintetét az előtte heverő matematika házi feladatról. A mogorva asszonyság sürgetően meglegyintette karjait, amitől az alácsüngő zsírréteg táncba kezdett. A fiú felállt a kopottas asztaltól és odabaktatott a helyiség másik végébe. Mint ahogy az árvaházban mindenütt itt is furcsa bűz lengett be mindent, áporodott penész szag. Mielőtt megszólalhatott volna a nő megragadta vékony csuklóját és az ajtó felé tessékelte. A tenyere zavaróan nyirkos volt. Egy halk böffentés után megszólalt, rekedten és mindenféle kedvességet mellőzve.
-Siess, azt majd később befejezed. Mirannak szüksége van rád!
Mirannak mindig szüksége volt valakire. Az öregasszony már szépen benne volt a korban, valahol a nyolcvan és száz között lebeghetett. Minden bizonnyal egy újabb borzot kell kikergetni a kertből.
Andy bólintott és lassan elindult a kijárat felé.

1980. Január. 20.
San Francisco, Egyesült Államok

A hó lassan, nagy pelyhekben hullott alá, a szürkület ezen a napon is korán eljött, ahogy ez várható volt az évnek ilyen szakaszában. Az iskola udvarán már csak négy, fiatal srác ácsingózott. Hárman közülük közre fogták az utolsót.
- Adjátok vissza! Haza kell érnem sötétedésig. Kérlek!
Andy hangjából jól lehetett érezni a kétségbeesést. Szemei nyugtalanul követték a táskát, amit a másik három egymás között hajigált. A fiú tudta, hogy komoly bajba fog kerülni, ha nem ér vissza időben az árvaházba. Ebben a hónapban már negyedszerre késne, és azt Mr. Klaymore már nem tűrné. Az új felügyelőjük sosem látott szigort hozott magával a Szent Annába.  
- Ez jut azoknak akiket még az anyja is eldob!
Jelentette ki idegesítő, csipogó hangján Daryl. És hozzávágta Andyhez a táskáját. A fiú a nem számított erőtől megtántorodott és fenékre esett. Kissé rémülten nézett fel a többiekre. Azok nevettek, mélyen legbelül még mindig fájt neki a megaláztatás, igaz már hozzászokott egy bizonyos szinten. Azonban most érezte, hogy kezdenek benne feltörni az érzések. Néhány könnycsepp jelent meg a szemeiben. Mindig is úgy vélte, hogy ezek a srácok csak azért bánnak így vele, mert nem értették meg. Biztosan érezték, hogy Ő valamiben más. Ebben igazuk is volt, Andy már pár éve rájött, hogy van egy bizonyos tehetsége, ami a többieknek nem adatott meg. És ezért is volt képtelen tiszta szívéből gyűlölni például Darylt. Tudta, hogy a fiút veri az apja, ha találkoztak mindig ez a kép jelent meg az gondolataiban, ez volt a srác legnagyobb félelme.
A három kölyök vészjóslón elindult felé. Azonban félbe szakította Őket egy lány hangja.
- Van valami gond, Skacok?
Mind a négyen odakapták a fejüket. Három magas alak állt tőlük pár lépésnyire. Egy lány és két fiú. Daryl és a barátai feléjük fordultak és az egyikük felmordult. „Tünés”. A középen álló, szőke hajú srác félmosolyra húzta ajkát.
- Pontosan ezt akartam én is javasolni nektek.
A másik, kissé mokányabb, zilált öltözetű fiú előrébb lépett. Andynek kikerekedett és kissé hátrébb csúszott. Az idegen kinyújtotta a kezét és a tenyerén a bőr először felrepedt, majd felnyílt. Az első pillanatban még csak egy, majd kettő, pár másodperc múlva viszont tíz csótánynak tűnő ízeltlábú mászott ki a sebből. Kínzói felvisítottak és ahogy csak tudtak elszeleltek. A „bogaras fazon” jókedvűen felhorkantott és közelebb lépett Andyhez.
Ő azonban a félelemtől eltelve hátrább húzódott. Ekkor jelent meg fölötte a szőke hajú srác. Kinyújtotta felé a kezét.
- Szervusz, Matt vagyok. Zacktől nem kell félned, nem bánt Ő senkit sem. Figyelj, tudom, hogy ez furcsának tűnik, de tudjuk, hogy Te más vagy mint azok… Cassie biztosra tudja ezt mondani.
Elmosolyodott és felhúzta az összezavarodott fiút.

1984. Augusztus. 1.
Hartford-tól néhány mérföldre, Egyesült Államok

Andy büszkén és boldogságtól eltelve nézett végig a helyiségen. Néhány héttel ezelőtt ez az épület még csak egy düledező romnak tűnt. Azonban Zack-kel karöltve igazán otthonossá varázsolták. Meglapogatta bogárkedvelő barátja vállát elindult, hogy megnézze mindenki rendben van e a szálláshelyével. Az elmúlt hónapokban öt teljes taggal bővült a csoportjuk. És ez egy kicsit aggasztotta a fiút. Tizennégy ember… és mindben volt valami… különleges. Próbálta meggyőzni Adamet, hogy ez így talán már egy kicsit sok és visszább kéne venniük, de a férfi emlékeztette rá, hogy ha valakinek segítségre van szüksége akkor nem fordulhatnak el Tőle. Ebben igazat kellett adnia neki, azonban Andy nem tudott szemet hunyni a fölött, hogy néhány olyan elem is képes volt bekerülni közéjük, akiben nem éppen a becsület tüze lobog a testében.
Végigbaktatott a folyosókon. Két éve most először telepednek le valahol. De kell egy kis nyugalom, fel kell tölteni a készleteiket, mind pénzzel mind pedig egy kis pihenéssel. Andy ennek kimondottan örült, nem volt oda azért a nomád életmódért amit folytattak.
Miután megbizonyosodott róla, hogy mindenki meg van elégedve, az udvar felé vette az irányt. Elhaladt a konyha mellett, ahonnan szokatlanul jó illatok szálltak felé. Bedugta a fejét és Cassiet pillantotta meg egy hihetetlenül idétlen kötényben. Hangosan felnevetett, amitől a lány felkapta a fejét. Dühösen vett egy mély lélegzetet, de mielőtt bármit a fejéhez vághatott volna Andy már nem volt ott.
Kilépett a verőfényes napsütésbe. A ház amire bukkantak egy erdő közepén árválkodott, elhagyatva. Tökéletes menedéknek tűnt egy pár hónapra. Talán még egy évre is. Befordult az épület sarkánál. Zack az egyik fa tövében guggolt és szokásához híven valamit tanulmányozott a lehullott, zöld levelek alatt. Andy nem akarta megzavarni, így tovább sétált és odaintett Mattnek. A szőke srác vidáman üdvözölte.
- Jó munkát végeztetek! Azt hiszem, hogy Adam is elégedett a munkátokkal. Azt mondta, hogy este szeretne veled beszélni valamiről.
Azzal a megszokott, kissé bamba félmosolyával hátba verte Andyt. A fiú mint már sokszor most is észre vette, hogy Matt mennyire megváltozott az évek alatt. A vékony srácból egy szikár, erős férfi lett. Bár, személyiségében megmaradt az aki volt.
Azonban kissé meglepte az amit mondott. Adam Palladino nem az a fickó volt, aki magához hívatna bárkit is. Sokkal személyesebb ennél…

Napjainkban /1986/
Chicago, Egyesült Államok

A fiú összegörnyedve feküdt egy nagy szeméttároló mögött. Ruhái átáztak, cipője nem volt. Az elmúlt napok eseményei teljesen összefolytak a számára. Ismét megpróbálta lepörgetni magában az események sorozatát:
Hangos csörömpölésre és füst szagára ébredt. Kábán az ajtóhoz lépkedett. Néhány ismerős hang kiáltozott, majd valaki felüvöltött. Megrázta magát és tudta, hogy itt valami nagyon nincs rendben. Kinyitotta az ajtót és a lépcsőhöz ment. Egy kék villanás elvakította, majd égető fájdalmat érzett a vállában. Felkiáltott, amint kitisztult a látása Cassiet pillantotta meg maga mellett, aki az Ricardoval birkózott a földön. Nem értette az egészet. A férfi kezéből egy újabb plazmalövedék csapódott ki, ezúttal a mennyezetet találta el, ahonnan kis darabkák potyogtak alá. A nő ütött még egyet, majd feltápászkodott és arrébb rúgta az ernyedt férfit. Lentről szintén dulakodás zajai értek fel hozzájuk.
-Gyere!
Adta ki az utasítást Cassie, amint tudatosodott benne, hogy Andy itt van. Megragadta a karját és levonszolta a bejárati ajtóhoz, kinyitotta és kilökte rajta a srácot. „Menj a Maddison színházhoz! Holnap reggel ott találkozunk. Most!” Rivallt rá, mert látta, hogy a fiú tétovázik.
Ez pontosan négy napja történt. Azóta nem tud senkiről semmit. Előző nap visszament az épülethez, a rendőrségi szalagokon kívül teljesen üres volt. Romos, néhol kiégett, vérfoltok… ez kétségbe ejtette a fiút. Zokogni kezdett, hátával nekifeszült a szemetesnek és csak sírt.